Kedves olvasónk ace22 nem kevesebbe vágta a szekercét, minthogy bemutassa a tűzfegyverek elterjedésének hajnalát és azok sokszínűségét. A téma harctéri vonatkozásaival Mentula barátunk és szerkesztőtársunk már foglalkozott a Landsknechtekről ír posztjában, ahol arra is választ kaptunk, hogy a tűzfegyverek elterjedése derekas hadügyi reformot is elindított és mindent megkérdőjelezett, amit addig alapigazságnak fogadtak el a hadművészet művelői. A fegyverek mellett ugyanis változtak az alkalmazott harceljárások, ami új katonai szervezeteket is igényelt. Hogy is kezdődött tehát mindez?
 

A hadviselés kezdetei óta megvolt az igény az ellenség távolból való megsemmisítésére, harcképtelenné tételére a rizikós közelharc helyett. Meg is született a kézzel hajított vágó-zúzó fegyverek sokasága, majd jött a parittya, az íj, később pedig a hajítógépek: a görögöknél felbukkant a gasztrapetész, az oxübelész, a lithobolosz, a rómaiaknál a scorpio, a cheiroballistra, az onager és a ballista. [Képünkön: ballista]

A logikus továbblépés a gyúlékony anyagok egymásra szórása volt a gyantától a szurkon át az oltatlan mészig, sőt a bizánciak valami különlegessel is előálltak: a görögtűznek [képünkön: görögtűz] nevezett szuperfegyver olthatatlan tüzet lövellt az gaz ellenre. A kínaiak tűzlándzsákat és gránátszerű edényeket használtak; kérdéses, hogy robbanó vagy csupán gyújtó hatással. [alsó kép: tűzlándzsa] 1230 tájékán Marcus Graecus a "Liber ignium ad comburendum hostes" (Az ellenség tűzzel való felégetésének könyve) művében lőpor(féleségek) receptjeit írja hadi felhasználás végett. Muhinál 1241-ben valószínűleg lőporos röppentyűkkel gyújtották fel a magyar tábort a tatárok. A jó szándék megvolt tehát a fejlődés iránt, de igazi áttörést a tűzfegyverek hozták. Nézzük, hogy indultak a dolgok az óvilágban:

A fekete vagy füstös lőpor Európában való felbukkanására több elmélet is született. A leggyakoribb nézet szerint szerint Kínából, arabok (mórok) által közvetítve jutott el hozzánk. (Alváltozat: Marco Polo hozta magával a receptet.) Vannak európai eredetre utaló elképzelések: Roger Bacon [jobbra lent] (1219(?) - 1292) 1252-ben "Epistolae de secretis operibus artis et naturae et de nullitate magie" (Levelek a művészet és a természet titkos munkájáról és a varázslat értéktelenségéről) című művében így ír:

Sed tamen 7 Partes Salpetrae, 5 Partes Coruli et 5 Partes Sulphuris et sic facies tonitrum et coruscationem, sic scias artificium.

(Végy hét rész salétromot, öt rész fiatal mogyorófaszenet és öt rész ként, és ebből lesz a villámlás és mennydörgés, feltéve ha ismered a művészetet) Az ilyen összetételű lőpornak nem az igazi keverékaránya, de már használható, ha nem súly, hanem térfogatszázalékot értünk, mint ahogy Angliában azóta is a legtöbb recept térfogatra van megadva. A legnépszerűbb európai versenyző Anglitzen Konstantin, alias Bertholdus Niger, alias Schwarz Berthold, akinek 1853.-ban Freiburgban állított szobra 1353-ra datálja a lőpor felfedezését, és aki más források szerint nem is létezett. Tessék, lehet válogatni... [bal oldali kép]

Az első európai tűzfegyver ábrázolás a 1326-ból való, a "De Officilis Regum" (A Király kötelességei), c kódexben található: egy palack alakú valamiből egy sötét képű alak (talán a mór, közvetítés közben...) egy vastag nyilat készül kilőni. A kódex szövegében nincs utalás a képre. [kép jobbra]

Az általam előásott adatok szerint valószínűleg arabok használtak legelőször Európában ágyúkat Baza ostrománál 1323-ban, esetleg La Réole ostromakor a franciák Gascogne-ban 1324-ben, egyértelműen pedig 1334-ben Meersburgnál (egy sor olyan utalást találtam, ami akár ágyúkra is utalhat, például 1248-ban Sevilla ostromakor a mórok, vagy 1260-ban Ain Jalut-nál az egyiptomi mamelukok a mongolok ellen, de nem lehet egyértelműen beazonosítani őket ágyúként). [balra]

III Edward számára 1333-ban lőporraktárakról és ágyúk javításáról maradtak fenn elszámolások. A Crécy-en-Ponthieu melletti csatában 1346-ban már a franciák ellen is használták az új csodafegyvert Edwardék, egyelőre inkább a pszichológia hadviselés keretében. Dörrenés, lángok, pokoli kénes bűz... A találati pontosságról nem maradt fent adat. [középkori lövész jobbra]

Annál jobban beváltak az ágyúk a várfalak ellen: laposabb röppályán döngették a kisebb, gyengébb lövedékű hajítógépekhez szokott várfalakat az egyre nagyobbá váló kő, majd vasgolyók. Na igen, a várfal nem mozgott, és nagyobb is volt az átlagos középkori katonánál... [várostrom]

Az ágyúknak (és a gyorsan megjelenő kézi bombardáknak, szakállas puskáknak és kéziágyúknak) még sok gyermekbetegsége volt: az alkalmazott fémcsövek minősége, [kép jobbra lent: bronzcső] a lőpor változó összetétele (ekkor még csak simán összekeverték az alkotóelemeket, aminek következében inkább világosszürke, mint fekete volt a színe, minden a tűzmester a saját receptje szerint kutyulta, szállítás alatt pedig a különböző fajsúlyú anyagok szétrázódhattak), a töltés pedig körülményes, babra munka volt (percenkénti 1-2 lövéssel). Ha a lovagiatlan ellenfél nem várta meg az újratöltést, a lövészek/pattantyúsok napja el lett rontva. Ennek elkerülésére külön gyalogosok vagy lovasság védte őket, esetleg más gyalogosok mögé sorakoztak. [a szakállas puska itt lent]

A fémkohászat fejlődése és a homogenizált (immár majdnem fekete színű, bár összetételében változatlan) lőpor megjelenése a XV. sz. elejétől egyre nagyobb kaliberű ágyúkat eredményezett (némelyik kaliberben veri a világháborús rekordereket, mint például a Kövér Bertát és a Gustav-ot), mint az általam is megcsodált edinburghi Mons Meg [képünkön jobbra], vagy a цар пушка (ami ugye nem cár ágyú, hanem az ágyúk cárja) [ágyúk cárja kép]. A puska is fejlődött: megjelent a tusával, célzóléggyel, mutatóujjal mozgásba hozható, izzó kanócos elsütő szerkezettel [kanócos puska balra lent] (amit a gyártó lakatosok céhéről kereszteltek el lakatszerkezetnek - addig puskások az ellen körülbelüli irányába tartották a csövet, hónuk alá szorítva a nyelét, másik kézzel a kanóccal/izzó vaspálcával keresgélték a gyújtólyukat, esetleg egy kollégát kértek fel erre) ellátott nehéz puska (arquebuse), majd a könnyű puska (muskéta). Ez utóbbi már 8-12 kg súlyú, 20-25 mm-es kaliberrel, 30-50g-os ólomgolyót lőtt ki 200-300 m-es távolságra, amin belül minden akkoriban használatos vértet átütött. [muskétás és pikás balra]

Gondolom, idáig érve mindenkiben felmerült a kérdés: miért használták a drága, kis tűzgyorsaságú, gyakran megbízhatatlan puskákat, amikor ott volt az olcsó, hajlított fából készült longbow a maga percenkénti 12 lövésével (lőfegyverrel a hátultöltők elterjedéséig nem sikerült ezt túlszárnyalni) és 2-300 yardos lőtávolságával. A blog Longbowman c. írásából kitűnik, hogy a hosszú íjhoz kivételes testi erejű, jó kondíciójú, jó térlátással rendelkező, hosszú évekig gyakorló katonák kellettek (akik pár év alatt gerincferdülést is kaphattak a megerőltető íjfeszítéstől) - a muskéta használatát pár nap alatt be lehetett tanitani szinte bárkinek, akinek volt pulzusa... [középkori lövész bal oldali kép]

Nyomokban megjelent a méregdrága, de az izzó kanócot felejtőssé tevő keréklakat [itt jobbra] (Leonardo-nak is tulajdonítják), ami kb. a mai „óccó ötöttegyszázasé” öngyújtók elvén alapult: recézett forgó acéltárcsához szorított pirit által adott szikra gyújtotta be a lőport. Ez az újítás a gazdag emberek játékszere maradt. Hippolit esztergomi érsek 1501-ben rendelt olyan fegyvert Nürnbergből "melynek gyújtása kővel történik".

A puskások számaránya a seregekben nőtt az idő múltával: Mátyás egy 1481 március 10-i itáliai követéhez, Veronai Gábor egri püspökhöz írt levelében a puskásokról így nyilatkozik: "Vannak ezenkívül puskások, akik értenek a puskával vagy más effajta kisebb lőfegyverekkel való lövéshez... Mivel azonban a csata kezdetén, mielőtt tudniilik kézitusára kerülne sor, a pajzsosok mögé állítva, valamint védelemben igen használhatóak, azért ők is annyit kérnek, mint a közgyalogok. Az a szokás minálunk, hogy a gyalogosok számához képest egyötödnyi puskást állítunk". Ez az arányt később Gusztáv Adolf 1620-ban már 66%-ra, sőt néhány ezredben 100%-ra emelte – ezt néhány egyszerű újítás tette lehetővé, de ezekről majd később. [pisztolyos lovagok]

A fejlesztés nem állt meg: jó példa a cső huzagolása, amit 1522-ben fedeztek fel és amit a jobb szórás elérésére lehet(ett volna) felhasználni. 1547-ben a mainzi érsek jelenlétében lefolytatott kísérlet eredményeként megállapították, hogy a huzagolt csővel elért jobb lőeredmények kizárólag démoni közreműködéssel születhettek, így azonmód be is tiltották. A XIX. századig elő sem vették...

Eltérő megközelítést jelentett az 1691-es tudományos álláspont, mai az "Ephemerides" (Napi feljegyzések) c. szakfolyóiratban jelent meg. A cikk szerint ha ördöggel cimboráló emberrel készül viaskodni valaki, akkor a golyót, mielőtt leveri a csőbe, rektálisan helyezze fel. Ezáltal az ördög meggyaláztatik, dühös lesz, és cserbenhagyja a cimboráját, aki így sebezhetővé válik a puskagolyó számára. Kisebb kaliberek esetén lehetett csak alkalmazni az eljárást... :-)

De vissza a korai XVI. századhoz: az alapprobléma, azaz a lövészek védtelensége a lassú töltés alatt megmaradt. Hab a tortán, hogy védelmükre kirendelt csapatok nem vettek részt az ellenség felpuhítását célzó tűzpárbajban, a lövészek viszont a roham alatt harcosokból nézőkké süllyedtek. A szurony még senkinek nem jutott eszébe...

A tüzelés gyorsaságának növelésére elszigetelten ugyan, de születtek zseniális megoldások: a Leonardo által is (tovább)fejlesztett spingarda v. halálorgona, [spingarda fent jobbra] több párhuzamos csővel - a zárt hadsort megbontani még jó volt, de a töltéséhez szükséges időt el lehet képzelni... Ha már a zseniális megoldásokról van szó, a kései középkorban született meg a hátultöltő puska és az ismétlőfegyver, [hátultöltő kovás puska balra], [ismetlő kovás meg jobbra lent] (például a forgódobos revolver, [kovás revolver jobbra lent] de innen származik a übermodern Metal Storm sorozatlövő fegyver őse is), de a technika színvonala miatt ezek méregdrága egyedi „handarbeit” különlegességek maradtak.

Ekkortájt azonban a spanyolok kigondoltak valami újat, amit a Landsknechtekről szóló írásban megénekelt Pavia melletti csatában teszteltek meglepő sikerrel. De erről majd legközelebb...