Az amerikaiak még 1959-ben eldöntötték, hogy a legmerészebb kémrepülésüket hajtják végre a Grand Slam művelet során. A korábbi behatolások helyett, a Szovjetunió hosszában történő átrepülését határozták el. A mintegy 6500 kilométeres távból 5000 km orosz terület fölött húzódott.

 

A repülés tervezett ideje mintegy kilenc óra volt. Eisenhower elnök személyesen hagyta jóvá a tervezetet, de a közelgő párizsi csúcstalálkozó miatt legkésőbb 1960. május 1-jén végre kellett hajtani.

 

 

Peshawarból, Pakisztánból indul a művelet, majd Afganisztán átrepülésével déli irányból lép be az U-2 a Szovjet légtérbe. Az első cél a Bajkonúri űrközpont (Tyuratam) és térsége. Ezt követően az Urál környékén található ipari és nukleáris létesítmények feltérképezése következik. Az amerikaiakat különösen a Cseljabinszk és a Kyshtym környékén levő plutónium üzemek érdekelték, melyeket a korábbi repülés során a felhőtakaró miatt nem tudtak lefényképezni. Innen Szverdlovszk (ma Jekatyerinburg) érintésével a gép északnyugatra fordul, és Permtől nyugatra felderíti a vasúthálózatot, majd Kirov városát. A következő célpont a Szovjetunió középső illetve északi részén található Yurya és Plesetsk városok környékén feltételezett interkontinentális rakétakilövő támaszpontok. A repülés utolsó része a severodvinski hajógyárakat érinti, ahol a szovjet atomtengeralattjárók készülnek. Majd a Murmanszk és Polyarnyy haditengerészeti bázisok lefotózása következik. Az U-2 itt hagyja el a szovjet légteret, és Norvégia északi részén Bodoban száll le. A feladattal az akkor 31 éves Francis Gary Powers kapitányt bízták meg.

 

1960. május 1-jén hajnali két órakor katonatársai felébresztették Powerst a Peshawari repülőtér eldugott szegletében, majd az orvos megvizsgálta. Felvette a szkafanderét, és elkezdte az előzetes oxigén lélegzést, amelyre azért volt szükség, hogy a nyomásváltozás miatt a nitrogén ne kerülhessen buborék formájában a vérbe, és ne alakuljon ki légembólia.

 

Powers tapasztalt U-2-es pilóta volt, 27 alkalommal hajtott végre tényleges „kémrepülést”, egyet a Szovjetunió felett, egyszer Kína térségében, továbbá hat alkalommal a Szovjetunió határvidékén SIGINT küldetésben vett részt. 19 „speciális” feladatot hajtott végre a Közel-Keleten. Felettesei neki tulajdonították a legjobb navigációs képességet, amelyre ilyen hosszú úton szükség lehet.

 

Beszállás előtt Sheldon ezredes megkérdezte, hogy kéri-e az Ezüstdollárt? Az érme egy mérgezett tűt rejtett, amelyet roppant erős kagylóméregbe, algalba mártottak. Powers a korábbi repüléseivel ellentétben elfogadta a mérget.

 

5:20-kor Powers pilótatársa Bob Ericson segítségével beszállt a 360-as számú U-2 gépbe.

 

A reggel 6-órára tervezett indulásra még nem érkezett meg a jóváhagyás Washingtonból. Powers a reggeli nap miatt nagyon kényelmetlenül érezte magát, hiszen már közel egy órája ült a gépben, alsóruháját teljesen átizzadta, az arcáról csurgott a veríték. Ericson az ingét tartotta a nyitott pilótafülke fölé, így próbált kollégájának árnyékot csinálni.

Az elnöki jóváhagyást egyenesen Washingtonból küldték, először Németországba, majd onnan Törökország közbeiktatásával Pakisztánba továbbították. Azonban ionoszféra zavar miatt a kijelölt frekvenciákon nem volt vétel. 6:26-kor egy tartalék frekvencián végre tisztán vették a jóváhagyás Morse kódját.

 

Powersszal végre közölték, hogy megérkezett az indítójelzés. Beindította a hajtóművet, és a gép meredek emelkedéssel felszállt Peshawarból. Kezdetét vette a Grand Slam művelet, sorrendben a 24. kémrepülés a Szovjetunió felett. 

 

Amikor Powers elérte a 22 ezer métert, egy kattintással jelezte a rádión, hogy minden rendben, és a tervek szerint folytatja a repülést. Ericson egy kattintással nyugtázta. Ezt leszámítva a bevált gyakorlatnak megfelelően a repülés teljes időtartalma alatt szigorú rádiócsend volt.

 

Szokás szerint egy másik U-2 is felszállt a szovjet–iráni határ közelébe, hogy a légvédelem figyelmét elvonja, és Powers észrevétlenül repülhessen be a szovjet légtérbe. A számításuk azonban nem vált be, a gépet már 26 kilométerre az afgán-orosz határtól radaron észlelték. Riadót rendeltek el, és a légvédelem (PVO) törzsét berendelték a harcálláspontra Moszkvába. A május 1-jei időzítés rossz választásnak bizonyult a nemzetközi ünnep miatt, a szokásoshoz képest sokkal kevesebb katonai gép volt a levegőben. Az oroszok fokozatosan légtérzárlatot rendeltek el, amely végül majdnem az egész országra kiterjedt.

 

A repülés első másfél órájában Powers összefüggő felhőtakaró felett repült. A honvédelmi minisztériumban és harcálláspontokon, repülőtereken nagyon feszült volt a hangulat. Hruscsov és más magas rangú vezetők telefonon őrjöngtek a légvédelem főparancsnokánál Birjuzov marsallnál, hogy a légvédelem képtelen fellépni egy hangsebesség alatt repülő géppel szemben.

 

Az oroszok Powers gépét először Taskent környékén próbálták megállítani 13 vadászgép bevetésével. A kísérlet kudarcba fulladt, mert a vadászok nem tudtak felemelkedni a szükséges magasságra. Tovább fokozta a feszültséget a légvédelemnél, hogy az U2-t időről időre elvesztették, majd újra észlelték radaron. Powers először az Aral tótól délkeletre látott át a felhőtakarón, ahol észlelte, hogy egy kicsit jobbra eltért a tervezett útvonaltól. A korrekció után nem sokkal egy vadászgép kondenzcsíkját pillantotta meg maga alatt, amely az ellenkező irányba tartott. Kisvártatva egy már vele egy irányba repülő vadászgépet vett észre. Powers tudta, hogy az oroszok radaron látják.

 

Bajkonur felett járt, azonban a kilövőállásokat felhő borította. A felhőzet a repülés harmadik órájában kezdett ismét felszakadni. A légvédelem moszkvai harcálláspontján arra a megállapításra jutottak, hogy az U-2 Szverdlovszk felé veszi majd az irányt. Hruscsovot, aki indulófélben volt a május 1-jei ünnepségre, erről helyi idő szerint reggel 8-kor értesítették. Követelte, hogy az U-2-t bármi áron fel kell tartóztatni. Hruscsov politikai provokációnak tartotta, hogy az amerikaiak pont az ünnepen és a tervezett párizsi csúcstalálkozó előtt két héttel hajtanak végre berepülést.

 

Az U-2 Cseljabinszktól délre 130 kilométerre volt, amikor a gép robotpilótája elromlott. Powers hiába kapcsolta ki, és kis idő elteltével vissza a robotpilótát, nem működött megfelelően. Ilyen esetben más alkalommal megszakította volna a repülést, de mivel a rossz időt már maga mögött tudta, úgy döntött, hogy folytatja a küldetést. Cseljabinszk és Kystym fényképezése után a gép észak-keletre tartott. Az oroszok egy vadonatúj éppen átadásra váró Szu-9 vadászt próbáltak bevetni az U-2 ellen. Bár a pilótán nem volt szkafander a nagy magassághoz, és a gépen sem voltak rakéták, mégis megparancsolták neki, hogy egyszerűen repüljön a betolakodóba. A gép pilótája Mitjajin kapitány ugyan megpróbálta végrehajtani a végzetes feladatot, de nem vette észre a feketére festett U-2-t.

 

Powers ekkor Szverdlovszktól 70 kilométerre délre volt, és éppen kilencvenfokos fordulót hajtott végre. A gép a kijelölt magasságon 23500 méteren volt, amikor elérte a Szverdlovszk légvédelmére telepített Sz-75 Gyeszna (Nato megnevezés: SA-2C Guideline) rakétás alakulat hatókörét. Az egység parancsnoka Voronov őrnagy kiadta a „célt megsemmisíteni” parancsot. Powers éppen a repülési naplót írta, amikor egy tompa „ütést” érzett a gépen, ugyanakkor hatalmas narancssárga villanás töltötte be az eget és a pilótafülkét. „Istenem, eltaláltak!” kiáltott fel, amikor a gép elkezdte leadni az orrát.

A Dvina rakéta a repülőgép alatt, illetve mögött robbant fel, a farokrészen okozott sérülést. Bár a hajtómű nem állt le és a műszerek normális értéket mutattak, Powers nem tudta az uralmat visszanyerni a gép felett. Az U-2 a hátára fordult, majd túlgyorsult, amitől mindkét szárnya leszakadt.

A géptörzs dugóhúzóba került, az orr felfelé, a farok a föld felé mutatott. Powerst a gyorsulás a műszerfalhoz paszírozta, ezért nem tudott katapultálni, mert mindkét lába beszorult. Végül elhatározta, hogy mint régen, a kabintető kioldása után kiugrik a gépből. Először a kamerarendszert megsemmisítő töltet időzítőkapcsolója felé nyúlt, de arra gondolt, hogyha beindítja, a rendelkezésére álló 70 másodperc alatt nem biztos, hogy el tudja hagyni a gépet. Nagy nehezen kiszabadította a lábát. A magasságmérő műszer 11300 métert mutatott. A kabintető után, az üléshez rögzítő hevedereket is kioldotta, ekkor azonban a centrifugális erő félig kirepítette a gépből. A sisakján az arcvédő plexi szinte rögtön befagyott, innentől fogva Powers nem látott semmit. Ekkor már csak az oxigén tömlők kötötték a repülőhöz. Megpróbálta még egyszer bekapcsolni az időzítőt, de a gyorsulás miatt nem érte el a kapcsolót. Ez után már csak azzal foglakozott, hogy ki tudjon ugorni a gépből. Nagy nehezen az oxigén csövek megadták magukat, és Powers kirepült. Az ejtőernyő 5 ezer méteren automatikusan kinyílt, és Powers egy Szverdlovszk környéki kolhoz szántóföldjén ért földet egy traktor mellett. A traktoros és egy másik jelenlevő felsegítette a földről, és összeszedték az ejtőernyőt. Hamarosan egy Moszkvics jött, és a közeli faluba szállították.

 

Az U-2 lelövését az oroszok először nem érzékelték. Bár a moszkvai központnak jelentették, hogy kilőtték a rakétát, a visszajövő radarjel hol megjött, hol kihagyott, mintha a radart zavarták volna. A korábban felküldött Mig-19 géppár jelentése csak fokozta a zűrzavart. Látták felrobbanni a légvédelmi rakétát, de azt hitték, hogy célt tévesztett, és az önmegsemmisítő lépett működésbe.
 

Ekkor azonban egy másik S-75 alakulat radarján tiszta célt észleltek, és ismét több rakétát lőttek ki, majd közülük egy eltalálta az egyik Mig-et. Felszállás előtt, a nagy kapkodásban a szerelők elfelejtették beállítani a barát-ellenség (IFF) rendszeren a májusi kódot, ezért a radar nem saját gépnek érzékelte. A pilóta életét vesztette. Az oroszok összesen 8 (más forrás szerint 14) rakétát lőttek ki az U-2-re.

 

Birjuzov marsall tájékoztatta Hruscsovot a fejleményekről. Powerst először a KGB szverdlovszki irodájába, majd Moszkvába a Lubjankába szállították, és még aznap este kihallgatták.

 

A CIA műveleti központjában még a bodoi leszállás előtt észlelték, hogy gond van az átrepüléssel, mert az oroszok abbahagyták a gép radarral való követését. Az NSA lehallgatói egy orosz rádióüzenetet vettek, amely tévesen azt tartalmazta, hogy hajtóműleállás miatt a gép alacsonyabban volt a kijelölt magassághoz képest, és ott lőtték le. Azt feltételezték, hogy Powers nem élte túl a balesetet.

 

Az amerikaiak május 2-án, a már korábban kitalált mesével álltak elő, miszerint egy a NASA-hoz tartozó fegyvertelen meterológiai U-2 gép pilótája, Törökországban a Van tó környékén végzett rutinrepülés során jelentette, hogy gond van az oxigén ellátással. Május 3-án a NASA is megismételte a bejelentést, hogy eltűnt egy U-2-es gép, és a pilóta hibát jelentett.

 

Május 5–én Hruscsov csapdát állított Amerikának. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén bejelentette, hogy május 1-jén egy amerikai kémrepülőgép szándékos provokációt hajtott végre, melynek az volt a célja, hogy párizsi csúcstalálkozót ellehetetlenítse. Ennek során a gépet szovjet légtérben a személyes utasítására lőtték le. A pilóta sorsáról nem nyilatkozott. Ugyanaznap a NASA közölte a sajtóval, hogy az összes U2-es repülést leállították, hogy átvizsgálják az oxigén ellátórendszert. Május 6-án az USA külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy sem korábban, sem most, nem történt kísérlet a szovjet légtér szándékos megsértésére. Május 7-én Hruscsov a gyűlésen előállt az igazsággal, miszerint a lelőtt gép pilótája jól van, és beismerte, hogy a CIA-nak dolgozik. Hruscsov itt még nem állt meg, megpróbálta Eisenhower elnököt is szégyenbe hozni. Hozzátette, lehet, hogy az elnök nem is tudott a repülésről. Ha viszont ez tényleg így van, akkor valójában a „militáns körök” az USA tényleges irányítói. Eközben az U-2 roncsát Moszkvába szállították, és a Gorkij-parkban kiállították. 

Eisenhower nem akarta, hogy a világ közvéleménye úgy gondolja, hogy nem ő a tényleges elnök. Május 11-én egy sajtókonferencián beismerte, hogy személyesen ő hagyta jóvá az átrepülést. Hozzátette: „Senki sem szeretne még egy Pearl Harbort-t” A párizsi csúcstalálkozón nyitóbeszédében Hruscsov hosszú litánia során taglalta a kémrepüléseket, továbbá Eisenhower elnöktől bocsánatkérést, és a berepülések azonnali leállítását követelte. Eisenhower válaszában közölte, hogy a kémrepülések véget értek, azonban a bocsánatkéréstől elzárkózott. Hruscsov 18-án hatalmas propaganda közepette kijelentette, hogy a csúcstalálkozó az amerikaiak hibájából összeomlott.

 

 

Powerst az oroszok közel száz napon keresztül, rendszerint napi 10-12 órán át hallgatták ki. Érdekes módon, a zuhanás következtében a gép nem tört teljesen össze, a kamerarendszer sértetlen maradt. Az oroszok a 70mm-es filmet előhívták. A gép megmaradt alkatrészein tökéletesen olvashatóak voltak, hogy melyik cég készítette őket. Powerst a kihallgatások során egyáltalán nem bántalmazták, sőt még Moszkvában is körbevitték. A CIA a pilótákat nem készítette fel, hogy mi a teendő, ha fogságba esnek. Powers látszólag együttműködött az oroszokkal. Megjátszotta az egyszeri pilótát, aki csak egy előre meghatározott útvonalat repül, és a térképen levő jelzések alapján ki-be kapcsolgatja a kamerát. Amikor a repülési magasságát kérdezték, következetesen a téves adatot 22700 métert említette, és abban határozta meg a gép maximális magasságát is. Nem volt hajlandó kiadni a pilótatársai nevét sem, és azt is elhitette, hogy nem ismeri a gépen elhelyezett kémberendezések működését.

Az oroszok végül háromnapos kirakatpert rendeztek, és 1960. augusztus 19-én Powerst tíz évre ítélték. A per során neki csak „statiszta” szerep jutott, az igazi bűnösök Eisenhower elnök, a CIA és maga az USA volt.

 

Powerst 1962. február 12-én a Kelet-Berlint Nyugat-Berlinnel összekötő Glienicker hídon cserélték ki az USA-ban kémkedésért elítélt Rudolf Abel ezredesre. Repülővel azonnal Amerikába szállították. A CIA három héten keresztül vizsgálta az ügyet, ez alatt gyakorlatilag házi őrizetben volt. A legelső kihallgatáson még az U-2-est megálmodó híres repülőmérnök, Kelly Johnson is részt vett. A vizsgálatot poligráf teszt zárta. Az újságok eléggé kelletlenül fogadták Powerst, nem tekintették hősnek. A CIA a vizsgálat eredményeként tisztázta Powerst, megállapították, hogy sokkal kevesebb lényegi információt mondott el az oroszoknak, mint korábban gondolták, valamint, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően járt el. Ezt követően Powers-nak a Szenátus előtt is meg kellett jelennie, ahol szintén tisztázták. 2006-ban történészek Moszkvában megtalálták a kihallgatások során készült feljegyzéseket, amely teljesen alátámasztották Powers korábbi állításait.

 

Az U-2 gépeket többé nem használták a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamai ellen. Csak jóval később derült ki, hogy a május 1-jei esemény miatt a CIA felgyorsította a kémműhold programot.

 

A New York Times 1960. augusztus 19-i címlapján a Powers ítélet mellett egy másik főcím is helyet kapott: „Az amerikai légierő gépe befogta a Discoverer 14-ről visszatérő űrkapszulát” A Discoverer 14 igazából az első sikeres és sokáig titkos Corona kémműhold küldetés volt. Bár csak egy napig volt a Föld körül, hét alkalommal repült át a Szovjetunió és Kelet-Európa felett. 2,2 millió négyzetkilométernyi területet sikerült így lefotózni, ami sokkal több volt, mint amit korábban az összes sikeres, azaz 23 U-2 berepülés során feltérképeztek. Az USA ezek után politikai kockázat nélkül tudott a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi állama ellen vizuális felderítést végezni.

 

Powers 1965-ben megkapta a CIA-tól a második legmagasabb kitüntetést, az „Intelligence Star”-t. Még egy darabig tanácsadóként a „cégnél” dolgozott, majd a Lockheed-nál volt  berepülőpilóta. Innen 1970-ben el kellett jönnie, mert a CIA-nak nem tetszett, hogy meg akarta jelentetni könyvben a visszaemlékezését. 1972-től először egy Los Angeles-i rádiónak tudósított helikopterről, majd 1976-tól a KNBC TV-nek. Sokszor megkérdezték, hogy milyen magasan repült azon a bizonyos napon.. „Nem eléggé magasan” – hangzott a válasz.

 

1977. augusztus 1-jén helikopter balesetben halt meg, a gépből kifogyott az üzemanyag. Állítólag a szerelő indulás előtt nem tájékoztatta, hogy a korábban hibás üzemanyagszintet mérő műszert kicserélték. Powerst katonai tiszteletadással, az Arlingtoni temetőben helyezték örök nyugalomra Washingtonban. A teljes rehabilitásra később, az átrepülés negyvenedik évfordulóján, 2000-ben került sor. Posztomusz megkapta a Prisoner of War Medal, Distinguished Flying Cross, Silver Star és National Defense Service Medal kitüntetéseket. A megemlékezést a Sacramento közelében levő Beale légitámaszponton tartották, ami a modern U-2 flotta fő bázisa. Egy U-2 gép tiszteletkört írt le Powers emlékére. 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Francis Gary Powers: Operation Overflight: A Memoir of the U-2 Incident

 

Curtis Peebles: Shadow Flights: America's Secret Air War Against the Soviet Union

 

Chris Pocock: 50 Years of the U-2: The Complete Illustrated History of Lockheeds Legendary Dragon Lady

 

The CIA and the U-2 Program, 1954-1974

 

JETfly Magazin - Szverdlovszk felett az ég