Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

május 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (12) ajánló (79) alagút (7) állat (8) amerikai (91) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (11) ausztrál (5) ázsia (16) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (7) brit (66) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (8) ejtőernyős (30) életrajz (37) elmélet (11) erdély (5) erőd (7) évforduló (53) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (46) hadkiegészítés (5) hadsereg (14) hadtörténelem (145) hadtörténet (18) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (16) hidegháború (43) híres bűnözők (8) honvédség (9) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (44) ii világháború (104) izrael (26) japán (21) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (6) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (75) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (134) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) orosz (28) ostrom (6) osztrák (29) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (5) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (49) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (13) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (7) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (36) szovjet (59) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (15) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (63) török (15) tűzfegyver (7) ünnep (5) usa (49) utánközlés (28) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (79) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (54) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Még hátrább az agyarakkal!

2010.10.27. 08:00 szs.

 Harci elefántok és az ókori Európa – görög saláta

 

Az első részben vázlatosan megismerkedtünk azzal, hogyan találkoztak európai eleink a harci elefántokkal. Ideje a címben ígért tárgyra térni, ezen állatok történeteire a vén Európa csataterein.

 

Miközben a hellén világ súlypontja erőteljesen kelet felé tolódott, azért a félszigeten maradt görögök és elgörögösödő barbárok sem maradtak elefánt nélkül, ha megfelelő kapcsolatokat ápoltak a keletre szakadt rokonokkal. Az eredetileg Indiából származó állatok így eljutottak a civilizált világ nyugati határaiig is, ha nem is túl nagy számban – és nem is túl nagy sikert aratva, pedig próbálkozásból akadt bőven.

 

Defekt Megalopolisznál

 

Egyik első, mondhatni bemutatkozó akciójuk Megalopolisz ostroma során történt. Az ostrom kereteit biztosító polgárháború-hatalmi harc kusza viszonyait leginkább egy olyan PowerPoint ábrával lehetne visszaadni, amit nemrégiben az afganisztáni műveletekkel kapcsolatban követtek el, ilyen mélységeket most inkább nem érintenénk. A szemben álló vezérek Kasszandrosz és Polüszperkhon, ez utóbbi ostrom alá vette az előbbi városát, Megalopoliszt, ami nevéből ítélve sem lehetett kis falat. Ókori viszonyok közt egy rendesen kiépített város ostroma elég nehézkes volt. Vastag falat, védműveket építeni már tudtak, normális tüzérséget kevésbé, nem csoda, ha a legtöbb sikeres ostromot hosszas kiéheztetéssel kötötték össze.

 

 

Persze volt egyéb is az arzenálban, mindenféle ostromszerkezetek, árulásra való felbujtás, biológiai fegyverek és földalatti mozgalmak. Polüszperkhon ez utóbbira esküdött és szakembereivel egy titkos alagutat ásatott a város falaihoz, majd kitermelték a földet az alapozás alól, gondosan kidúcolva a kőtömböket. Mindezt teljesen észrevétlenül, bár ehhez a védők nemtörődömsége is kellett.

 

Mikor elérkezett a megfelelőnek vélt időpont, eltávolították a falakat tartó dúcokat, mire három torony és a köztük lévő falszakasz is leomlott, nem kis meglepetést keltve odabent – sőt, odakint is, mert ekkora sikerre senki sem számított. A hiányos falnál hirtelen igen nagy lett a forgalom, de résen lévő városlakók (beleértve az asszonyokat és gyerekeket is, egri módra) visszaverték az első rohamot és nekiláttak, hogy minél előbb kiépítsenek valami megfelelő védelmi vonalat a szétszórt állapotba került falak és tornyok helyébe. A hangulat kifejezetten jó volt, az ijedtségen már túlestek és vesztes helyzetből fordítottak, nem győztek gratulálni egymásnak, hogy milyen jók ebben a műfajban. Ekkor vették észre, hogy az ellen katonái pár igen nagy állatot kezdenek sorakoztatni a réssel szemben...

 

Polüszperkhon ostromló seregét ugyanis elefántok is erősítették. Ez teljesen általánosnak számított az ázsiai csetepatékban, a görög anyaföldön viszonylag ritkán fordultak elő. Egyrészt a szállítás volt körülményes, másrészt a tagolt hellén terep se számított ideálisnak egy jól kivitelezett elefántrohamhoz. Ehhez az ostromhoz (meg a kereteket biztosító háborúhoz) összejött egy kisebb mennyiség és úgy tűnt, soha jobbkor: a falon ütött résnél esedékes, véresnek ígérkező rohamot kívánták velük rövidre zárni. Sok rossz ember kis helyen, széttiprásra várva...

 

Európaiak vs. elefántok viszonylatban már a legelején, Gaugamélánál bebizonyosodott, hogy az állatok legnagyobb ereje a pszichológiai hatásukban rejlik, addig tudnak igazán hatékonyan működni, amíg az ellenség fél tőlük. Az első találkozásoknál ez a hatás garantáltnak tűnt, nem volt ez most sem máshogy. Nem kellett sok képzelőerő ahhoz, hogy lássák magukat széttiporva az egykori városfal romjai között, ráadásul fogalmuk sem volt, hogy mit tehetnének ellene. Szerencséjükre a védők közt akadt egy Damidész nevű régi katona, aki Nagy Sándor alatt is harcolt és látott már elefántot bevetés közben. Rögtön szolgálatba is helyezte magát és az elbizonytalanodó parancsnokokat meggyőzve nekiláttak kiépíteni a rögtönzött elefántelhárító-rendszert. Hegyes vastüskéket készítettek, amiket talppal láttak el és a földbe rögzítettek a résnél, a hegyes felükkel felfelé. A rögtönzött alkalmatosságokat szalmával és egyéb hulladékkal álcázták, ilyesmiből egy ostromlott városban bőven akad, mi több, fel sem tűnik senkinek, hogy már több hete nem vitték el a szemetet. Míg Daimédész és az alá rendelt emberek ezzel foglalatoskodtak, a többiek hagyományos módon készültek a harcra, mindkét fél érezte, hogy ez lesz a végső.

 

Nem is kellett sokat várni, nagy tülköléssel megindult a roham, az elefántok nyomában a támadó sereg, a rés mögött szorongva a védők, köztük pár elrejtett vastüske, amik pár napja még nem gondolták volna, hogy tömeges állatkínzás minősített esetét fogják elkövetni. Pedig ezt tették: amikor az elefántroham elérte az előkészített részt, néhány állat olyan szerencsétlenül érkezett a tüskékre, hogy ott helyben összerogyott és fel sem tudott állni (a kínjában csapkodás gondolom azért ment), a szerencsésebbek „csak” meghülyültek a fájdalomtól és átváltottak berzerk üzemmódba. Miközben ezzel ütötték el a védők elsöprésére szánt időt, beérkezett a gyalogság alkotta zöm második hullámként és innentől kezdve túl sok irányítanivaló nem akadt a csatán. Ember, állat, védő, támadó (de főleg támadó) úgy összetorlódott, hogy az egykori városfal se zárt jobban, majd akinek végül sikerült valahogy kikeverednie, az többet nem nagyon kívánkozott vissza. Pár levezető kör után az ostromot is hagyták a csudába.

 

Utat a győzőnek

 

Aki azonban a legtöbbet tette a görög harci elefántok európai ismertségéért, az Pürrhosz, epiruszi király volt. Habár szívesen dédelgette magában azt a gondolatot, hogy ő lesz a második világhódító Nagy Sándor, sokkal inkább kalandor volt, mint birodalomszervező. Hadvezéri képességeihez azonban nem fért kétség, annak ellenére sem, hogy a cinikus rómaiak igyekeztek befeketíteni ezen hírét is az utókor előtt.

 

Szegről-végről rokona volt Nagy Sándornak, közelebbről egyik elődjének, Epiruszi (Majdnemnagy) Sándornak, akinek viselt dolgairól már itt a blogon is megemlékeztünk. Kalandos élete során sokfelé megfordult, többek közt harcolt a felbomló világbirodalom újraosztásáért vívott háborúban is, ennek során harci elefántot is látott párat. Nem csoda, hogy mikor végül sikerült jogos örökösként (az egyéb, magukat szintén jogos örökösnek tartott aspiránsokat kiiktatva) Epirusz trónjára kerülnie, nem tudta seregét harci elefántok nélkül elképzelni. Meg magát sem békés, otthonülő királyként. A görög anyaföldön vívott csetepatéiban megfáradva kapóra jött neki a dél-itáliai görög városok kérése, hogy szabadítsa meg őket a fenyegető római hódítóktól. (Ez gyakorlatilag ugyanaz a kör volt, amiért Epiruszi Sándor is átkelt a tengeren, csak az ellenfelek változtak). Pürrhosz nem a türelméről volt híres, így nem várta meg a hajózási szezont, hanem azon frissiben nekivágott az útnak. Seregét húsz elefánt is erősítette, egyiptomi apósa meg ígért még vagy ötvenet, amik persze soha nem érkeztek meg, de azért ígéretnek szép volt.

 

Maga a hadjárat külön posztot érdemelne, mi most inkább csak az elefántokra koncentrálunk.

 

Vége a játéknak

 

Az első összecsapásra Hérakleia közelében került sor. A rómaiak már a megjelenésükkel nagy hatást gyakoroltak Pürrhoszra, a táborukat látva elcsodálkozott azon, hogy messziről nem is tűnnek olyan barbárnak. A konokságukat azonban alábecsülte, így hiába reménykedett abban, hogy tárgyalásos úton behódolnak majd neki, sőt, még előbb is támadtak, mint várta volna. Ebben a csatában került először komolyan szembe egymással a görög falanx és a római légió. Nem is bírtak egymással, bár hétszer is összeakaszkodtak, végül Pürrhosz támadásra vezényelte az elefántokat. Ez a fejlemény kissé hasonlatossá tette a csatát a partizános-németes vicchez, csak itt nem az erdész zavart ki mindenkit az erdőből a végén, hanem a római szemnek addig ismeretlen elefántosztag. Először a szárnyakat védő lovasság paripái vesztették el a maradék józan eszüket is, majd az irányíthatatlan lovasegységek összekeveredtek a gyalogsággal, akik így előbb találkoztak a rémülettel, mint a rémület kiváltó okával. A légiók hadrendje felbomlott, a katonák fejvesztve menekültek, még a nemrégiben megcsodált táboruk is a görögök kezére került, nagy számú fogollyal egyetemben. Pürrhosz meg volt győződve arról, hogy úgy ellátta a nem-is-olyan-barbár ellenfelei baját, hogy térden csúszva fognak majd békéért könyörögni. Hát nem tették.

 

Egy követet fúj

 

Helyette, kívülről szemlélve persze, inkább úgy tűnt, hogy a győztes győzködi a veszteseket, hogy ugyan kössenek már békét. Nagylelkűen bánt a foglyokkal is (Hazaküldte őket szabadságra, de meg kellett ígérniük, hogy az ünnepek után visszajönnek. És vissza is jöttek. Érdekes lenne mondjuk ezt elképzelni egy Guantanámó - Ramadán viszonylatban...) Sőt, még a legnagyobb elefántját is bevetette a cél érdekében. A foglyok kiváltásáról tárgyaló Fabricius nevű követet Pürrhosz szerette volna rávenni arra, hogy hazatérve a béke őszinte szószólója legyen, így először egy rakás pénzt ajánlott neki, persze teljesen önzetlenül. Fabriciusnak nem kellett a pénz. Ezután felszereltette a már említett elefántját, fényes páncél, vérben forgó szemek, torony, maga a megtestesült erő – és elrejtette annak a sátornak az egyik felében, amiben Fabriciusszal is tárgyalt. (Kevésbé vizuális típusok most ne egy három személyes NDK kempingsátrat képzeljenek maguk elé.) Az elefánt és személyzete szép csöndben várt a sorára, mígnem a tárgyalás egyik váratlan pontján, teljesen véletlenül, lehullott az a lepel, ami addig eltakarta az állatot, így a korrupciós próbát sikerrel teljesítő római követ karnyújtásnyi távolságban találta magát attól a fenevadtól, ami tizenkilenc társával együtt nemrégiben hazavágta a köztársaság haderejének színe-javát. Sőt, az még vidáman rá is tülkölt egyet, pont ahogy a csatákban szokta. Azonban – a legenda szerint – Fabriciusnak szeme sem rebbent, helyette kissé unottan megfeddte Pürrhoszt, hogy hagyja már abba ezeket a gyenge kísérleteket a meggyőzésére. Az epiruszi király azért még utolsó próbálkozásként felajánlotta neki, hogy a szolgálatába fogadja és tejbe-vajba füröszti, de ha egyszer egy római nemet mond...

 

Természetes védekezési módok

 

Persze nem mindenki rendelkezett olyan pókerarccal és rendíthetetlen szívvel, mint Fabricius, így a hadviselésben oly találékony rómaiak elkezdték kidolgozni az elefántelhárítási taktikákat. Túl sok újítást persze nem tudtak felmutatni a korábbiakhoz képest, mert a lehetőségek behatároltak még egy ekkora állat életének kioltására is, de azért igyekeztek.

 

Mobil egységeket szerveztek, ami egy ökrös szekérből állt (az ökör nem annyira ijedős és elfutni sem bír olyan gyorsan egy szekérrel a nyakában, mint az előző csatában befürdött lovak), a szekereket hosszú, vaskos dárdákkal szerelték fel, amik méretüknél és a fogattal kiegészített súlyuknál fogva elegendőnek tűntek egy elefánt megakasztására. Ha mégsem, akkor ott voltak az éghető anyaggal töltött edények is a kocsi aljában, úgy hallották, hogy az élvepörkölésre ezek a monstrumok is háklisak. Begyakoroltak egy új hadmozdulatot is arra az esetre, ha a gyalogságot célozná meg az elefántroham: rémült elfutás helyett szépen, szervezetten nyitnak egy folyosót az állatnak, aztán hadd rohanjon, amerre akar - "kinyitom a kisablakot, hadd repüljön tovább..." (Itt már jól jött, hogy a római hadrend sokkal mozgékonyabb és variálhatóbb volt a falanxnál.) De nem feledkeztek meg az íjászokról sem, mind a tüzes nyilak okozta bosszantás, mind a hajtók levadászása étlapon maradt.

 

Házhoz a pofonért

 

Minden készen állt a második felvonáshoz, Pürrhosz békereményeit szétoszlatta az újra meginduló római sereg, ami egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha egyszer már tönkreverték volna, ráadásul mindkét konzul táborba szállt. Új elemként batár nagy kocsikat is vonszoltak a hadrendjük elé, pont szemben az elefántjaival, a kocsikból meg hegyes rudak meredeztek az ormányosok felé. A kocsik kinézeténél csak a számuk nagysága volt furcsább.

 

Az összecsapás még durvábbra sikerült, mint az első és most sem mutatkozott egyértelmű fölény egyik oldalon se. Az elefántok viszont megint jól kezdtek: az ökörfogatokat nemes egyszerűséggel kikerülték és belemásztak hátulról a római seregbe, közben az ugyanezt csinálta Pürrhosz táborával, lehetett kapkodni a fejeket, hogy most hol mi történik. Végül csak a sötétség beállta szakította félbe a csatát, a két sereg – a római immár csak egy konzul vezetésével, a görög egy sebesült fővezérrel gazdagabban – elszakadt egymástól. A győztes személyén már akkor is vitatkoztak, Pürrhosznak az alvezérei azért gratuláltak, ekkor hangzott el az a híres mondás, hogy ha még egy ilyen győzelem összejön, mehetnek is haza, mert nem lesz kivel folytatni a győztes hadjáratot. Elefántos részről inkább negatív a mérleg. A szekeres taktikát sikeresen semlegesítették, de az előző csatához képest szinte semmit nem értek el: ha féltek is tőlük a rómaiak, úrrá tudtak lenni rajta, és körülbelül ez az a pont, ahol a harci elefántok haszna mélyrepülésbe kezd a kockázataikhoz képest. (Az egyik utolsó csatában a megzavart elefántok egyenesen a saját erőket szedték szét.) Amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért a harci elefántok csodafegyverkétn való szárnyalása a rómaiak elleni háborúban, bár ez csak egy ok a sok közül, amiért Pürrhosz végül győzelem és sereg nélkül tért vissza – egy Szicíliai kör után – Epiruszba.

 

Mi ez az égett nyú disznószag?

 

Lehet, hogy nem hadtörténeti jelentőségű, de harcielefántológiai szempontból jelentős mérföldkő ez az összecsapás, ugyanis itt (talán itt) kezdődött a disznók karrierje is a témában. A nagy felfedezések sokszor a véletlennek köszönhetőek, most sem történt ez másképp. Az egyik elefántroham kissé kisodródott, ha egyszer elkapja őket a harci hév, akkor az irányítás legjobb esetben is csak kompromisszumos módon történhet, ahol a kétharmadot a nagyobb tömegű fél képviseli. Szóval heves felindulásban maguk mögött hagyták a csatateret és egy kis túrázás után összefutottak egy kondával, ami a csatatér közelében legelészett békésen. (A kondás valószínűleg kíváncsi természetű lehetett, mert épeszű ember nem legeltet potenciális hadtápot egy ókori sereg közelében.) Amikor a disznók felnéztek, hogy mi ez a dübörgés, kis híján infarktust kaptak, erről a tényről pedig heves visítással tájékoztatták a tágabb környezetüket. Az elefántok meg rettentő szolidárisnak bizonyultak mert ők is majdnem infarktust kaptak, csak ők ilyenkor a tülkölés mellett még be is gőzölnek, szóval azon a napon már túl sok parancsot nem fogadtak a feletteseiktől.

A szemtanúk persze gyorsan összekapcsolták a dolgokat és innentől kezdve a disznóvisítás előkelő helyre került az elefántelhárítás témakörében. Olyan is megesett, hogy az állatvédők korai elődei olajjal öntötték le a jobb sorsra érdemes sertéseket és meggyújtották őket a csata hevében, de nem volt ebben semmi szadista szándék, egyszerűen csak azért csinálták, mert úgy találták, az égő disznó sokkal jobban visít, mint a nem égő. Ha nem is olyan sokáig.

 

(Feljegyeztek egy olyan ostromos esetet is, ahol az elefánt fejjel döngette a kaput, a védők meg ijedtükben mindent hozzávágtak, ami a kezük ügyébe akadt, beleértve egy épp arra ténfergő malacot is. A rohamnak itt vége is szakadt és az ostromlók a maradék napot az elefánt elől/után való rohangálással töltötték.)

 

Késsel az éji homályban

 

Érdekes fintora a sorsnak (hogy ilyen világnézetileg semlegesen fogalmazzunk) az, hogy miután Pürrhosz végigtrappoltatta a fél Mediterráneumot az elefántjaival, közvetve a halálát is ezeknek a behemótoknak köszönhette. Az eset Argoszban történt és nem éppen azt a halált halta, amit egy ilyen tehetséges hadvezér érdemelne, bár a feministáknak lehet, hogy tetszeni fog.

 

Argosz falai alatt állunk, az éppen esedékes hellén kavarás idején, amit Pürrhosz többek közt arra akart kihasználni, hogy még több területet csatoljon a birodalmához, ezúttal Spárta kárára. Mivel még mindig az elefántokra koncentrálunk, nagyvonalúan átlépünk az olyan kérdéseken, hogy konkrétan ki harcolt kivel és miért, szerintem egy idő után már ők se nagyon tudták követni. Lényeg a lényeg, Pürrhosz el akarta foglalni a várost, hogy ezzel kész helyzetet teremtsen, a seregében pedig elefántok is voltak, bár jobban járt volna, ha nincsenek.

 

Az ostromok macerás voltáról is esett már szó, de ezúttal semmi hagyományos megoldásra nem volt lehetőség, így cselhez folyamodtak. Némi ígérgetéssel elkábították egy időre az argosziak éberségét (Pürrhosz politikus is volt), valószínű, hogy egy kisebb összeggel korrupcióra csábították az éjszakai őrséget (lásd előző zárójel), majd az éj leple alatt, a lehető legnagyobb csendben szépen elkezdtek bevonulni az alvó városba (sunyiság + előző zárójel).

 

Az egész művelet a meglepetés okozta sokk erejére épített, ezért létfontosságú volt az, hogy minden a lehető leghalkabban történjen. Pürrhosz gall származású katonái (tőlük meglepő fegyelmezettségről téve tanúbizonyságot) ezt meg is oldották, a többi gyalogsággal együtt, végül a hatást fokozandó a király beküldte pár elefántját is. Az is durva, ha reggel egy marcona epiruszi hoplita vagy az egyetemes európai értékeket hordozó kelta hadfi ébreszti az embert, de mindez semmi ahhoz képest, ha egy harci elefánt kopogtat be, hogy helyzet van. Úgyhogy az akkor még békés, ámde teljes harci díszben pompázó jószágok el is indultak, hogy aztán a kapunál el is akadjanak. Az ugyanis nem volt elég magas. Miután elszidták az egykori városépítők felmenőit, rájöttek a megoldásra is: tornyot az elefánt hátáról leszerelni, elefántot kapu alatt áthajtani, tornyot az elefánt hátára visszaszerelni. Mindezt nagyon gyorsan és még nagyobb csöndben, természetesen töksötétben. És hiba nélkül, mert ha csak egy szíjat rosszul húznak meg, akkor könnyen lehet, hogy a csata hevében a torony átmegy hasitasiba, az meg ugye nem kér kódot.

 

Tényleg nem lehet senkit sem hibáztatni azért, hogy nem sikerült a művelet. Az elefántok átjutottak, a tornyok is felkerültek a helyükre, de közben sikerült felébreszteni a környékbeli családokat, aztán a riadólánc végigfutott az egész városon és begyorsultak az események. Az hagyján, hogy egész Argosz talpra ugrott és spontán (a környéken jelen lévő epirusziak számtól függően illegális vagy legális) gyűléseket kezdett tartani, de hírvivőket is menesztettek a közelben állomásozó baráti sereghez, illetve a város fellegvárát is lezárták, felkészülve a legrosszabbra. Mi több, a Pürrhosz nyomában ólálkodó, korábbi esetek miatt kissé bosszúszomjas kisebb sereg is észlelte, hogy helyzet van és a nyitott városkapun benyomulva nekiesett a környéken tétovázó epirusziaknak. A kint maradt seregrész meg indult felmenteni, ők is a kapuhoz, hova máshova.

 

Pürrhosz ekkor már Argosz főterét tartotta megszállás alatt, sündisznóállásban, gyalogsággal, lovassággal és az elefántokkal, várva a hajnalt. (Biztos úgy volt vele, ez a taktika a Rome: Total War ostromainál is nyerő.) A seregének egyéb részeit a város utcáin kaszabolták, továbbra is teljes sötétségben, senki sem tudta, kivel harcol éppen, irányítani sem lehetett semmit. Ahogy kezdett kivilágosodni, Pürrhosz meglátott egy szobrot, ami mintha az ő bukását jövendölte volna meg, így úgy döntött, kívül tágasabb és a főteret őrző csapatával nekilátott a kivonulásnak – illetve nekilátott volna, ha elég hely lett volna. De az már előttük sem volt, a lovasság és az elefántok érkezésével meg főleg nem akadt semmi, a leírások szerint még annyi sem, hogy a katonák csapásra-döfésre lendíthessék a kardjukat. Ha valakinek sikerült is ez a művelet, befejezni már nem tudta a mozdulatot, mert úgy maradt.

 

Az elefántok egy kicsit tovább jutottak, míg végül az egyikük úgy nem döntött, hogy a kapuban összerogyva heveri ki a csata fáradalmait. Egy másik – a neve is fennmaradt, Nikon – épp kifelé trappolt, mikor egy dárda találata nyomán elvesztette szeretett hajcsárát. A „szeretett” jelző nem túlzás, még a harci elefántok is érző lények, ezt ki is fejezte azzal, hogy brutálisan széttaposott mindenkit, aki a dárdával átszúrt holttest közelében téblábolt, majd egykori gazdáját az agyaraira fektetve távozott a helyszínről, szemében kibuggyanó könnycseppekkel, bele a napfelkeltébe...

 

(Ezzel a romantikus képpel hatásosan le lehetne zárni a részt, mert az elefántok szerepe lényegében ennyi volt a csatában, de Pürrhosz sorsával még adósok vagyunk. Rövidre fogva csak annyi történt, hogy már majdnem biztonságba ért az addigra álpáncélba bújt vezér, mikor egy argoszi ifjú megsebezte hajítódárdával. A seb nem volt végzetes, de az amúgy is frusztrált királyban elpattant valami és megfordult, hogy minden dühét a megsebzőjére zúdítsa. Azonban az ifjú anyukája odafentről figyelt (nem, nem annyira odafentről), és valami miatt ő is nagyon mérges lett, mikor a fiát bántani akarták, így felkapta az első keze ügyébe eső épületdarabot és jól megküldte vele Pürrhoszt. A fejentalált királynak rögtön ki is ment pár nyakcsigolyája, majd a nyaktól lefelé béna, öntudatlan hadvezért kicsit később elhúzták egy félreeső helyre, felismerték és le akarták vágni a fejét, hogy mutogathassák. Nincs is annál menőbb dolog egy görög harcos számára, ha az ellenség parancsnokának fejét a lándzsájára tűzve rohangál a csata utolsó felvonásában... Szerencsétlen király épp akkor tért magához, amikor egy csapással le akarták nyakazni, mozdulni ugyan nem tudott, de a tekintete elég volt ahhoz, hogy megzavarja a botcsinálta hóhért, aki így a száját kente el karddal. Néhány csapással később végre sikerült befejezni a hentesmunkát és mehetett a lándzsás-rohangálós kör. Mondom én, hogy szebb lett volna a napfelkeltébe trappoló elefánttal zárni...)

 

Görögök elefántjai tehát balra el, a színfalak mögött felkészülnek a punok és a rómaiak. Folytatás hamarosan.

 

52 komment · 1 trackback

Címkék: állat hadtörténelem ókor

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr132387047

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elefántcsonkpart 2010.10.27. 08:25:35

 Bazsa már majdnem nyélbeütött egy igen jónak ígérkező partit három helyi görög szépséggel, mikor befutott egy parancs, miszerint szét kell lőnünk egy elefántot. Ekkor már harmadik hete nyaraltunk a dél-szicília riviérán, csupa halszagú görög halá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

molnibalage 2010.10.27. 08:55:50

Zseniális, zseniális!

vén betyár 2010.10.27. 09:15:59

Pókerarccal és rendíthetetlen szívvel követelem a folytatást!
Nem is király, nem is elefánt.MAMMMMUT!

hazitroll 2010.10.27. 09:34:45

Nagyon jó, köszi!
Esetleg írsz, írnál arról is, hogy Ázsiában kik, mikor hol, hogyan, milyen eredménnyel használtak elefántokat?

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.10.27. 09:39:54

Nagyon jó lett ismét! Gratula!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.10.27. 09:41:22

Szerintem megítéljük a szerzőnek szs.-nek a LEMIL blog harcielefánt-ügyi szakreferense címet :)

Flankerr 2010.10.27. 09:59:58

Még több ilyet, kiváló stílus és ismeret, gratulálok!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.10.27. 10:23:19

Nagyon jó lett, gratulálok!
"...átváltottak berzerk üzemmódba." na itt nevettem fel először igazán, hogy aztán még több helyen ezt megismételjem:)

A Total War-ban meg pocsékolás volt elefántot venni:)

hazitroll 2010.10.27. 10:43:40

@proletair: Én a hasitasis részen pusztultam :)

Titus Pullo Urbino 2010.10.27. 11:22:48

nagyon jó lett, gratula. kíváncsian várom a folytatást. A berzerk üzemmód mit jelent különben?

Grisha 2010.10.27. 11:32:40

"Sok rossz ember kis helyen, széttiprásra várva..." helyett esetleg:
Sok kis ember rossz helyen, széttiprásra várva...)

Egyébként gratula ehhez az íráshoz is!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.10.27. 11:42:33

@Titus Pullo Urbino:
számítógépes játékokban történik meg olykor, például harci elefántokkal:), hogy begőzölnek, nem hallgatnak semmire, és nekirongyolnak az ellenségnek. Akkor is ha nem kéne. Amúgy a berserk asszem valami viking dolog volt, hasonló tartalommal, de ezt majd itt valaki megerősíti, vagy cáfolja:)

vén betyár 2010.10.27. 11:51:16

@Titus Pullo Urbino: Vmi ilyesmire gondolhatott a szerző:
Berzerkerek és farkasharcosok

A pogány időkben, mielőtt Skandinávia keresztény hitre tért volna, a "berserkir"-re úgy tekintettek, mint aki Odintól, a vikingek főistenétől származó természetfeletti erővel bír. Az Ynglinga sagában feljegyezték, hogy "a csatákban minden páncél nélkül előrerohantak, vadul, mint a kutyák és a farkasok, harapták a pajzsuk szélét és erősek voltak, mint a medvék vagy a vaddisznók, egyetlen csapással megölték az embereket, sem tűz, sem fém nem sebezte őket. Ezt nevezték berzerker őrjöngésnek." Ma is azt mondjuk arra, akit őrült düh fogott el, hogy berzerkerré vált. A valóságban a berzerker őrjöngés talán a paranoia egy változata lehetett, és lehetséges, hogy a lycantrópia hiedelméhez kötődött, bizonyos esetekben pedig epileptikus roham válthatta ki. Bármi volt is, az biztos, hogy öröklött dolog, nem pedig olyasmi, ami megtanulható. Egy beszámoló szerint volt egy ember, akinek mind a 12 fia berzerker volt: "amikor saját embereik között voltak és érezték, hogy hamarosan berzerker düh vesz erőt rajtuk, lementek a partra, és hatalmas kövekkel és fákkal birkóztak, máskülönben őrjöngésükben a barátaikat mészárolták volna le." A lycantrópikus hiedelemre találunk bizonyítékot a Volsunga sagában, ahol Sigmund és fia, Sinfjotli farkasbőrt öltenek magukra, a farkasok nyelvén beszélnek, és vonyítva támadnak. Hrolf Kraki legendájában pedig az ő berzerker bajnoka, Bothvar Bjarki állítólag egy hatalmas medve módján küzdött. Bizonyosan a farkasok és medvék voltak azok az állatok, akiket a legtöbbször a berzerkerekhez társítanak. Másik nevük éppen ezért "ulfhednar" (farkasharcosok vagy farkasbőr-ruhások). Ez minden kétséget kizárva igazolni látszik, hogy a "berserkir" eredetileg "bear-shirt"-et (medveing) jelentett, nem "bare-shirt"-et (csupasz ing), ahogy azt korábban gyakran gondolták.
animamundi.hu/tanform.php?tsz=26

Ghery88 · http://omagyar.blog.hu/ 2010.10.27. 13:19:01

Zseniális, még! És nem csak a "másik blogra" ígért folytatás miatt:)

szs. · http://martinluther.blog.hu 2010.10.27. 13:26:06

Egyébként sose értettem, hogy miért lehet elfoglalni az RTW-ben egy várost a főtér bizonyos ideig való megtartásával. Most már tudom, honnan szedhették az ötletet, de szerintem nem olvasták végig a sztorit...

@Zig Zag: A berzerkes részhez nem lehetne odalinkelni a vonatkozó posztot? Engem nem enged szerkeszteni.

Plieur 2010.10.27. 14:00:48

Ez nagyon jó volt. Várom a folytatást!

nandras01 2010.10.27. 14:57:25

"...úgy találták, az égő disznó sokkal jobban visít, mint a nem égő. Ha nem is olyan sokáig."
na, nekem itt dobta le az ékszíjat az agyam :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.27. 15:02:14

Nagyon tetszett :) A hasitasinál hangosan nevettem. Várom én is a folytatást.

Circus 2010.10.27. 15:15:16

Szétröhögtem az agyam, ami, tekintve, hogy amerikai stílusú (paravánokkal szabdalt) irodában ülök, csak kicsit volt cziki. :)

Mi lenne, ha a történelemkönyveket is hasonló stílusban írnák? Fogadjunk, lényegesen többet tudna a felnövekvő ifjúság! :)

Más szavakkal: mégmégmég ennyinemelég!

Circus 2010.10.27. 15:17:51

Amúgy meg a címkék pár szóban tökéletesen összefoglalják mind a lényeget, mind a minőséget:

ókor hadtörténelem állat

Kismy 2010.10.27. 15:48:05

remek poszt, szerintem jobb, mint az első rész :)

juditmanó 2010.10.27. 16:11:52

Nagyon tetszett, pedig én a csatás posztokat kevésbé kedvelem, de az elefántokat meg igen :)).
Gratulálok!

tudi 2010.10.27. 17:41:16

Nagyon jó lett, egyes részeknél szó szerint a térdem csapkodtam a röhögéstől. Várjuk a folytatást. Az égő malacokat ha jól tudom a rómaiak nem csak elefántok ellen, hanem azokkal nem rendelkező ellenfelek ellen is bevetették.

Minorkavidor 2010.10.27. 18:31:29

A 2.rész is igen szórakoztató volt. Gratula.
Hannibál és a rómaiak összecsapásában csak 2 helyen jelennek meg a nagyfülűek.
Ugye az köztudott, hogy a 37 ormányosból néhány élte túl az átkelést. A rómaiak Arimium és Arentium környékén várták, elzárva ezzel az Appeninek átjáróit. Baál ajéndéka azonban megkerülte őket, az Arno mocsárvidékén kelt át. Hannibál az utólsó élve maradt elefánt jutott át a mocsáron, így szárazon maradt, de fél szemét még így is elvesztette.
A 2. a záróponthoz, az i.e. 202-ben vívott zamai csatához kapcsolódik. Ekkor a pun fővezér 80 elefántot índított rohamra Scipió ellen. Mivel az elhárítás technikáját már Pürrhosz ellen megtanulták így roham összeomlott. Mégpedig azért, mert Scipió nem sakktáblaszerűen állította fel manipulusait, hanem egymás mögött, így utcákat hagyva arra, hogy az elefántok elrobogjanak.
Úgyhogy kiváncsián várom milyen részletekre bukkantál még. Furdal a kiváncsiság.

Alhazred 2010.10.27. 19:01:47

10/10, zseniális cikk!

szs. · http://martinluther.blog.hu 2010.10.27. 20:00:44

@hazitroll: Ázsia túl nagy falat, ott nem szórakoztak ilyen pár tucatos elefántcsordákkal, ráadásul egész az újkorig nyomatták a harci alkalmazást, szóval egyelőre nincs tervben a dolog.

bloggerman77 2010.10.27. 23:36:56

@vén betyár:

Ennél sokkal egyszerűbb az a magyarázat, hogy a vikingek (és a kelták) esetén a berzeker egy gombafajta elfogyasztása esetén jelentkezett.

A keltáknál is feljegyezték ugyanis, hogy egy szál kard és egy nyakperec (és a színes testfestés) volt a "viseletük", és mint az őrültek rohantak az ellenségre.

bloggerman77 2010.10.27. 23:42:00

@bloggerman77:

Ha jól emlékszem, légyölő galóca főzetét itták csata előtt.

Iustizmord 2010.10.28. 12:07:08

@bloggerman77: @vén betyár: vagy csak ölvasták lázár jános és rogán antal törvényjavaslatait.

bocs a polinkorrekt beírásért. de én már berszerker vagyok.

(a berserker másik lehetséges etimológiai magyarázata a bezirker, tehát kb körzeti megbízott /kmb/, aka északi germán rendfenntartó)

hazitroll 2010.10.28. 13:00:51

@szs.: Azért pár érdekesebb esetet kiemelhetnél onnét is, ha nem is a teljesség igényével...

rusztaveli 2010.10.29. 13:27:49

Óriási.
Informatív, lebilincselő, nem mellesleg hülyére röhögtem magam...

Plieur 2010.10.29. 17:18:25

@szs.: A vietnámi háborút nem célzod meg elefánt szempontból?

mig8 (törölt) 2010.10.29. 20:52:27

Sziasztok!

Ha már Skandinávia és a vikingek... Tudtátok, hogy ugyanazok a mérgező gombák, amelyek itt a másvilágra segítenek, ott jóval kevesebb méreganyagot tartalmaznak, így kevésbé "gyilkosok"? Ezt felhasználva remekül lehet velük "drogos" állapotot előidézni, amit a pogány sámánok arrafelé ki is használtak.

Egyébként remek a poszt. :-)

RolloJuve 2010.10.29. 20:52:30

A berzerker témához még ennyit (csak a Kevin Smith filmek kedvelőinek):
www.youtube.com/watch?v=SAQziuvXHdo

Iustizmord 2010.10.29. 22:43:45

amivel eddig szvsz senki, de ssenki de még @szsse foglakozott, hogy a "torony" az elifántok tetején miből, miként és hogy készült (pl APFSDS töltet ellen volt e védve) meg hogy vót az élőfánk felszerszámozva.

meg az élőfánkok páncélja miként készült lett feltéve.

tech kérdések, ördög a részletekben.

hajrás.

Kullancs1983 2010.10.30. 09:34:29

@Iustizmord: Semmi pánik lesz folytatás. A többi haditehnikai cuccnál is a leírás után jönnek a tehnikai paraméterek..:P

szs. · http://martinluther.blog.hu 2010.10.30. 18:54:26

@Iustizmord: Gondolom fából és bőrből, de még tényleg nem foglalkoztam vele, de valóban érdekes, mert mint a mostani részből is kitűnik, ilyen apróságokon fordulhat az egész. Ha pl. lehajtható lett volna, esetleg gyorszáras, Pürrhosz még ma is élhetne. :)
@Plieur: Vietnámit? Volt harci bevetés? Max. szállítási dolgokat tudok elképzelni, de érdekes lenne, ha más is lett volna.

Plieur 2010.10.30. 22:59:47

@szs.: Miért, a harci bevetésbe nem fér bele a szállítás frontvonalban?

szs. · http://martinluther.blog.hu 2010.10.31. 10:34:09

@Plieur: Hát de, csak egy roham sokkal izgalmasabb. :)

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.11.03. 10:17:57

@szs.:
Az a vietnámi szál nem is annyira légből kapott. Vagyis pontosan az, ha a Disney egyik vietnámi háborús (!) filmjét idecitálom. :) Van benne egyszemélyes ejtőernyős desszant elefánttal, zöldsapkás különlegesek, és izgalom, és hepiend.
en.wikipedia.org/wiki/File:Operation_dumbo_drop.jpg

Öcsielvtárs 2010.11.03. 10:53:11

Nagy elismerés a munkádért! Tekintettel a komoly munkahelyre, két nap alatt tudtam csak elolvasni, mert többször ki kellett mennem rögöhögni, kockáztatva a főnöki rosszallást... és emelett még informatív is.

vén betyár 2010.11.03. 12:43:26

@proletair: Ha nem is Vietnam, de Burma.A II.vh-ban
Vingate őrgy a Csingitekkel elefántokkal és öszvérekkel nyomult be a japánok hátországi dzsungel-rengetegébe.@Iustizmord: Tony North Évszázadok fegyverei c. könyvében mintha sásból font, fémmel erősített páncél lenne látható, A fegyverek és páncélok /Szemtanú sorozat/ című könyvben a kosár /torony/ is elég könnyűszerkezetesnek látszik.

Prophet 2010.11.06. 15:02:11

Úgymond szerencse, hogy Suzy elpusztult (majndem az évfordulón íródott a cikk, ami informatív és szórakoztató), mert máskülönben ellenállhatatlan vágyat éreznék, hogy kipróbáljam, vajon tényleg úgy reagál-e az elefánt a disznó visítására, mint az a fentiekben elhangzott. Komoly logisztikai probléma lenne, hogy miként viszek be egy élő malacot az állatkertbe: pórázon, szájkosárral? Illetve milyen jegyet kéne neki váltani. Bár kétségtelen, álcázhatná magát az oroszlánok ebédjének...

szs. · http://martinluther.blog.hu 2010.11.08. 11:58:51

Malaclopó köntös és kész. Kell még kb. fél liter pálinka, egy részével a malacot szedálod, amíg az elefánthoz nem érsz, majd a maradékot a visítás elindítására használod el, egy öngyújtó és a "Come on baby, light my fire" dúdolgatásának felhasználásával.
Természetesen mindezt csak hadtudományi kutatások elősegítése céljából, és szigorúan csak elméletben. :)

teddybear01 2010.11.11. 00:04:32

@szs.: Nem kell ezt túlbonyolítani!

Egy Ghettoblaszter, meg a megfelelő kazetta vagy CD(disznóvisítással), meg egy jófajta futócipő( a felháborodott vasvillás ápolók miatt), és mehet a demó!

Peter Shark 2011.01.18. 20:49:45

Nem tudom, hogy mennyire igaz, de egyszer olvastam, hogy Indokínában a világháborúban és még később is használtak elefántokat. Persze nem rohamozni, hanem utánpótlás és sebesült szállításra a járművel járhatatlan terepen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.25. 13:04:16

Hát baszomaformád hülyegyerek!Most olvastam az írást.Szétröhögtem magam.Ezt a stílust!
Kész vagyok!XD