A világ bármelyik hadtörténeti múzeumában jár is az ember, mindenütt láthat szolgálatból kivont régi harckocsikat, harci repülőgépeket, ágyúkat, kézi fegyvereket többé-kevésbé épségben megőrizve. Azon viszont talán nem mindenki gondolkodik el, hogy ezek a fegyverek milyen utat jártak be, míg egy laktanyából vagy épp egyenesen a harcmezőről egy múzeumi kiállításba jutottak.

Az esetek többségében, ha egy harceszköz elavulttá, vagy feleslegessé válik, akkor kivonják a szolgálatból; ha van rá kereslet és a nemzetközi jog lehetővé teszi, eladják egy másik országnak (bár a kereslet időnként felülírja a jogot). Ha nem sikerül értékesíteni, akkor irány a roncstelep, majd a kohó és az újrahasznosítás, elvégre a fegyverek nagy része fémből készül. Jobb helyeken általában ügyelnek arra, hogy minden típust legalább egy-két példányban megőrizzenek az utókor számára. Sőt ilyenkor az is előfordul, hogy nem csak a hivatalos intézmények, hanem magángyűjtők is hozzájuthatnak a kimustrált páncélosokhoz, repülőkhöz.

Azonban sajnos sok esetben ez az előrelátás hiányzik és kiderül, hogy egy-egy fegyverből csupán az emlékek maradtak meg. Szerencsére vannak azonban emberek, akik időt és pénzt nem kímélve kutatnak az egykori csatamezőkön (és sokszor a roncstelepeken), hogy egy-egy elfeledett harceszközt megmentsenek az utókor számára. Ez a poszt néhány szerencsésen megmaradt és egy-két sajnálatosan elveszett eszköz története.

Megj.: Az illusztrációkon a kiemelt típusok szerepelnek.

Harckocsik és egyéb nagyvasak

A harckocsizó fegyvernem az I. világháborúban született meg. Az új fegyverek egyik első bevetésére az 1917-es cambrai csatában került sor a nyugati fronton, amikor kis híján 500 brit harckocsi támadta a német állásokat. Közülük az egyiket, a Royal Tank Regiment 12. századába tartozó Deborah névre hallgató Mark IV-est Flesquieres falu közelében egy német löveg tüze súlyosan megrongálta, legénységéből négyen hősi halált haltak, őket a falut elfoglaló brit gyalogosok temették el a helyszínen. A Deborah roncsát az angolok harckocsikkal egy nagy gödörbe vontatták (ezt még a csata előtt a németek ásták ki, hogy bunkert építsenek) és fedezékké alakították. A háború végeztével a roncs betemetődött és elfeledve pihent 81 évig.

A 90-es években Philippe Gorcynski hadtörténésznek egy idős helybéli asszony mesélt egy történetet egy harckocsiról, amelyet a németek orosz hadifoglyok segítségével egy gödörbe temettek, sőt még a helyszínt is meg tudta mutatni. Mivel a műszeres vizsgálat nem hozott sikert, Gorcynski levéltárakban kezdett kutakodni, majd több éves munka után korabeli fényképek, légifotók és infravörös felvételek segítségével sikerült pontosan beazonosítani a helyszínt. Itt a nagy hatékonyságú fémkereső műszerek is igazolták a nagy fémtömeg jelenlétét a mélyben. 1998. november 5-én egy markoló nekilátott az ásásnak és alig egy óra munka után előbukkant a roncs teteje. A feltárás során sikerült egyértelműen azonosítani, hogy a roncs egy Mark IV Female változatú brit harckocsi, mégpedig a D51-es oldalszámú Deborah. A jármű maradványait november 20-án kiemelték, jelenleg Flesquieres-ben található emlékműként. 

A német A7V harckocsi története sajnos nem ennyire szép: az elkészült 21 példányból kettő élte túl a világháborút: az 506-os számú Mephisto nevű gépet az ausztrálok ejtették zsákmányul és ma is a Queensland Museum megbecsült kincse (talán az egyetlen hk. a világon, amelyet vitrinben állítottak ki). Az 529-es számú Nixie 2 az amerikaiak vendégszeretetét „élvezte” egészen 1942-ig, amikor - érthetetlen okokból  - szétbontották. 

A francia Renault FT-17-es könnyű harckocsit joggal nevezhetjük a modern harckocsik ősanyjának, hiszen ezen a típuson jelentek meg először azok a stílusjegyek, amelyeket a legtöbb mai páncéloson megfigyelhetünk (már amennyiben nem egy Stridsvagn 103-ast, vagy egy Merkavát veszünk szemügyre). Az FT-ből több ezer darab készült, az I. világháború után számos ország vásárolt belőle, több helyi konfliktusban is bevetették, sőt még a II. világháborúban is előfordult a típus, bár ekkor már csak kisegítő feladatokra alkalmazták. A kis Renault hk. eljutott Afganisztánba is és az ország zavaros viszonyainak (na meg a hulladékfém-feldolgozó ipar teljes hiányának) köszönhetően meg is maradt belőle pár darab. 2003-ban egy roncstemetőből négy rozsdás, bár többé-kevésbé komplett Renault FT-17-es került elő. Két példány (az egyik torony nélkül) ma a Fort Knox-ban található Patton Museum gyűjteményét gazdagítja, egyet a franciák kaptak meg – ez Saumurba került. A negyedik Afganisztánban maradt, emlékmű lett belőle. 

Az afganisztáni roncstelepeken amúgy a fent említett okok miatt érdemes kutakodni, ha az ember félrekotorja a rengeteg T 55-öst és BTR 60-ast, olyan érdekes dolgokra lelhet, mint a Lancia 1ZM páncélgépkocsi, amiből másutt egyetlen darab sem maradt, az olaszországi múzeumokban is csak replikák láthatók. 

Az afgán királyi hadsereg 1937-ben az olasz hadiipar nem éppen csúcstermékének számító Carro Armato L3/35 (hazánkban Carro Veloce 35M Fiat-Ansaldo néven rendszeresített) kis harckocsikból is vásárolt néhány darabot.

Több, Afganisztánban fennmaradt példányról van információ: az egyik Kabulban van felállítva emlékműként, Carmine Calo’ olasz alezredes tiszteletére, aki ENSZ-megfigyelőként vesztette életét 1998. augusztus 21-én az afgán fővárosban. A típus Irakban is feltűnt az amerikai megszállás után, bár az ott látott példány további sorsa ismeretlen. Az L3/35-ösből más országokban viszonylag sok maradt fenn (ebben valószínűleg szerepet játszott harctéri alkalmatlansága is) legutóbb Korzikáról került elő egy jármű, amelyet évekig traktornak használtak.

De nem kell feltétlenül az afgán hegyekig utazni, időnként Európában is kerülnek elő érdekes dolgok: néhány éve Hannoverben a német hadsereg egykori lőterén több tüzérségi eszközt ástak elő a földből. A lövegeket nem sokkal a II. világháború után bedózerolták egy bombatölcsérbe és eltemették. A leletek közt a legnagyobb „találat” egy francia 280 mm-es önjáró aknavető volt. Az eszközt a németek zsákmányolták 1940-ben, majd Németországba szállították kipróbálásra. Az önjáró aknavető drezdai Militärhistorische Museum-ba került.

A múzeumok és a magánygyűjtők között persze az abszolút slágernek a II. világháború német páncélosai számítanak, így mindig nagy az érdeklődés, ha találnak egy-egy példányt, még ha romos állapotban is. Többnyire mocsarak és folyók mélyéről kerülnek elő ezek a járművek, általában Kelet-Európából. A Jacques Littlefield (ő egy kanadai gyűjtő volt, 2009-ben hunyt el) gyűjteményében lévő Panther Ausf. A-t például 1990-ben húzták ki a lengyelországi Czarna Nida folyócskából.

Ugyancsak Lengyelországban került elő 2007-ben egy Jagdpanzer 38(t) a Hel-félszigeten, a tengerparton. A jármű feltehetőleg a II. világháború legvégén maradt itt, ugyanis a félszigeten 1945. május 9-én adták meg magukat a német csapatok. Pár éve egy ukrajnai mocsárban találtak egy meglehetősen romos állagú Panther Ausf. A,-t amely ma a sinsheimi Auto & Technik Museum-ban látható.

Természetesen a vizek mélye nem csak német páncélosokat rejt: 2000-ben Észtországban, a Jõhvi városa melletti tóból egy majdhogynem tökéletes állapotban lévő, korai gyártású T-34/76A –t vontattak ki. A jármű további érdekessége hogy német felségjelzéseket viselt, amik szintén megmaradtak. A néhány héttel korábban zsákmányolt harckocsit feltehetőleg maguk a németek süllyesztették a tóba 1944 szeptemberében, amikor kiürítették a területet.

Hasonló története van a „Leningrád Felmentése Múzeumá”-ban látható KV-1-es nehéz harckocsiknak is: kettő a Néva fenekén pihent 2003-ig, illetve 2007-ig, a harmadikat pedig egy közeli mocsárból húzták ki, de az intézmény hasonló módon tett szert egy BT-5-ösre is 2007-ben.

Van, hogy gyakorlatilag kutatni sem kell: a természet maga „szállítja” az eszközt. Így került elő 2008 nyarán egy szovjet SZU-76-os rohamlöveg a Duna ausztriai szakaszán. A heves esőzések nyomán megáradt folyó partra mosta a veterán páncélost! Hasonlóan az áramlatoknak köszönhetően vált láthatóvá 2009-ben egy Hotchkiss H-35-ös harckocsi a francia tengerparton. A jármű valószínűleg 1940 nyarán, a dunkerque-i bekerítés idején maradt a tengerben. Mivel egyetlen fennmaradt H-35-ről sem tudni, a gép előreláthatólag a saumur-i múzeumba fog kerülni.

Számos II. vh-s páncélost a háború után katonai célokra használtak tovább, ami szintén hozzájárult a fennmaradásukhoz – a franciák például egészen 1950-ig üzemeltettek 50 német Panthert. A kimustrált vasak nem mindig végezték kohóban: volt, amit bunkerré alakítottak és jó néhány darab került a lőterekre „kemény célnak”. Utóbbi esetre példa a brit SDKFZ Fundation tulajdonában lévő, mozgóképesre helyreállított Jagdpanther. A páncéltest egy németországi lőtérről került elő, a motort és az erőátvitelt pedig egy hollandiai múzeumban álló Panther szolgáltatta.

A bunkernek beásott páncélosokat gyakran kibelezték, azonban még így is nagy értéket képviselnek. 2007 augusztusában három német Panzer III. Ausf. N- t ástak ki Norvégiában a bardufoss-i katonai reptér területén. A háború után a három beásott Panzer a reptér szárazföldi támadás elleni védelmét hivatott erősíteni (annyit segítek, hogy nem svéd vagy finn támadókra számítottak). Északon a finnek is építettek ki hasonló védelmi rendszert, amit ugyancsak 2007 táján számoltak fel: ekkor a finn haderő árverésre bocsátott több StuG III-ast és brit A-34-es Cometet is.

Ugyancsak a II. világháború után a bolgár hadsereg épített ki egy megerősített védvonalat a bolgár-török határon, ahová sok német és orosz eredetű páncélost építettek be, akár egészben, akár csak toronyként. Elavulása után az egészet ott hagyták az enyészetnek, majd az ezredforduló környékén a gyűjtők körében is kezdett elterjedni az erődvonal híre. Feltehetőleg ennek is volt köszönhető, hogy 2007-bel letartóztatták a bolgár hadsereg egyik őrnagyát, aki két német állampolgárral együtt egy Jagdpanzer IV L/70 típusú vadászpáncélost próbált kicsempészni az országból. Az eset rádöbbentette a bolgár hatóságokat az erődvonalba beásott eszközök értékére, így hamarosan megkezdték azok összegyűjtését. A különféle hírek legalább nyolc StuG III-as rohamlövegről szólnak, de a nyilvánosságra került fotókon Panzer III, Panzer IV és T-34-es típusú páncélosok is láthatók. Ezek egy részét azóta árveréseken értékesítették.

2008 nyarán Chartres városában francia csatornaépítő munkások egy amerikai M3A1 Stuart típusú könnyű harckocsit találtak egy út alatt. Később kiderült, hogy a 7. pc. ho. 31. zászlóalja B századának egyik járművét sikerült megtalálniuk. A Stuartot egy Panzerfaust-találat tette mozgásképtelenné, a személyzetnek épségben sikerült kimenekülnie. Az elhagyott páncélost a németek használhatatlanná tettek, majd a roncsot az amerikaiak bedózerolták egy bombatölcsérbe és eltemették. Érdekességképpen: jelenleg két ilyen típusú 1943-ban gyártott, működőképes járművet kínálnak eladásra egy honlapon, darabonként kb. 250 000 dollárért. 

Folytatása következik repülőeszközökkel, aztán hajókkal és egyéb érdekességekkel...