Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

május 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (12) ajánló (79) alagút (7) állat (8) amerikai (91) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (11) ausztrál (5) ázsia (16) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (7) brit (65) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (8) ejtőernyős (30) életrajz (37) elmélet (11) erdély (5) erőd (7) évforduló (54) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (46) hadkiegészítés (5) hadsereg (14) hadtörténelem (144) hadtörténet (18) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (16) hidegháború (43) híres bűnözők (8) honvédség (9) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (43) ii világháború (104) izrael (26) japán (21) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (6) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (74) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (133) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (65) nők (12) ókor (13) olasz (13) orosz (28) ostrom (6) osztrák (29) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (5) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (48) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (13) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (7) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (38) szovjet (59) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (15) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (62) török (15) tűzfegyver (7) ünnep (5) usa (49) utánközlés (28) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (79) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (53) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Steam, Steel and Shell, avagy a modern páncélos hadihajók születése

2011.05.28. 08:00 Iustizmord


Előre is elnézést, ha a poszt kicsit angolcentrikus, vagy sok angol kifejezést zsúfolok bele. Egyrészt a magyaron kívül e nyelvet bírom leginkább, másrészt a szakirodalom (részben a tárgy miatt, részben társadalomszociológiai okból, harmadrészt az angol nyelv szépsége okán) angol nyelvű, és ez így jó. Broadside, high seas, man-of-war, a címbeli kenning, mizzenmast… ennél csak Alicia Keys lábai szebbek. No de lássuk, miről is beszélünk - írja Iustizmord, majd belekezd az immáron legendás gigaposztjai egyikébe...


Nelson 1805-ben Trafalgarnál rommá lőtte az egyesített francia-spanyol hajóhadat (mely utóbbi kombó mondjuk 100 évvel később (meg előbb is) oximoron lett volna) s ezzel az Undisputed World Heavyweight Champion címet megnyerte uralkodójának. Kábé ettől számítjuk Anglia totális tengeri uralmát, mely tartott bő száz évig (lett volna nekünk csak 50 ilyen évünk…). De a címvédő élete nem csak játék és mese; mindenki a skalpjára tör. Anglia flottája elvben úgy épült, hogy az őt követő két (2) nemzet együttesen se tudja felülmúlni – egy szigetországnál, ahol a külső nyersanyag- és árubehozatal vitális, ez viszonylag ésszerű megoldás, eltekintve a grandeur et gloire angol tengeri változatától. De mint tudjuk, a csúcsot csak elérni könnyű, megpihenni ott nem lehet.  És a következő 100 év erről szólt: csúcson maradnak-e a britek?

Ha Jütland felől visszanézünk, a válasz egyértelmű igen, ám ha a kérdést laza 30 évvel (egy emberöltő) később vizsgáljuk, a válasz a radikális nem. Ez azonban nem a szegény brit hajókonstruktőrök hibája; ők (még az Admiralitás ellenében is) minden tőlük telhetőt megtettek – lássuk hát, mit tudnak feltenni a rouge ou noir-ra.

Nelson kora a vitorláshajók aranykora (golden age of sail) volt. Amit fából készült, szélhajtotta tengeri közlekedőalkalmatosság tudhatott, azt nagyjából hozta, s azóta se sok fejlesztés volt (az America’s Cup über-hi-tech versenycsodáit most hagyjuk). A hadihajók lövegei is megbízhatóak voltak – egylövetű, elöltöltős, feketelőporos, tömörlövedékes mivoltukban. Nos, ez a három dolog változott meg a Dreadnought-ig: vitorlahajtás, faépítés és
vasgolyóbis, máshogyan:  Steam, Steel and Shell. Száz évvel később ugyanis hőerőgépekkel hajtott, páncélozott, acéltesű, hátultöltős, robbanótöltetet tüzelő hajók voltak a tengerek királyai.

Hogyan is jutottunk ide?

Tűzerő – páncélvédettség – sebesség. Ez a szentháromság, ami köré minden modern, csöves
tűzfegyverrel ellátott hadihajó épült a második világháború végéig, nagyjából ebből a fejlesztési sorrendből kiindulva. Nagyobb ágyú nagyobb pusztítást végez, jobb/nagyobb lövedék ellen erősebb védettség kell, és gyorsabban haladni, mint az ellen (outrun and outmaneuver the enemy) sem utolsó. Bizonyos Jacky Fisher ideáját ajánlom figyelembe – lásd alább.

Tehát az 1830-50-es években a klasszik sorhajók (vö. HMS Victory - itt balra) utódját egyrészt a lövegek jobbítása, másrészt a védettség fokozása, és lassan a hajtás széltől való függetlensége alapján keresték. S míg Nelson egy öreg matróza az 1850-es évek hajóin hamar feltalálta volna magát, az 1850-es évek matróza nagyon eltévedt volna egy 50 évvel későbbi hajón. Száz év nagyot változtatott
a haditengerészeti tervezésen – 100 év (r)evolúciója jön alább, a fenti marha hosszú bevezető után.

A legrégebbi fejlesztés talán a vitorlát helyettesítő gőzgép behelyezése a hajóba. Már Stevenson James Watt is szerkesztett gőzgépet, s ami jó a vasútra, miért ne lehetne jó a hajóra?

Elsőként a francia Henri Dupuy de Lôme (itt jobbra) nevét jegyezzük meg, mint a modern hadihajó teoretikusát; már az első gőzhajtású, hajócsavaros csatahajót, a Le Napoléon-t (itt alul) is ő tervezte (1850), de ez még csak meghajtásában különbözött a 30 évvel korábbi fa sorhajóktól – bár tény, hogy a széltől való függetlenség hatalmas taktikai előny lett volna egy csatában. A gőzgépen alapuló, hajócsavaros meghajtás, az acél
hajótest és az övpáncél az ő fejében állt össze először egésszé (próféta lett saját hazájában, később tiszteletére róla nevezik el a világ első páncélos cirkálóját 1890-ben, itt alul).
Említettük, hogy Nelson még rabláncra illő, tömör vasgolyóbisokkal puffogtatott, azonban Henri-Joseph Paixhans (műve a Nouvelle force maritime et artillerie) 1822-be kifejlesztette az itt alul szemügyre vehető, és róla elnevezett ágyút, amely már robbanótöltetet tüzelt, mivel sikerült kombinálni a lapos lövedékröppályát és a késleltetett (nem csapódó, hanem a lövés által inicalizáltan késleltetett) gyutacsot. Phaixhans ágyúja, amelyet nagyjából 1840 körül rendszeresítettek, 3800 kg. önsúlyú volt, kábé 8 hüvelykes űrmérettel. 5-8 kiló lőporos töltetével hozzávetőlegesen 2 mérföldre lőtte 27-40 kilós lőszerét.
Az USA-ban Dahlgren tengernagy tökéletesítette a tervet.

Ez persze felvetette a hajók tisztán fából való építésének elavultságát is, hiszen az újfajta ágyúk könnyedén szilánkokra lőtték a keményfa hajóoldalakat. Először azzal kísérleteztek, hogy a lövedékeket úgy helyezik el az ágyúk mellett, hogy az önmaga védelmet adjon (francia megoldás), de brit tudósok Thomas Lloyd mérnök kitalálta, hogy a vastag vaslemezek hatásosabbak. A franciák a Dévastation-osztállyal, a britek az Aetna-osztállyal neveztek be a fegyverkezési versenybe, de ezek még inkább csak úszó ágyúplatformok voltak, nem klasszikus sorhajók (bár ha jobban belegondolunk, egyetlen csatahajó sem más, mint úszó gun-platform), amennyiben nem tengerjárónak (angolosan: ocean-going) tervezték őket. Ezeket elsősorban partvédelmi és szárazföldi erődök elleni támadásra építették, de evidens volt, hogy lehet ezeknél „hajóbb”-jellegű naszádot építeni.

A franciák tehát megépítik de Lôme agyának első manifesztációját, a 77,8 m-es, itt alul látható La Gloire nevű hajót (a dicsőség mint olyan vonzza ugyi a franciákat, bár bő kétszáz éve Napóleonból élnek), az „ironclad” hajófajta anyját (szolgálatba áll 1859-ban). A 43 cm vastag  fapalánk hajóoldalra, a lövegállások köré 12 cm-es acéllemezeket csavaroztak, ami a kor legnagyobb hajóágyúi ellen (szolid- vagy  robbanótöltetek ellen is) egyaránt hatásos volt. Már gőzhajtással is rendelkezett a vitorlák mellett (1100 négyzetméternyi vitorla, 2500 lóerő 8 kazánból, egy hajócsavaron), fegyverzete kezdetben a hajó két oldalán sorosan elrendezett 36 darab 163 mm-es huzagolt, elöltöltős ágyú; később ezek helyett 193 és 239 mm-esekkel is felszerelték. A tények kedvéért jegyezzük meg, hogy 10-12 csomós sebességre volt képes. A La Gloire ezzel idejétmúlttá (obsolete) tette a hagyományos, fából készült sorhajókat. A nagy ágyúk mellett itt tehát a fa alapra rögzített páncélborítás adta a különbséget, innen a név: ironclad, vagyis „vasba bújtatott”.

Persze az angolok sem pihentek; ha a franszoák fejlesztettek, nekik is kellett. A válasz az itt alul látható, alig 1861-ben hadrendbe állított HMS Warrior (mennyivel ütősebb már, mint a Gloire…), ami pestiesen szólva odabaszott. Kapásból majd kétszer akkora vízkiszorítás (majd’ 10.000 BRT), 127 m hosszú, vitorla+gőzhajtás kombóban több, mint 17 csomós sebesség, huzagolt csövű hátultöltős lövegek (rifled breech loadning - RBL). Ha versenyparipa lett volna, több lóhosszal nyeri az epsomi derbyt. De nem is akárhogy: a Warrior teste vasból készült, vízvonal feletti hajótörzse további vaspáncélt kapott (belül 230 mm-es teakfa merevítette és „rugalmasította” a hajótörzs páncélozott  (vasalt) részeit, tehát a metódus pont az ellenkezője volt, mint a Gloire-on). Kábé 360.000 GBP volt a bekerülési költség.

Összehasonlításul: Mr. Phileas Fogg teljes nagypolgári vagyonát, azaz 20.000.- GBP-t tette fel a 80 nap alatt a föld körül c. fogadásra - már ha Verne Gyulának hihetünk.

A szemlélet azonban nem ennyiben változott, hiszen a Gloire és Warrior, bármennyire is koruk leg-leg-legje volt, alapjaiban sorhajó maradt (ship-of-the-line, navire de ligne, bâtiment de ligne, vaisseau de ligne, Linienschiff), tehát fő fegyverzetüket a hajóoldalon, a vízvonal felett, fedélzetek között elhelyezett, szűk szögben egyirányban tüzelő (franciáknál) előltöltős hajóágyúk jelentették (az angolok broadside ironclad-nek nevezik az elrendezést), ahol változatlanul az ágyúk tömeges, azonos időben, közvetlen irányzással való elsütése és a kilőtt gránátok nagy száma (tehát a találat statisztikai valószínűségének nagysága) volt az ellen legyőzésének módja – leginkább a sörétes puskához lehet hasonlítani ezt az elvet. 

Aki azonban azt képzeli, hogy innen egyenes út vezet a dicső dreadnought-ig, az nagyot téved. A XIX. század második felének hajótervezői , miközben az ideális hajót keresték,  változatosabb darabokat alkottak, mint a természet a Galápagos-szigetek flórájában és faunájában. A sebesség növelése (tehát a hajógépészet fejlesztése), a lövegek fejlesztése és elhelyezése, a páncélzat fejlesztése egyenként és összességében is számtalan problémát okozott, amire különböző megoldásokat találtak ki.

A következő lépést tehát a hajóágyúk elhelyezésének változása jelentette. Már ugye nem szolid töltetet tüzeltek, de még kötött irányba. Az 1860-as években egymástól függetlenül többen is feltalálták a forgó ágyútornyos elrendezést, bár az idea az tkp. nem volt előzmény nélküli: már a XVII. században ismerték a „bombázó ketch” nevű hajót, ami lényegében egy halászhajó (ketch) 1-2 forgótalpon elhelyezett, akár 200 fontos golyót tüzelő nehézlövegge
l való felszereléséből származott. Nem ismert, hogy ez volt-e a tevezők fejében anno, mindenesetre sokáig nem terjedt el.

Ezen változtatott az USS Monitor. Egy Ericsson nevő svéd expat tervezte aki később mobiltelefonokat is  és a half-submerged (félig merült) elrendezés mellett (amely nem bizonyult sikeresnek) a forgótornyos ágyúplatformmal dobott nagyot (magasugrásban hasonló, lásd fosbury flop). Akkor ezt még nem lehetett tudni, hiszen a világ első, páncélozott hajók között vívott csatája (USS Monitor vs. CSS Virginia) döntetlent hozott.
A forgó, páncélozott lövegtornyos elhelyezés csak ma tűnik evidensnek; majd’ fél évszázad alatt jutottak csak el ennek véglegesítéséig. Sokáig ugyanis nehezen tudtak elszakadni attól, hogy a sok ágyúnál csak a több a jobb, és a hajó oldalvonalán elhelyezett fő tüzérséget nehezen hagyták el. A lövegtornyos elrendezés előtt, részben időbeli átfedésben próbálkoztak azzal, hogy a lövegeket csoportokba vonták össze a hajó oldalán, ütegeket képezve (HMS Bellerophon, 1865),
illetve egy központi üteget képeznek, s csak a hajó ezen részét, valamint a vízvonalat védik – ennek talán legnagyszerűbb példája a HMS Alexandra volt (itt alul, hadrendben 1875-től). Az angol Sir Edward Reed (az Admiralitás főkonstruktőre, itt jobbra), illetve sógora és jobbkeze (Sir Nathaniel Barnby) az 1868-ben vízre bocsájtott HMS Monarch-ra már ágyútornyokat tervezett, ezek azonban még kazamatás elhelyezkedésűek voltak és leginkább csak oldalsortüzet tudtak lőni.

Ezzel szemben a világ első privát csatahajóprojectje (melyet Cowper Phipps Coles szó szerint az angol közvélemény segítségével nyomott végig) annyiban volt radikális, hogy a két körbeforgó lövegtornyot a hajógerincre tervezte. Hajója, a HMS Captain más szempontból azonban nem volt túl sikeres konstrukció, s még építése évében, 1870-ban egy viharban el is süllyedt. Reed új hajója, a HMS Devastation (itt alul, 1871) és testvérhajója (a HMS Thunderer) már majdnem modern csatahajónak számított: fő fegyverzetét a hajófedélzetre telepített páncéltornyokban viselte, amelyek 280 fokos szögben voltak képesek tüzelni, hajtásában kizárólag erőgépekre hagyatkozott.

Még szofisztikáltabb volt a HMS Inflexible (vízrebocsájtva 1876-ban). A hajó fő fegyverzete két körforgó toronyban elhelyezett 2x2 darab 16 hüvelykes (405 mm-es, 80 tonnás RML 16, darabja potom 10.000 GBP), de még elöltöltős löveg volt, azonban a két torony nem a hajó hosszanti középvonalában, hanem „en echelon”, tehát a középvonaltól jobbra-balra eltolva, „off-center” helyezkedett el. Olyan luxus is volt a hajón, mint az elektronyos világítás (!) és oly újítás, mint a torpedóvető csövek. Apró szépséghibája volt a hajónak az elöltöltős megoldás, ami egyértelmű anakronizmus volt. Az elméleti elgondoláshoz képest a valóságban ugyanis újratöltéshez az addig célra tartó csöveket vissza kellett állítani alapállapotba, hogy a tornyon kívül elhelyezett kazamatából először a csövet a forró/parázsló lőpormaradványoktól megtisztítsák (vicces, de ehhez hosszú rúdra applikált vizes rongyokat használtak), majd helyre tolják a 450 fontnyi lőporos zsákokat, ezek elé töltsék az 1684 fontos lőszert (ezeket az adatokat kb. 0,45-tel szorozva kapjuk a súlyt kilogrammban, de ha megfelezzük, nagyot nem tévedünk). A 3-4 perces eljárás, plusz a torony forgatási ideje (nagyjából 15 másodperc kellett egy 90 fokos fordulathoz)  nehezen állta volna ki a gyakorlat próbáját, egy türelmetlenebb ellenség még esetleg 8-10 lövést is leadott volna ennyi idő alatt – érthető tehát, miért fordult a figyelem később a hátultöltős ill. „quickfiring” (tehát gyorstüzelő) megoldások irányába.

Első kapitánya Jackie Fisher volt – róla még hallunk később. Bekerülési költsége 812.000.- akkori angol font volt; itt ellenőrizhető, hogy ez
az összeg ma mennyit érne. Ha az egy főre eső GDP-t számítjuk, ez majd’ 500 millió mai angol font – a hadihajóépítés már akkor sem a bérből és fizetésből élők hobbija volt. Az 1860-as években még nem acélt használtak a páncélzatban, hanem kovácsoltvasat, mivel annak a kornak az acélötvözetei túl ridegek voltak, könnyen törtek fizikai behatásra (amikoris a lövedék leadta impulzusát a páncéltesten). Az említett Inflexible pl. „szendvicspáncélt” kapott, 230 mm-es kombinált (kemény acéllemez a puha kovácsoltvas alapon) frontpáncélja és 180 mm-es belső vaspáncélja a két fémréteg között és amögött elhelyezett, összesen 460 mm-nyi teakfára épült). A hajó a maga korában megintcsak innovatív volt; pl. nem a teljes vízvonalat páncélozták, csak a legfontosabb részeket (lövegtornyokat, hajógépészetet) tartalmazó hajóközepet, s elvileg akkor is úszóképes marad volna, ha páncélozatlan első és hátsó harmada vízzel telik meg.

Ha már fegyverkezés verseny, aka  arms race, legyen éles, gondolták a franciák és 1876-ban vízre bocsájtották a Le Redoutable nevű csodát – hiszen a korábbiaktól eltérően már szinte teljesen acélépítésű darab volt (ami nem acélból volt a hajótesten, azt vasból gyártották; a teakfát itt már a kapitányi kabin bútorzatára korlátozták), hála Carl Wilhelm Siemens és Pierre-Emil Martin új acélgyártási eljárásának. A hajó már hátultöltő rendszerű, 27 cm-es lövegekkel volt felszerelve, viszont ezek a hajón elszórtan helyezkedtek el, és lövegtornyok helyett csak lövegpajzsokkal voltak felszerelve.

Végül, ami fontos, az a lövedék meghajtására szolgáló propellant (vagyis a hajtóanyag) fejlődése. Évszázadokig a lőport használták, de az ugye instabil volt, nedvességre érzékeny, ergo nem volt megfelelő a tengerre. 1889-re kifejlesztették a korditot, ami 58 % nitroglicerin, 37% lőgyapot és 5% vazelin keveréke volt, s amit spagetti-szerű csíkokban gyártottak. Stabil volt, nedvességre érzéketlen és füstnélküli, kezelésre ideális, hiszen előrecsomagolva lehetett a hajókba bekészíteni, standardizálva, mechanikus felhasználásra előkészítve. Előbb  gránátot tolták be a csőbe majd mögé az előre kiszerelt mennyiségű korditot, és már jöhetett is a lövészet. A kordit használatával a lőszer addigi 400-450 m/s -os csőtorkolati sebessége 7-800 m/s -ra nőtt, ez mind az átütőerőt, mind a lőtávot is jótékonyan növelte, mivel a kordit robbanása a lőporhoz képest nagyobb nyomást tudott a csőfarban előállítani.

A kor hajóinak végső fejlettségére itt egy szép (informatív, látványos, marhajó) link arról, miként működött egy top-of-the-line ironclad, ami éppen a pre-dreadnought-ok megjelenése előtti legfejlettebb hajó volt. További linkek itt meg itt.

Útkeresések

Voltak azért még szép, de zsákutcának bizonyuló (utóbb komikus) próbálkozások. Ilyen volt például az orosz Novgorod ironclad, amely hajóteste tulajdonképpen egy félgömb volt, s amely a tengeren totál kormányozhatatlannak bizonyult; végül úszó ütegállás lett belőle.

A francia Hoche-osztály (1890) is az útkeresés minden nyűgét nyögte (vö. a teve olyan ló, amit bizottság tervezett): építés közben háromszor tervezték át; 60 ágyúja 5 űrméretet képviselt;  felépítménye 40 lábbal (kb. 12 méterrel) ért a páncélozott övvonala fölé, s így nagyon instabil (top-heavy) volt: már 5 fokos dőlésszög esetén a páncélöve víz alá került, 15 fokos dőlés esetén süllyedésveszély állott be. Igaz, a legénység számára nagyon  kényelmes volt (a korabeli francia sajtó per Le Grand Hotel névvel illette, más kritikus szerint egy „félig alámerült bálna, munkások vityillóival a tetején”; egyik kapitánya szerint „egy csatahajó életében talán csak egyszer megy ütközetbe, és 30 évig inaktív, így a felépítmény, bár csatában zavaró, a hétköznapokon élhetőbbé teszi”) – hiába, a franciák tudnak élni.

Azért az angolok sem tétlenkedtek, ha töketlenkedésről vagy zsákutcáról van szó: a HMS Victoria és testvérhajója, a HMS Sans Pareil óriási, 16,25 hüvelykes ágyúkat hordozott – melyek élettartama kb. 75 lövés volt, és az Inflexible elöltöltősei sem bizonyultak jó ötletnek.

A HMS Colossus (itt alul) már azonos layout mellett hátsótöltésű (breach loader) volt, de addigra meg a teljes hajóelrendezés (layout) vált idejétmúlttá… Bár már léteztek a korban hátultöltős megoldások is (pl. a Warrior is ilyen rendszerű Armstrong-ágyúkkal volt felszerelve), de 1863-ban az Ordnance Select Committe (kb. Fegyverügyi Bizottmány) úgy döntött, hogy az elöltöltős rendszer (Rifled Muzzle Loading, RML) jobb, mert  „a komplikált hátultöltős rendszer az általános harcászati célok szempontjából sokkal gyengébb, mint az elöltöltős rendszer, mivel az alapkonstrukció és a lőszer is drágább. Az elöltöltős ágyúk sokkal magasabbrendűek a hátultöltőekhöz viszonyítva egyszerűbb konstrukciója és ezért aktív szolgálatban meglévő hatásossága miatt, töltésük tökéletesen egyszerű és megfelelően gyors”, és igaz ugyan, hogy a hátultöltő rendszernél a korábbi véletlenszerű lőszerrobbanások megszűntek, de az Admiralitás szerint „az előnyök mérlegelése az elöltöltő rendszernek kedvez”.

Voltak más tüzérek, akik magát a huzagolást is feleslegesnek tartották. Sir Andrew Noble egyszer egy diagrammal akarta meggyőzni egy tüzér tiszttársát arról, hogy a vontcsövű (rifled) ágyúk sokkal pontosabbak mint a simacsövű (smoothbore) elődeik, mire a következő (lehengerlő) riposztot kapta:

„Ez csak azt igazolja, amit mindig is mondtam: a mi simacsövűink a világ legjobbjai. Ha a maga új huzagolt csodájával lőnek rám, csak kívül kell maradnom azon a kis területen, amibe bele tud találni, és sértetlen maradok. De ha simacsövűvel lőnek rám, sehol nem lehetek biztonságban!”.

Ha valamiért becsülhetjük az angolokat az az, hogy ilyen hozzáállás ellenére is sikerült fejlődniük, nem minden vadhajtás nélkül. Ma már furcsaság, de akkoriban imádták alkalmazni a „ram” elrendezésű hajóorrot, ami tkp. az ókori triremisek (háromsorevezősök) orrsarkantyújának modern változata volt, azonos céllal. Az 1866-os lissai csatában az osztrák Tegethoff admirális hajója lerohanta és meglékelte (rammed) a Re d’Italia-t elsüllyesztve azt; a tengerészeti stratégák ebből a taktika jövőbeni hasznosságára bírtak következtetni. Későbbi gyakorlati alkalmazásra példát azonban hirtelen nem tudnék mondani, hacsak el nem tekintünk attól, hogy manőverezési hiba okán a HMS Iron Duke 1875 körül hullámsírba küldte a HMS Vanguard-ot, miután egymásnak ütköztek. Öröm volt az ürömben, hogy az Iron Duke végül is bizonyította, hogy képes arra, amire építették: elsüllyeszteni egy másik csatahajót.

A HMS Victoriát hasonló körülmények közt süllyeszette el a HMS Camperdown 1893-ban a líbiai partoknál – úgy tűnik, ekkoriban az angolok inkább ön-, mintsem közveszélyesek voltak, csak a többiek ezt nem sejtették. A baleset egyik túlélője commander John Jellicoe volt – hogy ez hasznos vagy káros volt, még 1916-ban sem lehetett eldönteni.

Az átmenet: a pre-dreadnought

Szendvicspáncélzat, nikkellel ötvözött acél (később felületkeményített Harvey- és Krupp-acél), hátultöltős, huzagolt csövű ágyúk körbeforgó lövegtoronyban, feketelőpor helyett füstnélküli kordit, háromszoros expanziós gőzgépek, csavarmeghajtás – látszólag minden egyben van a modern hadihajóhoz.

Mi különbözteti meg tehát a hagyományos ironcladet a modern pre-dreadnought-tól? Az ironclad tkp. egy faceliften átesett csaj, mondjuk a MILF-kategóriára tudok asszociálni, ellenben a pre-dreadnought olyan, mint egy igazán jó fiatal nő: kivétel nélkül minden megvan rajta, ami a sikerhez kell: nagy mell ágyú (hátultöltős, hehe), bármikor menetkész és kitartó, sok pénzbe kerül és mindenki irigyli.

Nagyjából az 1880-as évekre eljutottak oda, hogy a fenti technikai vívmányokat együtt alkalmazták a hadihajókon, és már nem is ironclad néven nevezték őket, bár mai nevük, pre-dreadnought (vagy a kifejezőbb Einheitslinienschiff „egységes sorhajó” na csak visszataláltunk a sok kísérlet után az einheit-hez, ami hűen tükrözi, hogy a sorhajó azonos tervezésű hajók vonalharcászat elvei szerint küzdő hajóit jelentette), csak a HMS Dreadnought radikális designja miatt ragadt rájuk. Akkoriban mint turret ship (löveg/tornyos hajó) is hivatkoztak rájuk. Az első (utóbb pl. a magasabb lövegelhelyezés miatt nyitott lőállásai okán is átmenetinek minősíthető, de a tervezési elveket tisztázó) osztály az 1880-as Admiral-class volt, melynek tagjait híres tengernagyokról (HMS Benbow, Collingwood, Rodney) nevezték el, utolsó példái a Lord Nelson class, amit 1905-ben kezdtek építeni.

Egységes jellemzőjük a kb. 10-12.000 BRT vízkiszorítás (a végére 16.000 BRT-re nőtt), fő fegyverzetük 2x2 db,
a hajógerinc vonalában páncéltoronyban elhelyezett, jellemzően 12-13,5 hüvelykes hajóágyú (16,5 hüvelykesre is akadt példa, a Sans Pareil), a hajóoldalon sorban ún. kazamatákban (kb 120 fokos szögtartományban mozgatható, alacsony lövegemelkedést biztosító, félig páncélozott lőállás) elhelyezett 6 hüvelykes másodlagos  és kisebb űrméretű (torpedónaszádok elleni védelemre szánt) harmadlagos gyorstüzelő fegyverzet, 16-18 csomós maximális sebesség. Klasszikus példányai a Majestic-osztály hajói (amely a maga kilenc egységével a legnagyobb számban épített csatahajó-osztály).

E hajók kései példányai egyben arra is választ adnak, mit akart megváltoztatni Jacky Fisher (itt felül balra): a változatos fegyverzetet és a lomhaságot (idézet alább). Ezen hajók az ugye az elsődleges mellett másodlagosként nagyszámú, kisebb űrméretű löveget is hordoztak (pl. a HMS Agamemnon (itt alul) 10 darab 9,2 hüvelykese mellé 24 darab gyorstüzelő 3 hüvelykest), de az amerikaiak is felszerelték „közepes”, jellemzően 8 hüvelykes lövegekkel hajókat (lásd például az Indiana classt, vagy az angoloktól hajóépítést tanuló japánokat, vö. Mikasa), melyek jellemzően „gyorstüzelők” voltak, tehát (szemben a nagy lövegekkel, melyeknél a töltet és a harci rész külön került betöltésre) szerelt lőszerrel rendelkeztek, s a kisebb célok (cirkálók, rombolók) ellen szánták őket. Másrészt a hajók jellemzően már ún. belt armour-ral, tehát páncélövvel voltak felszerelve végig a hajótesten, ezt 1-2 páncélozott fedélzet és a páncélozott lövegtornyok, barbetták , parancsnoki híd fejelte meg - ahová lehetett páncélt tettek, lomhaságra kárhoztatva a hajókat.

Csakhogy ez felvetett több problémát.
Egyrészt a nehéz páncélzat a manőverezés rovására ment, és ahol gyors torpedónaszádok mozogtak, a lassúság hátránnyá vált - rájöttek, hogy nem lehet mindenhová páncéllemezt szerelni, úszó teknősbékákat kreálva - erre még visszatérünk. Másrészt a többfajta (és hajóosztályonként is különböző) lövegekhez szükséges különféle lőszerek logisztikai problémát okoztak, másrészt a kisebb űrméretek lassan haszontalanná váltak. Míg Nelson korában pár száz méter volt a lőtáv (a point blank range ugye azt jelentette, hogy a cél kitöltötte a lövedék szórásképét - nem lehetett nem eltalálni), az 1890-es évekre a szokásos lőtáv 1-3 tengeri mérföld lett. Az orosz-japán sárga-tengeri csatánál már 8 tengeri mérföldről lőtték egymást, nem utolsó sorban azért is, mert a torpedók , torpedónaszádok időközben hadrendbe léptek és egy kb. 150 kg-os robbanótöltet vízvonal alatti impact-ja már akkor se volt vicces.

Mindez a másodlagos fegyeverzetet feleslegessé tette. Csuzima, mint az első modern tengeri csata (1905), amelyet az ellenséges flották főerői vívtak (volt, aki Trafalgar óta a legfontosabb tengeri ütközetnek nevezte) igazolta, hogy a lőtávnak, a sebességnek és az irányzásnak mekkora szerepe van (Jellicoe csak szeretett volna így hasítani 1916-ben).

De hogyan lőjenek messzi mérföldekre, méghozzá pontosan? Furcsán hangzik, de például az angol flottában a XIX. század második felében nem ez volt az elsődleges kérdés. A hajóknak tisztának, jól karbantartottnak kellett lenni (kincstári vagyon ugye!), a legénységnek is tiszta egyenruhákban kellett hibátlanul parádéznia – a lövészet igazán másodlagos volt. Az ágyúk elsütése, a feketelőpor használata olyan, mint a gyerek a homokozóban:  biztos jó is, meg hasznos is, meg kell is, de kosz marad utána – kinek hiányzik ez? A korabeli angol tiszteknek bizonyára nem; az előmenetel békeévekben nem a lőpontosságon múlt, hanem az úgynevezett „alakiasságon”, akármi is az.

Tény, hogy a XVIII. század vége és a XIX. század vége között volt a leg”operettesebb” az európai hatalmak katonasága, és ezt összfegyvernemileg értem). A HMS Alexandra tisztjei egyszer 2000 fontot költöttek a hajó kicsinosítására (újrafestve meg a polírozott csavarfejekkel – nem vicc! – ragyoghatott mint Salamon töke), de az átlagos kapitány könnyen elnyomta fizuja felét a hajó optikai karbantartására (a flotta
nem biztosította a tisztítószereket…). Egy lőgyakorlat után ez 100 akkori fontot is felemészthetett (az 1900-as évek elején egy szobalány 18-20, egy házvezetőnő kb. 50-60, egy szakmunkás 80-100, egy orvos vagy ügyvéd 500-1000 fontot keresett – évente).

Egy Sir Percy Scott nevű tisztnek (itt jobbra) ez nem tetszett. Beosztott tiszteknek sokszor nem tetszik valami, ami viszont a kutyát nem érdekli, ő viszont nem volt szívbajos fajta: a Channel Fleet-ben szolgált, amikor II. Vilmos német császár szemlét tartott volna a brit flotta felett. Scott parancsnoka, Beresford admirális az éppen lőgyakorlatot tartó Scott hajóját hazarendelte (minden bizonnyal újrafestésre…), ám Scott elküldte a fa…csudába – majdnem hadbíróság lett a vége. (A Kaiser – nem Scott engedetlensége miatt, sejthetitek – végül lemondta a szemlét). Szóval Scott úgy döntött, hogy ha már drágán vett flottája van a briteknek, illene is eltalálni valamit. Ezt a korábbi metódussal (minden löveg kezelője egyénileg céloz és lő) nem lehetett biztosítani. A Vickers cég (Scottal közösen) kifejlesztette azt a mechanikus eszközt, ami a céltávolság bemérésére és folyamatos követésére szolgált.

A tűzvezetés első mechanikai részét egy John Dumaresq nevű hadnagy találta ki 1905 körül, egy mechanikus analóg computert alkotva. Ezen meg lehetett adni a saját hajó irányát és sebességét, a célhajó relatív (saját hajóhoz képesti) irányát és sebességét, valamint a
távolságot, és tkp. vektoralgebrai módszerekkel az eszköz kiadta, hova lőjünk. Ez tök jó volt egy ütegnek, de ugye az álgyúk már nem egyesével kellett lőjenek; uniformázált tüzérséghez uniformizált tűzvezetés illik. Még a háború előtt Frederick Dreyer kapitány (itt balra) feltalált egy (akkor) modern tűzvezető berendezést, ez Dreyer Fire Control Table néven vált ismertté s hozta meg feltalálójának a brit birodalom háláját és számos plecsnit (GBE, KCB, a király tengerészeti szárnysegédi kinevezését) és vezetői beosztást. A link annyira zseniális, hogy én nem is részletezem, megnézése kötelező.

Dreyer találmánya lényegében ugyancsak egy mechanikus számítógép volt, ahol az input adatok megadták az output adatot, vagyis azt, hogy hová lőjünk (korábban ugye igyekeztek a célt "ollóba" fogni, magyarul elé-mögé lőni, és a becsapódásokhoz képest korrigálták a célzást) . Ezt egy asztalon lévő papírra írta ki kábé úgy, mint az EKG a szívritmusunkat. Az újdonság az volt, hogy előre is lehetett kalkulálni, tudniillik a gép olyan gyorsan rakosgatta a céladatok pöttyeit a papírra, hogy az szinte folyamatos vonallá állott össze. A nagy ötlet az volt az egészben, hogy mélyen a hajó gyomrában egy team megkapta az összes eredeti és folyamatosan korrigált input infót (céltáv, sebességadatok, oldalszög, ide értve a becsapódásokat is látó tüzérségi megfigyelő meglátásait az árbockosárból, londoni tőzsdehírek és a soho rosszlányainak címe) és jól kikalkulálta, hogy hová kell célozni. Ezt követően megadták a koordinátákat (lövegcsőemelkedés, oldalszög, távolság, stb.), majd miután a lövegtornyok kezelői betöltöttek és célra álltak, központilag kiadták a tűzparancsot. Kaboom, ahogy az afgánok mondják - mekkora film már…)

Nehezen bár, de megérkeztünk a dreadnought-hoz.

Szóval itt van ez a Jacky Fisher nevű alak, aki az anno (elöltöltős ágyúi kivételével) ultramodern HMS Inflexible kapitányi tisztségét is elnyerte, s meg sem állott addig, amíg ő nem lett a First Sea Lord (kb. rangidős tengeri lord, vagy inkább a haditengerészet vezérkari főnöke), ami a haditengerészet tényleges parancsnoki tisztének felelt meg. S mindezt akkor, amikor a Admiralitás Első Lordját Sir Winston Spencer Churchillnek hívták (Lord of The Admiralty, tehát Churchill stalluma nagyjából tengerészeti minisztert jelentett, s mint ilyen, a kormány tagja volt). Nos, ez a Fisher nem volt elégedett a fejlesztés irányával, szerinte lomha és elavult teknősöket gyártottak, méghozzá sorozatban.

Szal jött ez a Jacky Fisher és odabaszott. Kiállt Scott mellett, a director firing összes nyűgével s nyilaival. A régivágású tisztekkel („bow & arrow party”) ellenében a sebességet és tűzerőt preferálta. És a legfontosabb: forradalmasította a csatahajóépítést! Korábban ugyanis a csatahajókat azért szerelték fel kisebb űrméretű (másodlagos) fegyverzettel, hogy a kisebb, gyorsabb torpedónaszádoktól megvédhessék magukat. Az új idea az volt, hogy a torpedónaszádok ellen inkább kisebb hajókat építenek, ez lett a (torpedó)romboló (destroyer, Zerstörer), s a csatahajók küzdjenek csak egymással - ehhez pedig a kis űrméretű fegyverek már nem is kellenek.

Tehát 1906-ban vízre bocsájtották a HMS Dreadnought-ot, ami rögtön egy teljes hajóépítési koncepciót honosított meg, minden korábbi hajót idejétmúlttá téve, minden jellemzőjében a korábbiak fölé nőve. Fő jellemzője az all-big-gun design, tehát az, hogy támadófegyverzet gyanánt kizárólag azonos űrméretű, a fedélzetre telepített körbeforgó páncéltornyokban elhelyezett BL 12 inch Gun Mark X (305 mm-es) L/45-ös  ikerlövegeket kapott – száműzték tehát a kazamatás, közepes űrméretű darabokat –, de lövegtoronyból rögtön ötöt: hármat a hajógerinc vonalában, egyet-egyet a hajóoldalon, a hajó első harmadában. A hajó tehát annyi löveget hordozott, mint 2-3 másik összesen – egymaga olyan tűzerőt testesített meg, mint egy teljes pre-dreadnought-okat felvonultató csatahajó-kötelék.


A Dreadnought 25.000 yardra lőhetett össztüzet, egy broadside (az összes ágyú egyszeri elsütésével kilőhető lőszer tömege) bő 3 tonnányi lövedéket zúdított az ellenre. Széntüzelés mellett részben (a szénre spriccelt) olajjal fűtötték, és immár gőzturbinahajtást (a Sir Parsons által kitalált megoldást később Westinghouse tökéletesítette ) kapott. A tervezett 17.000 kW-os teljesítményt sikerült a gyakorlatban majd’ 20%-kal (!) felülmúlni (micsoda mérnöki baki…). Mindez a korábban elképzelhetetlen 21 csomó sebességre gyorsította. Itt már a páncélzattal is "játszottak", tehát ésszel éltek: a hajó közepére vonták össze az összes vitális hajógépet és berendezést, és ezt egy "páncélcitadellába" csomagolták, csak a szükséges részeket védték maximáisan, a többit fokozatosan kevésbé. Majd innen fejlődik ki a későbbi amerikai "mindent vagy semmit" elv, ami szerint létezik egy "zone of immunity" (érinthetetlen zóna), mely a legfontosabb részeit védi a hajónak, a többi maradhat páncélozatlan, súlyt csökkentve, sebességet növelve.

Nem volt olcsó mulatság: fegyverzet nélkül (!) került bő 1,6 millió fontba (hogy 1921-ben roncsáron 44.000.- fontot érjen; ez ám az amortizáció, ennél egy S8 Audi is jobb befektetés…).

Fisher ugye már ekkor sem volt a lassú hajók híve, és szándékai szerint inkább a sebességet növelte a páncélvédettség kárára (battlercruiser lásd alább), de a design annyira sikeres volt, hogy megragadt, sőt: modellértékűvé vált. A csatahajóépítés mesterdarabjai : a Yamato és az Iowa (King George V., Bismarck) osztály hajói mind erre az alapra épültek – but that is an other story, hogy Conantól idézzünk.

A tétet azonban nem lehetett nem tartani (sőt, a németek ugye nyomtak egy raise-t, emeltek, pókernyelven), és mindenki bősz csatahajóépítésbe kezdett azzal, hogy a régi hajók mentek a kukába reserve-be. [Illetve majdnem mindenki: a Hármas Antant hatására a franciák nem érezték fontosnak egy brutálerős (par excellence, hogy műveltek legyünk) flotta fenntartását. Ők a Földközi-tengerre koncentráltak, és ott az olyan másodosztályú ellenfelek, mint az olaszok vagy a K.u.K. flottája nem igényeltek a német vagy angol példához mérhető jelentős flottafejlesztést – másrészt a „Jeune École” koncepció inkább a nagyobb számú, olcsóbb és kisebb egységek építését preferálta].

Az 1890-es évek végén a Royal Navy bő 60 csatahajóval rendelkezett (szolgálatban és építés alatt), a
franciák 26-tal kevesebbel, a németek meg csak kábé tucatnyival. Bismarck (kancellárként) ellenezte a német tengerentúli gyarmatosítást (úgy vélte, az olyan volna a németek részéről, mint a lengyel nemes, aki pucér testére prémbundát vesz fel), de nehéz volt nem irigyelni az ángliusokat, s a XIX. század végének német politikusai mégis gyarmatbirodalom építésébe kezdtek, de ehhez flotta is kellett (over-seas, ugye).

A német flottát az angolok korábban nagyjából a svájcival kezelték egy kategóriában, ám von Tirpitz  (itt balra) 1897-ben a német tengerészeti miniszteri székbe ült, s rögtön nagy (nagy a lóf@szt… grandiózus,  később megalomán) flottafejlesztésbe kezdett; 1898-1912 között öt ún. tengerészeti törvény született flottafejlesztés tárgyában. A németek számára az elsődleges cél a francia és az orosz (hehe… még Csuzima előtt vagyunk) flotta beérése volt. Az akkori fejlesztési cél 19 csatahajó, 20
cirkáló és 30 kisebb egység építése volt. Minderre 408 millió aranymárkát szántak, de biztos ami sicher, 1900-ra szó szerint rádupláztak. A cél hosszú távon (úgy 1920-ra) már inkább 38 csatahajó volt; egységenként 22-25 millió aranymárkával lehetett számolni ekkoriban. Ambiciózus…

Na, ebbe a lecsóba csapott bele a Dreadnought, s a német vezetők kard-ki-kard alapon megszavaztattak a Reichstaggal egy szép, 940 millás (Goldmark) keretet és nekiálltak dreadnought-okat és csatacirkálókat építeni. Nagyon belehúztak; 1906-ban a teljes költségvetés 60%-a hadikiadás volt (mennyi is ez most Magyarországon? 1-2% körül?), az 1912-es financiális évben a hadikiadások 35%-a (!) flottafejlesztésre ment el, ekkor már 49 csatahajó és 28 csatacirkáló volt az 1920-as előirányzat.

Churchill válasza: „mi minden német hajóra kettőt építünk”, bon mot-ja: „az Admiralitás hat hajót akart, a pénzügyesek négyet javasoltak, de kiegyeztünk végül nyolcban” – 1909-et írunk… Az angolok 1914-re tervezett haditengerészeti költségvetése 50 millió font volt – Lloyd George majdnem le is mondott miatta.

A távoli vizeken pedig Japán és az USA bontogatta szárnyait húzta fel a horgonyt, méretben és minőségben is az európai standardok szerinti hajókat építve, de ezen fejlesztések igaziból csak a világháború utánra értek be (a japcsik Csuzimánál brit licenszből dolgoztak – meglehetős sikerrel) .

Az angolok pedig felvették a kesztyűt (re-raise, pókeresen): „Öt stratégiai kulcspontja a Birodalom és a világ gazdasági rendszerének: Gibraltár, Alexandria és Szuez, Szingapúr, a Jóreménység foka és a Doveri szoros.” Ezt az angolok akarták ellenőrizni, úgy hogy „tíz csatahajónknak kell tengerre szállni, még mielőtt egy ellenséges is megteszi ezt, és 30%-kal többb cirkálóra van szülkségünk, mint a franciáknak és németeknek együtt” gondolta Fisher.
Németország teljes flottája pár óra távolságra van csak, tehát kétakkora flottát kell fenntartanunk pár órára Németországtól!” – mondta a Walesi Hercegnek 1906-ban.

 Az angolok hát fejlesztettek, építettek, fúrtak és faragtak, a Dreadnought-nál is nagyobb darabokat kezdtek el építeni (ez az ún. super-dreadnought), melynek ékes darabja a HMS Queen Elizabeth („the finest class of Capital Ships yet turned out”, ahogy a Jane’s Fighting Ships nevű szaklap írta; valamit akarhattak azzal, hogy a hadrendi száma a 00 lett…) A Queen Elizabeth 33.000 tonnás vízkiszorítását (13’-as övpáncél, 15’-ös lövegpajzs – igazi nehézsúlyú versenyző) szolid 15’-ös BL15 Mk I lövegei fejelték meg. Már tisztán olajtüzelésű volt (lapátolnia se kellett senkinek a szenet), ami jótékony hatást gyakorolt például a füstkibocsátásra is: a célzást nem zavarta, no és a horizonton is kevésbé látszott. A kor lopakodója…

(A 2. világháborúig eljutunk a 16’-os standard lövegekig, nem megfeledkezve a 70.000 tonna  körüli Yamato 18,1 hüvelykes lövegeiről –  hogy az all in-t senki ne mondja be, nem véletlenül írták alá anno 1922-ben a washingtoni flottaegyezményt a fegyverkezési verseny visszafogásáról, link itt).

Az angolok 1906-tól (tehát a Dreadnought vízrebocsátásától) az első világháború végéig 14 csatahajóosztályban 36 egységet építettek meg, valamint 8 hajóosztályban 14 csatacirkálót. A németek termelési képességére jellemző, hogy a nagy nekibuzdulásban 7 csatacirkálót és 19 dreadnough-t építettek azonos időben, bár nem kevés hajó maradt félig megépítve egyik oldalon sem; a „Bayern” Klasse pl. kifejezeten ígéretes volt… Churchillnek tehát a 2:1-es arányszáma nem volt puszta fecsegés, ami ritkaság az öreg szivar(os)tól…  Az angolok tehát mindvégig megőrizték számbeli fölényüket, de nem érték be ennyivel, hanem a hajóépítési koncepción is csavartak egyet.
 
Csatahajók, nagy ágyúk (micsoda fallikus szimbólum!) és nagy páncél (van mit fogni), de mindez uncsi, legalábbis Jacky Fisher szerint. Ő a nagymellű, slank fürgéket szerette, a sebességben és az odabaszásban hitt, és nem szeretett védekezni (nem tudom, trippert kapott-e). Úgy vélte, sebességgel ki lehet váltani a védekezést, meg a támadást is – outmaneuvering, ugye. Sebesség = iniciatíva, back and forth.

Ezért kitalálta, hogy milyen jó is lenne egy csatahajó ágyúit egy cirkáló sebességével ötvözni, s lőn a battlecruiser, a csatacirkáló. Lő mint a csatahajó, manőverezik mint a cirkáló. Üt, mint Mike Tyson és gyors, mint Usain Bolt (és borul, mint a féllábú részeg, as proven). Krédóját ily módon fogalmazta meg:

„A nightmare! The British Fleet were (at) Spithead Forts, splendid armour but they couldn’t move.

The first desiderandum is Speed. You fools don’t see it - they are always running about to see where they can put some little more armour! To make it safer!

You don’t go to battle to be safe! No, you go into battle to hit the other fellow in the eyes first so that he can’t see you. Yes! You hit him  first, you hit him hard and keep on hitting. That’s yor safety! You don’t get hit back.”

Egy zseniális miszkoncepció, amit végig is vitt, bár tény, hogy Togo Csuzimánál kétszer is „áthúzta a T-t”, pusztán sebességfölénye okán. Mint írtuk fentebb, a sebesség-páncélvédettség-ágyúk száma/mértéke közötti balansz nagyon fontos, és Fisher első blikkre zseniális húzása itt dőlt meg A csatacirkálókat amolyan commerce raiding-re (kb. kereskedelmi zavarás) optimalizálták, mivel mind a sebességük, mind a tűzerejük teljesen önálló tevékenységre tette őket alkalmassá azzal, hogy a kisebb hajókat leküzdik, az erősebbek elől elmenekülnek – ez például itt prímán működött is. Elvben.

Az első ilyen darab az itt alul látható HMS Invincible volt („legyőzhetetlen”; a név nem jött be, Jütlandnál a „Q” toronyban akkora robbanás volt, hogy a hajó elsüllyedt, akárcsak a Queen Mary és az Indefatigable). 4x2 BL12-es lövege volt a főfegyverzet, 2-2 tornyot tesztelési céllal a Vickers és az Armstrong gyártott, előbb elektromos mozgatással, de ezt még a világháború előtt potom 151.000.- fontért hidraulikusra cserélték. Páncélzatát nem vitték túlzásba, sőt éppen ezen spóroltak: a fő övpáncél 6, egyes részeken csak 4 hüvelykes volt, a lövegtornyok 7, a fedélzet 1-2 hüvelykes páncélt kapott – pont, mint egy szardíniásdoboz. Összehasonlításul: a Dreadnought övpáncélja akár 11, fedélzete 3, lövegtornyai és a barbetták 11-12, a parancsnoki híd maximálisan 11 hüveykes páncéllemezeket kaptak.

De a küzdelem Fisher szerint ugye az ütésről szól, lásd fent, amire a következő kritikát adta Brassey:

„Vessels of this enormous size and cost are unsuitable for many of the duties of cruisers, but an even stronger objection to the repetition  of the type is that an admiral having Invincibles in his fleet  will be certain to put them in the line of battle , where their comparatively light protection will be a disadvantage and their high speed of no value.”

„Az ilyen hatalmas és drága hajók a cirkálók feladatainak ellátására alkalmatlanok, de még erősebb kifogás a sorozatgyártás ellen, hogy egy tengernagy biztosan a csatasorba tenné az Invincible-jellegű hajókat, ahol a gyenge páncélzatuk hátrányos, nagy sebességük előnye pedig elvész”.

Se hal, se hús, de Fishert ez nem érdekelte, keresztülnyomta elképzeléseit a flotta vezető tisztjei (Jellicoe, Beatty) támogatásával, egyre extrémebb darabokat építve. A Queen Mary (itt alul) például már 27.000 tonnás, 13,5-es lövegeket hordú monstrum volt, a HMS Furious (becenevén: HMS Spurious – „hamis") pedig 2x2 18 hüvelykes (!) löveget hordott (kábé mint bombázó ketch, megvan?) – egészen eszement. Fisher ideája azonban nem volt sikeres; amint azt a gyakorlat bizonyította, a németek jártak jó (jobb?) úton: ők kisebb méretű és lövegű, de masszívabb (jobb páncélvédettségű) hajókat építettek, pl. a Seydlitz jóval vastagabb páncélzatot kapott, kisebb méretek mellett. Jütlandnál ki is jött a különbség: a Queen Mary felrobbant, a Seydlitz (nagyjából 5300 tonna vízzel a gyomrában) hazavánszorgott.

A sors furcsa fintora, hogy ezek a nagy hajókat alig használták, szerepüket az atomtöltettel ellátott hadászati rakétákéhoz hasonlíthatjuk: puszta létük garancia volt a hatalmi és stratégiai célok biztosítására, ám fegyverkezési versenyt gerjesztettek. Az egyetlen alkalom, amikor teljes valójukban egymásnak feszültek e gigászok, az 1916. június 1-én lezajlott Jütlandi csata volt, amiben 250 hajóegység vett részt, de a küzdelem eldöntetlen maradt. Sem előtte, sem utána modern csatahajók, csatacirkálók döntőnek szánt tengeri csatát nem vívtak. Churchill szerint Jellicoe volt az egyetlen, aki egy délután el tudta volna veszíteni a háborút – hogy nem így történt, nem a hajókon múlott, hanem inkább azon, hogy Jütland után senki sem próbálkozott érdemi main battle fleet hadmozdulatokkal; a németek nem kockáztatták főerőiket s átálltak az U-boot-ok használatára, az angolok pedig megelégedtek azzal, hogy a németek nem bújnak elő. A legnagyobb veszteséget a németek éppen maguknak okozták: internálásuk után (370 hajó vonult fel: a németeket angol, francia és amerikai hajók "biztosították", grandiózus lehetett...)  a Hochseeflotte önsüllyesztést hajtott végre Scapa Flow előtt von Reuter admirális parancsára - ironikus.

Ezzel a csatahajók  fejlesztése (és létük értelme) nagyjából be is fejeződött. Később az elven és a gyakorlaton csak csiszoltak, finomítottak, nőttek a méretek (pl. az Iowa class lövegtornyának metszete itt látható), de érdemi újdonság nem született. Viszont a tengeralattjárók és a repülőgépek, különösen a repülőgép-anyahajók megjelenésével maga a csatahajó vált idejétmúlttá – a tengereken a harcot már nem a csatahajó-ágyúk 10-20 km-es ütésváltásai határozták meg, bár itt-ott egy-egy kis csetepaté, kocsmai verekedés még előfordult, mint a Bismarck elsüllyesztése, de a Repulse és Prince of Wales elsüllyesztése,  a Maláj-tengeri csata, és még inkább a Midway-szigeteki csata jelezte: a nagy csatahajóknak leáldozott stratégiai célok elérésére már akadtak jobb fegyverrendszerek.



A haditengerészeti bombázók messzebbről, pontosabban és olcsóbban meg tudták oldani azt, amire a csatahajókat tervezték, majd a rakétatechnika fejlődése végleg betett mindennek. Szépek voltak és grandiózusak, a századelő hollywoodi tengeri csillagai, de megöregedtek. Néhány példányuk azonban máig megcsodálgató, a világon utolsóként 1992-ig hadrenben tartott (az Öböl-háborúban még bevetett) USS Missouri pl. Pearl Harbor büszkesége - ha már a londoni kb 10.000 BRT-s HMS Belfast cirkáló is lenyűgöző (kb. hozza egy pre-dreadnought méreteit), elképzelhető, mit válthat ki egy csatahajó.

Saját törpeségünk érzetét.

94 komment

Címkék: haditechnika hajók hadtörténelem haditengerészet

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr962898343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Flankerr 2011.05.28. 08:52:06

Nem teszik, túl rövid...:D

sarius 2011.05.28. 08:59:12

Nekem ez egyszerre túl sok, bocs. Ennyi ember, hajónév, évszám, tehnikai adat, link, sajnos korlátolt agyam nem tudja feldolgozni és elraktározni. Két részben emészthető lett volna, akár úgy hogy egymás utáni napokon jelenik meg.

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.05.28. 09:53:12

@Flankerr: én is így gondolom :D

Egy megjegyzés: a sorhajó nem onnan veszi a nevét, hogy az ágyúk sorba voltak elhelyezve, hanem onnan, hogy a csatasorba volt a helye. Az akkor erőket két részre osztották: a sorhajók (amik 120-50 ágyúval rendelkeztek) illetve a többi, kisebb hajó. Az első kategória oszlopba rendeződve csapott össze az ellenfél oszlopával, a második pedig felderített, kalózok ellen harcolt, összeköttetést biztosított, és egyéb járulékos feladatokat látott el.

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.05.28. 09:56:25

HMS Captain és Coles: a viharba azért sülyedt el a hajó, mert Coles tervei szerint nagyon alacsony falmagasságú volt. A két lövegtornyot egyébként az oldalfalak teljesen elrejtették, csata esetén le kellett engedni őket. Ez mondjuk jó időben nem baj, de viharban ... Egyébként Coles is elsülyedt a hajójával együtt.

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.05.28. 10:01:23

"(vö. a teve olyan ló, amit bizottság tervezett)" - kikérem magamnak! A ló olyan Teve, amit bizottság tervezett :P

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.05.28. 10:02:11

Novgorod: tudtommal partvédelmi hajónak képzelték el eredetileg is, az egyetlen problémát az jelentette, hogy minden lövés után elkezdett eszeveszettem forogni.

DrCsernus 2011.05.28. 10:06:03

Jó a cikk, gratulálok. Rögtön kedvet kaptam egy kis Man 'o' War-t játszani, még szerencse, hogy amúgy is ezt terveztem délutánra.

Annyi kérdésem lenne, hogy miért van ezeken a hajókon árboc? Gondolom vitorlát nem tettek rá, mert megmozdítani se tudta volna az acélhajókat. Akkor megszokásból? Vagy csak megfigyelésre volt használva?

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2011.05.28. 10:17:36

@DrCsernus: rádióantenna, jelzőzászlók, távmérők

Iustizmord 2011.05.28. 10:28:35

@NagyTeve: a sorhajó félreérhtető volt, de most már nem nyúlok bele, de valahol a vonalharcászatot írom is. tehát h a sorhajók szépen libasorban hajózva harcoltak, ehhez pedig azonos tech.specifikáció kellett . taktikai előny annál, aki "windward" volt, tehát a "szél felőli" oldalon hajózott, tehát megvolt neki a "weather gauge"

sorhajóból is többféle volt, az angolok emlékeim szerint 5 osztályba sorolták őket, a hordozott ágyúk száma alapján.

novgorod: nem partvédőnek indult, hanem h minél nagyobb (2x 26 tonnáés 11 hüvelykes)ágyút minél kisebb merülésű hajótestre építhessék, találták ki a formáját. jobb híján lett beőle partvédő üteg.

az árboc kitűnő hely pl megfigyelésre is vantage point

Kullancs1983 2011.05.28. 10:56:38

Az első gigaposzt ami tényleg hosszúnak tűnt... De be kell vallanom hogy nagyon odavagyok a hajókért, főleg a hadigőzösökért, szóval én igazán élveztem! :D

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.05.28. 11:16:21

a felénél tartok, Balázsdoktor, eddig fasza, hamarosan veszek ki szabit, akkor elolvasoma maradékok :) risztekp, amúgy.

Iustizmord 2011.05.28. 11:28:20

members.cox.net/ironmonger/novgorod.htm

amúgy itt egy CGI-os link a novgorodról

@sarius: olvasd el félig, oszt holnap a maradékot :o)))

rudai gyerek 2011.05.28. 11:28:21

Nem egy rövid poszt - de megérte elolvasni :-)))

Greg36 2011.05.28. 11:43:52

Bármi, ami haditengerészeti téma, csak rövid lehet, bármennyi sort is tartalmazzon :)
@Iustizmord: Szégyeld magad, hol a többi!? :D Gratula :)

sarius 2011.05.28. 12:16:19

@Iustizmord: az lesz, ha kibirom addig :))

Iustizmord 2011.05.28. 12:28:21

a vicc az hogy a Dreadnought ott se volt Jütlandnál, éppen felújították. csatában soha nem vett részt, viszont legázolta au U9-es német tengeralattjárót, ebben is világelső volt.

az U29-et az az Otto Weddingen parancsnokolta, aki kofábban kb 1 óra alatt elsüllyesztette a HMS Aboukir, Cressy és Hogue cirkálókat (aka Livebait Squadron)

Iustizmord 2011.05.28. 12:29:37

@Iustizmord: au U29-est gázlta le, az U9-es vitte Weddigen amikor a 3 cirkálót elsüllyesztette. sry

pobeda 2011.05.28. 12:53:51

Elég hosszú(nem panaszképpen),nagyon tetszett.A gif animáció is remek,nem tudtam hogy így működik a löveg.
1 csomó = 1 nautical mile/h = 1,853 km/h

Iustizmord 2011.05.28. 13:25:16

www.youtube.com/watch?v=Xsp0Mr5Lcl8

egy link a lövegek töltéséről.

www.youtube.com/watch?v=0OmOQs0ziSU&feature=related és egy másik, kifejezetten informatív darab, a must see

flimo13 2011.05.28. 13:48:18

Nekem nem tűnt hosszúnak, élveztem, hamar befaltam :)

Kismy 2011.05.28. 15:08:58

@Iustizmord: na jó, ezért na! szóval le a kalappal! még elolvasom 2x-3x, hogy memorizáljam.

az "orrsarkantyúkhoz" annyit, hogy azt a CSS Virginia (aka Merrimac) is használta, így adta meg a kegyelemdöfést az USS Cumberland-nek a Hampton Roads-is csatában.

szs. · http://martinluther.blog.hu 2011.05.28. 15:14:38

Ütős poszt, az a huzagolt vs sima löveggel kapcsolatos indoklás meg külön büntet. :)

hiryu2,0 2011.05.28. 16:04:28

Kimásztam az ágyból és elolvastam. Kicsit rövid.... Nagyon jó volt, hatalmas témát kellett feldolgozni, részleteiről jelennek meg ekkora cikkek.... ld pld Haditechnika cikksorozata a tengeri célzóberendezésekről, ha memóriám nem csal.

Köszi.

Ja és ott van kiállítva Japánban a Mikasza is.... az idősebbek közül.

hiryu2,0 2011.05.28. 16:10:24

khmmmmm és még egy apróság:

A magyar Lajta, hogy el ne feledjük!

Iustizmord 2011.05.28. 16:24:04

amúgy itt: dreadnoughtproject.org/tech/ (a szövegben is be van linkelve de így jobban látszik) nagyon jó videoanimációk vannak pl a dumaresque meg a fire control table címszóra... ékes angol nyelven.

Iustizmord 2011.05.28. 18:53:57

hopp, index-címlap... egy MBE-re felterjesztem magam :o)))

Vickk 2011.05.28. 19:28:52

Isteni cikk, akkor csiszolásra ha van idő, meg kedv, pontosításra javaslom:

A hadihajókat nem szokták hajótérfogatban mérni (BRT), inkább vízkiszorításban (tonna.
A barbetta-kazamata dolog egy picit csiszolható lenne (úgyis tudja mik ezek, akiket érdekel, de az "üteg" az nagyon nem idevaló szó, mert mást jelent)

indiscriminating power 2011.05.28. 19:35:58

Egy bekezdés a Turbinia-ról még elfért volna, de különben nagyszerű cikk, a nyitó gif pedig gyönyörű!

Csigataposó 2011.05.28. 21:23:01

Ket emlitett ikon. HMS Victory es HMS Warrior is megtekintheto Portsmouthi tengereszeti muzeumban, csak ugy hozzateszem (+Mary Rose).

storm · http://napirokk.blog.hu 2011.05.28. 23:24:26

hát komolyan, iustizmord, besírok. hogy lehetett ilyen rövid, vázlatos, összecsapott posztot idetenni? :)))

szóval még akarok. :)

H.Efraim 2011.05.28. 23:47:43

Tetszett a cikk, különösen az idegen nyelvű kifejezések.

A német fejlesztéshez: 1902-ben II. Vilmos német császár bevezette a pezsgő adót (Schaumweinsteuer), ezzel is a haditengerészeti fejlesztéseket finanszíroztatta. Az első világháború után a német flotta megszünt, de az adó megmaradt (ha már egyszer bevezették...). 1939-ben már a tengeralattjárókra fordították a bevételt. Hogy ma mire megy a pénz azt nem tudom, de tény hogy Németországban minden üveg pezsgőn van még mindig kb. 1€ külön adó.

molnibalage 2011.05.28. 23:57:04

Ha valakinek ez tetszett, akkor ezt az oldalt zabáljni fogja. :)

olli.freeweb.hu/

bloggerman77 2011.05.29. 01:20:38

Na szóval azért van még pár csiszolnivaló a poszton, mert a USS Monitor és a későbbi csatahajók forgó lövegtornyainak semmi közük egymáshoz.

A Monitor lövegtornya a nagy csatahajók építése esetén hatástalan maradt. Ott az az irányzat érvényesült, hogy a főtüzérséget egy kazamatába telepítették, míg a melléktüzérség semmi védelem nélkül a fedélzeten állt.

A melléktüzérség lövegeinek fokozatos védelmével, körülpáncélozásával alakult ki a barbetta, és ennek befedésével a modern csatahajók páncéltornya.

Tehát: a USS Monitor lövegtornyának hatása a hadihajók építésére széles körben elterjedt tévhit.

A forgatható tornyokba helyezett lövegek egyre nagyobbak lettek, átvették a főtüzérség szerepét és így alakult ki, hogy a kazamata végül a másodlagos tüzérségnek adott helyet, majd a Grosskampschiff (juszt se angolul írom) kategória megjelenésével a kazamata eltűnt.

bloggerman77 2011.05.29. 01:32:56

Az amerikai Iowa osztályú csatahajók azért maradtak 1992-ig üzemben, mert az 1950-es években mindenki szétvágatta a nehéz, nagy hadihajókat,mondván ilyenekre nincs szükség a repülőgéphordozó anyahajók és az atomrakéták világában... Mígnem a szovjet Tirpitz, azaz Gorskov admirális tengerészeti világhatalmi álmai nyomán elkezdtek kisebb csatahajó méretű rakétahordozó nehézcirkálókat építeni, és erre válaszként az USA reaktiválta az Iowa osztályt, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető rakétákkal és helikopterhordozásra alkalmassá téve (a IV. torony helyén alakították ki a helikopter leszállópályát).

Iustizmord 2011.05.29. 05:08:35

@bloggerman77: két észrvétel: tudtommal az uss iowa és testvérhajói mindig is 3 lövegtoronnyal rendelkeztek, ellentétes adatot nem találtam, fotót se.

valahol olvastam hogy a monitor vs virginia sszecsapása lodonban nagy szenzéció vlt, nem utolsósorban mert a monitor vízkiszorítása 1/3-a volt az virginiának. való ikgaz hogy Coles már az 1850-es években kitalűlta a körbeforgó lövegplatformot, de a monitor iskere dobott az elv gyakorlati megvalósításán. anno Reed a Monarchot is radikálosabbnak akarta de az Admiralitás ragaszkodott a hagyományosabb elrendezéshez. ergo a monitor sikrere és a koncepció későbbi megvalósítása között szvsz van kapcsolat.

Iustizmord 2011.05.29. 06:53:05

@bloggerman77: na végre vki akivel lehet vitázni.

"A melléktüzérség lövegeinek fokozatos védelmével, körülpáncélozásával alakult ki a barbetta, és ennek befedésével a modern csatahajók páncéltornya."

vitatom. nézd meg a Captain-Monarch-Thunderer-Admiral vonalat. éppen nem a melléktüzérséget nyomatták, hanem a főtüzérséget modernizálták (már a Monarch is ágyútornyos volt, ehhez képest visszalépés volt a Thunderer/admiral), de ahol szvsz megdől az érvelésed az az invincible-colossus vonal. egyértelműen a főfegyverzet van páncéltoronyban.

a "barbette" maga egyébként a löveg körkörös védelmét jelenti, szárazföldi tüzérségnél is alkalmazzák.

"A forgatható tornyokba helyezett lövegek egyre nagyobbak lettek, átvették a főtüzérség szerepét és így alakult ki, hogy a kazamata végül a másodlagos tüzérségnek adott helyet, majd a Grosskampschiff (juszt se angolul írom) kategória megjelenésével a kazamata eltűnt."

mint előbb. az említett hajókon alig volt másodlagos fegyverzet.

de vitázzunk, hajrá :o)

GrG 2011.05.29. 07:49:19

Csodálatos írás köszönjük szépen

molnibalage 2011.05.29. 09:17:04

@bloggerman77: Egy vagy talán két hajót alakítottak át így a 4-ből.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.05.29. 11:08:44

Jó "kis" írás. Köszönet érte. Esetleg folytatása lesz? A csatahajókat "leváltó" repülőgép hordozók és tengeralattjárók története adja magát.

Kicsit Off. Kérdezem az értőket. 2 vh. atlanti csatájában a német búvárhajók miért nem a konvojokat kísérő hadihajókat semmisítették meg először? Azt érteni vélem, hogy a kísérő hajók kicsik és gyorsak, nehezebb eltalálni azokat, de szerintem nem lehetetlen. Vagy lehetetlen?

Nyugee 2011.05.29. 17:00:13

Szerintem azért, mert viszonylag kevés torpedót vittek magukkal.
Ha azokat ellődözik a gyors kísérőhajókra, akkor nem marad a lassú teherszállítókra.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2011.05.29. 19:41:46

Ez egy nagyon jó poszt. Jó a téma, érthető, szerethető, humoros és informatív. Szép munka!
Ellenben én mindenképpen kettéosztottam volna, és még részletesebbre szabom. Egyszerűen ez így az amatőröknek (mint én) túl hosszú, a pofiknak túl vázlatos. Meg ugye hol marad így a "gyep"-faktor?
És persze gratula a címlaphoz, csak így tovább!

teddybear01 2011.05.29. 22:16:42

@bloggerman77: Tévedsz, az Iowa-osztály hajói eleve 2x2+2 elrendezéssel épültek föl, a nyolcvanas években csak a fegyverzetet modernizálták, ágyútornyot nem szedtek le róluk.

Ami az ágyútornyok kialakulását illeti, az is téves.
Az első forgó, páncélozott ágyútorony a Monitoron jelent meg, és az volt a kiindulási alap. Jelentősen eltért persze a későbbi ágyútornyoktól, méghozzá azért, mert az elöltöltős Dalhgren-ágyúkat az újratöltés ideje alatt visszahúzták a torony védett belsejébe.
Később, mikor a hátultöltős ágyúkat kezdték használni, az ágyútorony szerkezete megváltozott, az ágyúcsövet már nem mozgatták, mert erre nem volt többé szükség. Az ágyútorony mérete is csökkent, és ezzel egyidőben a páncélzat vastagsága megnőtt.

Ami a kazamatás ütegeket illeti, azok az oldalütegekből fejlődtek ki, az ágyúcső egyre inkább kitolódott a hajó oldalfalából, miután áttértek a hátultöltős ágyúkra. A korlátozott irányzéktartományú ágyútorony-szerkezetet viszont azért kapták, mert egyre gyorsabbakká váltak az ellenfelek, és a hajó egész testével történő célzás már túl lassúnak bizonyult.

Ami azt illeti, a kazamatás ágyú szisztémáról hamar bebizonyosodott, hogy több szempontból sem az igazi, egyrészt túl sok helyet foglalt el a szűkös hajótestből, másrészt bonyolult felépítése miatt az ellenséges hajótűz komolyabb károkat tudott okozni benne, mint egy egyszerű, de vastag oldalfalban.

Ráadásul, az előfedélzeten elhelyezett ágyútornyokból menetből tudtak tűzet nyitni az ellenfélre, úgy, hogy a hajó gyakorlatilag minimális célfelületet kínált. Ez viszont a nagy távolságból kezdeményezett ágyútűznek, és az agresszívabb, belemenő harcmodornak kedvezett.

teddybear01 2011.05.29. 22:38:42

@teddybear01: Francba, elírtam. Szóval 2x3+3 darab, 18.1 hüvelykes(~460 mm) ágyúval szerelték fel.

Bár a tervezése során szóba került egyéb elrendezés is, illetve más kaliberű ágyú is, de az ágyúk száma sem volt mindig 9.

A nyolcvanas években sem nyúltak a fő hajóágyúkhoz, hanem leszedték a légvédelmi ágyúkat, géppuskákat - ezeket aztán négy phalanx gépágyúval helyettesítették.
Ezenkívül még ellátták 32 db BGM–109 Tomahawkkal,
16 db AGM–84 Harpoonnal.

Silcon 2011.05.29. 22:47:22

Árulja már el valaki, hogy a hajók oldalán, a vízvonal felett mik azok a 45 fokban elhelyezett csőszerű valamik?

Iustizmord 2011.05.29. 23:05:37

@Silcon: a torpedóvédő háló távtartó rúdjai. alapállapotban behajtva a hajótesthez feküdtek, de szükség szerint kihajtották őket, és leeresztették a hálót, olyan 2-4 méter mélyre. a hálóban meg a torpedó, terek szerint, elakadt, és nem érte el a hajótestet.

Iustizmord 2011.05.29. 23:09:10

@teddybear01: továbbá figyelemreméltó hogy a korai dreadnought-ok (mej a D. maga is) "head on" elrendezéssel épült, tehát a "wing turret"-ek előrefele is sortüzet lőttek

más: az Iowa céass nem 3x3-as volt, amennyiben ezek nem "tripple turret" -ek voltak, hanem a 3 ágyú a toronyban egymástól tiotál függetlenül mozog. egy toronyban 3 független löveg van.

teddybear01 2011.05.30. 01:13:07

@Iustizmord: Én az elrendezésre gondoltam, ti. hogy két, háromágyús lövegtorony volt az előfedélzeten, és egy a tatfedélzeten.

Az más tészta, hogy az ágyúk egymástól függetlenül voltak beépítve, sőt az ágyúrobbanástól, kilövéstől védelemül külön páncélfalak választották el a kiszolgáló helységeket egymástól. Szóval az ágyútornyok tulajdonképp 3x1 elrendezésű, páncélozott ütegtornyok voltak.

A tengeren egyébként az I.VH.-t megelőző évtizedtől a XIX. században szokásos oldalsortüzek helyett inkább az előfedélzeti lövegtornyok tüzét vetették be. Ez aztán olyan hadihajók építését vonta maga után, mint a francia Jean Bart, az előfedélzeten elhelyezett négyágyús lövegtornyaival, vagy mint az olasz Littorio-osztály.

teddybear01 2011.05.30. 01:21:33

@Iustizmord: Viszont hamar rájöttek, hogy menetben nem használható, ráadásul még álló hajónál sem vált be igazán az elképzelés. A Szent Istvánra már fel sem szerelték.

Iustizmord 2011.05.30. 06:52:38

@teddybear01: a szent istván a maga 4x3-as "superfiring" elrendezésdével nagyon modern volt...

Iustizmord 2011.05.30. 06:59:19

@teddybear01: bocs most látom. az Iowa 16'-os tehát 405mm-es lövegekkel lett felszerelve, a Yamato és a Musashi kapott 460-as (18,1')-es lövegeket.greatest ever...

proletair · http://lemil.blog.hu 2011.05.30. 07:33:19

@Iustizmord:
Gratulálok, igen szép poszt lett! Kis színes-érdekes: a szovjetek is elkezdtek építeni egy marha nagy hajót, ez volt a Szovjetszkij Szojuz. 3 testvérhajója is sójár akerült, (Szovjetszkaja Ukrajna, Szovjetszkaja Bjeloruszija, Szovjetszkaja Russzija)65000 tonna max vízkiszorítás, és 9 db 406mm ágyú. A német támadás miatt abbahagyták a munkát, a Szojuz egy ágyúját Leningrádban használták a város védelmére.

Akit még érdekel, ajánlhatok egy könyvet: dr. Bak József, dr. Csonkaréti Károly, Lévai Gábor, Sárhidai Gyula HADIHAJÓK Típuskönyv c. (Zrínyi kiadó) terjedelmes és vaskos művét. A fenti érdekességet is onnan loptam:)

Greg36 2011.05.30. 07:39:52

Egyébként meg az angol csatacirkálók sem voltak ördögtől való találmányok, csak általában rosszul gazdálkodtak velük. De a falklandi-csatában bizonyították, hogy amire kitalálták őket, arra tökéletesek. Arról igazán nem ők tehettek pl., hogy a balfékek a Hoodot küldik a Bismarck után.

molnibalage 2011.05.30. 08:03:08

@proletair: Oli oldalán ezekről szó ejt egy külön írásban.

Azt nem érettem egy másik kommentben, hogy a független lövegek mit jelentenek. Tudtommal mindig is minden cső külön volt mozgatva...

Titus Pullo Urbino 2011.05.30. 08:57:56

Asszem sokkot kaptam a gyönyörtől, ez az egyik kedvenc témám, fantasztikus stílusban.

LouiS 2011.05.30. 12:26:03

@H.Efraim: remélem valamelyik nagytudású parlamenter nem olvassa a posztot :) Még ihletet merítene. Na nem flottaépítésre.

Iustizmord 2011.05.30. 12:56:19

@molnibalage: tévedhetek, de tudtommal újdonság volt az Iowa-nál, hogy a lövegek nem "tandemben" működtek, tehát semmilyen módon nem voltak összekapcsolva, hanem teljesen függetlenek egymástól. igaz, anno a Colossuson is külön emelték őket... ha erre a kérdésre vki tud egy jó forrást, hasznos lenne.

Silcon 2011.05.30. 13:23:43

@Iustizmord: "a torpedóvédő háló távtartó rúdjai"
Köszönöm!

Silcon 2011.05.30. 13:24:29

@LouiS: " Na nem flottaépítésre."
Pedig kár a dunai flotilláért.

LouiS 2011.05.30. 13:31:27

@Silcon: persze, kár... Nyilván egy-két hajónak kell lennie mutatóba, de hogy Visegrád és Mohács között úszkáljanak - abban már egyáltalán nem vagyok biztos.

Titus Pullo Urbino 2011.05.30. 13:48:58

Majdnem napra pontosan 4 éve, 2007. május 28-án Porthmouthban jártam, egy egész napot eltöltöttem a kikötőben és a múzeumban, életem egyik legnagyobb élménye volt. Jártam a Victory belsejében, láttam a Warrior gépházát, német alacsonyan szálló torpedóvetőkre lőhettem fedélzeti géppuskával (a géppuska és a korlát valódi volt, a gépek meg LCD-re vetítve). Csináltam többszáz képet is, majd egyszer felrakom a picasawebre, ha lesz időm. Aki Angliában jár, mindenképpen menjen ki oda, megéri.

@Silcon: itt a flotilla:

www.hajoregiszter.hu/tarsasagok/belvizi/honved_folyami_flottilla/39/2026#hajohoz2026

Az aknamentesítő hajók (egyik a Műszaki Egyetem előtt van kikötve) Jugoszlév típusok, Belgrádban gyártották őket, 4-6 ilyen hajó van összesen mostanság.

@Iustizmord: az olli hajói lap marhajó, igazi szakértő ez az ember.

molnibalage 2011.05.30. 14:15:58

@Iustizmord: olli.freeweb.hu/

Bismarck.

"A tornyokon belül az ágyúkat egymástól jól elkülönítették, hogy esetleges működési zavaraik ne hassanak egymásra. Minden cső a másiktól függetlenül mozoghatott, és tüzelhetett."

Mivel a B.-ben túl sok innovatív megoldás nem volt és I.Vh-s csatahajó továbbfejesztés, ezért gondolom már akkor is így volt.

Konkrétan és soha nem is hallottam arról, hogy a csövek együtt mozognának bárhol.

Tirpitz bejegyzésnél van metszet kép a lövegtoronyról. Két egymás mellett levő löveg van. Nem vágom, hogy más csatahajó miből térne el ettől a megoldástól. Semmiféle előnyét nem látom annak, hogy a két cső együtt mozogjon. Sem célzási sem igénybevételi, sem tartalék szempontjából.

teddybear01 2011.05.30. 14:33:13

@Iustizmord: Igazad van, nekem meg nem kéne éjfél után kommentelni, mert hülyeségeket hordok össze...

teddybear01 2011.05.30. 14:47:42

@Silcon: A torpedó-védőháló helyett a két háború között kifejlesztették a bulge-t, ezt leginkább oldaldudornak fordíthatnánk.
A lényege, olyan, közvetlenül a hajótest vízvonala alatt végighúzódó kidudorodás, amely felfogja a torpedó robbanását. Járulékosan további plusz felhajtóerőt ad, növeli a hajó oldalirányú stabilitását, illetve olajat/vizet lehet benne tartani.

project2501 2011.05.30. 14:54:17

A torpedóvédő hálók alapvetően arra lettek tervezve hogy a horgonyon álló hajókat védjék ott is ahol nincs kiépítve a megfelelő kikötői zár, és erre meg is feleltek.

molnibalage 2011.05.30. 14:56:50

@Titus Pullo Urbino: Azért itt-ott erősen téved.

A Tirpitz cikk végén levő rész eléggé erőltetett és nagyon sok helyen téved. Különösen a légierővel való összevetésnél. Ott kis híján lefordultam a székről...

Titus Pullo Urbino 2011.05.30. 15:05:58

@molnibalage: én a Hood fejezeteket olvastam el, az nagyon rendben van szerintem.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.05.30. 15:35:17

Csodás poszt, mint mindig :) És a Flottáról sosem lehet elég hosszan írni. Anyahajós mikor lesz?

teddybear01 2011.05.30. 16:23:49

@project2501: Tévedsz, a torpedók egyszerűen benyomták a kikötő-elzáró hálóknál vékonyabb hálót, és mégis a hajófalnál robbantak.
Mint mondtam, a Szent István csatahajóra, 1916-ban, már fel sem szerelték, a többiről meg leszedték. Ami azt illeti menetben, erősebb hullámzásnál kifejezetten akadályozta a hajót, hiába volt feltekerve.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.05.30. 17:57:31

Iustizmord! Az a gif, amit választottál legfelül az egyik kedvencem! Már én is találkoztam vele a wikipedián!

Több gif animációt a világba!

ezt csak azért mondom, mert számomra a legegyszerűbben magyarázza el egy ágyú, sugárhajtómű, puska, atomreaktor működési elvét!

Amúgy meg köszönet a hajós témaválasztásért! Az egyik legnagyszerűbb emberi mesterség: a hajózás!

Iustizmord 2011.05.30. 22:59:08

@(त्वष्टृ): lőttem én jópár képet, de beszerkeszteni tiboru szerkesztette, neki jár a credit... meg a köszönet, innen is.

Valandil 2011.05.31. 07:54:23

A másodlagos tüzérség azonnal visszatért a csatahajókra a kategória névadója (D.) után épített példányokon.
A csatacirkálókra is azonnal több páncélt terveztek, miután Fishert sikerült egy kicsit háttérbe szorítani, pl. a Hood komoly páncélzattal rendelkezett - a legendákkal ellentétben.

Öcsielvtárs 2011.05.31. 12:47:30

Aki a hajókat nem szereti annak nem volt fürdőkádja, és hát a hajókat elsüllyesztjük ugye :-)

Spiritmonger 2011.05.31. 21:19:46

nagyon tetszett a cikk, de kellene egy kis segítség:
mit jelentenek a hms, sms, css, ums, és egyéb rövidítések a hajók neve előtt?

Iustizmord 2011.05.31. 23:04:15

@Spiritmonger: a hajót tulajdonló állam haditengerészetére utal:

hms: his/her majesty's ship, őfelsége hajja (brit)
sms: ugyan ez az osztrákoknál németeknél
uss: amcsiké
css: konföderáció (déli, now extinct)

folti_ 2011.06.02. 15:58:20

@teddybear01: igen, jópár megoldással kisérleteztek a torpedofejlesztők. jellemzőjük hogy mindegyik megoldás bevezetése olcsóbb volt mint a vedőháló. Egyik biztos befutó az a dupla robbanófej volt, ahol egy kisebb irányított robbantás ütötte át a hálót a torpedó előtt.

Iustizmord 2011.06.05. 10:57:26

@Professor Pizka: thx, úgy van csak én nem vagyok annyira németesch h fejből ragozzak. mert azt mindig elbaxom.

peelou75 2011.06.06. 16:13:41

Gyönyörűek ezek a pre-dreadnought-ok. Az igazi Steam-punk feeling.

teddybear01 2011.06.07. 05:51:40

@folti_: Kh, kh. Az I.VH.-ban nem volt még dupla-robbanófejes torpedó. Viszont abban az időben tértek át a nagyobb átmérőjű, és így nagyobb robbanófejű, és sokkal súlyosabb torpedókra.
Ezeket, mivel gyorsabbak és nagyobb tömegűek voltak, már egyszerűen nem állították meg a vékony ideiglenes torpedóhálók, csak a kikötőben felszerelt jóval vastagabb és merevebb állandó hálók.

RemSajt 2011.06.09. 16:15:04

Köszönet a posztért, nagyon jó, és - tök amatőrként - nekem egyáltalán nem hosszú, sőt!

eMM2 2011.06.13. 00:21:30

@Iustizmord:
Ebből ki is derül egy tévedésed.A Bismarcknál nem az "all or nothing"azaz ahogy írod (véletlenül nem ángliusul) a "mindent vagy semmit" páncélozást alkalmazták.
Oli egyébként is elég meggyőzően vitatja ennek a páncélozási módnak az értelmét.
Például marha sérülékeny lesz az orr rész és az nem tesz jót ha telemegy vízzel.A Muszashi elsüllyesztése után az ami pilótáknak direkt kiadták hogy először a Yamato orrát célozzák mert ez lelassítja a hajót.Be is jött.

Egyébként meg gratula a posthoz nekem főleg a pre-dreadnought előtti és a Warrior utáni bohóckodások az érdekesek, ezekről keveset tudtam.
És hát igen érdekes infó volt a hajók ára is, ha ezt a temérdek pénzt értelmesebb dologra költik kitört volna a jólét.

Valandil 2011.06.20. 15:59:12

@eMM2: Az angol nehézipart padlóra küldte, hogy 2 évtizedig nem építettek csatahajókat.

ANOka 2011.06.27. 11:05:07

A rengeteg angol kifejezést (teljesen) érthetetlenné teszi az írást a laikusok számára.
:(

Chuikov 2011.07.13. 12:11:44

@Titus Pullo Urbino: Én az óceán túlpartján jártam két éve ahol jártam a USS Wisconsin-on (Iowa-osztály)meg a USS Intrepid-en. Valóban elképesztő élmény ilyen monstrumokon császkálni :)

Chuikov 2011.07.13. 12:12:43

@Titus Pullo Urbino: Én az óceán túlpartján jártam két éve ahol jártam a USS Wisconsin-on (Iowa-osztály)meg a USS Intrepid-en. Valóban elképesztő élmény ilyen monstrumokon császkálni :)

Chuikov 2011.07.13. 12:20:14

@Titus Pullo Urbino: Én az óceán túlpartján jártam két éve ahol jártam a USS Wisconsin-on (Iowa-osztály)meg a USS Intrepid-en. Valóban elképesztő élmény ilyen monstrumokon császkálni :)

sh4d0w 2011.08.25. 13:34:23

A Bismarck nem az "all-or-nothing" elvű páncélozást kapta. A felépítményt mindenhol felszerelték némi páncélzattal, ha másért nem, hát lassítva a hajó belseje felé tartó lövedékeket. Láttam képeket olyan csatahajóról, amely az "all-or-nothing" elvet követte és olyan lyuk volt a péncélfedélzeten, amin keresztül nyugodtan le lehetett volna esni a gépterembe.

A másik: a King George V osztály mindennek nevezhető, csak a hajóépítés csúcsának nem. Alacsony oldalmagasságú hajók voltak, emiatt a hajó stabilitása leromlott, gyenge tengerállóságot hozott, néha akár a lövegtornyok üzemzavarait is okozva, mivel a tengervíz átcsapott a felső fedélzeten. A páncélozás szegecselt(!), a fő nehézfegyverzet megbízhatatlan. Mitől volt a hajóépítés csúcsa?

A másik hárommal egyetértek, az Iowa, a Bismarck és a Yamato is bizonyos szempontok szerint a csúcs volt. Az Iowa a legkifinomultabb, a Bismarck kora legerősebb, a Yamato meg a legjobban felfegyverzett hajója volt. Az Iowa azonban túl későn készült el ahhoz, hogy másik csatahajóval összemérhesse az erejét, a Bismarckot az angolok nem tudták elsüllyeszteni, noha a megfékezésére összesen 34 hajót vontak be. 2 csatahajó, 3 nehézcirkáló okádta rá a tüzet, de páncélvédelme ellenállt mindennek. A Yamato is későn készült el, addigra már a repülőgép-hordozók átvették a tengeri uralmat a csatahajóktól, más vége nem is lehetett, mint a pusztulás.