Mert nincs új a nap alatt…

 Az áldozatok bemutatása az isteneknek szintén sokat segíthetett, de akadtak itt is komoly gondok. Ugye a szabályszerű áldozathoz templom és papok /nem olcsó dolog/ kellettek, de a nagy költségek ellenére a varázslók, a szellemidézők és a mágiával foglalkozó papok megszokott alakjai voltak a babiloni, egyiptomi és minden más sokistenhitet valló király udvarának.

 Az egyház pedig igyekezett több-kevesebb sikerrel szabályokat, kereteket adni a háborúskodásoknak./Persze az elfogadott, a dicsőített lovagokhoz méltó és illő hadi szabályok betartása is inkább a baltás gyilkos hétvégi mészárlásához tette hasonlóvá az ütközeteket./ Pápai állásfoglalások, dekrétumok szóltak az engedélyezhető fegyverekről, hadi technikáról. Könnyen egyházi átok sújthatta az ez ellen vétőket, akik így halhatatlan lelküket kockáztatták, nem is beszélve kínpadról, máglyáról. Ez várt azokra is akik a gyanú szerint a sátánnal cimborálva a  pogány praktikákkal próbálkoztak.   

   A bezoárkő    

Az egyik leghatalmasabb varázsszer. Tudva volt hogy a zergéket, vadkecskéket az év egy részében nem fogja a golyó. Ugyanis ezek az állatok /és csak ők/ ismerték a leghatalmasabb erejű gyógyfüvek termőhelyét, ezekből legeltek. De szerencsére volt arra mód, hogy mégis hozzájuthasson ezekhez a közönséges ember: meg kell várni, amíg az állatok újra lőhetőek. A gyomrukban a félig megemésztett füvek a szőrrel keveredve néha egy összetömörödtek egy golyószerű képződménnyé. Ez volt a zergekő, majdnem olyan hatalmas gyógyszer, mint a bezoár-kecske gyomrában keletkező bezoárkő: a hit szerint koncentráltan tartalmazták a mágikus füvek erejét, csak le kellett belőlük nyelni egy keveset, vagy ékszert készíttetni belőlük.

 Moha a koponyáról

Gyógyszertári nevén Usnea humana. Nem más, mint egy bemohosodott koponyáról származó mohadarab. Lenyelve, vagy egy darabot a szív fölé varrva védett a golyóktól, és mert az emberi koponya szolgáltatta, jó volt az agybetegségek ellen is. Sőt csodálatos vérzéscsillapító szer, elég volt, ha a sebesült a kezében szorongatta, a sebre sem kellett helyezni belőle.

Sator a harcmezőre

 A katonák gyakran hordtak magukkal amuletteket, bűvös négyzeteket formázó ékszereket . Nagy keletje volt a titkos és varázserejű mondatokat tartalmazó amuletteknek. Az egyik legismertebb ilyen volt a Pater Noster /Miatyánk/ szavakból alkotott varázsige, a visszafele is olvasható „Sator  arepo tenet opera rotas”.  Árulták is fémre, pergamenre, fűre-fára írva… /Bár véleményem szerint egy rendes sátornak katonáink több hasznát vették volna./ Az 1600-as évek elején a passaui hóhér úgy döntött, karriert vált, és ilyen varázscédulákat kezdett árulni, rajtuk a saját maga kiötölt varázshalandzsákkal, mint például ez is: „Arios, Beji Glaigi Ulpke nalat nasalaeri lupie”

 Csodapáncél, varázskard

 Már a passaui hóhér is azzal utasította el a reklamáló sebesülteket, hogy sajnálja, de az ellenség mágiája erősebb volt. /Bár az eladott amulett így is segített, hisz a vevő életben maradt/ Nem ártott hát az olyan páncél, amit nem tudott átütni az ellenség fegyvere.

Folyékony bátorság, rettenthetetlen csataló

Ez eddig mind szép és jó, de nem születik mindenki hősnek, ezért kellhetett egy kis folyékony bátorság. Az Aqua Magnanimitatis receptje: egy erdei vöröshangyabolyt jó erősen csapkodj meg ostoroddal, a feldühödött hangyák csípős szagú folyadékot fognak ereszteni. Szedj össze belőlük pár marékkal, tedd lombikba, önts rájuk erős szeszt. A lombikot két hétre tedd napra, majd a folyadékot desztilláld le. Az így nyert italba tégy egy darab fahéjat, csata előtt elég lesz ebből egy kanállal bevenni. Disznófű gyökerének préselménye az előbbi itallal keverve első osztályú kéz és fegyverkenőcs, az így kezelt penge papírként fogja a páncélokat hasítani.

Ha támad a hideg

 Ez állati!

 Olcsó, és könnyen hozzáférhető harctéri kiegészítők voltak a legkülönbözőbb preparált állati testrészek. Ezek a hit szerint az állat adott tulajdonságát tartalmazták, és származtatták át viselőjére. Szárított macskafül, medvetalp, farkasfog és társaik tették éberebbé, erősebbé a katonát. A sasok szerencsésebbek voltak, megelégedtek elhullajtott farktollaikkal a kalap mellé tűzve.  A nyúl prémje, vagy húsának fogyasztása csata előtt viszont szigorúan ellenjavallott volt, mert ez az állat a középkori ikonográfiában a gyávaság jelképévé vált, így aki ilyenkor mégis evett belőle, rettegéssel feltankolva indult a harcba. Volt egy ritka, de nagyon erős csodaszer, ami bátorságot adott, védett a sebektől, de ha mégis megsérültél, segítette a gyógyulást. Persze páncélt és fegyvert is csodálatos erővel ruházott fel. Ez pedig nem volt más, mint az egyszarvú csavart szarva. /Szegény narvál, miközben békésen úszkált az északi tengerekben, el nem hitte volna, milyen csodalény lett belőle a mondákban./ Éjjelente nem ártott gondoskodni arról, hogy az ördög  és szolgái hozzá nem férjenek az alvóhoz. A szálláshely kapuja fölé /élve/ kiszögezett denevér távol tartotta őket, mert látták, ott milyen sors vár rájuk.

Számomra a legbizarrabb ilyen varázsszer mégis a baculum volt. Ez olyan valami, ami embernek nincs, sok állatnak viszont /kutya, majmok, patkányfélék, cetek, stb.../ van, és egyes értelmezések szerint ebből az alkatrészből teremtették anno Évát. Ez pedig nem a borda hanem a péniszcsont. Minél nagyobbat sikerült zsoldosnak magánál tartani, annál erősebb, férfiasabb lett. Egyes kisebb darabok /mint mondjuk a mosómedvéé/ kifőzve, megtisztítva pedig első osztályú fül- fogtisztító pálcikának bizonyultak a legelőkelőbb körökben is.

  Harc a sebek ellen

 De mi a teendő, ha valaki mégis megsebesül? Segíthettek az egyház minden rosszallása ellenére terjedő régi, még a pogány időkben gyökerező ráolvasások. Íme egy ilyen egy XVII. századi magyar nyelvű kéziratból:

  De itt egy másik orvosi csodaszer, a fegyverkenőcs receptje.

 De volt-e egyáltalán olyan praktika, ami valóban segített? Egy ilyenre sikerült ráakadni. A Nemzeti Társalkodó 1838. évi 2. számában írták le Báthori Zsigmond orvosának, Ferenc doktornak találmányát a golyó ütötte sebek ellen.