Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

október 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (80) alagút (7) állat (8) amerikai (94) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (11) ausztrál (5) ázsia (16) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (7) ejtőernyős (30) életrajz (39) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (46) hadsereg (15) hadtörténelem (148) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (44) híres bűnözők (8) honvédség (11) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (45) ii világháború (106) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (6) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (6) kuba (8) különlegesek (75) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (140) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (28) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (53) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (6) skót (6) sorozat (14) svéd (6) számítógép (9) szavazás (7) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (36) szovjet (59) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (16) tengerészgyalogos (10) terror (24) titkosszolgálat (65) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (5) usa (52) utánközlés (26) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (55) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Az_ember, aki észnél volt I-II.

2012.04.16. 05:59 Jockey11

kezdő.JPGKatonák! – mondják sokszor a civilek, alig leplezett lenézéssel a hangjukban. Bikkfa nyelven beszélő, bikkfa fejű katonák, akik csak ahhoz értenek, hogy a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtsák, mert erre vannak idomítva attól fogva, hogy katonának állnak, születnek, vagy hurcolják el őket. Katonák, akiknek bármely hadászati vagy harcászati baklövése oly nyilvánvalóan elkerülhető lett volna, ha először elolvasták volna az adott baklövésről írt (és legtöbbször kellően alapos civilek keze nyomát viselő) történelemkönyveket. Azonban a történelem – sokkal jobb humorérzékkel rendelkezvén, mint a történetírók – időnként pont a bikkfa fejű katonák kezébe helyezi a világ sorsát. És bár ilyeneket bármely korban, bármely oldalon találunk szép számmal, engedve érdeklődésem fősodrának, én a hidegháború szovjet történelméből választottam ki két oroszt.

 

I.

fiatal arhipov.jpgVaszilij Alekszandrovics Arhipov 1926. január 30-án Zvorkijban született, nem messze Moszkvától. 1942-ben a leningrádi haditengerészeti szakiskola 10. osztályába járt, amikor a német támadás miatt az intézményt először Omszkba evakuálták, de ’42 decembere már Vlagyivosztokban, a csendes-óceáni haditengerészeti főiskola előkészítő évfolyamán találta.   1945-ben az akkor másodéves Arhipov még részt vett a második világégés egyik utolsó felvonásában: a japán elleni hadműveletek idején aknaszedőkön szolgált; majd a háború befejezése után átvezényelték a kaszpi-tengeri haditengerészeti főiskolára Bakuba, melyet 1947-ben végzett el. ’51-ben tengeralattjáró aknarakó-, és torpedótiszti képesítést szerezett és ettől kezdve élete összefonódott a fegyvernemmel.    

A legkülönfélébb beosztásokban szolgált, mire – 1961 nyarán – a már általunk is „megénekelt” K-19-re került, kapitány-helyettesként. (A szovjet terminológia alapján: Zatyejev kapitány dublőrje volt.) A Wikipédia (főként az orosz nyelvű változat) szerint az ominózus reaktor-balesetet követően néhány tiszt azt követelte Zatyejevtől, hogy süllyesszék el a Hirosimát és szálljanak partra a Jan Mayen-szigeten. Hogy az esetleges zendülést megelőzze, a kapitány utasításba adta a fedélzeten lévő kézifegyverek vízbedobását, a hozzá hű tiszteknek – köztük Arhipov másodosztályú kapitánynak – viszont kiosztatta a pisztolyaikat. Hogy mindez valóban így történt az kétséges, és nemcsak azért, mert ez az epizód a K-19-es minden hivatalos és nem hivatalos történetéből hiányzik, hanem azért is, mert Szverbilov kapitány (a bajba jutottak segítségére elsőnek érkező SZ-270 tengeralattjáró parancsnoka) szerint a legénység szolgálati fegyvereit – a személyes holmijuk nagy részével együtt – az evakuálásukkor voltak kénytelenek a tengerbe dobni, annyira sugárszennyezetté váltak a baleset során. Ami biztos, hogy Arhipov is komoly sugárfertőzést szedett össze, de ’61 decemberében már a szovjet Északi-flotta 69-es tengeralattjáró flottillájának törzsfőnöki beosztásába nevezték ki.

Anadyr.pngAz igazsághoz hozzátartozik, hogy Oroszország legkeletibb tartománya: a 737.000 km² területű, de mindössze 50.000 fő népességű Csukot Autonóm Körzet nem a világ közepe. A tartományi központ: Anadir (címere itt oldalt) sem kapott volna soha komolyabb nyilvánosságot, ha 1962. október 14-én Richard Heyser őrnagy U-2-jével Kuba felett repülve nem készített volna pár fotót, melyeken a szovjetek villantottak. No, nem első-, vagy másodlagos nemi jegyeket, hanem néhány SS-4-es rakétát. (Mondjuk az is igaz, hogy az államok hatalmi játszmáiban a férfi nemi szervek és az atomrakéták között sok a párhuzam.) Egy szó, mint száz: a szovjet Anadir-hadművelet lelepleződött, és kitört a kubai rakétaválság.   

szavickij1a.jpgMég mielőtt azonban a kínos fotók elkészültek volna, az orosz hadvezetés nekilátott az Anadir egyik részműveletének: a Kámának. Ennek keretében 7 darab Golf-osztályú, dízel-elektromos rakétahordozó tengeralattjárót telepítettek volna a kubai partokhoz, megerősítendő az USA-t fenyegető erőket. Hogy ezek útját biztosítsák, elindítottak egy négy dízel-elektromos (Foxtrott-osztályú) vadász-tengeralattjáróból álló flottillát Kubába. A Valentyin Grigorjevics Szavickij másodosztályú kapitány irányítása alatt álló B-59 hadrendi számú hajón – mint rangidős tiszt – velük tartott a magasabb egység törzsfőnöke: Arhipov is. 

Indulás előtt még a tisztekkel is csak annyit közöltek, hogy hosszabb küldetésre készüljenek, valahova az Atlanti-óceánon, amiből a legénység 99%-ig biztosra tippelte Kubát. Az indulás előtti napon a B-59-re felpakoltak még egy «ОСНАЗ», magyarul: rádió-felderítő egységet (parancsnoka: Orlov százados, még szerephez jut történetünkben), akiket nem fogadott kitörő lelkesedés az amúgy is zsúfolt fedélzeten. Az осназ-nál azonban nagyobb aggodalmat keltett, hogy az utolsó pillanatban minden hajó fegyverzetét kiegészítették két-két, nukleáris robbanófejjel szerelt torpedóval. Ezek korántsem voltak szokásosak a Foxtrottokon, és a négy hajóból addig csak a B-130-as számú vett részt éleslövészeten ilyennel. A kérdésre, hogy mi az atomtorpedókra vonatkozó utasítás, a flottaparancsnokság azt közölte, hogy ezeket bevetni csak Moszkva parancsára, vagy a hajót közvetlenül ért támadás elhárítására lehet.

A négy hajó végül 1962. október 01-én futott ki Poljárnijból, és kezdete meg hosszú útját a szigetországi Puerto Marielbe, ahova eredetileg november 1-én kellett volna befutniuk. A NATO viszont korábban, pont azért, hogy az oroszok ne sunnyogjanak észrevétlen az atlanti védelmi.jpgtérségben, három tengeralattjáró-felderítő zónát is felállított. Az első a Spicbergák  Spitzbergák  (Svalbard) és Norvégia északi partjai között volt, a második Grönlandtól (Izlandon és a Feröer-szigeteken át) egészen Nagy-Britannia északi partjaiig húzódott, míg a harmadik (legszigorúbban őrzöttet) Új-Fundland és az Azori-szigetek között jelölték ki. Mivel ezeken a területeken tengeralattjáró-elhárító repülők és hajók járőröztek folyamatosan, most jól jött, hogy az addig szívből utált rádió-felderítők a NATO-egységek óránkénti helyzetjelentései alapján pontosítani tudták azok koordinátáit, és segítettek őket elkerülni.                                          

Az utolsó zóna leküzdésében segítségükre volt egy többnapos igazi atlanti vihar is, és mivel a Foxtrottok nem tudtak végig a mélyben maradni, a felszínen úszó tengeralattjárók meg nem a nyílt tengeri stabilitásukról közismertek, ez megszedte a maga árát orosz oldalról is. A sorozatos meghibásodások jelentették a kisebb gondot még akkor is, ha például a B-130-as három dízel-motorja közül kettő végleg felmondta a szolgálatot. Nagyobb probléma volt, hogy gyakorlatilag az egész legénység tengeribeteg lett, és mire október 18-án elérték a Bermuda-háromszöget a folyamatos táplálék és folyadékveszteségtől teljesen kimerültek. A Sargasso-tenger megnyugvást hozhatott volna, ha a víz nem lett volna 30 fokos. Az orosz tengeralattjárókon nem volt semmilyen légkondicionálás, a fedélzeti berendezések (és az emberek) által termelt hőt nem volt hova elvezetni, így a belső hőmérséklet hamar meghaladta a 40-50 fokot is.         

Október 20-án aztán a helyzetük tovább romlott. Moszkva – amely addig sem tartotta fontosnak megosztani a hajózókkal a hírt, miszerint Kubában „helyzet van” – ekkor is csak annyit adott utasításba, hogy ne közelítsék meg a célkikötőt, hanem járőrözzenek a körzetben. Hogy Arhipovék nem maradtak teljesen vakon a szituban, az megint csak Orlov rádiósainak volt köszönhető, akik nemcsak a példátlan amerikai flotta-mozgósításról közvetítettek híven, hanem (’Mit ad Isten… illetve hogy, hogy nem elvtársak’) belehallgattak az orosz nyelvű Amerika Hangjába is. Persze ez a tudás igen messze volt a részletes tájékoztatástól és instrukcióktól, amiket a flotta-főparancsnokságnak lett volna kutya kötelessége kiadni, de hát a dolgok már csak így mentek a nagy Szovjetunióban. A másik kínos meglepetés, ami október 20-án érte a B-59 legénységét, azok az utolsó felmerülésük hajszálpontos koordinátái voltak, melyeket egy szárazföldi állomás közölt rádión az egyik repülővel. Az orosz tengerészek ekkor szembesültek először a kiépülő amerikai hidrofonrendszerrel, amely akkora meglepetést okozott, hogy elkezdték keresni a kémet a hajón. Mindenesetre az erőviszonyok nem a négy Foxtrott oldalán álltak és csak idő kérdése volt, hogy az amerikai flotta rájuk találjon.                 

Október 26-án, az akkumulátorok felszíni töltése során ez be is következett. Hirtelen megjelent felettük egy Lockheed P-3 Orion tengeralattjáró-vadász, és hiába merültek le azonnal (70%-ig töltött akksikkal), a géphez hamarosan csatlakozott a USS Randolph (CVS-15)  hordozó és 11 rombolóból álló kísérete, melyek rátapadtak a B-59-re. Két napos bújócska vette kezdetét, melyben az oroszok a víz alatt próbálták meg lerázni felszíni üldözőiket, mindhiába. Közben a nemzetközi helyzet is fokozódott: 27-én egy Antonyec nevű Dvina-ütegparancsnok az egymásnak ellentmondó utasításokon úgy lesz úrrá, hogy lelövi a kubai légtérbe berepülő U-2-est. Persze Arhipovék minderről semmit sem tudnak, és Szavickíj kapitányban megfogalmazódik a szörnyű gyanú: lehet, hogy odafenn már dúl a háború, ők meg itt menekülnek. Hogy a jókedv teljes legyen: üldözés közben az amerikaiak gyakorló mélytengeri bombákat és hanggránátokat szórnak az oroszokra, amik ugyan a hajótestben nem tesznek kárt, a legénység pszichéjében annál inkább. 28-án aztán a menekülőknek nem marad más választásuk: ha nem merülnek fel azonnal és váltanak dízelre, az akkumulátorokban annyi energia sem marad, hogy a fegyvereket működtessék. Ha viszont már háború van, akkor a felmerülés az azonnali halált jelenheti. Nem nagyon lehet csodálkozni azon, hogy ebben a helyzetben Szavickijnál elszakad a cérna, és felmerülés előtt kiadja a parancsot az egyik atomtorpedó betöltésére. A legénységének csak annyit mond:

„Most odabaszunk nekik! Megdöglünk mi is, de a flottát szégyenben nem hagyjuk!”

1962. október 28-án hajnali 5 óra 12 perckor tehát a B-59 egy éles nukleáris torpedóval az egyik elülső vetőcsövében emelkedik felszínre az amerikai hadihajók gyűrűjében. Szépen kivilágított színpadra érkezik: körülötte a 11 romboló, kicsit odébb a Randolph, az égen vagy fél tucat repülőgép és helikopter köröz, minden reflektor a szovjet hajóra irányítva. (Innentől kezdve a történteknek számos változata ismert, de a magam részéről maradnék annál, amit később Arhipov mesélt a barátainak. Ez ugyanis a legbanálisabb és ezért a leghihetőbb) Felemelkedés után hárman mennek fel a toronyba: Szavickij, a jelzőtiszt és Arhipov. A repülők közül hirtelen kiválik kettő, és nagy kaliberű ikercsövű fegyveréből tüzet nyit. Az egyik sorozat az orosz tengeralattjáróval párhuzamosan, úgy 50-100 méterrel mellette, a másik keresztben a hajó előtt veri fel a vizet. Szavickij káromkodik egy cifrát és lecsúszik a létrán, hogy kiadja a tűzparancsot, amíg nem késő. Nyomában a jelzőtiszt, aki nagy igyekezetében gyakorlatilag ráesik parancsnokára és leveri a lábáról. Mikor feltápászkodnak Arhipov feje jelenik meg a búvónyílásban, ahogy lefelé ordít:

- Valentyin Grigorjevics! Az egyik romboló fényjeleket ad le! Szerintem kérdezni akarnak valamit!

- Egy lófaszt akarnak ezek, nem kérdezni! Ezek lőnek ránk, nem kérdeznek!

- Nem ránk lőnek, hanem mellénk! Provokálni akarnak! Valik! Gyertek vissza és válaszoljunk!

Szavickij vesz két-három nagy levegőt, még káromkodik egy kicsit, de visszamászik a beijedt jelzőtiszttel a nyomában. Hamar kiderítik, hogy hajó hovatartozását kérdezik a jenkik, amire válaszolnak, majd – hogy véletlenül se legyen félreértés – nem a haditengerészeti, hanem a sarló-kalapácsos szovjet zászlót húzzák fel. A hajónapló szerint a két gép még 11 percen át zavarog, időnként megeresztve egy-egy sorozatot, amit csak az oroszoknak „a provokáció azonnali beszüntetésére vonatkozó ismételt felszólítására” hagynak abba.       

Közben megjött Moszkva újabb utasítása is: fordítsanak hátat Kubának, és foglaljanak el új pozíciót Új-Fundlandtól keletre. Az amerikaiak a visszaúton is elkísérték a tengeralattjárót, igaz egyre fogyatkozó számban: először a Randolphot hívták vissza Norfolkba, majd a rombolók is lassan elszállingóztak. Az oroszok azt állítják: két nappal később az utolsó kettőt már sikerült kicselezni és faképnél hagyni. Hogy így történt-e, vagy az amerikaiak unták meg a banánt: mindegy is…

Úgy egy hónappal később, már Moszkvában Andrej Grecskó marsall, honvédelmi miniszter-helyettes szó szerint jól leanyázott minden résztvevőt, hogy ha már olyan közel engedték magukhoz azokat az amerikai hajókat, akkor miért nem dobtak rájuk legalább kézigránátokat… Eltekintve viszont eme intelligens megnyilvánulástól: senkit nem hurcoltak meg a történtek miatt, igaz a kitüntetések is elmaradtak.

Ami Arhipovot illeti: ő előbb tengeralattjáró-raj-, majd flottillaparancsnokként szolgált, 1975-től pedig – ellen-, később altengernagyként – a régi, bakui főiskolájának parancsnoka lett. ’85-ben nyugdíjba vonult és 1999-ben bekövetkezett haláláig Moszkva mellett: Zseleznodarozsnijban élt. 2003-ban a Piero Guidi olasz művész által alapított „Angel’s People Community” a „Napjaink Angyalai” díjat adományozta poszthumusz Arhipovnak a „szélsőséges körülmények között tanúsított bátorságért, kitartásért és önuralomért”. 

 

 II.

1983 ősze az egyik legfeszültebb időszak volt a hidegháború történetében. Először is Reagan elnök vezetésével az amerikaiak bekeményítettek. Az SS-20-asok kelet-európai telepítésére válaszul megkezdték a Tomahawk cirkáló-, és Pershing II közép hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítését, és az addigi „kölcsönös megsemmisítés” doktrínája helyett egyre gyakrabban jelent meg az amerikai közbeszédben a „korlátozott atomháború”. Ezt erősítendő, Teller Edét reklámarcként használva látványos, de teljesen alaptalan kampányba kezdtek a kivitelezhető „Csillagháború” mellett, azt sugallva, hogy képesek lehetnek egy szovjet válaszcsapást kiiktatni.

Ezzel szemben a másik oldal szénája igen csehül állt. Az orosz felső vezetés tisztában volt vele, hogy nem képesek lépést tartani az amerikai katonai potenciállal, ráadásul a hadiipar aránytalanul nagy terhei kezdték megroppantani a gazdaságot. Komolyan féltek attól, hogy az ellenség már birtokában van azoknak az eszközöknek, melyekkel egy atomháborút képes a Szovjetunió egyoldalú elpusztításával megvívni. A félelmeket erősítették azok a hírszerzési jelentések is, melyek szerint a NATO novemberben „Able Archer 83” néven egész Nyugat-Európára kiterjedő vezetési gyakorlatot készült végrehajtani, és ennek keretében egy katonai konfliktus eszkalációját és a nukleáris csapást is szimulálni akarták.  Mindezek tetejébe a Szovjetunió teljhatalmú ura, Jurij Andropov veséi még februárban leálltak, és gyakorlatilag beköltözött a Moszkvai Központi Kórházba.

A nemzetközi feszültség tovább nőtt, miután 1983. szeptember 1-én az oroszok az Ohotszki-tengerbe lőtték a koreai légitársaság KAL 007 jelzésű Boeing 747-esét, a gépen tartózkodó valamennyi utas és a teljes személyzet (269 ember) halálát okozva. A vezetés döntési impotenciáját jól mutatja, hogy a végzetes tűzparancs végrehajtására akkor került sor, amikor a gép már majdnem elhagyta (másodszor is!) a szovjet légteret.

Sztanyiszlav Jegrafovics Petrov bár sokkal nagyobb hírnévre tett szert, mint Arhipov – életéről keveset tudni. Ami biztos, hogy 1983-ban (44 évesen) a szovjet honi légvédelem alezredesi rangú elemzőjeként dolgozott a korai rakéta előrejelző rendszer Szerpuhov-15 kódjelű központjában, úgy 85 km-re dél-nyugatra Moszkvától. A Szerpuhov-15 felelt az «ОКО» (szem) – műholdrendszertől, és a nagy hatótávolságú radaroktól (lásd.: Az Orosz HAARkály) érkező jelek értékeléséért, és egy esetleges amerikai rakétatámadás esetén a riasztásért. A ’80-as évek elején a ОКО-rendszer még szinte teljesen új volt és – ellentétben az amerikai megoldással – nem geostacionárius pályán lévő műholdakat használt, hanem az ún. molnija keringési pályát. Ezek a műholdak így nem a földfelszín adott pontja felett „álltak”, hanem az alábbi röppályát írták le:

Különbség volt még, hogy nagyfelbontású érzékelőik nem a felszínt, hanem az USA feletti horizontot figyelték, és a már 10-15 km magasságra emelkedő interkontinentális rakéták (ICBM-ek) hőképe indította be a riasztást. Hogy a röppályából fakadó hátrányokat kiküszöböljék, olyan távolságban követték egymást, hogy egyszerre legalább kettő rálásson az ellenségre.

Petrov nem volt kinevezett ügyeletes tiszt a Szerpuhov-15-ön, de havonta egy-két alkalommal ő is beugrott, mert a parancsnokság így tudta csak biztosítani az állandó váltások időszakos pihentetését. 1983. szeptember 25-én éjszaka is ezért került a parancsnoki bunkerba, mint ügyeletvezető. Tény, hogy az ügyeleti szolgálat nem a lázas tevékenység színtere volt: a kezelők rá-rápillantottak az előttük sorakozó rendszerállapot-monitorokra, meg a falon lévő hatalmas USA-térképre, majd csendben unatkoztak tovább.

Szeptember 26-án hajnali 4-kor viszont az idillnek a szirénák éles vijjogása vet véget. A képernyőkön vörösen pulzál a «СТАРТ» (indítás) felirat, a térképen kigyulladó lámpa pedig jelezi, hogy honnan indították a magányos Minuteman III-at. (Szinte minden riporter megkérdezi, de Petrov soha nem nevezi meg a „bűnös” támaszpontot. A jól értesültek Észak-Dakotát emlegetik, így két jelölt marad: Minot és Grand Forks, fejenként száz fölötti ICBM-mel.) Saját bevallása szerint főhősünknek legalább 15-20 másodpercébe telik mire az agya rebootol és eszébe jut, hogy melyik galaxisban van, meg hogy csinálnia kéne valamit. Márpedig gyorsan, mert ha az a kilőtt Minuteman a valóság, akkor 20, max. 25 perc múlva már potyogni is kezd az első három 350 kilotonnás töltet a Szovjetunióra (más célpont ugyebár szóba sem jön ekkortájt). Addig a fejeseknek még meg kell hozniuk a stratégiai döntést, majd beizzítani és elindítani a válaszcsapás rakétáit, amire a legjobb esetben is kéne összesen vagy 15 perc, úgyhogy a létező összes szabályzat és utasítás azt az igen egyszerű instrukciót adja, hogy az ügyeletes ilyen esetben ne tétovázzon, hanem azonnal nyomja meg az állomás rendszergombját. Ezzel elektronikus jelentést küld a hadászati rakétacsapatok operatív központjának a történtekről, amit ha szükséges a közvetlen távbeszélő vonalon még szóban kiegészíthet, és annyi: a labda innentől már nem az ő térfelén pattog.

Petrov azonban nem csapkodja a rendszergombot, hanem első bénultságából ébredve lázas ellenőrzésbe kezd: vizuális megerősítés – negatív (de lehet hogy a rakéta már elhagyta a műhold látóterét), rádiólokátoros megerősítés – negatív (de a kilövés helye jórészt kívül esik a radarok hatótávján, másrészt egy rakéta esetében az érzékenységük messze van a megbízhatótól). Ezt követően a stábbal kétszer lefuttatja a teljes rendszerdiagnosztikát, de semmi: a rendszer optimálisan működik, a kilövés valószínűsége: 2 (a legmagasabb érték), az idő meg telik, úgyhogy ideje lenne a gombbal foglalkozni. Ám ekkor Petrov olyat tesz, amit egy hasonló beosztású szovjet tiszttől kevesen várnának el: megszegi az összes létező szabályzatot, és a nagy piros helyett egy sokkal szerényebb külsejű «УДЛ» feliratú gombot nyom le. Hogy ez miért meglepő? Mert а kérdéses felirat az «удалить» orosz ige rövidítése, a gombot pedig a mai klaviatúrákon „Delete”-ként címkézik. A meglepő döntést pedig mindössze Petrov józan esze diktálja. Elemzőként száz százalékig biztos abban, hogy egy globális atomháború nem kezdődhet egyetlen rakétával, mert ennek nincs semmi értelme. Három töltettel ugyanis nem lehet kiiktatni a totális válaszcsapást, így a kezdeményező nagyhatalom csak a saját biztos pusztulását okozná.

Eltelik úgy másfél perc, a résztvevők pulzusa már majdnem lecsökken 180-ra, amikor az öntudatra ébredt Skynet még egyszer próbára teszi őket: ismét felsikoltanak a szirénák. Az indítás helye ugyanaz, minden ugyanaz: vizuális és lokátoros megerősítés nincs, a rendszer jól működik, a valószínűség 2. Nagy különbség viszont, hogy a képernyőkön már a «РАКЕТНОЕ НАПАДЕНИЕ» (rakétatámadás) felirat villog, a számítógépek szerint ugyanis további négy rakétát lőttek ki a Szovjetunióra. 15 töltet már nem kevés, az már tényleg lehet a háború kezdete, de Petrov nem hagyja magát letéríteni a választott útról. Egy igazi háborúban tucatjával kellene indítani a rakétákat, és az összes bázisról egyszerre: második alkalommal is törli a riasztást. Innentől már nincs más dolga csak várni úgy félórát, hogy kiderüljön benézte-e a szitut. Ha igen, akkor sincs nagy gond: felelősségre vonására már nem fog sor kerülni…   

26-án reggel aztán Votyincev vezérezredes a szovjet rakéta- és űrvédelmi csapatok parancsnoka melegen üdvözölte beosztottját – merthogy az emberek általában vidámak, ha nem 40 dkg radioaktív hamu alakjában ébrednek – és a legmagasabb elismerést ígérte neki. És mivel a tábornok szavatartó ember volt: Petrov megkapta a „Szovjetunió Hőse” kitüntetést, nem sokkal később ezredessé, majd 1990-es nyugdíjazásakor vezérőrnaggyá léptették elő. Nyugdíjas évei is aktívan telnek: az Orosz Föderáció Hadászati Rakétacsapatainál tevékenykedik szakértőként.

 

 Na jó, hagyjuk a hollywoodi kliséket, nem hülyítelek benneteket tovább!

Szóval az igaz, hogy Votyincev kezdetben igen hálás volt, de hamar eljött az idő, amikor a fejesek összedugták amijük volt, és maguktól is rájöttek, hogy kurva nagy blamázs történt, a csodálatos új rendszer hibája miatt majdnem kitört az utolsó háború. Nagyon nem kéne nagydobra verni a dolgot, de mit csináljanak Petrovval, akinek már beígértek mindenfélét? És ekkor valamelyiknek igazi kommunista ötlete támadt. Nem sokkal később a parancsnok újra hívatta az alezredest:

 - Petrov elvtárs! Azzal szeretném kezdeni, hogy Ön nagyon jó munkát végzett 26-ára virradóra, mint ügyeletes.

- Én csak igyekeztem legjobb tudásom szerint dönteni…

- Igen, igen, már elmondta. De a teljes képhez hozzátartozik még valami.

- Nem értem, tábornok elvtárs.

- Nos a részletes vizsgálat feltárta, hogy Ön elkövetett egy súlyos mulasztást. Erről az egészről egy sort sem írt be az ügyeleti naplóba.

- Tábornok elvtárs! Az adott helyzetben nem ez…

- Nézze! Én személy szerint megértem, hogy kisebb gondja is nagyobb volt, mint az ügyeleti napló, de azt Ön is beláthatja, hogy ez súlyos fegyelemsértés, ami mellett nem mehetnénk el szó nélkül! Minden személyes befolyásomat latba kellett vetnem, hogy az érdemei miatt tekintsenek el a fegyelmitől. Így lesz a legjobb magának is.

- Értettem, tábornok elvtárs! Kérek engedélyt lelépni!

Ilyen előzmények után Petrov, amint elérte a korhatárt (nem egész egy évvel később) beadta nyugdíjazási kérelmét. Nem marasztalták…

Utólag egyébként az derült ki, hogy a lemenő napnak a szokatlanul magas felhőzetről visszavert sugarai tévesztették meg a műhold érzékelőit, így később a rendszert teljesen átalakították, hogy hasonló hibák ne forduljanak elő.  Vajon az atomháború bekövetkezett volna, ha emberünk engedelmeskedve az utasításoknak minden teketóriázás nélkül lenyomja a rendszergombot? Természetesen nem lehet tudni, de az biztos, hogy a riasztás egy szétzilált, paranoid és végtelenül bizonytalan felső vezetés elé került volna a szovjet oldalon, ami soha nem jó kombináció, ha a világ sorsáról van szó.

Furcsa fintora az életnek, hogy annak a bizonyos szeptemberi éjszakának a történései éppen Votyincev ’90-es évek elején kiadott memoárjaiból váltak széles körben ismertté. Az amerikai  „Világ polgárainak társasága” (Association of World Citizens) előbb 2004-ben Moszkvában, majd 2006-ban a new yorki ENSZ-székházban a „World Citizen Award”-ot, és pénzdíjat adományozott Petrovnak „a katasztrófa elkerülésében játszott szerepéért”. 2006-ban dokumentumfilm is készül róla „A vörös gomb és az ember, aki megmentette a világot” (The Red Button and the Man Who Saved the World) címmel. 2011-ben Baden Badenben megosztva megkapta a Német Média-díjat, mint olyan személyiség, aki tetteivel jelentősen hozzájárult a békéhez. A vele készült számos interjúban Petrov mindmáig tagadja, hogy bármiféle hőstettet hajtott volna végre. Szerinte csak a dolgát végezte legjobb tudása szerint, és minden döntésében a józan paraszti ész vezette. Egy orosz blogger írta róla, amivel szerintem egyet lehet érteni:

„Nem tudom, hogy a fickó egy vérprofi volt-e, aki hideg fejjel mérlegelt, vagy csak egy ijedt ember, aki nem akarta a világ elpusztításának terhét magára venni, de nem is számít. Sztanyiszlav Jegrafovics! Köszönjük!”

60 komment

Címkék: atom amerikai szovjet hidegháború

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr882639341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Titus Pullo Urbino 2012.04.16. 08:49:08

Szép munka, jó történet, köszi Jock. Dr. Strangelove emlékét idézte fel bennem mindkettő sztori, bár ott inkább az amcsik ujja viszketett a ravaszon, de az alaphelyzet hasonló.

molnibalage 2012.04.16. 08:55:31

Csak két kukacoskodó kommentet fűznék hozzá.

Sugárfertőzés nincs. Sugárszennyezett van. Sajnos ez "ferőzés" kifejezés elterjedt.

A másik a műholdar vonatkozik. Röppályája lövedékeknek és tüzérségi gránátoknak van. a műholdaknak orbitális pályájuk van, aminek vannak típusai. A röppálya kifejezés arra szokás használi, ami az indítás után rövid úton földetér.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2012.04.16. 09:35:52

Érdekfeszítő cikk volt ismét, élvezettel olvastam! Köszönöm! :)

Kullancs1983 2012.04.16. 09:38:39

A második esetről már hallottam (sőt, ha jól emlékszek az amerikaiaknál is volt hasonló téves riasztás) de az első esetről nem tudtam. És ez csak magánvélemény, de egy dolog higgadtnak maradni úgy, hogy ott ül az ember a bunkerben, és a (nem túl megbízható) rendszer jelez, és egészen más egy félig lerohadt tengeralattjárón nyugton maradni, miközben ott van a fél amerikai flotta, és repülők lőnek... Bár az is igaz, hogy az első esetben sokkal több forgott kockán.
Anadir címere meg azt hiszem nagyon kifejező. :D

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.16. 09:44:55

De jó, hogy a második sztorit nem a "General Protection Fault" sorozatban kellett olvasni... bár, akkor most olvasni sem nagyon lenne mit, mivel, hol...

molnibalage 2012.04.16. 09:49:44

Nem véletlenül volt a jenki protokolban az, hogy a válaszcsapás csak az első becsapódás után két forrásból történő megerősítése után volt indítható. Az előrjelző rendszer mozgásba hozta a gépezetet és lehetőséget adott a csapás előkészítésére. "Ujjak a ravaszon", de az indítás azért odébb van.

A jenki előrejelző rendszer is adott fals riasztást nem egyszer...

Jockey11 2012.04.16. 10:10:54

@molnibalage: Mindkettőben igazad van, köszönöm a kiegészítést. A másodikról, mentségemre szolgáljon nem tudtam, de a köznyelv már csak ilyen "ravasz vs. elsütőbillentyű" elven működik. Néha a közérthetőség oltárán áldozatokat kell hozni a "bikkfanyelv" kárára.

@Kullancs1983:Abban én nem tudok igazságot tenni, hogy melyik volt a rázósabb szitu. Talán az elő tényleg melegebb pite volt, de azt se felejtsük, hogy a másodikban Petrovnak sokkal egyszerűbb lett volna továbbítani a riasztást, oszt le van a gond, le van a felelősség, majd döntenek az okosok. A gond ott volt, hogy nem nagyon volt döntésképes vezető (és ezt sejthette Petrov is) így magára vette az egészet, kétszer is.
Az biztos, hogy egyikükkel sem cseréltem volna.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.04.16. 11:01:29

@molnibalage: a fertőzött szavunk jelenthet szennyezést, lásd a fertő szótövet. ha már kukac :)

@Jockey11: szerintem az első szitu csak az ott lévők számára volt rázósabb, a világ számára nem. ha a sarló-kalapácsos icbm-arzenál elindul, azt már nehéz lett volna elintézni annyival az amcsiknak, hogy oké, a mi rendszerünk is adott már téves riasztást. az első szitunál lett volna esély lokális szinten kezelni a konfliktust.

Super 64 2012.04.16. 11:45:41

Először is köszönet Jockey-nak a kiváló témaválasztásért, ami nem mellékesen róla is sokat elárul emberileg, így ezúton is őszinte tiszteletem neki. A két kötélidegzetű tisztnek pedig pláne.

szs. · http://martinluther.blog.hu 2012.04.16. 12:29:25

Jó cikk, gratulálok! Kedvenc mondataim: " Innentől már nincs más dolga csak várni úgy félórát, hogy kiderüljön benézte-e a szitut. Ha igen, akkor sincs nagy gond: felelősségre vonására már nem fog sor kerülni… " Az a vicc benne, hogy ez nem vicc.

Amikor meg olvastam a "sugárfertőzés" szót, tudtam, hogy szinte azonnal lesz valaki, aki beírja, hogy az márpedig nincs. :)

Hullafotós 2012.04.16. 12:37:45

Jaj, de jó téma, hiánypótló, köszönöm!

tudi 2012.04.16. 18:28:33

Jó lett gratula. Igaz láttam már erről a témáról doku filmeket, de azok nem konkrétan a tengeralattjáróval foglalkoztak, hanem az egész helyzettel.
Meglátásom szerint Szavickij kapitány igen egyszerű ember volt, nem a filozófia professzora, ha a Vörös téren tartott volna beszédet annak jó részét cenzúrázni, vagy kisípolni kellett volna.

HarrisonBergeron 2012.04.16. 21:48:58

Elképesztően jó, hogy ilyen posztokba botolhatok. Köszönet a szerzőnek!

hazitroll 2012.04.17. 17:07:29

Csak az elsőt olvastam el most, a másodikat szóban már hallottam tőled, mindenesetre nagyon örülök, hogy végre leíródott!

mnandy 2012.04.17. 17:11:11

A másodikhoz nagyon hasonló szituáció rémlik, hogy volt szinte csak pár hónappal korábban az amiknál is, ott DEFCON1-re (vagy 2-re?) álltak, mint később kiderült "számítógépes hiba, meghibásodot alkatrész, diódák" miatt. Rémlik, hogy diplomáciai "catfight" is volt, mert a stratégiai bombázókat levegőbe emelték.. Soha nem mondták ki, hogy a '83-as "War games" című múvi erre a történetre alapul, de érdekes a NORAD-irányító tábornok kifakadása a film elején, hogy "Képes lenne a nemzetünk biztonságát rábízni néhány szilikon diódára?!"

Petrov dilemmájához hasonló szitut a filmben halivúd imígyen dolgozta fel:
www.youtube.com/watch?v=bxsgwGvu6hE

folti_ 2012.04.17. 17:32:54

@mnandy: 1978-1981/82 környékén több ilyen is volt a NORAD háza táján. Egyiknél ráadásul az éppen látogatóban lévő szenátusi bizottság előtt sikerült bemutatni egy meglehetősen rosszul szervezett pánikot ...

mnandy 2012.04.17. 19:08:43

Köszi, @folti_, nem csodálom, hogy halivúd is rámoccant a témára, a kommented alapján új színben tűnik fel a "szenátusi látogatós" jelenet, merthogy olyan is van a filmben. :) (A szenátor titkárnőjét kihívják a csoportból, hogy nyomja meg a nagy, piros gombot, csak nyugodtan, mire persze éktelen nagy szirénák-fények, para, aztán a fő képernyőn egy bárgyú üdvözlő üzenet..)

De, hogy ne vigyem el teljesen off-ba, imádom ezt a cikket; a szarkazmusa üdítő, és tényleg húsba-vérbe vágó sztorik, hálistennek a múltunk (?) részei.

"Innentől már nincs más dolga csak várni úgy félórát, hogy kiderüljön benézte-e a szitut. Ha igen, akkor sincs nagy gond: felelősségre vonására már nem fog sor kerülni…
...

az emberek általában vidámak, ha nem 40 dkg radioaktív hamu alakjában ébrednek"

De ennél: "..a résztvevők pulzusa már majdnem lecsökken 180-ra,.." konkrétan felvisítottam. :D

Persze, utólag, a moziszékről könnyű nekem viháncolni.. Ott, és akkor kötélidegekkel végigvinni a szitu(ka)t, ahhoz kell a pájsli. Csak köszönhetünk nekik, meg még ki tudja, hánynak, akiknek a helytállását még egy blogon sem posztolja ki senki sem, mégoly utólag sem!

folti_ 2012.04.17. 20:26:15

@mnandy: ha jól emlékszem a politikusokon (vagy a sleppjükön) keresztül kiszivárgott az eset, emiatt lett ismert. Ha nem lettek volna ott külsősök, akkor max 10-20 év múlva derült volna ki, amikor a titkosítást feloldják. Amúgy meg igen, a valóság mindig is jobb sztorikat produkál, mind a begyöpösödött halivúdi forgatókönyvírók. Anno még a SAC bombázókötelékek idejében(amikor az ami elrettentést az atombombával 7/24-ben járőröző B-36/B-47/B-52 adták)voltak "mókás" esetek mindenféle lezuhant bombázókkal, elveszett atombombákkal és hasonlókkal.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2012.04.17. 20:44:54

@folti_: @mnandy: Még lehet, hogy egyszer valaki meg is írja itt ezeket a sztorikat.
A NORAD-ban egyszer a közeledő rakéták számát jelző kijelző lett kontakt-hibás, és 0000 helyett valami 1000 jelent meg rajta. Nem ugyanaz.
Máskor meg az éles számítógépeken futtattak támadás-szimulációs szalagokat, gyakorlat céljából. Csak elfelejtettek előtte másoknak is szólni erről.
Olyan is volt, hogy behatolót észleltek egy légi támaszpontnál, és mire kiderült, hogy csak egy medve, már riadóban volt fél hadsereg.
De persze repülős sztorik is vannak a korszakból. A legismertebb szerint leállt a repülő fűtése, és a fiúk fáztak a gépen. Hát röptében orvosolták a gondot, amitől meg olyan meleg lett, hogy kigyulladt a gép belső borítása. Valami három hidrogénbomba is volt a fedélzeten, a becsapódásig még egészben.
Meg aztán.... na mindegy. Hátha valaki tényleg posztot ír még ezekből.

hazitroll 2012.04.18. 11:27:23

Lesz majd még ilyen jellegű írás? Legyen még!

Öcsielvtárs 2012.04.18. 12:21:01

Ez most jólesett, kimondottan jó témák (és jól megírva)!

Jockey11 2012.04.18. 13:03:03

@hazitroll: Oroszos ötlet van még, ha nem is pont ugyanez a téma, de hát a mocskos munkahelyem nem hagy napközben posztot írni. Ugyanakkor a remény hal meg utoljára... (cirill betükkel leírva, és "rimény"-nek ejtve derékszíjat jelent)

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2012.04.18. 19:28:25

@Jockey11: A tengerben mindig elöl megy a tőkehal, utána az aranyhal, és a remény hal meg utoljára. :)

LouiS 2012.04.19. 11:23:08

@Papírzsepi: az a grönlandi sztori volt, nem?

De egyébként az itthoni kiváló haditechnika is produkált érdekes dolgokat. Legendás például a repült egy MiG, aztán egyszer csak kettő lett belőle. Gyorsan kiderült,hogy a rendszer a Kékest hozzámérte a géphez, és így lett egyből kettő.

SzuperKiraly 2012.04.19. 13:43:05

A Wargames eleje az igazan ideillo, arrol, hogy miert raknak mindent egy szamitogep vezerlese ala: az egyik siloban a (hibas? Teszt?) riasztasra a kezelok nem hajlandoak inditani, ugyhogy a vezetes levonja a tanulsagot az esetbol

Mr. Rocketfinger 2012.04.19. 16:06:46

lájkolom a posztot.
kicsit hátborzongató, hogy miken múlik néha a "világ sorsa". lehet, hogy ha követi a szolgálati szabályzatot, akkor ma a legfejlettebb életforma a baktérium lenne a Földön...

folti_ 2012.04.20. 11:10:18

@JulWCZar: Azis valódi eseményen alapul, valamikor a 70-es évek elején volt egy ilyen gyakorlat, ahol kiderült hogy a silók jórészének a személyzete éles helyzetben nem hajtotta volna végre a kilövési parancsot.

folti_ 2012.04.20. 11:11:47

@Mr. Rocketfinger: Ugyanmár, mind a csótányok, mind a patkányok meglehetősen ellenálló fajták... A rádioaktív sugárzáson elő csernobili gombákról nemis beszélve :)

Mr. Rocketfinger 2012.04.20. 17:33:19

@folti_: na ja. mondjuk ez azért kevéssé vigasztaló nekünk homo sapienseknek. igaz persze, hogy a bacik is... :)

bagir 2012.04.20. 18:54:52

@mnandy: A filmbeli szöveget rosszul fordították magyarra. Angolul a szilíciumdióda szilikondióda ugyanis.

FeF 2012.04.21. 21:04:10

@bagir:
Fordítva szerintem. :)

Egyébként érdekes, a silicon az a kémiai elemet (Si) jelöli, a silicone meg a kész szintetikus krémszerűséget, elegyet (compound; jobban nem tudom körbeírni).
Egyébként meg lásd Silicon Valley. :)

bagir 2012.04.21. 21:24:21

@FeF: A silicon a kémiai elemet jelenti, ezért silicondiódát mond az angol szilíciumdiódát a magyar. Silicon valley, magyarul szilíciumvölgy. Egyről beszélünk.

FeF 2012.04.21. 22:00:20

@bagir: Nem akarok nagyon belefolyni, csak félreérthető volt (:

A poszt akkor is remek lett! :)
Észveszejtő dolgokat tudtak produkálni.

Rosszindulatú Vászka 2012.04.22. 15:43:04

Továbbá P. H. Dick sápadj el :)

Walter Hartwell White 2012.04.29. 11:38:39

A második történetről már volt tudomásom, persze nem ilyen részletességgel olvastam róla előzőleg. Respect a bejegyzésért és a benne szereplő racionálisan gondolkodó tiszteknek!

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.05.11. 12:53:41

@Jockey11: Kedves Jockey, nagyon érdekes történetek, köszönet érte. Viszonzásul ajánlom Moebius 4 oldalas képregényét, a
VARIATION No4070 ON "THE" THEME
címűt, pont erről a bizonyos gomb megnyomásáról szól:
1-4. oldal
www.agora.org.mk/images/tekstovi/20030702_Moebius_1.jpg
www.agora.org.mk/images/tekstovi/20030702_Moebius_2.jpg
www.agora.org.mk/images/tekstovi/20030702_Moebius_3.jpg
www.agora.org.mk/images/tekstovi/20030702_Moebius_4.jpg

Jockey11 2012.05.12. 09:22:03

@(त्वष्टृ): Ezért viszont tőlem a legőszintébb köszönet, mert még nem ismertem.

TPU folyamatos unszolására végül megnéztem a Dr. Strangelove-ot, ami igyekszik megragadni a kölcsönös elpusztításon alapuló elrettentés groteszk szituációját - több, kevesebb sikerrel.

Ez a négy oldal viszont simán leveri a filmet, de ezen nem is lehet csodálkozni: a hollywoodi mesteremberek soha nem érhetnek a Zseni nyomába.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.05.12. 18:50:11

@Jockey11: Örülök, hogy tetszett. Ha majd legközelebbi írásaidra is ilyen jól rezonál egy-egy Moebius-történet, mutatok még neked, bőven el vagyok látva Moebiusal.

Kellemes hétvégét.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.05.12. 19:20:53

@Jockey11: Oi! Oi! Oi! Még valamit.
Az a Dr. Strangelove nagy kedvencem, de tény ami tény, tényleg nagyon elvitték a filmet egy színészi improvizációs show-ba. Tökéletesen megértem, ha valakinek nem jön be.
De azért az nem semmi, hogy az ősbemutatója 1964 januárjában volt, kicsit több, mint egy évvel a kubai rakétaválság után! Akkori nézőként a veríték csorgott volna a hátamon tőle.
Az improvizációról meg például annyit, hogy a Turgidson tábornokot alakító George C. Scott (aki Pattont is játszotta az életrajzi filmben)
teljesen normálisan színészkedett a kamera előtt, de Kubrick direkt azokat a jeleneteit vágta be a filmbe, amiket próbából csináltak, amikor a rendező megkérte Scottot, hogy hülyéskedjen. Scott nagyon megharagudott rá, mikor megnézte a filmet, nem is tudott róla, hogy Kubrick átverte. Sok vicces háttérinfó van a filmről.
Pl. Kubrickék féltek, hogy kapnak egy ellenőrzést a CIA-tól, mert a B52-es bombázó belső terét olyan jól és pontosan felépítették a filmesek, hogy az akkori B52-es pilóták azt nyilatkozták meglepően egyezik az eredetivel, minden a helyén van. Akkoriban ugyanis a B52 belső kialakítása szigorúan titkos volt. Máig sem tudni, hogy Kubricknek ki volt a "szivárogtatója" tanácsadója. :)

David Bowman 2012.07.27. 20:06:25

Rejtjelezés nélkül beszélt a parti állomás az Orionnal?

David Bowman 2012.07.27. 20:25:08

Én úgy tudom, se a műholdas előrejelző rendszer, se a válaszcsapás nem egészen így működött (volna), de ez a cikkben leírtakon nem változtat. Nem volt automatikus azonnali válaszcsapás.

Jockey11 2012.07.29. 11:14:36

@David Bowman:
1./ Igen
2./ S olyat nem is írt senki, hogy automatikus válaszcsapás lett volna.

David Bowman 2012.07.29. 17:03:32

"20, max. 25 perc múlva már potyogni is kezd az első három 350 kilotonnás töltet a Szovjetunióra (más célpont ugyebár szóba sem jön ekkortájt). Addig a fejeseknek még meg kell hozniuk a stratégiai döntést, majd beizzítani és elindítani a válaszcsapás rakétáit, amire a legjobb esetben is kéne összesen vagy 15 perc,"

Én úgy tudom, a válaszcsapás 1-10 nppal a támadás után esedékes.

Nem vagyok nagyon jól értesült a témában, de a randszerek kiépítettségéből inkább ez következik. A dolgok úgy voltak kitalálva, hogyha az első csapást a meglevő eszközök 10%a túléli, és ennek a 10%a be is csapódik, az is végleg tönkrevágja a támadó országot.

Az orosz műholdrendszer ferdén néző közepes magazságú műholdak sokaságából, és 3 geostaci műholdból állt volna, de sohasem érte el a teljes kiépítettséget. A dátumokra nem emléxem, ezért nem is tettem szóvá a cikkben leírtakat.

Jockey11 2012.07.29. 20:49:36

@David Bowman: Az 1-10 napos várakozásról én most hallok először, de hát ezek olyan titkok, amikre sohasem fog teljesen fény derülni. A Petrov-eset kapcsán minden orosz forrás úgy írja le (Petrov is), hogy az orosz doktrína szerint akár egyetlen töltet - biztosra vehető - becsapódása esetén is a teljes arzenált azonnal el kellett volna indítani, lehetőleg a töltett robbanása előtt. Ez egyébként pont a "korlátozott atomháború"-ra adott egyetlen értelmes válasz, ugyanis így tették egyértelművé, hogy kizárt a "korlátozás": egyetlen rothadt almára indítanak mindent. Persze ez is lehet hogy csak egy hivatalos lózung volt az amik elriasztására. Szerintem az egész akkor és ott dőlt volna el, ha Petrov továbbítja a riasztást. Mondjuk ha valamelyik 100 éves gerontológiai szökevény dönt, akinek már minden mindegy...
Abban szintén elég egységesek a források, hogy Petrov idejében az Oko-ban nem voltak geostacionárius műhódak, sőt a rendszer annyira nem volt még kiépítve, hogy az USA területét sem látta egyszerre legalább kettő, egyszerűen mert addigra még nem sikerült feltölteni a megfelelő számú műholddal a keringési pályát.
Ha odafönn már mindennek vége, akkor tényleg lehet értelmes alternatíva egy jó vodka meg egy golyó...

Jockey11 2012.07.29. 20:59:15

@David Bowman: Nem mellesleg ezt köszönöm:
cisac.stanford.edu/publications/history_and_the_current_status_of_the_russian_earlywarning_system/
érdekesnek tűnik, elolvasom,
az ukrán múzeumba eljutni meg feltett szándékom.

David Bowman 2012.07.31. 08:22:20

Fél nap alatt ki se megy a távmondat a rakétás tengeralattjáróknak. Igen, úgy tudom, csak 91től kezdték a geostaci műholdak pályára állítását, de épp akkortól lerohadt az egész rendszer. A mélyponton 1 műhold sem állt a helyén.

mnandy 2012.12.06. 16:22:44

@folti_: ha már megemlítődött, akkor jöjjék a WARGAMES-nek az ominózus teszt-riasztási jelenete is:
youtu.be/c1I7rGsr2KE

stoppos76 2012.12.14. 14:21:20

Most raktak ki egy cikket a zindexre, de meg sem említették ezt a bejegyzést, pedig gyanítom, hogy innen vették az ötltet.

index.hu/tudomany/altudomany/2012/12/01/maja_adventi_naptar_a_vilagvegeig/

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.14. 16:18:28

első gondolatom ez volt nekem is:)

ahogy a mondás:

"lopni csak a legjobbaktól érdemes"

Darth_Vader 2015.02.08. 19:32:31

Hirmann Zoltán papuccsá változott.

parabeer 2017.06.30. 14:16:57

@molnibalage: Ejj, ejj. Ha már nyelvtannácik vagyunk, akkor keringési pálya. Latin szó. Nem kéne már annyit vergődni idegen szavakkal, ha van rá magyar is. Jelentése még pontosan ugyan az marad. Az eccerű nép meg röppályának érti és kész. :)
Peace!

project640 2017.09.08. 14:25:13

'Civilek! – mondják sokszor a katonák, alig leplezett lenézéssel a hangjukban.'
minden tiszteletem a cikk írójának, de az első mondat egy kicsit kiakasztott :-) .... voltam hivatásos (6 évig), és tapasztalatból mondom, hogy inkább a katonák vetik meg a 'civileket', mint fordítva