Éles bevetések és bombatámadások tucatjait megélt harci ebre gondolva azt hiszem mindenkinek egy megtermett, pittbullszerű kutya képe  jelenik meg lelki szemei előtt, aki (!) valóban olyan, mint  egy négylábú svájci bicska, vagy rohamkés fogakkal.

Kevesen gondolnánk egy alig két kilogrammos yorkshire terrierre...

Mit kell tudnunk erről a fajtáról?

Kezdetben szó sem volt fényes szalonokról, vagy csillogó rivaldafényről: a yorki szegény munkáscsaládok négylábú tagjaként bizonyította rátermettségét nap mint nap. A nemegyszer nyomorúságos sorban tengődő alsóbb rétegek nem engedhettek meg maguknak felesleges kiadásokat, még ha az oly kicsiny is volt, mint a yorki. A napi betevőért mindenkinek dolgoznia kellett. Ha esetleg mégis helyet szorítottak volna egy nagyobb négylábúnak, azt rövid úton elkobozták tőlük, a rendeletre hivatkozva, melynek értelmében a felsőbb osztályt leszámítva senki nem tarthatott 18 centinél magasabb kutyát. Az illetékes vadőrök egy 18 centi átmérőjű gyűrűvel mérték le az állatokat, és csak az maradhatott gazdájánál (sőt, sokszor életben is), amelyik átfért rajta. 

Ennek ellenére a yorkshire terrier feladatai között a városokban és vidéken renitenskedő rágcsálónépesség szinten tartása mellett helyet kapott a vadászat is, melynek során e kicsiny terrier igen-igen hatékonynak bizonyult, különösen apróvadak fogásában, ezért igen nagy becsben tartották. De éppúgy szerepet kapott a bányákban is, ahová őket is magukkal vitték a pusztító sújtólég jelzésére. Ázsiója különösen az idő tájt emelkedett meg, amikor példányai az arisztokrácia oldalán is fel-feltűntek. Sok szegény család számára jelentős kereset-kiegészítést jelentett e kis kutyák tenyésztése, melyek aztán előkelő grófok, dámák kastélyaiban és szalonjaiban találtak elegáns otthonra. Ahogyan mindig, a divat felkapta és valósággal magával ragadta a fajtát. Egyre többen és többen akartak yorkshire terriert, melyet már díszpárnán utaztattak, sőt kicsiny ruhákba, cipőkbe öltöztettek. A yorki a XIX. század végére az előkelő körökben már igen divatos "termékké" vált.

A fajta népszerüsödéséhez állítólag nagyban hozzájárult egy bizonyos Lillie Langtry nevű színésznő lévén, kikönyörgött egy rövidke szerepet imádott yorkija számára. A darab egyik jelenetében a pöttöm hős elűzte a gonoszt, ami nem kis sikert aratott a nézőközönség soraiban. Napjaink yorkshire terrierje, ha nem is a világot jelentő deszkákon, de otthonában előszeretettel él a színjátszás eszközeivel...

kutya.hu

Egy kis yorkie élete

Egy katona 1944 februárjában az új-guniea-i őserdőben egy elhagyott rókalyukban (hehe)  olyan dologra bukkant, amire a legkevésbé sem számított: egy kölyök yorkie-ra. Először arra gondoltak,  egy japán katona hurcolta eddig magával a fiatal állatot, de hamar bebizonyosodott, ha ez is történt, az apró kutya őfelsége hű alattvalójaként mindennemű kollaborációt megtagadott az ellenséggel: semmilyen japán nyelvű parancsra nem reagált. Igaz, akkor még az angol nyelvűekre sem...  De gyorsan tanult, gazdái emlékei szerint például két napon belül parancsszóra ült, feküdt, holtat játszott...

(Amikor később felfedeztek egy  régi hadifogolytábort a közelben, arra gondoltak, hasznos tulajdonságai miatt engedélyezhette az őrszemélyzet, hogy valamelyik fogoly megtarthassa - a kutya engesztelhetetlen ellensége volt a rágcsálóknak.)

A megtalálói nem igazán tudtak mit kezdeni vele, így a keresztségben Smoky nevet elnyerő kutya egy klasszikus harctéri üzlet tárgya lett: egy két és fél fontos (hat dollár, negyvennégy cent) kártyadósság fejében William  A. Wyne tizedeshez került. A következő két évben Smoky a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált, mint önkéntes. Az, hogy nem tartozott hivatalosan a sereghez, elég sok gondot okozott:  így nem volt jogosult az ellátmányra, és állatorvosi ellátásra sem. Wyne saját C-fejadagját, és az elmaradhatatlan löncshúshúskonzerveket  osztotta meg vele. Szerencsére  Smoky egészsége olyan volt mint a vas: se a dzsungelben, se a korallszigeteken semmi baja nem volt.

És ne  higgyük, hogy Smoky feladata csak az lett volna, hogy a hátországban őrizgesse a gazdája cuccait:

"Smoky a déli Csendesen szolgált, az 5. Air Force, 26. fotofelderítő században. Részt vett 12 fotofelderítő bevetésen, órákig ülve a repülőgép géppuskaállásában, figyelve, hallja a a japán gépek motorhangját.

William A. Wine

A lenti képen a számára varrott, bevetéseken viselt hajózóruhájában látható, illetve amint  ejtőernyővel gyakorol:

A fenti bevetési öltözeten láthatók a rangjelzések és a kitüntetési szalagok - ezeket bajtársai minden bürokratikus akadályt kikerülve megítélték számára. Ha igaz a történet, egy akadékoskodó bürokrata a saját kárán tanulta meg, hogy mi a történik, ha valaki, aki csak íróasztalt kormányoz, egy harctéri alakulatnak el akarja magyarázni, hogy az általuk Smoky-nak adományozott kitüntetés "jogosan nem viselhető".  Az kérdés hamar rendeződött, miután a legenda szerint felajánlottak  Mr. Aktatologatónak egy gyors gépelhagyási lehetőséget - ejtőernyő nélkül.

Gazdája visszaemlékezése szerint több alkalommal is megmentette az életét, amikor idejében figyelmeztette őket a beérkező japán tüzérségi lövedékekre, ő ugyanis ezeket kétlábú bajtársainál jóval hamarabb meghallotta.

Luzon szigetén az utászoknak segített kiépíteni a híradórendszert egy reptéren - az alig 20 cm átmérőjű csövekben és furatokban az eltömődött szakaszokon átásva  húzta maga után a híradókábeleket. - ezen a tábori telefonrendszeren riasztották aztán a reptéren állomásozó alakulatokat, ha a radar ellenséges gépeket jelzett.

Smoky ezenkívül túlélt 150 ellenséges légitámadást és a tájfunt Okinawán.

Fennmaradó idejében trükkök tucatjait sajátította el, és mókás műsorával sorra látogatta az alakulatokat és a kórházakat, örömet okozva a katonáknak és a sebesülteknek.

Nem sokkal a hazatérésük után, 1945 december 7-én a Cleveland Press-ben megjelent egy cikk Smoky-ról és gazdájáról, és nemzeti hírességgé váltak. A következő tíz évben bejárták Hollywood-ot és az egész országot, mindenhol bemutatva Smoky hihetetlen trükkjeit, mint például a kötéltánc, bekötött szemmel.

Előfordult hogy egymás után több mint 40 tv-showműsorban lépett fel, anélkül hogy ismételte volna a trükkjeit, vagy belesült volna a mutatványba- ezzel jócskán meghaladta kétlábú kollégáinak teljesítményeit...

Szabadidejében kórházakat és veteránotthonokat látogattak, terápiás kutyaként segített a gyógyításban,  évtizdeekkel azelőtt, hogy az ilyenek kutyák  elterjedtek volna.

Smoky 1957-ben, 14 éves korában hunyt el. Gazdája egy második világháborús lőszeresládában temette el. 1996-ban adták ki Wyne emlékiratait, és 2005 november 11-én avatták fel Smoky emlékművét, régi gazdája jelenlétében.:

Azóta Smoky-nak szerte a világon féltucatnál több szobor őrzi emlékét.

Közöttük az is, amelyet egykori alakulata állított tiszteletére: