Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

augusztus 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

  • sirdavegd: Én csak azt nem értrm, hogy ha az egyetemek közö... (2017.08.19. 16:37) Vitaposzt: a K-vonal
  • Untermensch4: @debreczenizoli: "Azt mondja meg nekem valaki, h... (2017.08.19. 11:27) Vitaposzt: a K-vonal
  • Watchdog: Alighanem napirendre került a telekom piac újraf... (2017.08.19. 09:21) Vitaposzt: a K-vonal
  • debreczenizoli: No! Egyrészt jól megbeszéltétek, hogy ha a nô sú... (2017.08.18. 20:04) Vitaposzt: a K-vonal
  • Minorkavidor: Az intranet nem lenne jó megoldás a vezetékes he... (2017.08.18. 11:28) Vitaposzt: a K-vonal
  • Utolsó 20

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (11) ajánló (79) alagút (7) állat (8) amerikai (90) angolok (8) arabok (14) átirányítás (13) atom (10) ausztrál (5) ázsia (13) balkán (5) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (7) ejtőernyős (27) életrajz (37) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (45) hadsereg (15) hadtörténelem (147) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (43) híres bűnözők (8) honvédség (11) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (45) ii világháború (104) izrael (25) japán (21) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (5) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (6) kuba (8) különlegesek (66) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (140) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (62) nők (12) ókor (13) olasz (12) önvédelem (5) orosz (27) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (49) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (6) skót (6) sorozat (14) svéd (6) számítógép (9) szavazás (7) szerb (10) szlovák (5) szolgálati közlemény (36) szovjet (57) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (15) tengerészgyalogos (10) terror (20) titkosszolgálat (64) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (5) usa (50) utánközlés (22) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (79) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (55) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

A kézigránát a várostromtechnikában - Buda 1686.

2014.10.02. 06:00 Titus Pullo Urbino

letöltés_2.jpgA szurony, a lövészárok és a meredek pályát belövő mozsár után egy újabb haditechnikai fejlesztést kell kitárgyalnunk, jöhet a kézigránát. Nem a mai, nem a Gyaloggaloppból ismert szent, antiochiai, hanem a XVII. században elterjedt dobógránát. Ki találta fel? Idegenlégiós lángoló gránátról lesz szó? Mikor és hol használták először?

Szerintem sohasem fogjuk megtudni, az viszont tény, hogy 1686-ban már a fejlett, évtizedekkel ezelőtt kipróbált változatát használták, amely már veszélyesebb volt az ellenségre, mint a gránát elhajítójára. 

Hiszen mielőtt Budára ért volna az új fegyver, végigharcolta Európa frontjait, ne feledjük, hogy Szent Liga, XI. Ince pápa által összekovácsolt szövetség előtt Európa a háborúk földje volt. Habsburg-Velence, lengyel-orosz, Habsburg-francia mérkőzések közepette Európa népei - a harceszközöket a szomszédon tesztelve - egymást ölték, míg a tatár keleten nem zavartatva rabolgatott, a török meg érdeklődve kortyolgatta feketelevesét a Duna mellett. Persze a vatikáni cél, a török kiűzésének vágya legyőzte az ellenségeket, az összefogásba, "a szövetségbe a kereszténységnek összes többi fejedelmei és különösen a

moszkvai cár urak

meghívatnak… éspedig úgy, hogy annak elfogadásánál közelhatározás legyen, közmegegyezés: a szövetség tagjai egymás területére nem tartanak igényt, egymás ellen nem harcolnak és egymás tudta nélkül nem kötnek békét.” Magyar földön is gyökeres változás következett be, Thököly vitézei visszakapták elkobzott birtokaikat, teljes amnesztiában részesültek, még a protestánsok is, egy az Isten, indulhatott a keresztény sereg Buda vívására.

Ennél több bevezetőt szerintem felesleges írni, akit érdekelnek az előzmények, itt olvasgathat róluk. Vegyük inkább kezünkbe az eredeti témát, a kézigránátot, a korabeli csodafegyvert. A képen látható példány a mai Handgranate.jpgNémetország területéről származik, egy 75 mm átmérőjű öntött acélgolyó, a Magdeburg Kulturális Történelmi Múzeum tulajdona. Látható az üreg, amelybe a lőport töltötték, a fojtás és a kanóc hozzáképzelendő. A gránát falát kettő részből öntötték, ez a technika nem is változott 200 éven keresztül, az öntés után összekovácsolták a kettő részt.

A használat ideje: 1631.

Az ekkori ostrom emlékei között találták, használatlan állapotban, rendőri szlenget használva: ”nem történt meg az elműködés.” Ha már elműködésről esett szó, a gránátos saját sérülésének a veszélye a gránát korai időszakában elég nagy volt, de ezen nem kell csodálkozni, bármely lőporral működő harceszköz veszélyes saját gazdájára is. Ez így volt a szakálas puskáknál, ágyúknál, pisztolyoknál egyaránt. A kilövőerő szempontjából fontos volt a lőpor minősége.

Gárdonyi Géza

óta tudjuk, hogy egy valamirevaló várkapitány snájdig lőpormalmot is üzemeltet, ahogy többféle lőport őrölnek a kén, salétrom és szén keverékből. A legfinomabbra őrölt port a pisztolyokba töltik, itt a homogenitás fő szempont a csővastagság és csőátmérő miatt, a durvább minőséget pedig elvitték a puskások és a kisebb ágyúk melletti pattantyúsok, a nagyágyúkba durvára darált lőport töltöttek (főleg, ha kartácsoltak vele).

Domokos György

Lőpor, gránát, akna című kitűnő cikkében így ír:

”A tüzérség feladatkörének kibővülése, a lövegek specializálódása különböző célokra számos lövedéktípus kialakulásához vezetett. A 17. század végén még a tömör vasgolyó használata a legáltalánosabb, mivel a legtöbb cél ellen, főleg kőfalak rombolására ez a legalkalmasabb. ... A kartácsnak sokféle változatát ismerték, aszerint, hogy kő-, vas- vagy ólomdarabokkal töltötték meg a lövedék testéül szolgáló bádog- vagy fatartályt. A mozsaraknál kézigránátokból álló kartáccsal is lőttek.

bp.jpgA lövegek gránátjai szerkezetükben megegyeztek a

kézigránáttal,

csak ezekre még vashegyeket is szereltek, hogy becsapódáskor a célfelületen fennakadjanak. A gránát egyik fajtája, a robbanógolyó, annak a szándéknak megvalósításaképpen jött létre, hogy a repeszhatást minél nagyobb távolságon tudják érvényesíteni. Ezért a kanóc égésidejét úgy próbálták beállítani, hogy a robbanás az árokban meghúzódó gyalogság feje fölött következzen be. Néha sikerült...

Korszakunkra a kézigránát már meglehetősen elterjedt harceszközzé vált. Főként öntöttvasból készült, de létezett agyag-, üveg- és bronztestű gránát is. A köpeny belső falát szurokkal öntötték ki, s ezután töltötték bele a robbanóelegyet. Ennek alkotórészei: kén, salétrom, finom lőpor, faggyú, viasz, szurok. Gyújtóként az egyszerű kanóc szolgált. Kézi erővel hajították, a

2-4 kg-os gránátot

átlag 30 lépésre tudták eldobni."

Az öntöttvasból készült gömbfal a saját számításaim szerint 8-11 mm vastagságú lehetett, figyelembe véve a súlyadatokat, a vas sűrűségét és a 80 mm körüli átmérőt. Mint egy alma, csak nehezebb. Mint egy gránátalma. Abban a korban az öntési technika még nem állt olyan szinten, hogy védekező, vagy támadó változatú gránátot készítsenek, a gránátos nem válogathatott. Ha már gránátosról esett szó, ideje megjegyezni, hogy a korabeli harcosnál nemcsak a ruhadivat terén következett be változás, hanem a szakállviselet is lépést tartott a technikával. A ruha ugyanis kevésbé volt díszes, inkább praktikus lett, bőrből és kevésbé gyulladó anyagból készült már, a kalapot felváltotta egy hegyes süveg, amely bádogozást kapott, a szakáll, mint gyúlékony anyag pedig rövidült, vagy borostává szelidült. A karimás kalap a gránátosoknál lehetetlenné tette az egykezes ívelt dobást, ezért eltűnt a ruhatárból, csúcsos csákóvá változott. Visszatérve a gránátra, a támadógránát csak XX. századi fejlesztés lesz, az akkori hadmérnökök gondolatainak megvalósulásaként. A török kori gránátok repeszhatását már csak azért sem szabad lebecsülnünk, mert egy vérzést okozó sebesülés gyakran halálhoz vezetett a kor orvostudományának viszonylag gyenge színvonala miatt. Egy üvegtestű kézigránátból származó üvegrepesz okozta karcolásba is belehalhatott a sebesült, a Margit-szigeti frontkórház kirurgusainak legjobb tudása és szándéka mellett is.

"A sok balesetet okozó megbízhatatlan gyújtó és a kis dobótávolság miatt először megkísérelték egy muskétára szerelt alkalmatosságból kilőni, majd 1669-ben egy osztrák tüzér hordozható, kézigránátok vetésére alkalmas könnyű mozsarat is kifejlesztett. A gránátosok felszerelését egyébként muskéta vagy flinta egészítette ki.”

Nocsak, mit nem olvasunk, a gránátvetőket már a török elleni harcban ismerték? Nem semmi, remélem páran felkapják erre a fejüket. Egész izgalmas közelharci jelenetek zajlottak Buda ostromakor, a történetírók pedig az első sorokban harcoltak, nem véletlen, hogy ilyen életszerű jeleneteket írtak le, mint ez:

"A kirohanások ellen minden oldalon földsáncok – a brandenburgiak felől cölöpsor is –, továbbá hat ágyú a Rózsadombon, s egy másik üteg a mai Mártírok útja felől védik az ostromlókat. Napfelkelte előtt három gránátos megvizsgálja az északi falon ütött réseket, egyikük középen, a másik kettő a bástyáknál. Véleményük szerint legjobban az Esztergom rondella rése közelíthető meg; a többi hely igen meredek és nehezen mászható meg, ráadásul a résen túl laza a talaj, s így lehetetlen megkapaszkodni. Ismét megszólalnak az ágyúk, hogy szélesítsék a réseket. Az egyik bajor ütegnél egy tüzet fogott lőporos hordó néhány katona halálát okozza...

július 27., szombat: Délután 6 óra körül a pesti Duna-partról tizenkét ágyú dörgése ad jelt a támadásra. Először egy

zászlóalj gránátos 

lép ki az ostromárokból az északi oldalon, közülük sokan elesnek a törökök első sortüzétől. Azután szép rendben megindulnak a császári és brandenburgi egységek, utat törve a holttesteken át, gránátok, bombák és kövek özönében. Amint a fal közelébe érnek, egymás után kilenc akna robban fel alattuk. A lőpor ereje a fal egy részét is a levegőbe repíti, s egy ideig csak a kövek, a föld, a tűz és az emberek borzalmas kavargása látszik. Ki elesik, ki megég, kit eltemet a földindulás, ki pedig a sebesülések gyötrelmei közepette a halálért 280px-Bocskay_hajdúk.jpgesedezik társainál… Fentről gránátok, lőporral töltött zsákok és puskatűz zúdul rájuk. A győri hajdúk zászlótartójának mégis sikerül megvetnie a lábát a falrésben, és egy hasadékba tűzni a zászlórúdját. A következő percben már lehanyatlik, de a fent lobogó zászló látványa új erőt ad a katonáknak. Közel négyórás közelharc után sikerül elérni a támadás fő célját: befészkelni magukat a vár külső falán lőtt résekbe, és elfoglalni az Esztergom rondellát. A birtokba vett külső fal mögött azonban egy huszonegy méter széles és tizenegy méter mély árok húzódik, amelynek másik oldalán egy második, sőt egy harmadik várfal magasodik. A törökök most ott rendezkednek be védelemre. A bajorok harcvonalán éppoly véres a küzdelem, mint az északi oldalon. A támadók rohamoszlopait itt is sortűz, robbanó aknák és fellángoló tűz fogadja, de így is sikerül birtokba venni a körbástya jobb oldalán meghúzódó kapuszorost és a kaputornyot, majd az egész Nagyrondella védelme összeomlik a több irányból kibontakozó gyalogsági roham súlya alatt. Iszmail pasa embereinek nem marad más választása, mint visszavonulni a vár déli haránt zártfalának támasztott létrákon át a belső várba, a palota területére. A Duna felőli oldalon tervezett támadás résztvevői is visszavonulnak. Hiába támogatják Esterházy János hajdúit a pesti parton fölállított lövegek és egy dunai hajóról száz muskétás össztüze, a várfalról olyan iszonyú gránát- és puskatűz fogadja őket, amit lehetetlen kiállni. A roham mégis eléri célját, mert a törökök itt nem számítottak támadásra.”

Itt álljunk meg egy kicsit. Fegyvernemi együttműködés történt? Hajdúk és muskétások, gránátosok és gyalogosok, utászok és tüzérek, sőt, még a dunai dereglyék is együttműködnek az ostromnál? Idáig jutottunk, hogy ez lopor granat akna.jpgmegtörténhetett, arról már nem is szólva, hogy lengyel, bajor, spanyol, sváb, horvát, szász, francia, flamand és még ki tudja, milyen náció együtt küzd a magyarral Buda felszabadításáért. Ez még önmagában nem meglepő, az viszont igen, hogy vegyes osztagokban indulnak a vár megvívására. A korabeli nyugati és magyar gyalogos harcászat ismerte már a vegyes cache_2448721374.jpgegységet, magyar szokás is volt, hogy 10 gyalogos (jellegzetesen magyar tízes egység, raj) közül egy muskétás legyen, a többi 9 pedig vegyesen értsen a földmunkákhoz, tűzszerszámokhoz, ácsoláshoz, vagy a fegyverkovácsoláshoz. Ezek már a harmincéves háború fejlesztési tapasztalatai, amelyek elég sokrétűeknek bizonyultak.

Korszerűsödtek a fegyverek, a képen balra egy 1640 körüli kézigránátot látunk, 1124 grammos héjtömeggel, 82 mm átmérővel. Ez már döfi.

További korabeli újítások is feltűnnek, gondoljunk csak a fegyvercső kifúrására, amely lehetővé tette olcsó és könnyű puskák előállítását, nem kellett támaszvilla, gyorsabb célzás, kevesebb lőpor, gyorsabb töltés,

kovás zár,

nagyobb tűzgyorsaság, vonali harcászat, stb.

Montecuccoli ezt így fogalmazza meg (amikor nem a pénz körül forgott az agya): "Ezt a csatarendet akár mozgó bástyának is nevezhetnők, mivel folyamatos 3365.jpgtűz alatt tudja tartani az ellenséget, támadjon az elölről, oldalról vagy hátulról.”

Ezt a bástyát úgy volt célszerű kialakítani, hogy a résztvevőket okosan beosztják ”funkcionálisan”, ahogyan ma egy közigazgatási szakember mondaná.  A július  27-ei budai rohamoszlop kialakítása példaértékű: "tíz váll, illetve 30 váll széles" faltörés betörési kísérletének résztvevői: távoli leshelyről 70 mesterlövész fedezett tűzzel lő, egy őrmester 6 önkéntessel és

tíz gránátossal

vezeti az éket, utánuk egy ”második őrmester és hat ács fejszékkel, egy százados, egy hadnagy és 100 muskétás, követi őket 25 árkász szerszámokkal, valamint 75 fő töltött homokzsákokkal, vagyis összesen 248 fő.”

Mindeközben a győri magyar hajdúk a Vizivárosnál elterelő művelettel nyugtalanítják a kontyosokat, csakhogy megosszák a védők erejét és figyelmét.

Ha már szóba jöttek a magyar talpasok, muszáj néhány szóban megemlékezni róluk. A magyar ostromló katonaság egyharmada, mintegy ötezer főnyi talpas hajdú vett részt a felszabadítási műveletekben, de tudni kell, hogy a tíz ezrednyi huszárság nagy része is lóról szállva, talpasként részt vett a csatákban. A magyar gyalogos ezredek kettő módon szerveződtek, hagyományos, magyar módon, tízes-százas-ezres felállásban, hadnagy-kapitány-főkapitány vezényléssel, magyar nyelvű parancsszavakkal. A másik szerveződés már mutatja a haladást, itt már a császári sereg előírásai szerint dolgozott a modern tapasztalatokat és taktikákat felhasználó ezred.

12 kompániából

állt az ezred, 3000 gyalogossal, német nyelvű vezénylettel, Molnár János ezredes és csomó idegen tiszt vezetése alatt. Míg a hagyományos magyar ezred gyalogosait beosztották a nyugati gránátosok mellé kísérőnek (a fürge magyar hajdúkat nagyra becsülték a bajorok, közülük szívesen választottak fedezetnek), addig az utóbbiak mellé gránátosokat adva külön rohamegységeket szerveztek a támadásokra, itt megtartották a magyar alakulat egységét. Persze nem minden támadásnál kaptak szerepet a magyar talpasok.

Bánlaky írásaiban így alakult a vegyes támadócsoport: A roham három 400 – 400 főnyi oszlopban volt végrehajtandó… Minden oszlopnál legelől a gránátosok, utánuk a lövészek (muskétások), majd a lándzsások és alabárdosok s legvégül, a befészkeléshez szükséges szerszámokkal felszerelt munkások nyertek beosztást. A három oszlopot … 500 főből álló tartalék követte. …az oszlop rövidesen elérte a szemben lévő rés mögött felállítva volt török védő cölöpzetet. A gránátosok kétségbeesett erőfeszítéssel, de sikertelenül igyekeztek kiszaggatni a francia mintára épített kitűnő karózatot, mely Y alakban kihegyezett és erősen egymáshoz szegezett gerenda vastagságú fákból állott, melyek kifelé dűlő hegyükkel mintegy nyársra húzták a támadót s az ágyúk hatásának ellensúlyozására a két kar közé földes zsákok voltak rakva. A gránátosok a törökök veszett erőlködése és ellenhatása dacára hősiesen kitartottak az elért cölöpzet mentén, a mögöttük haladó, sáncszerszámokkal ellátott katonák pedig nyomban hozzáláttak a falrés védőállapotba helyezéséhez.”

THM_0005172906.jpgEgy másik rohamoszlop következőleg alakult meg: ”40 kiválasztott gránátos, akikhez 50 hajdú is csatlakozott, ezeket követte 50 lőfegyverrel és szuronnyal felfegyverzett

lövész

(Fusilier) és 50 ugróbotokkal, kaszákkal és csillagos buzogányokkal (Morgenstern) felszerelt katona. A másik élén 50 gránátos és 100 hajdú, ezeket követte 100 lövész és 100 ugróbotos, kaszás, buzogányos katona… ezeket támogatásul 200 ember követte, 150 sáncszerszámos ember, főtartalékul 1000 ember állott készenlétben."

Egy (holland?) szemtanú, aki később naplót írt az ostromról, így írt a gránátok várba juttatásáról: A lövedékeink, bombáink és kézigránátaink, melyek közül sokat a Mieth császári tüzérezredes irányítása alatt álló mozsárból egymás után lőttek be, a kívánatos legjobb hatást fejtették ki. ”

A támadócsoportok (mostanság rohamutászoknak hívnánk őket) és a mozsaras gránátvetők alkalmazása mellett más szerep is hárult a gránátosokra, a felderítés és a nyugtalanítás, a holland önkéntes ezeket a vállalkozásokat így festi le. Háromszor volt álriadó, és néhány gránátos rohamot intézett a rés ellen, hogy megnézze az ellenség védműveit és néhány gránátot behajítson. Közben mindenhol, a legtávolabbi állásokban is nagy mozgásokat végeztek, hogy a törököket becsapják és arra a helyre csalogassák őket, ahová szeretnék; ez a csel igen jól sikerült: mert alighogy megjelentek az említett gránátosok: az

50 muskétás,

és körülbelül ugyanennyi munkás mögöttük, és közelítettek, az ellenség szép számban a falra és a paliszádok alá sereglett, mire azonnal lőni elkezdték őket az odairányított ágyúink és mozsaraink, és sok bombát hajítottak a paliszádok alatt álló ellenségre; látható volt, hogy az ostromlottak nagy károkat szenvedtek. Ezeket a látszattámadásokat azért alkalmazták, hogy folyamatosan foglalkoztassák az ellenséget és a figyelmét eltereljék a valódi támadás idejéről.”

Persze a védők is rendelkeztek kézigránátokkal, bár kevesebbel, mint a támadók, de  védelmi célokra is használták ezt az eszközt. A holland önkéntes így ír: ”alig nyomultak be 30-40 emberrel, látniuk kellett, hogy nagyszámú, kézigránátokkal felfegyverzett török készült fel a fogadásukra.” A leírások mindenhol azt erősítik meg, hogy az általános lőporhiány miatt a törökök kevés gránáttal rendelkeztek, a fegyvergyártási nehézségek miatt (nem volt elég víz) pedig a meglévő lőport tasakba téve

lőporos táskákból

készítettek robbanóeszközt. Ez az eljárás nem magyar puskas - 1563.jpgvolt annyira sikeres, mint a kézigránát, gyújtó hatása ugyan volt az ilyennek, de repeszhatása nem.  Így ír egy szemtanú: ”a törökök megállás nélkül lőporos zsákokat repítettek a bajorokra, akik már megvetették a lábukat a kastélyban, néhányukat megperzselték, de céljukat, azok kiűzését, nem tudták elérni.”

Az eszközhiányt bizonyítja az is, hogy a török felmentő sereg augusztus 14-én – várba betörési erősítésként - csatarendben támadt, a magyar huszárok 8000 válogatott janicsár és szpáhi dühödt rohamát verték szét. Jelen írás szempontjából érdekes, hogy minden janicsár, a muskétája mellett, 4 gránátot és lőporzsákot is hordott (csákány és lapát mellett), ezt erősítésnek szánták a várbelieknek. Egy sem jutott be.

A védők taktikájának kiegészítéseként egy kis adalék Domokos Györgytől: "A tüzes vagy rohamgolyó egy abroncsokkal megerősített zsákból, és a beléje helyezett, lőporral töltött puskacsődarabokból állt: Ez utóbbiak a spirálisan leégő kanóc miatt egyenként sültek el. Zárt kötelékek ellen nagyon hatásos volt."

A bajor rohamcsapatok többször találkoztak ezzel a megoldással, nem zavarta őket agyon, ugyanis nem volt romboló ereje, inkább csak félelmet keltett, mint sérülést. Ezt a technikát lovasok ellen lehetett volna alkalmazni, de egyrészt az árkokban és a falaknál ilyen alakulatok nem mozogtak, másrészt az ostromlottak lőporkészlete augusztusra végzetesen megfogyott, nem volt már túró a palacsintába.

Az ostromlók készlete is csökkent, július 9-én reggel egy ellenséges bomba esett a feltornyozott kézigránátok közé, mintegy 1000 felrobbant, nagy riadalmat okozva, de csak csekély kárt az emberéletben.  

Azért maradt elegendő, hogy közelharcban is kipróbálják az új technikát: ”22-én a törökök kitörtek a kastélyból a bajor vívóárkok és a nagy rondella ellen, …  s elfoglalták a kastély egyik tornyát. A törököknek különféle föld alatti helyiségekbe kellett visszavonulniuk, melyekben igen erős ellenállást tanúsítottak, úgyhogy a bajoroknak felfelé kellett nyomulniuk, s lyukakat vágni a födémzeten, hogy a törököket

gránátok ledobálásával

késztessék az alsó helyiségek elhagyására. Azok innen egy romos kőépületbe hátráltak, … lőporos zsákokat erősítettek hátrahagyott ágyújuk ágyútalpára, hogy felgyújtsák, de ez csak részben sikerült.”

banlaky-big_hadtortpic_1718.jpgMár nagyon kezdtek fogyni a készletek, az emberek, a lelkesedés is, ezért szeptemberre általános támadást terveztek a keresztény vezérek. Szerepet kapott a kézigránát is, természetesen.  ”A gyalogság zászlóaljakba rendeződött, miközben mindhárom harcvonalon megkettőzték az ágyúzást, s félelmetes mennyiségű bombát és láncos golyót zúdítottak az ellenség védműveire, amelyek többségükben romba dőltek… A törökök több mint háromnegyed óra hosszat védték magukat bárddal, félhosszú pikákkal, oly félelmetes mennyiségű követ, nyilat és gránátot repítve ránk, hogy két alkalommal is meghátrálásra késztettek bennünket...” fogalmazott a holland önkéntes.

Bánlaky így írja le a végső roham kezdetét: ”5 órakor megdördült a Kis Svábhegy lejtőiről a rohamra hívó 6 ágyúlövés s… rohamra indult a harcvágytól égő hadi nép. A gránátosok bevetették gránátjaikat, nyomukba jöttek a fürge hajdúk magyar tisztjeik, így a többi közt eörményesi

agyu-torok mozsar.gifFiáth János 

vezetése alatt… Oly emberfölötti elszántsággal védte e kényes pontot a törökség, hogy a gránátosok, a hajdúk s az önkéntesek nagyobb része elhullott csapásai alatt…”

Persze győzött a keresztény sereg, Budán 145 után többé már nem énekelt a müezzin.

A zsákmány óriási, bár nem a fegyverek értek sokat, hanem a tiszti háztartásokból rabolt vagyon. A zsákmányolt fegyverekről annyit, hogy ”a várban hagyott majd négyszáz török ágyú, valamint 75 mozsár egy része avult volt és rozsdás, de használhatónak tűnt. Találtak továbbá négy darab, eredetileg keresztény löveget, hatalmas kaliberű, 40 fontos golyóra. A házak romjai alól egyre több fegyver került elő, és a raktárakban is volt még rengeteg kézigránát és petárda.” 

Valahogyan így kezdődött a kézigránát története a lőporos eszközök óvódás korában...

Aki ezt végigolvasva és még további érdekességekre vágyik, annak ajánlom a kolbergi ágyúmúzeum virtuális, vagy személyes meglátogatását.

47 komment

Címkék: magyar török keresztény buda ostrom hadtörténelem gránátos kézigránát

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr426747373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 06:06:15

A szerzői jogok tiszteletben tartásával készült a poszt, az írásban található idézetek mellett feltüntettem, hogy kiktől származnak. Az írás során felhasználtam Bánlaky József és Domokos György munkáit, valamint szemtanúk naplóit a képek a netről vannak. Jó szórakozást!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2014.10.02. 10:48:05

Sir, hiánypótló írás! Nagy gratula!

vén betyár 2014.10.02. 11:49:12

Nagyon érdekes, izgalmas, pontos és hiánypótló mű, köszönet a szerzőnek.
Ahogyan a bevezetőben is írja, sokan a kézigránát mellett a szurony tömeges alkalmazását is az ostromhoz kötik: "Vannak olyan feltevések is, hogy a szuronyt Magyarországon használták volna a nyugati felmentő csapatok mBudavár 1686.évi ostrománál."Forrás:Dr Csillag Ferenc A kézi lőfegyverek és a hadművészet, Zrinyi l965
R.Várkonyi Ágnes /Buda visszavívása 1686, Móra l984/ így ír: "A törökök sok ezer mázsa lőport vetettek be.Teletömött aknákban robbantották rájuk, bőrzsákokban dobálták közéjük, tűzgépekkel szórták a lángot, különleges fújtatókból okádták a gyantával kevert lőport....Ez az ostrom Európában az új haditecgnika: a tűz és vas erejének szenzációja.2 281.o

tucano 2014.10.02. 12:32:14

hű, de jó volt. Szinte megelevenedett az ostrom. Málta ostromáról olvasva döbbentem meg először, amikor a török mesterlövészekről írtak, akik többszáz méter (majd 500!) távolságból emelték ki a tiszteket, hiszen akkor még a díszes páncél kötelező volt a nemesuraknál, nem véletlen, hogy az ostrom után gyorsan egységesedtek a páncélok, legfeljebb a minőség volt magasabb a tiszteknél. Közebn azt se tudtam, hogy az akkori puskák hatásosak voltak, akár száz méterre is, nemhogy mesterlövészek! És itt is említed őket. Szép munka, gratula.

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 12:45:38

@Zig Zag: köszönöm Mester!

@vén betyár: az első részben írtam sokat a szuronyról, vagy inkább: szúronyról

lemil.blog.hu/2013/05/23/a_piros_alma_csataja_ujitasok_a_varostromtechnikaban_i_resz

@tucano: a mesterlövészek, mint fedező tűz leadók, akik lövészárokban, álcázva lövik a törököt, miközben a rohamcsapat (amely vegyes tagokból áll) próbál betörni, na, ez nagyon komoly. Ja, és közben az ellentétes oldalon a hajdúk figyelem elterelő támadása. Szép, komoly szervezési munka lehetett ezt megvalósítani.

Hadrian77 2014.10.02. 12:57:03

Nagyon jó írás, gratulálok!

Az Mezőkeresztesnél már kiderült, hogy egy sok nációból álló sereget is lehet szépen együtt manőverezni, ha megvan a koordináció.

A győri vár kapuját berobbantó petárdáról van leírás? Hogy nézett ki, hogy működött?

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 13:14:56

@Hadrian77: köszi.

Mezőkeresztes: itt kicsit más volt a helyzet, nem egységeket kellett koordinálni, hanem 50-400 fős vegyes csoportot, amiben voltak gránátosok, lövészek (muskétások), lándzsások és alabárdosok, szerszámokkal felszerelt munkások, ácsok, fedezetnek hajdúk. Érdekes, hogy a rohamosztagok elején mindig a gránátosok haladtak, illetve nem érdekes, logikus. Mezőkeresztesen a csapatok egysége megvolt, nem szedték őket szét.

vén betyár 2014.10.02. 13:15:15

"...a vár üveggránát gyűjteményének bemutatása. Ki gondolná, hogy a Molotov-koktélok elvén működő üvegszilánkokat szóró gránátok már háromszáz évvel ezelőtt is használatban voltak, igaz nem a felkelők és forradalmárok között, hanem reguláris hadseregekben.

Az unikumos üveghez megszólalásig hasonlatos kerek zöld üvegekbe puskaport töltöttek, majd fa dugóval fojtották le. A gránátos behelyezte, majd meggyújtotta a gyutacsot, 15-ig számolt szép komótosan, majd elhajította a később több ezer darabra robbanó fegyvert. Nem mindenki volt alkalmas tehát gránátosnak, aki nem tudott biztonsággal 15-ig számolni, bizony könnyen otthagyta a fogát. Igaz, a gránátok hatótávolsága elég megbízhatatlan lévén akkoriban, gyakran maga a gránátos lelte halálát saját fegyverétől. A gránátokról kapták nevüket a tüzérségi katonák, a gránátosok, akik a 17. századtól kezdve Fraknó várában állomásoztak. Feladatuk nem csak a vár őrzése volt, hanem a gyűjtemények gondozása is. Volt mit védeniük, hiszen a vár a család kincstárának és katonai szertárának szerepét töltötte be. A hercegi gárda parádés felszerelését két olyan teremben mutatja be a kiállítás, melyeket már a 19. században múzeumi célokra használtak. A kiállítás az üveggránátok gyártását is bemutatja, melyek a közeli Kőszegi-hegységben található műhelyekben készültek. "... a vár üveggránát gyűjteményének bemutatása. Ki gondolná, hogy a Molotov-koktélok elvén működő üvegszilánkokat szóró gránátok már háromszáz évvel ezelőtt is használatban voltak, igaz nem a felkelők és forradalmárok között, hanem reguláris hadseregekben.

Az unikumos üveghez megszólalásig hasonlatos kerek zöld üvegekbe puskaport töltöttek, majd fa dugóval fojtották le. A gránátos behelyezte, majd meggyújtotta a gyutacsot, 15-ig számolt szép komótosan, majd elhajította a később több ezer darabra robbanó fegyvert. Nem mindenki volt alkalmas tehát gránátosnak, aki nem tudott biztonsággal 15-ig számolni, bizony könnyen otthagyta a fogát. Igaz, a gránátok hatótávolsága elég megbízhatatlan lévén akkoriban, gyakran maga a gránátos lelte halálát saját fegyverétől. A gránátokról kapták nevüket a tüzérségi katonák, a gránátosok, akik a 17. századtól kezdve Fraknó várában állomásoztak. Feladatuk nem csak a vár őrzése volt, hanem a gyűjtemények gondozása is. Volt mit védeniük, hiszen a vár a család kincstárának és katonai szertárának szerepét töltötte be. A hercegi gárda parádés felszerelését két olyan teremben mutatja be a kiállítás, melyeket már a 19. században múzeumi célokra használtak. A kiállítás az üveggránátok gyártását is bemutatja, melyek a közeli Kőszegi-hegységben található műhelyekben készültek.

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 13:18:07

@Hadrian77: a győri petárdáról szóló leírást otthon kikeresem, holnap felteszem, kivéve, ha valamelyik olvasónk hamarabb bekommentel ide.

OFF

A csecsenek alkalmaztak olyan technikát az első csecsen háborúban, hogy vegyes osztagokkal védték Groznijt, eléggé sikeres módon. 5-6 tagú osztag géppuskával, RPG-vel, mesterlövész puskával és 3 gépkarabélyossal. Ez kicsit hasonlít erre a cikkbeli taktikára.

ON

vén betyár 2014.10.02. 13:25:47

"Rabatta kimutatásait teregette elő....Remek tüzéreik vannak... Elkészült 54000 kézigránát, 20ooo mozsárbomba." R.Várkonyi Ágnes, Buda visszavívása l95.o.

Hadrian77 2014.10.02. 13:29:19

@Titus Pullo Urbino: Mezőkeresztesnél a csapatok egysége megvolt, de menet közben végrehajtottak 90 fokos arcvonalfordítást, ha jól emlékszem. Együtt tudott manőverezni a teljes sereg felbomlás előzetes kiképzés nélkül.
Itt Budán az volt a szép, hogy ezek az egységek ki tudták egészíteni egymást, és összehangoltan dolgozni.

Pecsétes Malcador 2014.10.02. 13:34:47

Na várjunk, az ugróbot az az az ugróbot?

Hadrian77 2014.10.02. 13:38:35

@vén betyár: köszi, az a működési elve, amire gondoltam.

teddybear01 2014.10.02. 13:50:11

@Pecsétes Malcador: Rúdugrásra gondolj, ne a mostani gyerekjátékra.
A Németalföldön mindennapos eszköz volt, segítette a csatornák átugrását, illetve egy gyakorlott ugró akár két és fél, három méternél magasabbra is tudott ugrani vele. (Bár a mai világrekord már hat méternél is több rúdugrásban)

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 14:12:59

@teddybear01: az ugróbot egy tömör, vastag, nem hajlékony 2-3 méter hosszúságú bot volt, ami elbírta a katona súlyát. Az árkok alját telerakta a török tüskékkel, amelyeket lóvérbe mártogattak, elég volt egy karcolás is a halálos vérmérgezéshez. Inkább átugrálták az árkokat, sok skandináv országban még ma is divat az ilyen típusú sport "falunapokon". A falramászásnál is segített, lefelé is, felfelé is, saját magának, vagy egy másik katona felhúzásánál a falra. Megaztán akinek volt egy ilyen botja, nem is kellett puska, vagy szurony, egy ilyennel is jól fejbe lehet kólintani a kontyost.

@Hadrian77: teljesen igazad van, így volt. Ekkor terjedtek el a vezényszavak is, bármilyen furcsa, de fontos, hogy a katona a harcmezőn csak a parancsszóra lessen, ne a sebesültek kiabálására. Bármilyen furcsának is hangzik, ezelőtti korban nem volt szokás az egységes vezénylés.

Hadrian77 2014.10.02. 14:25:54

@Titus Pullo Urbino: gondolom Budánál még nem volt általános a vezényszó, csak valami rögtönzött helyi irányítás a csoportoknál.

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 14:46:52

@Hadrian77: volt, sőt, az egyik magyar gyalogos ezred (12 kompániából állt az ezred, 3000 gyalogossal, német nyelvű vezénylettel, Molnár János ezredes és csomó idegen tiszt vezetése alatt) német vezénylés alatt harcolt.

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 16:23:21

@Hadrian77: ennyit találtam összesen Bánlakynál:

"Fura egy gondviselés az, amikor mindkét fél a nyár derekáig kénytelen várni a hadműveletek megkezdésével, mert sem a hosszú tél, sem a tavasz kezdete nem volt elég ahhoz, hogy a hadjáratban résztvenni kijelölt csapatok a gyülekezési helyeken megjelenjenek, ahogyan az úgy a keresztények, mint a törökök részén ebben az évben megtörtént. Még különösebb színben tűnik ez fel, ha tekintetbe vesszük, hogy ezek a csapatok, az állandóan fegyver alatt lévőket kivéve, mind már első levélhulláskor alig várták és ha nem jött meg, sokszor kierőszakolták a lefúvás jelét, amely nekik a következő évig békét, biztonságot és ami után a legtöbben leginkább vágyakoztak, – szabad rablást, garázdálkodást és fajtalankodást biztosított. A hadműveletek számára rendelkezésre álló oly rövid terminus mellett természetes, hogy a hadjárati és hadműveleti célok is csak igen rövid lélegzetűek, kicsinyesek lehettek. Egy-egy vagy legfeljebb egymásután több erődített helynek a megszerzése volt az egész, amire a keresztényeknél a 40–80 ezer főnyi, a törököknél pedig a gyakran százezrekre menő seregek törekedtek. Hogy ezt méltán már egész alapjában elhibázott hadviselésnek kell deklarálnunk, abban a tekintetben azt hiszem mindenki egyetért velem. De hiába! Ez és ilyen volt az akkori kor felfogása, vagyis más szóval a magát egy idő óta túlélt katonásdi elkorcsosodott és szinte a nevetségességig alásüllyedt hóbortos divatja, melynek lenyűgöző hatása alól, a mértékadó körök és vezető egyének szűkkeblűsége és ostoba nagyzási mániája folytán, még a józanul gondolkozó és nagy tettekre hivatott férfiak és hadvezérek sem tudták magukat kivonni és emancipálni. És bennünket magyarokat büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a mi e korbeli jeles hadvezéreink – Pálffy, Zrinyi György, Nádasdy Ferenc, Báthory Zsigmond és még sokan mások – az esetenként megtartott haditanácskozások alkalmával kivétel nélkül mindig a nyílt mezőn való döntő küzdelem, mint egyedül célhoz vezető hadakozási mód mellett emelték fel szavukat.

Hiszen szó sincs róla, Győr visszavétele magában véve elég nagy és fontos esemény volt, különösen Bécs biztonsága szempontjából, ez pedig a prágai udvarnál és az összes német parancsnokoknál döntő szerepet játszott, de az igazi nagy eszmét, a kereszténység és elsősorban Magyarország megszabadítását a pogányok igája alól egy jottányival sem vitte előbbre a végcél felé. Örvendetes volt a győri eset már azért is, mert ezúttal Schwarzenberg és Pálffy itt aránylag szerény eszközökkel és mindössze 5000 emberrel még nem is egy egész nap alatt oly eredményt értek el, aminőkért máskor a százezer főt megközelítő keresztény, sőt az e számon is jóval túlmenő török seregek hetekig, hónapokig hiába fáradoztak, szenvedtek és vesztettek 10–12 ezer, sőt még ennél is több főre menő veszteségeket. És ezt a rendkívül szép és nagy győri eredményt egy eszesen kigondolt és ügyesen alkalmazott gépezet, a pokoli erejű és a várőrségből mindenkit ámulatba ejtő petárda idézte elő. Csak az volt a baj, hogy az ilyen trükk, az ujdonság hatása és varázsa alatt legfeljebb egyszer-kétszer sikerült. Első ízben Tatánál és utána Győrnél ez a petárda-támadás valóban fényesen bevált, de már Pestnél csütörtököt mondott, mert időközben a kiállított őröket és embereket kellően kioktatták és figyelmeztették, hogy ne üljenek fel a támadás sikerét biztosító, sőt elengedhetetlen feltételét képező mindenféle mese-mondáknak.

A győri támadás időpotja kétségtelenül helyesen volt megválasztva, mert ilyenkor a korai évszakra való tekintettel a török védőrségek egyike sem gondolt még nagyobbszabású komoly ellenséges támadásra, miért is a védőrségekből felváltva rendszerint igen sokan kimentek övéikhez s gyakran március végéig az illető váron kívül tartózkodtak és mulattak. Azonkívül osztatlan elismerést és dícséretet érdemel a gondos előkészítés és a pontos, gyors és lelkes végrehajtás. Nekünk magyaroknak még azért is kedves a győri győzelem, mert azt végeredményben Pálffy Miklós döntötte el lóról leszállított lelkes huszárjai élén.

De nemcsak a győri, hanem a július végén a rendes és szokásos eszközökkel, ostrom, követés és utána következő roham árán megvett Tata körül kifejtett céltudatos és sikeres tevékenység is becsületére válik a Schwarzenberg–Pálffy-csoportnak. Tatánál Schwarzenberg különösen a tűzérség célszerű és helyes alkalmazása révén tűnt ki."

teddybear01 2014.10.02. 16:57:33

@Titus Pullo Urbino: Ez így OK. de miért nekem írod? Nem én kérdeztem!

Titus Pullo Urbino 2014.10.02. 18:21:14

@teddybear01: jól van, bocsi. Félrement, történt már velem rosszabb is. :-)

Trónkövetelő 2014.10.02. 20:02:28

Biztos, hogy jó az az átlagos 30 lépésnyi adat a 2-4 kg-os gránáthajításra?
A súlylökés jelenlegi világcsúcsa a férfiaknál (a 7,26 kg-os súlygolyóval) 23,12 m 1990-ből, a nőknél (4 kg-os súlygolyóval) 22,63 m 1987-ből. Ráadásul az ezt dobó versenyzők igen nagy valószínűség szerint szétdurrantak a koksztól. Erősen kétlem, hogy a 2-4 kg-os gránátokat egy ÁTLAGOS gránátos 30 lépésnyire dobálta volna. Vagy a gránátok voltak kisebbek, vagy a dobási távolság volt kisebb.

Minorkavidor 2014.10.02. 20:11:34

Tényleg nem volt jó kórházba kerülni abban az időben, az 1686-os ostrom idején felállított kórházban 30 %-os volt a túlélési arány.

Minorkavidor 2014.10.02. 20:17:02

@Trónkövetelő:

30 lépés az kb. 22,5 m, ha mai férfiak a 7,26 kg-os golyót 23,12 m-ew el tudják dobni, akkor 300 évvel korábban a fele-harmadannyi súlyú gránátot koksz nélkül is el lehetett dobni 30 lépésre.

Hadrian77 2014.10.02. 21:39:39

@Trónkövetelő: aki egész életében fegyvert forgatott, annak talán megvolt hozzá az erőnléte és valószínűleg más technikát alkalmaztak mint súlylökésnél.

Amúgy meg grenadérmarsot mindenkinek! :)

Titus Pullo Urbino 2014.10.03. 04:54:21

@Trónkövetelő: a súlyadat stimmel, a távolság is. Annyit kell még tudni, hogy nem akárki lehetett gránátos katona, nem csak testi erő, de erős idegrendszer is szükségeltetett. Elit katonák voltak ők. A többi ment utásznak, huszárnak, alabárdosnak. És azt is tudni kell, hogy nem vállból dobtak, hanem hátulról ívelve, ezért kellett a karimás kalapot csúcsos süvegre cserélni.

Titus Pullo Urbino 2014.10.03. 05:09:03

@Minorkavidor: a Margit-szigeti tábori kórház működését Butykóval szeretném megíratni, a blogbulin majd kapacitálom. Hallgattam egy előadást Gundel Jánostól, aki kitért a török kori szakács szokásokra, ott hallottam, hogy a magyarok nemcsak a főzésre használták a vörösbort, hanem a sebek kimosására is. A gazdag bajor nemeseknek nem volt olyan jó a túlélési aránya, mint egy magyar hajdúnak, aki borral és borecettel mosta sebét és babonàból egy kis pókhálót is tett a sebre. A bajor sebészek persze felfigyeltek erre, orvostudományi jelentősége lett a magyar hadszíntéri tapasztalatoknak. Bottyán János, aki már harcolt Budánál, számtalan sebesülését borral kezelte, igaz, külsőleg és belsőleg egyaránt.

Fredddy 2014.10.03. 10:48:21

@Hadrian77: a petárda tkp egy alacsony, puskaporral töltött vödör, a karimájánál fogva szögezik a várkapura (igazából ez a nehéz rész, valahogy el kell terelni a védők figyelmét) úgy, hogy a szájával tapadjon a fához.
Meggyújtják, elszaladnak, felrobban, és mivel a kumulatív gránát elve alapján a robbanás ereje a kapu felé koncentrálódik, könnyűszerrel üt rajta jó nagy lyukat.
Brutális hatása miatt csak pogányok (gyakorlatban ez a törököt jelenti) ellen tartották etikusnak a használatát.
A győri petárda is ilyen lehetett.

Egyébként nagyon jó cikk, köszönjük!

Minorkavidor 2014.10.05. 18:26:35

@Titus Pullo Urbino:

A "tűzfegyverkori" vezényszavak elterjesztésében (az ókorban a görög-makedón és római hadsereg is vezényszavak alapján működött) a hollandok tették meg a döntő lépést. 1594. december 6-án Nassaui Vilmos Lajos levelet írt unokatesójának, a neves hadvezérnek, Nassaui Móricnak. Mivel ekkor olvasta Aelius könyvét a római drillről,támadt egy ötlete. Úgy vélte, hogy a légionáriusok által dobot pilumzápor hatását a muskétások sortüze is megközelítheti. A tömeges ellenmenetelést javasolta, csak a korábbiaknál sokkal kisebb mélységben de szélesebben. Ennek az volt a feltétele, hogy az azonos sorba tartozó katonák egyszerre lőjenek és lényegesen precízebben töltsenek. Ehhez persze sok gyakorlás kellett: alaki gyakorlatokat végeztek, ellenmeneteltek, sorba, vonalba fejlődtek és gyakorolták a tüzelést. Mindezek azt igényelték, hogy megkétszerezzék a tisztek arányát a legénységi állományúakhoz képest.
Egy másik kuzin, János szintén egy forradalmi ötleten dolgozott. Képekkel illusztrált kiképzési könyvet írt, a maga nemében az elsőt. Elemezte a huzagolatlan muskéta töltéséhez és elsütéséhez szükséges mozdulatokat. 25 ilyen volt (a történelmi filmekben általában csak 3 szerepel: puskát tölts, fegyvert vállhoz, tűz) a kanócos és 32 a kovás muskéta esetében. Majd egy sorozat pontos piktogramban ábrázolta lényegüket a könyvében.
Addig gyakoroltatták a sereget, míg sikerült 100 %-al megnövelni az egységnyi katona tűzerejét.
Ezt az is elősegítette, hogy Móricnak 1599-re sikerült meggyőzni a Staten Generaalt (tkp. országgyűlés), hogy a holland tábori csapatok azonos méretű és kaliberű fegyvereinek előteremtéséhez biztosítsa a pénzügyi fedezetet.

A petárdásokról:

Életük elég rövidre szabatott, mivel a kapukat mindenkor erősen őriztik. Míg egy egyszerű kapu berobbantásához elég volt egy kisebb petárda, addig egy nagy, vasráccsal is biztosított kapuhoz már egy akkora méretű kellett, mely szállítása egy kordét igényelt és felszerelése igen nagy zajjal járt.Ha nem végzett velük a védők 3 golyóval is megtöltött oldalazó ágyúja, akkor a foglyul ejtett robbantási szakértőkre igen csak költői igazságszolgáltatás járt: "Ez az igazi mulatság, saját petárdájával felrobbantani az utászt." Ez a szó szerinti fordítása Shakespeare Hamlet, III. felvonás 4. színben elhangzott mondatnak.
Ez Arany János fordításában így hangzik: "Hisz oly derék a tűzmestert saját/Aknája által venni föl"

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.10.05. 20:34:53

@Titus Pullo Urbino: A pókháló ért is valamit, vagy csak babona?

Titus Pullo Urbino 2014.10.05. 20:52:52

@Hiryu 2,0: egyszer olvastam, hogy van valami élettani hatása a benne lévő anyagnak, de gyanítom, hogy inkább csak babona. Butykó talán tudja.

Titus Pullo Urbino 2014.10.08. 13:52:27

@Hiryu 2,0: a magyar néprajzi MEK gyűjteményben ez áll:

"Érdekes gyógymódként említették az ország egész területén azt a régi falusi gyakorlatot, hogy a vágott sebre istállóból származó pókhálót borítottak. Egyöntetűen arról szólnak a paraszti visszaemlékezések, hogy ez nemcsak megállította a vérzést, de a gennyesedést is megakadályozta. (Orvosi vélemény szerint ennek oka az volt, hogy a sebet megóvta a fertőzéstől, és elősegítette a véralvadást.)"

Hoppá.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.10.08. 14:18:18

hmm találtam egy ilyent

Részlet a cikkből, van még ott pókfonálilag más is, égési sebtől elkezdve...
Pókfonál a gyógyászatban

Már ősidők óta használják a pókfonalat gyógyászati célokra. A Föld szinte minden kontinensén felfedezték a primitív népek, hogy ha sűrű pókhálót raknak a sebre, akkor a vér gyorsabban megalvad és a seb hamarabb gyógyul. Ez a hatás a pókfonál baktérium- és gombaölő tulajdonságának is köszönhető.

Ezek után talán nem is lep meg senkit, hogy a pókfonál felhasználási területei között prioritást élvez a gyógyászat. Az emberi test egyáltalán nem kezeli a pókselymet idegen anyagként, ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy a szervezetben felhasználható legyen. Ennél azonban jóval többre is képes: megfelelően előkészítve a pókfonál képes megnövelni a szövetek természetes regenerációs képességét. Ez (sajnos) nem visszanövő végtagokat jelent, hanem egyszerűen a pókfonál megfelelő környezetet biztosít a szövetek növekedéséhez. Mivel a pókselyem biológiailag lebomló, a szövetképződést követően hamar felszívódik, így csak egyfajta támaszt biztosít a regenerációhoz, utána pedig már nem zavarja a szervezet természetes működését. A modern orvostudomány a primitív népekhez hasonlóan szeretné kötszerként felhasználni a pókfonalat, amelynek segítségével a mai megoldásokhoz képest gyorsabban gyógyulnának a sebek.

...
player.hu/tech-auto/tech/pokfonal/

Titus Pullo Urbino 2014.10.08. 14:35:35

@Hiryu 2,0: ez igencsak meglepett, ezek szerint a népi gyógyászatban alkalmazott anyagok és technológiák közül sokak tudományos alapúak. Fantasztikus. Mindigis tudtam, hogy a gyógyszeripar egy nagy összeesküvés, ezek után egy gyógyszert sem veszek majd be (hehehehe, harminc éve nem ettem egy bogyót sem), ha vérzik, pókháló, ha belül fáj, pálinka :-)

Piere de La Croix 2014.10.08. 16:15:24

@Titus Pullo Urbino: Azért a mai orvoslást ne keverjük össze a régivel (a pókhálóval kapcsolatban javaslatom a Ködpiszkáló blog szorgalmatos olvasását). Ahogy írták, elsősorban a -z előzőleg fertőtlenített - seb lezárására volt alkalmas (egy istállóbeli pókháló higéniája minimum kétes). És legalább nem a korabeli egyéb technikákat alkalmazták (kiégetés, seb megnyitása, érvágás stb. Persze ezek is bizonyos esetekben hasznosak lehettek: elfertőződött, elpiszkolódott varr eltávolítása stb.)

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.10.08. 17:03:16

@Titus Pullo Urbino:
Az nem lesz jó. A pálinka csak akkor működik ha napi rendszerességgel, preventív jelleggel fogyasztod. Az a lényeg, hogy már eleve ott legyen mindenhol a kellő mennyiségű alkohol, ami sérülés esetén, a vérrel kifolyva, mintegy átmossa a sebet.

Titus Pullo Urbino 2014.10.09. 09:09:16

@Piere de La Croix: mindenesetre abban a korban nagyobb volt a sebészek által kezeletlen magyar hajdúk túlélési és gyógyulási aránya, mint az ispotályban modern módszerekkel kezelt ligás harcosoké. Ez feltűnt pár orvosnak, akik megvizsgálták tudományos szempontból is.

@Hiryu 2,0: én alig iszom pálinkát, mostanában már bort is csak vasárnap, minden nap vezetek 120 km-t. Viszont a magyar vitézek, hajdúk és huszárok folyamatosan italoztak, ehhez nem fér kétség. És mellette dohányoztak, pipáztak rendesen. A korabeli ábrázolásokon is megjelenik a pipa, mint felszerelési tárgy. A nikotinnak, mint méregnek viszont rosszabb hatása lehetett orvostudományi szempontból, mint a bornak, sörnek, pálinkának.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.10.11. 21:29:02

@Trónkövetelő: Azt mindenképp vedd figyelembe, hogy az akkori életmód miatt azok az emberek nagyságrendekkel keményebbek voltak! A harchoz, katonáskodáshoz szokott férfi pedig számunkra elképzelhetetlen fizikai erővel, állóképességgel bírt--menj el a Hadtörténeti múzeumba és nézd meg azokat a nem könnyű kardokat, tőröket és egyéb hasonló cuccokat, amikkel ezek az emberek akár órákig nagyon keményen harcoltak. Nézd meg a hajítódárdákat, gerelyeket, melyek nem ultrakönnyű ötvözetekből készültek--és képzeld el, ki volt az aki ezt relatív messzire és akkora erővel eldobta, hogy ott megölt vele egy embert.Ráadásul egy csatában nem egyszer,....

Piere de La Croix 2014.10.11. 21:41:35

@HK417: Azt azért hozzá kell tenni, hogy az "órákig" tartó harc - főleg az egyes emberek esetében - általában erős túlzás. Ritka volt az órákig tartó összecsapás (az összes csatát fiyelembe véve) a XIX. sz.-ig... (A fegyverek súlyából pedig az akkori emberek állóképességéről nehéz pontos következtetéseket - nem mondom hogy lehetetlen, de elébbé szerteágozó kérdés - levonni, mivel elsősorban nem azért készítették el így ezeket a fegyvereket, mert olyan erősek voltak, hanem mert egyszerűen nem állt más a rendelkezésükre. Illetve itt kell megjegyezni - de nem HK417-nek szó ez - hogy általában a múzeumokban olyan fegyvereket állítanak ki, amelyek megmaradtak valamiért: vagyis alapból az erősebb anyagból készültek és amiket nem mellesleg reprezentációs célokból is használtak.
A gránát dobása pedig elsősorban nem erő, hanem technika és tapasztalat kérdése, mint minden hajításé)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.10.11. 21:50:55

@Piere de La Croix: Nem is gondoltam arra, hogy azért voltak nehezek, mert erős embernek készültek--fordítva értettem: azért kellett erősnek lennie a használónak, mert nehéz volt a cucc. Nem csak ebből vontam le a következtetést az erőnlétre vonatkozóan--ha lovagoltál már életedben, ha rohantál már fel valahova egy csomó felszereléssel, ha gyalogoltál már cuccal 30-50kilómétert, akkor tudod miről beszélek!
A dobásban teljesen igazad van--sokat számít a technika.

Piere de La Croix 2014.10.12. 12:05:13

@HK417: Persze, ezért írtam, hogy "hozzá kell tenni", és nem azt, hogy "nincs igazad". :)

vén betyár 2014.11.08. 07:21:03

"...A várban hagyott majd négyszáz török ágyú, valamint 75 mozsár egy része avult volt és rozsdás, de használhatónak tűnt. Találtak továbbá négy darab, eredetileg keresztény löveget, hatalmas kaliberű, 40 fontos golyóra. A házak romjai alól egyre több fegyver került elő, és a raktárakban is volt még rengeteg kézigránát és petárda. ..." epa.oszk.hu/00000/00003/00023/galantay.html

Tehéntőgy 2014.11.10. 17:34:07

@Titus Pullo Urbino: Anélkül, hogy Bánlaky-Breitnél okosabbnak gondolnám magamat, azért az idézet elején elmondott kritikáját a 16-17. század "metodista" hadviseléséről némileg igaztalannak érzem. A katona, különösen a zsoldoskatona, drága jószág volt, a résztvevő parancsnokok jelentős része sokkal inkább egyfajta vállalkozó, mint a későbbi hadseregek elkötelezett tisztje (nem is beszélve a tüzérekről, akik céhes mesteremberek voltak). Utánpótlás szállítása, közlekedés stb. nehézkes volt, sokszor sokkal inkább a kajabeszerzési lehetőségekhez szabták a kitűzött stratégiai célokat, és nem a kiszemelt célhoz akartak logisztikai feltételeket megteremteni. Ilyen körülmények közt naná, hogy szívesebben vágtak bele egy-egy ostromba, vagy álltak be egy "ki rabolja le előbb a környéket a másik elől és kényszeríti visszavonulásra"-típusú meccsbe, mint hogy döntő csatát vívjanak.

Titus Pullo Urbino 2014.11.13. 09:20:51

@Tehéntőgy: ezzel vitatkoznék, itt olyan finanszírozási megoldás volt, hogy biztosan megkapták a bérüket a zsoldosok (a magyar hajdúk kevésbé), Oppenheimer Sámuel, mint a felszabadítási harcok finanszírozója mindent fizetett, a tetemes költségeket persze utólag igyekeztek bevasalni a magyar adózókon.