Pont egy évvel ezelőtt volt itt egy írás a történelem egyik nagy csatájáról, ami elnyerte az olvasók tetszését. Akkor sokan kommentben kérték, hogy legyen még hasonló csataleírás. A mai dátum kiváló időpont arra, hogy megemlékezzünk a Galaktikus Polgárháború döntő ütközetéről, ami alapjaiban változtatta meg a Galaxis sorsát. Az Endor melletti csatáról lesz szó. A jelenleg legismertebb dokumentumfilm sajnos csak felületesen és némiképp idealizálva mutatja be az ütközetet, méltatlanul hanyagolva az előzmények bemutatását, és elhallgatva számtalan hőstettet. Mint minden csatát, ezt is megelőzte számos érdekes történés, és a döntő ütközet utóélete is sok érdekességgel szolgál.

A hoth-i csatát követően a Lázadók Szövetsége nagyon kellemetlen helyzetben volt. A bolygófelszíni haderejük, ami addig sem volt valami erős, most szinte végleg megszűnt létezni. A mélyűr eldugott lázadó őrhelyei megteltek a Hoth-ról érkező menekültekkel, sebesültekkel. A Birodalmi Flotta sok ilyen őrhelyen rajtaütött és tovább fokozta a veszteségeket. A birodalmi haderő soraiban érthető módon megugrott a harci morál. A lázadó flotta a Galaxis peremén gyülekezett, (nem is nagyon tudtak már máshol gyülekezni) és a katonai vezetők bizony eléggé le voltak törve. Bár a flotta jórészt megúszta nagyobb veszteségek nélkül, az világos volt, hogy csak ezzel az erővel a Birodalmat nem lehet megtörni. Főleg, mivel a legnagyobb lázadó hajóosztály, a Kalamári-osztályú csillagcirkálók is gyengébbek voltak, mint a standard Birodalmi- osztályú csillagrombolók. Egy szó, mint száz, nem a lázadóknak állt a zászló.

Nem csak a lázadó vezérkar volt bajban, hanem a politikai vezetés is. A Birodalom Hoth-i győzelme miatt érthető módon nem volt könnyű új bolygókat megnyerni a lázadás ügyének, sőt, a régi támogatók is megrettentek. Volt viszont egy nép, a Bothawui bolygó őslakói, a bothaiak, akik a birodalom ádáz ellenségei voltak. Ez a nép kiváló diplomáciai érzékéről, és mindenkinél fejlettebb intergalaktikus kémhálózatáról volt híres. Egy bothai szinte betegesen büszke, és az elnyomás legkisebb formáját sem ismeri el, így a kincset érő bothai HUMINT kémhálózat minden információja a lázadók szövetségét erősítette. Lényegében a bothaiak saját szakállukra (amire mint tradicionális bothai jellegzetességre, külön is büszkék voltak), mindenféle parancs nélkül kémkedtek. Úgy voltak vele, hogy veszíteni valójuk nincs: ha a Birodalom kerekedik felül, nekik úgyis végük, ha a lázadók, akkor viszont a háborús erőfeszítéseik ellentételezéseként egy új Galaktikus Köztársaságban befolyásosabb pozíciókat foglalhatnak el. Bármennyire is keltett sokakban ellenszenvet a bothaiak rátartisága és büszkesége, azt mindenki elismerte, hogy zseniálisan szervezett hálózatuk nélkül a Lázadók Szövetsége vajmi kevés sikert ért volna el. Ráadásul a bothai kémek, ha lebuktak, inkább meghaltak, minthogy a megszerzett információt az ellenségnek kiszolgáltassák, vagy hogy felfedjék társaikat. A lényeg tehát, hogy egy ilyen „önjáró” bothai kémtevékenység derített fényt a második birodalmi Halálcsillag létére. A lázadók parancsnokai először ledöbbentek, majd kétségbe estek. Egy Halálcsillag méretű bázis megtámadása rendkívüli előkészületeket és teljes titoktartást igényelt. A megszerzett információ azt is tartalmazta, hogy a Halálcsillag No.2. még nem üzemkész, valamivel nagyobb mint az elődje, és hogy az Endor nevű hold mellett épül, Tiaan Jerjerrod birodalmi moff parancsnoksága alatt. Az is kiderült, hogy az épülő harcbázist az Endor holdról energiapajzs védi, amin semmi sem tud áthatolni (nem úgy mint az balsorsú elődjénél). Ez az információ úgy kellett most a lázadóknak, mint egy falat kenyér. Rögvest neki is álltak a tervezésnek. A megoldandó feladatok között volt például, hogy milyen alegységekkel, hogyan semmisítsék meg a Halálcsillagot védő energiapajzsot. Mindenképp az lett volna a legjobb, ha a birodalmiak nem is sejtik, hogy a lázadók mire készülnek. Az már elsőre világos volt, hogy egy különleges egységet kell bevetni. Az ilyen speciális alakulatokból nem volt hiány a lázadók sorai közt. Elhatározták, hogy félrevezetés végett egy szintén különleges egységgel folyamatosan piszkálni fogják a birodalmiakat. A parancsnokság a Renegát Egységet jelölte ki az akcióra. Ezt az egységet még Han Solo intergalaktikus csempész, (és szabadidejében lázadó parancsnok) hozta létre még a hoth-i csata előtt. Az alakulat tagjai nem meglepő módon munkanélküli csempészekből, és válogatott zsiványokból kerültek ki. Az alakulat parancsnoka Col Serra őrnagy lett. Serra az új feladatot nagyon komolyan vette, kis csapata pedig igen fegyelmezetten kezdett hozzá a felkészüléshez. Különböző birodalmi helyőrségeken és mélyűri bázisokon hajtottak végre rajtaütéseket, ezzel is gyakorolva a harcot, tanulmányozva az ellenség harceljárásait. Így esett, hogy a Korribanon történő rajtaütés nem várt meglepetésekkel szolgált. A Korriban ugyanis nem csak a birodalmi helyőrség miatt volt érdekes, hanem egy Sith síremlék miatt is. A rajtaütés egész jól haladt, de helyőrség tudván, hogy a Császárnak mennyire kedves kis hely ez, riasztotta az uralkodót, aki azonnal a helyszínre sietett. Col Serra tudta, hogy ha a Császár megérkezik, akkor nem sok esélyük marad, így elhatározta, hogy a síremlék belsejébe csalogatja a Sith vezért, és megpróbálja rárobbantani a sírboltot. Persze hogy a császár biztosan bemenjen, kellőképpen fel is bosszantaná, ha mondjuk igen civilizálatlan módon tönkrevágna néhány Sith ereklyét. A csel bejött, Palpatine piszok mérges lett, mikor hírt szerzett a vandál pusztításról. A síremlékben aztán heves elektromos kisüléseket gerjesztve szabadult meg a dühétől és jópár lázadó kommandóstól. Col Serra parancsára a lázadó különítmény megmaradt tagjai kimenekültek az egyik kijáraton, majd mindegyik kijáratot berobbantották. A csel ellenére igyekezniük kellett, mert tudták, hogy a felpaprikázott Sith Nagyurat pár tonnácska kőtömb nem sokáig tartja távol. A kiemelési pont felé haladva útba ejtették és átkutatták a Császár saját siklóját, amiben értékes információkra leltek. Az elszakadás sikerült, és bár a Renegát Egység az eddigi legsúlyosabb veszteségét könyvelhette el, a szerzett információ minden áldozatot megért: kiderült, hogy az épülő Halálcsillagra maga a császár fog elmenni, hogy amolyan botcsinálta művezetőként személyes varázsával jelenlétével ellenőrizze a munkálatok gördülékenységét. Szóval adva van egy félkész, még üzemképtelen Halálcsillag, rajta a Galaktikus Birodalom császárával, miközben a birodalmi flotta java a lázadókat kergeti szerte a galaxisban…Magyarán, olyan sok legyet üthetne egy csapásra a Lázadók Szövetsége, amennyi egy tatuini bantaürülék körül kering.

A fenti lehetőség nagyon megragadta a lázadó tábornokok és admirálisok fantáziáját. Hozzáláttak a tervezéshez. Úgy tervezték, hogy egy válogatott harcosokból álló különítményt csempésznek a szigorúan ellenőrzött Endor holdra. Ez az egység semlegesíti a Halálcsillagot védő pajzsot, majd a lázadó flotta a hiperűrből kilépve azonnal nekiáll lebontani a félkész bázist. Az Endorra küldendő különítmény megszervezésével Brenn Tantor tábornokot bízták meg, aki amúgy a birodalmi haderőből dezertált. Az alegység parancsnokának a tábornokká előléptetett Han Solot tették meg. A terv zökkenőmentes végrehajtásához két dologra volt még szükség: zsákmányolni kellett egy birodalmi lajstromban lévő siklót, és egy elterelő támadást kellett indítani egy bolygórendszer ellen. Egy merész mélyűri akcióval a Sabra korvett és kísérete megszerezte a Tyderium nevű Lambda osztályú siklót, úgyhogy a jármű már megvolt. A másik akció már nem ment ilyen zökkenőmentesen… vagyis nagyon is zökkenőmentesen ment. A Renegát Egység kapta feladatul, hogy végezzen rajtaütést a Sullust-on. Mivel a Sullust a Birodalom által megszállt bolygó volt (állandóan lázadozó lakossággal), és az iparára a Birodalomnak szüksége volt, a lázadók úgy okoskodtak, hogy ezt a bolygórendszert a császár semmiképp sem hagyja elveszni, és emiatt jelentős flottát küld a sullusti helyőrség megsegítésére. A Renegát egység viszonylag simán landolt a Sulluston, és meg is kezdte a harcfeladatát, ami lényegében abból állt, hogy pusztítsanak el minden birodalmi érdekeltséget, lett légyen az épület, katonai objektum, vagy rohamosztagos. A birodalmi helyőrséget eléggé meglepte a támadás, és viszonylag kapkodva láttak hozzá a támadás visszaverésére. Ami viszont a támadókat és a védőket is meglepte, hogy nem lépett ki a hiperűrből egyetlen császári hadihajó sem, hogy a szorongatott rendszer segítségére siessen. Ugyanis volt valami, amiről senki sem tudott, mégpedig az, hogy a Császár egy igen bonyolult és körmönfont cselt eszelt ki. Az volt a terve, hogy a lázadó flottát az Endorhoz csalja, és ott megsemmisíti. Éppen ezért a legnagyobb flottaegységeknek azt a parancsot adta, hogy az Endor közelében várakozzanak. Szinte biztosra vehető, hogy ha erről a lázadók tudtak volna, más tervet eszelnek ki, vagy ami valószínűbb, hagyják az egészet a fenébe. De mivel nem tudtak az ördögi cselről, folytatták az előkészületeket. Útnak indították a Tyderiumot, rajta a mindenre elszánt kommandóval. A lázadó flotta szervezése is megkezdődött, Gial Ackbar admirális vezetésével. Ackbar kalamári volt, (Itt balra egy hamisítatlanul előnytelen igazolványkép róla... bár kérdés, készülhet-e róla előnyös egyáltalán) és igen nagy tudású katonai vezető. Fajának bolygója, a Mon Calamari híres volt hadihajóépítő gyárairól. Mikor a Birodalom a fennhatósága alá hajtotta a bolygót, a kalamári flotta a harc helyett a visszavonulást választotta, és az így elmenekült nagy hajóegységek adták később a gerincét a lázadók flottájának. Ackbar admirális a lehető legoptimálisabban osztotta el a flottáját. A terve szerint a hiperűrből kilépve egy vadászgépekből álló csapásmérő erő egyből nekiesik a Halálcsillagnak. Ezt a csoportot Lando Calrissian tábornok, a Bespin egykori kormányzója vezette, méghozzá egy katonásan feltuningolt YT-1300-as könnyű koréliai teherhajóval (ez a hajó volt Solo tábornok egykori munkaeszköze). Ennek a hajónak az egyik tüzére volt Ace Azzameen, aki részt vett a Tyderium megszerzéséért indított akcióban, és a bothai kémek kimenekítésében. A támadó kötelékben repült a yavini csata veteránja, és a Hoth hőse, Wedge Antilles parancsnok is. A vadászgépek esetében a harcászati előny mindenképp a lázadóknál volt: a két bevált típuson felül (Incom T-65 X-wing, Koensayr BTL Y-wing) két új, korszerűbb vadászgép is erősítette a flottát. Az Incom RZ-1 A-wing kifejezetten légifölény űrfölény vadászgépnek készült, míg a Slayn&Korpil A/SF-1 B-wing az Y-wing utódjaként jelentősen erősebb fegyverzettel és sebességgel rendelkező csapásmérő volt. A birodalmi légvédelem csak a kissé elaggott, de fürge Sienar TIE/LN vadászgépekre és a korszerűbb, erősebb fegyverzetű, de elégtelen páncélzatú TIE/IN elfogó vadászokra hagyatkozhatott. A birodalmi vadászerők az Endornál már kaptak a legmodernebb TIE/D vadászgépből, de csak egy tucattal rendelkeztek még belőle. A hadihajók tekintetében a lázadó flotta már korántsem rendelkezett korszerű egységekkel. Ackbar admirális zászlóshajója a Home One a legnagyobb Liberty osztályú cirkálók közé tartozott, és ezekből pont 4 darabbal rendelkeztek. A kisebb cirkálóosztályokból volt több is. A közvetlen kíséretet adó Nebulon-B osztályú fregattokból már jobb volt a helyzet, és a fürge, de gyenge fegyverzetű CR90 osztályú koréliai korvettből sem volt hiány. A flottához még tartozott számos kisebb hadihajó, naszád, őrhajó, egészségügyi ellátóhajó, mindegyik szinte kivétel nélkül valamelyik lázadó bolygórendszer adománya. A harci morállal nem volt baj, mindenki ki akarta venni a részét a nagy csatában.

Közben a Tyderium kilépett a hiperűrből az Endornál.  Han Solo, az egykori fűszercsempészből lett tábornok most ember és fegyvercsempészet témakörben remekelt, és némi idegtépő várakozás után engedélyt kapott a Tiltott Holdon történő landolásra. Az Galaktikus Birodalom a Második Halálcsillag építési helyéül nem is találhatott volna jobb helyszínt. Az Endor erdős világa viszonylag kellemes klímával bírt, a Hoth-ot megjárt katonák legalábbis eskü alatt vallották, hogy inkább 10 év endori őrszolgálat, mint egy óra bármi a Hoth-on. Az Endor őslakói sem okoztak különösebb gondot, legalábbis eleinte. Az alacsony civilizációs szinten lévő evok őslakókat nem nagyon kellett lenyomni, bár tanúsítottak némi ellenállást az elején. A pajzsgenerátor és a helyőrség (meg persze a Halálcsillag) megépítése viszont teljes titoktartás mellett kezdődött, ami eleve kizárta a közbeszerzési eljárásokat, és a jelentős pénzügyi és anyagi-technikai forrásokat felemésztő Paks II Halálcsillag II terv teljes dokumentációját 30 fényévre titkosították. Mivel civilek nem dolgozhattak a munkálatokon, így katonai műszaki alakulatok dolgoztak az Endoron. Az építkezések befejeztével viszonylag gyenge helyőrséget hagytak a holdon, mert az evokok ellen nem volt szükség nehéz fegyverzetre. Bár a kíváncsi kis szőrmókok egyre haragosabbak voltak amiért a birodalmi egységek meggyalázzák ősi földjüket holdjukat, sok kárt nem okoztak, viszont magukra vonták a birodalmi katonák aránytalanul erősebb ellencsapásait. A helyőrség olykor indított néhány tisztogató akciót, hogy távol tartsák a bázisuktól az evokokat, de ezek olyan tessék-lássék akciók voltak. Kijelenthető tehát, hogy birodalmi megszállt világ létére az Endor kifejezetten nyugis hely volt, és ez meglátszott az itt szolgáló katonák fegyelmén is. Ilyen helyen landolt a Tyderium, és a kommandós alegység. Ami viszont a terveket illeti, nos azokat lehetett a kukába dobni. Az történt ugyanis, hogy az különleges műveleti egység beleszaladt előbb egy birodalmi járőrbe, majd szinte a teljes törzs állománya az evokok csapdájába esett. Az evokokat nem lehet hibáztatni, ők már régóta fújtak minden olyan humanoidra, akinél sugárvető volt, és hát nem is lehet számon kérni rajtuk, hogy nem tudták megkülönböztetni a lázadó kommandósokat a birodalmi katonáktól. Puskás ember az puskás ember, egyre megy, tűzre vele. A birodalmi járőröket sikerült kiiktatni, de az biztos volt, hogy a helyőrségnél sejtenek valamit. A törzskar kiszabadítása sem ment könnyen, viszont sikerült az adott kerületi evok törzsfőnöknek bebizonyítani, hogy lényegében egy oldalon állnak. Sőt, arra is rávették a kicsi de harcias evokokat, hogy segítsék a lázadók ügyét. Cserébe csak azt tudták ígérni, hogy ha a felkelés ügye győzedelmeskedik, az Endor világa visszanyeri régi függetlenségét, és nem fogják csesztetni. Az evok harcosok (mert volt köztük ilyen megmosolyogtató beosztás is) megmutatták a lázadóknak a pajzsgenerátor egyik oldalsó, kevésbé védett bejáratát, majd elvonták az itt unatkozó birodalmi járőrök figyelmét. A sima behatolás azonban nem várt kudarcba fulladt: a Császár csapdája az Endorra is vonatkozott, és már jó előre erős rohamosztagos egységeket vezényelt a holdra, hogy az ott bevetett lázadó kommandót megsemmisítse. A lázadó kommandósok elhűlve látták, hogy az elcsalogatott járőrök helyébe nehézfegyverzetű gyalogosok, és kétlábú páncélozott harcjárművek érkeznek. A csata puskalövés nélkül is eldőlni látszott, a jelentős túlerő ellen nem volt értelme felvenni a harcot. Nem úgy az evokok. A birodalmi erősítésre ők sem számítottak, és félő volt, hogy a lázadók árulással vádolnák meg őket, ráadásul a demilitarizált Endor álma is úgy tűnt, szertefoszlik. Így hát a maguk primitív eszközeivel váratlanul rajtaütöttek a birodalmi csoportosuláson, és saját veszteségeikkel mit sem törődve kezdték el csépelni a rohamosztagosokat. A hirtelen támadt kavarodásra a jól képzett lázadó kommandósok reagáltak gyorsabban, miközben a birodalmi egységek csak nagy nehezen értették meg, kik is a támadók. Ilyen heves és elszánt akciót még nem tapasztaltak az őslakosok részéről. A birodalmi gyalogság gyorsan szétszóródott, a buja aljnövényzetben nem tudtak rendes alakzatokban harcolni. A kétlábú harcjárművek eleinte állták a sarat, páncélzatuk megvédet őket a kezdetleges fegyverektől, tűzerejük véres rendet vágott a támadók soraiban. Viszont a terepviszonyok nem kedveztek a manőverezésnek, és sebességüket sem tudták kihasználni. A csata heves volt, de igazából a birodalmiaknak állt a zászló, hiszen csak addig kellett volna kitartaniuk, amíg (szégyen szemre) be nem érkezik az erősítés. A kis evokok viszont egyre több lépegetőt tettek harcképtelenné, sőt, egyet sikerült zsákmányolniuk is. Ez végül is meghozta a fordulatot: a megmaradt rohamosztagosok letették a fegyvert, a lázadó kommandósok pedig rohamvágtában álltak neki felrobbantani a pajzsgenerátort. Ugyanis ekkor már az űrben tombolt az ütközet a lázadó flotta és a birodalmi erők között. És az utóbbiak látványosan győzelemre álltak.

A lázadó flotta időben lépett ki a hiperűrből. A csapásmérő rajok azonnal a halálcsillag felé indultak, és a sokkal lomhább csillagcirkálók is tartották az irányt. Kellett egy kis idő, mire felfedezték, hogy a Halálcsillagot védő pajzs még aktív. Rettenetes kavarodás támad: a fürge vadászgépek viszonylag könnyen fordultak el a láthatatlan és áthatolhatatlan energiafaltól, de a hadihajók bizony bajban voltak, és úgy próbáltak visszafordulni, ahogy tudtak. A harcrend felbomlott, a gondosan felépített alakzat megszűnt. A gonosz és ravasz császár terve most érett be. Parancsára az Endor mögött lapító birodalmi Flotta elindult, hogy elvágja a lázadó hajók visszavonulásának útját. Ackbar admirális erre olyat mondott, amit egyetlen beosztott matróz és pilóta sem szeretne hallani egy hadvezértől: „Ez csapda!” kiáltotta inkább mérgesen, mint rémülten. Ez a haditerv is mehetett a kukába. Ackbar nem csak a két szép szeme miatt (hehe) lett a flotta (és amúgy a teljes lázadó haderő) parancsnoka, hanem mert zseniálisan tudott rögtönözni. Viszonylag gyorsan rendbe szedte a széthullott alakzatokat, és felkészült a harcra. A kiszámítható birodalmi flotta most viszont állva maradt. Elég messze attól, hogy a nagy hajóegységek közt lövésváltás kezdődjön, de ahhoz elég közel, hogy a menekülés (hiperürugrás) legrövidebb útját elállják. Aztán a lázadók nyakába zúdultak a birodalmi vadászgépek. A birodalmi taktika nyilvánvaló volt: a több hullámban támadó vadászoknak kellett felszámolni a lázadó flotta vadászvédelmét, hogy aztán a TIE/B gépekkel felszerelt bombázó századok könnyűszerrel végezzenek a védtelen cirkálókkal. Ami meg majd marad, azzal a flotta nagy egységei végeznek. A nagy hadihajók esetében az erőviszonyok a birodalomnak kedveztek. A flottájuk élén zászlóshajóként ott volt minden idők legnagyobb hadihajója, egy afféle pót-halálcsillagocska, az Executor-osztályú szuper csillagromboló. Bár tűzerőben semmi sem ért fel vele, nagy mérete miatt igen nehezen manőverezett, és ez főleg akkor volt hátrány, ha harcalakzatban több más hadihajóval kellett haladnia. Emiatt a könnyebb hadihajók sem tudták kihasználni nagyobb mozgékonyságukat. A kibontakozó heves küzdelem a vadászgépek között még nem dőlt el, és Ackbar komoly gondban volt. Még volt esélye, hogy egy bonyolult manőverrel kivezesse a flottát a csapdából, persze a veszteségek borítékolhatók voltak, és ott volt a lehetőség, hogy várnak még, hátha az endori különítmény mégis sikerrel jár. Bár ez utóbbi eshetőség is egy komoly problémát vetett fel: még ha sikerül is a Halálcsillag megsemmisítése, mi lesz a sokkal erősebb Birodalmi Flottával? Sokat nem tudtak a Home One zászlóshajó hídján ezen töprengeni, ugyanis a Halálcsillag egyszer csak elsült. A felderítési adatok szerint még üzemképtelen Halálcsillag mégiscsak megszerezte a „Combat ready” minősítést és a szériatartozékként bolygók eltakarítására beépített szuperlézerének egyetlen lövésével finom párafelhővé változtatta a lázadók Liberty nevű csillagcirkálóját, és teljes legénységét. Ez az új fejlemény kisebbfajta pánikot okozott a lázadók soraiban. Ackbar már majdnem kiadta a parancsot a flottának menekülésre (nem visszavonulásra) de Calrissian tábornok még egy utolsó ötlettel állt elő: A flotta essen neki a birodalmi csillagrombolóknak. Az elképesztő ötlet amúgy az egyetlen lehetőségük is volt egyben. A lőtávolban egymással küzdő nagy hadihajók miatt a Halálcsillag nem tudja majd használni a szuperlézerét anélkül, hogy saját hajót ne veszélyeztetne. Viszont a két flotta méretbeli és tűzerőbeli különbségéből a lázadók nemigen jöhettek ki győztesen. A merész manőver erősen meglepte az elbizakodott birodalmiakat. A közelharcban mindkét fél hajói súlyos sérüléseket szenvedtek. A lázadó vadászok hozták a papírformát, és erősen megritkították a birodalmi vadászokat, és több egység sikeresen támadta a csillagrombolókat. Az erőfölény persze még így is birodalomnak kedvezett. Hogy a két flotta közti tűzerőbeli különbséget kissé enyhítsék, a lázadó parancsnokok elkeseredett lépésre adtak parancsot. Több koréliai korvett legénységének azt az utasítást adták, hogy hajójukat irányítsák egy birodalmi romboló felé, állítsák ütközőpályára, majd hagyják el a hajót. Az ilyen fél-kamikaze megoldásokra a birodalmiak abszolút nem voltak felkészülve. Közben a lázadók vadászgépei jobb híján a rombolók védelmi rendszereit vették célba. A csata egyik meghatározó pillanata volt, mikor Arvel Crynyd parancsnok szétlőtt A-szárnyú vadászgépe az Executor hajóhídjába csapódott, megölve a birodalmi flotta parancsnokait, és irányíthatatlanná téve a legnagyobb hadihajót. Nagyjából ekkor sikerült az endori különítménynek felrobbantani a Halálcsillagot védő energiapajzs generátorát. A Calrissian vezette csapásmérő egység azonnal a harcbázis felé fordult. A birodalmi flottán belül viszont a tanácstalanság lett úrrá. A hajóhíd és parancsnoki állomány nélküli, tehetetlenül sodródó Executor eleve nem volt szívderítő látvány, de még számítógépes pályakalkuláció nélkül is látható volt, hogy a hajó a Halálcsillagba fog fúródni. Ami még inkább zavart okozott az erőben a birodalmi admirálisok között, hogy egy ideje nem jött már rejtjelezett üzenet a Halálcsillagról, és hogy az Executor kiesése miatt most ki is a flotta rangidős parancsnoka. A flotta harcrendje szerint az Executort helyettesítő hadihajó a Chimaera romboló volt, Gilad Pellaeon admirális vezetésével, de a rangidős tengernagy Bitzer Harrsk admirális volt, ő viszont súlyosan megsebesült az ütközetben saját hajóján. Az akadozó jelentések arról szóltak, hogy a birodalmi vadászerők lényegében megszűntek létezni, a megmaradt pár darab vadászgép a halálcsillag belsejébe indult lázadó vadászgépek után eredt. A vadászvédelem nélkül maradt birodalmi hajókat a lázadó vadászgépek szinte zavartalanul támadhatták, hiszen a teljes tüzérségüket lekötötte a lázadó csillagcirkálók elleni harc. A csata igazi és döntő fordulata akkor következett be, mikor a Halálcsillag felrobbant. A fáradt, de lelkes lázadó pilóták és matrózok újabb lökést kaptak a harc folytatásához, a birodalmi katonákon viszont úrrá lett a csüggedés. Tudták, hogy a Halálcsillaggal együtt odalett a Nagy vezér Császár és a Kedves Vezető Darth Vader is. Ackbar admirális igyekezett kihasználni a pillanatnyi előnyt, és a magával hozott kis számú, de jól képzett szárazföldi erőknek kiadta a parancsot, hogy landoljanak az Endoron, és ha kell, segítsék az endori különítmény harcát. A demoralizált birodalmi flotta Pellaeon admirális parancsára megkezdte a visszavonulást. A csata elején oly büszke armada most tele volt ronccsá lőtt hadihajóval, és volt olyan is, amelyik a hajtóműveit ért találat miatt mozdulni sem tudott. Egyedül Osvald Teshik admirális csillagrombolója, az Eleemosynary folytatta a harcot. Ezt a rombolót végül Y és B-szárnyú harci gépek koncentrált ionágyútűzzel harcképtelenné tették és ezután a lázadó egységek a hajót elfoglalták. Teshik admirális fogságba esett. Végül is a birodalmi erők a hiperűrbe ugorva elhagyták a csatateret. A lázadók győzelme az űrben is teljessé vált.

Már Douglas Adams óta tudjuk, hogy a fénysebességnél csak a rossz hírek terjednek gyorsabban, így nem csoda, hogy a birodalmi fennhatóság alá tartozó bolygókon hamar elterjedt az endori csatavesztés híre. Egyre másra bontakoztak ki spontán felkelések, tüntetések, még a Coruscant főbolygón is zavargások törtek ki. Ezek
nagy részét a birodalmi rendfenntartó erők könyörtelenül vérbe fojtották. A Birodalom katonai alapját jelentő flotta nagy része viszont sértetlen volt, hiszen a császári parancs nem vonatkozott mindenkire. A flotta rendelkezett még nagy formátumú vezetőkkel is, akikkel a lázadóknak később igencsak meggyűlt a bajuk. Bár az endori csata nem jelentette a birodalom azonnali végét, viszont a polgárháború új fejezetének nyitányának lett szimbóluma. Bár a lázadó flotta súlyos veszteségeket szenvedett úgy technikában, mint élőerőben egyaránt, a sikert ügyesen ki tudta használni. Egyre másra indítottak rajtaütésszerű támadásokat kisebb birodalmi bolygórendszerek ellen, például Calrissian tábornok egykori állomáshelye, a Bespin is egy ilyen támadással lett felszabadítva. A lázadók politikai vonala is ügyesen használta ki a kedvező széljárást, és diplomáciai úton több bolygórendszert is sikerült maguk mellé állítani. Az endori csata végével a galaktikus polgárháború nem ért véget, csupán felcsillantotta a reményt, hogy az elnyomás ellen igenis eséllyel lehet felvenni a harcot. Hogy mi történt ezután, bővebben talán egy év múlva tudunk majd többet mondani.