Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (80) alagút (7) állat (8) amerikai (94) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (11) ausztrál (5) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (6) brit (64) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (7) ejtőernyős (26) életrajz (39) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (5) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (47) hadsereg (15) hadtörténelem (146) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (14) hidegháború (44) híres bűnözők (8) honvédség (11) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (45) ii világháború (106) izrael (25) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (140) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (28) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (52) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (14) svéd (7) számítógép (9) szavazás (7) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (36) szovjet (59) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (16) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (65) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) usa (53) USA (5) utánközlés (25) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (55) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Amerikai milíciák és civil fegyvertartók, III. rész: ,,A well regulated Militia..."

2017.07.03. 02:12 Fredddy

minute_man_statue_lexington_massachusetts_cropped.jpgAz előző két részben (1,2) megismerhettük az amerikai fegyvertartás szabályait, hátterét, rajongóit és ellendrukkereit. A témát eddig főleg az egyéni jogok és kötelességek irányából közelítettük meg, a cikksorozat második felében viszont ez megváltozik: az érdekérvényesítés ugyanis sokkal hatékonyabb, ha az ember magányos rambózás helyett egy egyetértő és összetartó bartáti társaság tagjaként űzi az erőszakos életvitelt. Ez természetesen már akkor is rég magától értetődő volt, amikor az első majom az első kőért lehajolt, de ennyire azért nem megyünk vissza a történetben: egy pár száz éves visszatekintés pont elég lesz arra, hogy megismerjük a második alkotmánykiegészítésben szereplő ,,jól szervezett milícia” múltját és jelenét. Mellette pedig néhány nem annyira jól szervezett milíciáét is.

 

 1.) ,,Mivel egy jól szervezett milícia szükséges...”

 

Ahogy a bevezetőben írtam, az amerikai hazafiak nem csak egyénileg gyakorolják a szabadság fegyveres védelmének nemes feladatát, időnként többen is összeállnak e célból. Egy hagyományos berendezkedésű, állami erőszakmonopólium elvét tisztelő országban az ilyesmi általában erősen ellenjavallt, Magyarországon a Btk 146. § értelmében tilos idegen fegyveres testületbe tagokat toborozni. A szervezet ellenségképétől függően a dolog ráadásul az alkotmányos rend elleni bűncselekmények gyanúját is felvetheti, emlékezzünk csak Ekrem Kemál György esetére.

Amerikában viszont az államtól független fegyveres szervezetek létezésének nagyon komoly történelmi gyökerei vannak, és több ízben is óriási szerepük volt az ország fennmaradásában. Emiatt a milíciák léte is egyike a számunkra erősen meghaladottnak tűnő, de a sajátos felépítésű amerikai társadalmi rendszerben a mai napig megőrzött hagyományok egyikének.

A milícia szó latin eredetű, a ,,katona” jelentésű ,,miles” szóból származik. Az elmúlt néhány évszázadban kialakult a szó modern jelentése: helyi jelentőségű, civilekből toborzott fegyveres szervezet, amely a hivatásos, illetve sorozott katonákból álló reguláris hadsereg mellett kisegítő feladatokat lát el.

anglo-saxons-300x224.jpgA dolog elméleti alapjai a kora középkorig nyúlnak: a rómaiak elvonulása után kialakuló angolszász világban a szabad polgárok saját költségükön felszerelkezve védték a megyéjüket (pl mikor Ragnar Lothbrokék átugrottak anyagot gyűjteni az új Amon Amarth lemezre), illetve segítették a királyi hadsereget, ezeket a botcsinálta katonákat nevezték fyrdeknek (képen). A rendszer létjogosultságát idővel a hódító normannok is belátták, 1181-ben II. Henrik angol király kiadta az Assize of Arms nevű rendeletet (magyar nevével nem találkoztam, ,,Határozat a fegyverekről”, vagy ilyesmi lehet), ebben kötelezett minden szabad polgárt a király fegyveres szolgálatára, sőt, még azt is előírta, hogy kinek milyen katonai felszerelés beszerzéséről kell gondoskodnia: a nemeseknek lovagi birtokonként (ez egy korabeli birtokméret-egység) egy láncinget, egy sisakot, egy pajzsot és egy lándzsát (illetve az ezekkel felszerelt vitézt) kellett bevetni, míg a polgároknak posztóvérttel, az iron cap-nek nevezett kisebb vassisakkal és szintén egy lándzsával felszerelve kellett harcba szállni. Ezt a rendeletet többször megerősítették a középkor folyamán, I. Erzsébet idején pedig már a hosszúíjak tartását és használatának elsajátítását írták elő a népnek. Az állandó hadsereggel szemben az angolok bizalmatlanok voltak: féltek, hogy a király a parlament ellen használja fel, miközben az ország területét úgyis megvédi a flotta. A katonáskodást emellett nem is tartották gentlemanhez méltó elfoglaltságnak, így a milíciák rendszere a napóleoni háborúkig megmaradt. Ebből a milliőből indultak aztán útnak a telepeseket szállító hajók az Újvilág felé, ahol kialakultak a későbbi USA tagállamaivá váló gyarmatok.

A gyarmatokon állomásozó angol királyi hadsereg ereje sokszor nem volt elég a terület megfelelő biztosítására, így Amerikában is egyből nagy szükség volt a milíciák felállítására. Az érkezők ritkán rendelkeztek értékelhető katonai tudással, de ha nem akartak pár napon belül kiskutyaúszásban hazatempózni Angliába, akkor hamar rá kellett jönniük az okosságra, az indiánok ugyanis nem vicceltek. A első, komplett ezredeket felvonultató szemlére már 1636-ban sor került, Massachusettsben. A gyarmat 1636. december 13-án állított fel három milíciaezredet, ezt a napot tekintik az amerikai milíciák, így például a Nemzeti Gárda születésnapjának.

A milíciaállítás szabályai gyarmatonként változtak, de a lényeg nagyjából mindenhol ugyanaz volt: a 18-45 évimages_2.jpg közötti fegyverbíró fehér férfiaknak kellett saját költségükön milicistának felszerelkezni, a milíciákat pedig az adott gyarmat hatóságai felügyelték. A fegyverzet persze ekkor már nem láncinget és íjat, hanem többnyire egy megfelelő puskát és annak tartozékait jelentette (bár az első időkben még volt szerepe a lándzsának is). A parancsnoki rendszer is egyedi volt, időnként az egyes városoknak is önálló milíciáik voltak. A kiképzést nem vitték túlzásba, évi négy napot elegendőnek tartottak (ne feledjük: jórészt farmerekről van szó, és egy gazdaságot nem lehet csak úgy hetekre otthagyni, mert se a jószág, se a vetés nem nézi, hogy gazduramnak rajtuk kívül milyen más elfoglaltsága lenne). A milíciában való szolgálat iránti lelkesedés is változott kortól és helytől függően; volt, ahol nem annyira lelkesedtek a dologért, New Englandben viszont a milíciákból komoly politikai struktúrák is kinőttek.

Mindenesetre a XVII. század közepétől aztán a milíciák végigküzdötték a következő százötven év gyarmati háborúit, ezekben általában az angol hadsereg kiegészítésére vetették be őket. A ,,rendes” katonák hajtották végre a nagy, támadó hadműveleteket, a milicisták pedig védték a saját területeket. Itt hamar kiütköztek a milíciák hátrányai. A XVIII. századi hadviselésben óriási szerepe volt a katonák fegyelmezettségének és gyakorlottságának: a formációkat szigorúan tartva kellett fegyelmezett sortüzeket leadni, nem törődve az ellenség akcióival, akik jellenzően 50-70 méterről lövöldöztek szembe a minden fedezék nélkül álló saját sorokra (a közeli sortüzekre a korabeli huzagolatlan csövű katonai puskák borzalmas pontossága miatt volt szükség). Ehhez a fajta hadviseléshez pedig sokszor nem volt elég a lelkesedés. Az angolok a milicistákat állandóan imádkozó, ám fegyelmezetlen és rendes csatában gyáva tökfilkóknak tartották, viszont az angol gyarmati katonákat sem a szigetország krémjéből válogatták, a mélyen vallásos, erkölcsökre szigorúan ügyelő amerikaiak számára az ő profán durvaságuk volt ellenszenves. A barátkozást az sem segítette, hogy a milíciák nem mindig voltak hajlandóak gyarmatuk határain kívül harcolni (ez egyébként a függetlenség kivívása után is előfordult).

Különleges milicisták voltak az úgynevezett minutemanek, nevüket (,,percemberek”) arról kapták, hogy milyen gyorsan kell szolgálatba állniuk. Az első egységet 1645-ben állították fel Massachusettsben, nekik a riasztástól számított fél órán belül fel kellett venniük a szolgálatot puskájukkal, illetve lándzsájukkal felszerelkezve. A leglelkesebb, jellemzően 25 éves, vagy azalatti milicisták kerültek ebbe a válogatott alakulatba. A minutemanek végigszolgálták a milíciák korát, ők alkották az amerikai milícia tulajdonképpeni elitjét, a hálás utókor még atomrakétát is elnevezett róluk. Magas harcértékük ellenére azonban a milícia egyik fő betegségétől, a központi irányítás hiányától ők is sokat szenvedtek.

Maga a nagy George Washington is milicisták élén vívta az első csatáját. Alezredesként 160 virginiai milicista élén küldték a Ohioba, hogy távozásra szólítsa fel az ott kempelő franciákat- ha a szép szó nem használna, felhatalmazták erőszak alkalmazására is. Negyven kiválasztott emberével egy éjszakai menet után 1754. május 24-én hajnalban rajtaütött a franciák táborán: a 35 francia és az őket kísérő 12 seneca indián későn vette észre őket, 12 francia meghalt, 21 fogságba esett. Mindkét fél szerint a másik lőtt először, és ezt az összecsapást tekintik a több kontinenst lángba borító hétéves háború nyitányának. Egy évre rá a későbbi elnök már Virginia védelmét szervezte az indiánok ellen, itt azonban nem szerzett jó benyomásokat a milíciáról. A kormány nem támogatta, a nép küzdelem helyett inkább a biztonságos országrészekbe menekült, a milicisták pedig igen gyatra emberanyagnak bizonyultak, motiválatlanok voltak, és sokan el is szökdöstek. A rövid szolgálati idő sem volt praktikus: ,,Ezeket a milíciákat csak egy hónapra állítják fel, így a szolgálati idő felét el is vesztegetik a ki- és a hazavonulással”- írja kétségbeesetten Washington.

A gyarmati idők milíciáinak leglátványosabb sikere az új-skóciai Louisbourg francia erődjének elfoglalása volt 1744-ben, a szabályos ostrom sikeres végrehajtásával a franciákat és a saját, angol elöljáróikat is meglepték. A nehézségek ellenére összességében elmondható, hogy a milíciák komoly terhet vettek le a reguláris csapatok válláról.

tumblr_nilvypvzli1siq8rfo7_400.jpgAmikor az angolok 1774-75-ben hozzákezdtek az egyre veszélyesebbnek tekintett amerikai telepesek lefegyverzéséhez, az emberek a gyarmati hatóságoktól függetlenül, maguk kezdtek milíciákat alakítani. Nemsokára ki is tört a függetlenségi háború, ami a milíciák mennybemenetelét jelentette. A felkelő 13 gyarmat felállított ugyan egy európai mintájú, Kontinentális Hadseregnek nevezett rendes hadsereget, de ez nem harcolhatott, sőt, talán nem is létezhetett volna a milíciák nélkül. Sorait a milíciában kiképzettekkel töltötték fel, és a tapasztalt milicista tiszteknek is jó hasznát vette. Közben a milíciák maguk is harcoltak, a papíron magasabb harcértékű, de amerikai földön idegenül mozgó viszonylag kis létszámú, és hosszú utánpótlási vonalakkal rendelkező angol katonai egységekkel szemben remekül ki tudták használni helyismeretüket, és gerillamódszerekkel számos sikert értek el ellenük. (Itt ismét az amerikai agyat vegyük elő: a 13 gyarmaton két és fél millió ember élt, már akkor is három és félszer akkora területen, mint a korabeli 8,5 milliós Nagy-Magyarország- Bakony, Hortobágy meg Tisza-ártér pedig nálunk is volt, hát elképzelhetjük, hogy mennyit keresgélhették egymást az erdőben az amerikaiak.)

A háború 1783-ban véget ért, az angolok feladták a 13 gyarmatot, amelyekből 13 állam, majd az Amerikai Egyesült Államok lett. Az államalapítás számos vitával járt, ahogy már többször írtam, ezek az erősebb, nagyobb, és a gyengébb, kisebb állam hívei között zajlottak: a föderalisták erősíteni akarták a szövetségi államot, az antiföderalisták pedig minél több jogot akartak a népnél, illetőleg a tagállamoknál hagyni.

Abban hamar megegyeztek, hogy nagy létszámú állandó hadseregre nincs szükség: ahogy írtam, az angolok hagyományosan nem tartottak fenn ilyet, az amerikaiak nem is szereztek jó tapasztalatokat a reguláris angol erőkkel kapcsolatban, végül pedig Amerikában is nagyon féltek, hogy egy szükségképpen központilag vezetett állandó hadsereg végül a népelnyomás, a zsarnokság eszközévé lesz. A reguláris hadsereg így nagyon kicsi, szinte jelképes maradt, a Kontinentális Hadsereg néhány egységét tartották csak fegyverben a háború után.

Fő erőként inkább megtartották a milíciákat, de ez is számtalan kérdést vetett fel. A milíciának eddigre már jól kikristályosodott a hármas szerepe. Az első, az idegen támadás elleni védekezés ugye egyértelmű: bár ma már az USA annyira fölé nőtt mindenkinek a környéken, hogy egy reguláris hadsereg szárazföldi támadása az ország törzsterülete ellen elképzelhetetlen, a XIX. században még nem ez volt a helyzet. Kanada személyében az északi szomszédból maga a világhódító Brit Birodalom vetett lapos pillantásokat az elveszett gyarmat felé, nyugaton az indiánok feltérképezetlen, óriási földjei terültek el, Mexikó pedig (bár a politikai stabilitás fáklyája már akkor sem a Rio Grandétől délre lobogott a legfényesebben) alapvetően egy európai mintára szervezett, erős állam volt. Másodsorban a milíciának rendfenntartó erőként is szolgálnia kellett. Központilag irányított rendőrséget-csendőrséget az amerikaiak ugyanabból az okból nem szerveztek, ahogyan hadsereget se, a rendfenntartás feladatát a kisebb közösségek önszerveződésére bízták. A milícia harmadik feladata pedig az adott tagállam demokratikus jogainak fegyveres védelme- akár a központi kormánnyal szemben is! A kérdés tehát az volt, hogy a milíciák irányításában mekkora szerepet kapjanak az egyes tagállamok, és mekkorát a szövetségi állam.

Nagy nehezen megszületett a kompromisszum, ami az alkotmányba is bekerült: a szövetségi állam komoly jogokat kapott a milíciák feletti rendelkezésben, a tisztek kinevezésének joga viszont a tagállamoknál maradt. Így vették elejét a szövetségi állam megbénulásának, a tagállamokhoz hűséges tisztek pedig biztosították, hogy a fegyveres erőt ne lehessen az államok jogainak korlátozására bevetni.

Az új amerikai hadsereg elég gyengén muzsikált: 1791 novemberében a wabashi csatában Arthur St. Clair tábornok mintegy ezer fős, nagyrészt milicistákból álló serege borzalmas vereséget szenvedett a meglepetésszerűen rájuk támadó indiánoktól, alig néhány amerikai menekült el élve. Emiatt egy új törvénnyel erősítették meg a hadsereget. Az 1792-es Militia Act nagyjából kodifikálta a milíciák hagyományos szervezetét és szerepeit: a szabad hazájáért maga harcoló polgár romantikája tetőfokára hágott. Viszont most már az elnök is elrendelhette a milíciák bevetését invázió és felkelés esetén, és a szervezés is egységes elvek szerint folyt, század-zászlóalj-dandár-hadosztály-rendszerben, ez lett az Organized Militia. Ettől függetlenül a milíciák továbbra is sokban függtek anyaállamuk törvényeitől, és a milicisták továbra is maguk szerezték be a fegyvereiket, szövetségi pénzeket a felszerelésre nem kaptak. Sejthető, hová vezetett aztán ez.

800px-james_madison.jpgAz 1812-es angol invázió ellen a milíciákra alapuló hadsereg csak nagy üggyel-bajjal tudott védekezni. Önállóan ritkán állhattak meg az angolok ellen, gyakran komplett egységek is puskalövés nélkül, hanyatt-homlok menekültek a fegyelmezett és jól szervezett angol haderő elől. A milíciák általában erődök védelmében tudtak eredményesen működni, illetve akkor, amikor a reguláris hadsereg támogatásával harcoltak. Ez a háború ráadásul messze nem volt olyan lelkesítő és népszerű, mint az előző, Massachusetts kormányzója pedig egyszerűen megtagadta az elnök parancsát, és nem küldte a milíciáját a tagállam határain kívülre. (Az elnök ekkor a balra látható James Madison, a tagállamok önállóságáért küzdő fő antifederalista volt- akasztják a hóhért, hehehe.)

Az Organized Militia intézménye a XIX. század folyamán egyre mélyebbre süllyedt. Az államok nem törődtek a megfelelő kiképzéssel, nem biztosítottak megfelelő fegyverzetet, a szemléket elmuszatották, vagy puszta formasággá degradálták. A milícia a XIX. század második felére a legtöbb polgár számára már csak annyit jelentett, hogy pár napra összejönnek a haverokkal távol az asszony kárálásától, röfögnek, iddogálnak, na jó, esetleg egy kicsit lövöldöznek is, aztán évente egyszer tartanak egy díszes felvonulást, ahol a nép megéljenzi őket, és a kis Johnny láthatja, hogy apu milyen szép ruhában harcol a hazáért. Mindenki elképzelheti, hogy ezek a csapatok hol álltak valós harcértékben európai kollégáikkal, mondjuk Ferenc József magyar huszárezredeivel, vagy idősebb Moltke tetszőleges katonai alakulatával összehasonlítva.

Párhuzamosan létrejött azonban egy másik milíciatípus is. A leglelkesebb önkéntesek az úgynevezett Voluntee1386111618.jpgr Militia részei lettek, ezeket a milíciaszázadokat általában egy lelkes, harcias polgár maga szervezte, sőt, saját költségen felszerelte és egyenruhával is ellátta. Az önkéntes katonásdi nagyon népszerű volt akkoriban az angolszász világban: Anglia, miután a század elején megszüntette a milíciáit, az 1850-es években elkezdett félni III. Napóleon inváziójától, emiatt alakultak az országban önkéntes katonai jellegű lövészklubok. Néhány amerikai alkulat már a függetlenség előtt létrejött, de igazán a XIX. század közepére nőtt meg a Volunteer Militia népszerűsége. Ezek az egységek többnyire elitnek számítottak az Organized Militia egységeihez képest, és az államok örömmel fogadták őket, kitüntető címeket adományoztak nekik, gárdának, vagy könnyűgyalogságnak nevezték őket. Néhány állam már csak ezekre a milíciákra támaszkodott. Sok önkéntes alakulat vette fel a ,,zuáv” nevet, sőt, hordott zuáv egyenruhát: a zuávok eredetileg a francia hadsereg észak-afrikai származású könnyűgyalogosai voltak, bátorságukkal, elit státusukkal az 1850-60-as években csodálatot és heveny utánzási vágyat váltottak ki világszerte (az 1863-as lengyel felkelés idején lengyel zuávok is voltak, a képen new yorkiak). Az önkéntes milíciákban nagyrészt városi polgárok szolgáltak, és a bevándorlás XIX. század közepi felfutásával megjelentek az etnikai alapon szervezett milíciák is, mint pl az ír Irish Jasper Greens, vagy a német Steuben Guards.

cerro-gordo.jpgAz 1846-os, Texas USA-hoz csatolását eredményező mexikói háború során már rengeteg önkéntes küzdött az amerikai haderő soraiban, a harcban résztvevők 70%-át ők adták. Bár komoly súrlódásaik voltak a reguláris hadsereggel (csak a szokásos: az ,,igazi” katonák fegyelmezetlennek és szervezetlennek tartották őket), a fontos csatákban bátran helytálltak. (Az Organized és a Volunteer Militia egyébként Magyarországon is megvolt- ha nem is hosszú ideig, csak az 1848-49-es szabadságharc alatt. A Nemzetőrség tulajdonképpen egy milícia lett volna, noha rövid fennállása során végig rendes katonaságként harcolt. Ugyanekkor önkéntes szabadcsapatok is működtek, ezek felállítását Kossuth szorgalmazta, főleg ideológiai okokból, miközben a hadsereg vezetése inkább ,,normál” katonákból akart minél többet. A magyar forradalmi szabadcsapatok súlyos fegyelmi problémáikkal hetek alatt vállalhatatlanná tették magukat, így egy részüket feloszlatták, a használhatóbbakat pedig betagolták a reguláris hadseregbe.)

Dél rabszolgatartó államaiban emellett milíciaszerű alakulatok ügyeltek a rabszolgákra is. Ha egy rabszolga valami miatt elhagyta a birtokot, ahol szolgált, a gazdájától menlevelet kapott az útra, az utakon járó négereket pedig önkéntes alakulatok igazoltatták. Ez az ellenőrzés elvileg a rabszolgatulajdonosok feladata volt, de ők rangon alulinak tartották, és inkább az alacsonyabb sorú fehérekre testálták- bár az intézményt általában támogatták, viszonylag kevés délinek voltak ténylegesen rabszolgái, a tipikus déli polgár kukoricatermelésből úgy-ahogy megélő fehér farmer volt, akinek anyagi lehetőségei messze alatta maradtak a rabszolgavásárláshoz szükséges szintnek. Ha az elkapott néger szabad volt, vagy olyan rabszolga, aki igazolni tudta a távollét jogszerűségét, akkor útjára eresztették, a papír nélküli rabszolgát viszont visszavitték a gazdájához, és persze sokszor jól meg is ruházták. (Itt azért ne a Ku Klux Klan lincseléseire gondoljunk, amíg egy négernek gazdája volt, addig az igyekezett vigyázni a testi épségére. Kellett is: Anglia a XIX. század elején betiltotta a nemzetközi rabszolgakereskedelmet, az amerikai rabszolgakereskedők így szinte csak a belföldi szaporulatból gazdálkodhattak. Emiatt az antebellum éveire a munkabíró néger férfiak árcéduláján már elég tudományos összegek virítottak.)

Emellett voltak olyan emberek is, akik éppen, hogy a rabszolgák felszabadításáért fogtak fegyvert. Őket általában 76563-004-76705aa5.jpgvallási-világnézeti dolgok motiválták: a rabszolgatartók próbálták némi kamuzással elvenni a dolog élét, hogy jajjdehát etetgetjük itt őket, meg rekordalacsony a munkanélküliség, de embertársaink erőszakos gyapotszedésre kényszerítése mégiscsak több ponton ellenkezik a Biblia tanításaival, azokat meg ugye Amerikában elég komolyan veszik. A fegyveres abolicionisták leghíresebb képviselője John Brown, aki emberei élén többször is fegyverrel csapott össze a rabszolgaság támogatóival az 1850-es évek második felében. 1859-ben megpróbálta elfoglalni a szövetségi fegyverraktárat a virginiai Harper’s Ferryben (a szárnyait bontogató amerikai kézifegyvergyártás egyik központjában), hogy innen szerezzen puskákat a rabszolgafelszabadító felkeléséhez. Helyi farmerek, milicisták és a tengerészgyalogság egy kontingense szállt szembe vele, utóbbiakat az a Robert E. Lee vezette, aki később a Konföderáció leghíresebb tábornoka lett. Brownékat sarokba szorították és elfogták. A sebesült abolicionistát öt gyilkossággal (nem személyesen végrehajtott, hanem az akciói eredményeképpen meghaltak), rabszolgalázadásra való szövetkezéssel és Virginia állammal szemben államellenes bűncselekménnyel vádolták. A bíróság halálra ítélte, és még 1859 decemberében fel is akasztották.

Így köszöntött aztán az országra az 1861-es polgárháború, amikor mindenki beláthatta, hogy bármennyire is szeretünk klubokba járkálva lövöldözni, a XIX. század második felében egy komoly háborúhoz ez már bizony nagyon kevés. (A polgárháború előzményeiről és első csatájáról korábban már írtam, ott érintettem a hadseregszervezés nehézségeit is). Reguláris hadsereg még ekkor se nagyon volt, a 16000 reguláris katona főleg erődökben szolgált. Egy részük a keleti parti, angol invázió visszaverésére tervezett nagy várakban, a többiek pedig a westernfilmekből jól ismert, nyugati határvidéki erődökben, melyek az indiánok és a banditák támadásai ellen védték a telepeseket. Ezek a katonák az északi kormány fennhatósága alatt maradtak, és, főleg politikai okokból nem is nagyon vetették be őket, maradtak a határvidéken.

Ennél nagyobb baj volt, hogy normális tisztek se nagyon voltak. Amerikában nem léteztek azok a nemesi családok és katonadinasztiák, amikre az abszolutizmus korától a második világháborúig stabilan ráépülhetett az európai hadseregek tisztikarának személyi állománya és társadalmi státusa. Az amerikai elit nem katonáskodott: a gyapotültetvényén hajkurászta inkább Tamás bátyáékat, esetleg kereskedett, vagy gyárat épített a keleti part valamelyik nagyvárosában. Egy igazi tiszti akadémia volt az országban, az 1802-ben alapított híres West Point, de innen nagyon kevés tiszt került ki, néha csak pár tucat fős évfolyamok voltak. Ráadásul az akadémia magas szinten oktatott hadmérnöki ismereteket: olyan magas szinten, hogy a szokásos erődítési- és ostromtechnikák mellett például út- és hídépítésre is nagyon jól megtanították a kadétokat, hiszen ezekbe a munkákba sokszor a hadseregnek is be kellett szállnia (az amerikai társadalmi rendszer többször hangoztatott statikusságát mintegy ünneplendő, ma is vannak katonai kezelésben lévő műtárgyak ezekből az időkből eredően). A frissen végzett kevés tisztből így ráadásul sok volt a pályaelhagyó, a Vadnyugat porában való farkasokkaltáncolóság helyett sokan választottak inkább egy jól fizető civil építőmérnöki munkát - az épülő országban a civil szféra is végtelen mennyiségben igényelte az út-, vasút- és hídépítésben járatos szakembereket.image.jpeg

A háború terhe így a milíciákra maradt, ezek azonban már az előbb említett szétzüllést nem számítva sem nagyon feleltek meg a modern háború kihívásainak. A milicisták már jórészt egy békés országban nőttek fel, aki nem harcolt a mexikói háborúban, vagy nem a távoli Vadnyugaton mormonokkal, banditákkal, vagy indiánokkal hadakozó milíciák valamelyikében szolgált, annak az évi néhány napos lagymatag gyakorlatozáson kívül semmi katonai jellegű tapasztalata nem volt. Tisztek, ha voltak is, szintén nem rendelkeztek értékelhető tapasztalattal, a milícia szervezete nem adott lehetőséget arra, hogy dandárok, vagy hadosztályok mozgatásában értékelhető gyakorlatot szerezzen valaki. Néhányan ugyan voltak tanulmányúton a krími háborúban, ahol láthattak normális hadsereget is működés közben, de nekik meg éppen ez volt a bajuk: túlbecsülték mind a saját, mind az ellenség képességeit. Végezetül pedig hiányoztak a támogató egységek: a milíciáknak se komoly tüzérsége, se utászalakulatai nem voltak.

A polgárháború megvívására így önkéntes hadseregeket állítottak fel, ezeknek magját pedig az önkéntes milíciák adták: Jackson tábornok híres Kőfaldandárja is milicistákból állt például. Az önkéntességet viszont nem tudták végig fenntartani: Dél 1862-ben, Észak egy évvel később bevezette az általános hadkötelezettséget. A két országrész hadseregeit a szükség aztán pár év alatt hatalmas, komoly, a nagy európai hadseregekkel is minden szempontból felérő haderőkké kovácsolta, ezeket viszont a polgárháború után azonnal le is szerelték, a sorozást is megszüntették, és visszatértek a működőképességnek ekkor már az illúzióját is csak nehezen fenntartó milíciarendszerhez: az átmeneti szolgálatra behívható, alkalmas férfiak az Enrolled Militia tagjai lettek. A reguláris hadsereg pedig az ország méretéhez és –lakói által némileg vonakodva felismert- rohamosan növekvő világpolitikai jelentőségéhez képest megmaradt nagyon aprócskának.

1862-ben megreformálták a Militia Act-et: a milíciának innentől négerek is a tagjai lehettek, sőt, voltak kimondottan feketékből álló alakulatok. A reform természetesen Északra vonatkozott, a polgárháború végével lett országos hatályú. (Dél seregében a négerek nagy számban, de főleg besorozott munkaszolgálatosként szerepeltek. Fegyveres szolgálatot csak 1865-ben engedélyeztek számukra, ennek a törvénynek az alapján azonban már egy fekete se juthatott odáig, hogy fegyvert fogjon, mert három hétre rá véget ért a háború. A szabad négereknek viszont a Konföderáció, ha kicsit mostoha is, de ugyanúgy a hazájuk volt, mint az európai származású délieknek, úgyhogy a háború során bőven volt köztük, aki büszkén vállalta a fegyver nélküli szolgálatot pl szakácsként vagy tisztiszolgaként. Őket fehér katonatársaik általában szerették, ők azok, akik a déli katonák, illetve később a veterántalálkozók csoportképein szerepelnek, újabb időkben sok találgatásra és félremagyarázásra okot adva.) A háború végét követő, rekonstrukciós időszaknak nevezett tizenpár évben a déli államoktól egy időre meg is vonták a milíciaállítás jogát.

A Volunteer Militia viszont tovább hasított, 1869 és 1875 között egyre csak hízott, és többé-kevésbé át is vette a régi Organized Militia szerepét. Az 1880-as években sok ilyen milíciaalakulatot a tagállamok hivatalosan is védőszárnyaik alá vettek, és tagállami költségvetésből pénzeltek. Így a milícia egyre inkább professzionális hadseregre kezdett hasonlítani. A legtöbb milíciát viszont a tagállamok továbbra is a saját törvényeik alapján irányították.

Az 1898-as spanyol-amerikai háborúban komoly problémát okozott, hogy az elnöknek nem volt joga országhatárokon kívül bevetni a milíciákat. Az önkéntes egységek szívesen mentek, de csak magánemberként tudtak, aztán pedig összeállva újraválasztották a tisztjeiket. A reguláris hadsereg nagy része a kubai hadszíntéren küzdött, a fülöp-szigeteki harcokban emiatt háromnegyedrészt milicistákból állt az amerikai katonai erő.

 

  2.) Hétvégi hadsereg

 

A spanyol-amerikai háborúból levont következtetések nyomán a XX. század elején eljött a nagy reformok ideje: 1903-ban kijött az új Militia Act. melyet Dick Actnek, illetve Root reformsnak is neveznek. (Senki ne ,,fasztörvénynek”, vagy ,,gyökérreformoknak” fordítsa, Charles Dick az eredetileg katonai vezetőktől induló ötletet felkaroló kongresszusi képviselő, maga is milicista; Elihu Root pedig az akkori honvédelmi miniszter volt). Az új törvény legfontosabb intézkedéseként az Organized Militia átszervezésével létrehozta a Nemzeti Gárdát (National Guard), a 17-45 éves, katonai szolgálatra alkalmas férfiak számára pedig a Reserve-, vagy Unorganized Militia intézményét. A Nemzeti Gárda név egyébként nem új, voltak tagállami milíciák ezen a néven (az első egy new yorki egység, aki a Lafayette márki által a francia forradalom idején vezetett Garde Nationale után kapta a nevét, de a polgárháború után máshol is sokan felvették a Nemzeti Gárda nevet), a koncepció viszont most teljesen megváltozott.

A Nemzeti Gárda országos intézménnyé vált, kiképzését a szövetségi hadseregből érkezett felügyelők3g07549u-28.jpg ellenőrizték, és mostantól nem csak olyan ulibuli módon folyt, mint a XIX. század során: rendszeresen tartottak kiképzéseket hétvégentént, illetve nyáron egy nagyobb kiképző táborozást is szerveztek. Egy gárdistának évente huszonnégy rövidebb kiképző-gyakorló időszakon, illetve az öt napos nyári táboron kellett résztvennie, ez utóbbiért, az amerikai történelem során először, a milicisták pénzt is kaptak. A gárdisták szolgálatait legfeljebb kilenc hónapra, bár csak az országhatárokon belül lehetett igénybe venni. A szövetségi állam ezzel komoly jogköröket vett ki a tagállamok kezéből, cserébe viszont anyagi forrásokat biztosított számukra a milícia felszereléséhez és fenntartásához- a kis gömböc állam szépen nő...

1908-ban megemelték a Nemzeti Gárda költségvetését, viszont eltörölték a bevetésükre vonatkozó 9 hónapos határidőt: addig harcolnak, amíg az elnök jónak látja. Önkéntes szövetségi hadsereget pedig csak akkor lehet toborozni, ha az ellenséggel a teljesen mobilizált Gárda sem tud megbirkózni.

1916-ban pedig végleg kivették a gyeplőt a tagállamok kezéből. Miközben az első világháború európai vágóhídjain dörögtek az ágyúk, az amerikai kedélyeket Pancho Villa mexikói felkelő/banditavezér (kinek mi) borzolta fel: nem átallott átkelni a határon és új-mexikói határmenti városokban fosztogatni! Wilson elnök elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését, de a határra vezényelt 158000 gárdista végül nem találkozott ellenséggel, Mexikóba meg ugye tilos volt követniük Villát. A kormány elhatározta a hadsereg megerősítését. Növelték a reguláris hadsereg létszámát, intézkedtek a nitrátgyártás katonai igények szerinti felfuttatásáról (ez a lőszergyártáshoz kell), megteremtették a légierőt, és az ország területének védelmét is új alapokra kívánták helyezni. Az első javaslatban egy új Kontinentális Hadsereg felállítása szerepelt, de végül inkább a Nemzeti Gárdát erősítették tovább. A National Defense Act további komoly szövetségi forrásokat biztosított a Nemzeti Gárda felszerelésére, kiképzésére és fenntartására, cserébe szinte minden tényleges jogkört a War Department (szövetségi honvédelmi minisztérium), illetve a szövetségi hadsereg vezetőségének adott át. Innentől ők írhatják elő azt is, hogy melyik tagállam milyen egységeket szereljen fel, és a határokon kívüli bevetésen való nyavalygásnak is egyszer s mindenkorra véget vetettek: ha a Nemzeti Gárdát szövetségi feladatra rendelik, akkor minden szempontból szövetségi haderőnek számít, bevethető az országhatárokon kívül és punktum. Az évi 48 kiképzőnapra és a 15 naposra nyújtott éves táborozás idejére viszont most már végig fizetést kaptak a gárdisták, a tiszteket pedig a hadsereg intézményeben oktatták. A cél az volt, hogy a Nemzeti Gárda minden szempontból megfeleljen a reguláris hadsereg számára felállított mércének.

Az első világháborús amerikai hadsereg 40%-át adta a Gárda, az először Európába küldött 5 hadosztályból három gárdistákból állt. Bekövetkezett viszont, amitől a gárdisták féltek: a reguláris hadsereg vezetői a gyakorlatban egyáltalán nem ismerték el őket önálló szervezetként, sok gárdistaalakulatot reguláris tisztek parancsnoksága alá helyeztek, sokat sorozottakkal töltöttek fel, és kényük-kedvük szerint hajtottak végre átszervezéseket. Teljesen maguk alá akarták gyűrni a Gárdát, azt akarták, hogy egyszerűen csak a saját élőerő-raktáruk, egy afféle menetzászlóalj-hadsereg legyen.

a8b2f9a8dae160525050053cc632e51f_large.jpgEzt már azonban nem hagyta a politika se: az 1916-os törvény 1920-as kiegészítésével tovább növelték ugyan a szövetségi kontrollt, de egyben megerősítették a Nemzeti Gárdát önálló, és önállóan is működni képes fegyveres szervezetként való létében. (Az amerikai hadsereg széttagoltsága európai szemmel érthetetlen: az egyes fegyvernemek is egymással keményen rivalizáló, szinte önálló kis hadseregek. Itt megint az amerikai agy dolgozik: a római császárkor sötétebb éveit és néhány déli országot leszámítva a mindenkori európai politikai rendszereknek nem okoz gondot a hadsereg kézbentartása, az amerikai kontinens számos országában viszont nem sokkal a függetlenség XIX. század eleji kivívását követően megkezdődött az egymást puccsolgató katonai junták uralma. Így nézve már nem tűnik olyan rossz ötletnek, ha a sereg részei a belpolitikában egységes fellépés helyett inkább egymás ellensúlyaként vannak jelen.)

A fő vonalak máig is változatlanok, azóta csak kisebb reformok voltak. Bár a Nemzeti Gárdának megfigyelő légi osztagai már a két háború között is voltak, a független amerikai légierő csak 1947-ben jött létre, ezért ekkor osztották hivatalosan ketté a Gárdát is. Létrehozták az Air National Guardot, ami az ötvenes évek közepére szorosan integrálódott a légierőbe, a ,,hagyományos” Gárda pedig azóta Army National Guard néven fut. A 2007-es John Warner National Defense Authorization Act értelmében pedig a kormányzónak már a jóváhagyására sincs szükség, amikor az elnök elrendeli a Nemzeti Gárda bevetését. (Gondolom, lelki füleivel most mindenki hallotta a szövetségi állam túlhatalmát aggodalommal figyelő amerikaiak fájdalmas felsóhajtását.)

800px-cuidado_take_care_bushmasters.jpg1916 óta aztán a gárdisták bátran ki is veszik a részüket Amerika katonai erőfeszítéseiből. A második világháborúban a teljes Nemzeti Gárdát, mind a 18 hadosztályt bevetették, és ők bátran végig is harcolták a háborút (a fenti képen arizonai gárdisták a Fülöp-szigeteken). A Gárda ott volt Koreában is, a hatvanas évek elején pedig 45000 nemzeti gárdista töltött egy egész évet szövetségi szolgálatban az ország területét el nem hagyva, válaszul a berlini fal építésére. Vietnamban viszont eleinte nem vetették be őket, Johnson elnök inkább a sorozásra támaszkodott, az 1968-as Tet-offenzíva idején érkeztek először gárdisták Vietnamba. A gárdisták ott voltak a Sivatagi Viharban is, 2001 sorsfordító szeptembere óta pedig 217 ezer emberük járta meg Irakot, 102 ezer Afganisztánt (ez a mobilizációk száma, lehet, hogy volt, aki többször is volt). Minden hatodik Irakban megölt amerikai katona nemzeti gárdista volt.

lengyel.jpgAz Army National Guard ma nem kis szervezet, költségvetése 16 milliárd dollár, ez tizenhatszorosa a hazánk teljes honvédelmi költségvetésének. A szervezet élén a honvédelmi minisztériummal együtt dolgozó National Guard Bureau áll, ennek parancsnoka (talán vezérkari főnök, ha valakinek van jobb ötlete a ,,Chief of the National Guard Bureau” fordítására, ne tartsa vissza) most éppen Joseph L. Lengyel tábornok, tényleg nem lehet egy féltéglát se eldobni, hogy ne magyart találjon. Mondjuk elég tökös gyerek lehet, aki a katonai karrierjét F-16-os pilótaként kezdő főtisztet téglával dobálja: Lengyel tábornok Nemzeti Gárdája majdnem 350000 embert számlál. A létszámból 37000 tiszt, 9000 tiszthelyettes. A struktúra gerince a 8 hadosztályparancsnokság, ezeknek van alárendelve 20 gyalogosdandár, 6 páncélos- és egy Stryker-dandár, 8-8 harci repülő- illetve tüzérdandár, és végtelen mennyiségű egyéb támogató alakulat, hírszerzéstől a szállításon át a légvédelemig. A Nemzeti Gárda létesítményei behálózzák az egész országot: 110 kiképzőközpontot és 1407 lőteret üzemeltet USA-szerte.

A Nemzeti Gárda összereje a hadsereg teljes erejének (,,Army Operational Force”) 39%-a, ezzel önmagában is a Föld legerősebb katonai erői közé tartozik. Felszerelése, fegyverzete, egyenruházata alapvetően a hadseregével egyezik meg, rendelkezik megfelelő nehézfegyverzettel: ágyúkkal, tankokkal, helikopterekkel és sugárhajtású repülőgépekkel is. Az újdonságokat viszont jellemzően később kapja meg, mint az első vonalbeli alakulatok- a hatvanas évek képein feltűnőek például a második világháborús Garand karabélyok. A hetvenes évek közepén viszont felértékelődött a Gárda szerepe (bevezették az önkéntes hadsereget, így nem volt már korlátlanul hús aentering-iraq.jpg darálóba), azóta felszerelésének szintentartására a korábbinál sokkal nagyobb figyelmet fordítanak. A 80-as évek végére a gárdistákat teljesen korszerű felszereléssel látták el, 1977-ben pedig először vett részt egy kisebb kontingens külföldi gyakorlaton is. (Amerikában a polgárháború és a két világháború alatt volt sorozás, aztán a hidegháború alatt vezették be újra, Vietnam után viszont végleg eltörölték-sose volt népszerű, pedig nem is mindig vonultak be teljes korosztályok, hanem egy lottón válogatták ki közülük a szükséges létszámot. Elméletileg van lehetőség ma is sorozásra, egy Selective Service System nevű rendszer működik, ahová a 18-26 éves kor közötti férfiaknak: állampolgároknak és bevándorlóknak kell regisztrálniuk. Ők 35 éves korukig kötelezhetők katonai szolgálatra. A hadköteles korúak 89%-a van regisztrálva, ennek elmulasztása súlyos bűncselekmény, de vádat 30 éve nem emeltek ilyen ügyben- sok helyen viszont ösztöndíjaknak, sőt, jogosítványszerzésnek is feltétele, szóval azért mégis megszívhatja, aki lemarad. Emellett a reguláris hadsereg fegyvernemeinek egy-egy külön, saját önkéntes tartalékos komponense is van, több átszervezés után ma főleg támogató feladatokkal foglalkoznak: víztisztítástól a pszichológiai hadviselésig, ők ma már nélkülözhetetlenek a tengerentúli missziók során. És még emellett van pár civil önkéntesek által működtetett ,,civilian auxilary” szervezet is, mint például a légierőt Cessnákkal segítő Civil Air Patrol, vagy a rádióamatőrök által létrehozott Military Auxiliary Radio System kommunikációs hálózat.) A képen nebraskai gárdisták Irakban.

A Nemzeti Gárda főparancsnoka minden államban a kormányzó, mellette egy főhadsegéd (,,adjutant general”) szolgál, aki a civilek akaratát katonák számára is értelmezhető parancsokká formálja. Ahogy megbeszéltük, természetesen mindennek csak abban az esetben van gyakorlati jelentősége, ha az elnök éppen nem bízott szövetségi feladatot az alakulatokra.

Az állomány kisebb része gárdistáskodik teljes munkaidőben, a legtöbb nemzeti gárdista teljes munkaidős civil állása mellett vállalja a szolgálatot. Ha nem kell bevetésre menni, akkor havonta egy hétvégét, emellett évente egy kéthetes időszakot töltenek kiképzéssel-gyakorlással. A gárdisták 45%-a idősebb 28 évesnél. A Nemzeti Gárda állománya 84%-ban férfiakból áll, a nők a hetvenes évektől léphetnek be katonaként, addig csak nővérek lehettek. A gárdisták 78%-a fehér, a feketék 15%-os aránya nagyjából megfelel az országos arányoknak (régen többen voltak: a hatvanas évek polgárjogi mozgalmaival kezdett igazán nőni az arányuk, kilencvenes évek elején a gárdisták egynegyede néger volt), és van 4% ázsiai, de még 1% indián is, az ország 14%-nyi latinja viszont a hivatalos statisztika szerint legfeljebb az 1%-nyi egyéb nemzetiség részeként jelenik meg a Gárdában.

Érdekesség, hogy az eredeti, 1636-os alapítású massachusettsi három milíciaezred ma is létezik. Nyilván volt némi átszervezés azóta, de a Nemzeti Gárda massachusettsi 181. és a 182. gyalog-, és a 101. tábori tüzérezrede, illetve a 101. műszaki zászlóalja büszkén ápolja hosszú szolgálata tradícióit.

De a gárdisták nem csak Amerika határain kívül vitézkednek ám! Az 1878-ban megjelent Posse Comitatus Actnek nevezett törvény kongresszusi felhatalmazáshoz köti (azaz a nagyon nagyon kivételesen nagy bajok esetét kivéve megtiltja), hogy belföldi rendfenntartásra a szövetségi katonaságot vessék be, a végtelenül izgalmas nevű United States Code Title 32. nevű jogi szabályozás viszont kiveszi ez alól a tilalom alól a Nemzeti Gárdát. A gárdista egységeket saját államukban az állam kormányzója kiparancsolhatja rendfenntartásra is. Mindenkinek megvan a filmekből az a jelenet, mikor a zombik/ufók/őrültek elöntik az amerikai kisvárost, és a hatóságok felfalatás előtti utolsó mentőötlete a Nemzeti Gárda bevetése- na, hát az ezért van. A valóságban is csak az igazán húzós esetekben szokott előfordulni a dolog, de sajnos történnek ilyenek: 1992-ben a los angelesi feketék zavargásait csak 4000 nemzeti gárdista bevetésével tudták 19f8e5a17a7064d3b317abd8cfd5190b--marc-riboud-flower-children.jpgleverni. A hatvanas évek és a hippikorszak béke- és egyéb tüntetéseinek képéhez pedig szorosan hozzátartoztak a nemzeti gárdisták, akkoriban ugyanis a mai rohamrendőrségek még nem nagyon működtek. 1970-ben pedig mindenki legrosszabb rémálma valósult meg, amikor a tömegoszlatásra kirendelt gárdisták az őket kővel dobáló, vietnami háború ellen tiltakozó diákok közé lőttek, és négyet megöltek közülük (ráadásul azért csak ennyit, mert a legtöbb gárdista nem volt hajlandó a honfitársait ölni, inkább a levegőbe, vagy a földbe lőtt). De szoktak gárdistákat küldeni például terrorveszély esetén repülőterek biztosítására, vagy a határ felügyeletére is.

Marc Ribaud fotóját balra fent mindenki ismeri, 1967-ben készült egy washingtoni béketüntetésen. A jobb oldali fotó már trükkösebb, elsőre én is a második világháborúra, Vietnamra vagy Koreára tippelnék, de nem: az év szintén 1967, a Gárdát a detroiti feketék 43 halálos áldozattal járó zavargásaihoz vezényelték ki. Ide az ő erejük már nem is volt elég, végül a512x.jpg hadsereg ejtőernyőseit is be kellett vetni. (Mozgalmas év volt, úgy látszik, a Beatles kiadta a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albumot, kitört a háború a Közel-Keleten, a Magyar Népköztársaságban  meg bevezették a gyest :) )

Természetesen a gárdisták nem csak az erőszakos cselekményeknél szoktak szerepelni, hanem természeti katasztrófák elhárításában is segítséget nyújtanak. Ilyen Amerikában azért sok van: extrém havazás, árvíz, tornádók, hurrikánok, vagy az időnként a településekre is komoly veszélyt jelentő kaliforniai bozóttüzek. A gárdistákat az elnök parancsára más tagállamok területén is bevethetik: a Katrina hurrikán pusztítása után is több államból érkezett összesen 50000 gárdista a rend fenntartására és a károk elhárítására. Az elmúlt évtizedben a Nemzeti Gárdának nagyságrendileg évi félmillió munkanapja ment el belföldi feladatok végrehajtásával.

 

3.) Állami milíciák

 

Bár az amerikai állam rátette a kezét a Nemzeti Gárdára, magát a milíciaállítást azért nem tiltotta meg a tagállamoknak- ha ennyire ráérnek, meg rászánják a pénzt, hát hadd kínlódjanak vele, a szövetségi állam a maga számára a Nemzeti Gárdával kihozta a témából, amit lehetett. 1933-ban választották el végleg a szövetségi pénzből felszerelt Nemzeti Gárdát és az államok saját milíciáit. Ez utóbbiakat State Defense Force-nak (SDF) nevezik (illetve néha National Guard Reserve-nek is). Az állami milíciák parancsnoka az adott állam kormányzója (általában ugyanahhoz a főhadsegédhez tartoznak, akihez a Nemzeti Gárda is), részben a National Guard Bureau felügyeli őket, és valamilyen elméleti jogai az elnöknek is vannak felettük, de alapvetően nem föderalizálhatóak- ez tényleg a tagállam saját hadserege. (Másrészről viszont az esetleges sorozás alól nem mentesít az állami milíciában való szolgálat). A legtöbb tagállam törvényei ismerik a tagállami milícia fogalmát, de csak kevesebb, mint felük tart fenn ténylegesen aktív SDF-et. Emellett van néhány csoport, amelyik a hivatalos elismerésért küzd, de még nem kapta meg azt. Néhány helyen vannak tengeri milíciák is, a légi komponenst, ahol van, a legtöbb helyen a Civil Air Patrol helyi alakulata jelenti.

A két világháború alatt a Nemzeti Gárda elhagyta az ország területét, ekkor belföldön az SDF-ek helyettesítették, de a gárdisták hazatértével az SDF-eket leszerelték. A hidegháború alatt, főleg a 80-as évek elején viszont ismét bátorították az államokat saját milíciák felállítására, szintén az állami milíciák vették volna át a Nemzeti Gárda belföldi feladatait, amíg azok távoli kontinenseken küzdenek a szovjetekkel. A hidegháború elmúltával megcsappant az érdeklődés, és több botrány is kipattant az SDF-ek körül. 2001 óta viszont újra megnőtt ezeknek a szervezeteknek a népszerűsége (a georgiai 225 fős SDF például pár hónap alatt háromszorosára nőtt ekkor).

Az SDF-eket minden állam saját belátása szerint szervezi, bár vannak hivatalos ajánlások a dolgaikra, de azokatmaj_gary_sherman_3rd_battalion_4th_regiment_texas_state_guard.jpg nem feltétlen tartják be. Apró, párszáz, államonként legfeljebb 1-2 ezer fős szervezetekről van szó (1750 fővel a texasi a legnagyobb), USA-szinten tizenpárezer emberről. Felszerelésük legjobb esetben is csak gyalogsági fegyverzetet jelent, nehézfegyvereik nem, legfeljebb szállítójárműveik vannak. A szervezeti struktúrát meglehetősen nagyvonalúan állapítják meg: sok helyen vannak 100 főnél is kisebb zászlóaljak és 300 fős dandárok.

A tagállami milíciákban való szolgálat önkéntes. Fenntartásukhoz a koreai háború idején pár évig hozzájárult a szövetségi állam, de azóta a tagállamok fizetik őket: zsoldot a legtöbb helyen nem kapnak, felszerelésre pénzt viszont általában igen. A milíciák általában havonta egyszer gyakorlatoznak, a tagok katonai rendfokozatokat és címeket viselnek, de sokszor az egyenruhájukat is maguknak vásárolják. Az egyenruha kevés kivétellel –már csak praktikus okokból is- a hadsereg egyenruhadarabjaiból áll, amelyeket megkülönböztető jelzésekkel látnak el. A amerikai katonai uniformisokat a katonai jelzésekkel ugyanis nem hordhatja akárki, az SDF tagjai számára kötelező őket jól elkülöníthető saját jelzésekkel használni- US ARMY felirat helyére a megfelelő SDF neve, meg ilyenek. Persze e mellé jönnek a különféle tagállami- és egységjelzések, a képen láthat texasi fiúk pl Texas lobogóját hordják ott, ahol a katonáknál az amerikai zászló szokott lenni.

Az SDF-ek toborzási követelményei is államonként eltérőek. Tennessee-ben például ,,Honorable Discharge” leszerelési fokozatú veteránok, vagy hasznosítható civil képzettségekkel rendelkezők (orvosok pl) léphetnek be, máshol csak a büntetlen előélet és a harcképes kor a követelmény: a California State Military Reserve-nél például felmérő sincs, csak egy, a hadseregénél sokkal lazább súly- és magasságkorlát. Georgiában 64 éves kori a felső határ. A szolgálatért fizetés szinte sehol nem jár (legfeljebb a mozgósítással töltött napokért némi kompenzáció), kilépni is bármikor ki lehet. A kiképzés, bár sok helyen folyik a Nemzeti Gárdáéval együtt, a legtöbb helyen minimális, sok helyen évi 15 nap, illetve havi egy gyakorlat van, az alapkiképzés négy napos (ez nagyon kevés a hadseregben megszokotthoz tíz héthez képest). Nem is mindegyik SDF kap fegyvert, illetve fegyveres kiképzést, van, amelyiket csak a kormányzó külön utasítására fegyvereznek fel.

Az SDF-ek pontos feladata minden államban különböző a helyi jogszabályoktól függően. A legtöbb helyen főleg katasztrófahelyzetekben számítanak rájuk, gyorsabban odaérnek a helyszínre, mint a szövetségiek, és persze eleve minden segítő kéz jól jön. Emellett adnak például díszőrséget, újabban pedig speciálisabb civil feladatokat is magukra vállalnak: Texasban például orvosokat toboroznak (azokból pláne nincs soha elég egy katasztrófánál), Marylandben meg papok és ügyvédek lépnek be az SDF-be, hogy így álljanak a Nemzeti Gárda tagjainak és a tagok családjának szolgálatára (a támogató feladatok fogalmát kicsit átértelmezve, de mindenképpen hasznos segítséget nyújtva a Gárda számára).

A botrányokra visszatérve: ezek egyik fő oka, hogy az SDF-be jelentkezők minősége és motivációja elég vegyes. Van, ahol veterán gárdisták szolgálnak (a Heritage Foundation 13 SDF-re vonatkozó felmérése szerint csak egy size0.jpghelyen volt 42 év alatti átlagos életkor), és hazafias érzelmek vezetik őket, van viszont, ahová csak azok mennek, akik nagyon szeretnének Rambók lenni, de se a hadsereg, se a Nemzeti Gárda mércéjét nem ütik meg. 1987-ben Utahban például megszüntették a helyi SDF-et, mert kiderült, hogy a szervezetbe neonácik, bűnözők és őrültek szivárogtak be, akik politikai szervezetek megfigyelését is tervezik. A virginiai SDF-ben meg volt egy bolond, aki Patton reinkarnációjának hitte magát. A másik probléma, hogy gyakran nem tisztázott az SDF-ek tényleges szerepe és célja, emellett időnként az ellenőrzés is csak tessék-lássék módon megy. A már említett virginiai szervezetben egy dandár azzal okozott botrányt, hogy tankra gyűjtött pénzt, illetve drograzziákra gyakorolt. Ezek miatt az ügyek miatt végül az egész ottani SDF-et újra kellett szervezni. Na, de hát valakinek a XIX. századi milícia hagyományait is tovább kell vinni.

...jó, ne zárjuk ezt a fejezetet ilyen köcsög módon: itt egy kép a new yorki SDF tagjairól, amint a NYPD munkáját segítik 2012. május 2-án- nehogy valaki valami rosszasággal emlékezzen meg Oszama bin Laden halálának egy éves évfordulójáról.

 

   4.) Rendfenntartást segítő civil egyesülések

 

Végül térjünk vissza kicsit a rendfenntartás témájára. Amerikában, ahogy már volt róla szó, ez a kezdetektől máig a kisebb közösségek feladata. Nincsen ORFK, mint nálunk, hanem a rendőrség helyi-megyei-állami lépcsőfokokon önálló szervezeteket jelent. Időnként pedig a civilek is besegítenek nekik.

A már említett 1878-as Posse Comitatus Act korlátozza az állam szerepét a rendfenntartásbanmedicine-lodge-bank-robbery-posse.jpg. A helyieknek viszont segítségére van az amerikai jogi bikkfanyelvet ma is domináló latin kifejezések egyike, a posse comitatus fogalma: ennek értelmében a helyi közbiztonságért felelős sheriff bármelyik polgárt igénybe veheti, hogy egy bűnöző kézrekerítésében segítsen neki. A vadnyugaton ennek a jognak a gyakorlására bőven nyílt is alkalom, megjelentek a rendfenntartó ,,ellenbandák”, akiket ,,posse” néven tiszteltek. Az A hét mesterlövészben és egyéb westernfilmekben mindenki látott ilyet, a valóság persze nem volt azért ennyire romantikus, a lattimeri mészárlásban 1897-ben például 19 sztrájkoló munkás esett áldozatul egy possénak. Innentől kicsit visszább vettek a dologból, de pl Bonnie-t és Clyde-ot is egy (igaz, hatósági személyekből álló) posse ölte végül meg 1934-ben. A civilizáció terjedése aztán végleg véget vetett a possék működésének: a modern közlekedés és kommunikáció korában sokkal kézenfekvőbb magasabb szintű tagállami, illetve szövetségi segítséget kérni baj esetén. Egyes magánmilíciák viszont továbbviszik a hagyományt- vagy legalábbis megpróbálják. A képen egy bankrablókat üldöző posse 1884-ből.

A hatvanas években, illetve hivatalosan 1972-ben indult útjára a ,,neighborhood watch” nevű civil program is. 800px-neighborhood_watch_sign.JPGEgyesek éppen a televízió elterjedéséből vezetik le a dolog szükségességét: a népek sokkal többet ücsörögtek otthon a képernyőre bambulva, mint hogy rendes öreg néniként folyamatosan azt lessék, mit csinálnak az utcán az emberek. A mozgalom lényege, hogy a feladatra vállalkozó helyek az utcákon ,,járőrözve”, tulajdonképpen nézelődve majd észlelik, illetve elriasztják a bűnözőket (főleg a betörőket). A szervezésben legtöbbször a helyi sheriff is segít. Van, ahol megáll annyiban a dolog, hogy az időnkénti meetingeken a gyakran egymásról semmit nem tudó szomszédok megismerkedve erősítik a bizalmat, van, ahol a járőrözés mellett egyéb közösségi feladatokban is szervezetten vesznek részt. A hatékonyság nehezen mérhető, a legjobban a rendezett, középosztálybeli környékeken működik a dolog, ahol amúgy sincs nagy bűnözés. A városi gettókban, ahol viszont lenne hová fejleszteni a közbiztonságot, az emberek nem bíznak a lakótársaikban, és nem is nagyon ajánlott éjszaka az utcán egyedül járkálni. A botrány árnyéka pedig ezekre a jószándékú emberekre is rávetült végül: 2012 februárjában Floridában egy George Zimmermann nevű neighborhood watch-os lelőtt egy Trayvon Martin nevű fekete tinédzsert. Az önkéntes megszegte a neighborhood watch két fontos szabályát is azzal, hogy fegyvere volt, és a rendőrség értesítése helyett maga próbálta feltartóztatni a gyanús személyt. A bíróság felmentette az önvédelemre hivatkozó, egyébként latin származású Zimmermannt, a média viszont közben hatalmas, rasszista felhangoktól sem mentes balhét generált az ügyből, melyben Obama elnök is felszólalt Martin pártján.

 

Ennyi fért bele mára a milíciák témájába. Ahogy többször utaltam rá, a hivatalos milíciákba való belépés nem feltétlenül elégíti ki minden polgár milicistáskodási vágyát- hogy ilyenkor mi történik, arról fog szólni a következő, befejező rész. Összes rész: 1,2,3,4

 

49 komment

Címkék: sorozat önkéntes brit usa amerikai polgárháború hadsereg hadtörténelem rendvédelem ii világháború hidegháború i. világháború hadtörténet USA

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr2312625923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2017.07.03. 09:08:42

"A katonáskodást emellett nem is tartották gentlemanhez méltó elfoglaltságnak..." - ???

Erről azért szólhattak volna Wellington hercegnek, meg pár másik főrendnek...

Fredddy 2017.07.03. 10:15:05

@enpera: köszi!

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: ez persze még nem jelentette azt, hogy a főtiszti rendfokozatokat is átengedték a parasztoknak. Emellett pont a napóleoni háborúk hoztak komoly fordulatot a szárazföldi hadsereg témájának angliai megítélésében.

Kullancs1983 2017.07.03. 10:16:43

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: A tisztek eleve csak birtokos nemesi családból származhattak, a(z akár kevéssé) jómódú középosztály számára pedig vajmi kevés vonzerőt jelentett a legénységi szolgálat. Szerintem így érti.

axy 2017.07.03. 12:32:56

Amit Zimmermanrol irtal, az dem. es a magyar sajto velemenye. Koze nincs a valosaghoz.
Kiszurta, jelentette es kovette. Eddig ok. Viszont esze agaban nem volt feltartoztatni a nala egy fejjel magasabb kigyurt "fiut"
Konkretan TM tamadta meg es foldon dulakodas kozben lotte le.
Ugy hogy adott allam szabalyai kifejezetten engedelyezik a fegyverhasznalatot ilyen esetben. Ezeket a dolgokat a birosag mondta ki egy kifejezetten ellenseges biro es eskudtszek altal. A NHW ajanlasai vannak, es nem szabalyai. Vegul pedig eleg idiota otlet fegyvertelenul figyelgetni azt hogy ki csinal balhet, mert mi van ha ki akarjak a tanut iktatni?

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2017.07.03. 12:56:34

Amúgy tök jó a cikksorozat, csak ezt furcsálltam.

Fredddy 2017.07.03. 12:56:51

@axy: a Zimmermann-ügyről önmagában is lehetne egy négy részes cikksorozatot írni, én egy mondatban továbbra is azzal foglalnám össze, hogy a bíróság elfogadta az önvédelemre való hivatkozást, és felmentette, a média meg közben balhézott.

Nekem egyébként az tetszett legjobban az ügyben, hogy a srácot kb tízéves kori képével futtatták mindenhol, mintha egy kisgyereket lőttek volna le.

Hiryu2,01 2017.07.03. 15:05:43

k@axy: khmm.. a cik ksem írt mást.

Semmi sem tiltja, hogy szomszédfigyelni a csípődön az önvédelmi Glockkal indulj...

Hiryu2,01 2017.07.03. 15:13:23

@axy: nem meondanám kifejezetten ellenséges esküdtszéknek:

(emlékeim szerint az esküdtjelöltek közül választanak, azaz a vád és védelem is bárkit elutasíthat.) Tehát kicsi az esélye, hogy az Árja Testvéiség vagy helyi afroameriaki banda tetkoit a homlokán viselő bandatagok lettek volan az esküdtek...)

Így hát:

.....A hattagú esküdtszék - mindnyájan nők, s közülük öten fehérek, egy pedig latin-amerikai származású -, két napon át, összesen 16 órát tanakodott azon, hogy milyen döntést hozzon, s végül helyi idő szerint szombat este úgy határozott, hogy Zimmerman nem bűnös.
link:
hvg.hu/vilag/20130714_George_Zimmerman_artatlan

Hiryu2,01 2017.07.03. 15:15:53

Egy kérdés: a kődobálókra tüzet nyitó gárdisták esetében volt valami jogi következmény, vagy a törvények szerint megfelelően járt el a helyi parancsnok/tüzet nyitó gárdista?

Fredddy 2017.07.03. 15:32:27

@Hiryu2,01: nyolc gárdista állt bíróság elé, önvédelemre hivatkoztak, és felmentették őket.
A dolog másik oldala, hogy a kődobálás ellen sokat tényleg nem tudtak tenni, volt ellene egy rohamsisakjuk, meg egy puskájuk éles lőszerrel, és ennyi. Se pajzs, se olyan páncélruha, ami ma van, nem volt még akkor. Éppen ez után az eset után álltal neki komolyabban a nem halálos tömegoszlatási módszerek (gumilövedék, stb) kifejlesztésének.

tudi 2017.07.03. 16:18:18

A poszt jó lett, mint a másik, várom a következőt is. Először azt hittem, hogy minden milíciáról fog szólni, ami csak létezik a hamburger és cukros kóla földjén, de szerintem az tényleg megér egy másik részt. Ez a szomszédfigyelős dolog hasonlít a mi polgárőrségünkhöz ahogy é látom. Bár én magamat a szabad, de jól szabályozott fegyvertartás hívének tartom, azért nem értem a romantikát, amit sokan táplálnak hazánkban, hogy majd az öntudatos meg fegyveres civilek felveszik a harcot a ...........-kal ha betörnek hazánk szent földjére. Szerintem az eredmény hasonló lenne, mint a milíciákkal anno Függetlenségi háborúban.

E28 524TD 2017.07.03. 20:09:10

Nekem ez a rész furcsa "vagy nem a távoli Vadnyugaton mormonokkal, banditákkal, vagy indiánokkal hadakozó milíciák valamelyikében szolgált". Tudtommal a mormonokkal nem lehet hadakozni mert nem fognak fegyvert.

Fredddy 2017.07.03. 21:47:35

@E28 524TD: vannak olyan protestáns felekezetek, akik nem foghatnak fegyvert, a mormon vallás az önvédelmi harcot minden további nélkül engedélyezi.

A XIX. század második harmadában, az 1838-as mormon háborútól kezdődően, számos kisebb-nagyobb csetepaté, nem egyszer egyoldalú mészárlás volt a mormonok és a többi telepes között. Mivel a mormonok a Bibliához egy harmadik könyvet toldottak, és többnejűségben éltek, a protestáns amerikaiak nem fogadták el őket keresztényeknek, hanem nagyon gyakran egyszerűen csak kiirtandó pogányoknak tekintették őket. A mormonok egyre nyugatabbra költöztek, de Amerika terjeszkedése egyszerűen utolérte őket. Végül a múlt századfordulón nem volt más választásuk, mint alkalmazkodni: hivatalosan is feladták a többnejűséget, sőt, kiátkozták a mormon vallásból azt, aki ilyenre vetemedik (néhány elzártan élő, kisebb szakadár szekta tartja máig a poligámiát), így már befogadták őket az USA-ba, és azóta is boldogan élnek.

Flankerr 2017.07.03. 22:46:49

Nagyon jó összefoglaló cikk, köszönöm szépen, ma is sokat művelődtem, angolosként a "posse"-ért külön hálám :)
www.youtube.com/watch?v=F4w5UjMJAFY

Gorbacsov homlokán a májfolt 2017.07.04. 09:15:01

Én erre kérdeznék rá: "...Magyarországon a Btk 146. § értelmében tilos idegen fegyveres testületbe tagokat toborozni."

Kicsit sántít ez a hasonlat, mert az USA-ban nem egy idegen fegyveres testületbe toborozzák a tagokat, hanem a saját, határon belüli miliciájukba.

Tovább szőve a gondolatot a 146. § alapján azt se lehet elítélni, aki a cigánygyilkosságokat elkövető alakulatba toboroz tagokat, mert az sem idegen alakulat, hanem hazai.

Piere de La Croix 2017.07.04. 10:05:28

Idegen fegyveres alakulat alatt a törvény a - központi - állami irányitástól független fegyveres testületet érti (pontosabban jogszabályok által megnevezett és müködésüket szabályozott. Elsösorban törvények által.) Vagyis még az önkormányzati rendörség létrehozása is tilos. (Amennyiben fegyveres és/vagy testületi rendfenntartás a célja. A szigorubb értelmezés szerint a tagok fegyverviselésére vonatkozo szabályok is olyanok mint átlagemberé vagyis az engedély megitélése ugyanugy egyéni eljárással történik és az ilyen néven létrehozott egyesülethez tartozás önmagában nem jelent veszélyeztetettséget.)

Fredddy 2017.07.04. 10:47:19

@tudi: a magánmilíciákat mindenképpen külön akartam szedni, egyrészt inkább az elmúlt pár évtized jelensége, így a történeti részbe nem illeszthető bele olyan jól, másrészt ott is van pár mögöttes dolog (konföderációs nosztalgiától az amerikai vidék gazdasági összeomlásán és a prepperkedésen át Wacoig), amire nem árt majd külön is kitérni.

@Gorbacsov homlokán a májfolt: @Piere de La Croix: én is úgy tudom, ahogy Piere de La Croix írja.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2017.07.04. 11:27:17

@Piere de La Croix: Én is megolvastam a BTK ide vonatkozó passzusát, de ott konkrétan az van írva, hogy mindenhova tilos a toborzás, ami nem úgynevezett "szövetséges fegyveres erő".

Mi van akkor, ha az Alsónémedi söntésben a kackiás bajszú Józsi bácsi alapít egy gárdát/milíciát és az alapító okiratban kinyilatkozzák, hogy márpedig ők a magyar állammal, annak kormányával és céljaival szövetségesek csak épp nincsenek megelégedve az állam rendfenntartó szerveinek létszámával, intézkedéseinek hatékonyságával, gyorsaságával - és így kezd el toborozni? Ennyi elég? Végül is szó szerint eleget tett a törvény előírásainak! Szövetséges - ha ezt írja elő a törvény, akkor szövetségese lesz. Any problem?

Szóval vicces, hogy mi itt egy fórumon filozofálgatunk a törvények értelmezéséről, meg hogy a jelentéstartalmat mennyire változtatja meg egy szó, de mit is ír a jogalkotásról szóló törvény?

2. § (1) A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Ha mi erről vitatkozunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a törvény nem egyértelmű.

Fredddy 2017.07.04. 11:30:22

@Gorbacsov homlokán a májfolt: a szövetség kettőn áll, ha az állam nem fogadja el szövetségesként, akkor nem az. Emellett minden törvénynek van végrehajtási utasítása, és hozzá számos egyéb kiegészítő jogszabály, azokkal együtt lesz egyértelmű a helyzet.

axy 2017.07.04. 12:24:19

Nalunk kifejezetten tilos miliciat szervezni.
rendeszettudomany.blog.hu/2011/05/08/egyenruhas_bunozes_es_a_btk_a_kozrend_buvoleteben
Es akkor meg nem beszeltunk az alkotmanyos rwnd megdontesere iranyulo....... sokal sulyosabb, de esetenkent hasznalhato tenyallasrol.

Pilotax 2017.07.04. 12:28:27

@Gorbacsov homlokán a májfolt:
Még valamit hadd tegyek hozzá.
A jogszabály nem ismerete nem mentesít annak hatálya alól, ez ugye jogi alapelv, nem konkrét szabály és így is alkalmazzák.

Csakhogy ismerhető-e a teljes magyar (tetszőleges másik állam) joganyaga? Szerintem nem! Mert ha úgy lenne akkor a jogászok akiknek ugye ez a szakmájuk nem szakosodnának. A szakosodással elismerik, hogy nem lehet ismerni a teljes joganyagot, hiszen van büntető jogász szakosodás, polgári, családjogász, cégjogász etc. De tőlem mint mezei pógártól elvárják, hogy ne sértsek mg semmilyen jogszabályt sőt úgy is ítélnek meg. Kaptam is a fejemre egy bírósági eljárásban a bírótól amikor ilyen értelemben tettem föl részére kérdést! (nem tudott válaszolni az általam feltett jogi jellegű kérdésre, azzal az indokkal, hogy miért is kellene azt neki ismrnie?.)

Gorbacsov homlokán a májfolt 2017.07.04. 12:54:58

@axy: Nem véletlenül jegyzik be az ilyen-olyan szervezeteket egyesületként.

Fredddy 2017.07.04. 12:55:17

Áh, mindent értek: címlapon vagyunk :)

@Pilotax: ha valami extrább dologba (autóvezetés, fegyvertartás) bele akarsz fogni, akkor azt a dolgot általában meg kell tanulnod. A tanításkor viszont kitérnek a jogi háttérre is- így, ha mást nem, legalább azt már tudod, hogy hol kell utánanézni a dolognak.

karandash 2017.07.04. 13:30:51

@Hiryu2,01: Kel-Tec volt a fegyvere, csoda, hogy működött, igazából volt is vele valami baki, elakadt, nem sült el először, nem tudom pontosan, periratokban talán benne van.

karandash 2017.07.04. 13:37:17

@E28 524TD: a mormonok a kezdeti időkben igen komoly mészárlásokban vettek részt. Elkövetőként. Az se igaz, hogy nem fognak fegyvert. Több keresztény szekta van, ami megtagadja a fegyverfogást, de a mormonok nem ilyenek. Utah államban, a mormonok mai fellegvárában nagyon liberális a fegyvertartás szabályozása.

karandash 2017.07.04. 13:42:26

@Fredddy: "Mivel a mormonok a Bibliához egy harmadik könyvet toldottak, és többnejűségben éltek, a protestáns amerikaiak nem fogadták el őket keresztényeknek"
A mormonokat nem csak a többnejűség miatt, hanem Joseph Smith, az alapító tevékenysége miatt se csípték. Gyakorlatilag egy csaló, széphámos volt, aki egy börtönben kitört tűzharcban halt meg.
Sokan tényleg azt hiszik, hogy mormonok olyanok, mint az amishok és sose fognak fegyvert. Nagyon nem így van.

Fabius Q 2017.07.04. 14:04:29

Az amerikaiak sajátos viszonya a szabad fegyverviseléshez a frontier korszakban gyökeredzik, amikor még nem épült ki a stabil közigazgatás a peremterületeken, egyáltalán nem volt pacifikálva a Mississippin túli vidék és mindenkinek magának kellett gondoskodnia saját védelméről. Ebben a korszakban (XVII-XVIII. század) természetes volt, hogy a határvidéken csak puskákkal, késekkel felszerelten mászkáltak a lakosok és hogy minden házban ott lógott a kandalló felett egy fegyver.

Ez a szokás élt tovább aztán a XIX. századi délen, ahol a feketék állandó fenyegetettsége miatt ugyancsak szükség volt minden fehér házban a puskára. Aztán napjainkra is megmaradt a régi felfogás, mi több beépült az amerikai gondolkodásba, afféle ősi hagyománnyá válva. Őrzik is ezt a jogukat tűzön-vizen keresztül. Amelyik elnök ezt fenyegetné, azonnal meg is bukna.

Fredddy 2017.07.04. 14:11:37

@Fabius Quintilianus: igen, nagyjából erről szól a cikksorozat első része.

nem benfentes 2017.07.04. 14:34:09

Mintha ez nem európai modell lene a kerestesháborúktól kezdve,a Mátáys,Rákóczi korszakot is megemlítve a 48-as eguláris magyar hadsereg felépítésére gondolva főképpen!
A parancsnokok tanult tisztek,nemesek,ahogy itt sem csak Dózsa szervezett haderőt anno!
Felesleges ez a porhintés a mi régiónkban,de egy olasz vagy francia is csak felröhög ha olvassa.

BéLóg 2017.07.04. 14:39:01

Hát ez nagyon tetszett, bár kcsit hosszú volt!

BéLóg 2017.07.04. 14:40:11

@karandash: Nevük igazából az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza és vannak Budapesten is valahol.

Greg36 2017.07.04. 14:57:04

Az állami- és föderációs szembenállást és hozzáállást a Függetlenségi háború alatt (ha már ma van július 4.) elég alaposan és szórakoztatóan ábrázolja Cornwall Penobscot expedícióról írt regénye. Gyakorlatilag a massachusettsi milícia és a massachusettsi haditengerészet (bizony, a tagállamoknak saját haditengerészetük is volt) tisztjeinek eszük ágában sem volt bármiben is engedelmeskedni a kontinentális tengerészet tengerészgyalogos- és tengerész tisztjeinek, de amikor befuccsolt a hadjárat, az egészet rákenték a kontinentális csapatokra, hogy ne az állam, hanem a föderációs kincstár viselje a költségeket.

Pilotax 2017.07.04. 17:12:22

@Fredddy: Rosszul gondolod!:)
Rendszeres látogatója vagyok a lemilnek. Ezt a cikket is itt olvastam és nem a címlapról navigáltam ide, csak nem vagyok gyakran hozzászóló típus. A Puskás Öcsiről megjelent vitaposztra az én hozzászólásom inspirálta tiborut, ha ez elég bizonyítéknak::)).

Amit a jogról írtam általánosságban értettem és nem speciálisan erre a helyzetre. Az ember a mindennapi tevékenységével kapcsolatos jogot ha akarja ha nem úgyis megtanulja, no meg muszáj is. Ezt a területet nem gyakoroltam, csak érdekel. Csak a jogot vezérlő alapelv és az élet ellentmondására akartam volt utalni. Én is speciális jogszabállyal szívattam meg az említett bírót.

Amit írtam a jogról az alatt meg azt értettem, hogy az ember hányszor kerül olyan élethelyzetbe a közlekedéstől a rendészeti ügyekig, az egészségügytől az oktatásig stb. amikor azonnal kell döntenie, akár ismeri a jogterületét a kérdésnek akár nem, a jogászok meg utána hónapokig vizsgálják azt amit neked adott esetben három másodperc alatt kell eldöntened a speciális ismeretek nélkül.

Fredddy 2017.07.04. 18:10:08

@Pilotax: igazából a hirtelen megnövekedő látogatottság tűnt fel, nem konkrétan te, azért is írtam direkt a neked szóló válasz előtt.

A törvények nem ismeretével az a baj, hogy erre különben bárki bármikor hivatkozhatna. Olyan törvényeket meg nem lehet írni, amiket minden ember mindig fejben tud tartani, mert a legtöbb ember egy PIN kódot se bír megjegyezni.
Ettől még persze igaz az, hogy lehetne átláthatóbb is a jogi környezet.

Untermensch4 2017.07.04. 19:29:16

@Gorbacsov homlokán a májfolt: "Ha mi erről vitatkozunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a törvény nem egyértelmű."

Egyértelmű az, ami nem szabad az tilos. Akinek nem tetszik, el lehet menni. Éljen a permanens fülkeforradalom és oszoljanak elvtársak. :)

Untermensch4 2017.07.04. 19:36:14

@axy: Létezik konkrét jogszabály ami a Zembereket feljogosítja az önkéntes jogkövető magatartásra? Mert ha nem akkor meg van oldva a civil szervezetek büntethetősége, alanyi jogon... :)

Hadrian77 2017.07.04. 19:39:08

A Gárda hírszerzői is ilyen hétvégi rendszerben működnek mint a többiek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.07.04. 21:28:45

@Untermensch4: Milyen elvtársak? Jobbágyok. És azt szabad nekik amit aznap Viktor megenged, feltéve hogy nem lesz kevesebb a pénze Mészáros Lőrincnek.

Untermensch4 2017.07.04. 22:10:02

@Hadrian77: Persze, hétvégi. Nem is kell foglalkozni hát velük... :)

Untermensch4 2017.07.04. 22:11:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A hangulatkeltés még '50-es és §60-as éveket idéző, azért jár a jobbágyoknak a népi demokratikus megszólítás.

Piere de La Croix 2017.07.05. 09:20:16

@Fredddy: A bokorjogászoknakezt ajánld föleg a végét a jog logikájárol (nem tud és nem akar rész) index.hu/belfold/2017/07/05/torveny_minoseg_hatasvizsgalat_jogalkotas/

Gorbacsov homlokán a májfolt 2017.07.05. 11:43:40

@Piere de La Croix: Ja, én is elolvastam. Akkor hánytam vért, amikor azt írta, hogy itthon a hatásvizsgálat annyiból áll, hogy a fityisz népszerűsége nőni, vagy csökkenni fog-e az adott törvény kiadása után.

Röhej!

Fredddy 2017.07.05. 12:04:47

Szerintem térjünk vissza az amerikai milíciák témájához.

Mr. Waszabi 2017.07.06. 10:15:22

"állami erőszakmonopólium elvét tisztelő országban" = bullshit. Arról van szó, hogy a hatalom birtokosai sosem engedték sehol, hogy egy elégedetlen nép felfegyverezze magát szabadon.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.07.07. 18:26:13

A mormonokhoz még egy apróság: úgy öt-hat éve a kezembe került egy felmérés, amiből kiderült, hogy amerikai lakosságon belüli számarányukhoz képest a mormonok erősen felül vannak reprezentálva az FBI-nál, akárcsak az írek pl. az NYPD-nél. Szóval az, hogy a mormonok nem fognak fegyvert, az urban legendnek is gyenge :-)

teddybear01 2017.07.08. 14:14:42

@tiboru: Hozzáfűzném hogy a mormon maffiát az egyik leg megbízhatóbb szervezetként emlegetik. Több híresség közülük fogadott fel testőrséget például.

Mellesleg amish maffia is létezik, de az inkább egyfajta ön és közösségvédő szövetkezésnek tekinthető.

xclusiv 2017.08.06. 16:29:20

@axy: "Amit Zimmermanrol irtal, az dem. es a magyar sajto velemenye. Koze nincs a valosaghoz.
Kiszurta, jelentette es kovette. Eddig ok. Viszont esze agaban nem volt feltartoztatni a nala egy fejjel magasabb kigyurt "fiut" ".

Az utóbbi mondatodnak köze nincs a valósághoz, már ha igaz amit a wiki ír (nem ellenőriztem):

"According to his autopsy, Martin was 5 feet 11 inches (1.80 m) tall and weighed 158 pounds (72 kg) at the time of his death."

"Zimmerman's height was shown as 5 feet 8 inches (1.73 m) and his weight at 200 lb (91 kg) on the Sanford Police Department Offense Report for February 26, 2012, the night of the shooting"

Szóval nem egy fejjel, hanem 7 centivel volt tőle magasabb Martin, viszont 19 kilóval könnyebb is volt. És szerintem 180 centivel és 72 kilóval nem is lehetett túl kigyúrt.

Ettől persze még lehetett önvédelem, szerintem is az volt.