Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (80) alagút (7) állat (8) amerikai (94) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (11) ausztrál (5) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (5) brazil (6) brit (64) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (7) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (7) ejtőernyős (26) életrajz (39) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) görgey (13) görögök (5) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (81) haditengerészet (47) hadsereg (15) hadtörténelem (146) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (14) hidegháború (44) híres bűnözők (8) honvédség (11) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (45) ii világháború (106) izrael (25) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (5) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (57) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (48) légvédelem (6) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (140) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (28) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (5) rendőrség (5) rendvédelem (52) róma (13) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (14) svéd (7) számítógép (9) szavazás (7) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (36) szovjet (59) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (16) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (65) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) usa (53) USA (5) utánközlés (25) vadászgép (11) várostrom (6) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (55) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Victor Lustig

2017.09.01. 10:45 tiboru

lustnyit.jpgNem tudom, elgondolkoztál-e már azon, hogy társadalmunk milyen furcsán viszonyul a bűnözéshez és főként a bűnözőkhöz. Mélyen elítéljük azokat, akik erőszakos bűncselekményeket követnek el, akik távollétünkben betörnek lakásunkba és elviszik a nagyitól örökölt gyertyatartót, akik a parkolóban öt másodperc alatt elemelik a kocsiban felejtett bőrdzsekit. Ugyanazok azonban, akik húsz év kényszermunkát követelnek a zsebtolvajnak, aki a buszon megszabadította őket a pénztárcájuktól, mosolyogva csettintenek egy egetverő csalás hallatán és hajlamosak elnézően, már-már rokonszenvvel viszonyulni olyan szélhámosokhoz, akik egy-egy merész ötlettel annyi kárt okoznak, mint ezer besurranó tolvaj együttvéve. Hogy titkon miért kedveljük a kóklereket és a szemfényvesztőket, legyen a pszichológusok dolga tisztázni, mi inkább foglalkozzunk azzal az emberrel, aki eladta az Eiffel-tornyot.

A kezdetek

Mai posztunk főszereplője 1890 legelején született az Osztrák-Magyar Monarchia északnyugati szegletében, Arnauban (ma Hostinné, Csehország). Ettől a viszonylag biztosra vehető részlettől eltekintve (noha vannak, akik még ebben is kételkednek) korai éveiről keveset tudunk; valódi szélhámoshoz méltóan gondoskodott arról, hogy több verziót is rögzítsenek hostinne.jpga jegyzőkönyvek. Az egyik változat szerint édesapja a kisváros tehetős polgármestere volt, egy másik arról számol be, hogy édesanyja egy komfort nélküli viskóban nevelte fel Victort, négy testvérével együtt. Még a neve sem biztos, hiszen vannak források, amelyek szerint Robert Müllerként látta meg a napvilágot, mások leteszik a nagyesküt, hogy ez csak a későbbi 47 (negyvenhét!) álneve egyike volt, úgyhogy Ságvári Endre egészen apróra húzhatja össze magát. Sőt akadnak, akik szerint a Lustig is művésznév.

Akárhogyan is történt, Victor (maradjunk ennél a névnél) már kamaszként otthagyja a kies Szudétavidéket és 1907-ben az ezertornyú Prágában bukkan fel, ahol kisebb lopásokból és utcai szerencsejátékokból (itt a piros, hol a piros és társai) tartja fenn magát. Született nyelvzseni lévén már ekkor három nyelven tudja kábítani az ostobább járókelőket: a németen és a csehen kívül lengyelül is tökéletesen beszélt, amikhez később az anyanyelvi szintű angolt és franciát, továbbá a tárgyalási szintű olaszt is elsajátította. 1909-ben Bécsben, egy évre rá Drezdában, két év múlva pedig már Zürichben vadászik átverhető áldozatokra, s alig múlt 22 éves, amikor a párizsi Sorbonne előadásait hallgatja. Azért ne essünk kétségbe, Lustig nem hazudtolja meg önmagát: ideje javát kapcsolatépítéssel, becserkészhető balekok feltérképezésével tölti, s közben hivatásos póker- és biliárdjátékosként, valamint kártyabűvészként keresi meg a vajas croissant-ra valót. Párizsi tartózkodása alatt fogalmazza meg magában a később művészi hitvallássá nemesedő, kétlépcsős igazságot:

1.) Minél nagyobb a jómód, annál erősebb a pénzéhség
2.) Minél pénzéhesebb valaki, annál jobban megfelel baleknak

Innen kezdve felhagy az apró, néhány frank nyereséget hozó stiklikkel, s tervszerűen, tudatosan és célratörően elkezdi építeni karrierjét.

Tengeren

1912 áprilisának közepén, amikor éppen az egyik bulváron sétálgatott és szokásához híven a járókelők vonásait fürkészte (őszintén hitt abban, hogy a balfaszság kiül az ember arcára), egy plakátra lesz figyelmes. A reklámposzter a franciák legújabb luxus-óceánjárója, a roppant kreatívan France-nak elnevezett hajó első transzatlanti útjára hirdetett kedvezményes árú jegyeket. Alig három nappal vagyunk a Titanic tragédiája után, amelyről a párizsi újságok is részletesen beszámoltak, s nem meglepő, hogy sokan visszamondták a részvételt, a hajót üzemeltető cég pedig futott a pénze után. Victor barátunk megtorpan, arcára kiül az a töprengő kifejezés, ami jobbára csak a Nobel-díjas természettudósokra, a hazudni készülő politikusokra és a magasan képzett svindlerekre jellemző. Néhány másodperc elteltével elmosolyodik, előveszi pénztárcáját, megszámolja a bankókat, majd betér az első, útjába kerülő jegyárusító irodába.francefoyer3.jpg

1912. április 20-án a Le Havre-i kikötőből kihajózik a kor minden elképzelhető luxusával (fedett úszómedencével, mahagóni díszlépcsőkkel, márványból készült szökőkutakkal, több hektónyi elsőosztályú pezsgővel és osztályon felüli kurvákkal) felszerelt France, fedélzetén az 500 főnyi személyzettel és 1800 utassal. Az egyik első osztályú kabin lakója egy választékosan öltözött, jólnevelt fiatalember, aki szerényen csak von Lustig grófként (Graf von Lustig) mutatkozik be zömében amerikai és francia újgazdagokból álló útitársainak. New York-ig öt hosszú nap az út, esténként az urak kártyázással múlatják az időt. És hát mindenki tudja egyrészt azt, hogy kártyázni akkor igazán izgalmas, ha pénzben játszik az ember, másrészt pedig azt, hogy a nagyburzsoázia mindig is kereste az arisztokraták társaságát.kartyazok.jpg

Szerintem senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy amikor április 25-én a France beérkezik a célállomásra, Victor Lustig nemesi címerrel díszített bőrtárcájában (amit öt frankért vett Párizsban egy zsebtolvajtól) körülbelül százszor annyi pénz lapul, mint amennyivel a fedélzetre szállt. Hősünk nem egészen egy hét alatt ötszáz (akkori!) dollárral lett gazdagabb, ami mai pénzben kifejezve körülbelül három millió forintnyi vásárlóerőt képviselt. És ami a legfontosabb: kártyapartnereiben semmi rossz szájíz nem maradt, egyszerűen elkönyvelték magukban, hogy az ifjú osztrák grófnak ördögi szerencséje volt. Pár nap amerikai tartózkodás után Victor visszaindul Franciaországba, az első osztályon ismét összebarátkozik néhány texasi milliomossal, újabb izgalmas kártyacsaták következnek, amiket csak az ugyancsak pénzben játszott biliárdozás szakít meg. A francia fővárosba történő visszaérkezésekor Lustig kifizeti összes adósságát, valódi piperkőcként méretre készíttet magának öltönyöket, ingeket és cipőket, s az addigi külvárosi zugszállóból egy első osztályú hotelbe költözik, a Champs-Élysées tőszomszédságába.

A pénznyomtató doboz

Az eddigiek alapján Victor Lustig csak egy lenne a huszadik század profi hamiskártyásai közül, ő azonban ennél sokkal többet tett le a kriminalisztika asztalára. A Franciaország és az USA közötti ingázásai során (feljegyzések szerint mintegy ötvenszer szelte át az Atlanti-óceánt) valószínűleg megunta a mandzsettában elrejtett ászok által nyújtott izgalmakat, mert kidolgozott egy ennél fifikásabb átverést is. Ügyeskezű mesteremberek segítségével összeállított egy kisebbfajta táska nagyságú, cédrusfa borítású mechanikus szerkezetet, ami – a használati utasítás szerint legalábbis – képes volt egy beléhelyezett fehér papírdarabra egy százdollárost nyomtatni (más források szerint tökéletesen lemásolt egy eredetit). Victor olyankor vette elő a masinát, amikor az általa oly ügyesen irányított beszélgetések során partnerei megkérdezték, hogyan tudja szemrebbenés nélkül elviselni az esetenkénti nagyobb kártya- és biliárdveszteségeket (mert néha veszített is, természetesen tervezetten). Ilyenkor titokzatosan mosolygott, majd kérette magát egy kicsit, s végül bemutatta a csodadobozt, amit állítása szerint az amerikai jegybank egyik mérnöke készített, személyesen az ő megrendelésére.box.jpg

Tanúk jelenlétében a doboz hat óra alatt kinyomtatott egy kifogástalan bankjegyet (amiből az előrelátó Lustig előre belehelyezett két darabot). A kapzsi, de nem túl okos amerikai üzletemberek általában ráharaptak a csalira. Hosszas kérlelés után a mi Victorunk végül beadta a derekát és 10-15 ezer dollár ellenében, általában a hajó kikötése előtt pár órával átengedte a dobozt újdonsült barátainak, majd búcsút intve távozott. A lóvá tettek csak akkor jöttek rá a turpisságra, amikor a doboz a második bankjegy kinyomtatása után nem volt hajlandó újabb százdollárost kiadni magából, ekkor azonban kedvenc grófunk már fütyörészve messze járt. A később megszületett hivatalos jegyzőkönyvek számos ilyen szerkezet sikeres eladását rögzítik, arról pedig, hogy a nyomozók hogyan tudták visszafojtani nevetésüket a sértett feljelentése hallatán, nem szól a fáma, de az arcukat szerintem el bírjuk képzelni.

Még mielőtt elszörnyednél, hogy milyen hiszékenyek és buták voltak az emberek száz évvel ezelőtt, gyorsan elárulom, hogy Lustig máig tartó divatot csinált a pénznyomtató dobozával. Ennek különböző, korszerűsített változataival (amit a jenki szakzsargon Romanian money box-nak, vagyis román pénzdoboznak nevez, keleti szomszédaink legnagyobb örömére) továbbra is házalnak szélhámosok Norvégiától Új-Zélandig, Kínától Magyarországig. És a mai napig akadnak, akik beugranak az évszázados trükknek. Jómagam például élénken emlékszem egy olyan hazai bűnügyre a kilencvenes évekből, amelyben tucatnyi magyar szopta be a történetet a véletlenül feketére festett bankjegyekről, amelyek tisztára mosásához egy olyan speciális oldószerre van szükség, melynek decije többszázezer forintot kóstál. A balekok kifizették a csalónak az esetenként több millió forintot, majd türelmetlenül várták a százdollárosok előbukkanását a festékréteg alól...conman.jpg

A háborús évek

Isten tudja, Victor meddig folytatta volna sikeres óceánjárós fellépéssorozatát, ha 1914. június 28-án Gavrilo Princip nem dönt úgy, hogy pompás casus bellit szolgáltat a Monarchiának Szerbia megtámadásához és ezzel a világháború kirobbantásához. A transzatlanti luxusutazások megszűntek, a gőzösök többségét katonai célokra foglalták le (a France-ból például kórházhajó lett), Lustig pedig kénytelen más elfoglaltság után nézni. Gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy nem karbantartó lakatosként és nem is állatgondozóként helyezkedett el. „A suszter maradjon a kaptafánál, a szélhámos meg a szél hámozásánál” - gondolhatta és nyakába vette Nyugat-Európát. Spanyolországban osztrák grófként, Hollandiában olasz márkiként, Svájcban amerikai bankárként mutatkozott be, de amikor úgy hozta a szükség, sziléziai földbirtokossá vagy svéd gyárossá is át tudott lényegülni. Az élet azonban nem csak felhőtlen móka és kacagás; Lustigot többször őrizetbe veszik (általában nem a maga hibájából, hanem bűntársai óvatlansága és szószátyársága miatt), de komolyabb büntetések nélkül megússza a lebukásokat, nem utolsó sorban az európai rendőri nyilvántartások kaotikus jellege miatt. Igaz ugyan, hogy 1917-ben már hat országban körözik, de mindenhol más-más néven, s a világháborús forgatagban a bűnügyi információk nemzetközi cseréje egyetlen államban sem volt prioritás.

Lustignak tulajdonítják a szélhámosok máig érvényes tízparancsolatát.

 

1.) Légy türelmes hallgató, mindig hagyd a balekot beszélni.

2.) Mutass érdeklődést, soha ne üljön ki az arcodra az unalom.

3.) Ne politizálj. Hagyd, hogy a balek nyilvánítson politikai véleményt, amivel aztán érts egyet.

4.) Elsőként soha ne hozd szóba a vallást. Ha a balek ezt teszi, érts vele egyet.

5.) Tesztelésként finoman érinthetsz szexuális jellegű témákat is, de csak akkor mélyedj bele, ha a balek élénk érdeklődést tanúsít irántuk.

6.) Betegségről, halálról ne kezdeményezz beszélgetést, de reagálhatsz a témára, ha a balek hozza szóba.

7.) Ne kérdezz rá személyes részletekre. Ha jól dolgozol, úgyis szóba kerülnek.

8.) Soha ne dicsekedj, de finoman tedd nyilvánvalóvá fontosságod.

9.) Mindig légy jólöltözött, ne sajnáld a pénzt minőségi ruhadarabokra.

10.) Soha ne ittasodj le.

A háború vége felé elszámolási vitába keveredik az egyik jelentős francia szervezett bűnözői csoporttal, akik nem a kesztyűs kezükről és megbocsájtásukról híresek. Victor arra eszmél, hogy mostantól már nem csak a bűnüldözőkre kell odafigyelnie, hanem a bűnözőkre is. Európában egyre forróbb lesz a talaj a lába alatt, ezért egyre nagyobb nosztalgiával gondol azokra a napokra, amelyeket az Újvilágban töltött.

Amerikában

1920-ban Lustig idegei már nem bírják tovább és – mivel sose volt az a kifejezetten spórolós típus – gyakorlatilag üres zsebbel ismét hajóra száll. Amerikában tombol a fogyasztási láz és a gazdasági optimizmus, a tőzsde szárnyal, az értékpapírok addig soha nem látott pénzekért cserélnek gazdát, egyre több a gazdag ember. Ilyen körülmények ideális közeget jelentenek a szélhámosoknak, úgyhogy barátunk is megtalálja számításait. Különböző, régi és új módszerekkel ismét szép vagyonra tesz szert, befektetései gyümölcsöznek. Kitanulja a jenki bankok hitelezési gyakorlatát, főként ezek buktatóira és a jogszabályok kiskapuira összpontosítva energiáit. Ingatlanokra, hatalmas földterületekre vesz fel hitelt, majd készpénzért eladja ezeket, s tovább áll egy állammal. 1922-ben Missouriban, egy évvel később Kansasban, 1924-ben Oklahomában állítják bíróság elé (mindig más néven persze), de hatalmas dumájával, behízelgő modorával és a megfelelő zsebekbe csúsztatott borítékok segítségével minden tárgyalásról szabadon távozik.scamalert.jpg

Egyszer még magát Al Caponét is átvágta. Állítólag kölcsönkért tőle 50 ezer dollárt, majd két hét múlva visszavitte a kamattal növelt összeget azzal, hogy elnézést, de sajnos a tervezett üzlet nem jött össze. Al annyira meghatódott a becsületes Lustig gesztusától, hogy onnan kezdve kvázi megbízható üzletfélként tekintett rá és kapcsolati hálójával segítette a további boldogulásban. Talán mondanom sem kell, hogy Viktornak esze ágában sem volt ezt a pénzt felhasználni, mindössze bizalmat szeretett volna ébreszteni magával szemben, ezek szerint eredményesen.

Az Eiffel-torony eladása

Az igazi nagy csalók és a mélységi felderítők szakmai filozófiájában egyetlen közös pont van, s ez a következő mottó: Bármennyire is jó ötletnek tűnik megállni, ha meg akarod úszni, mindig maradj mozgásban! Victor a szakma nagymestere, tisztában van az íratlan szabályokkal: Amerikában kezdte túlfeszíteni a húrt, no meg Párizst se látta évek óta, úgyhogy hajóra száll és 1925 tavaszán ismét megérkezik a Fény Városába. parizs1925.jpg

Nincsenek konkrét tervei, csak néhány régi cimborát akar meglátogatni, ebédelni valami mást a hamburgeren és a sült marhabordán kívül, egy belvárosi kávézó teraszáról elmélázva figyelni a lazán, csípőnél megkötött Chanel-ruhákban és jópofa cloche-kalapokban parádézó nőket... És persze beleszimatolni a levegőbe, hátha akad valami üzleti lehetőség.

Hát akadt.

Egy áprilisi vacsorázás közben éppen egyik állandó tettestársával, Robert Tourbillonnal tanakodtak a hogyan továbbon, amikor a pincér behozza a Paris-soir legfrissebb számát. A bulvárral kacérkodó esti hírlap címoldalán, az Eiffel-tornyot ábrázoló fotó alatt egy véleménycikk volt olvasható, melynek szerzője sokallta a látványosság karbantartási költségeit, s kifejtette azon véleményét, mely szerint a tornyot az eredeti terveknek megfelelően haladéktalanul le kellene bontani.

A 300 méteres Eiffel-torony az 1889-es párizsi világkiállításra készült ennek szimbólumaként, s a kivitelezők elképzelései szerint húsz év elteltével, vagyis 1909-ben valóban visszabontották volna. Az idegenforgalmi érdeklődés azonban felülbírálta az 1887-es alapító okiratba foglaltakat, s noha az elmúlt 128 évben időről időre még mindig felerősödnek a párizsi jelkép elleni hangok, az évente 6-7 millió látogatót vonzó vastorony lebontásáról gyakorlatilag már a harmincas években végleg letettek.

Lustig elolvassa a cikket, finoman megdörzsöli arca bal oldalán a halántéktól a járomcsontig húzódó, egy féltékeny vőlegény késétől származó ifjúkori forradást (ez nála mindig az elmélyült gondolkodás jele volt), majd odafordul Roberthez és magyarázni kezd...eiffel2.jpg

Az ominózus vacsora után mintegy három héttel az öt legtehetősebb párizsi hulladékvas-kereskedő hivatalos, fejléces papírra írt levelet kap a Posta- és Távközlésügyi Államtitkárság gazdálkodási hivatalától (ezen főhatóság kezelésében volt a torony), melyben möszjő XY-t egy bizalmas üzleti beszélgetésre hívják. Erre – a nyilvánosságot elkerülendő – nem az államtitkárság hivatalos székhelyén, hanem az egyik legdrágább párizsi szálloda, a Concorde téren található Hôtel de Crillon magántárgyalójában fog sor kerülni. A levél zárásaként az aláíró, vagyis a gazdálkodási hivatal főigazgatója bizakodását fejezi ki a címzett diszkrécióját illetően és sokat sejtetően egy roppant előnyös üzletet helyez kilátásba..

A meghívóban jelzett időpontban az öt nagykereskedő természetesen megjelenik a luxusszálloda különtermében, ahol az államtitkárság képviseletében két, kifogástalan öltözékű és modorú úriember várja őket. A szót a gazdasági főigazgató viszi (karcsú, arisztokratikus viselkedésű, 35 év körüli férfiú), aki röviden felvázolja a megbeszélés apropóját. Hosszas vívódást követően a francia állam és a főváros illetékesei megállapodtak abban, hogy az Eiffel-toronynak bizony mennie kell. Záros határidőn belül le fogják bontani, a 7300 tonna ócskavasat pedig a legtöbbet ígérő kereskedőnek fogják átadni. Arra kéri a megjelent urakat, hogy gondolják át a felkínált üzleti lehetőséget, majd az árajánlatot 24 óra múlva zárt borítékban, ugyancsak az Hôtel de Crillonban szíveskedjenek letétbe helyezni. A pályázat eredményéről mindenki 48 órán belül értesítést kap, az államtitkárság és a főpolgármesteri hivatal továbbra is számít a diszkréciójukra.eiffel.jpg

A rövid tájékoztató után a gazdasági főigazgató (ugye kitaláltátok, kiről beszélek?) magabiztosan válaszolt a felmerült néhány kérdésre, majd utasította titkárát, hogy telefonáljon az Eiffel-toronyhoz és intézkedjen, hogy semmi fennakadás ne legyen, a kocsik pedig álljanak elő. Két bérelt luxuslimuzin meg is érkezett, a kereskedőket elvitték a nem egészen két kilométerre található toronyhoz (ahol Lustig előzetesen lefizette az alkalmazottakat, hogy fél órára a turisták számára zárjanak be, ő és barátai pedig exkluzív belépést kapjanak), körbevezették őket, néhány korty pezsgő következett, majd mindenki ment isten hírével. A látogatást és az informális beszélgetéseket Victor arra használta ki, hogy az ötös csoportból kiválassza a leggyengébb láncszemet, azt a kereskedőt, aki végül „megnyeri” a pályázatot. Választása egy bizonyos André Poissonra esett, ami azért is poénos, mert a francia zsargonban a „poisson” (hal) szót a „balek” értelmében is használják. Másnap öt árajánlat várta a szállodában, amelyek közül természetesen Monsieur Poissoné volt a legkedvezőbb.

Adminisztratív nehézségekre hivatkozva még arról is sikerült meggyőznie Poissont, hogy a szerződés aláírásával egyidőben foglalóként, készpénzben fizessen 100 ezer frankot, vagyis úgy 25 millió mai forintot, s Victornak még arra is maradt energiája, hogy a férjénél sokkal okosabb, tehát gyanakvóbb Madame Poisson kételyeit eloszlassa az üzlet valódiságával kapcsolatban. A pénz átvétele után Lustig és Tourbillon vonatra ülnek és meg sem állnak Bécsig. Amikor egy hónap elteltével egyetlen párizsi újság sem ír a botrányról, rájönnek, hogy Poisson annyira szégyellte a balfékségét, hogy nem jelentette az esetet. Lustigék vérszemet kapnak, visszamennek Párizsba és másodszor is meg akarják szervezni a bulit, új résztvevőkkel. Az új meghívottak között azonban akad egy jelölt, akinek valami gyanús lesz és beballag a Posta- és Távközlésügyi Államtitkárságra, ahol természetesen senki nem tud az Eiffel-torony lebontásáról. Victor és Robert nyúlcipőt húznak és meg sem állnak Amerikáig.

A vég

Az Egyesült Államokban folytatják a pénznyomtató dobozos trükköt (újabb tucatnyi balfasz, aki megkajálja a dolgot), majd a harmincas évek elején elkövetik azt az óriási hibát, hogy szövetkeznek Amerika egyik legprofibb alvilági nyomdászával, William Watts-szal és belevágnak a bankóhamisítás-bizniszbe, magukra haragítva az ezen a területen illetékes Secret Service-t. A pénzhamisítás minden korban és mindenhol komoly bűncselekménynek számít, egyetlen állam sem díjazza, ha fizetőeszközét magánszemélyek orrba-szájba másolgatják. fbi1.jpgAmikor 1934-ben már több tízezer, jó minőségű hamis öt-, tíz-, ötven és százdolláros forog közkézen, a titkosszolgálat összehangolt akciót indít, melynek következményeként, több hónapos megfigyelés után hősünket 1935 májusában New Yorkban őrizetbe veszik. A házkutatások során további több ezer, elsőosztályú hamis bankjegyet találnak a szállásán, illetve az általa bérelt bankszéfekben. Egy pályaudvari csomagmegőrző szekrényben (melynek kulcsát a zsebében tartotta) rálelnek a százdollárosok nyomólemezeire is. Lustig érzi ugyan, hogy innen nincs tovább, de továbbra is tagad. 20ev.jpg

Az előzetes letartóztatásból még sikerül megszöknie, de szűk egy hónappal később Pittsburgh-ben ismét elfogják és egy ideges bíró 15 év fegyházat szab ki rá pénzhamisításért (plusz még ötöt a szökésért), amit a hírhedt San Francisco-i börtönszigeten, az Alcatrazban kell letöltenie. Itt néha még össze-összefut régi cimborájával, Al Caponeval, de úgy tudom, nagy partikat nem szerveznek. Nem éri meg a szabadulást: 1947 tavaszán zárkájában tüdőgyulladást kap, amibe néhány héttel később, egy Springfield-i börtönkórház kórtermében bele is hal. halotti.jpg

Halotti bizonyítványában (amit mellesleg a Robert V. Miller névre állítanak ki) a "rendszeres foglalkozás" rubrikában ez szerepel: Apprentice Salesman & Counterfaiter (Kereskedő-gyakornok & hamisító).

Az amerikai alvilági szlengben a hamis pénzt a mai napig „funny money”-nak nevezik, talán éppen Lustig tiszteletére (lustig németül ugyanazt jelenti, mint az angol funny: vicces, mókás, vidám).

Victor Lustig pályafutását végignézve óhatatlanul felmerül a szerzőben (és talán benned is), hogy ezekkel a képességekkel, ezzel a pszichológiai és manipulációs készséggel vajon milyen pályát futott volna be, ha vitán felüli intellektuális kapacitását nem embertársai átverésére használja. Talán ő lehetett volna a világ legsikeresebb autókereskedője vagy biztosítási ügynöke, esetleg drága tárgyalástechnikai tanfolyamokat tartott volna törekvő üzletembereknek és az általa írt szakkönyveket és módszertani útmutatókat aranyárban lehetne eladni.

Igaz, akkor ki írt volna róla blogposztot a Lemilen...

Mielőtt átadnám a szót a kommentelőknek, még elmondom, hogy ennek az írásnak az alapverziója először a 2017 augusztusi Interpress Magazinban jelent meg, ahol rendszeresen találkozhatsz a cikkeimmel.

20 komment

Címkék: életrajz bűnügy bűnöző szélhámos csaló

A bejegyzés trackback címe:

http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr1312780382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2017.09.01. 12:08:04

"Victor Lustig pályafutását végignézve óhatatlanul felmerül a szerzőben (és talán benned is), hogy ezekkel a képességekkel, ezzel a pszichológiai és manipulációs készséggel vajon milyen pályát futott volna be, ha vitán felüli intellektuális kapacitását nem embertársai átverésére használja. Talán ő lehetett volna a világ legsikeresebb autókereskedője vagy biztosítási ügynöke, esetleg drága tárgyalástechnikai tanfolyamokat tartott volna törekvő üzletembereknek és az általa írt szakkönyveket és módszertani útmutatókat aranyárban lehetne eladni."

Azaz koncentrálhatott volna embertársai illegális átverése helyett a legális átverésekre... ;-)

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.09.01. 13:32:53

Köszönöm, Tiboru, ez egy remek poszt.

hazitroll 2017.09.01. 13:34:28

Nem hallottam még róla, klassz írás, köszi!

debreczenizoli 2017.09.01. 13:42:18

Remek írás köszi!

Kritika: Kicsit hiányolom Gorcsev Iván említését. Ő 21 éves korában nyert el Nobel díjat. Egy hajón. Makaó nevű kártyajátékon.

Most már tudom, hogy Rejtő honnan merített. :)

ideasz 2017.09.01. 15:32:59

Igencsak filmvaszonra kivankozik a sztori! Nem probalkoztak meg meg vele?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.09.01. 15:45:20

Köszönöm az elismeréseket!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.09.01. 15:51:07

@ideasz:

Tudomásom szerint játékfilm még nem készült a történetből. Úgy rémlik, mintha a britek belevágtak volna néhány éve, aztán valami miatt nem fejezték be a forgatást.

hazitroll 2017.09.01. 15:57:26

Valahol olvastam, hogy az emberi hülyeségen nem megbotránkozni kell, hanem kihasználni.
Tulajdonképp igazat kell adjak ennek a gondolatnak, mert ha valaki annyira hülye, hogy egy kártyaparti közben elmesélt sztori alapján megvesz rengeteg pénzért egy pénzhamisító gépet, akkor az az ember megérdemli, hogy megkopasszák. Pláne, mert neki(k) valószínűleg nem fájt annyira a pénz hiánya, alapból pénzesebb arcokra utazott.
Egyszerűen nem látok okot arra, hogy sajnáljam azt, aki ennek a csalásnak bedőlt, akárhogy gondolkozom rajta, ez nettó butaság.

Minorkavidor 2017.09.01. 16:59:27

Jól esik olvasni az ilyen posztokat.
Az első bekezdésben feltett ?-re válaszul nem kell pszichológus szakembert hívni.
A gazdagokkal az a helyzet, hogy hozzájuk kétféle képen viszonyulnak:
1: Megölik, börtönbe vetik őket és államosítják/elrabolják vagyonukat, függetlenül attól, hogy saját erejéből szerezte vagy kö(s)zpénzek (állami és EU-s) lenyúlásával.
2: Tisztelik őket sikereik miatt (angolszász államok).
De sehol nem szeretik őket.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2017.09.01. 17:33:40

Hm.. Tulajdonképpen csekély átfogalmazással az a Tízparancsolat lehet ám a jó értékesítők Tízparancsolata is.. A gyakorlat/elmélet ugyanaz, bizalmába férkőzni valakinek, rávenni hogy tegyen/vegyen meg valamit. Hogy aztán az valami szélhámosság, vagy valami termék, az már részletkérdés.

hátramozdító 2017.09.03. 22:37:20

Fantasztikus poszt, köszönjük szépen! Ha én írnám a forgatókönyvet, tuti sorozatban gondolkodnék, annyi csúcspontja van a sztorinak, hogy nem tudnám az egyiket kiemelve összerendezni a sztorit százhúsz percbe. Ráadásul jó része hátborzongatóan szép art deco környezetben játszódik... Bár azt hiszem, a Netflix döntéshozói simán megvennék így lábon magát a posztot is, mert ez tuti siker.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.09.04. 08:31:07

@hátramozdító:

:-) Köszi!

Hát ha a Netflix jelentkezik, csapunk egy bazinagy lemilbulit :-)

forestwalker 2017.09.04. 13:51:03

Volt egy film leonardo dicaprio szereplesevel egy csalo, hamisito eletutjarol. Catch me if you can volt a cime ha jol emlekszem. Abban nem vagyok biztos, hogy valos szemely tortenete adta az otletet a filmhez vagy sem de jo mozi volt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.09.04. 17:27:53

@forestwalker:

Valós alapja van: Frank W. Abagnale pályafutásának kábé 7 évét dolgozta fel Spielberg.

neddie 2017.09.11. 00:16:27

Stilisztikai észrevétel: tudtommal a "szélhámos" mint kifejezés nem a 'szél hámozásával' kapcsolatos hanem a szekérhúzó lovakkal. Különben nagyszerű cikk, a szokott színvonalon.

Józsefné Varga 2017.09.12. 20:14:32

Tavaly járt nálunk egy cseh úriember, egy Magyarországon még új, web alapú értékesítési modellhez/rendszerhez keresett társat. Csehországban király módon hasít a biznisz, mutogatta büszkén a grafikonokat, itt is kaszálni fogunk, csak egy kis pénz kellene. Mondom OK, ha a rendszer úgyis megvan, fordíttassa le magyarra, nyomunk vele pár próbakört minimális áruval, aztán az eredmények alapján mehetünk tovább. Igazából nem értettem, hogy mihez is kell a pénz, ha a termék tkp. kész van, akár külföldről is futtathatná.
Mondanom sem kell, többet nem láttam, a cseh cégjegyzékben viszont közben valahogy felszámolódtak a cégei, aztán a rendőrség is keresni kezdte, mert hogy szívesen kérdeznének tőle ezt-azt.
Hogy miért érdekes? Lustignak hívják. :)

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2017.09.13. 12:29:48

Akik megvették a pénzhamisító dobozt, mégis kit jelentettek fel? Magukat? "Haló biztos úr, ez a szemétláda azt mondta, ezzel a géppel annyi pénzt nyomok, amennyit akarok, de átvert! Ja, hogy mire kellett az nekem? Hát izé..."