A Lemilblog Házitrollja folytatja címer- és zászlótani kalandozását a fekete kontinensen. Mai posztjában is rácsodálkozhatunk Afrikára, és talán nem lesz értelemzavaró azt mondanom, hogy ez a kontinens nem is egyértelműen fekete, hanem ellenkezőleg: roppant színes…

Elöljáróban annyit szeretnék megjegyezni, hogy bár utánaolvashatnék a heraldikának, nem tettem és nem is szeretném még egy ideig, mert akkor véletlen belecsúsznék mindenféle elemezgetésekbe, és az alapötlete írásomnak a rácsodálkozás, hogy jé, mik vannak szerte a világban. Így abba sem mennék bele, hogy ezek a szó szoros értelmében címerek-e; ezen országok nemzeti jelképként használják őket, tehát fogadjuk el őket akként.

Az előző rész egyetlen megmaradt kérdése, hogy mi a fenét visel a tanzániai címer nőalakja a fején, avagy szőke-e; nos, ennek megpróbáltam utánajárni, de akárhol és akárhogy is kerestem, mindig félmeztelen tanzániai nőkre bukkantam, akik biztosan nem a címertani szaktudásuk miatt kerültek lencsevégre.

Az első rész vége felé néhány érdekesen állatos országot vettem szemügyre, folytatnám is velük, rögtön itt van például a régi szudáni címer ’56 és ’69 közöttről. Találtam olyan változatot is, amiben orrszarvú van, de nekem a borostás víziló (már csak férfiúi szolidaritásból is) jobban tetszik. A mostani címerükben egy kígyászkeselyű van, az ábrázolás pedig hasonlít a mostani egyiptomi címerre. Mindkét címer madara köthető az arab nacionalizmushoz, de ebbe nem mennék bele. Viszont ha már Egyiptom, akkor volt régen egy olyan királyság 1922 és 53 között, hogy Egyiptom és Szudán, másképp Egyiptomi királyság, harmadképp Anglia egy erősen szövetséges területe. Mindenesetre nekik is volt egy címerük, amiről mintha épp csak fellebbentenék a leplet.

Visszatérve a madarakra, illetve a korábbi poszt fegyvereire, Guinea címere is megér egy misét. Ez a kép a régi ábrázolás, a mostaniban nincs kard és puska. A csere évében halt meg Ahmed Sékou Touré, országának marxista vezére, mellesleg LENIN BÉKEDÍJAS!

Lehet, én vagyok csak túl fiatal, de nem hallottam erről a kitüntetésről.

Környékbeli mércével tulajdonképpen meg is érdemelte: ötvenezerre becsülik azok számát, akik uralma alatt – és nem kifejezetten békés körülmények között – vesztették életüket. Viszont ő volt, aki az országot a francia gyarmat pozícióból önálló állam pozícióba tette. Pánafrikai nézeteket is vallott, ami talán jobb, mintha kizárólag meggyőződéses kommunista lett volna… Néhány afrikai ország címerében megtalálható egy fekete csillag, ez a pánafrikai mozgalom szimbóluma.

Történelem és sors leginkább talán Libéria címerében jelenik meg, és mivel én Tiboruval ellentétben nem értek a heraldikához, a vexillológia szót pedig csak szótár segítségével tudom leírni, nekem kell az ilyen címer, ahol van fehér galamb a békéhez, hajó a rabszolga-visszaszállításhoz, meg eke és kapa. Felhívnám a figyelmet, hogy ez nem olyan eke, ami elé igavonó állatot lehetne befogni! Említést érdemel még a zászlójuk, ami ismétcsak egyértelműsíti, hogy ide bizony az Újvilágban felszabadított rabszolgákat küldték vissza. Amúgy zárójelben megjegyzem, hogy különösebb területi megfontolás nélkül, tehát akárhonnét érkezett a szerencsétlen gyapotföldi munkás, bizony, ide mehetett vissza. Meg azért ne feledkezzünk meg a világ második legnagyobb kereskedelmi flottájáról sem, ami Libériáé – hála az alacsony regisztrációs díjnak és az ugyancsak alacsony kötelező biztonsági szintnek.

Nadehát biztonsági szint mindenhol van, csak másként értelmezik, felénk kockázatnak mondanánk. Nyugat-Szahara például nemzetközileg nem is egy elismert állam, mégis állandó veszélyt jelentett a Dakar ralira, meg egyáltalán bármiféle békére. A Polisario Front által a területén kikiáltott Sahrawi Demokratikus Arab Köztársaságnak ilyen a címere. Engem azokra a szocialista időkből fennmaradt gyermekrajzokra emlékeztet, amikor a harckocsik csövéből virágok lógtak ki.

De térjünk vissza egy gondolat erejéig a hajókra, ilyet biztosan Titus sem látott a Dunán, igaz, ő uszályokban utazik. Amellett, hogy ebből (vagyis Gabon címeréből) süt fekete-Afrika minden része, nekem még tetszik is. Utánaolvasva viszont kiderül, hogy egy svájci profi, Louis Mühlemann tervezte, aki Kongó címeréért is felelős. Az meg ilyen. Azért nagyon nem erőltette meg magát az elrendezést tekintve, igaz, én fele ilyet sem alkottam még sosem, szóval nem kritizálom tovább.

Nem annyira szimmetrikus, ám mosolyra fakasztó Mauritius címere, amely országra én megesküdtem volna, hogy c-vel írja a nevét, pedig magyarul nem, csak szlovákul.
A kétoldali állatok jegyében pedig következzék a szívemnek – gyomromnak – olyan kedves kardhal és a Seychelle-szigetek címere. Mellékesen megjegyzem, hogy a korábban felajánlott tizedik gyermekemre vonatkozó felajánlások közé szívesen vennék egy jubileumi kardhalas díszvacsorát a szigetek bármely éttermében.

Érdekes adalék a világ egyik legszebb (a fenntartható fejlődést maximálisan zászlajára tűző) turistacélpontjához, hogy miután 1976-ban felszabadult a brit rémuralom alól, ’77-ben már a Seychelle Szigeteki Népfront kormánya vezette az egypártrendszert. Na, szerintem a szüleimnek ekkor kellett volna emigrálnia ode, végülis akkor baráti ország voltak, én még úgy homokoztam volna a szocializmus óceánjának partján… Sajnos eszükben sem volt ilyen terv, de ezt annyira nem vetem a szemükre, különben is, hamar romlott a helyzet. ’81-ben Dél-Afrikából érkeztek ide zsoldosok egy sikertelen puccsra, ’82-ben aztán sikerült is egy helyi puccs, de azt meg tanzániai erőkkel leverték. Azért gondoljunk bele; Tanzánia úgy szól bele más országok ügyeibe, hogy a lakosság 80%-a mezőgazdaságból él, miközben az ország területének csak 4%-a művelhető. A Szovjetunió bukásával egy időben amúgy nem csak az igazi punkbandák, hanem a Seychelle Szigeteki Népfront is eltűnt a süllyesztőben.

Viszont kár lenne Afrikát csak a szép tájakért becsülni, van itt ipar is; Algériában például a címerből süt ránk. Volt francia gyarmatként nem is fűznék hozzá mást, mint a francia „soudan” szót, ami nem az országra vonatkozik, hanem az éghajlatra. A kifejezés arab eredetű, és a feketék földjét jelöli. Ezt igazából most olvastam, és a franciák gyarmati tevékenységének egy fantasztikus zászlaját sikerült hozzátársítanom: Francia Szudánét!
Egyébként ilyen zászlaja volt Malinak is, csak más színekkel.

Gondolkoztam, hogy mivel zárjam majd írásom, és a következővel akartam, ugyanis ez volt az a címer, amit megpillantva először felmerült bennem a cikk megírásának gondolata. Mozambik az a szerencsétlen ország, amely nemcsak címerében, hanem zászlajában is hordozza Mihail Kalasnyikov örökségét. Először röhögtem rajta, annyira abszurd az egész, hogy mást nem is nagyon tehet az ember. Aztán egyre többet utána olvasva, rádöbbenve, hogy az egész kontinensen mi történt; hogy a Hotel Ruanda nem is olyan elszigetelt esemény. Igazából egy széken ülve nem lehet elképzelni, milyen 25 éven keresztül polgárháborúban élni, és Mozambikban 1977 és 1992 között lényegében ez volt. Lassan ideje lenne címert váltaniuk, ahogyan azt több afrikai ország megtette, nekik még nem sikerült.

Mivel a fenti gondolat végszónak sem rossz, utószó gyanánt következzenek azon maradványok, amiket logikailag nem tudtam bekötni sehova. Kutakodásaim közepette a teljes afrikai címerkészletet átnéztem, igyekezve a történelmieket is megtalálni, rábukkantam néhány nem-országra, autonóm területre is. Következzenek ők, búcsúzva a fekete kontinenstől:
Ezzel be is fejeztük afrikai körutunkat, remélem, élvezték a kirándulást! Több kontinens nincs készenlétben, de terveim között azért szerepel címer- és zászlótani szempontból történő feltérképezésük.