Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

június 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (86) alagút (7) állat (8) amerikai (100) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (5) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (66) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (10) ejtőernyős (27) életrajz (41) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (93) haditengerészet (52) hadsereg (15) hadtörténelem (154) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (49) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (107) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (6) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (58) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (54) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (151) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (30) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (54) róma (13) román (8) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) svéd (7) számítógép (9) szavazás (14) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (38) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (70) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (53) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (6) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (68) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

A kivégzett 48-as gerillák

2011.10.06. 07:00 Titus Pullo Urbino

A mai nemzeti gyásznapon olyan elfelejtett szabadságharcosok emléke előtt tisztelgünk, akik ’de iure’ nem voltak a honvédsereg tagjai, mégis életüket kockáztatták és végül el is vesztették a szabadságharc sikere érdekében.  A ”gerilla főhadnagy” és felkelő csapatának történetét – sajnálatos módon - eddig kevesen ismerik, nosza hát vágjunk bele a történetbe!

 
Harapófogóban
 
1849. júliusában a magyar honvéd haderő csoportjait minden oldalról ellenséges csapatok fogták körül. A dicsőséges tavaszi hadjárat után a stratégiai fölényt mégis csak azáltal vesztette el a honvédsereg, hogy az ifjú császár megkapta a kért orosz segítséget a szabadságharc leverésére. Európa legképzettebb és legkitünőbb tábornokzsenije, Görgey Artúr tehetségét halogató harcokra és menekülő bújócskára volt kénytelen vesztegetni, ebben az időben éppen a komáromi sereg egyik részét menekítette délre, hogy a magyar erők egyesülve eredményesebben harcolhassanak a déli cári – császári csapatok ellen. A nagy bújócska megkezdődött; július első napjaiban kezdődött a versenyfutás, a cári csapatok Miskolcról indultak nyugatra, a honvédsereg pedig Komáromból keletre. A cári csapatok összlétszáma 70.000 fő (orosz, ukrán, lengyel gyalogos egységek, kozák, lengyel és cserkesz lovassági alakulatok), a honvéderő 27.000 lélek, ez háromszoros túlerő. Nyílt terepen lefolytatott ütközetben ez végzetes, még egy középszerű vezérkar is sima győzelmet arathatott volna bármelyik magyar tábornok felett. Csak nem Görgey felett, aki tisztában volt azzal, hogy ki kell csúsznia a cári csapatok gyűrűjéből és állandó megtévesztő mozdulatokkal el kell kerülnie az ütközetet. Ilyen helyzetben lévő parancsnok számára elsődleges feladat a kimenő hírek tiltása, másodlagos feladat pedig az ellenségről szóló bármiféle hír beszerzése, ezen kívül a nyugtalanítás, és bármi, amit a gerilla harcmodor elbír.  Csapatlétszámok, mozgás, felszereltség, hangulat, bármilyen információ, illetve bármilyen zavart okozó "partizánakció" kincset ért. A Komáromban csoportosuló csapatok számára a Vág menti, nyugatra irányuló ellentámadás kudarca miatt csak a keleti kitörés maradt, egyesülni a tizenötszörös (!!!) orosz túlerőt hősiesen visszatartó lengyel Jozef Wysocki hadseregparancsnokkal. Futárok útján egyeztetve Görgey és Wysocki az összevonás mellett döntött. Amíg Görgey 27.000 emberét 70.000 orosz kergette keletre, addig Wysocki 8.000 (főleg újonc) fős északi hadseregét, a IX. hadtest és a Lengyel Légió védekező egységeit 120.000 orosz hajtotta nyugatra. A cél egy Gödöllő környéki találkozás volt, de ezt a helyszínt később máshol voltak kénytelenek megtalálni a parancsnokok.
 
 
Előre!
 
Az indulás napján, 1849. június 26-án jött a hír, miszerint már Bem erdélyi csapatait is orosz erők támadják, ezzel gyakorlatilag minden fronton összeomlás közeli állapotok alakultak ki. Mit tehet ilyenkor egy hadügyminiszter, egy katonai parancsnok, és mit tehet egy politikus? Görgey cselekedett, előbb Komáromnál megverte az osztrákokat, majd pár nap alatt gyorsan és csodásan kigyógyult a halálos fejsebből, ezután Tisza menti összpontosítási parancsot adott ki. Ám Kossuth sem nézte tétlenül az eseményeket, ismételt népfelkelést hirdetett. A népfelkelés eredményeképpen megnőtt az újoncok száma, de ezek kívül sok (ellenség által uralt) területen is felélénkült a gerillaharc.  Nagy úr a kényszer, ahogy a mondás is tartja, ennek megfelelően azok a polgári személyek, a sorozáson kiszuperáltak, vagy csapatukhoz visszatérni nem tudó katonák  ott és olyan fegyverrel harcoltak a megszállók ellen, ahogy tudtak. Egyenruha nélkül, kezdetleges fegyverekkel, lándzsával, pikával, kaszával, fejszével, fűrésszel, kötéllel, karikással, mindennel, ami csak a kezük ügyébe akadt. A hátország lelkes honfiúi csak az alkalomra vártak, ilyen pedig akadt bőven. A váci furcsa ütközet utáni napokban Pest és Heves vármegyékben nagyon nagy felfordulás képe alakult ki, minden mozgott, helyőrségek nem léteztek, csak hullámzó frontvonalak. A káoszra jellemző, hogy azt csak abban a percben lehetett megállapítani, hogy milyen egység halad az országúton, amikor már látni lehetett a zászlójukat, vagy zászló híján a sapkarózsájukat; nagy volt a mozgás az utakon. Csak a példa kedvéért megjegyzendő, hogy az osztrák tüzér egyenruha és a magyar gyalogos első pillantásra szinte megegyezett külalakra. 
 
 
Üss oda és fuss el!
 
A mozgolódást, kiszámíthatatlanságot, ezt a zűrzavart használták ki a ”mátrai gerillák”, Posztóczky István – önmagát főhadnagyként beállító tiszt - vezetése alatt. Neki ugyan nem volt 32 neve, de ha Potoczki Gyula, Mosóczy István, Almássy Gyula személyéről hallunk, akkor ugyanőt kell a háttérben sejteni. A soknevű tiszt vezetésével a váci csata okozta káoszt kihasználva a különítmény szabadon mozgott Gyöngyös térségében, kereste az alkalmat a lecsapásra. Várták a nagy fogást, amely július 26-án el is érkezett egy utasokat szállító szekér formájában.  Már több ízben hagytak futni lovas egységet, néhány fős tüzérosztagot, vagy egy poroszkáló gyalogos szakaszt. Ezeket nem támadták meg, félve attól, hogy felszereltségi hiány miatt nem sokra mennek. Egyre türelmetlenebbül várták hát a lecsapást a "németre", népfelkelő esküjükhöz híven hazájuknak akartak szolgálni. Az a szekér, amely lassan előtűnt az úton, ráadásul fedezet nélkül, legnagyobb megdöbbenésükre két magas rangú tiszt utast szállított, ekkor érezhették, hogy eljött az idő a lecsapásra. Nem kellett nagy haditerv a szekérkerék besatuzására és az utasok foglyul ejtésére. A szerencse ezúttal a gerillák pártjára állt, a szekeret hajtó közkatona rögtön égbe emelte a kezét, mihelyt leállt a szekér és pár öblös hang felé szólt az éj sötétjében. A rajtaütés helyszíne nagyon erős valószínűséggel egy Nagyrédéhez közeli erdős rész lehetett, ezt a helyszínt még a kihallgatási jegyzőkönyv alapján sem lehetett pontosan beazonosítani. 
 
Kihallgatási jegyzőkönyv (képzelt)
 
”..Nevezett személyek, név szerinti felsorolásban fővádlott Posztóczky István (született Gacslad, Gömör vm., 1819. augusztus 19. római katolikus, özvegy, földmíves) parancsnoksága alatt egyéb négy fő sokadrendű vádlottak sommás eljárása alatt felvetetett adatok szerint az alábbi tényálladék nyert megállapítást. Posztóczky István, aki a' saját magát főhadnagyi státuszba állítva Palik Ignác solymosi erdőkerülőt, Márkus János abasári segédtanítót, Foith Alajos és Foith József gyöngyösi lakosokat arra csábítva, hogy népfelkelést színlelve császári tulajdonban lévő értékeket tulajdonítsanak el, 1849. július hó 26-án az éjszakai órákban a vértesfedezet nélkül irányt vevő von Karl Hacke báró, császári 's királyi alezredes szekerét megtámadták. A szekéren utazó Szemjonov cári százados írásbeli vallomásával megegyezően a' szekeret hajtó bakos is azonos vallomást téve az éjszakai cselekmények Nagyréde mellett, attól 3-4 mérföldre keletnek egy országúti fogadó mellett történtek. Von Karl Hacke báró, császári 's királyi alezredes a' Kettő Hattyú fogadóban éjszakázván, sürgős futárüzenetet kapott, amely szerint azonnal Miskolcz felé kell vennie az irányt. A megébresztése után a' futár mellett érkező cári százados által ismert miskolczi cél felé tartva éjszakai kettő órakor nevezett vádlottak feltartóztatták egy szekeret, a' heves ellenállást tanúsító von Karl Hacke báró, császári és királyi alezredest agyonlőtték, majd a' cári századost és a' bakost foglyul ejtették és magukkal ismeretlen helyre hurcolták. Az agyonlövetést kizárólag az elsőrendű vádlott által lehetséges elképzelni, mivel egyedül jelen személy bírt lőfegyvert birtokolni a csapatból. A' többi vádlott kaszával, pikával és fejszével volt szerelvényezve. A' holttestet és az iratokat, térképeket magukkal vívén annak megfelelő helyre való elszállítását nem tudták megoldani, ezért többszöri próbálkozás után tiszti holttestet és az iratokat is ismeretlen helyen eltemették. Miután fellelték Repetzky Ferenc lázadó "kormánybiztost", temetési helyet ismételve felásván a' katonai térképeket és iratokat a' sírból kiemelték és Repetzkynek átadták. Ezután a' cári tisztet és a' bakost valamely Tisza melletti erdős területen a lázadó katonai hatóságok felé fogságba tették. Szemjonov cári századost több ízben kihallgatásnak vetették alá, amelyben alattomosan italos állapotba helyezték, ezáltal őtőle fontos katonai információkat csaltak ki a' seregek mozgásával, létszámával, felszereltségével 's egyéb állapotjával kapcsolatosan. Ezen hírszerzés miatt a' lázadó seregek menekülése, üldöztetés alóli kicsúszása 's hátvédekezése sikeresebbé vált. A' rablott lovak 's szekér sorsáról ellentmondó vallomások születtek, ezáltal tényállási elemek között ezek tovább nem szerepelhetnek. 1849. augusztusától vádlottak Hellmann József csapatával együtt Gyöngyös környékén portyáztak, 's zaklatták a' jó érzelmű polgárokat, amely által a' köteles rendet erősen több ízben és többféle bűnös cselekedettel megzavarták, egész településekre félelmet és nyomort hoztak. Lefegyverzésük után nevezettek otthonukba vissza nem térhetnek, az öszves vádlott addig, míg a' hadeljárás folytán rendelkezés tétetik, tömlöcben fognak beszállásoltatni.…”
 
 
Fuss az életedért!
 
A rajtaütést végző csapat ellen az oroszok és az osztrákok mintegy 250 fős lovas különítményt küldtek, amely egy havi folyamatos, fárasztó üldözés és egy héttel a világosi fegyverletétel után a benei pincénél hat gerillát elfogott (erős rendőrspicli behatásra, hosszas üldözés után), köztük a különítmény két tagját, Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót. A Foith testvérek elmenekültek és elbujdostak, ezzel elkerülték a felelősségre vonást, sőt, a bűnrészes harmadik (falusi jegyző) testvérük, akinek a segítségével menekültek, ő is sértetlenül megúszta a történéseket. A testvérek szerencséjére az is jellemző, hogy a sorozóbizottság alkalmatlannak találta őket a honvédi szolgálatra, ezáltal a katonai szolgálatot és az 1849-es kényszerbesorozást is elkerülték. Visszatérve a tömlöcbe vetett gerillákra: az, hogy egy héttel a fegyverletétel után is fegyveresen találtak a szabadcsapatra, súlyosabbá tette az amúgy sem könnyű helyzetüket. Az elfogatásukról értesülő Görgey – mint orosz fogságban lévő parancsnok – nem tehetett mást, mint írásban felszólította a még bujkáló szabadságharcosokat, ”hogy a továbbiakban halálbüntetés terhe alatt tartózkodjanak a hasonló akcióktól.” Ekkor még úgy nézett ki, az ellenfél tisztességgel fog bánni a legyőzöttekkel, de sajnos a történelem mást hozott. A gáláns orosz tisztek helyett a Vae victis! elvet megvalósító svarcgelb gárda vette át a megtorló hatalmat. Görgey felhívása után a  még mozgó, harcolni vágyó alakulatok nem tehettek mást, mint Komáromba szökni és ha szerencséjük volt, be is jutottak az utolsó északi magyar erődbe (az utolsó déli magyar erősség, Pétervárad elérése és az erődbe való bejutás szinte lehetetlen feladatnak bizonyult volna).
 
Nincs kegyelem!
 
A jegyzőkönyvben említett Hellmann – csapatnak óriási szerencséje volt, bejutottak Klapka városába és ezáltal megúszták a későbbi kötelet, de nem mindenkire várt a szerencsés amnesztia. A Mátrában felfegyverkezve elfogott Palik Ignácot és Márkus János segédtanítót 1849. november 16-án állították hadbíróság elé Pesten, majd 1850. első heteiben hallgatták ki őket. A vádlottak ezt az egy cselekményt nem tagadhatták, kénytelenek voltak a sok terhelő tanúvallomás miatt a beismerés mellett dönteni. Az ellenük felhozott erőszakos cselekmények bizonyítottság hiányában nem szerepeltek a vádiratban, pedig nagy valószínűséggel pár lovasfutár nyomtalan eltűnése és nagy adag nyugtalanító akció is szerepelt a repertoárjukban.
 
 
 
A kötél
 
A hadbíróság január 22-én mindkettőjüket halálra ítélte a gyöngyösi cselekedeteik miatt, kegyelmi kérvénynek nem adtak helyt ("Úristennél a kegyelem!"), így az ítéleteket másnap, 23-án a pesti Újépületben végrehajtották. A gerillákkal együtt akasztották fel Kolosy György honvédszázadost, Lamberg altábornagy feltételezett meggyilkolóját is. A vezért, Posztóczky István főhadnagyot csak 1850. június elején fogták el, majd rövid kihallgatás és pár szembesítés után június 30-án halálra ítélték. Védekezésének egy alapja volt: cáfolta, hogy rablásban vett volna vészt, a megszerzett javakat és iratokat, térképeket Repetzky Ferenc kormánybiztos részére kívánta ugyanis átadni; ezt meg is tette pár nappal az esemény után. A bíróság persze ezt a védekezést nem fogadta el, de még ha méltányolták volna is, az sem mentette volna meg a halálos ítélettől. A kötél általi halál ítéletét másnap, július 1-jén reggel 8 órakor Gyöngyösön, a hatvani országút mellett hajtották végre.
Ezzel kimúlt Haynau dühe, Posztóczky főhadnagy volt az utolsó, akin 1848-49. évi cselekedetei miatt halálos ítéletet hajtottak végre. Kivégzésük és haláluk nem kavarta fel a megfélemlített és elhallgattatott magyarságot, személyük és történetük kevésbé ismert a 48-as megemlékezések között. Ennek ellenére (vagy pont ezért) őrizzük meg az emlékezetünkben az Ő neveiket is! Nyugodjanak békében!
 

 

223 komment

Címkék: gerilla évforduló légió büntetőjog hadtörténelem erőd vértanú bem elfelejtett osztrák magyar görgey hagyományőrzők 1848 49 elfelejtett vértanúk wysocki légió ferencjózsef

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbino 2011.10.13. 08:11:53

@Plieur: rendben.

@neozsivany: Görgeyt bírálni majdnemhogy kötelesség volt Világos után. Ez evidens volt, biztosan voltak hibái is, de ezeket feledteti a sok zseniális húzása, amivel elkerülte a hadsereg teljes felmorzsolódását, Dembinski vezérlete alatt Kápolna után teljesen felbomlott volna a haderő, de ez már a "milettvolnaha" kategória. A rokoni szálra visszatérve: az ember a rokonait nem tudja megválogatni, lehet, hogy a rokoni szál miatt voltak ellenérzései, örökség, vagy valami vagyoni jogból eredő haragos viszony miatt. Máriássyt megkeserítette a lippai és a kápolnai vereség, ő ezt elég közelről érezte, egyedüli dicsőséget a budai ostrom hozott, ami után egy hónappal tábornok lett. Halálra is ítélték, valószínűleg ez fájt neki, hogy Görgeyt nem ítélték halálra. Sok év börtön furcsamód hat az emberi elmére.

neozsivany 2011.10.13. 11:19:42

@Titus Pullo Urbino: Szerintem másról volt itt szó. Máriássy akkor fordul szembe - a tavaszi hadjárat kezdetééig Görgey egyik legnagyobb csodálója - Görgey-vel, miután visszatér betegszabadságáról, - nem vett részt a tavaszi hadjáratban mert beszedett valami rusnya kehét - a Budai ostromtáborba.

Ekkorra az I. hadtest élén már Nagysándor tábornok áll, akiről pontosan tudjuk, hogy engesztelhetetlenül gyűlölte Görgeyt. Ebben a hadtest törzse is partner volt -egy-két kivételt leszámítva - ,mivel az I. hadtest a feldunai hadsereg leggyengébb harcértékű csapata volt és ennek megfelelően nem kaptak túl sok buksisimit a dícsérettel amúgy is szűkmarkúan bánó Görgey-től.

Ellenben lebaszták őket, mint a pengősmalacot először a tápióbicskei, majd az isaszegi (itt Görgey személyesen) és később a váci (az első csata) teljesítményükért. Ebben a légkörben vette át az egyik hadosztály parancsnokságát Máriássy, akit a Buda alatt tanusított vitézsége miatt léptetnek elő ezredessé (tábornok, altábornagy, báró meg titkos tanácsos csak az 1867-es reaktiválása után lesz).

Egyébként maga az írás is izgalmas, mert úgy bírálja keményen Görgey-t, hogy ezzel egyidejűleg folyamatosan elzárkózik az árulás vádjának szajkózásától, sőt kerek perec ki is jelenti több helyen művében, hogy nem tartja árulónak volt seregparancsnokát.

Például az áruló-vita egyik sarokkövét képező debreceni csatánál (Görgey odadobta, tudatosan szétverette Nagysándor hadtestét, hogy megszabaduljon az utolsó Kossuth-hoz hű hadtesttől és könnyebben tudja letenni a fegyvert) egyértelműen rávilágít - még ha nem is szívesen teszi - hadtestparancsnoka felelősségére. Nagysándor tábornok ugyanis romló látásának köszönhetően távcsövön keresztül sem tudta megállapítani a vele szembenálló orosz erők nagyságát, de ezt a hiányosságot huszárgőggel próbálta pótolni - ez a két tulajdonság amúgy tök jól kiegészítette egymást, ja nem - így meggyőzni sem lehetett arról, hogy kifejezetten hülye ötlet az I. hadtesttel nekiugrani a cári főerőknek.

Tehát azért érdekes az írása, mert Görgey-t szakmailag próbálja bírálni benne és nem úgy, mint Dembinszky (én állandóan kitaláltam a tutit, de ezek a köcsogok mindig akkor basztak ki velem, mielőtt még meghódíthattam volna a világot).

Érdekes lehet elvitatkozni azon, hogy mit látott helyesen, mit látott rosszul Máriássy. Vannak elgondolkodtató észrevételei és harmatgyönge érvei is. Például a rárosi hídnál történteknél elég kínosan magyarázgatja a bizonyítványt.

Egy azonban egészen biztos, hogy nem személyes okoból vált Görgey tisztelőjéből annak bírálójává, valamint, hogy memoárjai kihagyhatatlanok azok számára akiket érdekel szabadságharcunk katonai története.

neozsivany 2011.10.13. 12:20:15

@vén betyár: Elkezdtem belenézni a filmbe és egy kicsit el is szomorodtam egyből... Engem nagyon tud idegesíteni amikor egy történeti témájú film zenei aláfestésében előkerülnek a modern könnyűzenei hangszerek. Az adott film főcímében pedig különösen nem értettem ezt az igen olcsó Morricone-ra hajazó zenei témát, és amikor az egészre ráúszik a töröksíp, na akkor kaptam sokkot...:D

Titus Pullo Urbino 2011.10.13. 13:09:18

@neozsivany: egyre inkább úgy érzem, hogy megvan a Görgey Artúr díj első számú esélyese. Nagyon jókat írsz, köszi!

neozsivany 2011.10.13. 13:10:10

@vén betyár: Egyébként egész jó film, bár még nem vagyok a végénél. Amúgy a film hangulatához inkább ez a zene passzolna: www.youtube.com/watch?v=a0MV-rv3Gv4

neozsivany 2011.10.13. 13:25:46

@Titus Pullo Urbino: Köszönöm szépen a megtisztelő bizalmat, igyekszem, ahogy tudok :)

vén betyár 2011.10.13. 14:57:35

@neozsivany:
Köszönöm szépen, megörvendeztettél, nagy kedvenc!:)
Titus mesterrel is teljes mértékig egyetértek!

vén betyár 2011.10.13. 15:28:20

@neozsivany:
Viszonzásul egy könyvajánló /habár, ahogyan ismerlek, biztosan olvastad :)/:

www.ujkonyvpiac.hu/cikkek.asp?id=880

neozsivany 2011.10.13. 21:44:42

@vén betyár: No azért én sem olvashatok mindent:) Éppen ezért hálásan köszönöm az ajánlót, mindenféleképpen szert fogok tenni a könyvre a közeljövőben, ugyanis egy nagyon érdekes aspektusból közelíti meg a korszakot.

A 48-as témához visszatérve akkor itt is kanyarodjunk el egy kicsit a történettudománytól és kóstoljunk bele az irodalomba. A magyar történetírásnak hatalmas adóssága, hogy még nem született monográfia az aradi vértanúink nagytöbbségéről (talán egyedül Kazinczy-ről).

Domahidy Miklós zseniális regénye Az osztrák vádlott valamennyire kárpótol minket ebben a dologban, ugyanis Poeltenberg Ernő egy éjszakáját mutatja be a regény. Lényegét tekintve a mű gerince egy fiktív éjszakai beszélgetés a nyári hadjárat alatt. Ebben a beszélgetésben az osztrák honvédtábornok és szállásadója egy magyar asszony, akinek magyar férje császári tisztként harcol a honvédsereg ellen vesznek részt. Nem tudom eléggé hatásosan leírni a regény magával ragadó hangulatát, inkább egy regényrészletet közölnék belőle, mindenkinek szívesen ajánlom aki érdeklődik a téma iránt!

Ahogy túlértek a hidon, Pöltenberg letért az útról és szorított a lován: kellett egy rövid vágta a tarlókon, kis ugratásokkal árkokon, sövényeken, hogy annak a hosszú mozdulatlanságnak a zsibbadása fölengedjen. Amire a többi tiszt észbekapott és a nyomába ért, már vissza is kellett fogniok a szárat. Egy falu első házaihoz értek.

Alkonyodott.

Igen, ez volt az a Ráros. Pöltenberg lépésben indult a falunak, valami főteret vagy templom előtti, tágasabb térséget keresve. De a porták máris elfogytak az út két oldalán. A tábornok megállt. Habozott. Visszafordította a lovát és a katonáit nézte. A letáborozást.

Beszállásolásról persze szó sem lehetett. Az a katonáknak már eszükbe sem jutott. Parancsszóra gúlákba rakták a fegyverüket és elvágódtak a csupasz földön, mint a sorba rakott zsákok. A máris alvó gyalogosok közt két idejében érkezett huszárszázad is helyet szorított magának. Ott az altisztek portól gyulladt szemmel figyelték, hogy a kicsapott lovakon van-e még béklyó és, hogy a kardokon nincs-e csorba. Akijén volt, azt káromkodva küldték a köszörűkő mellé, ahol a huszárok körben nyúltak el a földön és az óramutató járása szerint rázták föl a soronlevőt. A köszörűkő később is fejhangon sírt az éjszakába, olyan szorongatóan, hogy attól a kutyák is vonítani kezdtek. Ugatni nem mertek.

Csak a súlyos sebesülteket hordták az ökrösszekerekről egy urasági csűrbe, legalább fedél alá. Az ökröket ki sem fogták, talán abban a reményben, hogy ha hajnalra kidőlne valamelyik, másnap végre lenne mit enni.

A szemlélődő tábornok mellé törzstisztek szegődtek. A csapatok még egyre érkeztek a híd felől, de megállás nélkül vonultak át a falun, ahol fekvőhely már az árkok partján sem akadt. A zúgolódás elnémult a főtisztek csoportja előtt.

Pöltenberg intett a körülötte levőknek, hogy kövessék. Ő is a katonái irányában indult el, az utat folytatva a következő falu felé, ahová Weissl alezredest irányította a gránátosokkal. De alig tettek meg pár száz lépést, megállította a lovát.

Jobbról, nagy lombú fák között, mélyen elnyúló park mögött egy kúria öreg, földszintes épülete tűnt fel, éppen csak észrevehetően: az országút köznapiságától visszahúzódó, de nem rejtőzködő ház, széles rondóval a tornáctalan, nagyajtós bejárat előtt. A tábornok a háta mögött hagyott hídra gondolt, a híd nyugtalanító emlékére és a rondó vonzó nyugalmára, a kettőre egyszerre és arra a lehetőségre, hogy itt éjszakázva közel marad a hídhoz.

Bekanyarodtak.

Az országútról fákkal szegélyezett felhajtó vezetett a ház elé s ott gyűrűben álló vadgesztenyék alatt rondóvá kerekedett. A tábornok emlékezetében csak a nagy törzsű fák maradtak meg és a tisztikar fölé tornyosuló lombok zúgása az estével érkezett szélben. A kerek pázsit közepe terpeszkedő kannákkal volt beültetve. A többi virág kiszáradhatott a júliusi kánikulában; vagy csak jelentéktelenek voltak és a lassan rájuk ereszkedő sötétség máris elrejtette őket.

A ház minden spalétája gondosan be volt hajtva.

Pöltenberg röviden tartotta meg a parancskiosztást és lóhátról, mert attól félt, hogy ha nyeregből szállnak, a fáradtságtól talán nem tudnak megállni a talpukon. Lóhátról és persze németül. A sereg attól még honvédsereg maradt, hogy a hetedik hadtest tábornoka nem tud magyarul. Ebben nem is volt semmi kivételes: másutt harcoló hadtestekben is megszokták a katonák, hogy Bem nem tud magyarul, Guyon sem, Wysocki, Dembinski, Knezich sem. Volt, aki törte a magyar nyelvet, lelkesen de szinte szilánkokra, mint a tábornokok közül Vécsey, Schweidel, Aulich, Damjanich vagy Leinigen. Az osztrák, olasz vagy lengyel légiók tisztjeiről nem is beszélve. Mindez együtt járt a háborúval, amely a kivont kardokkal birodalmat hasított ketté és a birodalom, ameddig szilárdnak bizonyult, legalább két tucatnyi nyelv szőttese volt. A kisebb egységekben mindkét oldalon olykor még jiddisül is hangzottak fel parancsszavak.

A kúria elől egymás után távoztak a tisztek. A kurta mondatokra biccentés, tisztelgés és máris távolodó lódobogás volt a válasz. Egyszerre a sötétség is rájuk hullott, de úgy, mintha egy erejét vesztett égbolt ejtené a földre.

Pöltenberg kigombolta a zubbonyát. Az állát dörzsölte, a tarkóját és a nyakát, amelynél szélesebb, izmosabb az egész tisztikarban nem akadt, még a vastag nyakú magyar kálvinisták sarjai között sem. Azon gondolkozott, hogy nem felejtett-e el valamit. Előtte már csak Zambelli ezredes állt és négy parancsőrtiszt, félkörben, kókadt lovakon.

Éppen mondani akart nekik valamit, amikor a házból hirtelen zongoraszó hallatszott. A tábornok fölkapta rá a fejét. Nemcsak azért, mert a zene szinte kiszámítottan akkor hangzott föl, amikor ő a parancsok kiosztását befejezte, hanem, mert a házból bécsi muzsika szállt ki. Egy fölkapott mazurka a harmincas évek gondtalanságából, puhán, egyszerűen, apró habozásokkal játszva. Mintha valaki bécsi tájszólással szólna ki, hogy tessék, be lehet jönni.

A mazurka volt az oka, hogy Pöltenberg nem az egyik segédtisztjére bízta a kopogtatást, hanem leugrott a lováról és maga indult a kapu felé. Azt, hogy alacsony termetű, csak ilyenkor lehetett észrevenni, amikor nem volt alatta nyereg.
A tábornok kopogtatott az ajtón. A zeneszó elhallgatott, de bentről nem érkezett válasz. Újra kopogtatott és széles hangon bekiáltott:
- Hej! Aki zongorázni tud, az ajtót is nyithat!
A házból végre zaj hallatszott, könnyű, közeledő lépéseké. Azután zárak, reteszek feloldó kattogása. Végül megnyílt az ajtó. A nyílásában fiatal asszony állt, meglepetten, riadt arccal. A kezében tartott lámpa fényében ezt félreérthetetlenül lehetett látni. Azt is, hogy hosszú, világos haja kontyba van tűzve, hogy könnyű ruháját a nyári hőségre és talán látogatók érkezésére számítva választotta meg; és hogy a ház úrnője áll itt, nem valamelyik szolgálólány. És azt is, hogy szép, legalábbis ebben a bizonytalan megvilágításban, ezekkel az imbolygó árnyékokkal az arcán.
Az asszony tekintete először végigfutott a lovasokon s csak azután szegeződött Pöltenbergre, aki maga is meglepetten állt a lámpafényben. A zubbonya felső gombjával bibelődött – talán zavarában, talán időt nyerni – és csak azután szólalt meg, hogy az egyenruháját rendbe tette:
- Ernest Pöltenberg, honvédtábornok. Aki bocsánatot kér a zavarásért. Nagyságod osztrák?
Az asszony azonnal és magyarul válaszolt:
- Nem. Magyar vagyok.
A tábornok ennyit még megértett, de folytatni csak németül tudta:
- Hálistennek, Egy ideje nem szeretek osztrákokkal találkozni.
A rondó felől nevetés hallatszott: az egyik tiszt elkacagta magát. De hamar elharapta.
- Ha ilyen vadmagyar – válaszolt magyarul az asszony-, akkor miért nem beszél magyarul?
Csend volt rá a válasz. Még a segédtisztek is hallgattak, bár a nevetésre ez lett volna az alkalom.
- Mágyár? – szólalt meg végül a tábornok és ösztönösen megfogta a zubbonyán viselt érdemrendet. – Nem tudok. Magyarul csak káromkodni tudok.
És barátságosan, vidáman hozzátette:
- Sokat.
Az asszony németre váltott és hibátlanul, enyhén pozsonyi kiejtéssel de csaknem ellenségesen mondta:
- Köszönöm, azt a cselédeim is tudnak. Ha kérdeznem szabad: a tábornok úr milyen származású?
- Osztrák vagyok. Bécsi.
Büszkén mondta. Szinte fölényesen. A lámpa fénye megrezzent tőle az asszony kezében.
- Mit tehetek az urakért?
Pöltenberg azonnal és hűvösen válaszolt:
- Ha megtisztelne azzal, hogy kis időre a rendelkezésünkre bocsát egy szobát.
- Szállást kérnek?
- Egy szobát, ahol asztalon és lámpafénynél írhatunk meg egy jelentést.
- És ahol utána lepihennek az urak?
- Az urak a tábornokukkal együtt a szabad ég alatt hálnak. Mint a legénység. Az urak a tábornokukkal együtt még egyetlen kapun sem zörgettek szállásért. Ha olykor el is fogadták azt, amit önként és jó szívvel kínáltak nekik.
Úgy mondta, hogy közben szinte megnőtt. Csákóját a császári tisztek szokása szerint a lefeszített jobb kezében tartotta; bal keze a kardja markolatát ölelte magához. Vöröses haja, tömött bajusza most fölpiroslott a lámpa fényében. Már nem volt szüksége arra, hogy az érdemrendjét tapogassa. Most honvédtábornok volt, császári tiszt és bécsi úr: egyszerre, egyszemélyben.

- Fáradjanak be az urak – szólt németül az asszony és szélesebbre nyitotta az ajtót.
- Gyere, Ludwig – fordult vissza Pöltenberg. – Te is Berenczei. Ti, többiek törődjetek a lovakkal. Aztán jó éjszakát.

A házban először egy nagyobb előszobába kerültek. A fal mentén fölaggatott kabátok, fokosok és vadászpuskák árnyai bontakoztak ki abban a kevés fényben, amely egy nyitott ajtón át szűrődött ki a szomszéd szobából. Pöltenberg arra tartott. Tágas szobában találta magát, kényelmes, ápolt vidéken készített bútorok között. A zongora is itt állt: a fedele már le volt hajtva. A lámpa, amelyet a kapu előtt az asszony kezében láttak, most az asztalon világított.

A ház úrnője a szoba végében állt, egy ajtó közelében. Szoknyája a parkettán félkört vont elébe.
- Mit tehetek még az urakért? – kérdezte. A hangja azt a választ sugalmazta, hogy köszönjük semmit.
De Pöltenbert fölébredt. Nem ez az elcsigázott, hanem a hajdani huszártiszt. A százados a négyeseknél.
- Ha telnék még a türelméből, bemutatnám kegyednek az urakat. Ludwig Zambelli ezredes. A vezérkari irodám főnöke.
Zambelli tisztelettudóan meghajolt. Csak most lehetett fölfedezni, hogy a jobb karja szinte béna. És hogy nem visel fegyvert.
- Az ezredes úr tud magyarul. Édesapja, Zambelli von Bibersheim alezredes úr Szegeden szolgált, amikor a fiai beszélni tanultak. Ahogy én Galíciában, amikor a gyerekeim születtek. Az enyémek lengyelül tudnak. Az is szép nyelv.
Az asszony mondani akart valamit, de Pöltengberg nem hagyott rá időt.

- Berenczei Gyula hadnagy úr, a segédtisztem. Járdánházi és nagykovácsi. Jól beszél németül. És nem is szégyelli.
Pöltenberg belelendült. Két lépést tett az asszony felé, úgy folytatta, egyre vidámbban, kihívóbban:
- Hogy a távollevőkről is megemlékezzem: Johann Weissl von Ehrentreu alezredes, a hadtest gránátosainak a parancsnoka megkért, hogy kimentsem: elvileg az ő feladata lett volna az érkezésünk sajnálatos tervét tudatni, de a délután kiadott parancsom még úgy szólt, hogy nem állok meg itt, hanem a táborkarommal a következő faluig megyek. De kegyed a nyugalma miatt azért ne aggódjék: otthonától jobbra a 48-as honvédek egyik zászlóalja táborozik, Lasberg őrnagy úr, azaz Karl Lasberg auf Loizmanndorf und Ochensburg gróf parancsnoksága alatt. Baloldalt, Losonc irányában, a park szomszédságában a második gyalogezredből bátorkodott lepihenni egy zászlóalj Franz Nachtigal őrnagy úrral, a parancsnokukkal. Ők mind a Posta-hadosztály honvédei, akiknek a körleti elosztásáról Leutsch őrnagy úr, pontosabban Albert von Leutsch báró és a távollétében Müller százados úr minden bizalmat megérdemlően gondoskodik. Kishíján magammal hívtam ide tábornoktársamat, Karl Leiningen-Westerburg grófot is, de ő inkább a hadtestével kívánt maradni. Moritz Psotta von Bärenfels ezredes urat, a tüzérségünk parancsnokát nem tudtam elérni, de ő is a környéken alszik, ha ugyan alszik. Jómagam pedig egy évvel ezelőtt még úgy mutatkoztam volna be, hogy Ernest Pölt Ritter von Pöltenberg. Mi mind: ittlévők és távollevők, bocsánatot kérünk az alkalmatlankodásért.
Meghajolt, mint aki bálteremben, sikertelen fölkérés után köszön el egy jobb táncosra váró hölgytől és Berenczei felé fordult:
- Nyiss ablakot.
Az ablakot függönyök rejtették: a hadnagynak először azokkal kellett megbírkóznia, azután az ablakszárnyakkal. A spaletákat, a türelme fogytán a könyökével lökte ki. Amire idáig jutott, az asszony eltűnt a szobából.

- A szentségit – mordult Pöltenberg a becsukódott ajtó felé. Aztán a nyitott ablakhoz lépett, kihajolt és sokáig hallgatta az éjszakát. Nagyon messziről ide hallatszott a köszörülő zaja. Meg a kutyák. A tücsök. Más semmi.
Onnan mondta, az ablakból, Zambellinek:
- Ludwig, felelj nekem: magunkért harcolunk, a magunk jövőjéért, vagy értük?
- Tudtommal értük – mondta az ezredes. Ő már kiterített térkép előtt ült az asztal mellett.
- De ha értük, mi az istennek kellene térdre ereszkednem, hogy ebbe a kúriába egyáltalán beengedjenek?
- A hadjárat a fontos, nem ezek az apróságok – felelte Zambelli az asztal mellől. – Gyere, tábornok úr. Fejezzük be a munkát.
De Pöltenberg nem mozdult. A fejét ingatta, mintha az imént átélt jelenetnek keresne benne egy végre elfogadható helyet.

A fejét ingatta, ugyanúgy, Aradon is, ahogy arra a rájuk boruló éjszakára visszagondolt. A csapatokat a parancsnokaikkal együtt a véletlen és a történelem rendezte el így a kúria körül. A bemutatásuk, ez a rögtönzött huszárvirtus mégcsak virtus sem volt, annyira a valóságra támaszkodott. Weissl például csakugyan megkérdezte, hogy hol készíttessen szállást. Weissl is itt van Aradon. Lasberg, Leutsch, Müller és az ábrándos nevű Nachtigal őrnagy valóban a közelében táborozott. Mint most, itt, az alatta lévő szinten. Más estéken, más körleti beosztásban jól csengő magyar nevekből is összeállhatott volna az a bemutatás. Főként a távollévőké. A távollévőké föltétlenül. De olyan jól esett, olyan kamaszos örömet okozott abban a bezárt szívű magyar kúriában ennyi családnévvel bizonyítani, hogy a sereg ügye nemcsak magyar ügy; vagy, méginkább, hogy a magyarok ügye nem csupán a magyaroké; és azt is, hogy az uraság ajtaján a megkopott egyenruhában legalábbis egyenrangú emberek kopogtattak, nem szegénylegények.

Titus Pullo Urbino 2011.10.14. 08:09:38

@neozsivany: ez igen jó reggeli olvasmány volt, köszi! Külön öröm, hogy a Lengyel Légió is megemlíttetett a műben. Ami a legszebb benne, amiről szólt 48:

"a sereg ügye nemcsak magyar ügy; vagy, méginkább, hogy a magyarok ügye nem csupán a magyaroké"

Szép.

vén betyár 2011.10.14. 08:52:22

@Titus Pullo Urbino:
1989-ben jelent meg az Európa könyvkiadónál a
Budavár bevételének emlékezete 1849 cimú könyv

/Katona Tamás /, melyben forrásként Görgey több Kossuthoz irt jelentése található.

Az egyikből idézek:

"...ha nem is vagyok azon jeles hadvezér, amelynek mondanak, legalább a hadsereg bizalmát birom, ami a szabadságharcban igen sokat mond.A kérdés tehát csak az, vajon a kormány is bizik-e bennem, vagy még mindég azon rémeket látnak személyem körül, amelyek egy militairdespotizmus bekövetkező átkának előcsapatjai. - S ha ez iránt tisztában leszek, teljes megnyugvással folytatandom ezentúl is a hadsereg ideiglenes fővezényletét..."
"Én, fájdalom, sem a bánáti, sem a bácskai sereg viszonyait nem ismerem, s mindkettőről csak igen szomoritó két tényt tudok: előszőr azt, hogy operációjukban összhangzás nincsen, másodszor, hogy, hogy a bánáti, de főleg bácskai háborúnak nem béke lesz a következménye - MINEK CÉLJÁNAK KELLENE LENNI MINDEN HÁBORÚNAK - , hanem az elcsábitott szegény rác nemzet végképpi kiirtása.
...
S minthogy tulajdon elveim közt a humanitás elve a legmagasabban áll, szent kötelességemnek tartom tisztelt kormányzóelnök urat megkérni, hogy a bácskai háborúban divatba hozott s a magyar nemzet jellemét megfertőztető kegyelenkedéseknek mihamarabb véget szakasztani annál inkább méltóztassék, minthogy ezen irtózatnak, amelyet a bácskai embertelen események a felső táborokban idéznek elő, hazánkra nézve igen szomorú következése lehetne."

552.o-

Idézet Hajnik Pál rendőrfőnök Szemere Bertalan miniszterelnöknek tett jelentéséből /1849, május 26/:
"Görgey csakugyan nem fogadja el sem az altábornagyságot, sem a nagykeresztet, az elsőt mint osztrák találmányt nem szereti, a másikától pedig azért vonakodik, mivel, úgymond, az mindenféle féltékenységet s ambiciók sértését szülhet."

540.o.

A huszárok hazatérésének szép irodalmi és történeti feldolgozása található a Zrinyi Kiadónál 1981-ben megjelent Százhetvenöt huszár cimű könyvben. a cimadó Eötvös Károly novellájában.
"Oszlopban ment a huszár, csak léptetve a kivilágitott városon keresztül.Mikor már kiért a városból, még akkor is hallotta, amint utána zúgott a két nemzet testvéri dala:
Polak z Wenger
Dva bratanski
Ido sablye,
Ido sklanki.
De a huszár is mély hangon dalolta a maga nyelvén:
A lengyel és magyar
Együtt két jó barát,
Egymásért emeli
Karsját és poharát.
Hajh, szomorú és mégis dicső kor, amikor az elnyomott nemzetek édestestvér gyanánt szerették egymást.
Igy hagyta el a Vilmos-huszár Zbaraz városát 1848-ik év október 26-án esti nyolc órakor."

59.o.

De nem csak a magyarokat, másokat is meginditott hazaszeretetük és hősiességük.
Alois Jirásek Huszárok cimű novellája Az erőd bevétele cimű könyvben található.
71-76.o.
Zrinyi 198o

vén betyár 2011.10.14. 09:12:21

@Kullancs1983:
"Amikor Görgey 1848 tavaszán jelentkezett a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, elhagyta nevéből a nemesi ipszilont. A budai várnegyedben emelt szobra alatt és síremlékén is a Görgey névalak szerepel, végrendeletét viszont Görgei Arthúrként szignózta. "

Forrás:

szentkoronaradio.com/gorgei

Titus Pullo Urbino 2011.10.14. 09:47:59

@vén betyár: köszi! Lehet, hogy a Görgey Artúr díj megosztott lesz, majd így írjuk meg a díjazási szabályzatot.

Az említett könyv nagy kedvencem, néha ledöbbenek az olvasottakon, nagy hiánypótló mű.

vén betyár 2011.10.14. 10:17:04

"Az osztrák-magyar hadsereg 12 huszárezrede közül az 5. és 7. ezred Itáliában harcolt, Magyarországon csak az 1. császár-, a 2. Hannover-, a 3. Ferdinánd- és a székely határőr huszárezred állomásozott.
A magyar kormány többszöri felszólitására az osztrák hadügyminisztérium vonakodva bár, de hazaengedte Galiciából a 10, Vilmos ezred felét, Csehországból a 9.Miklós ezredet és Bécsból a 4.Sándor-ezredet.
A haza hivó szavára lassanként hazaverekedtwe magát Galiciából a 6.Württemberg ezred, amelynek egy százada Lenkey János századossal elsőnek szökött haza még júliusban.
Novemberben a 8.Koburg-ezred szökött haza, és Csehországból is hazaindult a 12. nádor-ezred 7oo huszárja, de csak 26o érte el a magyar határt."

Magyar huszárok
Barcy_- Somogyi
Móra Ferenc könyvkiadó
1987

6o.o

"Görgey külsejét Leiningen irta le:"... ruházata fölöttébb egyszerű volt.Őrnagyi uniformisban járt, mindig begombolva, fején közönséges csákó tokban, álla körül annak szija, lábán jóval térden felül érő nagy csizma, oldalán jókora kard, és egy bőrtáska a jobb vállán.Kesztyűt sohasem viselt.Felőltőnek feketésbarna fókabörből való kabátot használt.Az egész feltünően egyszerű..."

Az alig térdig érő köpeny valójában vidrabőrből készült.Ehhez az öltözethez az 1845. mintájú lovastiszti kardot viselte, amelynek érdekessége volt A MARKOLATKOSÁR NYÚLVÁNYÁBA ERŐSITETT NAGYITÓÜVEG.Tudjuk, hogy rövidlátó volt, szemüveget hordott: a nagyitót nyilván a térkép tanulmányozásához használta.
Görgey Artúr a nyári hadjárat elején egy piros blúzt csináltatott, amelyet 1849. június 2o-án, a peredi csata első napján hordott először.Bő, kényelmes zubbony volt, az attilánál rövidebb, 11 gombját ugyanannyi rövid aranyzsinór hurkolta körül.Gallérját és kézelőit tábornoki paszománysujtás köritette.Than Mór több képén is megörökitette.
Rosszakarói ezt a blúzt skarlát diszattilának, a hatalomvágy és pompa megnyilvánulásának, majdnem uralkodói biborpalástnak tekintették, holott ez nem volt sem attila, sem biborvörös.
Görgey ebben az időben több mint öt hadtestet vezényelt, tehát fokozottan szükség volt a megkülönböztető jelzésre, amire a piros szin kiválóan alkalmas.Hogy ő maga mennyire nem "felségjelvény"-nek tekintette ezt a zekét, jól mutatja az 1849, július 2.án Ószőnynél zajló csatáról szóló egyik leirás.Itt ugyanis..."Pöltenberg a fejlődő huszárokat nem vezethette rohamra, mert az ágyútűz... megbénitotta azok sorát... Görgey kiséretével együtt vágtatva a tétovázó huszárok elé rohant és az ágyúgolyók között ingadozókat megállitva, hozzájuk kiáltott:"Fiúk, hát nem gyüttök a vörös hacuka után attakba?!"-A huszárok "Éljen Görgey!" kiáltással nekirúgtattak..."
Megjegyezzük, hogy a Dunántúlon hacukának vagy hocukának nevezték a kurta kabátot.
Hogy Görgey a szabályos tábornoki attilát is megcsináltatta, arról Nicolai báró, cári szárnysegéd visszaemlékezései tudósitanak, aki leirta, hogy a magyar fővezér világoskék tábornoki öltözetben jelent meg egy alkalommal.
Arról is pontos értesülésünk van, hogy mit viselt a világosi fegyverletételnél.
Rüdiger segédtisztje jegyezte fel, hogy barna attilát és nagy vadászcsizmát hordott, Frolov vezérőrnagynak, a III.orosz hadtest vezérkari főnökének segédtisztje, Drozdov főhadnagy is megemlékezik Görgeyről, amint a fegyverletétel napján ellovagolt a csapatok előtt.
Szerinte piros zsinóros barna attilát hordott, vállán a jól ismert barna bőrtáska lógott, hatalmas bőrcsizmát viselt és fején fehér tollas kerek kalapot."

A szabadságharc hadserege
Barcy-Somogyi
Corvina Kiadó
1986

2o6.o.

Végül:

"szenteltük. Emblematikus tárgya az egykorú orosz tisztek által nagyon
tisztelt Görgey Artúr lovastiszti szablyája."

Forrás:

www.russtudies.hu/php/upload/File/09Radnoti-MOlganak.pdf

neozsivany 2011.10.14. 11:45:33

Ugyan egy kései történet, de azt hiszem, hogy talán az egyik legszebb.

1915 | Június
Német katonák Görgeinél

Egyik közelmult napon a deli órákban négy német tiszt és husz német katona jelent meg Visegrádon. Honnan jöttek, nem tudta s nem kérdezte senki. A német katonák megjelenése Visegrádon nagy feltünést keltett.

A nyaralótelep lakossága kisietett az utczára, hogy lássa a megtermett, vállas német katonákat, a kik a mi fiainkkal együtt küzdenek a közös ellenség ellen. A háborúk tüzében forrott együvé a testvériség érzése a két nemzet fiaiban.

Az egyik német tiszt kérdi: hol lakik Görgei? Készségesen megmutatják neki. Nincs messze, csak néhány lépés. A katonák Görgei háza elé mennek. A német katonák tisztelegni akarnak a zseniális magyar hadvezérnél, a ki dicsőséggel villogtatta kardját az orosz hadak ellen, régen, nagyon régen. A katonák csöndben felállanak az épület előtt s eléneklik a "Wacht am Rhein"-t. A közönség velük énekel és tombol.

Felejthetetlen látvány következik ezután. Az öreg Görgeit tolószéken kitolják a katonákhoz. Szemében könny ragyog, s a megindulástól reszkető hangon megköszöni a német katonáknak azt a kedves, rögtönzött ovácziót.

Mindenkinek könny tolult a szemébe, a ki tanuja volt ennek a fenséges jelenetnek, a mikor a jelenkor német hősei meghódolnak a magyarok egykori nagy hadvezére előtt.

Forrás: www.huszadikszazad.hu/bulvar/nemet-katonak-gorgeinel-9725 (huszadik századi történelmünk, illetve az újságírás története iránt érdeklődőknek kötelező site)

Titus Pullo Urbino 2011.10.14. 12:18:52

@vén betyár: @neozsivany: ez igen, köszönöm a többiek nevében is.

vén betyár 2011.10.14. 12:50:37

@neozsivany: Szép!Gratula!

Kellemes hétvégét /@Titus Pullo Urbino: / mindkettőtöknek / mind a KETTŐtöknek :D/ !

neozsivany 2011.10.14. 13:18:40

@vén betyár: A Görgey egyenruhához még annyi adalék, hogy kering egy olyan verzió is, hogy a "vörös hacukát" Görgey tisztjei csináltatták parancsnokuknak a tábornok tudta nélkül. Ugyanis a csilli-villi hívságokra nem sokat adó Görgey - nyilván a különböző jellegű elfoglaltságai miatt is (téli hadjárat, tavaszi hadjárat...etc)- még a tavaszi hadjárat idején az eredeti ütött-kopott honvédtörzstiszti egyenruhájában járt. Amúgy a csatában való könnyebb felismerhetőség miatt a ruha mellett Görgey hatalmas lovakat is ült meg, így rendre egy fejjel kimagaslott katonái közül. egyébként a későbbiek folyamán ez egyfajta divat lett a honvédtábornokok között, például gróf Leiningen is így irányította a III. hadtestet.

Post Scriptum: Kellemes hétvégét mindenkinek!

Titus Pullo Urbino 2011.10.14. 14:21:56

Mozgalmas hét volt, sokat tanultam, okosodtam a tanításaitok révén, köszönöm! Jó hétvégét, jó pihenést mindannyiótoknak!

hazitroll 2011.10.14. 15:50:01

@neozsivany: Csak így egyszerűen a véleményem: ez odabasz. Mennyire tekinthető megbízhatónak a forrás egyébként?

Jockey11 2011.10.14. 19:24:42

Mester!

Sajnos csak most tudtam elolvasni, de Isten bizony megérte! (Obligát taps és ováció)

neozsivany 2011.10.14. 21:47:12

@hazitroll: Minden tekintetben az. Ugyanis ez az eseményről tudósító korabeli újságcikk. Amúgy csomóan leírták már ezt a sztorit a kortársak visszaemlékezéseikben és a történészek sem vitatják megtörténtét. Azt hiszem, hogy először talán Katona Tamásnál olvastam erről, de ebben már nem vagyok biztos :)

Éhes_ló 2011.10.15. 16:01:08

Köszönöm a folytatásokat, ne hagyjátok abba kérlek4

butyko 2011.10.17. 06:16:19

@vén betyár: Görgey István leírása Artúr bátyja sebesüléséről: - "Az utolsó huszár attakot ő - igenis - személyesen vezette" - "és megmondta Pöltenbergnek azt,hogy mindig iránypont gyanánt őt tartsák szemmel.Arra való volt a vörös zekéje,hogy őt meg lehessen látni." - "Oly közel vannak hozzá(ellenséges dzsidások-butyko),hogy a roppant zaj dacára az emberi kiáltásokzsivaja elhallik hozzá,s ő tisztán kiveheti a zsivalyból e többször ismételt bíztató szavakat:Tylko tego czerwonego!(Csak azt a vöröset!) " - "Feje tetejéhez kapott aztán:onnan véresen húzta vissza a kezét.- Ekkor ért közelébe első a kiséretéből,Monsieur Protheaud,honvédszázados-még I.Napoleon katonája és légion d'honneur;évek előtt a magyar nemes testőrseregnél Bécsben Arthúr bátyám vívómestere." (Ő kötötte be Görgey fejsebét egy zsebkendővel,melyet G. kalapjával szorított le-butyko)

vén betyár 2011.10.17. 07:27:22

@butyko:
Köszönöm szépen, nagyon érdekes.
@neozsivany:
Valahol mintha azt emlitették volna, hogy a felesége csináltatta.
Akkoriban a hadtest- és más magasabb parancsnokok elfogadott, hivatalból rendszeresitett megkülönböztető jelzése a fövegükre tűzött feltünő fehér toll.Petőfi tollrajza is ilyen kalapban ábrázolja Bem apót.

Görgey Artúr piros zubbonyának külön érdekessége volt, hogy csak az egyik oldalán volt zsinórzat, a jobb oldalára csupán a gombok voltak felvarrva.
Kézelőjén sujtáskarikákkal szegett tábornoki paszománnyal volt diszitve, ugyanez boritja a gallérját is.
Leirások szerint ehhez a ruhadarabhoz nem régi behúzott csákóját hordta, hanem fekete kalapot fehér tollal.
Érdekes olvasmány:
konyvtar.hu/konyv/8039

Titus Pullo Urbino 2011.10.17. 08:53:18

@butyko: bravó, gratulálok, esetleg a korabeli szanitéc szokásokról nem írnál egy posztot? Régóta ígéred, hajrá! Szívesen olvasnánk róla!

vén betyár 2011.10.17. 09:11:40

@vén betyár:
"Megtekinthető továbbá a tábornok vörös zubbonyának rekonstrukciója, amelyet az 1849. július 2-i komáromi csatában viselt, ahol egy felrobbanó gránát szilánkja 12 centiméter hosszan szakította fel fejbőrét és több ponton átszakította koponyacsontját"

szentkoronaradio.com/gorgei

Titus Pullo Urbino 2011.10.17. 10:43:04

@vén betyár: ez durva: "emberi csontmaradványokkal borított ólom puskagolyó". Nekünk a Lengyel Légióban 1844. mintájú Augustin puskáink vannak, ez 21 mm kaliberű ólomgolyót lőtt ki, 250 méteren belül fej és középtest találatakor azonnali halált okozott, a végtagokat ért találat esetén pedig leszakította a kezet, lábat. A gyalogos hanyattesett, a lovast meg kilökte a nyeregből. Brrrrr....

vén betyár 2011.10.17. 10:59:27

@Titus Pullo Urbino:
Ha éppen nem mondott csütörtököt...:)

Titus Pullo Urbino 2011.10.17. 14:57:16

@vén betyár: mi is ezt mondjuk mindig, ha nem sül el elsőre. Erre külön vezényszó is van: Esce raz! Még egyszer! A korabeli fegyverek is gyakran beragadtak, ezért volt mániájuk a tiszteknek a fegyver pucoltatása, meleg vízzel (harctéri körülmények között praktikusan: huggyal) átmosatása.

vén betyár 2011.10.17. 15:26:37

@Titus Pullo Urbino:
Köszönöm, de éppen viccölni próbáltam, egy nevezetes disz-sortűzre gondolván...
A Kaliber magazinban elég sokat foglalkoztak a fegyverrel, kiemelkedően jónak tartották a maga kategóriájában.
Pár éve olvastam, hogy az olasz replikagyártók mellett már hazánkban is készülnek, igen jó minőségben.

"A Console-féle lapos gyutacsok viszonylag gyakran mondtak csütörtököt (10%), míg az Augustin által később javasolt kerek kiszerelésűek csak 6%-ban nem gyújtottak. 1845-ben a gyutacs töltetében a kálium-klorátot higany-fulminátra cserélték, ami a csütörtökök arányát 0,5%-ra csökkentette. Ugyanakkor a kapszlis gyújtásnál mindössze 0,1 - 0,3%-os hiba fordult elő. (Anton Dolleczek: Monographie der k.k. Handfeuerwaffe, 1893)"

Forrás:

www.magyarhuszar.hu/site/gallery/lomester/agustin/agustin.pdf

neozsivany 2011.10.18. 02:20:39

@butyko: Egyébként az is izgalmas, hogy mennyi teória keringett Görgey híres sebesüléséről is a korszakban. Ma már minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a huszárrohamot visszaverő orosz tüzérség gránátrepeszétől sebesült meg a tábornok, de annak idején ezt sokan vitatták.

Nyilván, a csata után az ellentáborban is híre ment Görgey sebesülésének és sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy egy ulánus tiszt vágta meg a csetepatéban (még a nevét is lejegyezték, de ha agyonvertek vascsövekkel akkor sem fog az eszembe jutni:D).

Közkeletűbb hiedelem volt, hogy nem is az ellenség, hanem egyik saját huszárja próbálta átsegíteni a túlvilágra, mintegy előre megsejtve tábornoka későbbi árulását. Egyébként ezt a jelenetet ábrázolja Than Mór is híres festményén a csatáról. Látható a lovag Poeltenbergnek éppen kalapjával jelző Görgey és mögötte egy huszár aki egyértelműen őt készül levágni.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9f/Kom%C3%A1romi_csata_II_Than_2.jpg

Titus Pullo Urbino 2011.10.18. 08:10:11

@neozsivany: Than Mór szerencsére nem irodalmi alkotásairól ismert, ő legszívesebben a Kossuth Lajos kivont karddal vágtat a csatába című festményt is megfestette volna. És az utókor meg erre a festményre emlékezve el is hinné, hogy volt ilyen.

Visszatérve a gránátszilánkra: elég sok szemtanú hasonlóképpen írja le a sebesülés történetét, nincsen okunk mást hinni, szilánk okozta a sebet.

neozsivany 2011.10.18. 10:12:03

@Titus Pullo Urbino: Ez természetes, csak gondoltam vázolok pár érdekes teóriát az üggyel kapcsolatban.

Amúgy tény, hogy a csatát itt az osztrák oldalon beavatkozó Panutyin altábornagy orosz kombinált hadosztályának tüzérsége döntötte el és ekkor sebesült meg Görgey is, ahogy mondtad gránátszilánktól.

Titus Pullo Urbino 2011.10.18. 15:51:34

@neozsivany: a napóleoni kor óta az orosz tüzérség első osztályú színvonalú volt, igazi válogatott gárda. Ebben a korban nehezen lehetett velük felvenni a versenyt, a fiatal (gyerekkorú)magyar tüzérek mégis megpróbálták (amatőr körülményekkel ugyan, de néha sikerült). És még annyit az orosz tüzérekről, hogy annyit lőhettek, amennyit csak bírt az ágyúk csöve, sosem volt hiány munícióból, meg "Dembinski"-jük vagy Guyon-juk sem volt, aki más helyszínre szállíttatja az ütegeket és más helyszínre a lövedékeket.

neozsivany 2011.10.18. 18:47:52

@Titus Pullo Urbino: Többek között ezért is tisztelték az oroszok Görgey-t, illetve a magyar honvédséget, mivel pont tüzérségi párbajokban sikerült lefőzni többször is a számbeli és hadianyagbeli fölényben lévő cári csapatokat (Vác, Zsolca, Gesztely).

A honvédtüzérség felkészültségét pedig mi sem jellemzi jobban, mint, hogy maguk az oroszok (még egyes korai történeti munkák is, mint Oreusz : Oroszország háborúja a magyarok ellen 1849-ben) maguk igyekeznek hangsúlyozni, hogy a honvédtüzérség (kábé a tavaszi hadjárattól kezdve) minőségben felülmúlta a császári tüzérséget.

Amúgy ha már szóba került a zsolcai ütközet akkor engedtessék meg, hogy megosszak egy olyan történetet, amit ha nem Görgey ír le akkor magam sem hinném el.

"Az ellenség VII. hadtestünket július 24-én este csak Miskolcig üldözte. 25-én délelőtt azonban előrenyomult a Sajó partjáig, s itt a III. és VII. hadtest állását nagy erővel megtámadta, mégpedig jóformán csak nagyszámú tüzérségnek élénk tüzével. Csak a Sajókeresztúrról Arnótra vivő szekérút hosszában intézett a III. hadtest jobbszárnya ellen erős lovassági támadást. Ez éppolyan sikertelen maradt, mint hatalmas tüzérségének minden arra irányuló erőfeszítése, hogy a középhadunk ütegeit állásukból kimozdítsa.

Egy orosz üteg kivált kitüntette magát rendkívüli vakmerőségével, mert Alsózsolcával szemben csaknem a folyó partjáig előrerúgtatott, és olyan állást foglalt el, amelyből a mi ágyúink tüze ellen födve, oldalozó tűz alá vehette lövegeink vonalát.

Ez az ellenséges üteg állásából középhadunk bal oldalában akkora pusztítást vitt véghez, hogy minden áron el kellett zavarni. Gózon alezredes a VII. hadtestből ajánlkozott erre a veszedelmes vállalkozásra. A maga zászlóaljának (a 66. honvédzászlóalj - neozsivany) ötven önkéntesével átgázolt a Sajón, észrevétlenül keresztülhatolt a túlparti ligeten, és megrohanta az ennek nyugati szegélyén gondtalanul ácsorgó két zászlóaljnyi ágyúfödözetet a veszedelmes üteg közelében. A meglepő roham oly tökéletesen sikerült, hogy az ellenséges zászlóaljak nyakra-főre megfutottak. Az üteg is iparkodott őket utolérni; ezzel aztán a magyar balközép hosszában az ütközet egyensúlya – mégpedig a csata egész tartamára – azonnal helyreállt."

Tehát, hogy tisztázzuk. Adott egy előnyös helyzetből tüzelő orosz üteg, amit két zászlóaljnyi gyalogság fedez( kb. 2000 ember ha teljesen fel van töltve, de mondjuk, hogy csaták, meg kolerajárvány, meg nem harcoló részei is vannak, legyen 1000-1200 ember), erre jön egy az őrület határát alulról horzsoló vakmerőséggel rendelkező honvéd alezredes és átkel a Sajón 50 emberrel és elkergeti ezt az 1000-1200 orosz katonát... Na erre varrjunk gombot.

Titus Pullo Urbino 2011.10.19. 12:35:17

@neozsivany: több ilyen esetet is feljegyeztek, valószínűleg az oroszok nem hitték el, hogy az ellenük támadók csak ennyien vannak, azt hihették, hogy ez csak egy előörs, amit majd a sűrű bokrokból követ pár század gyalogos. Amúgy meg a pánik nagy úr, ragadós, ha megfut száz ember, ötszáz sem tudja visszatartani, fut velük a maradék. Sajnos magyar oldalon is volt ilyen, Szőregen, vagy Temesvárnál, ahol magyar számbeli fölény volt. A karizmatikus, fanatikus parancsnok sokat segített, Gózon is ilyen lehetett. A Lengyel Légió is vitézkedett ilyen téren, például Isaszegen, ahol gyalogos légiósok megfuttatták a császári vérteseket. Osztrák körökben járt is egy mondás ilyen vakmerő esetekre: "Ezek őrültek. Vagy lengyelek."

hazitroll 2011.10.19. 12:46:40

@Titus Pullo Urbino: Nem kisebbítve senki érdemeit, pláne a mieinket sem, de bizonyos esetekben szerintem az is közrejátszhatott, hogy az oroszok a lovasságot a kozák lovassággal azonosították, illetve az ellenséges lovasság harcértékét a kozákokéhoz mérték. Tőlük pedig féltek, mint a tűztől. Ezen a blogon is megemlítésre került a történelem valószínűleg utolsó sikeres lovasrohama (lemil.blog.hu/2009/01/21/mr_nemo_az_utolso_huszar_vattay_antal_1_1_javitott) ebben is szerepet játszhatott az, amit a kozákokról írtam. Meg mondjuk az a tény is, hogy a harckocsik korában támadó lovasrohamot a rosszabbik végről átélni akkora sokk lehetett, hogy azt még az oroszok sem bírták feldolgozni és megfutottak.
De egyáltalán nem szándékozom lebecsülni a magyar lovasságot, csak mintegy érdekességképp ezt még meg szándékoztam említeni volt.

neozsivany 2011.10.19. 12:53:33

@Titus Pullo Urbino: Nem tudok arról, hogy Isaszegnél történt volna ilyen. Azt tudom, hogy a légió egy százada csinálta ezt a vesztett kassai csata után, mely helytállását meg is írta Jókai Mór egyik 48-as novellájában.

Majd később kölcsönvette a sztorit és beleszőtte A kőszívű ember fiaiba. Ott mondjuk már nem is a lengyel légió, hanem a bécsi csinálja ezt Baradlay Ödön vezetése alatt és ennek az összecsapás sorozatnak a végén jeleni meg Richárd a huszárjaival és kergeti el végleg az üldöző ellent. Nyilván ez az alkotói szabadság eredménye volt, eredetileg a lengyel légió vitte végbe ezt a mutatványt, ha jól emlékszem Thworzniczky vezetése alatt.

neozsivany 2011.10.19. 13:05:56

@hazitroll: A kozákságnak ekkorra már nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy irreguláris csapatnak minősültek ebben az időszakban, ellenben a huszársággal melynek jelentőségét minden hadviselő fél a helyén kezelte.

Amikor herceg Windischgratz megindítja a támadását 1848 decemberében az osztrákok minden faluban/városban ahova benyomultak a huszárok hollétéről tudakozódtak, mert őket tartották komoly ellenfeleknek egyedül a felkelőhadseregből.

A magyar lovasság teljesítményét pedig jól példázza, hogy a legtöbb esetben amikor összevagdalkozásra került sor az oroszokkal, rendszerint a muszkák húzták a rövidebbet. Jó példa erre a turai lovascsata, ahol a komoly bajba került orosz lovasságot csak egy orosz gyaloghadosztály megjelenése mentette meg a teljes szétveretéstől.

vén betyár 2011.10.19. 14:30:16

@hazitroll:
"Nagyszeben március 11-i dicsőséges visszafoglalásánál mérte össze erejét először a magyar és az orosz, a Würtemberg huszárok kozák századokat ugrasztottak széjjel.

A majdnem védtelen Erdélybe betörnek a cári intervenciós seregek.A Beszterce felöl betörő Grotenhjelm-féle orosz hadsereggel Dobay József alezredes hadosztálya veszi fel a küzdelmet, ebben a magasabbegységben mindössze egy huszárosztály van.
Lüders tábornok egysége Brassónál lépi át a védtelen erdélyi hágókat és a kis magyar földet elboritják a kozák lovasok ezrei.
Az erdáélyi hadszintéren szétforgácsolt huszáregységek, már csak kis létszámuk miatt sem ellensúlyozhatták az orosz lovasság fölényét.
A tragikus segesvári csatában a magyar huszárság nem vett részt, mert a lovasság Kemény Farkas hibájából nem érkezett meg időben a csatatérre.
Az ezt követő nagycsűri csatában 15 kozák század harcolt 3 század huszár ellen, és ebből is csak a 10 Vilmos-huszárok voltak veteránok."
Földi Pál
A magyar lovasság története
165.o.

Sajnos az utolsó huszárról irt soraid nem jelennek meg a lemilblogon.:(:

Gróf Teleki János ügyvéd nyolcévesen, a háború vége felé vesztette el édesapját, aki a Hunyadi-páncélosok tisztjeként a Szécsény melletti páncélos ütközetben esett el.
Erről igy beszélt"Egyetemista voltam, amikor sikerült beszélnem kivégzés előtt álló nyilasokkal.Ezek ugynevezett harcoló nyilasok voltak, tehát nem olyanok, akik a zsidókkal szembeni atrocitásokat elkövették.Tölük tudtam meg, hogy édesapám megfhalt a szécsényi csatában, AHOL A NÁDASDY-HUSZÁROK LOVASROHAMMAL MENTEK A TANKOK ELLEN:"
Bánó Attila
Régi magyar családok
Athenaum 2004
273.o.

Sokáig azt hittem, hogy csak legenda, ilyen nem fordulhatott elő a II.vh-ban.

Titus Pullo Urbino 2011.10.19. 14:43:30

@neozsivany: holnapra leírom a részletes csatamenetet, abban benne van. Amit írtál, az úgy is van, Tchórznicki ezredes vezetésével történt a mutatvány, érdekes módon testvérharc is volt, lengyel ulánusok (császári oldalon) is részt vettek ebben a csatában. Előfordult az ilyen lengyel testvérharc Budánál, Temesváron is, de elvileg bárhol bekövetkezhetett volna. A Budát védő 4 császári ezred közül egy lengyel volt, egy olasz, egy horvát és egy osztrák. Az osztrákok és a horvátok nem is nagyon kaptak kegyelmet, őket nem szerették a honvédek. A lengyel és olasz foglyokból viszont sokan beléptek az Olasz és a Lengyel Légióba.

Turai csata: Az orosz visszaemlékezők közül mindegyik említést tesz a vörös kabátos püspökről, aki nagyon elszántan hadakozott, na ő Dessewffy volt, a hadosztályparancsnok. Tolsztoj orosz pk sem volt gyáva vezér, szerencséje volt, hogy időben jött a gyalogos tartaléka, mert különben felmorzsolják. A felmorzsolás azért is jó szó, mert a közép találkozása pont egy kukoricásban volt, ott volt a legnagyobb a csetepaté. Az orosz lovasság nem nagyon bírta idegileg a röppentyűk sivítását, ezt ki is használták a magyar tüzérek, amúgy a semmi rombolóerejű röppentyűkkel halálba idegesítették és kergették az orosz lovakat. Valamelyik következő írásomban mindenképpen megírom a röppentyűs harcászatot, gyerekkorom óta egyik kedvenc témám.

Titus Pullo Urbino 2011.10.19. 14:45:36

@vén betyár: nagyapám öccse ott szolgált, ők voltak az utolsó huszárok.

hazitroll 2011.10.19. 14:47:12

@vén betyár: Sajnos az utolsó huszárról irt soraid nem jelennek meg a lemilblogon.:(:
@hazitroll: Ha arra gondoltál, hogy a fenti kommentben a link hibás, akkor a zárójelet a végéről ki kell törölni. De nem én írtam azt a bejegyzést sajnos.

vén betyár 2011.10.19. 15:02:27

@hazitroll: Hurrá, megvan, visszalapoztam a lemilen:

lemil.blog.hu/2009/01/21/mr_nemo_az_utolso_huszar_vattay_antal_1_1_javitott#more890327

Elnézést a gyanusitásért, kinéztem belőled.:)

vén betyár 2011.10.19. 15:13:31

@Titus Pullo Urbino:

Érdekesség:

Az 1848-49-es szabadságharc idején gróf Szirmay Tamás SZABADCSAPATOT ÁLLITOTT FEL A CSÁSZÁRIAK OLDALÁN.
A forradalommal rokonszenvező Szirmayak kiköszörülték ezt a csorbát, igy pl. Pál, aki Pulszky Ferenc /pénzügyi államtitkár, Kossuth bizalmasa/ fugyelmébe ajánlotta Bem Józsefet.Bem e közvetités révén lépett kapcsolatba Kossuthal.

A Nádasdy Ferenc huszárezredben?!Ez igen!

Titus Pullo Urbino 2011.10.19. 15:41:02

@vén betyár: Magy. Kir. I. Ferenc József Jászkun I. honvéd huszár ezred II. lovasszázad volt az eredeti alakulata, 1938-ban. Felvidék, Délvidék, Erdély, minden bevonulásnál ott voltak. Aztán 1943. után átszervezés, Nádasdy ezred, 1944. szeptembertől a tordai visszavonulás, október: kiskunhalasi sebesülés, csepeli átkelés a dunán majd az utolsó csata 1945. március 15-én a Vértesben. Itt számolták fel az utolsó huszáralakulatot, itt is van a sírjuk. Varga Ferenc huszár őrvezető és 6 társa. Ezt a sírt nagyapámmal faragtuk és állítottuk a körtvélyespusztai temetőben:

dozo.hu/2009/var/albums/2009-04-18_Vertes_1.jpg?m=1300449575

31 éves volt, maradt utána egy özvegy és egy árva, aki a keresztanyám lett.

vén betyár 2011.10.19. 15:51:20

@Titus Pullo Urbino:
Köszönöm a választ!
Nagyapáddal a hősöknek járó és méltó emléket állitottatok!
Nyugodjanak békében, emlékezzünk rájuk tisztelettel!

"1945 január közepén a Vértes-hegységben kerültek a huszárok ismét bevetésre és Majákpusztától délre vivtak súlyos utóvéd harcokat.
A vértesi védőállásban a hadosztály egészen a márciusi nagy szovjet támadásig kitartott.
ÉS ITT A SZENT MAGYAR RÖGÖKÉRT VÉREZVE ÉS MEGHALVA ÉRT VÉGET A MAGYAR HUSZÁRSÁG OLY SOK DICSŐSÉGET MEGÉRT TÖRTÉNETE."

Titus Pullo Urbino 2011.10.19. 16:12:08

@vén betyár: igen, ott véreztek el, de sajnos Földinek nincsen igaza, nem ért véget a történet. A túlélő családtagokon bosszút álltak a kommancsok, hogyis mertek a nagy Szovjetúnió ellen harcolni EZEK? Először a földeket vették el, amjd az állatokat, végül pedig 1947-ben megszüntették a hadiözvegyi és hadiárva ellátást, "Szovjetúnió ellen harcolt" állapot miatt. Földönfutóvá tették a túlélőket. És még ezzel sincsen vége. 1977-ig nem engedélyezték a síremléket sem. A rendszerváltás után sem mentek egyszerűen a dolgok, 1995 és 2000 között öt évig kellett a községi önkormányzatot, majd a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatalt perelnem. Esélyem semmi, az összes iratot megsemmisítette az utolsó tanácselnök, az egész család feladta már a küzdelmet, de én nem hagytam magamat, jogászt perrel, k....t f.....l nem lehet fenyegetni. 2000-ben végre jogerősen megállapították az igazat, hogy jár a hadiárva ellátás keresztanyámnak, itt zárult le a történet.

vén betyár 2011.10.19. 16:26:48

@Titus Pullo Urbino:

Kemény.
Felháboritó.
Szivszoritó.
Megható...

Nem találok szavakat!

Titus Pullo Urbino 2011.10.26. 12:35:01

@vén betyár: mindig meglepsz, köszönöm, ráadásul pont egy esztergomi (szülőföldem) cikkel. Érdekes az írás, eddig úgy tudtam, hogy cseh származású volt az illető, talán még Hermann is csehnek írja őt.

vén betyár 2011.10.26. 15:52:33

@Titus Pullo Urbino:
Nagyon szivesen! /Nem véletlenül :), ma nekem is sikerült kettő könyvet venni:

A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán
Urbán Aladár
Akadémiai Kiadó
1973

Pákozd
1848

Urbán Aladár

Móra l984

Bona azt irja, hogy:
Dobrezanban született, Csehországban, de

vén betyár 2011.10.26. 15:59:00

@vén betyár:
"Vagyontalan nemesi származású, apja cs.k. százados, német eredetű katonacsalád."

Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban
255.o.

/Elnézést, itt sétálgatott a macska a billentyűzeten...:)/

neozsivany 2011.10.26. 21:13:14

Báró Ormay Auffenberg Norbert esetében nem a kivégzés ténye az érdekes - nyilván aki már 1848 előtt sitten ült szervezkedésért azt miután 49 augusztusában lefőtt a kávé tuti, hogy felkötik - hanem annak körülményei. Ha vannak még olyanok akik úgy vélik, hogy akkor jártunk volna jobban ha az osztrákok előtt tesszük le a fegyvert azoknak a legtökéletesebb cáfolat báró Ormay sorsa.

Ezredesünket ugyanis egy nappal a világosi finálé előtt fogták el az osztrákok valahol Temesvár körül. Báró Haynau szándéka eredetileg az volt, hogy a felelősségre vonás procedúrájának pusztán annyiból kell állnia, hogy megállapítják az illető nevét, rendfokozatát, valamint a tényt, hogy a 48-as események előtt szolgált a császári királyi hadseregben és már lehet is önfeledten akasztgatni. Ezt egyébként maga is leírja lovag Schönhals altábornagyhoz 1849 augusztus 24-én intézett levelében:

„… tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben.”

Azt, hogy Haynau ezt nem csak poénból írta - amúgy sem a legendás humorérzékéről volt híres - kitűnően bizonyítja a gróf Radetzky marsallhoz írt másnapi levele:

„Most érkezett Grünne gróf Bécsből, egy minisztertanácsi határozatot hozott, hogy a vezérekre, egyéb tisztekre és árulókra kimondott ítéleteket ne hajtsam végre – ha negyven órával később érkezik, a vezéreket már a bitófán találja.”

Tehát, ha Görgey Haynaunak kapitulál, akkor táborszernagy úr őkegyelmessége mondjuk egy hetes átfutási idővel számolva is igen sokakat - jóval többet, mint az aradi 16 - tudott volna bitófára küldeni, mire megérkezik gróf Grünne levele augusztus 25-én...

vén betyár 2011.10.27. 04:24:02

Összeesküvő-társát, a harmincnyolc esztendős Abancourt-t ugyanazon a napon, 1849 október 20-án végezték ki Pesten, mint Mieczyslaw Woronieckit és Peter Giront, a német légió parancsnokát.
/A cseh Auffenberg - aki Ormai Norbert néven Kossuth karsegéde volt, a 1848 végétől az 1. honvéd vadászezredet szervezte- nemcsak a különféle katonai egységek, hanem a különféle szláv népek közötti összekötő szerepét is betöltötte./
D Abancourt előbb halálra,majd 20 évi várfogságra itélték.
Auffenberg 14 évet kapott, a munkácsi várbörtönben sinylődött, ahonnan a magyar kormány folyamodványára 1848 májusában amnesztiával szabadult."

Kovács István
A Légió

Kozmosz
1989
261.o.

neozsivany 2011.10.27. 09:52:42

@vén betyár: Amúgy valóban közkeletű tévedés Ormay cseh származása. Morvaországi német katonafamíliából származott. Az éppen Galíciában állomásozó Mazzuchelli ezred hadnagyaként 1840-ben tartóztatják le a lengyel hazafiakhoz fűződő kapcsolatai miatt. 1847-ig vizsgálati fogságban ül, majd elítélik 14 évre, amit a munkácsi vár börtönében kell letöltenie. Innen szabadítják ki 1848-ban.

vén betyár 2011.10.27. 10:35:49

@neozsivany:
Köszi!
Kovács István azt irja, hogy:
"... részt vett a horvát Tomas Dimitrasinovic által az 1830-as évek második felében szervezett katonai összeesküvésben.
A szervezet tagjai a Habsburg birodalom szláv népeinek felszabaditását tűzték ki célul...
A szabadság kivivását a kis szláv nemzetek összefogásától remélték."
Talán innen /is/ eredhet a félreértés.

Titus Pullo Urbino 2011.10.28. 08:32:17

@vén betyár: @neozsivany: felületes történészi munka, ha valaki a mai Csehország területén született, akkor csak cseh lehet. Ez még a Lajtától nyugatra sem volna igaz, de keletre meg főleg "potomság" (ahogy Petőfi mondaná), egyszer nagyon hosszan kellett magyaráznom egy diznicsenelen szocializálódott júeszély cserkész pajtásnak, hogy Márton Áron nem román püspök volt.

Haynau örök téma, mennyivel másabb lett volna Görgey emlékezete, ha kötelet kap. De tovább is játszva a gondolattal: ha ez a beteglelkű elkezd idő előtt akasztgatni nagyüzemben, akkor Komárom és Pétervárad sorsa mi lett volna? Kiegyezés? Trianon? Érdekes gondolatmenet futott végig az agyamon, majd egyszer leírom, ha lesz időm, mint ahogy most nincsen.

neozsivany 2011.11.04. 12:24:48

@Titus Pullo Urbino: Bocs, hogy elmaradtam, csak felfalt a munka:) Nekem az a véleményem, hogy lényegi befolyással nem lett volna Haynau akasztgatási ámokfutása sem a péterváradi, sem a komáromi eseményekre. Görgey a fegyverletételt követően augusztus 15-én Nagyváradról írt levelet Kiss Pál (Pétervárad),Klapka György (Komárom), Damjanich János (Arad) várparancsnokoknak. Ezekben a levelekben (a sorok között elrejtett üzenetek mellett) az ellenállás értelmetlenségét hangsúlyozta.

Egy ilyen levelet mindenféle ígérgetéseket követően báró Haynau is megíratott volna vele és aztán állt volna neki a megtorlásnak. Én úgy gondolom, hogy az információáramlás korabeli színvonalának megfelelően ezen a levélen túl nem is értesültek volna másról az ostromlott honvédek, mint, ahogyan nem értesültek sem az osztrákoknak való kiadatásról, sem báró Ormay kivégzéséről.

Még ha értesültek is volna, akkor sem lett volna más választási lehetőség, mint a kapituláció vagy egy rövid ostrom utáni bukás. Ehhez ismerni kell a magyar kézen lévő erősségek állapotát.

Munkács hajdan volt híres vára ekkorra már csak árnyéka önmagának, nem bírt volna ki még egy félgőzzel vezetett ostromot sem. Az aradi erősség egy kilenc hónapos ostrom után jutott a honvédség kezére 1849 július 1-én és természetesen az erőforrások és idő hiányában nem lehetett megfelelően helyreállítani a védművekben keletkezett károkat.

A péterváradi és a komáromi erődökre pedig egyaránt jellemző, hogy a szabadságharc folyamán kisebb nagyobb megszakításokkal folyamatosan ostrom alatt álltak és egyik helyőrségtől sem volt idegen a kapituláció gondolata. Gondoljunk itt Csuha Antal, báró Majthényi István vagy Török Ignác vezérőrnagyok működésére.

Sem Aradnak sem Munkácsnak nem volt semmi esélye akár csak egy roham visszaverésére sem, nemhogy komolyabb ellenállásra. Komárom és Pétervárad ugyan tarthatta volna magát pár hónapig, de meggyőződésem, hogy a téli hónapokban legkésőbb kapitulálni kényszerültek volna és az is biztos, hogy sokkal rosszabb feltételek mellett, mint amit amúgy biztosítani tudtak maguknak.

Titus Pullo Urbino 2011.11.08. 13:19:19

@neozsivany: nincsen igazad, Buda egy lerongyolt ósdi vár volt csak, kettő napos ostromot sem bírt volna ki, ha Hentzi nem erősíti meg - az ostromlók legnagyobb elképedésére és elkeseredésére. Arad, Pétervárad és Komárom modern erődök voltak, dugig lőszerrel és élelemmel, ráadásul vízparton, jól ellátva vízzel (!!!!! gondolj Budára, ahol vízmű kellett a napi ivóvíznek!!!!) ha van erős parancsnoklás belül, kívülről, frontálisan nagyon nagy véráldozattal lehetett volna csak elfoglalni, más kérdés, hogy akkor a védők sem maradhattak volna életben, mint ahogy az osztrák és horvát katonák sem Buda visszavétele után.

Titus Pullo Urbino 2011.11.08. 13:24:23

Az egészből azt akartam volna csak kihozni, hogy kettő helyen, P és K erődökben hónapokig, évekig kitarthatott volna a védősereg, de az a kérdés, politikailag kitartott volna-e az akaratuk? Munkács ósdi vár volt, Arad közepes erőd, de Hentzi példája mutatja, hogy egy jó utászparancsnok csodát tud tenni. És Hentzi kemény katona volt, okos és szorgalmas ember, élete utolsó heteit alvás nélkül, csak a munkával töltötte. Kemény ellenfél volt, nyugodjék békében! Ennyi tisztelet még az ellenfélnek is jár, tehetséggel és akarattal még a vakondtúrást is erőddé lehet fejleszteni egy jó utász - műszaki képzettséggel.

neozsivany 2011.11.10. 12:20:59

@Titus Pullo Urbino: Ne felejtsd el a tényt, hogy Buda ostromának elhúzódásában sokkal többet nyomott a latban, hogy a honvédsereg nem vitt magával ostromágyúkat. Az első ütegek május 16-án kezdték meg működésüket a védművek ellen és 5 nap múlva a vár elesett. Tehát, lényegét tekintve - anélkül, hogy Hentzi kiváló képességeit és teljesítményét elvitatnám - a kielégítő mennyiségű és minőségű ostromszerek megérkezte után a vár eleste bizonyossággá vált.

Arad esetében nincsen nagyon értelme azon vitatkozni, hogy mit tudott volna ott csinálni egy jó utásztiszt alig egy hónap alatt. Az biztos azonban, hogy Damjanich János minden vitézsége és hősiessége ellenére nem a kiemelkedő műszaki ismereteivel szerzett hírnevet.

Komárom esetében pont azért kellett Lenkey-t majd Guyon-t beküldeni tavasszal, mert a vár parancsnoka és a tisztikar egy része - a fanatikusokat leszámítva - komolyan elgondolkodott a kapituláción. Nem tanácsos sem árulást, sem dilettantizmust emlegetni mondjuk ebben az esetben, ugyanis a vár parancsnokának elkötelezettsége és szakértelme közismert, ugyanis Török Ignácnak hívták.

Péterváradot sem ítélhették hosszú távon tarthatónak, hiszen Kiss Pál a világosi fegyverletétel hírére nyomban feladta (szeptember 7), tehát még kedvező feltételek kialkudására sem tartotta alkalmasnak a pozícióját. A kapitulációs okmányba is csak utólag került be, hogy a komáromi kapitulánsok feltételeit kiterjesztik a péterváradiakra is.

Itt sem lehet árulást vagy horribile dictu beszariságot emlegetni, hiszen Kiss Pál korábban a honvédség elithadosztályának (a III. hadtest azon hadosztálya melyben a 9. és a 3. honvédzászlóaljak is szolgáltak) volt parancsnoka a tavaszi hadjárat idején.

Titus Pullo Urbino 2011.11.10. 18:11:13

@neozsivany: nem és nem és nem! Török Ignác azért lehetett csak parancsnok, mert rangidős volt 56 éves!!!! Nem a szakmai rátermettsége vitte erre a posztra, Guyon és Lenkey sem volt rátermett parancsnok, alkalmatlan volt mindkettő erre a feladatra. Klapka igen, ő végig is csinálta, mint ahogy Kiss Pál is, aki - ellentmondok írásodra - igenis ígéretet kapott az osztrákoktól, e is tartották, Kiss, Klapka és Görgey volt a fogságba esett tábornokok közül a túlélők, megdolgoztak érte. Kiss 40 éves volt, ereje és tudása teljében lévő tiszt, remek katona, nem úgy, mint a narcisztikus Lenkey, vagy Guyon.

neozsivany 2011.11.12. 01:23:43

"nem és nem és nem! Török Ignác azért lehetett csak parancsnok, mert rangidős volt 56 éves!!!! Nem a szakmai rátermettsége vitte erre a posztra..."

Azért egyértelmű tényeket ne próbáljunk indulatból cáfolni. Török Ignác császári és királyi alezredesként a károlyvárosi erődítési kerület igazgatói posztját töltötte be - ezredesi rang alatt ritka az ilyen beosztás -, azelőtt pedig a nemesi testőrségnél oktatott erődítéselméletet, többek között Görgey és Klapka is tanítványai voltak. 1848.IX.29-én saját kérésére áthelyezik Komáromba ugyanilyen minőségben. 1849 júliusától pedig a honvédsereg hadmérnöki karának a főparancsnoka. Magad mondtad, hogy egy jó "utásztiszttel" csodákat lehet művelni, és ha valaki értett a honvédségnél az erődökhöz, erődítéshez az bizony Török Ignác volt... Tehát, ha egy mód van rá, akkor a szakmai felkészültségét ne kérdőjelezzük már meg a szerencsétlennek.

A péterváradnál kialkudott feltételek pedig nem Kiss Pál, hanem a feltétel nélküli megadást elutasító, a várat csak bizonyos kondíciók mellett átadni hajlandó Hollán Ernő ezredesnek és csoportjának érdeme.

Titus Pullo Urbino 2011.11.14. 15:47:30

@neozsivany: másodjára kicsit enyhült az ellentmondási vágyam, az elsővel kapcsolatban már hajlok arra, hogy igazad van, de - Hollán Ernő érdemeit nem kisebbítve - Kiss Pál is harcolt a feltételes fegyverletételért, igaz, csak szóbeli ígéretet kapott, de őt nem is végezték ki. Azzal az állításoddal pedig maradéktalanul egyetértek, hogy bármely utásztiszt (műszaki tiszt) tudása vakondtúrásból erődöt volt képes alkotni, vagy csatát eldönteni. Kiss Pálról jegyezték fel - ha emlékeim nem csalnak - hogy idős korában messze külhonból, pár jenki tiszt tette nála tiszteletét és lejegyezték a hadi, műszaki tudását.

Titus Pullo Urbino 2011.11.14. 15:49:44

@Titus Pullo Urbino: Hollán Ernőt akartam írni az előbb, most, hogy visszaolvastam feltűnt, bocs.

Helyesen:

Hollán Ernőről jegyezték fel - ha emlékeim nem csalnak - hogy idős korában messze külhonból, pár jenki tiszt tette nála tiszteletét és lejegyezték a hadi, műszaki tudását.

neozsivany 2011.11.15. 09:38:10

@Titus Pullo Urbino: Örülök, hogy közelednek az álláspontok :) De azért csak nem hagynám magamat a Pétervárad kérdésben és gyorsan citálnám is - ha már volt arról szó, hogy mennyire rendben volt a két világháború közti 48-kutatás - Bánlaky József altábornagy úr életművéből (A magyar nemzet hadtörténelme, I–XXII. Budapest, 1928–1942) a pétervárad meghódolására vonatkozó részt:

Pétervárad helyzete július közepe óta, amidőn Jellacsics hegyesi veresége folytán seregének zömével a Duna balpartjára kelt át,[1] úgyszólván változatlan maradt. Dacára annak, hogy a Ferenc csatorna mentén és attól délre működő magyar seregtestek Haynau gyors előnyomulása folytán egymás után Szegedre, majd Temesvárra rendeltettek, a bán még azt a fáradságot sem vette magának, hogy Péterváradot a Duna mindkét partján, tehát Ujvidék felől is körülzárja. Csak midőn július 27-én hirét vette, hogy Haynau 19-én Budát bevette és Szeged felé tovább indulni szándékozik, indította el Csatiglione dandárát Iregről Zalánkeménre, hogy a Dunán átkelve, Titetre meneteljen, ahol sergének Péterváradnál nélkülözhető részét egyesíteni szándékozott, hogy Haynau támadó műveleteivel összhangzásban ő is újból támadólag lépjen fel. Ezt megelőzőleg Dietrich altábornagynak Vilováról és Mossorinról intézendő erőszakos kémszemlék által az e tájon visszamaradt magyar csapatok erejéről meggyőződést kellett szereznie.

Ennek megfelelően július 31-én reggeli 4 órakor Dietrich 5 zászlóaljjal, 7 1/2 lovas századdal és 2 üteggel Vilováról, Knicsanin pedig egy kisebb hadoszloppal Mossorinról végre is hajtotta az elrendelt kémszemlét s az előbbivel szemben álló magyar csapatok Gyurgyevóra, az utóbbival szemben állók pedig a Tisza balpartjára húzódtak vissza. E szerint nyilvánvaló volt, hogy most már a Ferenc csatorna, a Tisza és Duna között csak alárendelt ellenséges erők állhatnak, csakhogy ugyanazon napon Pétervárad őrsége egy nagyobbszabású kitörést hajtott végre és pedig 1 zászlóaljjal és 3 löveggel a Vezirac hegy felé, melyet egy második ugyanolyan erejű oszlop tartalékviszonyban Bukovic felé követett és végül 2 zászlóaljjal és 1 üteggel Kamenic felé, de már reggel 7 órakor anélkül, hogy nagyobbszabású harcra került volna a dolog, az oszlopok ismét a várba húzódtak vissza. Ámde ez a tűntetés elég volt arra, hogy Jellacsicsot a szándékolt támadólagos előnyomulás abbanhagyására bírja és hogy a Castiglione dandár után elindított gyalogsági tartalékot újból eredeti állásába rendelje vissza.

Ezalatt nemcsak Kmethy, aki már július 28-án hagyta el hadosztályával Józseffalvát,[2] hogy Dembinskihez csatlakozzék, hanem aug. 3-án Pétervárad őrségének egy része is feljebb vonult Szeged felé, úgy hogy a várban mindössze 5 zászlóalj maradt vissza. Ez a körülmény, valamint az augusztus 5-én este Szeged bevételéről vett hir arra bírták a bánt, hogy a Duna jobbpartján csak a legszükségesebb számú csapatokat hagyva, haderejének zömét Titelnél összpontosítsa; csakhogy a csak hiányosan vagy éppenséggel elő nem készített Dunán való átkelés teljes 6 napot vett igénybe, miközben azt a Perlasznál álló magyar csapatok tőlük telhetőleg zavarni is iparkodtak, miből augusztus 7-én három óra hosszáig tartó elég heves ütközet fejlődött ki. Augusztus 8-án a gyenge magyar had Fehértemplom felé vonult el, mire Perlaszt a Lang és Marsano dandárok szállották meg.

Miután a csapatok átkelése augusztus 12-én befejezést nyer, a következő napon Dietrich hadosztálya Nagy-Becskerekre vonult, ahova 14-én a bán is beérkezett hadának zömével. Augusztus 16-án Uj-Pécsre ért a déli sereg, ahova a Hompesch és Karajan alezredesek alatt Perlaszból a Temes és Bega között portyázásra kirendelt különítmények is beérkeztek.

Miután most már a magyar hadoszlopoknak folyamatban levő fegyverletétele folytán a hadjárat befejezéséhez közeledett, Haynau a déli hadsereg további előnyomulását beszűntette. Egyidejüleg Puffer dandárát Péterváradnak teljesebb körülzárása céljából Ujvidékre rendelte vissza, a német és illyr-bánsági ezredeket pedig 2 üteggel Neustädter és Rheinbanch tábornokok parancsnoksága alatt Fehértemplomon át Mehádia és Orsovára indította útnak, hogy a Lázár és Dessewffyt üldöző Wallmoden hadoszlopához csatlakozzanak. Miután Puffer tábornok Ujvidék elé ért, még ugyanaz napon, augusztus 17-én báró Escherich lovas százados Pétervárad parancsnokához, Kiss Pál ezredeshez, menesztetett Haynau levelével, melyben ez az általános helyzetnek, valamint Görgey és Aradvára meghódolásának tudtul adása mellett az őrséget megadásra szólította fel. „Nincs kifogásom az ellen – írja felszólításában Haynau – hogy a várparancsnokság küldöttek által az általam felhozott tények valódiságáról személyesen is meggyőződjék.”

Kiss ez utóbbi ajánlatot elfogadván, Tóth alezredest és Gabányi Sándor századost rendelte ki Aradra meggyőződés szerzése végett. Alig hogy ez a küldöttség elindult, megérkezett Görgey tudósítása fegyverletételéről és felhívása a vár parancsnokához, miszerint ez is példáját kövesse. Görgey levele Kissre, aki előbbinek legodaadóbb híveinek egyike volt, igen mély és megdöbbentő hatást gyakorolt és ennek benyomása alatt az egész tisztikarnak, valamennyi altisztnek és századonként 2-2 közhonvédnek részvétele mellett nyomban haditanácsot tartott, melyen Kiss a tények elősorolása után annak szükségét hangsulyozta, hogy Pétervárad is Görgey és Damjanics példáját kövesse.

Ámde a legénységi állomány képvislelői azzal a kívánalommal állottak elő, hogy a dolgok valódi állásáról meggyőződést szerzendők, engedtessék meg nekik, hogy saját kebelükből küldöttséget meneszthessenek Arad felé. Kiss némi ellenzés után magáévá tette az indítványt s a legénység megbízottjait – egy őrmestert és két közembert – még aznap útnak indította Arad felé.

Még mielőtt a két küldöttség tagjai visszaérkeztek volna, Kiss újabb hadi tanácsot hívott egybe, melyben nyiltan bejelentette, hogy a várat föltétlenül, kegyelemre feladni szándékozik. Erre azonban Hollán Ernő ezredes kijelenti, hogy bár ő is belátja a további ellenállás hasztalanságát, mégis bűnnek tartaná csak úgy puszta kegyelemre föladni a várat, mely teljesen védőképes s melynek jól fegyelmezett, 3-4 hónapra mindennel ellátott védőrsége van. Kiss erre azt válaszolja, hogy nem hiszi, hogy a győző fél engedményekre lesz hajlandó, ám a tárgyalások során majd megválik.

Miután augusztus végén a tisztikar, szeptember 4-én pedig a legénység küldöttsége visszatért s a már előbb vett szomorú hireket egytől egyig megerősíté, Kiss szeptember 5-én levelet írt a körülzáró had parancsnokának, Puffer tábornoknak, miszerint az őrség kész meghódolni s hogy az átadás részleteinek megbeszélésével Hollán Ernő ezredest bízza meg. Ez utóbbi a tárgyalások folyamán azt a szóbeli biztosítást vette, hogy az őrség teljes kegyelmet nyer és arra az esetre, ha Komárom, mellyel szintén folyik az alkudozás, föltételeket kap, úgy ezek Péterváradra is ki fognak terjesztetni. Erre szeptember 7-én megtörténik a vár formaszerű átadása, mely alkalommal a Don Miguel ezred 2-ik, az Estei Ferdinánd és a Gyulai ezredek 3-ik, továbbá a 3. és 7. honvéd zászlóaljak, nemkülönben a várban volt tüzérség, összesen 8000 ember tette le a fegyvert. Az átadott lövegek száma 392-őt, a kézi lőfegyverek száma pedig 4749-et tett ki.

A volt osztrák csapatok legénysége azonnal újból feleskettetett a császári zászlóra és Eszékre szállíttatott, a tisztek és a honvéd legénység pedig a várba kisértetett vissza, előbbiek kardjaik birtokában maradtak és a legjobb bánásmódban részesültek Végre, miután október 16-án Haynau előterjesztésére Ő felsége elhatározta, hogy a péterváradi erőd ugyanazokban a kedvezményekben részesítendő, mint Komárom, ennélfogva a tisztek igazolvány mellett otthonukba bocsáttattak, csupán Kiss, a vár volt parancsnoka tartatott vissza. Miután azonban Hollán Haynaunak megírta, hogy a vár oly gyors és föltétlen megadása első sorban Kissnek köszönhető, Haynau őt is szabadon bocsátotta.

Pétervárad elestével, Komáromot kivéve, az egész ország összes hadaival meghódoltnak volt tekinthető s Haynau főhadiszállását augusztus 21-én Aradra tévén át, a III. hadtstet Temesvárnál, a IV-iket pedig Wallmoden lovas hadosztályával Aradnál egyesítette, ahonnan azoknak egyes részei az egész ország megszállása céljából kijelölt állomáshelyeikre mentek széjjel. Ezek után Haynau augusztus végén Pestre költözött át.

Paskievits augusztus 28-án hagyta el Nagyváradot, hogy hazájába visszatérjen, vele egyidejüleg serege is megkezdte az elvonulást Oroszország felé és Haynau kérésére csak Nagyváradon, Debrecenben, Nyiregyházán, Hadházon, Tokajban, Kassán, Eperjesen, Szebenben, Bártfán és Munkácson maradtak vissza osztrák csapatok által bekövetkező felváltásukig megfelelő helyőrségek. Az e városokban visszamaradt csapatok november elején hagyták el az országot. Erdélyben a 15. gyalog hadosztály a 48. számú kozák ezreddel maradt vissza, mely csapatok Brassót, Fogarast, Csikszeredát és Kézdi-Vásárhelyt szállották meg; a hadosztálynak egyik dandára október 10-én, a másik a kozák ezreddel november 3-án hagyta el az országot.

Post Scriptum: Ebből is látszik, hogy Kiss Pál, mint Görgey követője, illetve katonaként látva is, hogy körülötte mindenki leteszi a fegyvert/feladja a várat hajlandó lett volna maga is pardonra átadni Péterváradot és ha nincs Hollán Ernő ezredes akkor meg is teszi.

Titus Pullo Urbino 2011.11.15. 12:00:40

@neozsivany: nagyszerű írás, nagyon köszönöm! Azért a kettő (Kiss és Hollán) álláspont csak pár napos harc után tudott egy kompromisszumban egyesülni, Hollán legszívesebben hónapokig bírta volna még az ostromot (képes is lett volna rá), Kiss pedig szóbeli ígéretre átadta volna, jó hatással voltak egymásra, hasznos, életbentartó kompromisszum született, mindkettő tiszt szélsőséges álláspontja kellett hozzá. Pár érdekesség:

- több, mint öt zászlóalj végez erőszakos felderítést (akkori nyelvhasználattal: kémszemlét), ez mutatja a nagy túlerőt

- honvédek, közkatonák is részt vettek a haditanács ülésén, ez nagyon új fejlemény, gondolom a tisztek nem szívesen lettek volna összezárva olyan nagytömegű katonával, akik nem képviseltetik magukat a tanácskozásokon. Érdekes, bár teljesen életszerű.

- a citálást a könyvből hogyan végezted? Kiemeltél szövegrészt már meglévő anyagből, vagy beírtad a könyvből?

Köszönöm még egyszer a segítséget.

neozsivany 2011.11.15. 12:28:47

@Titus Pullo Urbino: Hollán elkötelezettsége a több hónapos ostrom iránt nem felel meg a valóságnak, mivel kiváló katonatisztként a fegyverletétel híréből ő is meggyőződött a további ellenállás értelmetlenségéről - a szélsőségesek tábora Péterváradon nem volt számottevő, nem úgy, mint Komáromban (Thaly Zsigmond és csoportja) - de Kissel szemben úgy gondolta, hogy a vár védművei megfelelő tárgyalási alapot biztosítanak bizonyos feltételek kiharcolásához.

A különbség tehát ott húzódik kettejük között, hogy Kiss feltétel nélkül hajlandó lett volna átadni a várat, míg Hollán a kínálkozó alkupozíciót felhasználva csak azután akarta azt átadni, hogy biztosította parancsnoka, tiszttársai és katonái büntetlenségét. Csúnyán fogalmazva tehát mondhatnánk, hogy ő volt az ész a csapatban, míg Kiss Pál szellemi képességeiről amúgy minden vitézsége és hősiessége ellenére már a kortársai sem voltak túl jó véleménnyel.

Amúgy a Bánlaky könyvet teljes terjedelmében itt érheted el, nagyon tanulságos olvasmány: mek.oszk.hu/09400/09477/html/tartalomjegyzek.html

neozsivany 2011.11.15. 13:17:26

@vén betyár: No igen a kápolnai csata még megérne egy misét...

vén betyár 2011.11.15. 13:19:48

@neozsivany:

Köszönöm én is az olvasnivalót!

Titus Pullo Urbino 2011.11.17. 10:43:20

@neozsivany: köszönöm! Amúgy nagyon érdekes, hogy mennyire sok nevet írt helytelenül Bánlaky, pedig igazi szakértő művet alkotott. Damjanich nevét következetesen csével írja, ilyet ritkán láttam.

@vén betyár: igen, Kápolna volt a mélypont, sajnos nem tanultak belőle, Dembinskit jól fenékbe kellett volna rúgni, ahogy a tiszafüredi puccs tette, nem pedig hatalomban tartani, mint ahogy Kossuth akarta. 1813-ban jó katona lehetett Dembinski, gondolom nem véletlenül kapta a legmagasabb francia katonai kitüntetést, de 1849-re egy aggódós, szenilis és buta vén öreg vált belőle, stratégiai döntések meghozatalára teljesen alkalmatlanná vált szegény. Jól tette Görgey, hogy fellázadt ellene és rosszul döntött Kossuth, amikor hatalomban tartotta a kegyencét. Azt tudtátok, hogy a tiszafüredi puccs után Görgeyt nyíltan "árulózta" Kossuth? Ezt a rossz szokását később is gyakorolja majd, sajnos.

Titus Pullo Urbino 2011.11.17. 10:53:17

"Veszedelmes ember, áruló, akit bíróság elé kell vonni!" Így szólt Lajosunk Artúrunkról.

neozsivany 2011.11.17. 18:45:58

@Titus Pullo Urbino: Szerintem itt arról a gyakorlatról van inkább szó, ami a két világháború közti, sőt már a századforduló óta jelen volt Magyarországon, tehát az idegen hangzású, írású nevek magyarosításáról van szó. Damjanich-ot sokan írták cs-vel egyébként a kortársak is. Vagy csak gondoljunk bele, hogy a legtöbb aradi vértanúnkat rosszul írjuk, vagy legalábbis olyan formában, amit ő soha sem használt. Pöltenberg Ernő? Talán inkább Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg. Aulich Lajos? Talán inkább Ludwig. Leiningen-Westerburg Károly? Esetleg inkább Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg. Schweidel József? Inkább Joseph. Láhner György. Talán Georg.

De nem kell feltétlenül a vértanúkat nézni, a korszak nagyon sok szereplőjét rosszul írjuk. Báró Stein Miksa ezredes. Baron Maximilian Eugen Freiherr von Stein. Vetter Antal? Anton Vetter von Doggenfeld.

neozsivany 2011.11.17. 18:49:32

@Titus Pullo Urbino: "Azt tudtátok, hogy a tiszafüredi puccs után Görgeyt nyíltan "árulózta" Kossuth?"

Egészen pontosan azt mondta, amikor elindult Tiszafüredre, hogy "megyek Görgey-t agyonlövetni".

Azonban maga is átlátta a problémát és elállt ettől a szándékától. Nyílt árulózás pedig a puccs után már nem nagyon volt, egyrészt politikailag is hülyén vette volna ki magát, hogy azt az embert kiáltom ki árulónak aki mellett az egész hadsereg egy emberként kiállt, illetve mind Görgey, mind Kossuth elismeréssel ír a másikról ebben az időszakban.

Titus Pullo Urbino 2011.11.18. 09:46:55

@neozsivany: Kossuth manőverezett, az íróasztal mellől másként látszanak a dolgok, mint a táborban. Mivel látta, hogy Dembinski egyedül maradt (kizárólag Mészáros Lázár volt az, aki elismerte az öreget, a tisztikar meggyűlölte) és a haderő egy emberként Görgey mellett lelkesedik, így látszólag Görgey mellé állt, Isaszeg után pedig már lelkesedett is Görgey iránt. Aztán persze megváltozott a hadihelyzet, megváltozott kettejük kapcsolata is, de ez már egy másik történet. Dembinski nagyon rossz parancsnok volt, de bátor katona, aki a napóleoni hadjáratban és az 1831-es litvániai hadjáratban is bátor katonaként küzdött. A történetírás valahol úgy ír róla, mint a zseniális visszavonuló bajnokról, aki képes csodásan megmenteni a túlerő elől a menekülő haderőt. Ez már kevés volt 1849-re, itt nem menekülni kellett, hanem támadni, ráadásul létszámfölényben támadni, na, ez nem ment neki. Kápolnánál nagyon elszúrta, aztán később Szeged és Temesvár is bukta volt, gondolom a hadiakadémián hiányzott, amikor a kisebb létszámú ellenségre történő lecsapást és megsemmisítést tanították. Ez nem sikerült neki sose, pedig hosszasan próbálkozott. Nem egy Damjanich alkat volt, az biztos.

neozsivany 2011.11.18. 20:37:14

@Titus Pullo Urbino: Csak egyetérteni tudok mindennel amit leírtál.

Kiegészítésül talán annyit, hogy a litvániai hadjárat után Dembinski lett a lengyel seregek főparancsnoka, igaz, csak pár napig, mert azonnal leváltották amikor kiderült, hogy nem szándékozik Varsót tartani, hanem visszavonulna inkább.

Dembinski személyes tragédiája egyébként az volt, ami még jó pár 48-as katonánknál is észrevehető. Egy forradalmi hadseregben pillanatnyi érdemekért, hirtelen tud nagyon magasra emelkedni az ember és nagyon sokszor magasabbra, mint amilyen magasra tehetségéből került volna.

Ugyanis egy forradalmi hadseregben nem csak a nagy haditettekért, hanem a politikai megbízhatóságért és az ügyért való hűségért is járt a promóció és ezek olyan attribútumok voltak amik egy normális, reguláris hadseregnél természetesnek számítottak. Ennek következtében nagyon sokan, nagyon gyorsan emelkedtek a ranglétrán és voltak akik be tudták váltani a hozzájuk fűzött reményeket (Görgey, Klapka, Damjanich, Aulich, Leiningen, Poeltenberg, Kmety...etc) és voltak akik nem (Nagysándor, Knézic, Dembinski, Mészáros, Perczel...etc).

vén betyár 2011.11.21. 09:21:03

@neozsivany: @Titus Pullo Urbino:
Egyetértve mondanivalóddal, azért Dembinski személyes tragédiájához személyes jellemvonásai is erősen hozzájárultak.

A varsói bevonulássá átalakult sikeres visszavonulás akkor arról győzte meg, hogy zseniális hadvezér.
Mire Magyarországon megjelent, elbizakodottsága már régen csalhatatlanságba csapott át.
"1849 februárjában magyar tábornokokkal szemben volt "haragja kitöréseiben szinte dühös, kiméletlenül sértő" - hogy a Dembinskiről egyébként pozitivan nyilatkozó Hotváth Mihályt idézzük."- irja Kovács István.
/A Légió - 19o.o./

A politika boszorkánykonyhájában igen járatos szakácsmesternek sok oka volt gyűlölni az egyenes, őszinte katonaembert.
Csak egy ok, egy mindkettőjükre jellemző eset, melyt Görgey István örökitett meg:

"Kossuth midőn bátyámat Móga táborába utasitá, egy nyilt küldetést bizott rá, meg egy titkosat akart rábizni.
Kérjen Mógától megfelelő alkalmazást a főhadiszálláson - ez volt a nyilvános küldetés.
A titkos pedig ez: fürkéssze ki ügyünk iránt benső indulatját, gondolkozását, és küldözze be bizalmas jelentéseit a tapasztaltakról.És ebben odáig ment a magyarhoni oláh származású, osztrák oskolájú csász. kir. tábornokot hazafiság tekintetében meggyanúsitó honvédelmi bizottmányi elnök, hogy legott október 11-én Pesten a honvéd tábornoki és fővezéri kinevezést akarta bátyám részére kiállitva, ennek zsebébe rejteni oly utasitással, hogy azon pillanatban, amelyben Móga részén árulást tapasztal, húzza ki a zsebéből a fővezéri kinevezést, és csavarja ki a hadsereg fővezérletét amannak kezéből."

/Görgey István
1848 júniusától novemberéig
Magyar Helikon 198o

114.o./

Mondanom sem kell, hogy Görgey természetesen mind a spicliskedést, mind a megtisztelő bianco kinevezést visszautasitotta.

Mindezek ellenére jóval később is igy értékelte :

"Mi semmik sem lettünk volna nélküle, Kossuth volt minden."

Titus Pullo Urbino 2011.11.21. 11:07:19

@neozsivany: @vén betyár: pont ezeket a könyveket olvasom most, hasonló gondolatok is bújkálnak a fejemben, a forradalmi előléptetésekről meg csak annyit, hogy másfél év alatt kiderült, ki érdemelte meg a kinevezést és kik voltak az operettkatonák. Szerencsére Dembinski és Kossuth ellenében mertek lépni, ha ez nem történik meg Kápolna után rögtön, akkor szétszéled a lehangolt honvédsereg és bukik a szabadságharc. Jól látta Görgey, mi a teendő és jól is döntött, akkor is, előtte is (Lórév), utána is (Isaszeg, Buda, Komárom és Világos is).

vén betyár 2011.11.22. 12:56:36

@Titus Pullo Urbino:
Most került kezembe egy nagyon érdekes könyv, rengeteg 48-as történéssel /többek közt Pétervárad átadását megelőzően Újvidék bombázása, stb/, AJÁNLOM FUGYELMEDBE:

"Horváth Mihály szerint Kossuthnak mint miniszternek is egyik fő hibája volt, mit néki mint hirlapszerkesztőnek és publicidtának oly alaposan vetett a szemére Széchenyi István /eszerint a második legnagyobb magyarnak vetette az első, aki túlcvsordult folyókat tudott a medrükbe utasitani/: a modor és taktika hiánya, az az ildomtalanság, melynél fogva, hol az igazságot a maga részén látá lenni, mérsékletet, eszélyt és kiméletet többé nem ismert, és büszke, elbizott, nagy szavai által másokban is fokozódó szenvedélyt ébresztett."
121.o.

szegedma.hu/hir/szeged/2009/03/balazs-attila-kinek-eszak-kinek-del.html

Titus Pullo Urbino 2011.11.23. 12:34:43

@vén betyár: biztosan ezt szeretted volna küldeni? A cikk és a szöveg közötti összefüggést nem találom.

vén betyár 2011.11.23. 13:33:59

@Titus Pullo Urbino:
Nem is igazán.:)
Csak a könyvet szerettem volna egy kicsit bemutatni, felhivni rá a figyelmet.
Talán ez?:

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18362

butyko 2011.11.25. 01:15:12

@neozsivany: Görgey fejsebének bekötözése miatt "elmulasztott" egy pillanatot a csatából.Ez volt az a pillanat,mikor Simbschen lovassági hadosztálya 18 századdal Ó-Szőny felől és az egész 4. osztrák hadtest (Wohlgemut) Mócsa felől,legelején Lederer lovassági hadosztálya 16 századdal,megfordította a csata kimenetelét.

neozsivany 2011.11.25. 02:59:42

@butyko: Ebben nem értünk egyet.

A Görgey vezette támadás célja pont az volt, hogy az ellenség csapatokat vonjon el a stratégiai szempontból kulcsfontosságú Ó-Szőnytől, hogy az onnan még a csata elején kiszorított III. hadtest azt vissza tudja foglalni. A sógoroknak, hogy a vonalaikra nehezedő magyar nyomást enyhítsék valóban nem is volt más választásuk, így amikor az általad említett von Wohlgemuth altábornagy parancsnoksága alatt álló IV. hadtest éppen "megfordítja a csata kimenetelét", gróf Leiningen visszafoglalja lovag Benedektől Ó-Szőnyt és a császári erőket Mocsáig üldözi.

A település elvesztése következtében a komáromi sáncrendszer elleni támadás összeomlott, hiszen lovag Benedek meghátrálását követően a III. hadtest a császári sereg oldalába kerülvén igen ocsmány módon befűthetett volna a harcérintkezést tovább forszírozó osztrák-orosz csapatoknak. A kialakult helyzetet helyesen és gyorsan felismerő báró Haynau el is rendelte a visszavonulást. Más kérdés, hogy az egész napos, minimum kétszeres túlerővel szembeni harctól elcsigázott honvédség sem lett volna képes az így kialakult kedvező helyzet kihasználására, valamint ekkorra már beköszöntött az este is, így Klapka is a visszavonulásra adott parancsot.

Titus Pullo Urbino 2011.11.28. 12:49:28

@neozsivany: ott a pont, Hermann is így ír. Szegény Benedek, nem volt szerencséje sosem, fiatalkorában hazája ellen harcolt kevés sikerrel, öreg korában meg Königgraetz mellett verték meg nagyon a poroszok. Egyébként Görgeytől vereséget szenvedni nem szégyen, sokan így jártak.

Scserbatov : Paszkevics Magyarországon című könyvében olvastam, hogy a komáromi csetepatét mind az osztrákok, mind az oroszok nem tduták értelmezni, Görgey fejben sokkal előrébb járt, napokkal később tudták csak húzásait megfejteni. Miklós cár Paszkevicsnek írt leveleiből kiderül, hogy fogalmuk sem volt, mit csinálnak a magyar honvédegységek. Érdekessége a könyvnek, hogy következetesen Lengyel Királyságot ír a cár, ezt furcsálom, a másik furcsaság, hogy nem Budát, vagy Pestet ír, hanem Budapestet, több helyen is. Haynau titkos levelezésébe is bepillantást enged a szerző, nagy seggnyaló volt, úgy emlékszem, "alázatos szolgája" "engedelmes szolgája" meg ilyesmiket írt alá Paszkevicshez írt leveleiben. Fúj.

neozsivany 2011.11.29. 01:48:39

@Titus Pullo Urbino: Nem volt rossz katona Benedek Lajos. A Mária Terézia rend parancsnoki keresztjét sem a piacon árulták a kofák. Katonai felkészültségét szépen példázza, hogy Mészáros elsőként őt kérte fel a megalakítandó honvédség főparancsnokául 1848 májusában, sőt ennél korábban még gróf Batthyány hadügyérjelölt listáján is ott volt a neve Mészáros és Teleky mellett. A szabadságharc több csatájában is kitűnt (győri csata, komáromi két csata (júli 2, júli 11, szőregi csata), illetve az 1859-es háború egyetlen olyan császári hadtestparancsnoka, aki valami kézzel fogható eredményt le tudott tenni az asztalra. Állítólag egyébként innentől kezdve nem szereti Ferenc József, ugyanis miután a császár csúfosan belebukott a hadvezéresdibe (solferinoi csata) Benedek fedezte hadtestével a visszavonulást és mentette meg az egész sereget a gyalázattól.

A königgrätzi csata elvesztéséért pedig legkevésbé Benedeket terheli a felelősség. Eleve nem is akarta vállalni a parancsnokságot, de Ferenc Jószef rákényszerítette, másrészt töketlen alparancsnokai voltak (Lipót főherceg, valamint a már 49-ben is többször inkompetensnek bizonyult gróf Clam-Gallas), harmadrészt pedig a császári hadseregnek egy pillanatra sem volt semmi esélye a porosz haderő ellenében.

A császári seregben az úgynevezett Lorentz-puskát használták ekkor (mint 48-49-ben is), melynek tűzgyorsasága még a leggyakorlottab, sereg büszkesége lövész esetében sem haladhatta meg a 3 lövés/percet, átlagban 1-2 között ingadozott. Ennek megfelelően az osztrák gyalogsági harcmodor alapját továbbra is a sortűz+szuronyroham taktika képezte.

Ezzel szemben a porosz hadsereg már 1825-től kezdve hátultöltős Dreyse-puskákkal volt felszerelve, melyeknek tűzgyorsasága még a totál képzetlen mezei Hansok esetében sem ment 5-6 lövés/perc alá. Rendesen kiképzett katonák kezében - a porosz hadseregről van szó :) - viszont 7-8 lövés/perc volt az átlag. Gondoljunk bele, hogy milyen fasza céltábla volt ezeknek a srácoknak a hófehér császári kabát...

Egy ilyen egyenlet esetében Benedeket csupán annyi felelősség terheli, mint mindenki mást, akit exkrementumból való vár létesítésére kényszerítenek.

Az pedig, hogy ki harcolt a hazája ellen és ki nem egy valóban komoly neuralgikus pont a 48 körül dúló vitákban. Azért találom nehéznek igazságot tenni itt a két fél között, hiszen véleményem szerint mindkét félnek igaza volt. Igaza volt annak aki azt mondta, hogy ha már legfelsőbb parancsra/meggyőződésből/jó fizetésért/kalandvágyból felesküdtem egy zászlóra akkor azt bajban már csak becsületből sem hagyom el, illetve annak is akinek pedig az volt a véleménye, hogy katonaként esküt tettem az uralkodóházra és mint ilyen kötelességem mindenféle lázadás/felkelés/szabadságharc ellen megvédenem azt.

Megint csak érdekes történetfilozófiai kérdés lehet az, ha a korszak ismeretében arról kezdünk vitatkozni, hogy Magyarország érdekeit szem előtt tartva a Birodalomtól való függetlenedés ártott, vagy használt volna neki? A kortársakat is mélyen megosztotta ez a kérdés, így nehéz megállapítani, hogy ki, milyen hazáért, illetve ellen harcolt.

Titus Pullo Urbino 2011.11.29. 08:34:13

@neozsivany: Ha tudom előre, hogy az ellenségnek kardja van, nekem meg csak palacsintasütőm, akkor a háta mögé lopózom és fejbevágom vele, különben kivégez. Ismert volt a poroszok előnye a puskás egységeknél (nem meglepetésként húzták elő a mundér alól a puskáikat), de egy csatát nem csak a gyalogosok vívják (operálni kellett volna lovas és tüzérségi egységekkel is, ezzel elég jól el volt látva a svarcgelb sereg). Az egész császári hadvezetés egy kalap ürülék szintjén mozgott, csoda, hogy maradt túlélő. Benedek még lovasfutárokban gondolkodott, a poroszok már vasutat és távírót használtak információcserére. De még ezzel sem kódolt a vereség, egy jó tüzérségi csapással szét lehetett volna szedni a porosz erőket, csakhát a taktika. Nem volt jó katona Benedek, szerencsétlen is volt, Mészáros Lázár ítéleteiben meg amúgy sem bízom, ő sem volt fejben ász. Az árulás kérdését meg hagyjuk, persze esküt tett katonatisztről van szó, lehet, hogy nem is nyílt alkalma a szökésre, de azért ebben a kérdésben csak annyit, hogy aki akart, az elszökött még 500 mérföldről is, ha kellett, színleg fogságba esve saját huszáraitól. De ez tényleg nem katonai kérdés, hanem erkölcsi. Balszerencse, hogy nem jött létre 1866-ban a német egység, ezt mi szenvedtük meg a legjobban, 1867-ben de iure elnyomottakból elnyomókká váltunk.

neozsivany 2011.11.29. 11:25:55

@Titus Pullo Urbino: Kiemelkedő hősiességgel viselte magát mind a gróf Festetich Tasziló által vezetett lovasság és az osztrák tüzérség, de a csatát mégis a gyalogság tűzgyorsasága döntötte el. Amúgy a palacsintasütővel kard ellen felállást szívesebben vállalta volna Benedek is, hiszen ott még győzhet az akinek jobbak a fizikai értékei, ezzel szemben neki az volt a feladata, hogy egylövetű pisztollyal 100 méterről vegye fel a harcot egy revolverrel.

Az öreg Mészárosról meg nem mondanék olyat, hogy fejben nem volt ász. Igen nagy tudású, művelt ember volt, akinek a szervezőmunkája nélkül nem születhetett volna meg a honvédség. Más kérdés, hogy emellett szerencsétlen vezér volt és míg hadügyminiszternek bevált addig altábornagyként többször is leszerepelt. itt is arról van szó, amiről már beszéltünk, tehát Mészáros is túl hirtelen lett huszárezredesből altábornagy...

Így igaz, erkölcsi kérdésről van szó. Persze aki akart az megszegte az esküjét és hazaszökött így vagy úgy, viszont voltak akik erre nem voltak hajlandók. A színleg fogságba esést meg megette a fene, ha az ember nem akarja magát becsapni. Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy akadtak szép számmal olyan magyarok akik úgy gondolták, hogy Magyarország érdekeit legjobban a császári zászló alatt szolgálják. Arról, hogy igazuk volt-e kitűnően el lehet vitatkozni egy bizalomgerjesztőbb csehóban, egy kancsó fröccs fölött, azonban az árulás billogát egyik oldalra sem lehet rásütni.

"1867-ben de iure elnyomottakból elnyomókká váltunk."

Ezt nem igazán értem. Kifejtenéd kérlek, hogy mire gondolsz?

Titus Pullo Urbino 2011.11.29. 12:18:39

@neozsivany: erre:

www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2002_04/cikk.php?id=452

Az írásban az olmützi alkotmányról szóló részeket érdemes elolvasni, Hermann szépen összefoglalja a lényeget (harmadik részben).

Mészárosról egyetértünk, ez már régi téma. Hiába volt az MTA tagja, hiába volt nagy koponya, Hengermalom és más újítások, logisztikai beruházások, nem bírt felnőni a feladathoz. Túl becsületes és merev volt ehhez, nemhiába mondták róla: "a legbecsületesebb magyar". Most olvastam a törökországi naplóját, egy megtört, elkeseredett ember visszaemlékezései, aki még távolról sem ismerte fel a hibákat, még mindig Dembinskit sírja vissza. És aki rosszul állapítja meg a tényállást, attól csak helytelen ítélet származhat. Viszont hogy jót is mondjak róla, kitűnő nyelvészi érzékkel állította össze török-magyar zsebszótárát.

neozsivany 2011.11.29. 14:43:28

@Titus Pullo Urbino: Nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Tehát az a fajta nemzetiségi kiegyezés amiről most mindenki beszél és annak elmaradásáért egyöntetűen a korabeli magyar politikai elitet teszik felelőssé, illozórikus elképzeléseket tartalmazott.

A reformkori magyar politikai elitet sokkolták a korszak jeles közgazdászának, statisztikusának Fényes Eleknek kimutatásai. Fényes demográfiai adatokkal elsőként bizonyította, hogy a magyar nemzet kisebbségbe szorult saját hazájában. Ez indokolta a korszak legjelentősebb politikusainak az etnikumokkal kapcsolatos elképzeléseit.

Kossuth, Széchenyi, Wesselényi egyaránt hitet tett a magyar politikai natio elmélete mellett, mely ugyan lehetőséget biztosított a nemzetiségeknek a kulturális identitás vállalására, azonban politikai értelemben csakis egy osztatlan magyar nemzet létét tudták elfogadni. Wesselényi például így írt a témáról:

„A honunkba lakó szlávok … nemzetül nem léteznek… Ezeknek külön nemzeti joguk nincs s nem
lehet…. Polgári alkotmány élvezését, törvények védelmét s ebből folyólag jogszerű polgári
szabadlétet ezek is követelhetnek. Ezek mint embereknek elavulhatlan, s mint polgároknak
tagadhatlan joguk.…Országnak különböző ajkú lakosai, ha egyenlő jog, kötelesség s érdekek
szorosan egymáshoz kapcsolják, külön nyelvek mellett is alkothatnak tömött testet. E nyelvbeli
különbség pedig e szoros kapcsolatban elenyészhetik s gyakran el is enyészik, s mi polgárilag jól
össze van forrva, az nemzetileg is egybe szokott olvadni.” (Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és
szláv nemzetiség ügyében. 1843.)

Elsősorban a szerbekkel volt gond ebben az egyenletben, mert, ahogyan a Hermann tanulmányban is nagyon helyesen le van írva, a szerbek régi privilégiumaiknak megerősítését várták a magyar országgyűléstől (ilyen például a határőrvidéken élők katonáskodás fejében élvezett adómentessége), addig az országgyűlés legfontosabb feladatának egy modern polgári állam felépítésének érdekében a mindenféle kiváltságok eltörlését és a közteherviselés bevezetését tartotta.

A legsúlyosabb gond az autonóm vajdaság kérdése volt, hiszen tévedés volna azt hinni, hogy a szerbek etnikai alapon szerveződtek politikai erővé. A Kossuthékkal tárgyaló liberálisok csak a szerbek kisebb táborát képviselték, míg a karlócai pátriárka (Josip Rajacic) fősége alatt álló többség már 1849 áprilisában lázadást szított Nagykikindán.

Tény az, hogy a magyar nemesség meghozta a tőle telhető legnagyobb áldozatot a polgári állam oltárán, tehát lemondott ősi kiváltságairól. Ezért a nemességet valamilyen formában kárpótolni kellett és Kossuthék ötlete az volt, hogy a közigazgatásban, államigazgatásban biztosítanak nekik helyet. Na most, ha komplett vármegyékre terjedne ki (Bácska és Bánát) ez az autonóm szerb vajdaság, akkor azoknak a megyéknek a nemességét értelemszerűen nem alkalmazhatják a helyi közigazgatásban. Amúgy is érdekes, hogy amíg a magyar nemesség privilégiumait támadták a szerbek addig pont ugyanilyen jogosítványokat vindikáltak volna önmaguknak, tehát ebben a formában nem lehetett szó semmilyen megegyezésről.

A többi nemzetiséggel pedig területenként más és más volt a viszonyunk. Például amíg az érchegységi románság a császár oldalán harcolt, addig a bánáti románok két honvédzászlóaljat is adtak a hazának. A birodalmi határhoz közel élő szlovákság Stúrt és Hurbant támogatta (igaz elenyésző mértékben), viszont a szlovák férfilakosság egészére igaz az, hogy számukhoz mérten nagyobb arányban szolgáltak a honvédségben, mint a magyar férfilakosság.

Összességében azt lehet megállapítani, hogy etnikai szinten egyedül a szerbek lázadtak fel Magyarország ellen 1848-ban, a többi nemzetiség részéről mindkét oldalon lehet nagyobb tömegeket találni. Az 1867 utáni politikára pedig nem mondanám, hogy olyan hű de elnyomó lett volna, hiszen a mai napig olyan liberális reformokat adott a nemzeti kisebbségeinknek, melyekre az utódállamok a mai napig nem képesek. Természetesen ki lehetett volna egyezni a nemzetiségekkel is és lehetett volna teremteni egy föderatív államszövetségen alapuló Magyarországot(?), de ez etnika tagoltságát tekintve gyakorlatilag csak egy Habsburg Birodalmat jelentett volna a Habsburg Birodalomban, melyet ugyanúgy szétrúgnak majd 1918-ban...