Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (157) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (53) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Lengyel katonai menekültek Magyarországon

2014.09.22. 08:00 Titus Pullo Urbino

Az előző - hasonló tárgyú - írásban pár kiemelkedő emberi teljesítménynek szenteltünk hangsúlyt, a folytatásban a katonasorsok alakulását kísérhetjük figyelemmel. Prohászka Zoltánnak és kitűnő írásának átadom a terepet.

lengyel.gif

Lengyelország jövője szempontjából alapvető fontosságú volt, hogy az 1939. őszi vereség után a hadsereg újjászervezve felvehesse a harcot a németek ellen, ehhez reményt jelentett az, hogy a 180 km hosszú magyar – lengyel határt számos ezred zárt alakzatban lépte át.

"Egy kis kiegészítés innen: 1939. szeptemberében átjutott a határon:
10. Motoros Lovas Dandár
3. Hegyi Dandár
Tartalék központok: 52. Gyalogos Ezred
11. Könnyű Tüzér Ezred
3. Nehéz Tüzér Ezred  untitled.png
5. Podhale Lövész ezred
4. Utász Ezred
2. és 9. Szurony Ezred tartalékos egységei

Az egységek parancsnokságának személyzete érkezett továbbá Poznan, Varsó, Przemyśl, Lwów és Krakkó körzetéből.

Katonák csoportja a 49. és 53. Gyalogos Ezredbõl, Vasúti Utászok Zászlóalja  
11. Légelhárító Ezred egy része,
5. Távíró Zászlóalj,
egy szakasz felfegyverzett katona Brześć-ből, 
6. Podhale Lövész Ezred egy része,
9-es számú páncélos mobil egység

9-es számú Katonai Kórház.

Droga wiodła przez Węgry... / Az út Magyarországon át vezetett..."  

1940. elején már nyilvánvaló volt, hogy az addig regionális háború folytatódni és kiteljesedni fog, a nyugati hatalmakat is bevonva. A lengyel emigráns kormány megalakulásának kezdetétől fontosnak tartotta egy önálló, a nyugati hatalmakkal szövetségesként harcoló lengyel images.jpghadsereg létrehozását, amelynek parancsnokává

Władysław Sikorski tábornokot

nevezték ki.

A Magyarországon tartózkodó nagyszámú, harcolni akaró lengyel katona nyugatra történő kijuttatása, kijutása a lengyel ügy számára létfontosságú volt, ezért Magyarország – a civil menekültek gondozásán kívül – ebben az akcióban nyújtotta a legfontosabb segítséget.

Ökörmező. Látkép.jpg1939. szeptember 17-én lengyel ezredes jelentkezett a kárpátaljai Ökörmező kerületi rendőrkapitányság vezetőjénél, Jakó Károlynál azzal a kéréssel, Magyarország befogadja-e a lengyel katonai menekülteket. Jakó konzultált a belügyminisztériummal, 

Keresztes-Fischer Ferenc miniszter

a kormányfő hozzájárulásával beleegyezett a határ megnyitásába. A Magyarországra menekült lengyel katonákat először lefegyverezték, majd a genfi konvencióknak megfelelően internálótáborokba irányították, illetve a tiszteket különválasztották a közlegényektől. A táborok létszáma 1939 késő őszén érte el a csúcspontot – ekkor Andrzej Przewoźnik, a 2010-es szmolenszki repülőgép-katasztrófában elhunyt lengyel történész kutatásai AP_1.jpgszerint 141 katonai tábor működött Magyarországon. A lengyel katonák számára létrehozott internálótáborok az ország különböző régióiban helyezkedtek el, de legtöbbjüket a Dunakanyar és Sopron környékén, Észak-Magyarországon (A Felvidéken nagyon sok helyen, Komáromban, Párkányban, és ezeken a településeken is: Ipolyszalka, Ipolypásztó, Ipolyság, Tesmag, Ipolyvarbó, Ipolyhídvég, Ipolybalog, Kóvár, Nagcsalomija, Kalonda, Rimaszécs, Csízfürdő, Sajólénárdfalva, Szentkirály, Naprágy, Sajószárnya, Özörény, Pelsőc, Szilice, Perény, Királyfa, Érsekújvár, Léva, Osgyán, Jolsva, Kassa, Garany, Rétimajor, Pusztafödémes, Ógyalla. Kieg: TPU)  illetve a Dunántúlon alakították ki. A táborok igazgatásáért magyar parancsnokok voltak felelősek, akik

magyar őrség

felett rendelkeztek, ugyanakkor a táborlakók saját soraikból önkormányzatot alakíthattak, amely képviselte érdekeiket. A katonák elhelyezése speciális figyelmet igényelt, ezért az internáltak ellátására, koordinálására számos szervezetet hoztak létre mind lengyel, mind magyar közreműködéssel.

1939 őszén megalakult az Internált Lengyel Katonák Képviselete a Magyar Királyságban nevű szervezet Stefan Dembiński tábornok vezetésével, amely nemcsak a lengyel katonák képviseletéért és érdekvédelméért volt felelős a magyar hatóságok irányába, de közvetlen kapcsolatban állt a nyugat-európai emigráns lengyel főparancsnoksággal. A szervezet szorosan együttműködött a budapesti lengyel nagykövetség katonai attasé irodájával is, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyel katonák külföldre szöktetésében.

A lengyel Külügyminisztérium egyetértésével magyar részről a Honvédelmi Minisztérium hozott létre külön ügyosztályt

Baló Zoltán ezredes

vezetésével, amely koordinálta az internált lengyel katonákat, és felügyelte képviseletük működését. (Baló emlékét Varsó Ursynów kerületében, Kabaty-ban utca őrzi.) Dembiński visszaemlékezésében kiemeli, hogy a magyar politikai és katonai vezetés Lengyelországhoz való baráti hozzáállása nélkül nem lehetett volna megvalósítani a katonai menekültek fogadását, ellátását.

A magyar hatóságok hallgatólagos jóváhagyásával a táborokba internáltak amint tehették, sokszor kalandos úton, de lényegében szabadon folytathatták útjukat külföldre, az emigráns lengyel hadseregbe. A Magyarországra 41803.jpgmenekült lengyel katonák elsődleges úti célja Franciaország, illetve a Közel-Kelet volt. Evakuálásuk szervezett keretek között folyt: Leon Orłowski budapesti lengyel követ, és

Jan Emisarski alezredes,

lengyel katonai attasé (akik a hivatalos lengyel államigazgatás megszűnése után is képviselték kormányukat a magyar fővárosban) részletesen bemutatják visszaemlékezéseikben, hogyan folytathatták útjukat a lengyel katonák Nyugat felé. A követségre kezdetben óriási terhet rótt a katonák továbbjuttatása, de a magyar civilek segítségének és a hivatalos magyar szervek jóindulatának köszönhetően az evakuációt hamarosan hatékonyan sikerült megszervezni. Felmérték az internálótáborok helyét, szervezettségét, és ahol probléma merült fel a külföldre távozással kapcsolatban, ott segítettek a szervezésben (például átmeneti szállások biztosításával). Az emigráns kormányból érkező utasításokat a budapesti lengyel főkonzulátuson megszervezett evakuációs iroda kapta kézhez. Az iroda a katonák "Nyugatra" juttatásának minden mozzanatát megszervezte, szoros együttműködésben többek között a vízumokkal ellátott útleveleket kibocsátó főkonzulátussal. A szervezet útlevelet, vonatjegyet, készpénzt és némi élelmet is biztosítottak a továbbutazók számára. Emisarski a kapott parancs értelmében Ujszászy_István.jpghivatalos kérést intézett a vezérkari főnökség 2. osztályának vezetőjéhez,

Ujszászy István ezredeshez,

hogy a magyar hatóságok járuljanak hozzá a Magyarországon tartózkodó lengyel katonák Franciaországba való evakuálásához. 

Bár Ujszászy hivatalosan nem járult hozzá az akcióban való segédkezéshez, a szóbeli ígéretnek a magyar hatóságok eleget tettek, lehetővé téve a lengyel szervek munkáját. Emisarski, mint katonai attasé az emigráns lengyel kormánytól kapott utasítások szerint járt el, mégpedig úgy, hogy a lehető legtovább működhessen Budapesten, elkerülve a kiutasítást. Az evakuálás a kitűnően szervezett akciók keretében folyamatosan zajlott. SM0_1-D-1805.jpgAz internálótáborok egy részét eleve a jugoszláv határ közelébe telepítették, így könnyebb volt az ott lévő lengyel katonák külföldre szökésének megoldása.

Orłowski

memoárjában leírja, hogy kezdetben a magyar kormány egyforma polgári öltönyöket szabatott a lengyel katonák számára, akik ezeket viselve, „turistaként” utaztak harmadosztályú kocsikat megtöltve Jugoszláviába. Miután az akció kiszivárgott és a németek tudomást szereztek róla, magánszemélyek szállították a lengyel a katonákat a határ közelébe, ahonnan gyalog jutottak át Jugoszláviába. Onnan már lényegében háborítatlanul utazhattak tovább, többnyire Zágráb, Milánó és Torino érintésével Franciaországba, Párizsba. Emisarski szerint 1940 őszéig az emigráns lengyel hadsereg igényének 90%-át sikerült az evakuálásokkal fedezni, több mint 26.000 lengyel katona külföldre szökését téve lehetővé.

A menekültek alig leplezett támogatása nem kis bonyodalmat okozott a magyar kormánynak. Az a tény, hogy Németországgal szövetséges országként a németek által elfoglalt ellenséges állam jelentős számú katonáját Magyarország nemcsak, hogy befogadta, de fel is készítette a harc folytatására, semmilyen külpolitikai rációval to191sak9878.jpgnem magyarázható. A magyar vezetés, és mindenekelőtt gróf

Teleki Pál miniszterelnök

részéről e gesztus a két nemzet közötti évezredes baráti viszony természetes megnyilvánulása volt. A budapesti vezetés, ameddig tehette, visszautasította, illetve kitért a németek arra vonatkozó követelései elől, hogy a lengyel katonák kijutásának lehetővé tételét szüntessék be. A magyar hatóságok részéről tanúsított egyértelmű szimpátia mellett, egyes németbarát körök akadályozni igyekezték a lengyel evakuációt, voltak például olyanok, akik attól tartottak, hogy a lengyel katonák Magyarországot is belerántják a háborúba. A magyar kémelhárítás által gyűjtött bizonyítékok alapján letartóztatásokra is sor került, ennek következtében a lengyel katonai képviselet 1940 közepén ideiglenesen kénytelen volt szüneteltetni működését. Egyes visszaemlékezések szerint a magyar hatóságok a németek követeléseire néhány, nagy visszhangot kiváltó letartóztatással igyekeztek választ adni, ugyanakkor az evakuációban döntő szerepet játszó lengyel tiszteknek segítettek biztonságos helyre jutni.

Dembiński tábornok visszaemlékezése szerint is, esetenként előfordultak ugyan a magyar hatóságok részéről kellemetlenkedések, vagy az akciók akadályozása, de magyar kollégáival való viszonya mindvégig baráti volt.

Miután 1940 júliusában a németek leleplezték a Budapestről irányított evakuációs akció részleteit, Berlin Emisarski katonai attasé távozását követelte. Azzal is meggyanúsították, hogy segédkezett az evakuáció egyik legfontosabb szervezője,

Dembiński tábornok 

1940. áprilisi Nyugatra távozásában is (valójában Dembińskit a kormányzóhoz és Dembinski_Stefan.jpga miniszterelnökhöz közel álló körök figyelmeztették, hogy letartóztatása küszöbön áll). A magyar hatóságok végül 1940. augusztus 17-én kiutasították a katonai attasét. A döntésre tekintettel Emisarskinak fel kellett számolnia budapesti hivatalát, raktárban elhelyezni bútorait. Az attaséi levéltárat Belgrádon keresztül diplomáciai úton Londonba szállították. Az evakuációs sejt itt maradt, és tovább működött. A rádió adó-vevőt a követségen hagyta, a számjeleket a belgrádi lengyel katonai attasénak adta át. Emisarski kiemeli visszaemlékezésében, milyen sok magyar támogatta önzetlenül a lengyel katonák továbbjutását, nem egy esetben az ezzel járó veszélyt is vállalva.

A második világháború lengyel története szempontjából kiemelkedő fontosságúnak tekinthető Magyarország segítsége a lengyel katonai menekültek befogadásában. A magyar kormány nem csak menedéket, de lehetőséget nyújtott a lengyel katonáknak, hogy felkészüljenek a

németek elleni harc

folytatására. A magyar hatóságok – a folyamatos német rosszallás ellenére nyújtott – aktív közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg annak a lengyel katonának a Nyugatra szöktetése (Varga Béla balatonboglári plébános 55.000 katonát említ a kiadott l6.jpgigazolványokra hivatkozva), akik így Franciaországból, később

Nagy-Britanniából 

folytatták harcukat hazájuk függetlenségének visszaszerzésére. Mondhatjuk, hogy példa nélkül áll Magyarország ezen segítsége, amely semmilyen politikai érvvel, csak az évezredes barátsággal magyarázható.

 

 

Felhasznált irodalom

Antal László (szerk.): Barátok a bajban. Európa, Budapest, 1985.

Davies, Norman: Lengyelország története. Osiris, Budapest, 2006.

Kapronczay Károly: Lengyel katonák magyar földön. Zrínyi, Budapest, 1994.

Łubczyk, Grzegorz: Három nemzet elfeledett hőse: Henryk Sławik. Széphalom Könyvműhely,

Budapest, 2009.

Przewoźnik, Andrzej: Polacy w Królestwie Węgier – Lengyel menekültek Magyarországletöltés (4).jpg

területén 1939–1945. K.n., Budapest, 2006.

Szenyán Erzsébet (szerk.): Menekült-rapszódia. Lengyelek Magyarországon 1939–1945.

Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2000.

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi, Budapest, 1996.

Thassy Jenő: Posztumusz interjú. (Hangarchívum) Balassi, Budapest, 2004.

Újpétery Elemér: Végállomás Lisszabon. Magvető, Budapest, 1987.

Varga E. László: Jan Emisarski vezérkari alezredes, budapesti lengyel katonai attasé működése, 1938–1940. In: Aetas, XV. évf. 2010/1. szám, 113-130. o.

16 komment

Címkék: lengyel szökés ii világháború internálás lengyel magyar barátság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbino 2014.09.22. 12:11:08

Ismét egy hiánypótló írás, köszönet a szerzőnek, Prohászka Zoltánnak!

Fredddy 2014.09.22. 18:24:59

Érdekes cikk, köszönjük!

Érdekes, hogy a két nép idegen földön való háborúzáshoz való hozzáállásán mennyire meglátszanak ezek a történetek még ma is, nekik Monte Cassino jut eszükbe róla, nekünk a Don-kanyar.

Titus Pullo Urbino 2014.09.23. 10:39:45

Nagyon érdekes az államhatalmi szereplők hálája a lengyel és a magyar résztvevők felé 1945 után. Ugye az megvan, hogy a megszállt területeken a Gestapo, keleten a szovjet belügy, nyugaton pedig Churchill utasítására pár ügynök legfőbb célja a lengyel tisztek likvidálása volt? Ebből a szempontból nagyon nagy szerencse kellett ahhoz, hogy egy lengyel tiszt túlélje a háborút és az azt követő tisztogatásokat. Ha nem halt meg 1939-ben, akkor jött Afrika, vagy az angliai csata, vagy Arnhem, vagy Monte Cassino, de gondolhatunk Katynra is, ahol hadifoglyokat végeztek ki nagyszámban. De nyugaton sem volt jobb a helyzet, elég Sikorski tábornokra gondolnunk, akinek igencsak furcsa körülmények között kellett meghalnia. És aki túlélte 1945-öt és hazatért Lengyelországba, arra sem várt boldog jövő, hálából bebörtönözték, vagy mellőzték őket, szomorú sors egy végigharcolt háború után. Furcsa dolog az utókor hálájában bízni. Az "Egy lengyel romboló kalandjai a MVH-ban" című cikkünkben is téma volt, hogy a hajó tisztjeinek milyen keserű sors jutott 1945 után.

lemil.blog.hu/2012/07/14/egy_lengyel_rombolo_kalandjai_a_mvh-ban

ott egy saját kommentben ezt írtam:

"A lengyel "brit" egységek harcosaira különböző sors várt, ugye az oroszok nem ismerték el a londoni brit kormányt, csak a kézivezérelt varsóit. A hazatérni kívánó lengyelek előtt nem tagadták meg a visszatérési lehetőséget, de azt tudták, hogy az oroszok főellenségként tekintenek rájuk, ezt persze ki is érdemelték az 1939. szeptember 17-ei támadás és Katyn miatt is. A negyvenes és az ötvenes években tisztek többsége nem tért haza, a legénység közül is csak alig. Aki hazatért, vizsgálati fogság, kihallgatás, börtön várt, nem engedték vissza a civil életbe a hazatérőket. Hírszerzési (?) céllal pár személyt visszacsábítottak és meghagytak békében, még a tiszti rangját is megtarthatta a saját hadseregben, gondolom ennek is ésszerű okai voltak, egyrészt kellett a harci tapasztalat, másrészt kirakatban tartották őket, persze rövid pórázon. A 60-as és 70-es években már nyugodtabb idők következtek, kényelmesebb volt már kettős állampolgárként (a brit útlevél adott némi védettséget) Lengyelországban maradni, a rokonság, nyugdíjas kor, ilyesmi miatt. De ez nagyon ritka volt, a zömük kint maradt, a kapitány is furcsa életet élt. a 70-es években Lengyelországban, majd a szükségállapot után Kanadában élt a rendszerváltásig, rövid időre újra hazatért (ki is tüntették), majd újra visszatért Kanadába, ahol meghalt. Katyni bűnök elismerésére Jelcinig kellett várni, a brit tisztek rechabilitálása is sokáig húzódott. A nyugdíjakat nem tudom, hogyan kapták, gondolom kettő helyről."

vén betyár 2014.09.23. 16:16:40

"... A háború végén több mint 300 ezer lengyel emigráns volt Londonban a nagykövetség adatai szerint. A brit munkáspárti kormány megtiltotta nekik a részvételt az 1946-os londoni győzelmi felvonuláson. A hidegháború még nem kezdődött el, és a szövetségesek tapintatosak voltak a szovjetek érzékenységével szemben, akik csak a varsói kommunista lengyel kormányt ismerték el...." "... lengyel katonák jelentős szerepet játszottak a második világháborús normandiai csatában és Európa felszabadításában, de hőstetteiket egészen a berlini fal leomlásáig hallgatás övezte. "Soha nem beszéltek a lengyelekről, pedig nekik köszönhető, hogy a szövetségesek olyan gyorsan eljutottak Párizsba. Úgy harcoltak, mint az oroszlánok. És a háború után teljesen megfeledkeztek róluk" - mondja Léon Gautier,..." Forrás: mult-kor.hu/20140602_kulcsszerepet_jatszottak_a_lengyelek_normandianal

Titus Pullo Urbino 2014.09.23. 16:29:57

kicsit sem cinikus:

"A kommunista Lengyelország sok lengyel emigránst megfosztott állampolgárságától, így Stanislaw Maczeket is, akit egészen 1989-ig nem rehabilitáltak. Felszolgálóként és újságárusként dolgozott Skóciában. 1994-ben, 102 éves korában érte a halál a párizsi lengyel nagykövetség adatai szerint. Akik hazatértek Lengyelországba, azokat megkínozták és bebörtönözték. "1957-ig a fejük felett lebegett a halálos ítélet veszélye" - mondták a párizsi nagykövetségen.

És bár a brit hatóságok hivatalosan elismerték a londoni lengyel emigráns kormányt, követelték, hogy fizesse ki nekik a lengyel katonák által használt szövetséges katonai felszerelés árát - jegyezte meg a Montormel Emlékhely illetékese, amit a párizsi lengyel nagykövetség is megerősített."

Minorkavidor 2014.09.23. 17:13:18

@vén betyár:

Kicsit tovább is már ami a légierőt illeti. 1993-ban az anyakirályné leleplezte a RAF angliai légi csatában részt vett egységeinek az emlékművét, melyet Dover szikláin emeltek. A 302. és 303. repülőosztályok szimbólumai azonban nem szerepelnek rajta. A lengyel pilóták csak az angliai légi csatában 203 német gépet lőttek le és 36-ot rongáltak meg, ami a német veszteség 12 %-a. 40 októberében e 2 repülőosztály kötelékében 50, a többiben még 73 vadászpilóta szolgált, ami akkor a bevethető létszám 20 %-a volt.

Tudom nem vigasz, de nemcsak a lengyelek jártak így a 45. évi díszszemlén, hanem a színes bőrűekből álló csapatok is. Ők amerikai kérésre maradtak le a díszszemléről. Esetükben amcsi belpolitikai okokra hivatkozva kérték mellőzésüket.

vén betyár 2014.09.23. 17:48:33

"...

„Az élet vereséget szenved a haláltól,
de az emlékezet megnyeri csatáját a semmi ellen."

Tzvetan Todorov
Az emlékezet visszásságai

Joggal írták, hogy „nem más a történelem, mint az emberi balsors tudománya";1 erõszakos évszázadunk, a jelek szerint, ékesen bizonyítja ezt a megállapítást. Kétségtelen, hogy az elõzõ századokban kevés nép és kevés állam volt mentes valamiféle tömeges erõszaktól. A nagyobb európai hatalmak kivették a részüket a rabszolga-kereskedelembõl; a Francia Köztársaság gyarmatosító gyakorlatára, ha voltak is áldásai, mindvégig visszataszító események nyomták rá a bélyegüket. Az Egyesült Államokat mindmáig áthatja valami erõszakkultúra, amely két roppant bûncselekménybõl fakad: a feketék rabszolgaságából és az indiánok kiirtásából..."

2014.09.23. 21:23:17

Én azért szeretném ezt a képet árnyalni azzal a nagyfokú zsidógyűlölettel, ami nagyon jellemző volt Lengyelországban. Annak ellenére, hogy megszállt nép voltak, ahol csak tudtak nyomták őket. De ez valami régi dolog lehet, mert Sienkiewicz műveiben is megtalálható ez a szemlélet.

Trónkövetelő 2014.09.24. 22:24:42

A lengyel-magyar kapcsolatoknak volt egy másik fejezete is, ami nem a lengyel menekültekkel kapcsolatos, ez pedig a Magyar Királyi Honvédség tevékenysége a korábbi lengyel területeken. Amikor bevonultak az 1939-ig Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Galíciába, akkor ott természetesen még igen jelentős lengyel lakosság élt, és a magyar csapatok nyíltan barátkoztak a lengyel lakossággal, és meglehetősen kegyetlenül bántak az ukránokkal, holott a németek ennek fordítottját tartották volna kívánatosnak. Meg ennek a területnek a jogi státusza bizonytalan volt, a londoni emigráns lengyel kormány természetesen Lengyelország szerves részének tekintette, és 1941 nyarán még ez volt a nyugati szövetségesek álláspontja is. Vélhetően a magyar kormánynak is voltak ilyen gondolatai.
Ami érdekes lehet:
- A nyugat-galíciai hadjáratba a Magyarországra menekült lengyel katonatisztek közül a magyarok magukkal vittek többet is, akik helyismeretükkel, és a szovjetek elleni harci tapasztalataik megosztásával segítették őket, a németeknek érthető módon ez sem tetszett.
- A megszállt Sztanyiszlauban (Stanisławów, illetve ma Ivano-Frankivszk) és Zalecskiben (Zaleszczyki, illetve ma Zaliscsiki) az ottani - akkor még jelentős - lengyel lakosságból szervezték meg a közigazgatást, és lengyel rendfenntartó erőket állítottak fel. De ez nem tartott sokáig, még 1941 szeptember 1.-én Nyugat-Galíciát a lengyelországi német Főkormányzósághoz csatolták, a magyaroknak pedig menniük kellett tovább.
- Később pedig, 1944-ben, ahogy a szovjetek nyomták nyugatra a németeket és a szövetségeseiket, voltak egyes eltévedt alakulatok, akik nem tudtak a Kárpátok felé visszavonulni, így egyszercsak Lengyelország kellős közepén találták magukat, még a varsói felkelésnél is voltak magyarok, de egyszer sem harcoltak a lengyelek ellen, érdekes, hogy a németek ezt nem akkor nem forszírozták, valahogy tudomásul vették.

Nem tudom, lesz-e 3. rész, ami a magyar, Lengyelország területén folytatott katonai tevékenységgel foglalkozik, ezért leírtam itt :)

Végezetül egy személyes történet, családi legenda, valószínűleg igaz: Amikor az oroszok elfoglalták azt az alföldi falut, ahol a dédapám élt, a dédapám volt a tolmácsuk, miután az első világháborúban volt már szerencséje néhány évet az orosz nyelv anyanyelvi környezetben történő elsajátításával tölteni :)
Történt egy napon, hogy egy fiatal magyar csávó motorkerékpáron berobogott a faluba, ott meglátott egy szovjet tisztet, előkapta a géppisztolyát, beleeresztett egy sorozatot, visszapattant a motorjára, és azóta sem látta többet senki. Az oroszok erre közölték a dédapámmal, hogy tudassa a falu lakosságával, hogy emiatt az eset miatt most a 16 és 60 év közötti férfiakat agyon fogják lőni, a többieket pedig elviszik kényszermunkára. A dédapám valahogy lebeszélte az oroszokat arról, hogy egy újabb Lidicét csináljanak Magyarországon, úgyhogy "kiegyeztek" abban, hogy akkor csak a dédapámat lövik agyon. Vitték is a dédapámat agyonlőni, amikor arra jár egy lengyel tiszt a terepjáróján, és kérdőre vonta az oroszokat, hogy mit csinált ez a civil, amiért le kell lőni. Az oroszok elmondták neki, erre utasította az oroszokat, hogy engedjék el. Így mentette meg a dédapám életét egy lengyel katonatiszt...

Titus Pullo Urbino 2014.09.25. 09:49:31

@Trónkövetelő: köszi, igen érdekes volt, amit írtál. Dédapád őrangyala szolgálatban volt, amikor ez történt, keveseknek volt ilyen szerencséje.

Lesz harmadik rész, de nem arról fog szólni.

Amit írtál, arról már született írás:

lemil.blog.hu/2012/09/20/magyarok_es_a_varsoi_felkeles

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.10.05. 10:26:08

Gratulálok az írásokhoz, tényleg hiánypótló volt!

Könyvespolcról, a környékünk története:

www.antikvarium.hu/konyv/lagzi-istvan-lengyel-menekultek-zala-megyeben-a-masodik-vilaghaboru-idejen-368409

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2014.11.02. 17:56:52

Valamiért kimaradt maga Rydz-Smigly marsall is, aki a Margit körút 6. szám alatt lakott 1941 decemberétől egy darabig. A ház ablakának függönye mindmáig lengyel zászlót formáz.

pwpw 2014.11.04. 11:39:40

nagyon felcsigázott ez a két poszt, ugyanis nekem nagyon lengyel nevem van, és semmit nem tudok a felmenőimről, csak annyit, hogy nagyapám lengyel származású, a baranya megyei Mozsgón orvos volt, és ha jól tudom 18-ban született. lehet, hogy ő is ekkor került Mo.-ra?

raingun 2015.05.18. 18:51:50

Zalaszentgróton is sok katona volt, tisztek és azok családjai is.
süti beállítások módosítása