Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

január 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (84) alagút (7) állat (8) amerikai (99) angolok (8) arabok (15) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (5) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (66) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (10) ejtőernyős (27) életrajz (41) elmélet (11) erdély (5) erőd (8) évforduló (53) fegyver (7) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (91) haditengerészet (50) hadsereg (15) hadtörténelem (151) hadtörténet (19) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (49) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (46) ii világháború (106) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (6) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (58) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) középkor (10) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (53) légvédelem (8) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lovas (6) lovasság (10) lövészárok (5) magyar (148) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (66) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (30) ostrom (6) osztrák (30) osztrák magyar (27) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (8) rendvédelem (54) róma (13) román (7) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) svéd (7) számítógép (9) szavazás (14) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (38) szovjet (61) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (16) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (70) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) usa (53) USA (7) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (6) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (67) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

A Magyar Királyi Csendőrség története, III. rész: Bűn az élet

2015.11.19. 00:26 Fredddy

Az előző részben megismerhettük a csendőrök felszerelését és mindennapi életét, most folytatjuk a csendőrjárőcsendor_59.jpgr tevékenységének ismertetését, erdőkkel, pásztorokkal, élőkkel, hullákkal, fogolykíséréssel, nyomozással, gyújtogatással és egy öreg betyárral, aki hónapokig vezette az orránál fogva fél Magyarország csendőrségét.

 

A XIX. század végén hazánk területének jelentős részét (7,5 millió hektárt) erdőség borította. Az erdő idilli hely, háborítatlan természet, távol a városok nyüzsgésétől, madárcsicsergés, tisztán csörgedező patakok … az ember ilyen helyen kétféle életet élhet: vagy leheveredik a puha mohaszőnyegre és kis furulyáján játszva dícséri a természet és az élet szépségeit, vagy ellop mindent, ami nincs lebetonozva. Gondolhatjátok, melyik volt a népszerűbb választás, a csendőrök számára kiadott tájékoztató anyagok szerint az erdőben lakó emberek kevés kivételtől eltekintve igen hajlamosak voltak a törvényszegésre, az erdők ellenőrzésére így a csendőröknek nagy figyelmet kellett fordítaniuk.

csendor_109.jpgAz erdőben portyázó csendőrjárőr kerülte az ösvényeket és irtásokat, és azokkal párhuzamosan, nesztelenül haladt az erdőben, időnként fülét a földre tapasztva hallgatózott, a jó kilátást nyújtó pontokon pedig lesállásból figyelte a forgalmat. Így előbb vehette észre az úton közeledő gyanús alakokat, mint azok őt, nem menekülhettek el az igazoltatás elől. A járőrnek külön figyelmet kellett fordítania a valószínű rejtekhelyekre, a barlangokra, a sűrűbb, bokros szakaszokra, vízmosásokra- ezek ideális rejtekhelyei mind a bűnözőknek, mind az általuk ellopott állatoknak. Sőt, menet közben felfelé is figyelni kellett, ha esetleg valamelyik betyár az ősi emberszabásúakraorvvadasz_hunting_poachers.jpg visszaütve a fára menekülne az ellenség elől. A gyanús faodúkat, sziklahasadékokat a csendőr egy villásra vágott végű bottal túrta meg, ilyen helyekre előszeretettel rejtették a kisebb zsákmányul ejtett tárgyakat a bűnözők. A csendőr azonban nem rontott ajtóstul a házba, a gyanús helyek előtt lesállást tartott- ha a hely gazdája felbukkanna, nem riasztják el, ha már a helyszínen van, akkor pedig megfigyelhető a tevékenysége, és feltérképezhetőek az esetleges menekülő útvonalai. A lényeg itt is az, hogy a csendőr uralja a szituációt, és nála legyen a meglepetés előnye.

A sűrűbb, fiatal erdőben (az öreg erdőkben általában kevés az aljnövényzet, a nagyra növő fák terebélyes lombja elfogja a fényt) természetesen esélytelen volt bármit is meglátni. Itt a vízlelőhelyek és a tisztások környékét kellett fokozottan ellenőrizni, ilyen helyen törvényesen senki nem legeltethet állatot, tehát ha a csendőr háziállat nyomára bukkan, az jó eséllyel tolvajok által rejtegetett lopott jószág, melynek valahol innia és legelnie kell- az itatás rendesen reggel, délben és este történt, célszerű volt ekkorra időzíteni a látogatást. A nyomokból a csendőr sokmindent megtudhatott, a letört ágak, a szar, a lábnyomok önmagukban is sokatmondóak, de az állat faja akár önmagában a lelegelt fűből is megállapítható (a ló harapja, a tehén szakítja a füvet). Maguk a tolvajok is szívesen tanyáztak a sűrű erdőrészekben, ahonnan este bújtak elő bűnözni. Az ilyen helyek szélén természetesen kötelező volt a nyomkeresés és a lesállás.

csendor_49_1.jpgAz állandóan erdőben lakó szénégetők, famunkások jól ismerték az erdőt, így a benne megbúvó zsiványokat is, legtöbbször persze maguk is sárosak voltak, de megfelelő kezeléssel hasznos információmorzsákat lehetett tőlük beszerezni. Persze az ő lakóhelyük megközelítésénél is javallott volt az óvatosság. Az idénymunkára felvetteket különösen alaposan kellett ellenőrizni, erdei idénymunkára mindenféle csőcselék szabadon beállhatott, így sok olyan ember is köztük húzta meg magát, akinek máshol már kitelt a becsülete. A hivatásos erdőőrök sokszor hasznos segítői voltak a csendőröknek, de velük szemben is állt az erdő fő törvénye: a csendőr csak a járőrtársában bízhat meg maradéktalanul. A kinyomozott emberi kapcsolatokata csendőrök természetesen feljegyezték, és, amit megtudtak, azt az őrs többi tagjával is megosztották.

Azt mondják, a férfiakat a hasukkal lehet a legjobban megfogni, ez a betyárokra biztosan nem igaz, nekik a májuk a legérzékenyebb szervük. Az erdei, erdő melletti kocsmák ellenőrzése így a csendőrök fontos feladata volt, itt találkoztak a rosszarcok, súlyosabb esetben a kocsmáros maga is segítette őket orgazdasággal és hasonlókkal. Nappal ezek a helyek sokszor egészen kihaltnak tűntek, de késő este megélénkültek, 9-11 felé itt találkoztak a betyárok és (némi szíverősítő után) innen indultak el az esti akcióra. Ilyenkor a csendőröknek célszerű volt lesállást tartani a kocsma környékén.

Az erdei, hegyi pásztornépek (juhászok, gulyások, kondások) szintén ritkán húzták felfelé a közbiztonsági mutatókat. Ha a pusztán, vagy hegyen lakó gazduram maga nem is bűnözött, általában kénytelen volt együtt élni a néptelen vidékeken garázdálkodó gyanús elemekkel, és számukra kisebb engedményeket tenni, például felvenni őket alkalmazottnak. Innen persze már csak egy lépésre volt az orgazdaság, és hasonlók. A pásztorok és egy-két bojtárjuk szinte egész évben kinn volt az állatokkal, a nyájat legeltették, éjszakára pedig egy kis hegyi kunyhóban húzták meg magukat. Távol a civilizációtól, távol a falusi szomszédok mindent látó szemétől és a ellenorzes_inspection.jpgszomszédasszonyok mindent kibeszélő nyelvétől- hol máshol bűnözzön az ember, ha nem e paradicsomi állapotok között. Kiváló segítői voltak a mindenféle csavargóknak, és sokszor maguk is bűnöztek- felejtsétek el az igazmondó meg csillagszemű juhászokat a furulyákkal meg a táncoló barikákkal. A bojtárok szabadon járhattak-kelhettek a vidéken, sokszor fizetést sem kaptak, csak a lopásból nekik jutó részt. Azonosítani őket nehéz volt, a hegy népe, de még gazdájuk is legtöbbször csak a keresztnevüket ismerte. A vidékről általában állatokat hajtottak el, ezeket főnökük nyájához csapva parkoltatták, amíg vevő nem akad. A nyájba tartozó állatokról emiatt a pásztor ritkán adott hiteles felvilágosítást, ilyesmit minden esetben csak a nyáj tulajdonosától lehetett kapni.

A pásztorok viszonyainak feltérképezése is a csendőrök fontos feladata volt. Igyekeztek minden pásztorral szóba elegyedni, megtudni róla annyit, amennyit csak lehet. Az ismerkedést általában kutyákkal kezdték, csendor_64_1.jpgezekből minden pásztor tartott jónéhányat, és persze vadul ugattak minden idegenre. A csendőr nyugodt viselkedéssel, kajadobálással, és, amikor már hagyta, simogatással férkőzött a nyégylábú bizalmába, igyekezett a nevét megtudni (majd azt felírni, és az őrsön szolgáló többi csendőrnek is elmondani.) Ennek természetesen az volt a célja, hogy amikor az akció ideje eljön, a kutya ne zavarjon, vagy legalábbis ne jelezzen idegent. A lesállást, vagy a támadást általában széliránnyal szemből, a kutyák mögül végezték (amellett, hogy a szél által hozott szagokat nehezebben érzik meg így, a kutyák szőrszálai hátrafelé nőnek, ezért általában széllel szembefordulva alszanak, hogy ne fújjon bundájuk alá), így meglephették a rosszban sántikáló juhászt. A pásztoroknak általában pisztolyuk, vagy puskájuk is volt, ezt, és a rablott holmit azonban természetesen nem cipelték magukkal, hanem kunyhójukban tartották, különféle trükkös rejtekhelyeken- a csendőr a falakat és a padlót végigkopogtatva egy kunyhóban akár több ilyen, deszkával fedett üreget is találhatott.

Télen a pásztorok levonultak nyájukkal a völgyekbe, az erdőben dolgozók pedig nem távolodtak messze a kunyhóiktól- ilyenkor volt a legkevesebb baj az erdei népekkel, a csendőr figyelmét a falvak, városok felé fordíthatta. Télidőben persze a lesállásokat is korlátozták, nehogy a csendőr odafagyjon leshelyére. Egyébként csendor_46.jpgezt a lesállás-dolgot úgy általában csak másodlagosnak tekintették, egy óránál hosszabb lesálláshoz már alapos indok kellett. A járőr legfőbb előnye az volt, hogy bárhol, bármikor megjelenhet. A lesállás autós változata az ,,álló szolgálat” volt, a közlekedési csendőrök ilyenkor 20 perc-2 (télen 1) óra közötti időtartamban sasolták a forgalmasabb helyeken zajló közlekedést.

Éjszaka a csendőrök nem kóboroltak az erdőben (értelme nincs, nem látják, hová lépnek), ilyenkor a járőr lesállásban várta a bűnözők felbukkanását. A lesállások helyét állandóan változtatták, és az éjszakai leshelyet nappal választották ki. Az emberek általában sötétedésig dolgoztak, majd ezután gyalogoltak, vagy szekereztek haza. Az edőben bújkáló tolvajok és a pásztorok ezért általában késő este indultak el bűnözni, így nem futottak össze a munkából hazatérő becsületes emberekkel. Éjféltájban elveszik, amit el akartak, azután még van pár órájuk világosig, hogy az elhajtott állatot az erdei rejtekhelyre tereljék. A lesben álló csendőrök legcélszerűbben ilyenkor, a hajnali visszatéréskor csaptak le rájuk, ezzel megvolt a tettenérés, és a célszerűség máskülönben is ezt diktálta, sötétben, lopott állatokat hajtva senki nem keresett kacifántos kerülőutakat. Az erdei utakat általában szintén a sötétedés utáni órákban és hajnalban figyelték (érdemes volt valami kereszteződést kinézni), ekkor kaphatták el legnagyobb eséllyel az úton járó gyanús elemeket.

Az utazókat egyébként a csendőrök nem igazoltathatták alapos gyanú nélkül. A személyi igazolvány elődje, egy személyleírást tartalmazó igazoló jegy formájában létezett már a Monarchiában is, de ezt nem volt kötelezőcsendor_43.jpg kiváltani, csak aki akarta (jól jöhetett például, ha útközben akart a postáról pénzt felvenni), és voltak egyéb okmányok is: az iparosinasoknak munkakönyv, a cselédeknek cselédkönyv, a mezőgazdasági idénymunkásoknak községi bizonyítvány, stb, de ezek főleg a munkára való jogosultságot igazolták. A Monarchián belül mindenki szabadon, papírok nélkül mozoghatott, nem volt például olyan belső útlevélrendszer, mint Oroszországban (melynek eltörlését a kommunizmus nagy diadalaként ünnepelték, de miután kiörömködték magukat, a Szovjetunióban újra bevezették), útlevél csak a külföldre való utazáshoz kellett.

Igazoltatásra alapos okot nyújtott, ha az illetőt a csendőr körözvényről ismeri, vagy körözött személyhez hasonlít, ha láthatóan megpróbálja elkerülni az igazoltatás lehetőségét, ha botrányosan, vagy feltűnést keltően viselkedik, vagy néz ki; ha ismert bűnöző, házaló, csavargó, vándor, idegen hatalmak nyílt, vagy titkos ügynöke, esetleg valamilyen formában a magyar állam ellen lázít. Az igazoltatással a csendőrök általában azért nem spóroltak, de lehetőség szerint igyekezniük kellett diszkréten csendor_110.jpgcsinálni. Ha valakit nem tudtak azonosítani (mert pl. a felsorolt okmányokból egy se volt nála), azt bekísérték a településre, és ott kerestek olyat, aki tanúsítja a személyazonosságát, ha nem odavalósi volt, akkor pedig táviratoztak a lakóhelyére.

A határon, mint említettem, csak útlevéllel lehetett átkelni (volt néhány más, korlátozottan használható engedélytípus is), a csendőrök ezeket is ellenőrizték. Viszonylag gyakori csalási mód volt megtévesztett fiatal lányokat családtagként, vagy útlevélbe bejegyzett útitársként kivinni az országból, az ilyen szempontból gyanús esetekben a csendőrök a társaságot szétszedve, mindenkit egyenként kikérdezve próbálták a rejtélyt kibogozni. Emellett a határcsendőrség természetesen felügyelt a csempészekre, és egyébb illegális utazókra is. Az ő feladatuk volt továbbá a határt jelölő oszlopok, kövek karbantartása is.

Felmerül a kérdés, hogy belső hálózat, vagy akár rádió nélkül hogyan szúrták ki a csendőrök a körözött személyeket. Erre a célra szolgált az úgynevezett nyomozókulcs, egy kis könyvecske, amiből egy példányt a járőr mindig magával vitt. Megtalálható volt benne a körözés alatt állók névsora (hogy miért és mióta körözik az illetőt, illetve a különös ismertetőjegyei) több tulajdonság szerint csoportosítva, és a tiltott kiadványok listája is. Sajnos nem tudtam kideríteni, mikortól létezett, egy 1934-es példányt találtam, ami 1922-től gyűjtötte a körözéseket. Természetesen a nyomozókulcsot folyamatosan frissítették, az elfogottakat törölték, az új körözötteket felvették. 1934-ben évente kettőt adtak ki (a régi példányokat le kellett adni megsemmisítésre), a megjelenések között pedig két-két pótlékot. 1934-ben majdnem 600 oldalas volta lista, keresett például a Csendőrség Aczél István nevű cipészt, aki katonaszökevény volt, egy sebhelyes arcú Farkas Erzsébetet, egy hadarva beszélő Brichta Fánit, egy rücskös arcú Grün megmutatja_hogy_tortent_reinacting_crime.jpgZsigmondot, egy Ali Achmed Ekber nevű perzsát, egy Müller Bélát, akinek az arcszőrzete foltonként hiányzik, egy himlőhelyes állú Feix Annát és Orr Lajost, akinek nem elég, hogy a bal alkarján sebhely van, de még akadozva is beszél. Ha valaki látta őket, szóljon. A betiltott irodalom listáján láthatjuk például az Ergaenzungsband. Die Erotik in der Photographie, illetve a a Perversité moderne c., netes pornó kora előtt minden bizonnyal nagyon érdekesnek számító könyveket, de itt szerepletek pl Infanterist Svejk kalandjai, Lenin művei, és olyan újságok, mint a Die Rote Fahne előző év januári kiadása, a Der Stern c. zsidó újság 43. száma, a Vörös Segély, a másik oldalról pedig a Nemzeti Szocialista. De legyetek óvatosak akkor is, ha a Szaktársak! Kizsákmányolt sütőmunkások! Elvtársak! c. kiáltványt, esetleg a Szent Jobb Kalandos Története c. röpiratot olvassátok, mert ha a csendőr meglátja, elveszi..

Ha a Csendőrség bármilyen közbiztonsági zavarról tudomást szerzett, köteles volt azonnal csendőröket küldeni a helyszínre, tájékozódni a körülményekről és azonnal hozzálátni a helyszíni szemléhez: a nyomok, bűnjelek biztosításához, pontos vázlatok és jelentés készítéséhez. A megtalált hullát például azonnal elkerítették, és csak a tanúkat engedték közel hozzá, ha szükséges volt. A nyomok megőrzése mellett ez az elkövető tájékoztatásának elkerülését is szolgálta, hiszen minél zaftosabb esetről van szó, a faluban annál gyorsabban eljutottak a hírek bárkihez. A gyanúsítottat is csak indokolt esetben engedték a helyszínre, nehogy a látottakhoz igazíthassa a vallomását. A nyomok vizsgálatát mindig deduktív módszerrel, az egészből a részek felé haladva kellett vizsgálni, és csak a helyszín pontos felmérése után rátérni az elkövetők által hátrahagyott nyomokra. A helyszíni szemlét végző csendőr természetesen nagy figyelmet fordított az ellentmondó dolgokra, és nem zárhatta ki a koholt bűntény lehetőségét sem. A tettes által hátrahagyott nyomokat minden esetben három csoportra osztva vizsgálták, megkülönböztetve a bűntett előtti nyomokat (leshely, ellopott pajszer az ablak betöréséhez), magának a bűntettnek a nyomait (vér, feltört zár) és a bűntett utáni nyomokat (tipikusan a menekülő tettes nyomai). Véres fegyver, ruha megtalálása önmagában is ok volt egy nyomozás elindítására.elsosegely_first_aid.jpg

Holttestek megtalálásánál az első dolog a körülményekről való informálódás és a megtudott, megfigyelt dolgok rögzítése volt. Amennyiben a halál nem volt egyértelműen megállapítható (az 1900-as SZUT ennek tipikus eseteként a megfulladtakat, föld- vagy egyéb omlás alá temetetteket, és a kor technikai viszonyainak megfelelően, a gőzkazánok felrobbanásának áldozatait sorolja föl), úgy természetesen a csendőrnek azonnal elsősegélyt kellett nyújtania. Ha az idegenkezűség kizárható volt, akkor a polgári hatóságot értesítették, ellenkező esetben megkezdődhetett a nyomozás. Ennek során különösen figyeltek azokra a nyomokra, amelyek arra utaltak, hogy egy máshol elkövetett gyilkosság áldozatát próbálták elrejteni az adott helyen. Mérgezés gyanúja esetén nagy figyelemmel kellett összegyűjteni az áldozat által fogyasztott ételmaradékot, valamint az esetleges székletet és hányadékot. Mérgezésre egyébként a járőr csak a körülményekből következtethetett, teljes bizonyosságot csak orvosicsendor_50.jpg vizsgálattal lehetett szerezni. Boncolást és méreganyagok kimutatását célzó vegyi vizsgálatokat már a Monarchia idején is végeztek. A leghíresebb magyar mérgezési ügy a tiszazugi méregkeverőké, majd lesz szó róluk is, de előfordult mérgezés korábban is: nagy port kavart 1896-ban a hódmezővásárhelyi Jáger Mari ügye, aki nyolctagú bandájával temetési biztosítással való visszaélés részeként mérgezett meg több embert- hatot tudtak ráverni, de lehet, hogy sokkal több is volt. A tapasztalatok szerint egyébként a mérgezés tipikusan női műfaj volt, a férfiak általában a fizikai erőszakot preferálták.

A csendőröknek tűzvész esetén is alaposan ki kellett vizsgálniuk a történteket. A tűz oltása nem, de a helyszín biztosítása alapból a feladataik közé tartozott, természetesen egyből a tűz helyéhez kellett sietniük. A korabeli tudomány a mainál sokkalta kevesebb eszközzel rendelkezett egy tűzeset kiváltó okának meghatározásához, de a jó öreg emberi tényezőre már akkor is számítani lehetett. A csendőr igyekezett a bámészkodó nép közé vegyülni, és kihallgatni az emberek beszélgetéseit, a nép szája ugyanis hamar feldobta, hogy egy esetleges gyújtogatáshoz kinek fűződhetett érdeke, illetve kinek volt alkalma rá. Ezek a szóbeszédek természetesen egy alapos gyanúsításhoz messze nem voltak elégségesek, a nyomozás irányát azonban kijelölhették. A tűz okának kiderítése is sokat segített a nyomozásban. A természetes okok listáján egyedül a villámcsapás szerepelt, ezt könnyű volt ellenőrizni, a gondatlanságnál már több lehetőség volt: gyerekjáték vagy –csíny, felügyelet nélkül hagyott nyílt tűzhely, karban nem tartott kémény, tilosban dohányzás, vagy éjszakai munka során a különféle gyertyák és lámpások. Ha a csendőr ezeket a lehetőségeket is kizárta, akkor a figyelmét a károsultra fordította. Mióta Magyarországon lehetett tűzkárra biztosítást kötni, gyakran fordult elő, hogy a biztosított a saját tulajdonát gyújtotta fel. Itt sokszor a hosszabb megfigyelés vezetett csak eredményre, különös tekintettel a gyanúsított anyagi helyzetére, a családtagjainak viselkedésére, az ügybe esetlegesen bevont alkalmazottakra, és a környék bajkeverőivel való kapcsolatokra- egy alkoholista betyár viszonylag könnyen felbérelhető volt némi gyújtogatásra. A negyedik lehetőség, hogy a károsult haragosa volt a gyújtogató. A károsultak ilyenkor természetesen általában sejthették, hogy ki állhatott a dolog mögött, még ha a csendőrnek nem is dicsekedtek vele- de a csendőr azért csendőr, hogy az ilyesmit is kiderítse: a múlt sötét foltjai és nagy megrázkódtatásai már jó irányt mutathattak a nyomozásnak. Végül pedig az is elképzelhető volt, hogy a gyújtogatás mögött egyszerűen egy piromán egyén volt- ahogy a körzetükben minden potenciális bajkeverőt, a csendőrök az ilyeneket is igyekeztek nyilvántartásba venni, és megmagyarázhatatlan tűzeseteknél ez a lista is előkerült.csendor_21.jpg

A csendőrök felszereléséhez a bilincs is hozzátartozott. A bilincs alkalmazása nem volt automatikus, az 1900-as SZUT szerint csak akkor volt szükség rá, ha az illető ellenállása máshogy nem törhető meg, ha szökésre, vagy a csendőr megtámadására kell számítani részéről, esetleg ha lelkiállapota miatt magában, vagy másokban kárt okozhat. A bilincs alkalmazásáról minden alkalommal jelentést kellett tenni az őrsparancsnoknak. Letartóztatáskor a két fős járőr könnyen megoldhatta a gyanúsított motozását és megbilincselését. Egy egyedül végrehajtott letartóztatás már trükkösebb volt: ha a csendőr egyedül tartóztatott le valakit, akkor mindig töltött fegyvert fogott az illetőre, amíg az a derekán keresztbe nem tette a kezét, és meg nem indult a kijelölt irányba. A csendőr csak ekkor ereszthette le a fegyvert, de azt továbbra is lőkészen tartotta és ébernek kellett lennie, hiszen a gyanúsítottnál még akár pisztoly is lehet. A szakszerű motozást és megbilincselést az első adandó alkalommal meg kellett ejteni, amikor a páros hatósági közeggel, vagy akár úton lévő megbízható egyénnel nem találkozott. A csendőr csak ezután fújhatta ki magát.

Az elfogott gyanúsítottal a csendőrök igyekeztek kíméletesen bánni. A közfelfogás már a Monarchia idején is a régmúlt idők barbárságának tartotta a gyanú alá vettek bántalmazását (A régi szép idők romantikus bája szűrődik át például azokon a kihallgatási jegyzőkönyveken, amelyekben a bántalmazás tényét természetesen nem rögzítették, viszont alszolgabíró uram időnként a ,,No, hát kellett ez neked?”-kérdéssel vezeti be a mondandója következő szakaszát.), esetleges kínzását és hivatali hatalommal való visszaélésnek számított az ilyesmi. A törvények tiltották a gyanúsított kifárasztását és átverését is. Na persze ez természetesen nem azt jelenti, hogy a csendőrök közt mindenki angyal volt, a népi emlékezet szerint sok pofon elcsattant a csendőrőrsökön, a kézzel, lovaglókorbáccsal és puskatussal való verés mellett az éheztetés-szomjaztatás és az úgynevezett heringetetés (a gyanúsítottat sós heringgel etették, de vizet csak a vallomásért cserébe kapott) is fennmaradt a nép száján. Másrészről viszont az ilyen híreket minden esetben némi fenntartással kell kezelni, ahogy említettem, a csendőrök munkáját minden esetben nagyon szigorúan ellenőrizték, a korabeli napi sajtóban szokás volt a rendvédelem alaptalan fikázása, a szocialista történetírás túlzásait pedig már meg sem kell említenem. Az igazán durva bánásmóddal a politikai ügyekben találkozhatunk, de erről majd a maga helyén. A lakosság a csendőrök ellen amúgy élhetett panasszal, a csendőrnek is mindig tudnia kellett igazolni magát, és lehetővé tenni, hogy az adatait a potenciális panasztevők feljegyezhessék. Ha a csendőrt megvádolták valamivel, a bíróságon egy tisztje kíséretében jelent meg. Amennyiben a polgári bíróság vétkesnek találta, ügye a katonai bíróságon folytatódott. Az 1900-as SZUT előírásai szerint egyébként a bíróságnak, vagy más hatóságnak átadott egyént a kísérő csendőrök távollétében ki kellett kérdezni arról, szenvedett-e bántalmazást a csendőröktől.

A foglyot csak a tényvázlat felvételéhez szükséges ideig tartották az őrsön, utána (elméletileg 24 órán belül) átadták a községi hatóságnak, de a helyi fogda őrzése ekkor is a csendőrség felelőssége volt, úgyhogy csendor_112.jpgkirendelték a megfelelő számú embert a feladatra, esetleg intézkedtek a helyi erősítés igénybevételéről is. Sok probléma volt abból, amikor a csendőröket az általuk kinyomozott ügyekben tanúként idézték be a bíróságra: egyszerűen túl sok ember esett ki így a szolgálatból. Ezért igyekeztek először más tanúkkal döntésre jutni, ha pedig mégis csendőrökre volt szükség, akkor az érintettségükkel zajló ügyeket egy napon letudni, illetve egy őrsről egy nap max 2 embert behívni.

A korabeli Btk egyébként az 1878. V. törvénycikk, azaz az úgynevezett Csemegi-kódex volt, melynek általános része 1950-ig, különös része 1961-ig hatályban volt (értelemszerűen módosításokkal, már a XX. század elején), szóval olyan rossz nem lehetett, de persze voltak hibái. Általában a túl bonyolult mellékbüntetési rendszert, a fiatalkorúak és visszaesők ügyeinek elhanyagolását és a börtönbüntetések következetlenül megállapított időtartamát szokták fő helyen említeni: egy kis értékű lopás is hat hónapot ért, a súlyosabb bűncselekmények esetén viszont rendkívül sok enyhítési lehetőség volt. A tárgyalt korszak Magyarországán még persze halálos ítélet is létezett, ez civilekre békeidőben az akasztást jelentette, mégpedig annak egy sajátos, osztrák eredetű változatát. Egy nem túl magas cölöp tetejéről lógott a hurok, az elítélt testét pedig a saját súlya mellett két hóhérsegéd is húzta lefelé, miközben a cölöp mögött álló hóhér kitekerte a kötél által megfeszített nyakat. Már a kötél általi halálra ítélt aradi vértanúkkal is így végeztek, és ezt a módszert használták egészen a halálbüntetés 1989-es eltörléséig. A legtöbb akasztás (,,béke”időben) a törvény hatálybalépése utáni 10 éven belül volt, 1884-ben 17 halálos ítélet is született, igaz, ebből tízen később kegyelmet kaptak. 1896-99 között egyáltalán nem is szabtak ki halálbüntetést. Az akasztásokkal természetesen nem a Csendőrség, hanem a büntetésvégrehajtás foglalkozott, a csendőr feladata legkésőbb a gyanúsított bíróság elé állításával véget ért.

Az elfogott gyanúsított, vagy más fogoly kísérése esetén átvételkor ellenőrizni kellett, hogy az illető szállítható állapotban van-e, van-e megfelelő ruhája, egészséges-e, és nincs-e nála veszélyes tárgy. Női foglyok esetén a motozást lehetőség szerint nőnek kellett végeznie: a csendőrök között, mint említettem, ilyen nem volt, de csendor_33.jpgmegbízható személy segítségét igénybe vehették. A fogoly kezét általában előrebilincselték, különösen indokolt esetben, veszélyes fogoly esetén (Cheyenne a Volt egyszer egy vadnyugatból) hátra is lehetett. Ha a foglyok között cinkosok voltak, nem mehettek együtt, nehogy összebeszéljenek: egymás mögött kellett haladniuk. A foglyokkal a csendőrnek sem volt szabad beszélgetésbe elegyednie. Az utat lehetőleg nappal kellett megtenni, és a kíséretnek legalább a normál járőrből, azaz két csendőrből kellett állnia. Menet közben igyekeztek elkerülni azokat a helyeket, ahol a fogoly könnyen eltűnhet, és persze a cinkosainak lakhelyét is. A kísérő csendőrnek azt is meg kellett akadályoznia, hogy a foglyot mások bántalmazzák, vagy akár csak szidalmazzák, kigúnyolják. A foglyot mindig az utca közepén kellett kísérni, szökés esetén így tisztább célpontot nyújtott. Szökésveszélyes hely előtt külön fel kellett hívni a figyelmét a lelövetés-leszúratás veszélyére, de szökés esetén lelőni csak a veszélyes foglyot volt szabad. A csendőr nem üldözhette végkimerülésig a szökevényt, az 1900-as SZUT előírása szerint veszélyes fogoly esetén is inkább időben megállt és lőtt, hogy a találat eredményességét ne befolyásolja a zihálás, vagy a fáradtság miatt megremegő kéz. Ha ellenszegülés, szökési kísérlet, vagy támadás volt, a foglyokat a földre fektették, rájuk parancsoltak, hogy csendben maradjanak, és felhívták a figyelmüket a felkoncoltatás veszélyeire. Erre akkor került sor, ha a foglyok is az őrökre támadtak és máshogy nem lehetett megakadályozni a szökést: a támadókra lőttek, a lázadó foglyokat szuronnyal ledöfték.

Ha az út egy részét hajón, vagy vasúton kellett megtenni, akkor a tömeget kerülni kellett, és jóval az indulás előtt megérkezve az állomás egyik elkülönített helyiségében várakozni. Hosszabb út esetén a foglyot ilyenkor kellett megpisiltetni-kakiltatni, a vécére egy csendőrnek is el kellett kísérnie. A fogoly a dolgát nyitott ajtónál, megbilincselve végezte, ha szükséges volt, kísérője segítette- inkább a gatyáját vegye le a csendőr, mint a bilincset róla. Beszállásnál mindig egy csendőr volt az első, aztán a fogoly/foglyok, végül a járőrvezető. Kiszállásnál is ugyanez volt a sorrend. Vonaton a társaság külön fülkét kapott, hogy a vonatról le ne ugorjanak, a foglyok lábát is össze lehetett bilincselni. Csónakon vigyázni kellett, hogy a foglyoknak nehogy módjuk nyíljon a csónak felborítására. Kocsin egy csendőr a fogollyal szemben ült,a járőrvezető pedig a bal oldalon (ekkoriban ugye még a bal volt az út széle felőli oldal). Pihenőket mindig nyílt térségen, csárdától, ilyesmitől távol tartottak. Étkezéskor a fogoly kezébe nem kerülhetet kés és villa, és nem ihatott törékeny edényből: a csendőr inkább felvagdalta neki a kaját, és kézből itatta. Ha csak egy csendőr kísérte a foglyot, akkor lehetőség szerint mindenhol a helyi illetékes közeg segítségét vette igénybe, a fogoly mögött ment, kocsin a balján ült, hacsendor_71.jpg útközben kábelt fektetett, akkor pedig a foglyot menetiránynak szemben az útra leültette, és puskáját maga mellé helyezte.

Ha több fogoly volt, akkor azokat (azonosítás után) négyes csoportokra osztották, kettesével, majd a két-két párt is összebilincselték (vigyáztak, hogy egy erős embert egy gyengébbel, egy veszélyest egy veszélytelennel bilincseljenek össze, hadd cipeljék egymást) és minden ilyen kvartettet egy csendőr kiemelt figyelmére bíztak. A kíséret vezetőjének nem volt csoportja, ő a többieket felügyelte. Ha a társaság kocsin ment, a leghátsó kocsiban utazott. Az elfogott cigánykaravánokkal a csendőrök különösen óvatosak voltak. A férfiakat a nőktől és a gyerekektől szétválasztva őrizték, és kísérésüket is több csoportban végezték. Az őrzésük megerősítéséhez igyekeztek a községi elöljáróságtól is embereket szerezni.

Az elfogás mellett létezett az elővezetés intézménye is, ez egy sokkal enyhébb dolog volt, ilyenkor tilos volt a bilincs és mindenféle egyéb erőszak vagy kényszer, sőt, az elővezetett saját költségén járművet is bérelhetett, hogy őrzőivel kényelmesebben utazhasson. Szökés esetén sem használhattak ellene fegyvert, ilyenkor azonban átminősült elfogottá, és az előző bekezdések vonatkoztak rá.

A házkutatásoknál különösen tapintatosan kellett eljárni. Ilyesmit a csendőrök legtöbbször csak más hatóság kérésére tettek. Saját hatáskörben is lehetett, de minden esetben bűnügyi eljárás és alapos gyanú kellett hozzá. A házkutatást lehetőleg nappal, a tulajdonos előzetes értesítésével, a községi elöljáróság képviselőjének csendor_44_1.jpgjelenlétében kellett megejteni- sőt, lehetőség szerint a községi embernek kellett végeznie, a csendőr csak biztosította a munkát. Kerülni kellett a zárak feltörését és egyéb károkozást, a lefoglalt tárgyakat pedig a csendőrőrsre, nehéz szállíthatóság esetén a községi elöljáróságra kellett beszállítani.

A vádlottak elítélését természetesen már akkor is a bíróság végezte, így az elkövetők személyének megállapításánál a csendőrök igyekeztek a lehető legalaposabban eljárni. A gyanúsítottnak figyelembe vették az előéletét (amennyiben helyben nem ismerték, úgy a származási helyén illetékes hatósággal is felvették a kapcsolatot), az esetleges indítékot pedig szintén deduktív módszerrel, az illető körülményeit pontosan feltérképezve állapították meg. Végül persze mindezeket össze kellett kötni a bűnténnyel, illetve a bűntény végrehajtására kínálkozó alkalommal is. Ebben fontos szerepe volt az idő pontos meghatározásának. Ma már furcsa, de ez gyakran gondot okozott a csendőröknek, az egyszerű erdei-mezei embereknek nem volt órájuk, legfeljebb a napszakot tudták pontosan forgalom_iranyito_csendor_directing_traffic.jpgmegmondani. Sőt, aki pontos időpontot mondott, attól meg kellett kérdezni, hogy honnan tudja ilyen biztosan, és ellenőrizni, hogy a hivatkozási pontul szolgáló óra pontosan jár-e. Ha a gyanúsított mondott be pontos időt valamire, azt pedig természetesen mindig komoly fenntartásokkal kellett kezelni, pláne, ha az illető analfabéta szénégető, vagy hasonló, normál esetben nem feltétlenül zsebórával járó ember. A bűnözők néha ki is használták, hogy a XX. század elején még nem volt mindenkinek megbízható órája, a tanúkkal teli kocsma órájának pontatlan járása, mennyiben a csendőr nem volt elég körültekintő, simán alibit is biztosíthatott egy bűnözőnek. A tanúk kihallgatását természetesen szintén nagy körültekintéssel kellett végezni. A gyanút egy-egy elejtett megjegyzés is megalapozhatta, ilyen szempontból a gyerekekre is nagyon oda kellett figyelni, hiszen ők mindenhol ott vannak, és mindent megjegyeznek, minél kevésbé szeretnék ezt a felnőttek, annál inkább. A hozzátartozóira természetesen senki nem volt köteles terhelő vallomást tenni, az a csendőr, aki ilyen vallomás kicsikarásával próbálkozott, szabályellenesen járt el.

csendor_98.jpgA csendőrök természetesen megjelentek a korszak nagy horderejű bűnügyeinek majdnem mindegyikénél. A Monarchia idejének móri mészárlása a dánosi rablógyilkosság volt: 1907 július 19-én este a Dános pusztai csárdában egy vándorcigányokból álló banda megölte Szarvas István csárdatulajdonost, feleségét, Szarvas Istvánné Vrana Juliannát, 17 éves nevelt lányát, Macejkó Teréziát, és egy Tabányi Pál nevű, véletlenül arra járó fuvarost is. Először valószínűleg Tabányival végeztek a csárda előtt, lelőtték, és a fejét baltával verték szét. A gyilkosság láttán a csárdába menekülő Szarvas puskával védekezett, a támadóknak viszont revolverük is volt (Tabányi mellkasában kétféle pisztolygolyót is találtak). Szarvast több késszúrással ölték meg, a fejét baltával majdnem le is vágták. Az asszonyt megfojtották, a lányt pedig megerőszakolták, utána elvágták a torkát. Ezután a támadók a berendezést összetörték, minden értékeset elvittek, majd felgyújtották a csárdát. Az eset óriási médiavisszhangot keltett (bizarr látványosságként a boncolás nyilvános volt), rengeteg hír és tévhit jelent meg oda és vissza az újságokban, és újra ráirányította a figyelmet a cigányság nomád felének (tizedének) problémájára (a vándorcigányokat az életmódukhoz szervesen hozzátartozó kisebb vagyon elleni bűncselekmények miatt az emberek nagy része kifejezetten utálta, de erőszakos bűncselekények elkövetésére sem a közvélekedés, sem a statisztikák szerint nem voltak más népcsoportnál hajlamosabbak- ennek fényében mindenki a saját szája íze szerint magyarázhatta az eseményeket). Természetesen a hatóságok is megkapták a magukét, cikkeztek pl a gyanúsítottak kínzásáról is. Összesen 17 cigányt ítéltek el, a karaván vezetőjét, Lakatos Balog Jánost (Balog Tuta és Sztojka Párnó néven is ismeretes, korábban is volt ügye, lopott lovak árán összeveszve lelőtte abalog_tuta.jpg testvérét) három társával életfogytiglanra, másik hármat 15 évre; és a többiek is rövidebb-hosszabb börtönbüntetést kaptak. Bár nem ez volt az első eset, hogy ujjlenyomatot bizonyítékként használtak Magyarországon, ezt tekintik az első olyan ügynek, ahol konkrétan az ujjlenyomata miatt ítéltek el valakit: a csárda egyik üvegpoharán találtak használható ujjlenyomatot, amit a budapesti rendőrség elemzett- ekkor még csak nekik volt ehhez laboruk, de az ellenkező értelmű híresztelésekkel ellentétben, a rendőrség csak ennyit segített, a nyomozást teljes egészében a csendőrség végezte, hiszen az ő hatáskörükbe tartozott. A fenti képen a fiatal Lakatos Róza Lina koronatanú, a jobbra lévő kép közepén pedig a fő vádlott, Lakatos Balog János.

7662759_a7a49a7f59799bc93087c8a8b1930363_wm.jpgDe ott voltak a csendőrök a hírhedt magyar sorozatgyilkos, Kiss Béla utáni nyomozásban is. A férfi az első világháború előtti években bádogosként dolgozott Cinkotán, és női hullákat gyűjtött. Házassági ajánlattal csábított magához pár évvel idősebb nőket, általában naiv cselédeket, akiknek családja messzi vidéken lakik, esetleg nem is él. Otthonában megfojtotta őket, majd a holttesteket megfelelő méretű bádoghordókba tette, amiket a kamrájában, illetve az udvarán tárolt. A botrány 1916-ban tört ki, amikor a ház gondnoka megtalálta és felbontotta a hordókat. Összesen hét holttest került elő, de egyes források szerint akár 24 áldozat is lehetett. Kiss ekkor már sehol nem volt, 1914-ben az akkor 37 éves férfi jelentkezett katonának, és a hivatalos vizsgálat kiderítette, hogy 1915 februárjában tífuszban halt meg egy szerb hadifogolytáborban. Bár holttestének azonosítására -érthető okokból- nem került sor, az ügyet ezzel lezárták. A közvélemény azonban nem nyugodott meg, a legenda szerint a szerbiai tömegsírban nem a sorozatgyilkos fekszik, Kiss valahogy megszökött, egyesek állítólag a háború alatt is találkoztak vele, de jelentették felbukkanását a két háború között New Yorkból és –rejtői fordulatként- a francia Idegenlégióbóll is.

A felderítetlen bűncselekmények anyagát a csendőrőrsön gondosan megőrizték, így új körülmény felmerülése esetén onnan folytathatták a nyomozást, ahol abbahagyták. Törölni csak elévülés, illetve jogerős ítélet esetén volt szabad. A XIX. század végén kisebb vétségeket az őrsparancsnok elévültethetett, a komolyabb esetek törlésére 15 év után, bírósági értesítésre kerülhetett sor.

 

  10. Piszkos fehér fiúk

 

(Olvasta valaki ezt a könyvet? Tőlem a ponyvakrimi elég távol áll, de a Piszkos fehér fiúk című regényt covers_57757.jpgmindenkinek ajánlom.) Ez a fejezet kicsit kilóg a cikk általános képéből, tekintsétek inkább olyan függeléknek, vagy illusztrációnak, a csendőrök és a betyárvilág alkonya témájában. Eredetileg Tisza Miksa könyvében szerepel.

Renkó Kálmán a maga idején hírhedt bűnöző volt, Rózsa Sándor kortársa, az utolsó nagy öregek egyike, alakja köré sok legenda szövődött (ez múltkor kimaradt, a mindenkori felsőbbséggel való szembenállást nagyra értékelő alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó honfitársaink mellett a betyárlegendák gyártásából a korabeli sajtó is vastagon kivette a részét. A különféle tollforgatók nem ritkán maguknak a pereknek az anyagait kiszínezve, ahol kell, kikerekítve írták meg a betyárok hőstetteit újságokba, füzetekbe, könyvecskékbe). Egy becsületes zentai fakereskedő fiaként látta meg a napvilágot, és őt magát is dolgos, igyekvő fiatalemberként ismerték egészen 1855-ig, amiker tehénlopásért kapták el. A források szerint az apja vállalkozásában dolgozó fiatal Renkó ártatlan volt az ügyben. Vallatták, be is zárták, de a fogságból megszökött, és miután az apja házánál nem maradhatott, a puszták felé vette az útját. Abban az időben egy pályakezdő dél-alföldi betyárnak nem sok helyre kellett önéletrajzot küldeni, hogy munkába állhasson, hamar összejött a csapat, bujdosók, futóbetyárok, szegénylegények; és neki is álltak lopni, rabolni. Az úrias, gavalléros stílusú Renkó egyre hírhedtebb lett, és jöttek a legendák. Egyszer, mikor elfogták, a lábára kötött vasgolyóval ütötte ki a börtön falát, úgy szökött meg. A híres szegedi tiszai átkelése is westernfilmbe illő volt: a Ráday főhadiszállásától száz lépésre lévő hídon lovagolt át, mikor elé állt egy rendőr kivont karddal:

-Állj, ki vagy?

Renkó megállt, elővette a pisztolyát, és egyszerűen agyonlőtte a rendőrt

-Hát, ez vagyok.- majd megsarkantyúzta a lovát, és irány a Bánság.

Na, de minden jónak vége szakad egyszer, Ráday végül Renkót is elkapta. Jellemző a betyártörténetek megbízhatóságára, hogy Renkó halálának története két verzióban is ismert: az egyik szerint Ráday emberei a szegedi Sárga partig üldözték, ő azonban a lovával a Tiszába ugratott, és átúsztatott rajta. A túlsó partról kiabált renko.jpga pandúroknak:

-Megálljatok, Ráday kutyái, ezért meglakoltok!- az egyik ,,kutya" azonban nem csak ugatni, de lőni is tudott, és a betyár holtan fordult le lováról a Tiszába. A másik változat szerint a feldühödött Ráday egyszerűn felakasztatta a később Akasztófa-dűlőként ismert helyen.

A nép szája azonban tévedett, Renkót élve és egy darabban szállították be Szegedre, és megkezdődhetett a vallatás. A betyár arcát szép, dús fekete szakáll díszítette, Ráday, más forrás szerint segédje, a szintén hírhedt Laucsik Máté vizsgálóbíró, pedig azzal fenyegette meg, hogy szálanként tépkedi ki, ha nem tesz vallomást. Mikor azonban másnap elé hozták a betyárt, a szakállnak nyoma veszett.

-Hová tetted a szakálladat, te alávaló?

-Kihuzigáltam magam, méltóságos uram, hogy né kölljön másnak bajlódni vele.

Végül aztán csak meglett az a vallomás. Igaz, erre is van két változat: a nép szája szerint Ráday Renkó két és fél éves kislányát hozatta be, és a vallomásért cserébe megígérte a betyárnak: nem hagyja, hogy a gyerek az apja vétkéért bűnhődjön, állami pénzen felnevelik majd. A megtört apa erre vallott be mindent. A Csendőrségi lapok verziója szerint azonban Rózsát és Renkót Laucsik vizsgálóbíró egymás ellen játszotta ki. A rablófejedelem címet mindkét betyár magának akarta, Laucsik így a büszkeségükre apellált, ha az egyik bevallott valamit, akkor azt elmondta a másiknak, azzal a hangsúllyal, hogy ni, Rózsa mekkora nagy keményfaszú zsivány, te, fiam, Renkó meg csak egy kis csíra kapcabetyár vagy -és fordítva.  (Ez a Laucsik ilyen trükkös fiú volt, egy másik betyárból úgy húzott ki vallomást, hogy fehér lepelbe öltözve, áldozata kísértő szellemeként halálra rémítette, egy Bajdor János nevű, betyárrá vált egykori huszárnak pedig az egyik áldozata megfojtásához használt kötéllel a nyakán kellett éjszaka nyugovóra térnie, amíg a gyilkosságot be nem vallotta.) Bárhogyan is volt, a módszer jól működött, mire Renkó észbe kapott, már több évadnyi Helyszínelőkre elegendő anyaggal látta el szorgalmasan jegyzetelő kihallgatóit. Összesen 144 különféle bűncselekményt vallott be, érdekes, hogy az ,,eredeti" tehénlopást ekkor is tagadta. Egy ilyen listával persze többet ül majd, mint a Buddha-szobor, a bezártságot pedig, mint láttuk, nem nagyon szerette, úgyhogy idejekorán elkezdte alternatív megoldásokon törni a fejét. A rablógyilkosságért végül megkapott 20 évének letöltését (A bűnszervezetben elkövetett sorozatos gazságokért ez kevésnek tűnhet, itt utalnék vissza a korabeli btk-ként funkcionáló Csemegi-kódexre, ami a legsúlyosabb vétségekért kifejezetten rövid börtönbüntetéseket osztott) valószínűleg először ő is a szegedi várbörtönben kezdte meg. A büntetése pontos részleteit nem sikerült megtudnom, de a szegedi várbörtön kazamatái már XIX. századi szemmel is túl embertelenek voltak, ezért idővel máshová helyezték át az itt raboskodókat (a vár kazamatáit 1785-től 1874-ig használták börtönként, magát a szegedi várat az 1879-es nagy árvíz utáni újjáépítés során bontották le. A híres Csillag csak 1885. január 1-jén kezdte meg működését). Renkó valószínűleg így került a Duna melletti Kisharta közvetítő intézetébe. A szökés ideje végül 1887-ben jött el. A vén betyárt nem törte meg se  börtön, se a kor: 68 éves volt, de a feljegyzések szerint egyáltalán nem látszott annyinak, ruganyos mozgását és nagy erejét fiatalabb kollégái is megirigyelhették.szegedivar1880.jpg

1887. július 31-én harmadmagával, a szintén 20 évere ítélt Oroszlán Pállal és a 7 évre ítélt Szántó Istvánnal együtt szökött meg Kishartáról. A trió célja a Dunántúl volt: először a betyároknak évszázadok óta menedéket nyújtó erdős-bokros Somogy, de Renkó hosszabb távon a Bakonyban szeretett volna bázist berendezni.

A szökevényeket forró nyomon nem sikerült megtalálni, a következő felbukkanásuk augusztus nyolcadikán késő este történt a Somogy megyei Bodrogon. A helyi kocsmárost támadták meg, és 200 forintot követeltek tőle, de ő megtagadta. Erre összekötözték, és feltúrták a lakását, de csak 30 forintot tudtak összeszedni, így dolgukvégezetlen távoztak. Baksay Sándor csendőrhadnagy érkezett a helyszínre a szökevények elfogására, de egyelőre csak bottal üthette a nyomukat, Somogy nagy, és tele van búvóhelyekkel.

Következő alkalommal augusztus 16-án csaptak le, két, a nagyatádi vásárból hazatérő nemesvidi polgárra, Drucker Jánosra és Klein Jakabra, akiktől már komolyabb zsákmányt, 375 forintot és két értékes órát vettek el. Ekkorra már fix bázisuk volt Nagymarton mellett, a porági erdőben, az akali akol nevű helyen. Ez igazi vadregényes, megközelíthetetlen táj volt, remek búvóhely. Házigazdájuk, Holpert Imre juhász volt, maga is rovott múltú, rablógyilkosságért ült. A bandához csatlakozott egy ötödik tag, Márton Vendel juhászbojtár is, a következő két rablásnál már ő is a trióval tartott.somogyi.jpg

Augusztus 23-án kicsivel nyugatabbra, Berzencén raboltak órát és egy kétcsövű fegyvert. Következő, másnap esti gyékényesi akciójuk igen pofátlanra sikerült. Ide már öten mentek, az eredeti hármas, Márton Vendel, és kollégája, egy Nagy József nevű juhászbojtár is. Este 9-kor az utcán kaptak el két (tök ártatlan) embert, akiket Unger Herman kereskedő portájához hurcoltak, fegyvert adva a kezükbe őrségbe állítottak (!!), ők maguk pedig a kereskedőhöz csellel bejutva (csendőrként bemutatkozva követelték az ajtó kinyitását) fegyverrel kényszerítették a meglepett Ungert értékei átadására, majd kereskedését is kifosztották. Többszáz forint mellett szivar, dohány, két fegyver és némi értékes szövet volt a zsákmány.

A csendőrök közben kiterjesztették a keresést. Baksay északról üldözte a rablókat, Körner Lajos csendőrhadnagy feladata pedig a Drávától kiinduló, északi irányba haladó nyomozás megindítása volt. Körnert később visszahívták, helyét Kosztka Pál csendőrszázados vette át, és egész Somogy csendőrségét mozgósították. Hogy ne legyen egyszerű dolguk, ebben az időben garázdálkodott Somogy északi részén egy másik szökött betyár egy másik háromfős bandával, ez jelentősen összezavarta a nyomokat, nem lehetett eldöteni, most hol melyik banda csapott le. Horváth-Roboz István júniusban pattant meg Nagykanizsáról, két juhászbojtárral, Pamer Jánossal és Czupon Lajossal próbált Renkóék árnyékában meghúzódva garázdálkodni. Több rablást is végrehajtottak, a csendőrök fáradtságos nyomozás után szépen sorban, egyenként gyűjtötték be őket: Pamert egy csizmadiánál méretvétel közben, Czupont egy csárdában lepték meg. Végül, szeptember elsején magát Horváth-Robozt- is elkapták a bajcsai malom istállójában, a csendőrjárőr 142 órán keresztül volt a nyomában. A csendőrök számára így kitisztult a kép, a továbbiakban Dél-Somogy körül igyekeztek egyre szorosabbra vonni a hálót.

Renkóék a gyékényesi akció után visszatértek búvóhelyükre, az akolba. Az itteni erdőőr, Rácz József, korábban csendőr volt, kifigyelte az egyik betyárt és a nekik élelmet vivő nőt, és utánuk ment az akolhoz. Renkóék már várták, és beinvitálták, de a leszerelt csendőr gyanút fogott. Tétovázását kihasználva az egyik betyár mögékerült és hátulról elkapta. Behurcolták az erdőbe, és több puskalövéssel megölték. Halálakor a leszereléskor kapott csendőrzubbonyt viselte, lehet, hogy ez dühítette fel a rablókat.

Közben a még aktív állományú csendőrök is szorították a hurkot a banda körül. A juhász, Holpert Imre Sármellék mellett lebukott 80 lopott birkával, és a csendőrök elkapták. Valahonnan megtudták az is, hogy augusztus 29-én este a betyárok a miháldi szőlőben, a Koplár-pincében mulatoznak, elhatározták, hogy nagy erőkkel lecsapnak rájuk. A rajtaütést azonban egy besúgó elárulta Renkóéknak, akik a csendőrök orra elől kereket oldottak, de olyannyira az orruk elől, hogy párszáz lépés előnyük volt csak, és tűzharc is kitört, de a nagy távolság miatt senki nem sérült meg. A főkolomposokat elszalasztván, a csendőrök a társaik letartóztatásával vigasztalódtak, összesen 10 ilyen-olyan cinkostársat kaptak el (köztük a gyékényesi akcióban részt vevő két juhászbojtárt, Márton Vendelt és Nagy Józsefet).

A segítőitől megfosztott bandának újra menekülnie kellett. Az első ötlet Veszprém megye volt, a trió egyik tagja, Oroszlán Pál innen származott, éltek itt ismerősei. A csendőrök azonban szorosan a nyomukban voltak, és valószínűleg tisztában voltak vele, hogy a jó búvóhelyet nyújtó Bakony a legvalószínűbb úticél, úgyhogy végül Zala megye déli része felé nyert egérutat a csoport, a csendőrök nyomukat vesztették. Persze bűnöző Zalában is volt elég, csakhamar összebarátkoztak Retner Ferenc rédicsi kanásszal és cimboráival, akik menedéket, sőt, kész tervet is biztosítottak számukra.

A bujkálást nem konspirálták túl, szeptember 5-én a rédicsi határban egyikük elkapott egy kanászt, pénzt adott neki, majd megfenyegette, hogy hozzon nekik bort. A kanász, Kancsal László teljesítette is a ,,megbízást”, a helyi kisbíró társaságában kiszállította a bort a betyároknak. Az esetet a kisbíró jelentette a rédicsi bírónak, Tüske Lászlónak, aki azonban leintette, amíg a őket nem bántják a betyárok, addig ne avatkozzunk ebbe a dologba. Na, nem kellett sokáig várni az első rédicsi sértettre, nem akárkinél, hanem a helyi plébánosnál jelentek meg a betyárok este fél kilenckor, és értékei átadását követelték tőle. A pap először három, majd 12 forintot adott, de a betyárok dühbe gurulva leütötték, és kifosztották a plébániát, 400 forintnyi ezüstpénzt, zsebkendőket, egy kabátot és egy régi fegyvert zsákmányoltak.

Szeptember 9-én este 9-kor Zalában, Pusztamogyoródon csaptak le, 542 korona volt a zsákmány. A csendőrök ez után az eset után ismerték fel, hogy újra Renkóék nyomában vannak. A banda megpróbált visszaszökni Somogyba, de a megyehatárt a csendőrség ekkorra nagy erőkkel lezárta.

A következő akcióra szeptember 18-án, fél hétkor került sor, a Zala megyei Merényben. Egy özvegyasszonyra és fiára rontott rá a három rosszfiú, de túszul ejtették a helyi plébánost, két cselédet és egy helyi parasztot is, aki rosszkor volt rossz helyen. Az áldozatokat revolverrel terelték a ház nagyszobájába, és az özvegyasszonyt dugipénze, mintegy 400 forint átadására kényszerítették. A merényiekben feltámadt a civil kurázsi, az utcán tömeg verődött össze, majd lövöldözés tört ki, egy káplán, egy szabadságon lévő katona és a helyi kisbíró is a rablókra lőtt (a Monarchia a civilek fegyvertartását igen liberálisan szabályozta, és a Horthy-rendszer is csak kisebb szigorításokat vezetett be. A mai iszonyatos szigor a fegyveres felkeléstől rettegő kommunisták öröksége). A rablók a lövöldözéstől megriadtak, és gyorsan kereket oldottak, két nő sérült meg a lövésektől.

A csendőrök egyre szorosabbra húzták a hálót, hogy a banda nehogy eljusson a Bakonyba, Keszthely felől is folyamatosan járőröket küldtek ki a veszélyeztetett helyekre, összesen 70-80 csendőr volt a szökevények nyomában. Renkóék közben vígan voltak a fenéki pusztán, egy közeli csárdából rendeltek kaját-piát, amit gulyásokkal szállíttattak ki maguknak; sőt, Renkó még kurvákat is vitetett, akikkel 12 órákon át mulatva szórta a rabolt százasokat. Tudott élni az öreg betyár!

Ezután fenyegetésekkel a kocsmárost is a helyszínre rendelték, igazi úriemberként személyesen fizették ki neki a lakomát (50 forintot!), és rávették, hogy szerezzen nekik fuvart a Bakony felé. A kocsmáros, Kohn Vilmos, együttműködőnek bizonyult, a kocsmába edényeket szállító szekéren elvitette a betyárokat Zánkába, és másnap a forró nyomon hozzá érkező csendőröket is félrevezette, ezzel kényelmes, másfél napos előnyhöz juttatta Renkóékat.

Ők pedig bevették magukat a Bakonyba, melyet Renkó és Oroszlán is jól ismert még lesittelésük előttről (mint említettem, utóbbi ráadásul Veszprém megyei születésű volt). Ezzel a veszprémi csendőrök is bekapcsolódtak savanyu_joska.jpgaz üldözésbe. A Nagy nevű csendőrszázados hamarosan megtudta, hogy a banda szeptember 24-ére Felsőcsepel-pusztára, Vámos községtől északra fog érkezni. Két csendőrőrmestert maga mellé véve ki is szállt a helyszínre, és lecsapott az itt álló csárdára, melynek ablakában gyanús világosságot látott. A százados a bejáratra figyelt, két alárendeltje pedig berontott a csárdába. A banda nem volt itt, de a Bakonyban úgy látszik, egy féltéglát sem lehetett akkoriban úgy eldobni, hogy ne bűnözőt találjon el, találtak egy kétes hírű erdőkerülőt és egy körözött rablót, Doma Vendelt, Savanyú Józsi (jobbra) bandájának egykori tagját (ezt a másik hírhedt betyárt 1884 májusában fogták el. A haragosai a borába kevertek altatót, úgy hívták rá a csendőröket. A kábult betyárt 5 csendőr fogta le, majd végül életfogytiglant kapott. A börtönben jó útra tért, 1906-ban a váci püspök közbenjárására szabadult, majd békésen élt a következő év tavaszáig, amikor reumás lába amputálása helyett inkább az öngyilkosságot választotta). A kamrában bujkáló Doma rá akart lőni az egyik csendőrre, de az a fegyveres férfira rontott, és a földre nyomta. Verekedni kezdtek, de a csendőr erősebb volt, Domát elfogták. Az erdőkerülő elmenekült, őt és a kocsmárosnét pár nap múlva vették őrizetbe.

Renkóék ez után természetesen messze elkerülték Felsőcsepel-pusztát. Jól is tették, eddigre hat csendőrtiszt és 100 főnyi legénység volt a nyomukban. A nép viszont mellettük állt, az emberek csak 28-án ismerték el, hogy találkoztak a bandával, eddigre néhány juhász elrejtette őket a nagy kiterjedésű szentgáli erdőben. A csendőröket más bűnesetek is elfelé térítették a nyomtól, szeptember 29-én Marcalfőn történt többszörös rablógyilkosság három halottal és több sérülttel- ezt eleinte szintén Renkóéknak tulajdonították, de a csendőrök nem sokkal később elfogták az igazi tetteseket, egy vándorcigányokból álló bandát.

bakonyi-erdo.jpgKeresztury csendőrszázados, az üldözők parancsnoka közben megszervezte a szentgáli erdő megfigyelését, hat járőrt küldött ki egy 1200 négyzetkilométeres terület átvizsgálására, közben a fontosabb pontokat külön is járőrökkel ellenőriztette. Október 1-jén vették fel a nyomot újra, egy pásztorgyerektől megtudták, hogy a betyárok Úrkút felé igyekeznek. Ez így is volt, elsején hajnalban ráadásul lövöldöztek is kicsit a városlődi Kálvária környékén.

A csendőr,,hadsereg” kisvártatva meg is érkezett az úrkúti erdőbe, ahol hozzáláttak a kereséshez. Sokáig nem kellett keresniük, egy Stubán Gyula nevű őrsparancsnok meglátta mindhármukat egy sűrűbb erdőrészen,a csendőröktől mintegy 60 lépésnyire (45 méterre). A csendőr azonnal értesítette bajtársait, akik célba vették, majd megrohamozták a betyárokat. Azok tüzet nyitottak a csendőrökre, majd menekülni kezdtek. A csendőrök utánuk.

Az első áldozat az öreg, Renkó Kálmán volt, 350 lépésnyi (262,5 m) menekülés után küzdve halt meg: akkor lőtték mellbe, mikor éppen hátrafordult, hogy a csendőrökre egy lövést leadjon.

Szántó István kicsit jobbra térve menekült, amikor a lábán érte egy lövés. Futása lelassult, pedig eldobálta táskáját és kétcsövű fegyverét is. Szilágyi csendőrhadnagy oldalról támadt rá, és forgópisztolyával oldalba lőtte, majd egy Grizler József nevű csendőr végleg leterítette. A szívós betyár ezek után még előkapta a revolverét, hogy üldözőire lőjön, de kicsavarták a kezéből. Ekkor kérte Szilágyit, hogy lője főbe, de pár perc múlva az eddig elszenvedett sebeitől anélkül is meghalt.

Oroszlán Pál szintén eldobta mindenét, de egy szál forgópisztollyal a kezében sikeresen kimenekült az erdőből, be egy másikba, ami egy uradalmi ispán kertjéhez tartozott. A kertbe beugorva már várta a lövöldözésre két vadásszal, felfegyverkezve elősiető ispán, ők kapták el, de pár másodperc múlva a csendőrök is beérkeztek. Oroszlán így élve került a törvény kezére.

1912 szeptemberében jött ki a sittről, szülővárosában, Szentgálon telepedett le. A múltjáról nem szívesen be

39 komment

Címkék: magyar rendőrség monarchia rendőr rablás szökés áldozatok útlevél túszejtés csendőrség büntetőjog rabló határőrség délvidék betyár osztrák magyar büntetésvégrehajtás k.u.k. híres bűnözők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredddy 2015.11.19. 00:26:57

--------

Ennyit mára, folytatás jövő csütörtökön a vásárokkal, aztán jön a világháború, Bandholtz a korbácsával, meg Horthy a fehér lovon.

Bambula 2015.11.19. 10:02:30

Fantasztikus munka számomra ismeretlen dolgokról, köszönet érte !

Timár Lénárd 2015.11.19. 10:46:31

@Fredddy: Azért egy kicsit túlzásba estél a csendőrség dicséreténél, különösen a közepe táján. Pl.: az erdőben biztos, hogy egyrészt nem csak bűnözők laktak (más kérdés, hogy mivel szabályzatokból és bűnesetekből dolgoztál, ez így jött le). Másrészt az biztos, hogy nem igaz, hogy az erdőkben csak lopott állatokat legeltettek és itattak. A modern fakitermelés megindulása előtt ugyanis egész Európában az erdő legalább olyan értékes - ha nem értékesebb (a marha, ló és birka, stb. ugyanis szívesebben eszi és gyorsabban hízik gyenge faágakon és lombtakarmányokon, mint a füveken) - a réteknél. Viszont a modern - faanyagra koncentráló - erdőgazdálkodásba lehetetlen (nem csámboroghat a marha csak úgy összevissza az erdőben). Miközben az egyes települések éppen úgy alakultak ki (megfelelő természetföldrajzi körülmények között), hogy az erdőket ilyen célokra használják fel, ez a 19. század végére már elég erős ellenérdekekbe ütközött. Tehát amiről te írsz, az csak a "nagy" erdőtulajdonosok szempontjából volt igaz, míg az erdei, erdő melletti falvak lakói számára az elszegényedést, éhezést jelentette (a hús teljes eltűnését az étrendből) ez. És ennek védelmére használták fel a csendőrséget (ahogy a szabályzat is mutatja, az erdőlakók potenciális bűnelkövetőknek számítottak: az erdei gulya nem biztos, hogy lopott volt).
A pásztorokhoz: a korabeli szerződések szerint a pásztor felelt a gulya/stb. nagyságáért is. Tehát ha valamilyen "gebasz" ütött be (járvány stb.), akkor ha azt akarta, hogy a végén megkapja a fizetését, rákényszerült a lopásra. hogy "pótolja" a veszteséget.

A források egyoldalú felhasználása éppen olyan hiba, mint az általad felhozott ideológiai torzítás. Ami ebben a részben szintén eléggé egyoldalúra sikerült, mert csak a kommunista alapú torzításokat emelted ki - a belső útlevél-rendszer említése ilyen formában teljesen felesleges volt. A csendőr-szempontú megközelítéssel nincsen semmi baj, de ezt azért illene jobban kihangsúlyozni, mert különben azt hihetnénk, hogy a korabeli Magyar Királyság egy lépésre lett volna a széthullástól a csendőrség tevékenysége nélkül, pedig a valóságban csak egy túlszabályozott rendszer volt, amely betarthatatlan volt (jó szokás szerint ezen még több szabály bevezetésével próbáltak úrrá lenni, mint azóta minden rendszer). Túlidealizált képet fest a bejegyzés a csendőrség munkájáról ez a bejegyzés (ahogy egyébként a csendőrpárti és csendőrellenes munkák is eddig).

Hadrian77 2015.11.19. 10:52:29

Párhozamokat vélek felfedezni az US Marshal szolgálat és az Appalache hillbilly és redneck kultúrája között. :)

Ha estefelé a faluban járőrözött a csendőr, és észlelte, hogy valamelyik házban stikában dohányt vágnak, akkor intézkedhetett egyedül vagy a fináncokkal tudott csak fellépni?

Fredddy 2015.11.19. 15:06:28

@Bambula: örülök, hogy tetszett!

@Hadrian77: mindenféle természetű zavarokat jelenteni kellett a megfelelő helyen, de hogy ilyen esetben konkrétan mmilyen utasítások voltak a beavatkozásra, azt nem tudom. Én úgy tippelem, ilyenkor le lehetett csapni.

@Timár Lénárd: minden erdő volt valakié, nem lehetett csak úgy behajtani oda a marhákat. Pláne, hogy, mint írod is, a friss hajtás meg a lomb csemege az állatok számára- hát annál nagyobb méreg nincs egy fatelepítőnek, mint mikor ezeket valami állat lelegeli. A törvény pedig ugye a tulajdonos érdekeit védi. Ugyanez áll a pásztorokra, igazából mindegy, hogy pénzért, vagy önhibáján kívüli veszteség pótlására lopott, a lopás az lopás, nem csak a csendőröknél, hanem minden, kicsit is működő társadalmi rendszerben fellépnek ellene.

Azt kijavítottam, hogy az ilyen helyen legelő marha _minden esetben_ lopott, már nem emlékszem, hogy a forrás pontosan hogy fogalmazott, de legalábbis úgy, hogy jó eséllyel az. Ha nem, akkor pedig még mindig valószínű, hogy tilosban járó, esetleg elkóborolt állat, a csendőrnek viszont ezekre is figyelnie kellett. Mindenesetre az biztos, hogy gyanús ilyen helyen állatot találni, és utána kellett nézni, hogy mit keres ott.

Hogy az erdőben csak bűnözők laktak, az, ahogy írom is, a szabályzathoz kiadott egyik segédletből van, nem tudom, hogy mennyi alapja van, de mivel ezek az anyagok messze nem kezelnek minden embert bűnözőként, sőt, kiemelik, hogy a tisztességes polgárokkal tapintatosan kell eljárni, mindenképpen szembetűnő, hogy egyes embercsoportokkal szemben mégis milyen egyértelműen elítélő a hozzáállás. Erdőlakók alatt nem az erdős területeken álló falvak polgárait kell érteni, hanem az erdőben dolgozó munkásokat, ők pedig nem valamiféle gazdasági-társadalmi érdekellentétben álltak az erdőtulajdonossal, hanem éppenséggel az alkalmazottai voltak- akiket viszont elég nehezen tudott ellenőrizni, így könnyen elkanászodhattak.

A belső útlevélrendszert azért említettem, hogy kicsit kontextusba helyezzem ezt az egész dolgot, a XIX. század végén a Monarchia többé-kevésbé önálló országai között is szabad volt a közlekedés, ez a korban egyáltalán nem volt annyira magától értetődő, volt, ahol még a XX. században sem.

Hogy a Magyar Királyság mennyire volt széthullófélben a csendőrség nélkül, azt talán a bevezetőben érintettem, az iszonyatos közbiztonsági problémát jelentő betyárvilágot évtizedeken át képtelenség volt felszámolni, a csendőrség viszont pár év alatt megoldotta a dolgot.

Timár Lénárd 2015.11.19. 15:54:39

@Fredddy: Nem azt írtam, hogy széthullóban volt, hanem hogy túl sok mindent akartak részletesen szabályozni (de ez igaz a csendőrök szolgálati szabályzatára is, ahogy arra másik is utaltak már a korábbi részekben hozzászólásaikban), ami a korabeli viszonyok szerint megvalósíthatatlannak bizonyult (Mj.: ma is sok tekintetben hasonlót láthatunk - hja, a politikai kultúra egyes elemei kiirthatatlannak bizonyulnak) és nem a valós működést fedte le.
Mivel hosszú lett volna (és lesz) az "erdőtulajdonosoknál" nem hangsúlyoztam ki eléggé, hogy ezeken csak a modern erdőgazdálkodást folytatókat értem, ami csak a bútor- és építőipari fakitermelést jelenti. A jogszabályok (és a csendőrök) is csak az ő igényeiket vették figyelembe (vagyis ha az erdőtulajdonos nem éppen ilyen gazdálkodást akart folytatni, akkor abban ugyanúgy gátolva volt. Ugyanis csak az ilyen gazdálkodás esetén jelent hátrányt az erdei legeltetés, illetve nem tűri az emberek jelenlétét az erdőben bizonyos rövid, de intenzív időszakoktól eltekintve. Vagyis a szénégetők és egyéb erdei népesség csak ekkor számít nekik gyanúsnak.
Egyébként a korabeli közhiedelemmel ellentétben a vándorcigányok jelentős része is ugyanolyan egy szűk járásnyi területen - bár a közigazgatási határoknak ez nem feltétlenül felelt meg - élte le életét, mind a letelepedett mezőgazdasági népesség.

Timár Lénárd 2015.11.19. 15:57:06

Arra sem akarok célozni, hogy a csendőrség az erdőtulajdonos érdekeit nézte, hanem erős hierarchiája miatt úgy viselkedett, ahogy az a központi, állami (és megyei) irányításnak megfelelt. Országos szinten pedig az épület- és bútorfa-termelés fontosabb volt, mint a helyi lakosság megélhetése (aztán később rácsodálkoztak a problémákra, de ez már nem tartozik a témához).

521106 2015.11.19. 17:51:52

@Timár Lénárd:
Meglátva a mondathalmazt már sejtettem, hogy a hasbara legújabb gyöngyszemét olvasom. Az írőjának halvány fogalma sincs a korabeli viszonyokról, talán, ha Tömörkénytől olvasna valamit.
Sajnos a gulyások jól megéltek a foglalkozásukból olyannyira, hogy a rájuk bízott 600 fős gulyának minden egyedét tudták, hogy melyik kié. Voltak köztük bűnözők, de a parasztok is lopkodtak egymástól és bizony a csendőröket hívták segítségül. Ja és húsételt jóval több helyen ettek ritkán mint az erdőszélen.
A betyárokat a tanyaiak félték, mert őket is kirabolták, rájuk gyújtották a házat. A közbiztonságot errefelé
közbátorságnak mondták vajon miért??
Nem kellene tovább nyomatni ezt a hatvanas éveket idéző brossúradumát, eltelt fölötte az idő.
Azért az írásnak 1 pozitívuma van, a Don kanyar nem volt emlegetve.

521106 2015.11.19. 17:55:33

Egy dolgot kifelejtettem az előbb: nem csak az uraság értékeit, hanem Józsi bácsi 1 szem tyúkját, vagy malacát ellopó gazembert is ugyanolyan hévvel hajkurászták és jócskán meg is találták. Ellentétben a mai sünökkel.

Timár Lénárd 2015.11.19. 18:20:32

@521106: Nagyon el vagy tévedve mind személyemet illetően, mind azzal kapcsolatban amit írtam. Először értsd meg, hogy mit írtam és ne szalmabábokat kezdj el püfölni.
(Vagy hogy alkalmazkodjam a blog.hu nemes kommentelési hagyományaihoz, amit te is követsz úgy látom, nagy marha vagy te, édes fiam.)
Egyébként szerintem jóval többet olvastam valaha is a témában, mint te. :)
"a gulyások jól megéltek a foglalkozásukból..." Ne röhögtess...

521106 2015.11.19. 20:01:06

@Timár Lénárd: Konkrét dolgot nem említesz csak általános baromságokat röptetsz. Mi a különbség a gulya a csorda, a konda és a nyáj között észkombájn?? Kinek mi volt a felszerelése??
Tudod a disznóval nem kezdünk birkózni, mert mi is sárosak leszünk, s te még élvezed is.
Remélem a jövő héten már befigyel a holokauszt is.

Timár Lénárd 2015.11.19. 20:15:10

@521106: Megjegyezném, hogy te sem, mert semmi olyat nem írtam, amit te hozol fel most (felszerelésről egy szó sem esett, csak annyi, hogy az állatok számát a pásztorokon kérték számon - hogy azt pedig az év végén, a szerződések teljesítésekor hogyan állt elől, azt maguknak kellett valamilyen módon "pótolni". Hogy hogyan, azt a gazdát - félig-meddig jogosan - egy pillanatnyilag sem érdekelte.)
Azt is csak te állítod, hogy "zsidó" lennék. :)
Egyébként írnék én neked példákat, ha nem valami antiszemita hőbörgést nyomtál volna le mindenféle érvelés címén. (Egyébként ki kell hogy ábrándítsalak, jövő héten a cikkíró foglalkozni fog a holokauszttal)

Timár Lénárd 2015.11.19. 20:30:21

@Hadrian77: Azért az U. S. Marshal Service mind korábban, mind most nagyon sokban (teljesen) eltért és eltér a csendőrségtől, ha erre gondoltál.
@Fredddy:
Egyébként sikerült beszerezni az ajánlott tanulmányt?

Fredddy 2015.11.19. 22:22:34

@Timár Lénárd:

A tanulmányt még nem szereztem be, de rajta vagyok:)

Holokauszt jövő héten még nem lesz, majd csak azután. A jövő héten a vásárok lesznek, aztán az elő világháború és a Tanácsköztársaság, majd a Horthy-korszak átszervezései és fejlesztései. A holokauszt a Csendőrség bűneiről szóló fejezetben lesz, az agrárproletárok, a sztrájkok, az államvédelem és az újvidéki hideg napok mellett.

Az erdőkben telepítés előtt 10, telepítés után 20 évig nem volt szabad legeltetni. A Csendőrségi Zsebkönyv ír a sűrűben talált állatokról:

,,
Ismert dolog, hogy sűrű magas bokrok között,
fiatal erdőben, vagy sűrű füzesben stb. legeltetni
nem szokás, de nem is lehet és nem is szabad.
Az állat maga sem tartózkodik önként oly helyen,
a hol a szabad mozgása korlátozva van, tehát
ily helyeket csak is a közártalmu egyének keresnek
fel leginkább, - hogy abba a lopott állatot
addig míg azt veszély nélkül továbbíthatják, elrejtsék.
Különösen az oly sűrűség, mely nagyobb
erdővel határos, kedvencz tartózkodási helye a
betyároknak.
"

521106 2015.11.20. 07:59:55

@Timár Lénárd: Erre a válaszra számítottam, bejött/antiszemita hőbörgés/

521106 2015.11.20. 08:03:37

@Timár Lénárd: Azért valami konkrét dolgot is írhattál volna már csak a fene nagy olvasottságod okán.

Timár Lénárd 2015.11.20. 09:45:15

@521106: Antiszemtizmus: Amit te hoztál fel elsőként teljesen fölöslegesen és mégis milyen konkrétumokat hozzak fel, mikor csak azt írtam? (Te meg kiakadtál és szemantikai vitát kezdtél a közbiztonság és közbátorság témakörökben). De nem hizlallak tovább, mert ennél nagyobb hülye troll már nem lehetsz.
@Fredddy: "Ismert dolog, hogy sűrű magas bokrok között,
fiatal erdőben, vagy sűrű füzesben stb. legeltetni
nem szokás, de nem is lehet és nem is szabad."
Pont ezért írtam, hogy a csendőrségi zsebkönyv állítása ellenére szokásban volt, lehetett is, de a modern erdőgazdálkodásra való átállás miatt nem volt szabad.

521106 2015.11.20. 10:53:21

@Timár Lénárd: konkrétan nagyképű mocskosszájú vagy általánosságokkal dobálózol, de semmire nem válaszoltál.
Azt már csak félve kérdem, hogy mi volt akkor amikor az állatok szaporodtak??

Fredddy 2015.11.20. 14:41:39

@Timár Lénárd: ok, a sűrű füzessel és a bokrokkal nem tuom, mi a helyzet, de a ,,fiatal erdő", mint olyan, eleve csak az erdőgazdálkodással jelent meg.

521106 2015.11.20. 18:05:01

@Fredddy: Az alföldön a Tisza szabályozásáig a kiterjedt vízivilág volt kitűnő búvóhely , de a múlt század végén az erdőtelepítésekkel tűntek el a kiterjedt puszták is.
Ami érdekes, hogy pl: a szivattyútelepeken is volt a csendőröknek pihenőszoba a potyázások idejére. Tehát a Józsi nem tudta beadni, hogy a Pista földjén a magáét szedi.

scsaba1 2015.11.20. 21:17:12

Ha már így erdőgazdálkodási offba mentünk:

"Az erdők kincstári, illetve állami, világi és egyházi nagybirtokosok, valamint a jobbágyfelszabadulás után megalakult úrbéres közbirtokosságok tulajdonában voltak. A XIX-XX. század fordulójától egy-egy település lakói közösen is vásároltak erdőt, és a vásárlások egyik célja az volt, hogy legelőterülethez jussanak. Az 1950-es évekig fennmaradt a szarvasmarhák erdei legeltetése, bár a XVIII. századi erdőtörvények ezt már tiltották. Ekkor válik általánossá az erdők olyan jellegű védelme, hogy különválasztják a legeltetéstől tilalmazott vágáserdőt és sarjerdőt az úgynevezett „legellőerdőtől”, ahol engedik a jobbágyoknak a közös csordában és gulyában történő legeltetést (Petercsák T., 1988). Az Északi-középhegység sok falujában jellemző, hogy a tulajdonképpeni legelő, magfákkal, cserjékkel vegyes „legellőerdő” volt. Ez Felnémet esetében is igaz. A pásztorok a jobb legelők miatt gyakran behajtották nyájaikat a tiltott sarjerdőkbe, óriási károkat okozva ez által, de legeltették az erdei tisztásokat is. A juhok tavasztól aratásig tartózkodtak az erdőben, rágták a fák, bokrok rügyeit, friss hajtásait. A kecskék erdei legeltetését az erdő tulajdonos már a XVI. századtól tiltotta, mert az állatok a fák leveleit, hajtásait lerágva nagyon sok kárt okoztak."

Innen: felnemet.hu/?tag=makkoltatas

Szóval ha a csendőrök a legelőerdőn kívül találkoztak háziállatok nyomaival, akkor azok meg a kísérőjük jó eséllyel így vagy úgy, de tilosban járt. A poszt sem állít mást.

David Bowman 2015.11.22. 16:12:58

"útlevél csak a külföldre való utazáshoz kellett."
Úgy tudom, oda se.
Sőt, még pénzt se kellett váltani. A 8 koronás egyben 20 frankos is volt.
www.mikeermek.hu/uploads/9._8_ft-20_frank_1877._5355/kepek/b-10a-jpg-150603082214.jpg
Olvastam egy magyar srácról, aki Angliában tanult, és a háború kitörésekor internálták. Semmivel se tudta igazolni magát, mert nem volt semmilyen papírja.

Minorkavidor 2015.11.22. 21:30:41

A dánosi nyomozáshoz kapcsolódik, hogy ennek keretében, mintegy 20.000 cigány állítottak elő országszerte.

Magyarországon az útlevélügyet először az 1903. évi VI. tc. rendezte:

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6874

Béke idején csak három korlát volt: véderő törvény által korlátozottak, büntető eljárás folyik ellenük illetve nem töltötték le büntetésüket, végül a kivándorlási törvény által korlátozva vannak. Útlevélkényszer csak a háborús idején lépett érvénybe.
Útlevélkényszer a "boldog békeidőkben" csak olyan országok fele állr fenn, amelyek maguk megkövetelték az útlevél bemutatását az országukba történő belépéskor. Ilyen állam volt Oroszország és az Ottomán Birodalom. Máshová nem kellett útlevél.
Belső útlevél Magyarországon is kellett 1867 előtt.
Az EVH után is megmaradt az útlevélkényszer, mint azt az útlevélkényszert fenntartó 8720/1922. M.E. is fenntartotta. Az útlevelet abban az időben 1-3 közötti időtartamra állítottál. ki.
Az útlevélnek 1915-től része a fénykép.

A fegyverhasználat lehet, jogy liberális volt a Monarchia idején, de a fegyverrel nem munkaköre miatt rendelkezők számát korlátozta a fegyveradóról szóló (tkp. fényűzési adó) 1883. évi XXIII. tc:

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=6101

A mai szabályozásról szólva csak köszönetet mondhatunk a szigorú szabályozásnak: lásd a párizsi terrortámadások résztvevői Brüsszelben félóra alatt hozzájutottak katonai lőfegyverhez:

www.origo.hu/nagyvilag/20151116-terroristakelteto-brusszelben-fel-ora-alatt-katonai-fegyvert-is-lehet-szerezni.html

www.pestiriport.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Aktualis&MN=Aktualis&AN=molenbeek&LN=Hungarian

minap.hu/cikkek/belgiumban-fel-ora-alatt-lehet-fegyvert-venn

A ma már rendszeressé váló amerikai mészárlások sem suólnak a liberalizáció mellett.

A csendőrséget nemcsak a rovottmúltúak és körözöttek leírását tartalmazó könyv segítette, hanem a ewndőrségi fotók is.Az arcképnyilvántartás már igen korán, 1887-ben megkezdődött, 15 év múlva, 1902-ben már 75.445 személyről volt fotó. A nyilvántartás 1906-ban vált országossá, melyet az ország valamennyi rendvédelmi szerve használhatott és gyarapíthatott. Ennek nyomán jött létre 1909. január 1-jén az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal.

David Bowman 2015.11.22. 22:12:42

"Brüsszelben félóra alatt hozzájutottak katonai lőfegyverhez:"

Texasban meg egy perc alatt lelőtték volna őket.

David Bowman 2015.11.22. 22:13:59

Túl van spilázva ez az egész. Hányan halnak meg egy átlagos éjjel Párizsban?

Minorkavidor 2015.11.23. 09:16:04

@David Bowman:

1:Vagy fordítva.
2: civil halállal vagy bűncselekmény által?

Fredddy 2015.11.23. 16:55:47

@Minorkavidor: fegyverliberalizáció kérdése kicsit túlmutat ennek a cikknek a keretein, az amerikai teljes szabadság egyébként nagyon a másik véglet (ráadásul Amerikában ez egyáltalán nem puszta rendvédelmi kérdés, a szabadon fegyverkező polgárok az alapjtó atyák akarata szerint egyfajta kormányzatot ellenőrző negyedik hatalmi ágként a demokrácia létét garantálják), valahol a kettő között kellene egy optimumot megtalálni.

Asidotus 2015.11.23. 19:25:01

@Fredddy: Európa több országában is van a miénktől lényegesen megengedőbb szabályozás. Ott hogy működik? Erről jó volna egy írás itten,a Lemilen

Fredddy 2015.11.24. 16:25:09

@Nűnű: hát, ezt nem én fogom megírni, vagy legalábbis nem mostanában.

A modern, egybeszerelt lőszerrel tüzelő fegyvereknél maradva: simán van egyébként olyan ország, ahol szigorúbb a szabályozás, például Angliában vagy Japánban. Maguk a jakuzák sem mernek már lőfegyverrel járni. Az északi országokban általában vadászpuskát könnyű tartani, ott az élet része a vadászat. Svájcban minden férfi tartalékos katona is, és otthon tarthatják a sorozatlövő gépkarabélyukat. Szlovákiában külön engedéllyel sorozatlövő fegyvered is lehet, persze nem önvédelemre. Az orosz fegyvertörvény éles fegyverek esetében szintén elég szigorú, nem halálos önvédelmi eszközök tekintetében viszont nagy szabadság van, elég durva cuccokat lehet ,,nem halálos"-ként kapni.
És egyébként Amerikában se lehet mindent, sorozatlövőt pl ott is csak szigorú engedéllyel, és a boltban ott is minden fegyverhez elkérnek pár papírt, nem vagy-e szellemi fogyatékos, bűnöző, vagy ilyesmi. A pontos részletek ráadásul tagállamonként változnak, Texas még Amerikán belül is liberálisnak (vicces, de úgy is mondhatjuk, konzervatívnak) számít.

És persze egy dolog, hogy lehet a tulajdonodban fegyver, hogy mihez kezdhetsz vele legálisan, az egy teljesen másik kérdés.
-Vadászfegyverthez jutni pl Magyarországon se nehéz- feltéve, hogy a vadászat többi követelményének amúgy megfelelsz. De ezzel ugye csak vadászhatsz.
-Sportfegyverhez sportegyesületi tagság, meg pár ilyen dolog kell, de sportfegyverrel természetesen csak sportolni, azaz a megfelelő lőtéren lövöldözni lehet.
-Otthonvédelem. Ez az, amikor nem viszed sehová a fegyvert, hanem otthon nálad van, aztán, ha egy rossz arc be akar jönni, jöhet a ,,get off my lawn"-jelenet. Az európai jogrendszerek legjobb tudomásom szerint nem ismernek külön ilyen kategóriát, a magyar biztos nem. De Amerikában a legálisan megvett fegyverével az otthonát akkor is megvédheti a polgár, ha az utcán amúgy nem engedélyezik a fegyverviselést.
-Az önvédelemnél válik el a szar a májtól. Itt alapvetően két kategória van. Az egyik a nyílt viselés. Európában, és más kultúrhelyen (értve ez alatt azokat az országokat, ahol nem esz meg az oroszlán trafikba menet) ez tilos, csak a megfelelő egyenruhás szervezetek járkálhatnak nyíltan viselt fegyverrel, és ők is csak a szolgálatival. Amerika itt is kivétel, ott a legtöbb helyen a nyílt fegyverviselés papíron legális. Mivel azonban ez a gyakorlatban kb a vadnyugat idején volt elterjedt, a rendőrök általában rácsapnak a nyíltan viselő polgárra, hogy hová lesz a séta (félautomata) M-16-ossal a vállon. A szabadságkedvelő amerikai népek ezt persze zokon veszik, úgyhogy pár helyen egyfajta polgári engedetlenségi mozgalom keretében szarni is nyíltan viselt fegyverrel járnak, és, ha jön a rendőr, hangosan idézik az alkotmány megfelelő passzusait.
-a rejtetten viselt önvédelmi fegyver a legkeményebb kategória. Ez ugye az, mikor Lenke néni a banyatankból egyszer csak előveszi a lefűrészelt csövű sörétest, hogy na megálljatok, pernahajderek. Magyarországon ilyenre engedélyt gyakorlatilag senkinek nem adnak, bizonyított életveszélyben levés kell hozzá (ami ugye necces, mert a halott már nem visel fegyvert, az élő meg mit ugat, ha tényleg akkora lenne a para, már nem élne). Az önvédelmi fegyverhez jutók szűk körében nálunk általában a foglalkozásuk miatt alapból veszélyeztetettnek tekintett bírókat és ügyészeket találunk, meg persze a rossz nyelvek szerint néhány jó rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező politikust. A rejtett viselés Amerika jónéhány városában, illetve államában is tilos, a fegyverkedvelők erőteljesen lobbiznak ez ellen, gyakorlatilag napi politikai téma, hogy hol legális, és hol nem.

teddybear01 2015.11.24. 18:29:18

@Fredddy: "Az európai jogrendszerek legjobb tudomásom szerint nem ismernek külön ilyen kategóriát, a magyar biztos nem."

A magyar nem, de például az angolszász jogrend szerint: "Az én házam az én váram!" Azaz aki engedély nélkül hatol be, visel minden következményt. Sőt ami azt illeti, tudtommal van még pár terület, ahol még a hivatalos rendvédelmi szervek sem csinálhatnak semmit, ha a terület ura nem ad rá engedélyt. Ez egyfajta csökevény a feudális múltból.

Valamikor nálunk is minden városnak és pallosjoggal rendelkező főúrnak hasonló kiváltságai voltak nálunk is, de a fejlődés véget vetett az ilyesminek, bár az egyetemek önkormányzata komolyabb rendészeti jogkörrel rendelkezett a háború alatt.

Fredddy 2015.11.24. 18:58:46

@teddybear01: már úgy értem, konkrétan otthon védelmére való fegyvertartást. Az otthon védelmére (korlátozottan) a magyar jogban is lehetőség van.

Egyetem területére ma sem mehet be a rendőr intézkedni rektori engedély nélkül.

teddybear01 2015.11.24. 19:35:25

@Fredddy: A magyar jogrendről csak annyit, hogy ha megvéded magadat, vagy a tulajdonodat, akkor elítélnek önbíráskodásért. Van rá éppen elég példa a közelmúltban, hogy a rendőrség füle botját se mozgatja a lakosság védelmében, aztán ha az egyén védekezni próbál a bűnözők ellen a bíróság még őt ítéli el.

teddybear01 2015.11.24. 19:44:14

@Fredddy: "Egyetem területére ma sem mehet be a rendőr intézkedni rektori engedély nélkül. "

Kivéve akkor ha alapos gyanúja van arról hogy bűncselekmény folyik a területen, illetve régebbi bűnesetet vizsgál ki. Akkor intézkedhet rektori engedély nélkül is, hisz akár a rektor, vagy a vezetőség is lehet érintett, vagy akkor is, ha üldözés közben lép az egyetem területére.

Az egyetemek jogait jócskán korlátozták már a háború óta.

Hadrian77 2015.11.24. 21:05:00

@teddybear01: bemehet, ha valamelyik dolgozó érintett egy bűnügyben és letartóztatás vagy eljárás van. De az egyetem területén belül a közlekedési szabályokat megszegőket nem bírságolhatják meg maguktól. Ahhoz már rektori engedély kell.

teddybear01 2015.11.24. 21:28:18

@Hadrian77: Kivéve, ha az egyetem területén kívül kezdte üldözni és az egyetem területén kapja el, hisz a KRESZ-t az illető az egyetem területén kívül kezdte megszegni.

Amúgy egyre inkább korlátozzák az egyetemi önállóságot minden területen. A régi karcer például már csak vágyálom, az egyetemi rendészek már nem tarthatnak fogva senkit. Szó sincs már az állam az államban rendszerről.

djangyu 2015.12.02. 11:57:47

@Freddy, csak így tovább. a közbátorság másik értelmét használva viszont kár így elvinni a kommenteket nem témába vágó földrajzi kérdések felé :D

bloggerman77 2015.12.02. 20:11:45

Azért vicc, hogy mindenkit, aki nem az úri osztály tagja volt, potenciális bűnözőnek tekintették.

Az meg nem vicc, hogy ez a cikk ezt a mentalitást most a 21. században nem ítéli el.

És még valami: a csendőrpofont nem a szocialista történetírás találta ki.

Fredddy 2015.12.02. 22:38:00

@bloggerman77: :)

,,Azért vicc, hogy mindenkit, aki nem az úri osztály tagja volt, potenciális bűnözőnek tekintették."
Igen, akkoriban a parasztgazda, sőt, a teknővájó cigány is az úri osztály tagja volt, fantasztikus egy világ volt az.

,,Az meg nem vicc, hogy ez a cikk ezt a mentalitást most a 21. században nem ítéli el."
Ez a cikk ismeretterjesztés céljából íródott, az elítélést kénytelen vagyok az olyan bölcs emberekre hagyni, mint amilyen te vagy. Külön tetszik, ahogy felvilágosult, 21. századi szemlélettel kívánsz igazságot tenni ezekben a 100+ éves dolgokban.

,,És még valami: a csendőrpofont nem a szocialista történetírás találta ki."
Nem is állított senki ilyet.