Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Mint az előző részekben (1,2,3) láttuk, az eredetileg a szövetségi állam túlhatalmának visszafogására is hivatott milíciarendszer mára nagyobb részben a szövetségi állam irányítása alá került (Nemzeti Gárda), kisebb részben a használhatóság határáig, és azon túlra is redukálódott (SDF-ek). Egyesekben ezért felmerült a gondolat, hogy akkor menjünk vissza a Start mezőre, és csináljunk szépen újra milíciákat magunk, magunknak. A cikksorozat most következő, utolsó részében ezekről az emberekről lesz szó.

Tíz nappal ezelőtt jelent meg a magyar nemzetbiztonsági szolgálatokat bemutató posztunk első része, amelyben azt a három klasszikus hazai titkosszolgálatról ejtettünk néhány szót, amelyek a szerző véleménye szerint megérdemlik a „100%-os” jelzőt. Hogy miért? Hát mert megfelelnek annak a – két elemből álló – követelményrendszernek, amely szerintem egy gumitalpú céget valódi titkosszolgálattá tesz:

a.) saját kezdeményezésű titkos információgyűjtést végeznek (úgymond műveleti tevékenység);
b.) saját hatáskörben, a megfelelő engedélyek beszerzését követően jogosultak valamennyi titkos erő, eszköz és módszer alkalmazására.

Következzen most a másik három szolgálat, amelyek bizonyos szempontból kilógnak a sorból.

Az előző két részben (1,2) megismerhettük az amerikai fegyvertartás szabályait, hátterét, rajongóit és ellendrukkereit. A témát eddig főleg az egyéni jogok és kötelességek irányából közelítettük meg, a cikksorozat második felében viszont ez megváltozik: az érdekérvényesítés ugyanis sokkal hatékonyabb, ha az ember magányos rambózás helyett egy egyetértő és összetartó bartáti társaság tagjaként űzi az erőszakos életvitelt. Ez természetesen már akkor is rég magától értetődő volt, amikor az első majom az első kőért lehajolt, de ennyire azért nem megyünk vissza a történetben: egy pár száz éves visszatekintés pont elég lesz arra, hogy megismerjük a második alkotmánykiegészítésben szereplő ,,jól szervezett milícia” múltját és jelenét. Mellette pedig néhány nem annyira jól szervezett milíciáét is.

A hírszerzéstörténelem szakemberei váltig állítják, hogy a mások titkainak kifürkészésére irányuló erőfeszítések egyidősek az emberiséggel, s ezek intenzitását talán csak a párosodás iránti igény múlja felül. Ezért szokták a kémkedést a második legősibb foglalkozásnak nevezni, hiszen a prostitúció aranyérmes helyét kevesen kérdőjelezik meg. Rendszerektől, történelmi korszakoktól és ideológiáktól függetlenül az emberek és az államok mindig is kíváncsiak voltak arra, hogy más emberek és államok mit forgatnak a fejükben, mit titkolnak és milyen szándékaik vannak. Ezen titkok megszerzésének vágya, illetve a szembenálló fél hasonló igyekezetének meggátolása hozta létre évezredekkel ezelőtt azt a szervezettípust, amit ma úgy nevezünk: titkosszolgálat (hivatalosan, a hazai szaknyelv szerint: nemzetbiztonsági szolgálat).

Az előző részben szó volt az amerikai fegyvertartás kulturális, illetve politikai alapjairól és a szövetségi szabályozásáról, most innen folytatódik a cikksorozat: először kicsit megismerjük a fegyverviselés kérdését, majd megismerkedünk a tagállami szabályozásokkal, végül pedig rácsodálkozunk arra, hogy ezt a sok okos szabályt nem csak a politikusok és az alkotmánybírák véleményezik, hanem időnként ilyen-olyan szervezetek is hallatják a hangjukat az ügyben.

,,Nehéz a mértékletesség a szabadság védelmében”

-Titus Livius

Lemiles cikkeimet általában magyar dolgokról szeretem írni, a most bemutatott téma azonban magyar szemmel annyira idegen és egzotikus, hogy éppen ezért lehet érdekes a magyar olvasó számára. Bizonyára mindenki hallott az oregoni vadrezervátum-foglalás ügyéről, és ennek kapcsán fel is tette magának kérdést: a világ bármely pontján lecsapni képes amerikai hadigépezet hogyhogy nem parkolt rá egy tankkal a fennálló társadalmi rend ellen fegyveresen felkelő csoport tagjainak fejére öt másodperccel az események kezdete után? A rövid válasz: mert Amerikában sok mindent szabad.

A hosszú válaszért el kell olvasnotok ezt a cikksorozatot.

A múltkori ajánló után (amelyben a MK Honvédség hívójel-rendszeréről szóló posztot ajánlottuk a lemilesek megtisztelő figyelmébe) most egy még keményebb téma következik, ugyancsak HA5CBM Miklós tollából. A kolléga nagyjából kilenc éve kezdte a nyomozást és a kódfeltörést, a most beajánlott írás az eddig elért részeredményeket tartalmazza. Ha valaki ingerenciát érez magában a további dekódolási folyamatban történő részvételhez, jelezze a kommentek között és összehozzuk Miklóssal. Ahogy elnézem, egy IT-szakember sokat tudna lendíteni az ügyön!

Blogunk régi olvasója (akire itt és most csak rádióamatőr hívójelével, a HA5CBM Miklós-sal hivatkozunk) egy eddig sehol sem olvasható, hadtudományi és kriptográfiai érdekességgel örvendezteti meg az erre fogékony milliókat. Kattintsatok ide és ide, de kommentelni ott is és itt is lehet.

És ne érezd rosszul magad, ha elsőre nem érted. Kérdezz és HA5CBM Miklós örömmel fog válaszolni :-)

Folytatjuk az elkezdett beszélgetést Jasenszky Nándorral, a Terrorelhárítási Központ néhány hónapja kinevezett kommunikációs illetékesével (hivatalosan: a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya vezetőjével). Az első rész eddig úgy 17 ezer kattintást kapott, szóval nem tévedtem, amikor azt jósoltam, hogy lesz érdeklődés a téma iránt. Lássuk akkor a folytatást. Előre szólok: nem rövid, Örkény-rajongók most nézzenek félre.

És mielőtt belevágnánk, egy kis pontosítás azoknak (barátoknak és ismeretleneknek is), akik magánüzenetben, emailben és különböző Facebook-oldalakon kifejtették azon véleményüket, hogy a Lemilblogot (illetve személyesen az interjú készítőjét) kilóra megvette a TEK (vagy a Fidesz). Nos, ki kell ábrándítanom mindenkit, aki ezt gondolja. Én jelentkeztem náluk és én kértem az interjút, ráadásul (amilyen élhetetlen balfasz vagyok) nem kértem cserébe semmit, pedig most így utólag egy Audi igazán jól jönne.

Rendvédelmi, titkosszolgálati és katonai témákkal foglalkozó szakblogként a Lemil már eddig is többször érintette a terrorizmus és a terrorelhárítás különböző aspektusait. Mai, több szempontból is rendhagyó posztunk egy hosszú beszélgetés első részét tartalmazza (a másodikra még várnotok kell néhány napot), amit a Terrorelhárítási Központ nemrégiben kinevezett új kommunikációs vezetőjével folytattam. Rendhagyó a poszt, mert az interjú műfaját eddig nemigen kultiváltuk, s rendhagyó azért is, mert ilyen alapos, a TEK múltját, jelenét és talán jövőjét is érintő beszélgetésre nem igazán emlékszem a magyar sajtó történetéből. És hát úgy gondolom, a "hallgattassék meg a másik fél is" alapelvének érvényesülnie kell.

Jól ismert történelmi és geopolitikai okok miatt a haditengerészeti érdeklődésű magyar military-fanok úgy száz éve vannak nehezebb helyzetben, mint a másik két nagy haderőnem rajongói. Azt ugyanis sokan tudjuk (az újságírók zömére ez most nem vonatkozik), hogy mi a különbség egy vadászgép és egy bombázó, egy PSZH és egy harckocsi, egy karabély és egy géppisztoly között, de hogy miben különbözik egy romboló a fregattól, esetleg egy kutter a korvettől - na ez még azoknak is gondot jelent, akik röhögve felsorolnak tíz különbséget egy harmadik- és egy negyedik generációs könnyű vadászbombázó között. Paxton barátunk (aki régi motoros a szakmában) a lemiles ismeretterjesztés keretein belül most arra tesz kísérletet, hogy egy kicsit oszlassa a hadihajós homályt.

Egyik olvasónk (Gasparus Magnus) hívta fel a figyelmünket erre a videóra. Aki nem értené, miről van szó: egy csecsen (azaz legalább kettő, mert a másik videózott) Budapesten kinyomozta, hogy ki dobálta meg a szovjet emlékművet, majd (régi jó csecsen szokás szerint) arra kérte szépen, hogy videóüzenetben kérjen elnézést a szégyenletes tettéért.

Attól teljesen függetlenül, hogy mi a véleményünk a szovjet emlékmű megdobálásáról, most azt szeretném kérdeni tőletek, hogy szerintetek rendben van-e, hogy két külföldi Budapesten gyakorlatilag megfélemlít egy magyar állampolgárt? És hogy szerintetek mit kellene csinálniuk a magyar hivatalos szerveknek? Már ha szerintetek egyáltalán van ebben az esetben tennivalójuk... Gondolok itt mondjuk a rendőrségre, az Alkotmányvédelmi Hivatalra, neadjisten a TEK-re.

"They shall grow not old, as we that are left grow old:
Age shall not weary them, nor the years condemn."

- Robert L. Binyon: For the Fallen /részlet/

A technika ördöge arról ismert, hogy Murphy törvényének megfelelően olyan embereken is ki tud fogni, akik egyébként sikeresen dacoltak számtalan veszéllyel. A tesztpilótákra, egy eleve kockázatokkal teli hivatás művelőire ez fokozottan érvényes. Ez a szomorú sors teljesedett be Richard Ira Bong őrnagyon is 1945. augusztus 6-án, amikor egy kaliforniai repülőtérről a levegőbe emelkedett egy "Hullócsillagban" (Lockheed P-80 Shooting Star), az amerikai hadsereg légierejénél (USAAF) rendszeresített első sugárhajtású vadászgéptípusban. A rutinfeladatnak indult repülés hamar végetért, amikor Bong kénytelen volt kiugrani a röpképtelenné vált masinából, ami ezután fel is robbant, de abban a kis magasságban az ejtőernyőt már ki sem lehetett nyitni időben.

Gyűjt közületek valaki bélyeget? 

Akkor nagyon kis eséllyel találkozhat ezzel a háborús időkben kiadott  észak-vietnami emlékbélyeggel, ami azt ünnepli, hogy a  35-ös tengerészeti kommandó hős harcosai elsüllyesztettek egy repülőgép-hordozót a saigoni kikötőben. 

Nem, ez nem egy teljesen légből kapott hír. Valóban volt egy vietnami, aki elhatározta, hogy elsüllyeszt egy amerikai hordozót.

Harcosnők és Harcosok!

Ismét eljött a hadakozás ideje, ajánlom figyelmetekbe a következő napok hadjáratát, Közép-Európa legnagyobb

katonai hagyományőrző

rendezvénysorozatát, a Tavaszi Emlékhadjáratot.

Március 25. és május 21. között anyaországbeli és felvidéki események sorozatával emlékezünk meg a dicsőséges tavaszi hadjáratról.

 A képen Heger Arthur festménye az isaszegi csatáról. (forrás: mek.oszk.hu)

Milyen furcsa ez a cím, megbolondultak a szerkesztők? Jogos a kérdés, de egyértelmű "nem" a válasz, a szavak közötti logikai kapcsolatot egy ember jelenti, Kiss Károly, a hadtudós, a katona, az író, a novellairodalom úttörője, a költő, a Nemzeti Őrsereg ideológusa és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 

"Ő egy új irodalmat kezdett köztünk - a hadit - megalakítani." Ezzel a mondattal búcsúztatta barátja, Toldy Ferenc a hadfit, a költőt, az akadémikust. Túlzott? Nem, Kiss Károly ténylegesen a megalakítója volt a hadi nyelvezetnek. Ő volt az, aki Kazinczy mellett küzdve a nyelvújítás korának egyik legnagyobb nyelvészévé vált. Ő volt az, aki 1828-ban megalkotta a

honvédelem

kifejezést, majd publikációjával elterjesztette az országban, illetve a magyar területeken. Az ő kitalációja a honvéd(ő) szavunk is, amelyet 1832-ben sikerrel javasolt megjelentetni az akadémiai nagyszótárban. Pályafutása a garancia arra, hogy értette a hadi nyelvet, kellő gyakorlatot szerzett a háborúskodásban. Egész életpályája szimbolikus, 1793-ban született, a jakobinus diktatúra kialakulásának évében,  halálozási évében, 1866-ban pedig kitört a számunkra oly gyászos osztrák-porosz háború. Berukkolása is nevezetes évi, 1809. szeptember elsején így írta naplójában: 1809-ben "lettem katona, a 37. magyar gyalogezredben kadét. Papp József főhadnagy hadfogadó tiszt Szegeden volt a beiktatóm”.

Biztosan ismeritek a „kötelező kűr” fogalmát, ha nem máshonnan, hát a műkorcsolyából. Március nyolcadikán minden, magára valamit is adó újságíró és blogszerkesztő előtt két opció áll: vagy szembemegy az elvárásokkal és arisztokratikus távolságtartással csak azért sem posztol nőkkel kapcsolatos kontentet, vagy beáll a sorba és fogcsikorgatva, magában morogva, esetleg szemlesütve kitalál egy olyan témát, ami egyfelől megfelel a nap mesterséges hangulatának, másfelől azért nem köpi szemen magát.

A Lemilblog az idén (is) a második utat választotta. Nem hóvirággal, ingyenes intim szőrtelenítéssel vagy házilag elkészíthető, olcsó gasztronómiai remekek receptjével kedveskedünk női olvasóinknak, hanem egy olyan listával, melynek tételeit olyan nők jelentik, akik a hadviselés mindmáig maszkulin világából kiemelkedve megmutatták, hogy a katonai és katonai vezetői erények nem kizárólag a férfiak kiváltsága. A cím pedig talán nem csak németeseknek lesz ismerős: a II. Vilmos német császárnak tulajdonított Kinder, Küche, Kirche a konzervatív felfogás szerinti női szerepek német nyelvű felsorolása (gyerek, konyha, templom), amit kiegészítettem a negyedik, háborút jelentő Krieg szóval, már csak azért is, mert nagyon szépen alliterál a többivel. 

Az ókori Róma iránt érdeklődő régi motorosaink közül talán vannak, akik emlékeznek Atrox barátunkra, aki úgy hét és fél évvel ezelőtt (atyavilág, hogy repül ez a kurva idő...) vendégszerzőként egy kétrészes posztban (első rész itt, a második pedig itt) mutatta be a gladiátorokat, illetve a 10. Savaria Történelmi Karnevált.

Nos, Atroxról sokáig nem hallottunk, most azonban bejelentkezett és kiderült, hogy nem (csak) a heréit vakarta: egy olyan hírrel lepte meg a szerkesztőséget, amit azonnal közkinccsé is teszünk, a stratégiai társasjátékok kedvelőinek legnagyobb örömére.

Az első, repülőgép-hordozóról indított légicsapás rövid története.

Katonai és rendvédelmi témákkal is rendszeresen foglalkozó bloggerként a szerző sem mehet el szó nélkül az elmúlt hónapban a hazai sajtóban és közbeszédben kibontakozott vita mellett, melynek középpontjában egy, a Honvédelmi Minisztérium által január közepén nyilvánosságra hozott hír áll. Biztosan sokan olvastátok, ezért csak röviden: arról van szó, hogy a 2017/2018-as tanévtől kezdve két középiskolában (a szekszárdi Adyban és a fővárosi Than Károlyban) katonai képzést indítanak, a HM támogatásával.

A mai miniposzt apropóját a dübörgő Valentin nap adja, sok olvasót vonz ez a szerelmes téma, mi a kisebbségre gondolva jelentetjük meg e rövidke cikket, főleg a férfi nemnek (de ki tudja?) Igaz, hogy ma Bálint napja van, a hazafias tisztesség azt kívánná, hogy Balassi Bálinttal, vagy Török Bálinttal, mint a honi hadfiak kitűnőségeivel foglalkozzunk, de találtunk egy hasonlóan izgalmas témát. Persze Balassi és Török is izgalmas, aki nem is akar tovább olvasni, annak kitűnő írást ajánlunk a török kori katonatemetésekről, vagy Esztergom felszabadításáról, de akár olvasható a török korból más írás is, Mohács, Piros Alma, vagy akár egy  korai kézigránát. 

Múlt pénteken délután élesedett a hadvezéres szavazós vitaposzt és – az előzetes elvárásoknak megfelelően – elég szép statisztikákat tudhat a magáénak: a 36000+ kattintás és a 340+ komment azt mutatja, hogy a lemiles olvasótábor ismét hatékonyan mozgósította szellemi tartalékait. Köszönjük a kattintásokat és a kommenteket (noha - a közvélekedéssel ellentétben - nekünk ebből nem igazán származik semmiféle közvetlen előnyünk; a Lemilblogot az Index nem sorolta a "hirdetésre ajánlott" kategóriába, ami végül is nem is baj, trollok és hülyék enélkül is idetévednek néha, csak úgy megjegyeztem).

De térjünk vissza a kályhához és értékeljük közösen a poszt tanulságait. Ez úgy történik, hogy én megírom a számokat, az eredményeket, majd levonok néhány szubjektív következtetést, neadjisten provokálok is egy kicsit (azt úgyis szeretitek), ti pedig a kommentek között kifejtitek a véleményeteket az egészről. Na hogy hangzik? Ja, szerintem is kurvajól.

Az öt hónappal ezelőtti fegyveres-szavazós poszt sikerén felbuzdulva (közel hatvanezer kattintást és 335 kommentet kapott, ami a Lemilblog eddigi legolvasottabb cikkévé tette) úgy gondoltam, hogy ismét valami hasonlóval lepem meg a hadtörténelem iránt érdeklődő lemiles olvasóközönséget. A múltkori, eszközközpontú tárgyi megközelítés helyett ezúttal a történelemalakítás személyi oldaláról próbálok (ugyancsak a segítségetekkel) választ keresni ugyanarra a kérdésre: hogyan alakították a háborúk, a fegyveres konfliktusok az emberiség történelmét, s kik azok a katonai parancsnokok (nevezzük őket az egyszerűség kedvéért hadvezéreknek), akik ebben az alakításban a legfontosabb szerepeket játszották.

Idén is elzarándokoltunk Körmöcbányára, hogy - most már lehet mondani: hagyományos - gyalogtúra keretében felmehessünk a Görgey Alagúthoz. Nagyon rosszul indult a nap, az egyik kocsi és vezetője vis maior miatt kiesett a túrából, ez azt jelentette, hogy 13 fő helyett 10 fő tudott csak indulni északra. Kellemetlen helyzet volt, mert kettő embert a startnál haza kellett küldenünk, de sajnos nem volt más variáció. Az útfelület sima volt, száraz, nem volt gond sem az oda-, sem pedig a visszaúton.

A körmöci sífelvonó mögül ez a látvány fogadta a túrázó csapatot:

A Konteóblogon jelent meg ugyan, de szerintem a lemiles olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat Rókakígyó kolléga posztja a "kiskormányzó" 75 évvel ezelőtti haláláról. Arról nem is beszélve, hogy a tízmillió repülési szakértő és az ugyanennyi hadtörténész országában kiemelt várakozásokkal tekintünk a szakemberek hozzászólásaira :-)