Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

szeptember 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (158) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (11) rendvédelem (54) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) usa (54) USA (7) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Vendégposzt - A szarajevói merénylet

2011.01.12. 12:00 Lemilblog


Amikor a középiskolások a casus belli fogalmával ismerkednek, tanáruk az esetek 99%-ában az első világháború kitörésének klasszikus példájával szokta illusztrálni az új fogalmat. Aehrenthal kolléga bemutatkozó posztját olvashatjátok a szarajevói merényletről (amelynek komoly konteó-irodalma is van, amiről szívesen olvasnánk a kommentekben...)


Bármilyen különös, a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett szarajevói merénylet előzménye egészen 1389-ig nyúlik vissza. 1389. június 28-án, Szent Vid (Vitus) napján szenvedte el a középkori Szerbia történetének legnagyobb vereségét a törököktől Rigómezőn. I. Murád szultán azonban nem élvezhette seregének döntő győzelmét, mert Miloš Obilić a saját sátrában szúrta le. Ez a nap lett a szerbek gyásznapja.

Ferenc Ferdinánd még 1913 szeptemberében elhatározta, hogy a XV. (szarajevói) és a XVI. (raguzai) osztrák-magyar hadtestek következő évi, Bosznia-Hercegovinában tartandó hadgyakorlatát személyesen is megtekinti. A vizitet Oskar Potiorek tábornok, Bosznia-Hercegovina tartományi kormányának vezetője kezdeményezte. A tábornok a trónörökös embere volt, akinek a látogatását saját tekintélyének növelésére is fel kívánta használni, mivel 1911-óta nem igazán volt képes hatékony kormányzást folytatni a tartományokban. De a látogatásra Ferenc Ferdinándnak is égetően szüksége volt: a trónörökös tekintélye 1914-re a mélypontjára csökkent. Ehhez hozzájárult Chotek Zsófia grófnővel kötött házassága is.

A trónörökös és a grófnő házassága igazi szerelmi házasság volt, ami akkoriban nem csak a dinasztikus körökben, hanem még a közemberek körében is igen ritka volt. Bécsben a Monarchia legfelsőbb köreiben a házasság óriási botrányt kavart. Hamilton hercegnő – aki Festetich Tasziló herceg felesége volt – kijelentette: „Egy Chotek császárnénak nem fogunk meghódolni”.

Metternich Paulina hercegnő – akit Erzsébet császárné gyűlölt és egy csomó versében kifigurázott – megszervezte az arisztokrácia ellenállását. Márpedig ha egy nő (ráadásul egy arisztokrata, egy Metternich, egy igazi dörzsölt intrikus) igazán gyűlöl egy másikat, akkor ott kő kövön nem marad. „Térden állva kérhetjük az Istent, hogy ez az ember haljon meg, hogy Ausztria meg legyen kímélve attól a szégyentől, amit ő a monarchiára hoz!”. Ferenc József csak úgy járult hozzá a házassághoz, hogy Zsófia nem lehet császárné és a születendő utódok nem lehetnek trónörökösök.

Hogy egy férfi mit meg nem tesz a szerelemért…

Ferenc Ferdinánd a házasságával elbaltázott tekintélyét politikai tevékenységével sem tudta visszaszerezni. Minden fontosabb ügybe beleártotta magát és helyzetét (1906-tól ő volt a hadsereg felügyelője) leginkább arra használta fel, hogy uralkodását előkészítse, így saját embereit megpróbálta a lehető legmagasabb pozíciókba helyezni. Így került Potiorek Bosznia-Hercegovina élére, és nyílt titok volt, hogy a közös külügyminiszter, Berchtold gróf is az ő embere volt. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a „régiek” – így Conrad vezérkari főnök, báró Burián István közös pénzügyminiszter és gróf Tisza István magyar miniszterelnök – egyáltalán nem lelkesedtek érte. A két tábor – a Belvedere és a „Mumienkabinett” (ahogy Ferenc Ferdinánd az uralkodó embereit gúnyolta) – ellentéte azzal járt, hogy a Monarchia katonai és politikai vezetése teljesen összezavarodott és szétzilálódott.

A trónörökös ellen korábban már háromszor kíséreltek meg merényletet: 1902-ben, 1906-ban és 1910-ben. Mivel 1909 óta ő helyettesítette az uralkodót minden hadgyakorlat alkalmával, ezért önmagában a boszniai hadgyakorlaton való részvétele nem volt különösebb meglepetés. Ferenc Ferdinánd azonban Szarajevóba is látogatást kívánt tenni, ahol
Ferenc József 1910-ben fényes külsőségek közepette tett látogatást. Ezt kezdetben mindenki helyeselte, mint olyan eseményt, amely képes rá, hogy a Monarchia tekintélyét megemelje Bosznia-Hercegovinában.

1914 tavaszán azonban egyre többen gondolták azt, hogy – legalábbis a szarajevói látogatást – mellőzni kellene. Így a katonai elhárítás (az Evidenzbureau) főnöke, August Urbanski von Ostrymiecz (ugye milyen szép németes hangzású neve van…), az uralkodó főudvarmestere, Alfred Montenuovo herceg, a trónörökös katonai kabinetirodájának vezetője, Karl Bardolff gróf, és ha ez még nem lenne elég, már az asszony is visszakozott. Ferenc Ferdinánd is egyre jobban elbizonytalanodott. Június elején audiencián fogadta őt az uralkodó. Ferenc Ferdinánd panaszkodott, hogy nem bírja a hőséget, ezért nem szívesen menne. „Tégy, amit akarsz...” – válaszolta Ferenc József. A trónörökös idegei a pattanásig feszültek, olyannyira, hogy saját császári és királyi kezével méltóztatott széjjeltépni császári és királyi zsebkendőjét.

Hangsúlyozni kell, hogy Ferenc Ferdinánd nem gyávaságból tétovázott: istenhívő ember lévén azt vallotta, hogy az Úr akaratát nem lehet elkerülni. De ambiciózus ember lévén uralkodni akart és nem meghalni. Tudta, hogy Potiorek, a saját, valamint a Monarchia presztízse érdekében kockáztatnia kell.

Ezt még akkor is vállalta, ha tudta, hogy nem fog olyan védelemben részesülni, mint Ferenc József 1910-es látogatása alkalmával (akkor az út mindkét szélén kettős katonai sorfal állt).

A látogatás kellemetlenségekkel indult. Június 24-én a chlumetzi pályaudvaron le kellett kapcsolni a minden kényelemmel ellátott szalonkocsit, mert tengelye áttüzesedett. Bécsbe érkezve pedig csak egy világítás nélküli kocsit tudtak biztosítani, amit ezért este gyertyával kellett világítani. „Akárcsak egy kripta” – jegyezte meg Ferenc Ferdinánd. Bár a trónörökös nem reménykedett olyan biztonsági intézkedésekben, mint az uralkodó, azonban elmondható, hogy még azokat az intézkedéseket is elmulasztották, amelyek a lehetőségekhez képest rendelkezésre állottak volna. Így például a trónörökös programjának legapróbb részleteit is ismerni lehetett a napilapokból, amihez természetesen a merénylők is hozzáfértek.

Na de kik is voltak a merénylők? Ehhez egy picit meg kell ismernünk Szerbia akkori helyzetét.

Az első és második Balkán-háborúban Szerbia területe megduplázódott, tekintélye, hatalma és diplomáciai kapcsolatai megerősödtek. Már nem egy jelentéktelen balkáni államocska volt, ami a
Monarchia egyetlen tüsszentésére azonnal visszabújik az odvába, hanem az antant potenciális szövetségese. Ehhez hozzájárult, hogy a hadsereg tekintélye és politikai befolyása óriásira növekedett.

A katonai elhárítás vezetője, Dragutin Dimitrijević ezredes annak a külpolitikai iránynak volt az első számú képviselője, hogy nem szabad leállni a hódításokkal, hanem folytatni kell Bosznia-Hercegovina és a Monarchia egyéb, szerbek által lakott területeinek megszerzésével. Azt is szerették volna,
hogy az új területeken nem civil, hanem katonai közigazgatás lenne. A kormány vezetője, Nikola Pašić azonban úgy vélte, először meg kell emészteni a hódításokat, integráli kell őket Szerbiába, ezért békésebb külpolitikát igyekezett folytatni a Monarchia irányába. A közvélemény megosztott volt, a helyzet 1914 tavaszán belpolitikai válságot idézett elő Szerbiában. A hangulat pattanásig feszült volt, a szerb kormány egyre kevésbé volt képes megfékezni a hadsereg és a rengeteg titkos, illegális csoport tevékenységét.

A kiélezett helyzetben Dimitrijević elhatározta, hogy nyomást gyakorol a szerb kormányra. Kapcsolatba lépett a kezdetben Vladimir Gaćinović, később Danilo Ilić vezette, többségükben zavaros gondolkodású fiatal szerbekből álló, "Ifjú Bosznia" elnevezésű szervezettel. Ilić tagja volt a Dimitrijević vezette „Egyesülés vagy halál” nevű titkos szervezetnek is, így a kapcsolatfelvétel egyszerű volt. A merénylők mind fiatalok voltak, hogy ha elfognák őket, ne lehessen őket halálra ítélni.


De vajon miért katonai képzettséggel nem rendelkező, fegyverforgatáshoz
nem értő fiatalok voltak a merénylők? Ha komolyan gondolták volna a merényletet, nem tudtak volna Szerbiából összeszedni képzett mesterlövészeket, akiknek nem remeg meg a kezük? Hiszen Szerbia éppen hogy befejezett két háborút. Nem lett volna vállalkozó egy ilyen nagyszabású merénylet kivitelezésére? Nyilván lett volna elég kiválóan képzett jelentkező.

Dimitrijević szándéka azonban pontosan egy elhibázott merénylet volt!


A katonai elhárítás vezetője tudta, hogy egy sikeres merénylet rendkívül súlyos következményekkel járna Szerbiára nézve. Neki egy, a trónörökös ellen elkövetett sikertelen merénylettel belpolitikai céljai voltak, mégpedig a szerb kormány megbuktatása. Úgy képzelte, hogy a sikertelen merénylet miatt akkora nyomás fog a Monarchia részéről a szerb kormányra helyeződni, hogy kénytelen lesz lemondani, akkor pedig az ellenzék, vagyis a hadsereg által támogatott politika kerül hatalomra. Dimitrijević tehát szándékosan alkalmatlan merénylőket küldött. A szerb kormány tisztában volt azzal, hogy valami készül, de amikor óvatosan figyelmeztetni próbálta a Monarchia vezetését, a merénylők már rég Szarajevóban tartózkodtak: a 7 merénylő (Gavrilo Princip, Nedjelko Čabrinović, Trifko Grabež, Vasa Čubrilović, Cvetko Popović, Danilo Ilić és az egyetlen muzulmán, Mehmed Mehmedbašić) már 3 héttel a merénylet előtt Szarajevóban voltak.

1914. június 28-án reggel Ferenc Ferdinánd vasúton érkezett Szarajevóba. Megtekintette a kaszárnyát, majd a 6 autóból álló oszlop harmadik kocsijába szállt feleségével. A Miljacka folyó mentén, az Appel rakparton haladtak. A rakpart mindkét oldalán tömeg állt. Köztük volt a hét merénylő, akik közül csak Ilić volt fegyvertelen. 10 óra 26 perckor Čabrinović a mellette közel elhaladó autóra dobta szerb gyártmányú gránátját. Hogy honnan tudta, melyik autóban ül a trónörökös? Nos, egy segítőkész rendőr árulta el a merénylőknek…

A gránát a nyitott autó lehajtott tetejére esett, onnan a mögöttük 40 méterrel haladó kocsi alá
gördült és felrobbant. A benne ülő Erik Merizzi alezredest, Potiorek szárnysegédjét és Alexander Boos-Waldeck alezredest, valamint körülbelül 20 nézelődőt sebesített meg. A trónörökös a városházára érkezve inkább dühös volt, mint ijedt. A mit sem tudó polgármester elkezdte ünnepi beszédét, de a bosszús Ferenc Ferdinánd hamar leállította: „Ez aztán igazán szép! Idejön az ember meglátogatni ezt a várost és bombákkal fogadják!” Azonban feleségének sikerült lecsillapítania. Elhatározták, hogy megváltoztatják a programot. Mindenki azt gondolta, hogy ez volt a merénylet, amire számítani lehetett, ezért nem volt pánikhangulat; úgy gondolták, hogy sikerült elkerülni a katasztrófát. Senki nem gondolt arra, hogy még lesz újabb próbálkozás. Čabrinovićot egyébként elkapták, nem sikerült a folyóba vetnie magát, de azt nem árulta el, hogy vannak bűntársai.

A trónörökös a városházát elhagyva ismét autóba ült, immár Potiorekkel együtt. A nagyobb biztonság kedvéért a kocsi bal oldali hágcsójára
felkapaszkodott Franz Harrach gróf alezredes is. Azért erre az oldalra, mert erről az oldalról érkezett a gránát is. Az oszlop megint az Appel rakparton haladt, csak most az ellenkező irányba, mivel a trónörökös meg akarta látogatnia a sérült Merizzi alezredest a kórházban. A katonaság igénybevételéről lemondtak, mivel nem díszruhában voltak és egyébként is úgy vélték, a merénylet már lezajlott.

Az oszlop első két kocsiját azonban valószínűleg elfelejtették
tájékoztatni arról, hogy megváltozott az útvonal és befordultak a Ferenc József út és az Appel rakpart sarkán. A trónörökös autója ezt látva szintén befordult, de Potiorek rákiáltott a sofőrre, hogy egyenesen menjen. Erre a sofőr – a közlekedési szabályokat megszegve – a járda mellé hajtott, hogy vissza tudjon fordulni.

Na és vajon ki állt a járdának pont azon a részén? Úgy van.

Princip egyből, célzás nélkül lőtt. Az első lövés Zsófia hercegnő hasi aortáját találta el a kocsin keresztül, miközben állítólag egy rendőr éppen kiütni készült a pisztolyt revolvert (9 mm-es Browning) a merénylő kezéből, de valaki lefogta a kezét. Másodjára a fegyvert visszarúgás közben sütötte el újra, ezért a golyó röppályája magasabbra sikerült, így eltalálva Ferenc Ferdinánd nyakát. A trónörökös és felesége a kórházban haltak meg, de eszméletüket már az autóban elvesztették.

Joseph Redlich
osztrák képviselő és publicista leírta naplójában, hogy a trónörökös halála semmiféle érzelmi megnyilvánulást nem okozott. A Práterben, a bécsiek kedvelt pihenőhelyén és a vendéglőiről nevezetes Grinzingben 29-én egész nap szólt a zene. Egy anekdota szerint Ferenc József a temetés előtt azt mondta, „hogy én holnap milyen szomorú leszek...”. Tényleg  szomorú, mert a trónörökös nem volt gonosz ember. Igaz, hogy nem kedvelt bennünket magyarokat, de senki sem érdemli meg, hogy önző politikai célokból félrevezetett naiv fiatalemberek oltsák ki az életét.

108 komment

Címkék: szerb terror osztrák hadtörténelem i. világháború osztrák magyar vendégposzt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gukker 2011.01.12. 16:42:34

Egy kis kiigazítás:
"egy rendőr éppen kiütni készült a revolvert (9 mm-es Browning) a merénylő kezéből"
A 9 mm-es Browning (mint a képen is látható) nem revolver, hanem öntöltő (félautomata) fegyver.

Gukker 2011.01.12. 16:49:52

Ez lett az eseményből:
http://hu.wikisource.org/wiki/N%C3%A9peimhez!

aehrenthal 2011.01.12. 16:53:25

Köszönöm a gratulációkat. Itt is szeretném megköszönni Tiborunak a lehetőséget és azt a néhány képet, amit beszerkesztett. Ami a trónörökös házasságát illeti, arra 1900. július elsején került sor a csehországi Reichstadtban.
Hogy Zsófia mit tudhatott? Nos erről nem találtam semmit, de az teljes bizonyossággal állítható, hogy FF fülig szerelmes volt az asszonyba. Zsófia 1868. március elsején született és megélhetését azzal biztosította -figyelem; egy grófnőről van szó! -hogy Frigyes főherceg felesége Izabella főhercegnő udvarhölgye volt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.12. 17:02:16

És ki mit tud arról, hogy egyesek szerint maga a császári udvar szervezte volna meg Ferenc Ferdinánd megmerénylését..?

tudi 2011.01.12. 19:01:11

Érdekes írás. Dimitrijević ezredessel mi lett a merénylet után, amit ő nem akart sikeresnek, csak hát a srácok túlteljesítették a célt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.12. 19:23:06

@tudi:

Mivel az elfogott terroristák rá is vallomást tettek, a turpisság végül kiderült. A sors iróniája, hogy nem emiatt kellett meghalnia, hanem mert rávertek egy másik balhét: megvádolták, hogy összeesküvést szőtt a szerb trónörökös ellen.

(Úgy látszik, ennek a Dragutinnak volt valami baja a trónörökösökkel...)

És mivel az ilyesmit egyetlen monarchiában sem csípik, jól halálra ítélik és 1917-ben agyonlőtték.

Aztán az ötvenes években rehabilitálták, mert utólag nem találták bizonyítottnak a részvételét ez utóbbi összeesküvésben. A Ferenc Ferdinándos üggyel a jugoszláv bíróság nem foglalkozott.

Iustizmord 2011.01.12. 20:06:09

én mondjuk aztat nem értem meg h miért is volt mésaliance egy cseh grófnővel kötött frigy.

biztos nem ért fel egy párezer négyzetkilométeres kis német hercegség 3. lányával, vagy egy egy német nevű, francia nyelvű orosz herceógnővel, de hát örökös tartományból, meg nemes mégiscsak...

Kullancs1983 2011.01.12. 20:49:08

@Iustizmord: Az ilyesmit (hogy milyen az elfogadható menyasszony) az uralkodócsaládok többnyire maguk szabályozták. A komoly elvárások nyilván azért voltak, nehogy valami szerelemtől hülye örökös tönkretegye a család többszázéves munkáját. Nemrég olvastam az Ikont Frederick Forsyth-tól, abban elemezték hogy mik (voltak) az elvárások egy orosz uralkodóval szemben. Hát az sem volt engedékenyebb...

ace22 2011.01.12. 20:49:50

Ferenc Ferdinánd ráadásul korabeli golyóálló mellényt is viselt, ami azonban a nyakát nem fedte...

"A 9 mm-es Browning (mint a képen is látható) nem revolver, hanem öntöltő (félautomata) fegyver."

Korrekt, de a Tűzfegyverek 3. részében lesz félautomata revolver is... :-)

Kismy 2011.01.12. 20:49:51

jó kis írás, köszi!

anno domini azt hiszem a Magyar Hírlapban (hangsúlyozom, igen-igen régen) volt egy sorozat ilyen, és ehhez hasonló politikai gyilkosságokról. én mindig abból készültem órákra.

niklas 2011.01.12. 20:58:32

Iustismord!

A Habsburg-ház törvényei szerint 12 uralkodó őst kellett felmutatni ahhoz, hogy valaki házasság révén a családba kerüljön, a Chotek grófok nem voltak uralkodók.

Uralkodónak számított bármelyik család, ha a császáron kívül mástól nem függött, pl német fejedelmi családok is.

Iustizmord 2011.01.12. 21:27:21

@niklas:

NIKLAS! KÖSZÖNÖM!

de vmi link ami ezt alátámasztja?

Iustizmord 2011.01.12. 21:28:10

@niklas: bocs és off és sorry, meg aktuálpolitika, de akkor se gyurcsány, se orbán nem nősülhetne be oda.... :o))))

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.12. 21:33:05

@niklas:

Én még az uralkodótól sem függök :-)

Pitzur 2011.01.12. 22:41:43

Ez a Princip úgy néz ki, mint valami cigány nótaénekes. Lehet, hogy lent Boszniában hős, de elég Horváth Pista feje volt szegénynek. :-)

Egyébként ez a trónörökös se volt kutya, nem szarozott, én nem mentem volna ki megint az utcára miután a kocsimra dobtak egy nádét. Ez a fickó szabályosan házhoz ment a halálért

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.12. 22:54:50

@Pitzur:

"...elég Horváth Pista feje volt szegénynek"

Azért ne feledjük, hogy ez (asszem) rabosítási fotó, ami azután készült, hogy Gavrilót, khm, erőteljesen kihallgatta a policáj meg a feldzsandarmeri; egy ilyen procedúra után az lenne a meglepő, ha Princip úr fitt és nett, mint egy nyíló rózsa.

Pár órával korábban mégiscsak megölte az egyik európai nagyhatalom trónörökösét és feleségét, s száz évvel ezelőtt azért elég kevés jogvédő meg TASZ-os ügyvéd kószált az őrszobák környékén.

laverdasfc 2011.01.12. 23:07:07

Ez a szándékosan elszúrt merényletes ötlet azért meredek. Az ember azt hinné, hogy ilyen hülye nem lehet senki. Az a film jut eszembe amiben Chevy Chase és Dan Aykroyd mint két balfék azt a feladatot kapják, hogy lőjenek ki egy szovjet rakétát az USA-ra. És amilyen hülyék, még össze is jön nekik (Kémek, mint mi :))

Aki Bécsben jár, annak a múzeum (ha jól emlékszem az Arsenal területén van) és a Belvedere mellett érdemes elmenni a Kaisergruftba is. Ott az egyik falon talál egy táblát, ami tipikusan mutatja ennek a degenerált uralkodócsaládnak a morbid felfogását. Bár a két áldozatot egy távoli apátság kriptájában helyezték el, de a táblán kb. ez áll:
"Az első világháború első áldozatainak, F.F.-nek és Frau F.F.-nek az emlékére..."
Arról egy büdös szó sem esik, hogy meghalt még abban a háborúban néhány millió ember. Ennyit a Habsburg mentalitásról.
Persze Bécsben a mai napig emléktábla hirdeti egy szigorú tekintetű grúz úriember hősiességét is. Azért ez se semmi.

MTi 2011.01.12. 23:29:17

Dimitrijevic valóban nagy sz@rkeverő volt.
Potiorek meg egy igazi balfék - a Szerbia elleni 1914-es hadjáratban ez "gyönyören" megmutatkozott: a Drinán keresztül támadni szembe a hegyláncokkal... a szerb tüzérség, meg a géppuskák úgy lőtték a kuk-katonákat halomra, mint a nyulakat.
Szebb: valamikor az aszfaltban megvoltak Princip "lábnyomai" - én is álltam ott...
Az megvan: a bosnyákot megkérdik:
- Mújó, olvastad a Híd a Drinán-t?
- Miaz, hogy olvastam?! Járákáltam rajta...

aehrenthal 2011.01.13. 00:36:09

A Habsburg-dinasztia saját szokása alapján csak az uralkodóházak, ill. az egykori német fejedelmek családjainak tagjait tekintette egyenrangúnak. Így egyenrangú (Ebenbürtig) házasságot csak ilyen család tagjaival lehetett kötni. Fontos volt, hogy a leendő házastárs római katolikus legyen. Azt hiszem ezt a szabályt csak a 20. század közepén oldották fel. Habsburg Ottó felesége pl. nem római katolikus volt.
A támadási irány megválasztása katonai szempontból valóban rossz döntésnek bizonyult, talán az játszhatott benne szerepet, hogy Potiorek nem akarta védtelenül hagyni a bosnyák határt, mert attól félt, hogy szerb betörés esetén az ottani szerbek fellázadnak.

aehrenthal 2011.01.13. 00:38:36

@aehrenthal: Esetleg talán még az is szerepet játszhatott a támadás ilyen irányú megválasztásában, hogy be akarták keríteni a szerb hadsereget.

rozsdafarku 2011.01.13. 07:35:40

@ace22: Semmit sem von le a poszt értékéből, mégis egy apró pontosítást javaslok.
"A gyilkos fegyver" című képen Colt Modell 1903-as pisztoly látható.Ezzel szemben az igazi gyilkos fegyver Browning Modell 1900-as pisztoly:
en.wikipedia.org/wiki/FN_M1900
A kalibere is kisebb.
Még egy kis pontosítás:
/Vagy kötözködés!:)/
"Másodjára a fegyvert visszarúgás KÖZBEN sütötte el.."
Lehetetlen!
Visszarúgást KÖVETŐEN!
A gyilkos fegyver látható még:
A fegyverek nagykönyve
121.o
Chris Mc Nab
Totem Plusz Könyvkiadó
2005

ezüstérem 2011.01.13. 08:31:50

@tiboru: Ha nem is a császári udvar szervezte meg a merényletet, de szerintem a Német Császárság keze nagyon benne lehetett a dologban. Akkoriban már, ha jól emlékszem a gimiben tanultakra, eléggé noszogatott minket a pancser új német vezetés, hogy ideje lenne már kirobbantani a háborút. Hiába na, nem volt egy Bismarckuk, telhetetlenek voltak, és az idióták felrúgták a Három Császár szövetségét... Bezzeg, ha akkor az oroszokkal szövetkeznek, akkor nincs Trianon, és nincs bolsevizmus...

eMM2 2011.01.13. 08:39:41

@tiboru:
Aztán rabként sem lehetett aranyélete Principnek.Tüdőgyulladásban halt meg a várbörtönben(most lusta vok utánanézni hogy pontosan hol) 1918-ban.Megérdemelte.De FF is a sorsát, rátarti dölyfös igazi habsburg volt.
Amúgy az okosok szerint a világháború úgyis kitört volna előbb utóbb, később lett volna rá másik ok.
Ja és szerintem mi magyarok Habsburg Károly királlyal végülis jobban jártunk mint a magyargyűlölő FF-el.Nem véletlenül nem akarta őt (Károlyt) később az ántánt tényleges magyar királynak.
Ha nem lennék lusta dög meg nagyon elfoglalt manapság írnék egy postot a királypuccsokról amikor Károlyt az istennek se akarta Horthy visszaengedni magyar királynak pedig megígérte.Érdekes és elég ritkán boncolgatott téma,nem úgy mint Sarajevó ami lerágott csont már bocs.Ezzel nem a postírót akarom bántani elsőre végülis nem is volt rossz írás, ámbár lett volna még mit írni a témáról de biztos karakterstoppot addot tiboru:)))

eMM2 2011.01.13. 08:43:59

@ezüstérem:
Bolsevizmus pont azért lett mert a németek anyagilag és tettileg (logisztikailag szép magyar szóval) támogatták az agybeteg Uljanovot (gyengébbek kedvéért a jóságos Lenin bácsit) azért hogy az oroszok kiessenek a játékból,és megszűnjön a kétfontos nyomás rajtuk.Hát ez végülis sikerült de lám mi lett belőle.

ezüstérem 2011.01.13. 08:44:51

Ja, és egy lehetséges felbujtókról szóló elemzést, vagy egy en bloc a Nagy Háborúról és Trianonról szóló posztot elolvasnék itt is, meg a konteón is :)

eMM2 2011.01.13. 08:52:24

@ezüstérem:
Hátha itt elkezdenénk a Nagy Háborúról szóló elemzést akkor abból kb Háború és Béke hosszúságú rétestészta lenne.Trianon meg a konteós blogra kívánkozna inkább de tiboru mester valamiért nem szereti az ilyen "magyarkodós" témákat.

ezüstérem 2011.01.13. 09:36:53

@eMM2: Hát sajnos az előtt kellett volna leszerelni az oroszokat egy szövetséggel, mielőtt már elkezdődött volna a sokfrontos háború... Megkapták volna a Balkánt, Németország a területeit, természetesen a monarchia meg elégtételt a FF-t ért sérelemért :)

rozsdafarku 2011.01.13. 09:40:40

@eMM2: Princip was too young to receive the death penalty, being twenty-seven days short of his twentieth birthday at the time of the assassination. Instead, he received the maximum sentence of twenty years in prison. He was held in harsh conditions which were worsened by the war. He got tuberculosis,[3] and had one of his arms amputated in prison when the disease infected an arm bone. He died on 28 April 1918 at Terezín (a place which, under the Nazi regime, in the 1940s, would become infamous as Theresienstadt concentration camp), 3 years and 10 months after he assassinated the Archduke and Duchess. At the time of his death, Princip weighed around 40 kilograms (88 lb), weakened by malnutrition, blood loss from his amputated arm, and disease.

stoppos76 2011.01.13. 10:40:30

@tiboru: "Aztán az ötvenes években rehabilitálták, mert utólag nem találták bizonyítottnak a részvételét ez utóbbi összeesküvésben. A Ferenc Ferdinándos üggyel a jugoszláv bíróság nem foglalkozott."

Mire nem jó a jó öreg bíróság nyakonöntve némi kellemes nacionalizmussal. Esetleg újra nem temették? :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.13. 11:01:37

@eMM2:

"...de biztos karakterstoppot adott tiboru"

:-))

Bizonyám; és a szerző - nagyon fegyelmezetten - be is tartotta a 10-11 ezer karakterben meghatározott felső korlátot!

MTi 2011.01.13. 11:11:52

@tiboru: de ismerünk mi olyan szerzőt :) is, aki 2, sőt 3 részes posztokban borzolta a nagyérdemű idegrendszerét :-D Sőt: elégé el nem ítélhető módon - a Barátoközthöz hasonlóan :) - a legizgalmasabb részénél megszakítván a közösül... khm.. az aktuális részt!

vén betyár 2011.01.13. 12:31:59

@rozsdafarku: Vitatkoznék:
Az FN M1910, sorozatszáma 19074, chambered az AKCS 0,32 [1] [2] [3] (a többiek 19075, 19120 és 19126 vásárolt a Fekete Kéz tag) volt a fegyver által használt Gavrilo Princip merényletet Ferenc Ferdinánd főherceg Ausztria a Szarajevóban június

aehrenthal 2011.01.13. 12:51:18

@ezüstérem:Nagyon valószínűtlennek tartom, hogy ez igaz lenne, már csak azért is, mert II. Vilmos volt FF talán egyetlen igazi, valódi politikai szövetségese, sőt, emberileg is közel álltak egymáshoz.

gaul 2011.01.13. 13:50:36

Nekem ez jut eszembe:
" -Melyik Ferdinándot, Müllerné? - kérdezte Švejk, tovább masszírozva a térdét. - Két Ferdinándot ismerek. Az egyik a Průša drogista szolgája, tudja, aki egyszer megivott tévedésből egy üveg hajszeszt, aztán ismerem még a Kokoška Ferdinándot, amelyik a kutyapiszkot szokta összeszedni a házakból. Egyikért se nagy kár."

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.13. 14:11:41

@MTi:

Ha már az Alapító Atyák sem rendelkeznének előjogokkal és kiváltságokkal, hová fajulna a világ..?!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.13. 14:12:43

@vén betyár:

Ez, izé, egy kicsit szétcsúszott...

Kullancs1983 2011.01.13. 14:31:08

@rozsdafarku, @vén betyár: A wikipedián is FN 1910-est ír, meg a képen is az van. (A Colt 1903 nem tudom milyen lehet, de aligha van rajta Fabrique Nationale logó (vagy hogy hívják azt)). Ja, a 9mm meg nem okvetlenül a "híres" hanem a .380ACP. Jaj de értek hozzá..:P

Itt egy link, kép is van:
world.guns.ru/handguns/hg/be/fn-browning-m1910-and-m1922-e.html

vén betyár 2011.01.13. 14:49:22

@tiboru: @Kullancs1983:
Valóban!A képen látható gyilkos fegyver a valódi tettes, az általam olvasott és idézett könyv tévedett.
Contrary to many reports from various sources, an M1900 was not used to assassinate Archduke Franz Ferdinand of Austria in Sarajevo on June 28, 1914; the handgun used by Gavrilo Princip in that notorious incident was instead a FN 1910.

en.wikipedia.org/wiki/FN_M1900

manes 2011.01.13. 16:35:21

@gaul: A világirodalom egyik gyöngyszeme.Mindjárt nekiállok és elolvasom ujra.

tudi 2011.01.13. 18:22:44

@tiboru: Köszönöm a választ. Valóban peches ember lehetett szegény.

scourgeofgod 2011.01.13. 20:06:59

Remek anyag. Jó lenne egy poszt Rudolf trónörökös haláláról is, bár az talán a konteóra jobban illene.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.01.13. 21:55:35

Ha már konteóra vágysz:
egyik kollégám évekkel ezelőtt kifejtette, hogy Gavrilo Principet válójában a francia titkosszolgálat képezte ki. Sőt az egész merénylet mögött ők állnak. Természetesen az egész ármánykodás Magyarország ellen irányult.
Speciel kinevettem, hogy pont egy nyiszlett takonypócra van szükségük, akit még a gerillák is kiszuperáltak.

eMM2 2011.01.13. 23:20:56

@tiboru:
Mert rendnek kell lenni.:)
Akkor mégsem írnék a királypuccsokról az ennyibe nem férne bele.

eMM2 2011.01.13. 23:23:17

@Lord_Valdez:
Mert ilyen a legjobb kém! Kicsikém!:)

eMM2 2011.01.13. 23:24:10

@gaul: Ferencjóskát meg leszarták a legyek.:)

butyko 2011.01.14. 02:45:17

@tiboru: " A Ferenc Ferdinándos üggyel a jugoszláv bíróság nem foglalkozott. "

Ez valami néphagyomány lehetett náluk.:)

Tudomásom szerint Szerbia 1914-ben nem teljesítette az OMM-nak a gyilkosság kivizsgálását szorgalmazó követeléseit.

Konkrétan ez volt a bekövetkező hadüzenet "kézzel fogható" indoka.
Pontosan egy hónappal később.

Tél tábornok 2011.01.14. 04:39:33

Ezek a rácok sosem fértek a bőrükbe, ugyanakkor nem mondanám, hogy helytelenül cselekedtek. Egy Habsburgért sose kár...

peelou75 2011.01.14. 16:31:25

@butyko:

Az igazán tragikus az, hogy az alatt az egy hónap alatt rengeteg lehetőség adódott, hogy elsimítsák az ügyet, aztán a vége mégis jó nagy szoppantyú lett. Keegan "Az első világháború" c. könyvében eléggé közérthető formában írja le a folyamatot. A német császár meg az orosz cár hihetetlen balfaszok voltak. Mondjuk jól meg is járták a végin...

Minorkavidor 2011.01.14. 17:35:13

@Kullancs1983:

De ő volt, 1896-ban, apja, Károly Lajos főherceg (1833-1896) halála után lett az. Károly Lajos, az uralkodó- I. Ferenc József- öccse volt. Az öcs, I.Ferenc József és Zsófia fiának Rudolfnak az 1889. január 30-i mayerlingi öngyilkossága- melyet szeretőjével Vetsera Maria bárónővel együtt követett el- után lett hivatalosan trónörökös. Csakhogy, mivel csak 3 évvel volt fiatalabb, ténylegesen már ekkor is a fia számított annak.

Minorkavidor 2011.01.14. 17:40:19

@tudi:
1917. áprilisában, Szalonikiben egy szerb hadbíróság! koncepciós perben halálra ítélte Apis ezredest ( ez volt a fedőneve). Az ok: balkáni belharc, számla kiegyenlítés, túl nagy hatalomra tett szert. Az ítélet és a kivégzés mögött Pasics az " örökös" szerb miniszterelnök állt ( Pasicsot szerb Cavuor-nak is szokták nevezni kortársai)(.

Minorkavidor 2011.01.14. 17:44:05

A történelmi Magyarország szétesése, a Trianonhoz vezető út
IV. rész

Ferenc Ferdinánd politikája, a szarajevói merénylet és a végzetes döntés

1914 június 28-án Gavrilo Princip szerb terrorista agyonlőtte Ferenc Ferdinánd főherceg trónörököst és feleségét Hohenberg Zsófia főhercegnőt. Ki volt ez a főherceg és milyen politikát folytatott?

Ferenc Ferdinánd származása, családja és házassága

Ferenc Ferdinánd 1863 július 18-án született Grazban Habsburg-Lotaringiai Károly Lajos főherceg (I. Ferenc József öccse) és apja második felesége Mária Annunciáta nápoly –szicíliai királyi hercegnő első gyermekeként. Három édestestvére volt: Ottó Ferenc József főherceg (akinek fia Károly lett a Monarchia utolsó uralkodója), Ferdinánd Károly Lajos főherceg és Margit Zsófia főhercegnő voltak. Rajtuk kívül apja harmadik házasságából volt még két féltestvére is: Mária Annunciáta főhercegnő és Erzsébet Amália főhercegnő. Ferenc Ferdinánd nagybátyja beleegyezésével felvette az Este hercegi családnevet ezzel hozzájutott V. Ferenc modenai uralkodóherceg örökségéhez. Így Ferenc Ferdinánd hivatalos teljes neve a következő lett: Franz Ferdinand Karl Ludwig Josef von Habsburg-Lothringen, Erzherog von Österreich-Este.
A klasszikus képzésben részesült, azaz katonai képzést kapott és különböző alakulatokban szolgálva emelkedett a tábornoki rangig. Sőt a császár 1902-ben még tengernaggyá is kinevezte.
Noha Ferenc Ferdinándnak a családja több rangban hozzáillő hölgyet ajánlott, ő mégis szerelmét, Chotek Zsófia grófnőt vette el feleségül 1900 július 1-jén. Ferenc József csak morgantikus házasságot engedélyezett. Ez azt is jelentette, hogy közös gyerekeik ki lesznek zárva trónöröklésből, és a von Hohenberg családnevet, kell viselniük, továbbá Zsófia trónörökös feleségeként sem viselheti a jövendő császárné (die künftige Kaiserin-Gemahlin) címet csak a jövendő császár felesége (die Gemahlin des künftigen Kaisers) megszólítás járt neki. A Magyar Királyságban liberálisabbak voltak a szabályok, tehát magyar királyné lehetett volna. Ugyanez a helyzet a Cseh Királyságban is. A szívózást jelezte az is, hogy az ifjú asszony az esküvő napján csak a főnemes hercegnői címet kapta meg (Fürstin von Hohenberg), csak 1909-ben kapta meg család nőtagjait megillető hercegnői címet (Herzogin von Hohenberg) és az ezzel járó Fenség (Hoheit) megszólítás jogát. Ennek az volt az oka, hogy a Chotek családot, noha Csehország legősibb főnemesi családjai közé számított, a Habsburg-család mégsem tartotta magukkal azonos rangban születettek (Ebenbürtigkeit).

Ferenc Ferdinánd politikája

Ferenc Ferdinánd politikai pályája előtt bátyja, Rudolf 1889 január 30-i mayerlingi öngyilkossága nyitotta meg az utat. Igaz ekkor még édesapja lett a trónörökös, de mivel csak néhány évvel volt fiatalabb bátyjánál, a figyelem már ekkor Ferenc Ferdinánd felé fordult. Ferenc Ferdinánd hivatalosan csak apja 1896-ban bekövetkezett halálakor lett trónörökös.
Amíg I. Ferenc József a már kialakult struktúrák megszilárdításával vélte a problémákat megoldani, addig Ferenc Ferdinánd változásokban gondolkodott. Az uralkodó ugyan politikai ügyekben tényleges rendelkezési jogot soha nem engedett át, de a hadsereg belső ügyeiben mind nagyobb hatalmat adott neki, végül 1913-ban kinevezte hadsereg főfelügyelőnek (Generalinspektor) nevezte ki, ami a Legfelsőbb Hadúr után következő legmagasabb méltóság. A magas posztok betöltésében „katonai irodája” segítette. Az idézőjel nem véletlen katonai kérdések mellett politikai kérdésekkel is foglalkozott. Mintegy a hátsó ajtón lépett a politikába. Mivel a politikai műhely a Belvedere-palotában működött, ezért Belvedere-kör néven is szokták emlegetni.
Ferenc Ferdinánd politikai elképzelései az 1890-es években alakultak ki. Eleinte Albercht főherceghez hasonló gondolatokat vallott. Albrecht főherceg elképzelései szerint a kiegyezés helyet, az arisztokráciát kell a tartományokban megerősíteni, és a tartományok olyan „föderációját” létrehozni, amely a császári centrális hatalmat úgy megerősíti, hogy hódításokra is képessé teszi.
A Ferenc Ferdinánd-i koncepcióban a hangsúly a centralizmuson van, a koronatartományok föderalizmusa nem más, mintegy tartományi beosztású centralizált állam. A főherceg egyszer így világította meg elképzelései lényegét: „ Ezért szeretném a jelenlegi Magyarországot négy vagy öt ilyen államelemre, a mai Csehországot két, a jelenlegi Galíciát ugyancsak két részre széttagolni, akkor a német nép Magyarországon és Csehországban éppúgy megerősödhet, mint a tulajdonképpeni osztrák anyatartományaiban.”.

A Nagy-Ausztria-i Egyesült Államok szövetségi államai.
Forrás: Wikimédia Commons

Azonban ez a tartományi felosztás feudális eredetű volt és nem etnikai alapú. Amikor 1914-ben Eichhoff báró Popovic 1906-os elképzeléseit felhasználva nyelvhatárok szerinti belső tagozódást ajánlotta, a trónörökös azzal utasította el, hogy a történelmileg kialakult koronatartományi határokat nem akarja bolygatni, mert épít a tartományi patriotizmusra (amely ekkor már nem létezett). Fontosnak tartotta a német nyelv államnyelvé történő emelését.
Amikor eredeti elképzeléséről le kellett mondania és a trializmussal, végül a dualizmussal is számolnia kellett, a hadsereg egységesítése mindvégig terveinek központjában maradt. A magyar Honvédség és osztrák megfelelőjének, a Landwehrnek a közös hadseregbe történő beolvasztását tervezte, valamint helytelenítette a parlamentek újoncállítási jogát is. Pedig ez utóbbi az adó megszavazással együtt már a polgári kor előtt is az akkori országgyűlés joga volt!
A császári főhatalom legfőbb akadályát a dualizmusban, valamint a dualizmushoz mereven ragaszkodó magyar vezetőrétegben látta. Ellenszenve az idők során gyűlöletté fokozódott. Tisza Istvánnal kölcsönösen gyűlölték egymást. Ez a gyűlölet érlelte meg benne 1903 után a trializmus gondolatát. Eredetileg ezt csak átmeneti állapotnak szánta, amíg meg nem törik magyar uralkodó osztály hatalmát. Pedig a trializmus a főherceg alapjában véve ellenezte, mivel szerinte tovább gyengíti a birodalom amúgy is gyenge szerkezetét. Erre jó példa a csehek 1901-es kísérlete. Az osztrák miniszterelnöknek írt levelében határozott visszautasítást követelt: „ a helyzet úgy áll, hogy amennyiben most engedünk s paktálunk a csehekkel, és nekik nemzeti engedményeket teszünk, akkor minden elveszett. Mesterségesen egy trializmust hozunk létre, amely a Monarchia már egyébként is fellazított szerkezetét teljesen tönkreteszi.” Ebből is látszik, hogy a Horvátországgal alkotandó trializmus taktikai jellegű volt, az „oszd meg és uralkodj” ősi elvére épült. 1905 őszén a „fiumei rezolíció” (a horvátországi szerbekkel is összefogó Supilo körének a nyilatkozata, hogy támogatja a magyar ellenzéket, és ezzel kapcsolja össze a horvát nemzeti célok elérését, pl. Dalmáciának Horvátországhoz csatolását) hatására ejtette, mert úgy látta, hogy „az eddig csak Budapest ellen irányuló antagonizmus, most már antidinasztikus karaktert is nyert.”
1906 a főherceg sikeres éve volt. Bizalmasai közül az év tavaszán Beck báró osztrák miniszterelnök, az év őszén Aehrenthal külügyminiszter, Schönaich tábornok közös hadügyminiszter, Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök lett. Erős volt a befolyása az osztrák pártoknál és a sajtónál is. Maga köré gyűjtötte a magyarországi nemzetiségek néhány elégedetlen vezetőjét is. Vaida-Voevod, Maniu (román), Hodza (szlovák), Wilder (horvát), Steinacker, Brandsch (szász) politikusok tartoztak a csapatába. Ekkor Bécsben „kettős kormányzásról” beszéltek a kávéházakban.
A trónörökös a magyar elit miatti gyűlöletében nemcsak a nemzetiségi vezetők, hanem a munkásmozgalom felé is kacsintgatott. Magyarországon támogatta az általános választójog bevezetését, de Ausztriában, ahol 1906-ban ténylegesen bevezették a német népelem súlyának csökkenése miatt nem!
Ferenc Ferdinánd külpolitikájának alapeleme volt az erőteljes fellépés. Erőteljesen szorgalmazta Szerbia teljes bekebelezését. Ezen túlmenően szorgalmazta Románia csatlakozását a Monarchiához. Ezt úgy próbálta elérni, hogy a csatlakozásért cserébe Erdély a román koronatartomány része lett volna! Ezért is ellenezte 1914 elejéig a bolgár szövetséget. Szorgalmazta a három császár szövetségének felújítását mintegy „szent szövetségi alapon, mondván „ha a Romanovok és a Habsburgok egymással háborúznak, egymást taszítják le a trónról.” Ebben igaza lett! Pártolta a haditengerészet erőteljes fejlesztését, különösen a drága dreadnoughtok építését, mert gyarmatosító ambíciói voltak. Élesen olaszellenessége abból fakadt, hogy bennük látta a Monarchia tengeri hatalmának és balkáni terjeszkedésének legfőbb akadályát. A magyar elit természetesen a trónörökös külpolitikai terveit is élesen ellenezte, egyrészt sokallották a dreadnoughtokra szánt pénzt, másrészt nem lévén olaszellenesek, ők pártolták az Olaszországnak tett engedményeket (területit is!). Továbbá azért, mert Szerbia és Románia csatlakoztatása annyira megnövelné a nemzetiségi elem számát, hogy az a dualizmust veszélyeztetné. Végül a magyar nagybirtok monopolhelyzetet élvezett a Monarchia piacán belül, a szerb és román agrártermékek konkurenciáját nem viselték volna el.
Ferenc Ferdinánd politikai elképzelései azért nemcsak azért nem valósulhattak, meg mert még trónra lépése előtt meggyilkolták, hanem, mert irreálisak és inkoherensek voltak, amint ezt fentebb kifejtettük.
Elképzeléseit a magyar uralkodó osztályok egységesen elutasították, míg az osztrák térfélen egyes elképzeléseit támogatták (centralizáció, dualizmusellenesség, Szerbia bekebelezése), de az egészet soha. Még leginkább a délszláv és román politikusok támogatták a trialista elképzelései miatt, ám mint láttuk trializmusa csak taktikai jellegű volt.

A szarajevói merénylet

A trónörökös 1913 szeptemberében elhatározta, hogy a szarajevói (XV.) és raguzai (XVI.) következői évi hadgyakorlatát, hadsereg főfelügyelői minőségében megtekinti és egyúttal trónörökösi minőségében Szarajevót is meglátogatja. A célok kibővítése Potiorek kormányzó javaslatára történt, aki kifejtette, hogy a tartományt nem lehet tovább úgy kormányozni, ha nem tesznek valamit a Monarchia tekintélyének emelésére a lakosság körében.
Kezdetben mindenki helyeselt Ferenc Ferdinándnak, de 1914 márciusától megnőtt az aggodalmaskodók száma és hangja. Először dr. Sunaric a tartománygyűlés horvát alelnöke hívta fel a figyelmet a szerb nemzetiségű lakosság Monarchia ellenes érzelmeire. Majd az elhárítás főnöke, Urbanski von Ostrymiecz a befutott jelentések alapján szintén a szarajevói látogatás lefújását javasolta. Ahogy közeledett a látogatás időpontja, úgy szaporodtak a figyelmeztetések. Előbb udvari orvosa, majd később felesége is ellenezte a látogatást.
Ferenc Ferdinánd ezeken a figyelmeztetéseken elgondolkodott, nem volt gyáva ember, már háromszor kíséreltek meg ellene merényletet, 1902-ben, 1906-ban és 1910-ben. De most ugy érezte, hogy szüksége van a látogatásra, Potiorek egyetértett vele és minden felelőséget magára vállalt a látogatás idejére. A látogatással egyrészről a Monarchia és a Habsburg-ház tekintélyét akarta megerősíteni, másrészt személyes tekintélyét is meg akarta erősíteni. Ugyanis nagyot változott a világ 1906-hoz képest, 1914-re teljesen elszigetelődött. Conradtól a Redl-ügy miatt elhidegült, Aehrenthal külügyminiszter meghalt, utódjával Berchtolddal csak korrekt volt a viszonya, nem ált közel hozzá a közös pénzügyminiszter Bilinski, az osztrák miniszterelnök Stürgkh, valamint a közös hadügyminiszter Krobatin sem. Azt se felejtsük el, hogy szeretett felesége első alkalommal lehetett mellette hivatalos rendezvényen.
Végül mégis csak elindultak, június 25-én Mostarba, Hercegovina fővárosába, uralkodónak kijáró fényes fogadtatás, merénylők sehol, programon kívül aznap délután átugranak Szarajevóba keleti holmit vásárolni, a házaspár nagyon elégedett. Június 26-27-én Ferenc Ferdinánd megtekinti a két hadtest hadgyakorlatát, minden nagyon szép, minden nagyon jó, záporoznak az elismerések. A felesége női programot bonyolít le ez alatt, templomok, jótékonysági szervezetek üzletek. Már csak az utolsó napot kell letudni. Az esti vacsorán a főherceg felesége azt mondta Sunaric doktornak, hogy tévedett, mert, lám a tartomány lakossága- a szerbek is-barátságosan fogadták. Mire a helyi viszonyokat jól ismerő Sunaric, hogy akkor esik le egy nagy kő a szívéről, ha holnap este épségben viszontlátja a házaspárt. A vacsora után szűk körben vita kezdődött a másnapi programról. Mind Rumerskirch a trónörökös udvarmestere, mind Höger ezredes a katonai irodájának tagja a program törlése mellett volt, ám Potiorek kormányzó ismét a teljes felelőséget magára vállalva a program megtartása mellett érvelt. Neki a parádéra saját kormányzói tekintélyének emelése miatt volt szüksége.
Másnap a 6 autóból álló konvoj (a trónörökös pár a 3.-dikban utazott) 10 óra 26 perckor érte el a 6 merénylő hálóját, ők 4 belga gyártmányú revolverrel és 6 szerb eredetű kézigránáttal („bombával”) rendelkeztek. Azonban az egyetlen moszlim, Mehmedbasic megijedt egy mellette álló csendőrtől, Cabrilovic megsajnálta a házaspárt, Popovicról meg sem mozdult, kiderült, hogy rövidlátó, Trifkó Grabez megint nem volt biztos a merénylet értelmében, Princip izgatottságában zavarba jött, egyedül Cabrinovic lépett akcióba, kibiztosította kézigránátját és a 3-dik autóra dobta. Utána előírásszerűen bevette a ciánkáli kapszuláját, ami azonban nem hatott, elfogták. A bomba felrobbant ugyan, de csak 22 ember sebesült meg, haláleset nem történt. A városházára érve feszült tanácskozás vette kezdetét. Potiorek javaslatára úgy döntöttek, hogy a programot folytatják, de az útvonalat módosítják, erről azonban Potiorek elfelejtett szólni a konvojt vezető autó sofőrjének. Az első két autó az eredeti tervnek megfelelően jobbra fordult az Appel rakpart és a Ferenc József út sarkán. A trónörököspárt szállító autó sofőrje követni akarta őket, de Potiorek észrevéve a megváltozott útvonaltól való eltérést a sofőrre kiáltott. Erre az lefékezett, Princip előtt tette, aki most nem jött zavarba és kétszer, más források szerint háromszor lőtt. Egy detektív észrevette, hogy Princip előrántja revolverét, le is akarta fogni a merénylő karját, ám egy szerb-, aki nem volt tagja a csoportnak leütötte.
Kik felelnek a trónörököspár haláláért osztrák és szerb oldalon?
Osztrák oldalon, paradox módon maga Ferenc Ferdinánd is, aki a sikertelen első merénylet után beleegyezett a folytatásba, de a főfelelőség Potiorek tábornok-kormányzót terheli, aki hibák egész sorát követte el. Noha ő kezdeményezte a látogatást, de az elegendő biztosítás megszervezéséről. Nem gondoskodott. Ugyan szerveztek egy katonai bizottságot, de tagjai összevesztek. Gerde rendőrfőnök ugyanis kevesellte és megbízhatatlannak is tartotta a 120 rendőrét, katonai erősítés iránti igényét elutasították. Június 27-én vacsora után tartott megbeszélésen Potiorek vállalása miatt döntöttek a másnapi parádé mellett. Másnap, az első sikertelen merénylet utáni tanácskozáson Höger ezredes, aki már előző nap is józanul érvelt most az javallotta, hogy a hadgyakorlaton részvett katonaság igénybevételével biztosítsák az utat. Javaslatát azzal az indoklással utasították el, a katonák még úton vannak ráadásul gyakorlóruhában, ami nem illik a parádéhoz! Ráadásul nem vették igénybe a városban levő 250 főnyi katonaságot sem! Potiorek 2 utolsó végzetes hibájáról már szóltunk. Végül a szarajevói látogatás időpontját 1914 június 28-ra –Szent Vid napjára- a szerbek Mohácsának 525-dik évfordulójára időzítették.
Szerb oldalon a merényletet az „Ifjú Bosznia” („Mlada Bosna” szervezet tagjai követték el.). A titkos szervezet paraszti származású főként szerb középiskolás diákokból alakult. Az „Ifjú Bosznia” emellett tagja volt annak délszláv nacionalista mozgalomnak, amely a Monarchia elpusztítását tűzte ki célul. A merénylet tulajdonképpeni kiagyalója az 1911-ben alakult „Egyesülés vagy Halál” („Ujedinjenje ili Smrt”) elnevezésű szerb terrorszervezet volt. A szervezet deklarált célja a szerb egység megteremtése, Szerbia felkészítése a „piemonti” szerepre, forradalmi szervezetek létesítése, mindenütt ahol szerbek élnek, végül harc a szerb egység ellenségeivel szemben. A szervezet fő támasza a tisztikar, és az egyetemista-középiskolás ifjúság volt. A titkosság az akciókra, tagokra és a hálózatra vonatkozott. Viszont lapja a beszédes nevű Pijemont nyíltan hirdette céljait, persze nem tüntette fel az impresszumban, hogy egy titkos szervezet lapja. A szervezet vezetője Dimitrijevic („Apis”) ezredes volt a vezetője 1911+ben a Drina hadosztály vezérkari főnöke, de 1914+re a szerb titkosszolgálat feje lett. Befolyása a Balkán-háborúk után nőtt meg, szinte állam lett az államban. Ez 1914 tavaszára kormányválsághoz vezetett. Ugyanis Pasic konszolidálni szerette volna a helyzetet. Egy hosszabb nyugalmi időszakot képzelt el, melyben bevezetik az elfoglalt területeken a polgári igazgatást, beindítják a gazdaságot. Pasics természetesen nem mondott le a nagyszerb egység megteremtéséről, de ennek megvalósulását a nemzetközi politika alakulásától tette függővé. Ezzel szemben a tisztikar árulásnak tekintette az óvatosabb politikát, mert a nemzeti lelkesedés megtörésétől tartottak, továbbá ők a megszerzett területeken a katonai igazgatás fenntartását kívánták. A gyilkossággal az „Egyesülés vagy Halál” terrorszervezet vezetői mintegy „kész helyzet” elé akarták állítani a kormányt, rákényszerítve arra, hogy erőteljesebb politikát folytasson. Az ellentétről még Bécsben is tudtak, egy elemzésben így írtak róla: „olyan erőt képviselnek, amelyet nem lehet lebecsülni. Pasics és hívei jobban kell féljenek ettől a társaságtól, mint az egész parlamenti ellenzéktől.”
A merényletnek természetesen külpolitikai vonatkozásai is voltak. Az ezredes és társai féltek a főherceg trialista elképzeléseitől. Attól tartottak, hogy ha azokat sikerül megvalósítani és működőképesnek bizonyulnak a nagyszerb vágyaknak egyszer és mindenkor befellegzett. Elméletben igazuk lett volna, ám Ferenc Ferdinánd részéről a trializmus csak taktikai fogás volt, mely a magyar uralom megtörését célozta.
Pasics ádázul gyűlölte és halálos ellenségének tartotta a szervezetet, mert szerinte veszélyeztetik Szerbia biztonságát és belső rendjét. Igen érdekes, hogy a Fekete Kéz elnevezést Pasics pártja ragasztotta a szervezetre. a szerb kormányfő valamikor június 5-ke táján szerzett tudomást a készülő merényletről. A határőrséget figyelmeztették, ám a terroristák addigra már átlépték a határt. Virágnyelven megpróbálta figyelmeztetni a Monarchia vezetését, ám az üzenet annyira ködös volt, hogy Bécsben a diplomácia nyelvében leginkább járatos szakértők sem tudtak semmi konkrétumot kihámozni belőle. Az addig érthető, hogy nem dobhatta fel nyíltan a terroristákat, mert akkor a kormánybukás csak a legjobb lehetőség lett volna számára, de a diplomácia nyelvének számos árnyalata van.

Július, a végzetes döntés hónapja

Ferenc Ferdinánd főherceg és neje, Hohenberg Zsófia meggyilkolásának a híre kora délután ért Bécsbe és Budapestre, ám a gyűlölt főherceg halálhíre „a bécsi udvarban és a budapesti társaságban inkább örömet okozott, mint gyászt.” De a politikusok és a katonák már a háborút fontolgatták.
A vezérkar főnöke Franz Conrad Zágrábban értesült a tragédiáról és egyúttal a lehetőségről. Mint emlékirataiban írja: „nem néhány fanatikus cselekedete, hanem jól szervezett akció eredménye. Ez Szerbia hadüzenete Ausztria-Magyarország ellen. Erre csak háborúval lehet válaszolni.” Mivel szerinte Szerbia hadat üzent, azonnali mozgósításra és támadásra van szükség. Conrad úgy számolt, hogy a szerb hadsereg nagy része a bolgár határon összpontosul, ezért Szerbiát egy meglepetésszerű támadással gyorsan le lehet rohanni. Ezt támasztotta alá a belgrádi katonai attasé értékelése, aki szerint a szerbek csak 100.000 harcképes katonát tudnak bevetni Ausztria ellen. „Hat osztrák-magyar hadtesttel négy hét alatt leverjük Szerbiát és az egész területet elfoglaljuk.” Így a többi nagyhatalmat fait accompli elé állítják, csak ekkor jöjjön a diplomácia, hogy elsimítsa a bonyodalmakat.
Conradot támogatta Krobatin közös hadügyminiszter is. I. Ferenc József és Berchtold külügyminiszter ettől eltérően reagáltak. Noha a katonai akció tervét elfogadták, de szükségesnek tartották a vizsgálat lefolytatását, a diplomáciai előkészítést, valamint a német támogatás megszerzését is. A német támogatást már június 30-án megkérték Tschirschky nagyköveten keresztül, aki még aznap elküldte a kérést Berlinbe. Stürgkh gróf, az osztrák miniszterelnök belpolitikai okokból tartotta fontosnak a leszámolást, szerinte a birodalmon belüli szláv népesség kapcsolatait a Monarchián kívül élő délszláv mozgalmakkal csak a Szerbia elleni háborúval lehet elvágni. Mind az optimista, mind a pesszimista osztrák politikusok és katonák akarták a háborút. Az optimisták azért, mert egy gyors győzelemtől a „nemzeti feszültségektől repedező birodalom belső megszilárdulását is várták, amiben igazuk is volt.” A pesszimisták meg nem akartak Törökország sorsára jutni, nem akartak Európa 2.-dik beteg embere lenni, „jobb egy szörnyű vég, mintegy vég nélküli szörnyűség.” A Monarchiának egyszerre kellett önállóságot és határozottságot mutatnia, ugyanakkor Berlinnel konzultálnia a német segítségről.
A német állásfoglalás kezdetben nem volt egységes, a katonák itt is mihamarabb támadni akartak, a politikusok viszont eleinte még megfontoltságra intettek. A külügyminisztériumot ekkor – Jagow külügyér mézesheteit töltötte- irányító Arthur Zimmermann külügyminiszter-helyettes és a bécsi német nagykövet ekkor még a Balkán-háborúk idején kialakult gyakorlatot követték, megfontoltságra intettek. A nagykövet az alábbiakat is írta június 30-i jelentésében: „minden alkalmat megragadok, hogy nyugodtan, de nagyon nyomatékosan és komolyan óvjak az elsietett lépésektől.” A Frankfurter Zeitung a legtekintélyesebb német lapok egyike még július elején is bírálta az osztrák lapok Szerbia elleni uszítását. A berlini szász követ is azt jelentette július 2-án Drezdába, hogy a birodalmi külügyminisztériumban bíznak a válság békés lefolyásában. Azonban mindez nagyon hamar ellenkezőjére változott, amit a katonák állásfoglalása okozott. Már május 12-én Moltke a német vezérkari főnöke úgy nyilatkozott Conrad előtt, hogy „minden várakozás gyengíti erőnket.” Június elején úgy érvelt Jagow birodalmi külügyér előtt: „2-3 éven belül Oroszország befejezi felkészülését. Ellenségeink túlereje ekkor oly nagy lesz, hogy ő nem tudja, miként kerülhetünk föléjük. Most még némileg túlszárnyaljuk őket. Véleménye szerint nincs más megoldás, csakis egy preventív háború, mert ellenségeinket le kell vernünk, amíg még a harcot vállalhatjuk.” A császár természetesen a katonák álláspontját osztotta és a politikusok is váltottak. Ugyanis ostoba módon bíztak Anglia semlegességében. Azért gondolták, hogy Anglia semleges marad, mert a német-angol viszony pont a krízis előtti hónapokban javult, amíg az angol-orosz viszony Perzsia miatt kiéleződött.
Hátra volt még a Monarchia legtekintélyesebb politikusának meggyőzése. Gróf Tisza István vasárnap délután, geszti birtokán, igazságügy minisztere telefonjából értesült a merényletről. Másnap felutazott a fővárosba, ahonnan 30-án Bécsbe érkezett, ahol felkereste I. Ferenc Józsefet, és kifejezte előtte a nemzet és kormánya részvétét. Ekkor még politikai kérdésekről a királlyal még nem tárgyalt.
Berchtolddal külügyminiszterrel viszont tárgyalt, mikor tőle a katonai akció tervéről értesült kifejtette előtte aggályait, amelyet Berchtold így rögzített: „a szerb kormánynak időt kell hagyni, hogy bebizonyíthassa lojalitását. Megfontolandó az is, vajon a nemzetközi helyzet a jövőben nem alakulhatna előnyösebben a Monarchia számára. A miniszter különösen Bulgáriáról tett említést, mely ország alkalmas volna arra, hogy később balkáni politikánk támpontja legyen.” Másnap, július 1-jén memorandumot írt az uralkodónak. Ebben nemcsak megismételte azt, amit előző nap Berchtoldnak mondott, hanem részletesebben kifejtette álláspontját. „csak kihallgatásom után volt alkalmam Berchtold gróffal beszélni, és tudomást szerezni arról a szándékáról, hogy a szarajevói rémtett alkalmát megragadja a Szerbiával való leszámolásra. Nem titkoltam el Berchtold gróf előtt, hogy ezt végzetes hibának tartanám és semmi esetre sem vállalnám a felelőséget… Ez ideig még nincsenek kielégítő támpontjaink, hogy Szerbiát felelőségre vonhassuk… Egyáltalában nagyon kedvezőtlennek tartom ezt a pillanatot, mikor Romániát már körülbelül elveszítettük, anélkül, hogy helyette pótlást kaptunk volna, és az egyetlen állam, amelyre számíthatunk, Bulgária, ki van merülve. A mostani Balkán helyzete mellett kisebb gondom is nagyobb annál, hogy alkalmas casus bellit találjak. Ha egyszer eljön a rajtaütés ideje, a legkülönbözőbb kérdésekből kibontható a háború. Előbb azonban olyan diplomáciai konstellációt kell összehozni, amely az erőviszonyokat ránk nézve kevésbé kedvezőtlenül osztja el.” Tisza háború esetén számolt egy román betöréssel, és ez annál inkább aggasztotta, mert a határon nem voltak ún. államerődítések, továbbá tartott az erdélyi románok felkelésétől is. Két megoldást látott. Vagy megegyezni Romániával, ám területi kompenzációról hallani sem akart, ezért a megegyezés szerinte kétséges. A másik, szívéhez közel álló megoldás a Bulgáriával kötendő szövetség, mi által Romániát is sakkban lehet tartani.
Az uralkodó és külügyminisztere tudomásul vették Tisza álláspontját, ám ők más irányba indultak el. a németek támogatását kívánták megszerezni balkáni politikájukhoz és közben várták a szarajevói vizsgálat eredményét. Az új balkáni politikájukat ismertető emlékiratot még a merénylet előtt elkészítették, július 1-jén öntötték végleges formába. Ebben Tisza javaslatának megfelelően Románia mellett Bulgária felé történő kapcsolatfelvételt kívánt, aminek elfogadtatását Romániával a német diplomácia feladatának szánta. Az emlékiratot I. Ferenc Józsefnek Vilmos császárnak szóló levelével együtt Hoyos gróf vitte július 4-én Berlinbe. A levélben Ferenc József közli Vilmossal, hogy Szerbiát, mint hatalmi tényezőt ki kell kapcsolni. Hoyos a kikapcsolást úgy magyarázta, hogy Szerbiát a szomszédai között fel kell osztani és említést tett egy azonnali támadás tervéről is. Tisza ismerte az emlékiratot valamint a levelet is, de Hoyos szóbeli magyarázatával nem értett egyet.
Július 5-én az uralkodó fogadta a vezérkari főnököt, aki ismételten előadta tervét. Ferenc József végighallgatta, majd megkérdezte Conradot, hogy biztos-e a németek támogatásában? Conrad a kérdésre kérdéssel válaszolt, ha igenlő a válasz, akkor háborúba megyünk? Mire az uralkodó igennel felelt. Ferenc Józsefben már a Balkán-háborúk óta érlelődött a háború gondolata.
Még ezen a napon délben a berlini osztrák-magyar nagykövet Szögyény-Marich László átadta a memorandumot és a levelet II. Vilmos császárnak. A császár szóbeli válaszáról a nagykövet még aznap táviratilag beszámolt: „ha mi igazán felismertük egy háborús akció szükségességét Szerbia ellen, ő- Vilmos császár- sajnálná, ha nem használnók ki a mostani nekünk oly kedvező pillanatot. Ami Romániát illeti, ő gondoskodni fog róla, hogy Károly király és tanácsosai korrektül viselkedjenek. Oroszország magatartása mindenesetre ellenséges lesz, de ő erre már évek óta el van készülve, és ha mindjárt háborúra kerülne is sor Ausztria-Magyarország és Oroszország között, meg lehetünk győződve arról, hogy Németország szokott szövetségi hűségével fog oldalunkra állani.” Másnap, július6-án hasonló szellemben nyilatkozott Bethmann-Hollweg birodalmi kancellár és Zimmermann külügyminiszter-helyettes is. A német vezetés körében ekkora már kialakult az egységes vélemény, miszerint itt a vissza nem térő alkalom a háború indítására és a Monarchiát minden eszközzel ösztönözni kell a Szerbia elleni támadásra.
Tisza István tehát már július 6-án tudomást szerzett a németek támogatásáról, de arról is, hogy a német vezetés még nem tette magáévá Bulgáriával való szövetség politikáját. Ennél fogva még alapjaiban nem módosította álláspontját, amint ez a július 7-én tartott közös minisztertanácson kiderült. A tanácskozáson elmondta, hogy ma valószínűbbnek tartja a háborút Szerbia ellen, mint a merénylet idején, de megfontolt eljárást javasolt. Mint mondotta a követelések, legyenek kemények, de elfogadhatóak. A többi résztvevő ezzel nem értett egyet, ők már ekkor teljesíthetetlen ultimátum átadását követelték, annak biztosra vett visszautasítása után pedig háborút. Csak abban a kérdésben jött létre egyetértés, hogy Szerbiát területileg ugyan kisebbítik, de nem annektálják. Ebben a kérdésben Tisza győzött. Azonban a fő kérdésben nem jött létre egyetértés. Ez Tisza Istvánt egy újabb memorandum megírására ösztönözte, amit július 8-án meg is írt és el is küldött a királynak.” Egy általunk provokált háborút valószínűleg nagyon kedvezőtlen feltételek mellett kellene végigküzdenünk, míg a leszámolásnak későbbi időre halasztásával, ha ezt az időt diplomáciailag jól használjuk ki, az erők arányának javulását érhetnők el.” amennyiben a háború mégis kitör úgy egy „megfelelő időben és formában olyan nyilatkozatot kellene tenni, hogy Szerbiát nem akarjuk megsemmisíteni, még kevésbé annektálni. Egy szerencsés háború után ugyanis nézetem szerint, Szerbiát az általa elfoglalt területeknek leválasztásával kellene Bulgária, Görögország és Albánia javára megkisebbíteni, magunk számára legfeljebb bizonyos stratégiailag fontos határkiigazításokat követelnénk. Természetesen igényt tartanánk a hadiköltségek megtérítésére, ezzel Szerbiát hosszú időre kezünkben tartanánk.” Igen érdekes, hogy Szerbia szomszédai közül Romániát nem említi meg, mint olyan államot, amely részesül a szerb területekből. Ez azért feltűnő, mert magyar miniszterelnökként logikus, hogy ellenzi Erdély átadását a románoknak, de van két rekompenzációs lehetőség: Besszarábia és Szerbia. A román invázió most is aggasztja: „a román hadsereget ellenségeink táborához kellene számítanunk.” Véleményét a memorandum mellékletében fejtette ki. Ebben az Oroszország, Szerbia és Románia ellen vívandó egyidejű háború esélyeit latolgatta a vezérkartól kapott adatok alapján. E szerint az orosz hadszíntérre annyi erőt kell küldeni, hogy Szerbia ellen csak a védelemre futja, a románok ellen meg nincs erő. Amennyiben az oroszok ellen nem sikerül gyors győzelmet aratni és a felszabaduló erőket a veszélyeztetett szerb, és román frontszakaszokra átdobni, úgy „a román hadsereg benyomul Erdélybe, a román lakta vidékeken felkelés tör ki, és a Szerbia ellen harcoló hadseregünket oldalba és hátba támadják. Ennek a hadseregnek egész biztos veresége utat nyit az ellenség előtt Budapest és Bécs felé, s eldönti az egész hadjáratot.”
A memorandumot a külügyminiszter még aznap megkapta. Ugyan ezen a napon megjelent Berchtoldnál Tschirschky német nagykövet aki közölte, hogy Berlinben várják az erélyes fellépést a szerbek ellen, valamint nem értenék meg annak elmaradását. Továbbá közölte azt is, hogy Vilmos császár érintkezésbe lépett Károly román királlyal, valamint Berlinben kizártnak tartják az esetleg ellenséges román akciót. Berchtold a beszélgetésről azonnal táviratozott Tiszának, kérte őt, hogy azonnal válaszoljon. Arra számított, hogy Tisza azonnal beadja a derekát, és igent mond a támadásra. De a magyarminiszter elnök ekkor még nem adta beleegyezését, július 9-én a következőket válaszolta:
„Kedves barátom!
Nagyon örülök, hogy Németország oly határozottan lép fel, de a német direktívák nem befolyásolhatnak engem, és nem téríthetnek le az útról, amelyet a mi szempontunkból helyesnek tartok. Egyébként ez az eljárás energikusságát és határozottságát illetően semmi kívánni valót nem hagyhat.
Mindazonáltal kolosszális hiba volt, hogy Berlinben Hoyos a Szerbia elleni azonnali támadásnak és ezen állam megsemmisítésének ideájáról beszélt, jóllehet tudnia kellett, hogy ezzel alaposan túlment a legfelsőbb kézirat mértékén és azon, amivel én is készségesen egyetértek.
E jogosulatlan kardcsörtetés után tűnik most álláspontom visszalépésnek és gyengeségnek, és így természetesen nem kelt jó benyomást Berlinben.- Ezért sürgősen szükséges volna Berlinben közölni, hogy Hoyos teljesen a saját szakállára beszélt, és hogy ilyen döntésre a felelős faktorok semmiképpen sem jutottak. Természetesen nem akarok közvetlenül Tschirschkyhez fordulni- ez azt mutatná, hogy nem árulunk egy gyékényen – de nagyon kérlek, hogy világosítsd fel őt teljesen arról, hogy én kezdettől határozottan állást foglaltam a diplomáciailag előkészítetlen támadás ellen.
Mindenképpen nagyon fontos volna Károly király válaszát a császári levélre minél előbb ismerni. Feszült érdeklődéssel várom és kellemesen csalódnék, ha igazán becsületes és egyenes volna.- Meglátjuk!
Táviratozzál Ischlből és tájékoztassál, mikor kell Bécsbe mennem.
Melegen üdvözöl
Tisza
A magyar kormány még e napon (július 9.) tartott ülésén támogatta a miniszterelnök véleményét, és felhatalmazta arra, hogy a magyar kormányt „az 1867. évi XII. tc. 8.§. értelmében megillető befolyást az általa jelzett elvi alapon és irányban érvényesítse.”
Tisza álláspontját erősítette a szarajevói törvényszék által lefolytatott vizsgálat 300 oldalas anyaga. Még július 11-én Szarajevóba érkezett a külügyminisztérium egyik diplomatája, Wiesner. Az osztálytanácsos feladata az volt, hogy a vizsgálati anyagból szedje ki a szerb állam bűnrészességét igazoló részeket. Wiesner azonban csak annyit talált, hogy a merényletet Belgrádban határozták el, valamint Ciganovic állami hivatalnok és Tankosic őrnagy adták át a fegyvereket. A jelentésében arról írt, hogy a vizsgálati anyag még annak bizonyítására sem elegendő, hogy a különböző szerbiai egyesületek Monarchia-ellenes propagandáját a szerb kormány mozdítja elő!
Azonban időközben olyan események történtek, amelyek megváltoztatták a magyar miniszterelnök álláspontját. Július 11-én megérkezett II. Vilmos császár írásbeli válasza az Osztrák-Magyar Monarchia által július 5-én átadott memorandumára:
1. Ismételten támogatásáról biztosította a Monarchiát egy Szerbia elleni akció esetén.
2. Hozzájárult Bulgária bevonásához a hármas szövetségbe, hangsúlyozva ugyanakkor Románia fontosságát is, valamint közölte, hogy a megfelelő követutasításokat már kiadta.
3. a napokban megállapodnak Bulgáriával egy nagyobb összegű kölcsön folyósításáról (ezt a Monarchia már 1914 februárja óta sürgette).
Nagyon lényeges az is, ami kimaradt! A németek elálltak attól a követelésüktől, hogy Románia szövetségben tartásáért Magyarország Erdély átadásával fizessen! Már másnap július 12-én közölte Tschirschky nagykövet, hogy császára már e politika jegyében lépett fel a két érintett balkáni ország felé.
A sorsdöntő tanácskozásra 1914 július 14-én került sor Bécsben. A résztvevők a következők voltak: Berchtold külügyminiszter, Burián István király személye körüli miniszter, Stürgkh osztrák miniszterelnök és Tisza István magyar miniszterelnök. Minden addigi vitás kérdésben megállapodtak.
Sajnos azt kell mondanunk, hogy a fentebb leírtak cáfolják azt a közvélekedést, miszerint Tisza István ellenezte a háborút. Sajnos nem a háborút ellenezte, hanem a háború megindításának időpontját. Jogosan nem bízott Romániában és a románok sakkban tartására Bulgáriával való szövetséget követelt. Amint megkapta a kért garanciákat ő is beállt a támogatók sorába. A román semlegesség garanciáját azért fogadta el, mert a vezérkar állításait elfogadva ő is rövid háborúval számolt. Végül is, ha úgy vesszük a románok elég sokáig 1916 augusztus 27-ig, megtartoztatták magukat, ez tőlük a mérséklet jele.
Július 14-e más szempontból is fontos dátuma XX. Századi történelmünknek. 1867-től eddig a napig a magyar miniszterelnöknek (és az Országgyűlésnek) meghatározó szava volt nemcsak hazánk, hanem Európa sorsának alakulásában. Innentől kezdve rólunk Berlinben, Londonban, Párizsban, Rómában, Szentpéterváron (1918-tól Moszkvában) és Washingtonban döntenek.
Július 17-én elkészült az ultimátum első vázlata, noha tartalmilag kemény volt- a szerb kormányt szószegéssel, bűnpártolással vádolta, valamint követelte a Monarchia-ellenes propaganda és agresszív szellem teljes felszámolását- de a jegyzéknek mind a bevezetése, mind a befejezése igencsak békülékeny hangot ütött meg. A befejezésben például az szerepelt, hogy szívélyes visszajelzést kér arról, hogy mikor lesz a szerb kormány abban a helyzetben, hogy a kért intézkedéseket foganatosítsa.
A keményítést Forgách gróf a külügyminisztérium politikai osztályfőnöke végezte, akit személyes gyűlölete is vezérelt. Ugyanis 1908 után Szerbiában őt okmányhamisítónak bélyegezték és kiutasították az országból. Ő javosolta, hogy követeljék egyes tisztek, például Tankosic őrnagy eltávolítását a hadseregből. Majd szentpétervári és berlini szerb diplomaták elbocsátását, köztük régi ellenfeléét Spalajkovicét. Ő ajánlotta, hogy kerüljön a jegyzékbe „a mi államügyészünk és vizsgálóbírónk bevonását a szerbiai összeesküvés kivizsgálásába” kitétel is. Továbbá ő javaslatára került be az ultimátumba a 48 órás teljesítési határidő a „szívélyes viszontválasz” kérése helyett.
A végleges szöveget elfogadó minisztertanács július 19-én Berchtoldnál ült össze. A jegyzék tartalmát még a formális megnyitó előtt megbeszélték, erről nem készült írásos feljegyzés. Itt döntöttek a 48 órás határidőről, és a jegyzék átadásának időpontját július 23-dik napjának 17-dik órájában állapították meg. A külügyminiszter szerint azért nem lehetett tovább várni, mert a németek már nagyon idegesek. Arról is döntöttek, hogy nem kielégítő válasz esetén még 23-án este kiadják a mozgósítási parancsot. A végleges jegyzéket Stork báró követségi tanácsos vitte Giesl báró belgrádi követnek. A belgrádi követ azt kapta utasításba, hogy a jegyzéket 23-án 16 és 17 óra között adja át, és szóban közölje, amennyiben a válasz nem lesz „fenntartás nélküli hozzájáruló” akkor a diplomáciai viszony megszakad.
A jegyzék a diplomácia akkori nyelvén, franciául íródott. Bevezetőjében emlékeztették Szerbiát, hogy 1909.március 31-én elfogadták az annexiót és egyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy „Ausztria-Magyarországgal szembeni jelenlegi politikájának megváltoztatatására”. Ez azonban írja a jegyzék nem történt meg. A szerb kormány megtűrte és táplálta a nagyszerb mozgalmat, melynek következménye volt a június 28-i merénylet is. Ezért a szerb kormány a hivatalos lap 26-i számában tegye közzé az Osztrák-Magyar vezetés által megírt nyilatkozatot, melyben elítéli a nagyszerb mozgalmat, benne résztvevőket bűnösöknek nyilvánítja. A nyilatkozatot napiparancs formájában a hadsereggel is ismertetni kell. A jegyzékben, 10 pontban felsorolva az alábbi követelések szerepeltek:
1-2. pont a szerb kormány betilt minden, a Monarchia területi épsége ellen irányuló
közleményt. feloszlatja a Narodna Odbranát és minden egyéb Monarchia elleni propagandával foglalkozó szervezetet.
3-4. pont: A közoktatásból, a közigazgatásból és a hadseregbók kiírt minden Ausztria-
Magyarország elleni propagandát.
5. pont: A szerb királyi kormány kötelezi magát arra hogy, elfogadja a cs. és kir. közös kormány közegeinek közreműködését Szerbiában a Monarchia területi épsége
ellen irányuló felforgató mozgalom elnyomásában.
6. pont: A nyomozásban a cs. és kir. kormány részéről erre delegált szervek részt fognak venni.
A 6-10. pontok a merényletben részes szerbiai személyek felkutatására és felelőségre vonására irányultak, ebből a 6. pont sértette Szerbia szuverenitását. A jegyzék mellékletében összegezték a merénylet Szerbiába vezető nyomait. Az 5. és 6. ponttól várták a visszautasítást, amit Hoyos úgy fogalmazott meg „a követelések olyanok, hogy egy államnak, amely még némi öntudattal és méltósággal bír, lehetetlen azokat elfogadnia.”
A jegyzéket július 20-án nemcsak a belgrádi követnek küldték meg, hanem a többi érdekelt diplomáciai képviseletnek is (Athén, Berlin, Bukarest, Cetinje, Durazzo, Isztambul, London, Párizs, Róma, Szentpétervár, Szófia). Ezen képviseleteknek 24-én délelőtt kellett átadniuk a fogadó ország kormányának a belgrádi jegyzék másolatát. Addig meg a követek felkészülhetnek a várható kérdésekre. Végül még egy módosítás történt, az ultimátum átadását 18 órára tették. Erre azért volt szükség, mert Poincaré este 11-ig (közép-európai idő szerint 9 óra 30-ig) még az orosz fővárosban időzött, azaz 3,5 óra nem lesz elegendő arra, hogy megbízható információ Pétervárra érkezzen. Így elmarad az összehangolt orosz-francia fellépés is.
Szerbiát az ultimátum híre épp egy választási kampány közepette érte. Pasics még június 24-én föloszlatta a parlamentet és augusztus 1-jére választásokat írt ki. Ezzel egyidőben Péter király is lemondott és a királyi hatalom régensség formájában Sándorra szállt, aki egyidejűleg átvette a hadsereg főparancsnoki tisztét. Az ultimátumot nem is Pasics vette át, hanem helyettesítésével megbízott pénzügyminiszter, Pacsu. Pacsi ezután tanácskozott a fővárosban tartózkodó 4 miniszterrel, majd az orosz ügyvivővel, Strandtmannal, aki a 2 hete váratlanul elhunyt Hartvig követet helyettesítette. Az ügyvivő nyomban jelentette az ultimátum hírét Pétervárra, valamint a szerb segítségkérést is. Pasics 24-én hajnalban ért vissza és azonnal összehívta a kormányülést. Itt elhatározták azt, hogy időt kell nyerni, kérni fogják az olasz király közvetítését, a választ határidőre elkészítik, amiben megjelölik az elfogadható és elfogadhatatlan követeléseket, végül felkérik a nagyhatalmakat Szerbia függetlenségének megvédésére. A vezérkari főnök helyettese Pavlovics ezredes elmondta a kormánynak azt, hogy nem tudják feltartóztatni az offenzívát, ezért harcolva kell visszavonulni, és Belgrádot kiüríteni. 25-re tisztázódott a helyzet annyira, hogy a kormány dönthetett a válaszjegyzék tartalmáról. Pavlovics ezredes és hadügyminiszter beszámolójából úgy tűnt, hogy Szerbia szempontjából kedvezőtlen az időpont a háborúra. Úgy vélték még Oroszország segítségével sem védhetik meg a határaikat. Az országot kimerítette a két Balkán-háború, és tartani kell Bulgáriától is. Mint mondták Szerbia kedvező esetben sem számíthat arra, hogy egyedül kivédi az osztrák-magyar hadsereg támadását, de arra igen, hogy addig tartja magát, míg a cári haderő döntő győzelmet arat, és akkor Szerbia intakt erejével ellentámadásba lendül és realizálhatja a szerb vezetésű délszláv egységet. E prognózis, mint augusztusban kiderült túl pesszimista volt. Azért utasíthatták vissza a teljes behódolást követelő ultimátumot, mert Szerbiát támogató nagyhatalmak, noha messzemenő engedékenységet tanácsoltak, de azt nem, hogy az állami szuverenitásukat önként feladják.
Amikor 24-én Szazonov orosz külügyminiszter úgy kiáltott fel: „ez egy európai háború!” de azért még önfeláldozást javasolt a szerb követnek. Oroszország azért ingadozott, mert elvégre Szarajevóban egy trónörököst öltek meg és a merényletet az egész világ elítélte. A németeket kivéve minden nagyhatalom a 48 órás határidő meghosszabbítását kérte, sikertelenül. Ha Bécsben a szerbekre haragudó Forgách gróf közreműködött a válság elmélyítésében, akkor így volt ez Szentpétervárt is. Itt a keményvonalas szerb követ, Spalajkovic szította, a tűzet. Ő egykor a szerb külügyminisztérium főtitkára volt, amúgy a Monarchia és Forgách gróf halálos ellensége. Ő ugyancsak sértett politikus volt, hiszen őt Bécs nyomására távolították el a minisztériumből. Előbb Szófiába, majd Szentpétervárra került. Az angol nagykövet született bajkeverőnek tartotta, Szazonov meg egzaltáltnak tartotta a szerb követet. Mégis ő győzte meg az oroszokat Szerbia támogatásáról, haza meg optimista táviratokat küldött az orosz segítség mértékéről. Az ő biztatására döntött a még ingadozó szerb kormány az elutasításról. Giesl követet a szerb tisztek így búcsúztatták: „Au revoir a Budapest!”.
1914 július 28-án déltájt a Monarchia hadat üzent Szerbiának. A hadüzenettel egyidőben a Monarchia mozgósította hadereje egy részét. Éjszaka a tüzérség lőni kezdte Belgrád 2 külső erődjét, a szerb utászok felrobbantották a Zimony és Belgrád közti vasúti hidat.
Azonban még ezután is volt egy utolsó békekísérlet. Grey angol külügyér javasolta, hogy a Monarchia Belgrád elfoglalása után állítsa le a támadást, hogy a négy nagyhatalom közösen előzze meg a háború eszkalálódását. Ezt a „leállni Belgrádban” tervet, mind Bécs, mind Berlin elutasította.
Ez hiba volt! Az „idősebb” Moltke 1890 május 14-én tartotta meg búcsúbeszédét a Reichstagban. Ebben a következőket mondta: „Uraim, az a háború tarthat hét évig, harminc évig, és jaj lesz annak, aki elsőként veti a kanócot a puskaporos hordóba!”
Ezt 24 évvel később mind Berlinben, mind Bécsben, mind Budapesten figyelmenkívül hagyták. Ostobán magukra vállalták egy nagy háború elkezdésének ódiumát.

Minorkavidor 2011.01.14. 18:07:36

A FENÉBE 2-SZER MENT EL, PEDIG CSAK A TÉRKÉPET AKARTAM BEILLESZTENI!. Töröljétek a másodikat, és ha tudjátok a képet illesszétek be. Köszi!

LaLinea 2011.01.14. 19:10:08

Egy kis kiegészítés.

Gavrilo Princip egy kávéházban üldögélt, amikor a trónörökös autója arra hajtott, majd mivel kiderült, hogy rossz az irány, megállt, rükvercbe kapcsolt és lefulladt. Pont a merénylő orra előtt. Tálalva volt.

Tényleg ritka nagy véletlen. Berlinben is, Bécsben is örültek neki, mert nagyon vártak egy ürügyre, ami casus belli lehet.

Az, hogy a merénylet kudarcára számított Dimitrijević, nem kicsit konteó-szagú? Szerintem nem kicsit.

Ha én ilyesmit terveznék, egy profit bíznék meg azzal, hogy lőjön mellé. Mondjuk megbíznám Tell Vilmost... :)

NagyMG 2011.01.14. 19:44:19

Nem tudjátok véletlenül, hogy az említett előző merényleteket kik követték el?

Másik: a rendőr aki megzavarta Gavrilót, rendőr rendőr volt, vagy titkosrendőr. Olvastam mind a kettőt.

ezüstérem 2011.01.14. 20:17:17

@Minorkavidor:
Derék módon végigolvastam, és valami hihetetlen blődséget tapasztaltam benne. Ennyire ostoba lett volna a központi hatalmak vezetése? Egy árva szó nem esik Franciaországról? Angliáról meg csak annyi, hogy remélik, hogy semlegesek maradnak? Romániánál meg pusztán reménykedtek abban, hogy a meggyőzik az öreg Hohenzollert és akkor nyugi van? Egy átlagos szőke lány is kér hat biztositékot rizikózás közben, mielőtt támadásba lendül... Szerbia-Románia ellenség
Az oroszoknak meg kellett volna adni a román tengerpart és szerbia egy részének elfoglalását, ekkor talán nem álltak volna ellenünk. Vagy ha nem az oroszoknak, akkor a franciáknak adni valami koncot, vagy kibékülni velük. Ezek a felelőtlen emberek komolyan gondolták, hogy Oroszország, Franciaország, Anglia és a balkáni államok ellen ennyi elég lesz...?
Nagyon szomorú vagyok, hogy kb 10 inkompetens barom miatt vesztettük el országunk kétharmadát...

Minorkavidor 2011.01.14. 21:57:08

@ezüstérem:

Igen, komolyan gondolták. Ugyanis mind Németország, mind a Monarchia haditerve az orosz mozgósítás lassúságára épített. Úgy gondolták, hogy Oroszország csak a mozgósítás 45. napja tudja támadásra külsdeni haderejét. Gondolj tanulmányaidra: a Sclieffen-terv 6 hetet szánt Franciaország legyőzésére. 6 hét az ugye 42 nap.
Sem az eredeti Schlieffen-tev, sem a fiatalabb Moltke (az unokaöcs) által módosított Schlieffen-terv nem számolt Anglia hadbalépésével.
Az orosz hadsereget teljesen valóban 45 nap alatt szándékozták mozgósítani. Ez az info pontos volt. A mozgósítási tervük úgy nézet ki, hogy a hadsereg 1/3-dát a 15. napig, 2/3-dát a 30. napig, még az egészet a 45. napig kell mozgósítani Ez számokban kifejezve 1,5 millió, 3 millió és végül 4,5 millió oroszt jelentett.
Azonban az orosz-francia megállapodás szerint a cári csapatok már a mozgósítást követő 30. napon támadásba lendülnek, tehát már az erőik 2/3-dának mobilizálása után.
Ezzel szemben a németek a Schlieffen-terv értelmében a hadseregük 7/8-val a franciák ellen támadnak és csapataik 1/8-át hagyják keleten. Ez volt a német 8. hadsereg, amely kb. 200 ezer fővel rendelkezett. A Monarchia az eredeti tervek szerint 1,2-1,3 millió embert szánt az orosz frontra, összesen kb. 1,5 millió embert.

Ami a politikát ott 1890 után, Bismarck lemondása után vált katasztrófálissá a helyzet A vaskancellár ugyanis kiegyensúlyozó Európa politikát folytatott. Ez azt jelentette, hogy a másik 4 nagyhatolommal szemben csak Franciaországgal volt ellenséges a viszonya, hiszen annak elszigetelésére törekedett. A Monarchiával 1879 óta szövetségesi viszont ápolt (kettós szövetség), Oroszországgal előbb szövetségesi viszonyt ápolt (három császár szövetsége), majd annak felbomlása után is barátit (viszontbiztosítási szerződés). Anliát, noha próbálta megnyerni, ám az angolok hagyományos spendid isolation (fényes elszigeteltség) politikája miatt nem sikerült bevonni a szövetségi rendszerbe. De a viszony kíváló volt a két ország között. Anglia ugyanis jóindulattal kezelte a vaskasncellár Európa-politikáját, már csak annak francia vonatkozása miatt is. Továbbá Bismarck noha támogatta az erős szárazföldi hadsereg létrejöttét és fejlesztését, de a hadiflottáét nem, valamint amíg tudta akadályozta a gyarmatszerzést is!
Távozta után az új emberek új elgondolásokkal jöttek. Az Európa-politikát felváltotta a Weltpolitik, a gyarmatosítással és a Tirpitz-féle flotta építéssel. Pedig a viszony még a századfordulón is jó volt. Ezt bizonyítja a Helgoland-Zanzibár csere is. Helgoland az Északi-tengeren, Németország előtt fekvő, stratégia fontossági sziget (a csere után a német flotta fő támaszpontja9, míg Zanzibár egy kis fűszertermelő sziget.

A Monarchia és Oroszország viszonyát I.Ferenc József 1897. évi szentpétervári látogatása jelentősen megjavította, majdhogynem barátivá tette, úgy 1908-ig, Bosznia- Hercegovína annektálásáig. Pedig eredetileg úgy volt, hogy sikerül megegyezni az oroszokkal az annexió ügyében. 1908 nyarán Aehrentall és Izvolszkíj találkozott Bachlauban. Ott megállapodtak abban, hogy az oroszok támogatják az annexiót, cserébe támogatást kapnak a tengerszorosok űgyében. Itt arról volt szó, hogy a hadihajók is használhassák békeidőben a szorosokat. Csakhogy hajszál került a levesbe, az osztrák-magyar külügyér gondatlan volt. Az annektálás idején az orosz külügyminiszter Londonban és Párizsban tárgyalt. Hozzájárulásukat szerette volna megnyerni a változtatáshoz. Ekkor értesült az annexióról, csakhogy nem a Monarchia külügyminiszterétől, diplomáciai úton, hanem az újságokból!

Iustizmord 2011.01.14. 22:32:24

lássátok máér akor is aztat köllöt vóna hogy vilmos , mikós, ferencjóska, györgy, poincaré, et al be van záva egy szobába, testzőeges hadifelszereéssel (kés, bot, pisztoly, karabély, aknavető, álgyú, mustárgáz, dreadnought, u-1, ilyesmi) oszt aki a death match után kijön megaszondhassa a frankót.

osz jónapot

Decadurabolin 2011.01.14. 22:38:14

@Minorkavidor: szerintem a feljegyzésekből világosan kiderül, hogy Tisza ezt a háborút ellenezte. A háborút valóban elkerülhetetlennek tartotta, úgy gondolta, hogy az erőviszonyok a későbbiek során javulnak ( teljesen fals elképzelés volt ). Vagyis teljesen igaz az, hogy ezt a háborút ellenezte, egyedüliként. Nyilvánvalóan a garanciák kérése védekezés volt, mert az álláspontja egyedüliként tarthatatlan volt. Sajnos a garanciák megjöttek.

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogyha sikerül húzni az időt akkor a későbbi ( nagy valószínűség szerinti) vesztes háborút jobban "megússzuk", mivel az etnikai arányok az évek alatt a javunkra változtak ( kivándorlás a kisebbségeket jobban érintette, és természetesen magyarosodás is volt ).

asdfetc 2011.01.14. 22:43:43

@LaLinea: Egy véleményen vagyunk, kíváncsi vagyok milyen forrással támasztja alá a szerző azt a véleményt, miszerint Dimitrijević sikertelen merényletet szeretett volna megszervezni.

Egy sikeres sikertelen-merénylethez ugyanis nem küld valaki hét(!) merénylőt, akik valóban(!) meg akarják merényelni az áldozatot.

Kentaur67 2011.01.14. 22:46:32

Ugyan hónapokkal ezellőtt egy másik témánál már bemásoltam ezt a forrást, de mivel ismételten az I. világégés a téma, legyen újra itt:

mek.niif.hu/02200/02221/html/index.htm

A szerző Julier Ferenc
hu.wikipedia.org/wiki/Julier_Ferenc
(volt némi rálátása a dolgokra)

a mű pedig:

1914-1918
A VILÁGHÁBORU
MAGYAR SZEMMEL

(Ugye, akkoriban még nem sorszámozták az emberiség lemminges próbálkozásait.)

Rögtön a könyv elejéről:

”1914 elején többféle lehetséges kombináció adódott valamilyen európai konfliktus területi terjedelmére nézve, mert mindig akadhattak kötelezettségeiket be nem váltó szövetségesek és a konfliktusba avatkozó semlegesek. Ebből eredt, hogy a hadvezetőségek minden egyes eshetőségre nem is készíthettek már béke idejében haditervet. Megfontolhatták a legvalószinübb eseteket, de minden elképzelhető változatra nem készülhettek fel. Így pld. a monarchia vezérkara nem dolgozhatott ki haditervet az egyidőben viselendő orosz, olasz, román, szerb és montenegrói háborúra, egyszerüen azért nem, mert ilyen ötszörös támadás eredményes kivédésére elegendő haderővel nem rendelkezett, eltekintve attól, hogy az ilyen eset bekövetkezésének elhárítása a külpolitika feladata volt.”

Kentaur67 2011.01.14. 22:50:27

Magyarul, a Központi Hatalmak vezetői belekezdtek egy háborúba, annak ellenére, hogy tudták, hogy a (nagy valószínűséggel bekövetkező) legrosszabb forgatókönyv bekövetkezése esetén biztos a vereség.

aehrenthal 2011.01.14. 23:18:30

@birogeri: A 7 közül csak egynek volt fegyverrel kapcsolatos tapasztalata. Ha DD sikeres merényletet akart volna, küldhetett volna

1. egy jól képzett katonát -elfogás esetén iratait jó előre megsemmisítik
2. egy jól képzett irreguláris valakit, akit max vmelyik titkos szerb terrorcsoporttal lehet összehozni

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.15. 09:48:29

@Minorkavidor:

Arra kérlek, hogy - ahol lehet - máskor használd a link-elhelyezést. Az a tapasztalatom, hogy ekkora kommentet kevesen fognak végigolvasni.

teddybear01 2011.01.15. 12:35:45

@Kentaur67: Ezzel a tanulmánnyal csak az a baj, hogy a felsorolt ellenségek közül a román és az olasz csak 1916-ban üzent hadat.

Szóval a kezdetekkor a K. und k. csak a szerbekkel, meg az angolokkal, oroszokkal és a franciákkal állt hadi állapotban. Szárazföldön csak a szerbekkel és az oroszokkal.

A szerbek tulajdonképp nem voltak komoly ellenfelek, csakhogy a monarchia hadvezetősége (és persze a haditengerészete) képtelenek voltak hatásos támadást intézni ellenük. A haditengerészet meg még a szerb érdekeltségű kikötők hatásos blokádozását sem volt képes biztosítani.

A komolyabb probléma az volt, hogy a monarchia oroszok és persze a szerbek elleni tehetetlenségén felbátorodva aztán az olaszok és a románok is hadba léptek ellenünk. A román királyné már 1908-ban megírta közeli rokonának, az angol királynak a románok követelését a hadba lépésért. Már akkor az egész Erdélyt, és az Alföld nagy részét akarták. '16-ban azután el is foglalták Erdélyt, a monarchia csak német segítséggel tudta kiverni őket, ideiglenesen.

Decadurabolin 2011.01.15. 13:16:39

@teddybear01: olaszország 1915-ben üzent hadat. ha jól rémlik májusba.

szerbek elleni sikeres fellépés, részben saját szerencsétlenkedés, részben az oroszoknak köszönhetően.

teddybear01 2011.01.15. 13:39:17

@Decadurabolin: Jó, az olasz hadba lépés idejének nem néztem utána, ami május 23.-án történt, de a többi pontos.

A románok 16 augusztus 27.-én üzentek hadat, és a csapataik azonnal betörtek Erdélybe, a monarchia ekkor már több komoly csatát elvesztett az oroszokkal szemben. Az erőiket az olasz front is lekötötte, a flotta meg a kikötőkben tespedt.

A flotta szerepléséről volt már egy írás ezen a blogon, bár szerintem az írója eléggé rózsaszínű szemüveggel látta a történteket.

A szerb haderő nem lett volna komoly ellenfél a monarchiának, de hát a hadvezetés ugyanolyan balfék volt, mint a politikai.

Kentaur67 2011.01.15. 15:28:34

@teddybear01:

Szerintem szánd rá azt a félnapot, és olvasd el az általam belinkelt kortárs tanulmányt, és akkor nem a buta sztereotípiákból fogsz kiindulni, mint például ez is:

”A szerbek tulajdonképp nem voltak komoly ellenfelek, csakhogy a monarchia hadvezetősége (és persze a haditengerészete) képtelenek voltak hatásos támadást intézni ellenük.„

Ezzel szemben (idézett Julier fent említett művéből:):

”A monarchia hadseregének ereje belpolitikai nehézségek és pénzhiány következtében úgy számban, mint felszerelésben mélyen alatta maradt az egyébként elérhető s a külpolitikai helyzet megkövetelte méreteknek„

”Szerbia óriási arányu erőfeszítését legjobban a következő összehasonlítás mutatja: az 51 milliós monarchia nem egészen 1100 zászlóaljat, a 4 milliós kis Szerbia 200 zászlóaljat állított fel. Szerbia tehát a monarchiát az erőfeszítésben két és félszeresen felülmulta. Emellett a szerb hadseregnek friss haditapasztalata volt.„

És akkor a szerb frontról ahol az orosz támadás miatt az eredeti tervek szerint eleve csak védekezni kellett volna:

”Ezzel a látszólag védelmet elrendelő paranccsal a tetterős Potiorek valójában a támadásra kapott ösztönzést, mert
a) neki rendelkezésre adott két sereg ereje: 170.000 puska. 400 ágyu a szerbeknek 200.000 puskája és bár 580, de felerészben régi ágyuja ellen a védelemre feltétlenül sok volt,„

Azt írod:
”Szóval a kezdetekkor a K. und k. csak a szerbekkel, meg az angolokkal, oroszokkal és a franciákkal állt hadi állapotban. Szárazföldön csak a szerbekkel és az oroszokkal.”

Ezzel szemben:
► ”Conrad Olaszországban kezdettől fogva nem bízott. Már 1914 augusztusában megbízta Rohr tábornokot, hogy a monarchia déli határainak védelmét az olaszok ellen megszervezze. … … 1915 májusáig 5 hadosztályt állított talpra. Hogy milyen vegyes volt ez a védőrség, azt eléggé jellemzi az, hogy annak 112 zászlóaljából volt: 7 tartalék (magyar munkásosztagokból alakult), 29 népfölkelő, 21 menet, 1 tengerész, 39 tiroli és vorarlbergi lövész, 15 tiroli, karintiai és stájer önkéntes zászlóalj.„

Vagyis a várható olasz hadüzenet már 1914 végétől erőket kötött le.

Szintén nem igaz, hogy ”szárazföldön csak a szerbekkel és az oroszokkal„ Íme az 1914-es harci események a nyugati fronton:

”NYUGATI (FRANCIA) HARCTÉR

Lüttich megrohanása VIII. 6.
Francia betörés Elszászba VIII. 9.
A marnei hadjárat; határmenti csaták: Lotharingia VIII. 14-22,
Namur és Neufchateau VIII. 22-23,
Longwy és Longuyon VIII. 22-25,
Mons VIII. 23-24;
üldöző csaták: Le Cateau VIII. 25-27,
a Maas mentén VIII. 25-31,
Péronne-Amiens VIII. 28-29,
St. Quentin VIII. 29-30.
Döntő csata a Marne mentén IX. 6-10.
Versenyfutás a tengerig; csaták az Aisne mentén IX. 12-22,
a Somme partjain IX. 23-27,
Arras X. 2 - X. 10,
Lille X. 12 - X. 19,
Flandria (Ypern) X. 20 - XI. 18.„

Decadurabolin 2011.01.15. 20:53:41

@teddybear01: nézd alapvetően nem teljesen értem mire akarsz kilyukadni, de azért ezeket vedd számításba:

A Monarchia ellenségei többszörös erőfölénybe voltak. Ipari termelés, élőerő stb. stb. a flotta gyakorlatilag semmi sem volt.

A Monarchia lakosságának jelentős része szláv nemzetiségű volt. Ennek köszönhetően a hadsereg egy része teljesen megbízhatatlan volt. A háború alatt előfordult, hogy az orosz fronton komplett hadosztályok álltak át.

A Monarchiában generációk nőttek fel úgy, hogy az ország nem viselt háborút, akkori szinten a birodalom lakossága jólétben élt.

Szerbek és az oroszok lényegesen alacsonyabb életszínvonalon éltek, nyilvánvalóan egy háborúban ez előny.

A Monarchia belső problémái miatt háborúra alkalmatlan volt és felkészületlen, ezt Tisza nagyon jól látta, gyakorlatilag Tisza 20. századi ténykedése arról szólt, hogy az országot felkészítse az Ö általa elkerülhetetlennek vélt háborúra.

Akkoriban az információ áramlás teljesen más volt mint ma, se tévé, se internet, se mobil stb. stb. lényegesen kevesebbet tudtak a világról.

és végül, szerintem teljes mértékben le kell számolni avval az illúzióval, hogy az ország vezetőrétege, a lakosság felsőközép szintjénél szellemileg erősebb, de ez nem csak hazánkra igaz, hanem gyakorlatilag bármelyik országra.

Kentaur67 2011.01.15. 22:09:10

@Decadurabolin:

OFF

Bocs, hogy éppen a Te kommentednél említem meg, sajnos a jelenség egyre általánosabb, bár ez a blog még ilyen szempontból is üdítő kivétel:

”többszörös erőfölénybe voltak„

hol? -ban, -ben
hová? -ba, -be

Egyébként ha van, voltak, lesz szerepel a mondatban, akkor könnyű, mert az a hova kérdésre válaszol.
Elnézést a nyelvtan-náciskodásért, csak ma már sokadszor futottam bele.

ON

Amúgy az általad leírtakkal csak egyetérteni tudok.

Emellett érdemes arról is szót ejteni, hogy sajnos nekünk, magyaroknak van egy elég visszataszító attitűdünk a szomszédos országgokkal kapcsolatban: lenézzük őket mind kulturális, mind katonai téren, holott erre semmi okunk nincs. Lehet, egyszerűen csak keveset tudunk mondjuk a román irodalomról, a szerb/jugoszláv filmművészetről, a horvát rockzenéről st. Pedig semmivel nem értéktelenebb és egyedibb, mint a magyar.
Ha már katonaipoltikai témánál tartunk,érdemes nem elfelejteni, hogy a dél-szlávok sokkal hosszabb ideig küzdöttek a törökkel, legalább akkora katonai hagyományuk van, mint nekünk. Érdemes elgondolkodni, hogy honnan jöttek a huszár, a hajdu fogalmaink. És akkor még nem említettük azokat a ”magyar” nemeseket, katonákat, akik egy része ugyan nem is beszélte a magyar nyelvet, mégis az országért harcoltak. (Frangepánok, Zrínyik, Dugovics, Damjanichés a sor a végtelenségig folytatható. Mindenkinek ajánlanám a témában a Herczeg Ferenc remekét, a Hét sváb-ot.)

Kentaur67 2011.01.15. 22:10:19

”Egyébként ha van, voltak, lesz szerepel a mondatban, akkor könnyű, mert az a hova kérdésre válaszol.”

Ha nem szóltam volna… Természetesen a holkérdésre.

xstranger 2011.01.15. 22:23:30

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/austria/1465206/Found-the-gun-that-shook-the-world.html

Szoval akar meg is lehet tekinteni az eredetit eldontendo minden gyilkos fegyverrel kapcsolatos kerdest.

Amugy dednagypapamnak "szerencseje" volt abban a cikkben emlitett egy sornyi katonaban vendegszerepelni, ezaltal szemtanujanak lenni az esemenynek es a tortenelemnek (maga az esemeny toluk jo messze tortent). Utana meg jopar evig (ha jol emlekszem osszesen 9 evig volt katona) harcolt mindenfele a haboruban.

Minorkavidor 2011.01.16. 15:59:25

@Decadurabolin:
Sajnos nem ellenezte, csak ő volt az "óvatosabb duhaj a kocsmában". Amint megkapta a kért garanciákat, igent mondott. Csak taktikai eltérés volt közte és a többiek között.

Minorkavidor 2011.01.16. 16:07:35

@tiboru:
Bocs, igazad van. Mentségem csak az, hogy ez sehol nem jelent meg. Még tavaly, a 90-dik évforduló kapcsán sok szó esett Trianonról. Én is elhatároztam, hogy írok róla egy sorozatot. 4 rész elkészült, az 5. és 6. félig van kész.
Amikor elolvastam az egyébként kitűnő posztot, elhatároztam, hogy hozzászólok, de lustaságból nem rövidítettem, csak bemásoltam.
A térképért kár, nekem is újdonság volt. Ferenc Ferdinánd elképzeléseit jeleníti meg térképen.
Érdekessége, hogy Románia a Monarchiához tartozik, a történeti Erdélyért cserébe.

Minorkavidor 2011.01.16. 18:10:21

@teddybear01:
A szerbek nem voltak komoly ellenfelek?

Íme a Monarchia veszteségi adatai:

Az I. Potiorek-offenzíva alatt (1914. augusztus 12.-augusztus 24.):kb. 23.000 katona.
Az offenziávában a Monarchia 200.000 katonával és 400 löveggel támadott, a szerb-montenegrói haderő 250.000 fős volt. A Monarchia támadó haderejének 2/3-dát Magyarországról sorozták.
A II. Potiorek-offenzíva alatt (1914. szeptember 7-december 2.) kb. 252.000 fő.
Egész pontosan 275.560 fő veszteséget (ebből 76.690 hadifogoly) és 80 löveget követelt a szerb foront 1914-ben. A Monarchia részéről mintegy 500.000 millió katona vett részt az offenzívában (többsége népfelkelő) Az állomány 2/3-da magyarországi sorozású. A keleti fronton több 800.000 fő volt a veszteség.
Mivel a szerb fronton a csapatok 2/3-da magyarországi sorozású volt a veszteség legalább 2/3-da is az országot terhelte (a fogságba esetteknél jóval több lehetett, mint 2/3 ). Ez mintegy 183.706 főre jön ki.
Összehasonlítve a II. világháborúban, a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg adataival: 120.000 fő veszteség mindent összeadva (forrás: Szabó Péter: Don-kanyar (Zrinyi Kiadó 1994, 264.o.)

Iustizmord 2011.01.17. 18:21:24

képzeljétek, magyaror-n vannak még ún LEGITIMISTÁK akik szerint a habsburg ház még jogfolytonos nálunk.

aehrenthal 2011.01.17. 19:58:13

@Iustizmord: Vannak olyanok is, akik szerint az Árpád-ház is jogfolytonos.

Kullancs1983 2011.01.17. 22:05:47

@aehrenthal: Felőlem akár lehetne is, de hol találnak még Árpádházit? Márhogy olyan igazit. Az utolsó tudtommal úgy 710 éve halt meg...

@Iustizmord: A magyar KKK? Kard-kereszt-korona, elég elvont banda. Persze lehetnek mások is, én pár éve az ő elméleteiket olvastam valahol, de a mai napig sem sikerült feldolgoznom az élményt..:P

/OFF
gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/11/12/az_osztrakok
ON/

Iustizmord 2011.01.18. 11:25:12

@Kullancs1983: akkor nézz be a konzervatorium.blog.hu-ra, az aktuális cikkre, hehe.

áh inkább mégse, waste of time.

Kullancs1983 2011.01.18. 21:31:17

@Iustizmord: Egyet olvastam el, azt se értettem. Amúgyis van saját véleményem, nem vagyok rászorulva máséra..:P

miamai 2011.01.19. 20:17:32

Apropos! egy Rudolf - Vetsera konteó?

eMM2 2011.01.20. 09:49:43

@Kentaur67:
Erre én meg Jókai Mór szavait használom: "Ennek a földnek ereje van Magyart teremteni".
Azért tán nem baj az ha büszkék vagyunk nemzetünkre mint ahogy a szomszédaink is azok a sajátjukra csak valahogy ők raboltak tőlünk földet és nem fordítva történt.És ezek tények ezeket nem nagyon lehet vitatni.

eMM2 2011.01.20. 09:53:38

@Iustizmord:
Elvileg az is. IV. Károlynak az utolsó felszentelt királyunknak még élnek utódai.
Az már más kérdés hogy egy habsburgnak se kelett volna adni koronát.Bár az utsó tán megérdemelte volna ezért is nem tarthatta meg.

Kentaur67 2011.01.20. 15:37:08

@eMM2:

1) Ha már idézünk, tegyük azt pontosan:

Jókai Mór írja az 1896-ban megjelent díszes könyvsorozat, Magyarország vármegyéi és városai, előszavában: „A magyar földnek isteni ereje van magyart teremteni. Magyarrá lesz, ki a földre lép.”

2) A mellékneveket a magyar nyelvben mindig kisbetűvel írjuk, tehát: magyar és nem Magyar, még ha az utóbbi írásmód újabban szélsőjobbos körökben szokássá is lett.

3) Ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor bizony mi is raboltuk ezt a földet, sőt, az előttünk itt élők is, meg az azok előtt itt élők is. Tudod, ezt nevezik történelemnek. Ilyen alapon lehetne a végtelenségig vitázni, hogy akkor most kié is ez a terület „jog” szerint. A honfoglalás előtt már itt élő szlávoké? Az előttük itt birodalomal rendelkező avaroké? A gepidáké? A rómaiaké?

4) Ajánlanám figyelmedbe, hogy két világháborúban is annak kirobbantójaként, agresszorként vettünk részt.

És ezek VALÓBAN tények ezeket nem nagyon lehet vitatni.

Javaslom, nézz utána,hogy mit is mondott ie. 387-ben egy Brennus nevű gall törzsfő Rómában egy elég egyoldalú üzleti tárgyalás lezárásaként.

5) Az I. VH idején Magyarország lakosságának 51% volt magyar. Az elcsatolt területeken (kivéve Erdély egyes részeit) a korábban a magyarok által elnyomott nemzetiségek éltek, akik nem traumaként, hanem felszabadulásként élték meg az elcsatolást.

6) Nem azzal van gond, ha valaki büszke a nemzetére, hanem azzal, ha ezt csak úgy képes kifejezni, hogy más nemzeteket lenéz, sérteget.

Egyébként azt hiszem, a fenti poszt nem éppen erről a kérdéskörről szól, így részemről ezzel lezártnak tekinteném a kérdést.

Kentaur67 2011.01.20. 15:39:16

@eMM2:

A témához kötelező olvasmány:
Spiró György — Feleségverseny

:-)

Kentaur67 2011.01.20. 15:45:12

@eMM2:
”egy habsburgnak se kelett volna adni koronát„

A ”habsburg„ viszont Habsburg.
:-)

Én sem szeretem őket (legalábbis a magyar történelemre gyakorolt hatásukat értékelve), de tiszteljük meg annyira, hogy nem nemecsekernőzzük le a családot.

Iustizmord 2011.01.20. 16:42:16

@eMM2: nem az a kérdés hogy vannak-e élő utódok hanem hogy a trónigényüket mivel támasztják alá.

a lojalisták szerint nem szakadt meg az uralkodás, "élő" igénye van ottónak a maygar trónra. igaz, ezt ottó se gondolja így.

eMM2 2011.01.21. 18:32:27

@Kentaur67:
Csakhogy én Jókait a Magyar Nemzet Története c. művéből idéztem,első kötet Micbán c. fejezet.Ott pedig így van.
Szerintem amúgy a az IVH-t meg a Habsburgok robbantották ki és nem mi.Az oké hogy a másodikban agresszoroknak voltunk tekinthetők de az meg végeredményben Trianon következménye.Talán igazságosabban kelett volna itélni azoknak a roppant kedves francia úriembereknek.Brennus sztorit én is ismerem aztat mondta hogy "Vae Victis"

eMM2 2011.01.21. 18:36:06

@Iustizmord:
Ajajj te is ki fox kapni Kentaurtól mert kis betűvel írtad a nevet:)
Amúgy Ottó (szerintem helyesen) nem akar belevonódni a magyar politikába emléxem a genxterváltáskor valamelyik párt indítani akarta mint képviselőt de Ottó nem állt kötélnek.

Kentaur67 2011.01.21. 20:59:45

@eMM2:

1) Elnézést, én más formában emlékeztem az idézetre (tudtam, hogy istent is belepakolta), ezek szerint Jókai ismételte önmagát, és nem is mindig pontosan. Akkora és olyan életművel, mint az övé, nincs ezzel semmi baj.

2) „Szerintem amúgy a az IVH-t meg a Habsburgok robbantották ki és nem mi.”

Ne haragudj, de ez nagyon komolytalan állítás. (Vesszen a kutya Szerbia!) A magyar közvélemény, a magyar sajtó, a magyar uralkodóréteg várta és áhitotta a háborút. (Más dolog, hogy miközben elhitték, hogy mire a levelek lehullanak, véget is ér a jó móka, azért a realitás más volt.)
Álljon itt a nagyon kevés józanok egyikének verse:
Ady E.: EMLÉKEZÉS EGY NYÁR-ÉJSZAKÁRA
(mek.niif.hu/00500/00588/html/vers1001.htm)

3) „Az oké hogy a másodikban agresszoroknak voltunk tekinthetők de az meg végeredményben Trianon következménye.”

Persze, mindennek van oka, hogyne. Igaz, az is felmerül, hogy aki az első fülesből nem tanul, az előbb-utóbb kiérdemli a másodikat.

4) „Talán igazságosabban kelett volna itélni azoknak a roppant kedves francia úriembereknek.”

Ne haragudj, de fárasztóak a sztereotípiáid. Mi lenne, ha mondjuk átolvasnád a trianoni békével kapcsolatos dokumentumokat,hátha találnál benne meglepő új információkat?

Tudod, azért a (divat őket szídni trianon kapcsán) franciákon kívül volt ott még néhány nemzet. Abba meg most ne is menjünk bele, hogy Horthy hazaárulása és a románokkal való lepaktálása mennyit ártott a tárgyalási pozícónknak, mint ahogy arról sem szokás mostanában tudni, hogy egyetlen erő volt, amely felvette a harcot románokkal és a szlovákokkal: a vörösök.

A dolgok a legritkább esetben feketék vagy fehérek. Különösen igaz ez a történelemre. Ráadásul tudtommal ez egy katona-történeti blog, ahol békésen megfér egy oldalon a minden nemzet katonája, katonai vezetője, zsenije és balfácána.

Amíg elfogultan, létező vagy valós sérelmeket felhánytorgatva közelítessz ezekhez a témákhoz, addig nagyon sok összefüggés, igazság rejtve marad előtted. Persze, igazából nem csak a történelemre igaz, hogy a csőlátás szükségszerűen csökkenti a vitaképességet, toleranciát, a mások véleményére való nyitottságot.

Kentaur67 2011.01.21. 21:02:01

Valamit elcsesztem a linknél. Megpróbálom újra:

mek.niif.hu/00500/00588/html/vers1001.htm

bloggerman77 2011.01.30. 08:49:14

@Kentaur67:

"Ha már katonaipoltikai témánál tartunk,érdemes nem elfelejteni, hogy a dél-szlávok sokkal hosszabb ideig küzdöttek a törökkel, "

Inkább a törökkel... :)

Már 1396-ban ott harcoltak a szerbek Bajezid szultán seregében a Zsigmond vezette egyesült magyar-európai sereg ellen.

Az un. török hódoltságot kis hazánkban pedig nevezhetjük inkább délszláv hódoltságnak, mert még a vilajetek élén is zömmel délszláv származású pasa parancsolt, a feláramló "török" köznép meg szerbül bregybogott. (Lásd pl. Székesfehérvár "török" neve Sztulnij Beogad volt :) )

bloggerman77 2011.01.30. 08:59:57

@Decadurabolin:

"akkori szinten a birodalom lakossága jólétben élt."

A Monarchia éppen a világháború kitörése előtt élt át egy brutális gazdasági válságot, több millió éhező munkanélküli tántorgott az utcákon.

Amint kitört a háború, ez felszívott egy csomó embert a hadseregbe meg a hadiparba. Évek óta leállított gyárak indultak újra, és szinte hetek alatt extraprofitra tettek szert.

Titus Pullo Urbino 2011.02.04. 10:17:58

A cikk teccett, gratula a szerzőnek. A háborús készület nyilvánvaló volt, már csak egy kiváltó ok kellett hozzá, sajnálatos módon végeredmény szempontjából a magyarság (mint legfőbb helybeli agresszor az antant szemében) volt a nagy háború legmegalázottabb vesztese (Vae Victis!). Ferenc József királyunk szépen koporsóba tette a birodalmát, Károly király pedig végignézhette a Monarchia temetését is.

@gaul: úgy olvassátok a Svejket, hogy Haseknál nagyobb soviniszta, nacionalista és magyargyűlölőbb fickó kevés volt e Monarchiában. A regény irodalmi értéke egyenlő a cseh katona harciasságával, vagyis mínusz nulla. Anekdotagyűjtemény, amit még befejezni sem sikerült. Úgy hirtelen vége lesz, mintha elvágták volna. Viszont jó filmet csináltak belőle, Hrusinszky nagyot alakít benne, a másik nagy ász Kopeczky (?) aki Katz-ot játsza.

@Minorkavidor: minden mondatod igaz. És egy kis kiegészítés: érdekes módon a K.u.K. szerb és bosnyák alakulatai meglepő keménységgel küzdöttek az orosz fronton, nem terjedt át rájuk a cseh betegség (oroszokat látva nem próbálták megérinteni mindkettő kezükkel az eget, hanem keményen küzdöttek).

kamasuka 2011.02.04. 13:55:06

@aehrenthal:
Na akkor itt javítanálak, ugyanis Ferenc Ferdinánd 1900. június 28-án nősült meg. :)

Ezzel meg is van a válasz arra, hogy az előjelek miatt miért is vágott bele a szarajevói útba.

Nos azért, mert mivel nem szerették a trónörökös feleségét az udvarban, nem találták megfelelő rangúnak, így a hivatalos fogadásokra, amin FF mint trónörökös vett részt egyszerűen NEM hívták meg, így FF csak olyan esetben vihette magával az asszonyg hivatalos eseményekre, vagyis minden pompával, ami FF-nak trónörökösként is kijárt, vagyis az asszony csak akkor találkozott a férjének is kijáró kiemelt figyelemmel, ha a férje nem mint trónörökös, hanem, mint a Monarchia hadseregének főfelügyelője vett részt.

Így egyszerűen mivel FF szerette a feleségét (ebben rokonlélek volt II. Miklóssal is) ezáltal több dolog is adta magát:

- a házassági évforduló (a 14. éves), ahová asszony nélkül nem megyünk ugye adva volt.
- biztosan nem futamodott meg a feladattól (nem ment a halálba), mert ez volt az egyik ritka esély arra, hogy a neje a megfelelő pompában részesülhessen, ami neki, mint főherceg alapból ugye kijárt.

Szóval szar ügy, de a főherceg az esküvője napján kitűzte a halála napját is. Ehhez még vegyük hozzá a szerbek kiemelkedő történelmi gyásznapját, így ennyi kapcsolatban valaminek már történnie kellett abban a puskaporos hordós időszakban.

Amúgy, FF nem volt túl népszerű, de az biztos, hogy bár hazánkat nem túl jó fényben tüntette volna fel ha ő trónra kerül (utálta a magyarokat), az viszont biztos, hogy megreformálta volna a Monarchiát (ez volt az a bizonyos szálka a szerbek szemében amiért FF-ot választották célpontnak), és vsz tompította volna a Monarchián belüli nemzetiségi ellentéteket azzal, hogy átalakítja az OMM-t. (Ha meglépi, nemcsak Ausztria és Magyaroszág viszi el a háború után a balhét - ha egyáltalán lett volna háború -, hanem a nemzetiségek is: a csehek, románok, szerbek, horvátok, stb. közösen. Nem lett volna az, mint lett 1918-ban, hogy bár aktív részesei voltak a háborúnak a nemzetiségek, simán megúszták az egészet azzal, hogy szépen új nemzetté alakultak, vagy hozzácsapódtak egyes határmenti országokhoz.)

Bretschneider 2011.02.25. 14:55:58

Forrásokat me glehet ehhez jelölni? Mesének jó, de szeretném elolvasni, megtudni, hogy tényleg csak egy től jól sikerült merényletkísérletről van-e szó.