Ma, néhány órával ezelőtt volt Bezsenyi Mihály rendőr dandártábornok, az NNI igazgatójának temetése. Az, hogy személyesen ismertem és évekig jó bajtársak, kollégák voltunk, magánügy. Miként talán az is az, hogy egyike volt azoknak a (becslésem szerint nem túl nagyszámú) felső rendőri vezetőknek, akik ugyanabban a lakásban éltek (és haltak) tábornokként, amelyikbe 30 évvel ezelőtt főhadnagyként beköltöztek (Misi esetében ez egy 63 négyzetméteres kégli volt, csak jelzem). Mindenkinek vannak hibái, neki is voltak, de becsületességéhez, emberségéhez és a rendvédelem iránti elkötelezettségéhez a leghalványabb kétség sem fér, s ezt bárki megerősítheti, aki az elmúlt 30 évben ismerte. És hogy miért született ez a poszt? Hát mert kurvára dühös vagyok.
Igen, dühös vagyok, ezért rövidre fogom a mondandómat. Nem titok, megírták több helyen: január 25-én öngyilkos lett. Hogy pontosan miért, nem tartozik ide, mindenesetre egy biztos: ellentétben néhány keselyű (vagy inkább hiéna) által sejtetett célozgatásokkal, halálának semmi köze nem volt se egykori, se mostani rendőri munkájához. A Fiumei úti sírkert szóróparcellájánál lezajlott végső búcsún megjelent népes tömeg (értelemszerűen sok jelenlegi és egykori katona és rendőr, Bezsenyi tábornok hajdani bajtársai, beosztottjai, parancsnokai) azonban egy vaskos meglepetésben részesültek: az elhunyt nem kapott semmiféle katonai tiszteletadást. Nem volt díszőrség, nem volt sortűz, nem volt semmi külsőség, ami arra emlékeztette volna a szertartáson résztvevőket, hogy itt mégiscsak a köztársaság (már ha jól emlékszem és még mindig respublika vagyunk) rendőrségének egyik tábornokától búcsúzunk, ráadásul egy olyantól, akinek tisztességéhez (mint említettem) semmiféle kétség nem fér.
A rendőrök olyan népség, akik egymás közt bizony sustorognak, híreket és értesüléseket osztanak meg, mondjuk ki: pletykálnak. És hát testületen belül nem nagyon vannak titkok, pláne, ha ezeknek személyügyi vonzatai vannak. Hogy világosan beszéljek: azt hallottam ott, a temetőben (több, egymástól független, megbízható forrásból), hogy a katonai tiszteletadás azért maradt el, mert valaki nagyon magas beosztású góré megvétózta a javaslatot, mondván: öngyilkosnak ez nem jár.
Mintha az a kurva golyó eltörölt volna mindent, amit ez a tábornok az elmúlt harmincegynéhány évben letett az asztalra. Mintha valami kibaszott egyházi államban élnénk, ahol az öngyilkosoktól egy ideig megtagadták az egyházi temetést, mert úgymond ősi bűnt követtek el. És (mondom: állítólag) még csak nem is egy püspök, hanem egy meglehetősen világi méltóság döntött így. Gondolom azért, mert már gyermekkorában templomok udvarán játszott, kizárólag egyházi emberekkel barátkozott, egész életében a keresztény erkölcs szerint élt és dolgozott és még a rokonságában sem volt párttitkár vagy valami hasonló.
Nem tudom, valójában ki hozta meg a döntést (már ha egyáltalán tényleg volt ilyen döntés), azt viszont tudom, hogy Misi elég értetlenkedve néz most lefelé valami túlvilági nyomozószerv egyik irodájából. Nagyon büszke volt a tábornoki csillagára, az egyenruhájára, a beosztására, még akkor is, ha ez utóbbi egyre komolyabban nehezedett rá. És mivel világéletében megértő, derűsen nyugodt volt a kritikus pillanatokban is, na és a humorérzéke se hagyta cserben, azt is tudom, hogy előbb-utóbb majd megvonja a vállát, elmosolyodik és csak annyit mond: hát igen, miért is kaptam volna katonai tiszteletadást, elvégre nem voltam én egy Andy Vajna...
Ami engem illet, itt és most csak egy visszafogott utolsó mondattal fejezem be a puffogásom: hát a mocskos kurva anyját annak, aki ezt elrendelte, bármilyen beosztásban dolgozik is. Ha pedig szabályzat írja ezt elő, akkor azt a szabályzatot meg kell változtatni, mert embertelen, akárcsak az, aki aláírta. És nagyon remélem, hogy nem fogják a családra verni a balhét, mondván, hogy ők zárkóztak el ettől, mert nem fogom elhinni. A tábornok fiához közel álló forrásaim szerint őket is meglepte a döntés.
Misi, nyugodj békében!
Ápdét: Olvasói segítséggel kinyomoztuk, hogy a 6/2013 (III.27.) BM rendelet 14. § (6) c. bekezdése értelmében öngyilkos nem lehet se hősi halott, se a szolgálat halottja.
De ott van a 17. § (3) bekezdése is:
"A hősi halottá, illetve a szolgálat halottjává minősített elhunyt személy temetéséhez - a hozzátartozók véleményének figyelembevételével - a rendvédelmi feladatokat ellátó szervtől díszalegységet és zenekart kell, a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv halottja esetében lehet biztosítani. A rendvédelmi feladatokat ellátó szerv halottja, a központi szerv, illetve a területi jogállású szerv halottja, továbbá az arra érdemes nem minősített halott esetén a hozzátartozók egyetértése mellett az elhunyt ravatalához és sírhelyéhez díszőrség biztosítható."
Magyarul és röviden: a ravatal mellé és a sírhelyhez díszőrség biztosítható lett volna akkor is, ha öngyilkos lett és amúgy megérdemli.
De ezen mocskok szerint Misi nem érdemelte meg...
Akinek meg egy BM rendelet nem elég, az lapozza fel a Hszt-t (2015. évi XLII. törvény a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról):
263. § (1) A kegyelet hivatalos kifejezéseként a 262. § szerinti elhunytat - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - végtisztesség megadásaként - az intézkedésre jogosult közeli hozzátartozó hozzájárulása esetén - katonai tiszteletadással, az intézkedésre jogosult közeli hozzátartozó kérésének megfelelően polgári szertartással vagy vallási közösség által végzett vallásos szertartással kell eltemetni.
(2) Nem illeti meg az (1) bekezdés szerinti katonai tiszteletadással történő eltemetés azt, aki a halálát szándékosan maga okozta, vagy akinek a halála önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotának következménye.
(3) Különös méltánylást érdemlő körülmények figyelembevételével a (2) bekezdésben foglalt esetben is lehetséges a katonai tiszteletadással történő eltemetés.
Az utolsó 100 komment: