A következő kép is ismerős lesz sokaknak: az USS Missouri csatahajót támadó kamikaze. A legtöbb helyen csak mint US Navy photo -ként hivatkoznak rá, pedig története pontosan ismert, és az is ami utána történt: a tiszteletadás a halott ellenféllel szemben, aki legjobb tudása szerint teljesítette kötelességét.
Az USS Missouri egyike volt a világ legnagyobb csatahajóinak. Építését 1941-ben kezdték el. 1944-ben állt szolgálatba, fedélzetén írták alá japán fegyverletételi okmányokat. Részt vett a koreai háborúban, 1955-ben a flotta tartalékállományába helyezték, a 80-as években modernizálták, újra szolgálatba állt, és részt vett az első Öböl-háborúban. 1992-ben végleg nyugdíjazták, jelenleg múzeumhajó, idén júliusban fogadta az ötmilliomodik(!) látogatót.
Okinava, 1945
Az Iceberg hadművelet, a 82 napos csata 1945 április-juniusában a második világháború legnagyobb kétéltű hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren.
/Részletes poszt készülőben/

Április 6-án indult meg a kamikazék tömeges támadás-sorozata. A külső rombolólánc jól működött, mert a japán repülőgépeknek át kellett verekedniük magukat tűzfüggönyön, hogy támadhassák a védőgyűrű közepén hajózó anyahajókat és más értékes célpontokat. 1900 kamikaze gépet vetettek be az okinawai harcok során, ebből 900 gép elveszett, de csak 260 zuhant rá céljára. Persze a másik oldal is nagy árat fizetett:. Április 6. és 22. között 12 torpedórombolót elsüllyesztettek és kb. 60-at megrongáltak az öngyilkos japán pilóták. Ezért a védelmi vonalat később nehéz egységekkel is megerősítették:
Például a Guam csatacirkáló a főtüzérsége meleltt pl. 12 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyúval,és több mint 80 gépágyúval rendelkezett. Ez a cirkáló és rombolócsoportja az csak egyik támadás során fél óra leforgása alatt több mint 40 japán gépet lőtt le.
De sokszor ez a védelem sem volt elegendő.
1945 április 11-én újabb kamikazetámadás indul a flotta ellen. A Missourin a hajó egyik pékje, Harold "Buster" Campbell az egyik állványra szerelt K-20-as fényképezőgépet kezelte. Campbell a hajó fényképészének nem hivatalos "árnyéka" és segítője volt, így került a csata közben a fényképezőgép mögé, ő készítette el a felvételeket.
14:43
Egy japán "Zeke" vadászgép áttöri magát a védőgyűrűn,
majd a csatahajóra veti magát.
Pár pillanattal később a hármas számú lövegtorony közelében az egyik 127 mm-es lövegállásnak csapódik, és alig hibázva el az egyik 40mm-es gépágyút felrobban.
Szinte hihetetlen, de a támadásnak amerikai részről nem voltak halálos áldozatai, a hajó is alig szenved sérüléseket, rövid szünet után újra harcképes volt.
Eloltották a tüzeket, a gép roncsait a tengerbe lökték. Megtalálták a fiatal pilóta Setsuo Ishino földi maradványait.
William M. Callaghan kapitány parancsára a maradványokat összegyűjtötték, és a legénység egy részének ellenkezésének dacára teljes katonai tiszteletadással temették a tengerbe.
Az utolsó kamikaze támadás 1945. augusztus 16-án hajnali órákban zajlott le, amikor Ugaki admirális egy néhány gépből álló öngyilkos kötelék élén bevetésre indult az okinawai vizeken horgonyzó amerikai flotta ellen. Ugaki utolsó rádióüzenete így hangzott:
"Kizárólag az én hibám, hogy kamikaze kötelékem az elmúlt hat hónap folyamán nem volt képes megállítani és szétzúzni az ellenséget. Néhány perc múlva rá fogok zuhanni egy ellenséges hadihajóra. Kívánom, hogy mindazok, akik parancsnokságom alatt álltak, megértsék cselekedetem értelmét, és minden erejükkel azon munkálkodjanak, hogy hazánk örökké éljen. Banzai!"
Felhasznált források:
http://www.ussmissouri.com
2012.12.12. 13:24:50
Kapcsolódó olvasmány, nagyon érdekes:
Kuvahara Jaszou, Gordon T. Allred: Kamikaze
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.12. 15:05:42
Rosszindulatú Vászka 2012.12.12. 15:19:08
Nagyon komoly az a fényképezőgép.
A USS Guam csíkos mintája az valami álcázófestés akar lenni?
seepheerd 2012.12.12. 15:23:58
Mostly Harmless 2012.12.12. 15:57:39
legjobb tudása szerint talán...
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.12. 17:38:28
igen...anno én is meglepődtem, mert ugye a csatahajók csatahajószürkék....
hát nem...
www.history.navy.mil/photos/images/g100000/g156817c.htm
theminiaturespage.com/profiles/?id=669107
forum.worldofwarships.com/index.php?/topic/671-japans-battleshiphybrid-carrier-hyuga/page__st__20
makettezők öröme....
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.12. 17:41:39
Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.12.12. 18:24:20
Az a könyv kamu:
www.kamikazeimages.net/books/fiction/kuwahara/kamikaze.htm
2012.12.12. 20:51:32
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.12. 21:29:47
pld
www.kamikazeimages.net/writings
pld
www.kamikazeimages.net/writings/kuno/index.htm
ROTFL Manó 2012.12.13. 00:57:36
-Úúú, micsoda önfeláldozás!
...és elkezdték utánozni!
:-)
ace22 2012.12.13. 04:39:09
Hanem az amerikaiaké:
blog.modernmechanix.com/flying-bomb-guided-by-man-pilot/
neutor 2012.12.13. 07:34:12
Baribál 2012.12.13. 08:38:27
Rosszindulatú Vászka 2012.12.13. 09:52:08
Továbbá azért tegyük hozzá, hogy a japán történelemben sohasem voltak szűkében emberanyagnak és sohasenm volt nemhogy túl-, de egyáltalában sem értékelve az élőerő. Az élethez való rögeszmés ragaszkodás leginkább a keresztény kultúrkörök sajátja.
Aholo az öngyilkosság az önkifejezés, a tiltakozás és a becsület eszköze, ott nincs semmi meglepő a kamikázékban.
A szépemlékű DiscWorld-ön volt riport világháborús japán veteránnal, számunkra felfoghatatlan dolgokat mesélt a fegyelemről és a lojalitásról.
Sőtmitöbb, ez a kamikáze cucc semmivel sem furcsább, mint pl. a ruszki ágyútöltelékek géppuskával motivációja, vagy egy átlagos gyalogosroham, legalább nem hazudja oda a túlélés esélyét.
De lehet, hogy csak sok teát ittam reggel.
savaz 2012.12.13. 10:24:11
Az első kamikaze támadásnak azt tartják, amikor egy amerikai pilóta a midwayi csata második napján rázuhant a Mikuma cirkálóra. De sokan vitatják azt, hogy ez direkt volt, vagy csak véletlen.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.13. 12:43:46
rognork 2012.12.13. 13:15:08
Asidotus 2012.12.13. 13:41:35
Valahonnan az rémlik nekem, hogy a muszlimokra ma jellemző öngyilkos merényleteket a japánoktól vették át.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.13. 15:45:45
savaz 2012.12.13. 15:58:34
De az önkéntesen v. egyéb kiút híjján reménytelent bevállalókat azért nem sorolnám ide.
Amúgy maradjunk annál a vonalnál, hogy a kamikaze repül, vagy legalábbis robbanóanyaggal megrakott járművet vezet.
Rosszindulatú Vászka 2012.12.13. 16:19:49
Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.12.13. 17:30:48
"The object of war is not to die for your country, but to make the other bastard die for his", mondta egy élveteg amerikai, Patton tábornok.
Papp Sanyi 2012.12.13. 19:25:40
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 10:38:40
Naugye.
neutor 2012.12.14. 10:43:18
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 11:16:02
neutor 2012.12.14. 11:59:44
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 15:33:46
Hacsak azért nem, mert itt róla mindenki tudja, hogy csak romantikus irodalmi ábránd, nem valóságos hős :)
jkoenig 2012.12.14. 16:19:23
A tankok ellen támadó lengyel lovasság csak Urban Legend, ugyanis a lengyelek nem voltak és most sem hülyék. :o)
Tény hogy voltak lovasalakulataik a II.vh-ban, (ugyanúgy ahogy a M.K.Honvédségnek, a Vörös Hadseregnek, a Waffen-SS-nek, stb.) de azzal tisztában voltak hogy tankok ellen lóval semmi esélyük.
jkoenig 2012.12.14. 16:27:02
Tévhit: A lengyel haderő lovassággal szállt szembe a német tankokkal.
Bár Lengyelország 11 lovassági dandárral rendelkezett és a lengyel katonai doktrínák ezeket az egységeket elit alakulatokként tekintették, a kor más haderejei – például a németek, vagy a szovjetek – is tartottak fent és használtak lovas egységeket. A lengyel lovasság, mely korszerű kézifegyverekkel és könnyű tüzérségi lövegekkel – mint például a 37 mm-es Bofors páncéltörő löveg – volt felszerelve, soha nem támadt közvetlenül a német tankokra, tüzérségre, vagy a fedezékben lévő ellenségre, ellenben gyakran használták felderítési célokra, és mobil gyalogságként. A lengyel lovasság nagyon ritkán, különleges esetekben indított rohamot, és csak a gyalogság ellen. Ezt a tévhitet a német propaganda terjesztette el.
hu.wikipedia.org/wiki/Lengyelorsz%C3%A1gi_hadj%C3%A1rat_%281939%29
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 16:50:48
Merthogy ezek közt nem látok lényegi különbséget, mind azonos lelki és mentális állapotból születtek, csak a reklámjuk más.
Sztem.
Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.12.14. 18:35:45
Sztem bármiféle hősködésnek, vagy akár életünk feláldozásának akkor lehet értelme, ha közelebb jutunk vele a célhoz. Kivételt kb. egyet tudok, amikor a zuhanyzóba terelés közben egy haláltáborban (hogy pont melyikben és mikor, nem emlékszem, asszem a 291. számú auschwitzi fogoly c. könyvben volt) egy nő lekapta egy óvatlan SS pisztolyát, és ott helyben lelőtte vele. Az őrség persze pillanatok alatt halomra kaszált mindenkit, de legalább abból a transzportból senki nem ment gázba. Esély itt sem volt sok, a tett mégis hősies.
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 18:46:54
A hősiesség, meg, mint olyan, leginkább a költészet tárgykörébe tartozó dolog, de mindenképpen utólag visszavetített hirig.
Sztem.
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.14. 21:53:13
Rosszindulatú Vászka 2012.12.14. 22:55:48
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.12.14. 23:48:03
Sajnos csak ilyenkor érek rá bepötyögni, kíváncsi vagyok most milyen elírás maradt benne:)
Hiába nézem, ha nem látom:(
Rosszindulatú Vászka 2012.12.15. 00:03:34
Rosszindulatú Vászka 2012.12.15. 00:10:02
folti_ 2012.12.15. 10:41:45
folti_ 2012.12.15. 11:01:40
*: a vonatkozó japán védelmi tervek szerint a lakósság ~60% éhenhalt volna, mert csak a maradékot tudták eltartani a saját erőből
**: aholis a 14 év feletti lakósságból szervezett jó esetben vasvillával felsszerelt miliciáknak kellett volna megrohamozni a támadó szövetségeseket minden adandó alkalommal.
David Bowman 2012.12.16. 13:38:43
David Bowman 2012.12.16. 13:48:24
David Bowman 2012.12.16. 13:50:33
David Bowman 2012.12.16. 13:52:26
David Bowman 2012.12.16. 13:58:58
David Bowman 2012.12.16. 14:01:09
Biztos ő maga írta meg.
savaz 2012.12.17. 10:34:46
Phürrosz használta őket, de a rómaiak megtanulták semlegesíteni őket, főleg íjászokkal.
A szöges pajzsot elég letenni a földre, nem kell aláfeküdni (az elefánt azt hiszem nem tud ugrálni 3 lábon).
Innen is láttszik, hogy a legnagzobb hype-okról is kiderül sorra, hogy utólagos költés az egész, mit azt valamelyik t.társ fentebb kifejtette.
Nuuk 2013.01.14. 08:41:06
Meg amikor egyazon amcsi híradóban hangzik el, hogy john Smith közlegény micsoda post-mortem kitüntetést kapott, mert rávetődött egy gránátra - aztán a következő riportban meg azon szörnyülködnek, hogy egy palesztin felrobbantotta magát meg két izraeli katonát (jó, a civilek elleni támadások már kevésbé dicsőségesek).
Másrészt ritka dolog ez a fajta tiszteletadás is,
a legtöbb legyőzött japánt egész másképp kezelték...
Black Hawk 2013.01.17. 07:52:23
Ha jól tudom, ezek a kamikazek nagyon nem voltak hatékonyak. A fenti tények is mutatják, ezernyi gépből mennyi találat, és mennyi kár. Elég összehasonlítani a Pearl Harbour-nál elszenvedett veszteségekkel . . . Ha meg akarták volna állítani az amerikai flottát, minden egyes japánnak vadászgépre kellett volna szállnia, és egyszerre támadni . . . mondjuk az is igaz, hogy ezek állítólag már nem megfelelően kiképzett, "csak" gyorstalpaló sebtiben behívott katonák voltak, csekély harcértékkel. Ez persze nem mentesít senkit a gyilkosság terhe alól, mert ezeket az embereket lényegében kivégezték, vágóhídra küldték őket a siker legcsekélyebb esélye nélkül. De állítólag ez pont nem számított, "csak" a becsület volt a lényeg, semmi más. Ezt olyan őrült szinten csinálták, hogy az amcsiknak talán partra se kellett volna szállni, az egész országot belekergethették volna egy nagy öngyilkossági hullámba :S
folti_ 2013.01.17. 17:11:07
A legtöbb kamikazé tényleg csak minimális kiképzést kapott (már nemis nagyon volt rá erőforrás) és az általuk repült gépek sem a legjobb konstrukciók voltak. Vagy ha igen, akkor elavult modellek, amik nemigazán jelentettek kihívást az amerikai légvédelmének.
Japán katonai vezetése az 1920-as évektől kezdve egy külön világban élt, a valóságtól egyre inkább elszigetelve, egyre inkább elhitte a saját propagandáját. Már amikor a flotta és a hadsereg vezérkara nem éppen egymást ölte.
Tömeges öngyilkosságot igy szószerint nem terveztek, bár az amerikai invázió "lerohanására" felállított, legtöbbször csak szúró-vágóeszközökkel felszerelt miliciák bevetését tekinthetjük annak. 14 éves kor felett mindenkinek kötelező volt a részvétel.
kifordított nagyanyó 2013.01.17. 19:43:37
Behívja az ezredes a pilótát.
-Katona!Magának különleges feladata lesz.
A repülőgépével elindul az ellenség felé.
Mielőtt odaér felemelkedik ötezer méterre.
Ha elég közel ért,akkor a gépével leereszkedik az ellenség felé.Majd teljes sebességgel becsapódva,életét a Császárért feláldozva,megsemmisíti az ellenséget.
Van kérdése?
-Igen!
-És mi lenne az?
-Te teljesen meghülyültél vazzeeg?!
Bocs:))
ll 2014.07.03. 20:17:39
Katapult? Ekkor? A könnyű japán gépeken? :)