Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

szeptember 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (158) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (11) rendvédelem (54) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) usa (54) USA (7) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

Ostromló ostromlottak: Alesia

2014.09.04. 10:00 Titus Pullo Urbino

 

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, a szó ismét Fredddy-é.

Gergovia

falai alatt azonban Caesar kudarcot vallott, megpróbálta csellel kiugrasztani a nyulat a bokorból, de katonáit elragadta a letöltés_1.jpgkapzsiság/bátorság, és talán a visszarendelő kürtszót se hallották, mindenesetre a kamuból indított előrenyomulást saját szakállukra folytatva beleszaladtak egy keményebb pofonba. Csak az elit X. légió szilárd ellenállásán múlt, hogy nem lett nagyobb baj. 700 légiós esett el- bár volt köztük 46 tapasztalt centurió is, a számok nyelvén ez nem súlyos veszteség, és Caesar hamar rendezte is a sorait, katonákhoz intézett beszédében megdicsérte őket bátorságukért, viszont emlékezetükbe idézte a fegyelem fontosságát. (A rómaiak imádták a szónoklatokat! Rádió, tévé, internet ugye nem létezett, bár olvasni a legszegényebbek nagy része is tudott, de azt meg Gutenberg előtt 1500 évvel nem nagyon volt mit. Az élő beszéd így óriási hatással volt rájuk. Szórakozásból is eljártak a bíróságokra és politikai gyűlésekre, és lelkesen hallgatták a szónokokat, akik nem ritkán Fidel Castróét is lepipáló hosszúságú beszédekkel gyönyörködtették őket. A gazdagok pénz-, nő- és bűnügyeit kiteregető bírósági beszédek ezenkívül bulvárhírekkel is gazdagon ellátták a pletykákra mindig kiéhezett Várost.) A proconsul beszéde után többször is megpróbált Vercingetorixszal megütközni, de ezúttal sem sikerült, a gallok megerődített táboruk fedezékében maradtak.

Gergovia volt viszont Caesar első igazi veresége Galliában. Ahogy Schwarzi mondta a Predatorban, ha vérzik, meg lehet ölni - hogy látták-e ezt a filmet a gallok, vagy maguktól is volt ennyi eszük, nem tudni, de a hírek újra Gaul,_1st_century_BC_1.gifszárnyakat adtak a csüggedőben lévő felkelésnek. Még a kezdetek óta hűséges haeduusok is Vercingetorixhoz pártoltak. Szerencse, hogy legalább Labienus sikerrel járt, egy trükkös csatában megölte magát Camulogenius gall vezért is. A két római seregrész egyesült- és

visszafordult.

Nem tudjuk pontosan, miért tett így, és persze nem elméletből van kevés. Vercingetorix, bár serege (különösen a nagy létszámú lovassága) komoly erőt képviselt, nem bízta el magát: tudta, hogy Caesar nem először állna szemben túlerővel. Hogy győzhessen, meg kellett puhítania a rómaiakat, akik mélyen benyomultak a mostanra szinte egyöntetűen ellenségessé váló Galliába, ezért ellátásuk az avaricumi zsákmány ellenére továbbra is nehézkes volt, és a messze maguk mögött hagyott Narbonensis ellen indított kisebb gall támadásokkal és az itteni, régebb óta római uralom alatt élő törzsek körében folytatott agitációval se tudtak mit kezdeni. Caesar ezért belátta, hogy a további előrenyomulásnak nincs értelme, az utánpótlási vonalak csak tovább nyúlnának, és a továbbra is a felégetett föld taktikájában hívő, nyílt csatát kerülő Vercingetorixot így nem tudja elkapni. Na de akkor viszont hogy? Mert az is biztos volt, hogy a két férfinak előbb-utóbb csatamezőn kellett találkoznia, egyikük sem folytathatta karrierjét a másik fölött aratott látványos, de legalábbis döntő győzelem nélkül. A gall törzsek azért gyűltek falvaikat enkezükkel felgyújtva Vercingetorix pálcája alá, mert sikerült meggyőzni őket, hogy a döntő siker csak így érhető el- ezt viszont akkor minél hamarabb prezentálni kell, mert különben valamelyik türelmetlen törzsfő egyszer csak betalál egy tőrrel a király lapockái közé. A győzelmet pedig csak Caesar halála jelentheti, dignitasába nem fér bele egy galliai vereség, úgyhogy amíg van a Birodalomban gladiust emelni képes római, addig újabb és újabb légiókkal fog visszatérni. (A dignitas kifejezése elég nehezen fordítható le magyarra, ,,arc”, vagy valami ilyesmi. Beletartozott a hatalom, a befolyás, a katonai és politikai sikerek, de beletartozott a becsület, az állhatatosság, a makulátlan hírnév, amely nélkül a sikerek mit sem érnek. A dignitasának növelése minden normális római férfi első számú életcélja volt- és a legfontosabb politikai tőkéjét is ez jelentette, Róma népének -legyen szó fehértógás szenátorokról vagy a Forumon tolongó, hangoskodó proletariusokról- kegyeit becstelen és sikertelen jöttmentek nem nyerhették el.) Ebből egyenesen következik, hogy a Caesar hadvezéri és politikai pályafutására leselkedő legkomolyabb fenyegetés pedig Vercingetorix személye volt, egy egyesített Galliát létrehozó király nem csak az elmúlt fél évtizedben kiontott vért, eltöltött időt és elköltött pénzt tenné hiábavalóvá, de még a háború előtti állásnál is rosszabb feltételeket teremtene a római terjeszkedéshez.

romai.jpgTehát a légiók visszafordultak. Az egyik elmélet szerint Caesar továbbra is csak ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, el akarta hozni Vercingetorix (és a titokban már a kést élező alvezérei) számára a most-vagy-soha-érzést, hogy a rómaiakat alábecsülve hibát kövessenek el és végre el lehessen kapni őket. A másik elmélet szerint egyszerűen működött a gallok taktikája, és Caesar még azelőtt ki akarta húzni a fejét a hurokból, mielőtt tényleg komoly baj lenne. Eszerint meg se állt volna a mai francia-svájci határvidékig. Itt még mindig Gallia Comatában lenne (senki nem mondhatná, hogy sikeresen kiűzték), viszont rajta tudná tartani a szemét Narbonensisen, semmi nem fenyegetné az Alpokoninneni Gallia felé nyúló utánpótlási vonalait, és újabb lendületet tudna venni a végső leszámoláshoz.

Akárhogyan is volt, Vercingetorix a fordulat láttán elszánta magát a támadásra. Caesarnak ekkor összesen 70000 embere volt, 12 légió, némi könnyűgyalogság, kis létszámú római lovasság és a 600 főnyi germán. Vercingetorix serege kicsivel nagyobb volt, 80000 gyalogost és 15000 lovast számlált. Úgy döntött, lovassági fölényét kihasználva

menetelés közben

támadja meg a rómaiakat (Total War - rajongóknak: Ambush!). Így is tett, az előreküldött lovasság három irányból zúdult a római menetoszlopra, valamikor Kr. e. 52 júliusának közepén (a hónapot akkor még quinctilisnek hívták, Mr Július csak halála után került be a naptárba, melynek megreformálását pontifex maximusi kötelességének eleget téve hajtotta végre).

ambush.jpg

Egy ilyen rajtaütés egy átlagos seregnek a végét jelentette volna, Caesaré azonban nem valami uli-buli rablóhorda volt, hanem római légió, a korszak legjobb gyalogsága. Az Alpokoninneni Gallia betonkeménnyé tiport gyakorlóterein vörös fejjel üvöltő római kiképzők (az ún. doctorok) pont azért rekedtek be minden estére, hogy ilyen helyzetekre is felkészítsék a katonákat, és jó munkát végeztek, a hadsereg fegyelmezetten fejlődött fel menetből védekező alakzatba: egy nagy négyszöget formáltak a poggyászuk körül. A szoros sorokban álló légiósoknak nekirontani már távolról sem volt annyira jó ötlet, a gallok viszont elszántan támadtak: hajtotta őket a vérük, tüzelte a bosszúvágyuk, és kötötte az esküjük: a csata előtt megfogadták, hogy legalább kétszer áttörnek a római vonalakon. Mivel a gall gyalletöltés (1)_1.jpgogság nem mutatkozott, Caesar nem érte be védekezéssel: előreküldte a germán lovasokat, hogy a légionáriusokkal együttműködve okozzanak minél nagyobb veszteségeket a támadóknak. Így is lett, az újra és újra rohamozó gall lovasok nagy része elesett vagy fogságba került, anélkül, hogy a rómaiakat komolyabban megrendítették volna.

Most Vercingetorixon volt a fejvakarás sora. Lovasságával nem egyszerűen a serege jól manőverező része szenvedett súlyos veszteségeket: mint említettem, a nemesek és a harcosok harcoltak lovon, úgyhogy az út mellett a döglött lovak között Gallia színe-virága feküdt vérbe fagyva. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gyalogosok bizalmát továbbra is bírta, de úgy döntött, nem erőlteti a támadást, hanem valami biztos helyet keres, ahol rendezheti sorait. A környék legbiztosabb helyét pedig úgy hívták:

Alesia.

Alesia~0.gifA tudomány mai állása szerint Alesia a Dijonhoz közel fekvő Alise-Sainte-Reine település területén feküdt, III. Napóleon ásatásai fel is tárták az ostrom nyomait, úgyhogy hivatalosan ezt tekintik a csata helyének, itt van a már említett Vercingetorix-emlékmű is. Caesar leírását azonban más helyszínekre is rá lehet húzni, úgyhogy nem 10Alise-Sainte-Reine_statue_Vercingetorix_par_Millet.jpg0%-os a bizonyosság, van még pár változat. A továbbiakban a ma hivatalosnak számító helyszínből indulok ki, sajnos elég nehéz az ókori leírások alapján ralálni egy-egy helyre, 2000 év geológiai léptékkel mérve csak egy pillanat, de a növényzet és a vízrajz rengeteget változhat az emberi tevékenységnek köszönhetően (mezőgazdasági munkák, öntözés, erdőirtás, építkezések, folyószabályozások, mocsárlecsapolások, stb).

Alesia a mandubiusok törzsének jól megépített oppiduma volt, egy sziklás hegy lapos tetején magasodott. A vidék nehezen járható volt, Alesiát további sziklás hegyek és két vízmosás vette körbe, egyedül a nyugati oldalán volt egy nagyobb csatára alkalmas síkság.

Vercingetorix trükkösen, seregét két részre osztva ért ide, Caesar (aki természetesen újult erővel indult utána) nem tudta utolérni, csak a falak alatt. A gall király nem vezette be seregét a várba, a hegy tövében épített tábort. Nem védelemre készült, jól tudta, ha bezárkózik Alesiába, onnan kisétálni már nem tud, onnan már csak kivinni fogják- koporsóban, vagy láncon. A római ostrommérnökök Avaricumnál 25 nap alatt hozták a vendéggyőzelmet, sokkal több Alesiának se kell, a nyolcvanezer-egynéhány harcos kb egy hónap alatt éli fel a várban felhalmozott készleteket (van egyébként olyan történész, aki szerint Vercingetorix nem hozta ide mind a nyolcvanezer emberét, csak húszezer válogatott harcost). A vár tövében épített (fallal és árokkal védett) tábor jobb ötletnek tűnt, innen megakadályozhatja a rómaiak által kedvelt szabályos ostromot, és kedve szerint indíthatja meg a döntőnek szánt ellentámadást. Gergoviánál is így sikerült Caesart megverni.

A római vezér azonban úgy volt vele, ha ostromolni akart, akkor, csináljanak a gallok bármit, ő ostromolni fog, legfeljebb a gall tábort is körülzárja. A szokásos erődített táborokba (1-2 légiót tartalmazhatott mindegyik) vezényelte seregét Alesia körül, és katonáival a táborok közé kisebb erődöket kezdett építtetni, hogy támogassák egymást egy esetleges kitörési kísérlet esetén. Különös figyelmet szentelt a már említett vár előtti síkságnak, a messze legvalószínűbb kitörési pontnak. A gallok persze felfigyeltek erre, és tudták, akármin serénykednek is a rómaiak, azt Vercingetorix könnyen kibírja majd röhögés nélkül- oda kell csapni, amíg el nem készülnek teljesen. Az épülő ostromművek elleni támadás természetesen a síkságon indult meg, Vercingetorix továbbra se akarta a gyalogságát feláldozni, így a maradék lovasságát vetette be. Caesar persze résen volt, a munkára vezényelt légionimages.jpgáriusok mellett ott álltak bajtársaik harcra készen, és a római lovasság is rájuk ügyelt. Ez utóbbi gyengének bizonyult a nagyobb létszámú és ügyesebb gallok ellen, de Caesar támadásra vezényelte a germán lovasokat is: a torzonborz, félmeztelen, törzsi testfestéssel felékesített harcosok megfordították a csatát, és a gallok menekülőre fogták. A germánok pihent lovaikon utolérték őket, és ismét hatalmas mészárlást rendeztek közöttük. A germánok mögött pedig fegyelmezett sorokban nyomultak előre a légiós cohorsok, így a gall lovasság nem tudta kihasználni létszámfölényét Caesar lovasaival szemben. A katasztrófa akkor történt, amikor a gall lovasok elérték táboruk kapuját- mivel sokan akartak egyszerre bejutni, összetorlódtak, és semmi nem védhette meg őket a rómaiak (és a germánok) haragjától, a múltkori rajtaütést túlélő gall lovasok nagy része ott veszett. Caesar még búcsúzóul közéjük lövetett az ostromgépekkel párat, hogy érezzék a törődést, majd visszarendelte a seregét, elég volt ennyi mára- gondolom, nem akarta kiprovokálni a gall gyalogság támadását, mielőtt elkészülnek az ostromállások. A germánok vidáman hozták a zsákmányolt lovakat.

Vercingetorix számára kezdett egyre sötétebben festeni a jövő. Kitörni nem tudott, úgyhogy mégiscsak maradt a

bezárkózás.

Lovassága nagy része már az esélytelen lovasrohamokban elesettek túlvilági kocsmájában hallgatta a The Troopert az Iron Maidentől, a maroknyi túlélőnek csatában sok hasznát nem vehette, így hát elküldte őket, hogy amíg tudnak, surranjanak ki az ostromgyűrűn, és lármázzák fel Galliát, toborozzanak össze annyi embert, amennyit tudnak az ország sorsát eldöntő végső összecsapásra. Ez még akár jól is elsülhet, ha sikerül egy vállalható méretű felmentő sereget összeszedni, két tűz közé foghatják és megsemmisíthetik a rómaiakat. De siessenek ám, mert itt harminc nap múlva lehúzzák a rolót, aztán mennek a római kőbányába csákányozni. Az ostromzár még nem volt hermetikus, így a kis lovascsapat egyik éjszaka valóban könnyen ki tudott surranni, és hirdették mindenfelé, hogy Vercingetorix azt üzente, elfogyott a regimentje. A király nem tartott velük, ahogy a huszadik századi történelemben is többször megtörtént, a vezér az ostromlott városban maradt. A rómaiak szorgalmasan ástak tovább.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről, min dolgoztak. Mint említettem, munitiones.jpgteljesen körbefogták Alesiát, összesen 8 tábor és 23 torony készült el hamarosan. Ezután ezeket elkezdték falakkal összekötni, a falak belső oldalára pedig mindenféle műszaki akadályokat telepíteni- a gallok időnként rápróbáltak az építkezőkre, akik ilyenkor nehéz helyzetben voltak, Vercingetorix középről könnyen támadhatott bármerre, a kritikus pontra küldött római erősítésnek viszont körbe kellett mennie a gyűrű mentén. Ezért le kellett lassítani a támadást, amennyire csak lehetett. A kifelé igyekvő gallok először egy függőleges falú árokba potyogtak. Aki ebből kimászott, az a stimulinak nevezett vastüskékkel teleszórt mezőre érkezett. Ezen túljutva már ott is voltak a kúp alakú, aljukon kihegyezett karóval veszélyesebbé tett gödrök (lilium) földjén. Tovább haladva a támadók irányába beásott kihegyezett ágak következtek, ezek mögött pedig kales_stimulus_1.jpgét további árok. A túlparton ott magasodott a római töltés, kihegyezett karókból épült mellvéddel és további hegyes karókkal, melyek a mászást nehezítették. A római katonák innen vették fel a harcot az érkezőkkel. A töltés mentén álltak a magas tornyok, ezekből kiválóan lőhették, illetve figyelhették a gallokat. Ez a rendszer teljesen valószínűleg csak a nyugati síkságon épült ki (az itteni táborban volt Caesar főhadiszállása is), az ostromgyűrű többi részén a terepviszonyok maguk is
 nehezítették a tömeges kitörést, oda többnyire csak fal, mellvéd és tornyok kerültek. A gyűrű gyenge pontja az északnyugati, két légiót befogadó  tábor volt, oda nem tudtak olyan nagy falat húzni az építkezésre alkalmatlan terep miatt: külső oldalán egy nagyobbacska hegy magasodott.

Teltek-múltak a napok, az erőd lassan kezdett kifogyni az élelemből.ales_lilium_1.jpg

 A felmentősereg

viszont gőzerővel szerveződött: a király kétségbeesett üzenete a passzívabb gallok szívéhez is elért, és tömegesen sereglettek a zászlók alá. Egy nagy haditanácsot tartottak, ahol meghatározták, ki mennyivel tud az erőfeszítésekhez hozzájárulni, majd minden törzs elküldte az itt vállalt mennyiségű emberét a seregbe. Volt persze, amelyik 1-2000 harcossal kialibizte, de Vercingetorix törzse, az arvernusok, és a frissen a felkeléshez csatlakozott, a háborúban még ki nem vérzett haeduusok különösen aktívak voltak. Caesar leírása szerint 240000 gales_cervus_1.jpgall gyűlt össze! Van, aki szerint jó lesz az hatvanezernek is, nehéz ebben az ügyben igazságot tenni, Napóleon az akkori sokkal népesebb és fejlettebb infrastruktúrájú Franciaországban egy hónap alatt legfeljebb százezer katonát tudott összeszedni, de az ő korában nem volt minden felnőtt férfi fegyverforgató is egyben. Mindenesetre tekintélyes sereg volt, négy vezér parancsnoksága alatt: az arvernus Vercassivellaunus (Vercingetorix unokatestvére), Commius, egy atrebas nemes, aki korábban a rómaiak oldalán küzdve jól kiismerte a légiók harcmodorát, és két haeduus vezér, Viridomarus és Eporedorix.

Gall dezertőröknek köszönhetően a hír Caesarhoz is hamar eljutott (,,Cacat!”- így hangzik római latinul az, hogy ,,Bazmeg!”), ő pedig nekilátott, hogy felkészüljön az érkezésükre. Az ostromot nem akarta feladni, ezért elkezdte az ostromgyűrűt kívülről is megerősíteni: a fent leírt védelmi rendszert megépítette kifelé is! Az ostromállás maga is egy ostromlott erőd lett, aminek a belsejében volt egy ellenséges erőd, amit ostrom közben ostromolt! A belső, circumvallationak nevezett, és a külső, contravallationak nevezett rész között széles, jól védett folyosó volt, ahol kényelmesen masírozhattak a csapatok csata közben is.

rekonstru.jpg

A várbeliek úgy döntöttek, éhezve is kivárják a felmentősereget, és akkorra időzítik az elkerülhetetlennek tűnő végső kitörést. Szorult helyzetüket jól példázza a harcra nem fogható mandubius civilek esete. Az egyik gall vezér, Critognatus, egyenesen meg akarta etetni őket a védősereggel! Bár Gallia zivataros történetében nem ez lett volna az első ilyen eset, Vercingetorix inkább megkegyelmezett nekik: egyszerűen csak kizavarták őket az erődből, boldoguljanak, ahogy tudnak. Caesar persze nem engedte ki őket az ostromgyűrűn kívülre, maradjanak csak az oppidum falai alatt, a csontvázzá soványodott asszonyok, gyerekek, öregek jajveszékelése és könyörgése biztos jó hatással lesz a gall harcosok idegeire.

Egy héttel a harminc nap letelte után, augusztus (azaz sextilis- későbbi névadója ekkor 9 éves kissrác volt) végén-szeptember elején megérkezett a felmentősereg, és letáboroztak a római állásoktól egy mérföldre délnyugatra, egy dombon. Nemletöltés (8).jpg voltak illúzióik a kiéheztetett oppidumban uralkodó állapotokról, ezért azonnali támadást határoztak el. 8000 dühödt, bosszúvágyó lovas rohant neki a római állásoknak a sokszor említett mezőn, de persze a másik irányból, nyugatról. Ezúttal azonban gyalogság is kísérte őket, gyorsan mozgó könnyűgyalogság és íjászok, a szárnyakon, a mező nehezen járható, erdős-dombos oldalain. Caesar a lovasait küldte ellenük, de a germánokat még visszatartotta. Estig folyt a csata anélkül, hogy bármelyik fél határozottabban felülkerekedett volna, ekkor avatkoztak be a germánok, és vad rohamuk a harmadik lovassági csatát is a rómaiak javára döntötte el.

A következő napot a gallok munkával töltötték, ostromlétrákat ácsoltak, mobil fedezékeket készítettek és horgokat is csináltak, hogy azok segítségével döntsék le a római mellvédet. Mikor leszállt az est, néma csendben az egész sereg a római falak alá lopakodott (nyugatról, a síkságon), majd hatalmas üvöltés jelezte a támadás kezdetét- nem csak a rómaiak tunicáját akarták barnára színezni, de Vercingetorix harcosainak is így adták tudtára, hogy mi készül. Sötétben tapogatózva azonban még sokkal lassabban tudtak átvergődni az akadályokon, alig tudtak elérni a római töltésig. A csata jórészt abból állt, hogy vakon, a hangok irányába nyilazott, parittyázott és hajítódárdázott mindenki. Ebben a rómaiak előnyben voltak, magasabban álltak, a tornyokról nem is beszélve. A hajítógépeket is bevetették, ezek vaktában tüzelve is nagy pusztítást végeztek az összetorlódott gallok között. A belülről támadó várbeliek se jártak több szerencsével (el se érték a rómaiakat), a nyugati mezőn két irányból fenyegetett állás védelmét mesterien vezette Caesar két tehetséges legátusa, Gaius Trebonius (később Caesar gyilkosainak egyike) és Marcus Antonius (a későbbi kleopátrás Antonius, és rokon ő is, édesanyja Caesar távoli unokatestvére- azt hihetnénk, hogy ezek a római arisztokraták mind egymás rokonai voltak, és ez nem is áll messze a valóságtól, de vérfertőzés helyett a gyakori örökbefogadások és a rengeteg, válással végződő érdekházasság kuszálta a családfákat.) Mikor feljött a nap, a küzdelem még mindig tartott, és a római erődítések szilárdan állták az ostromot. A gallok jobbszárnya nemsokára inogni látszott, ekkor lefújták a támadást, és visszahúzódtak táborukba.Siege_of_Alesia,_52_BC.gif

A táborban pedig újra meetingelni kezdtek. Két napja vagyunk itt srácok, és többet szoptunk, mint Husika 30 évalatt, alakítani kéne valamit, mert ez így nagyon nem a győzelem útja. Az eddigi vereségek egyik fő okát a helyismeret hiányában látták, és nem is alaptalanul, a négy vezér nem volt idevalósi, és nem is értek rá Alesia alatt ülni 40 napig, mint Caesar. Ezért indultak a támadások a legkézenfekvőbb helyen. Most ezen akartak segíteni: meginterjúvolták a helyieket és megbízható embereiket is kiküldték szétnézni, így már könnyen rájöttek a római ostrommű gyenge pontjára: a már említett, hegy tövében álló északnyugati tábor, melyet nem védtek olyan masszív erődítések, mint a nyugati síkság állásait. Hamar össze is állt

a ravasz terv:

a szokásos síkságon induló támadás ezúttal csak figyelemelterelésként szolgál majd, mikor a rómaiak odacsődülnek, Vercassivellaunus 20000 válogatott (főleg arvernus) harcosával a hegyen átmászva lecsap az északnyugati táborra, és ott töri át az ostromgyűrűt. Vercingetorix meg majd biztos segít, ahol tud.

Így is lett, Vercassivellaunus csapatai az éj leple alatt elfoglalták kijelölt állásukat a hegyen, majd a délelőtt folyamán már rejtekhelyükön pihentek rá a csatára. Délben indult a támadás nyugatról, és az üvöltözés hamar előcsalta Vercingetorixékat is, akik szintén a síkságon idultak rohamra. Valamivel gyorsabban haladtak, mert ezúttal látták, hová lépnek, és a rómaiak sem tudták kijavítani az előző rohamokban megrongálódott védműveket. A belső oldali árkot a várbeliek részben be is temették, így már ők is elérték a mellvédet. Az elszántan védekező rómaiak helyzete hamar válságosra fordult, Caesar maga avatkozott be. A római vezér hitt a személyes példa erejében, máskor sem félt a harcban katonái élére állni, jellegzetes bíborvörös paludamentuma (a vezérek általletöltés (3)_1.jpg hordott, egyik vállon rögzített palástszerű köpeny) messziről látszott. Caesar stabilizálta a helyzetet, ekkor azonban már javában zajlott a harc északnyugaton is. Vercassivellaunus emberei köpenyükben hoztak egy-egy adag földet az árok betemetésére, majd, miután nyilakkal, dárdákkal és parittyalövedékekkel árasztották el a  meglepett rómaiakat, pajzsukkal védve magukat, a római teknősbékához hasonló alakzatban indultak meg a tábor ellen. A számításoknak megfelelően sikeresen törtek előre, a proconsul Labienust küldte ide, aki a végén már a közeli kiserődök személyzetét is magához rendelte, és 39 cohorsszal, azaz majdnem négy teljes légióval próbálta a gallok útját állni.

Vercingetorix a belső oldalon közben visszavonult, de csak hogy új helyen, általános elképedésre délen (délnyugaton?) csapjon le. A római vonal itt is kevésbé volt megerősítve, és a lejtős terep is a gallokat segítette. Caesar sebtében új csapatokat küldött erre a részre Decimus Junius Brutus Albinus (egyik későbbi gyilkosa, de nem azonos Marcus Junius ,,teisfiamBrutus” Brutusszal), majd Gaius Fabius Maximus vezetésével, de ez sem volt elég, végül ide is személyesen kellett eljönnie.

Alig ért le délre, már jött is a futár északnyugatról, jöjjön és hozzon, akit csak bír, mert Labienus katonái nem sokáig tudják Vercassivellaunus útját állni. A bíborvörös paludamentum tehát a négy utolsó cohorssal és a lovassággal északra indult. A lovasok felét Caesar egyenesen magával vitte, másik felüknek megparancsolta, hogy törjenek ki, és kapják hátba a hegyről támadókat. Az északnyugati táborban már a mellvéden és a tornyokban nyüzsögtek a gallok, olyan volt, mint a filmekben: a végső összecsapás, amiről mindenki tudta, hogy itt dől el Gallia és Caesar sorsa! A rómaiak két legnagyobb hőse katonái között állva harcolt, a római legionáriusok és a gall harcosok ember ember ellen küzdöttek, nem irgalmazva, az utolsó csepp vérig.tumblr_m9l08nbw1L1ree52ho1_1280.jpg

A szabad, független Gallia abban a pillanatban bukott el végleg, mikor Vercassivellaunus katonáinak hátában megjelentek a bekerítésre küldött germán lovasok. Ez már sok volt a gallok idegeinek, futásnak eredtek, és az egész felmentősereg követte példájukat. Az üldözésükre küldött római lovasokat visszaverték ugyan, de ez sem hozta meg a kedvüket egy újabb próbálkozáshoz, a had feloszlott, mindenki hazament, hogy a nehéz időkben törzse, családja mellett legyen.

Róma győzött.

Vercassivellaunus fogságba esett, testvére felmentősereg nélkül maradt az éhező várban- nem volt más hátra, mint a keserű végjáték. Az utolsó haditanácson a király vállalta a felelősséget mindenért, és felajánlotta életét is társai számára, ha úgy érzik, a levágott fejével nagyobb eséllyel nyerhetik el Caesaletöltés (4).jpgr bocsánatát. Ők nem akartak ilyen méltatlan módon véget vetni mindennek, így Vercingetorix végül mégiscsak kisétálhatott Alesiából, ha sok öröme nem is telt benne. A védők sorban a proconsuli díszben, curulisi székén ( díszes, elefántcsontból faragott, görbe lábú, összecsukható szék, általában támla nélküli karosszék, amely a legmagasabb római hivatalok viselőinek hatalmi jelvénye volt) feszítő Caesar elé járultak, és letették fegyvereiket. Vercingetorix is sorra került. Egy év alatt egyesítette a marakodó gall törzseket, hadsereget szervezett belőlük, és karnyújtásnyira került a gyűlölt rómaiak fölött aratott győzelemtől. Ennél jóval csekélyebb politikai és katonai teljesítménnyel is alapítottak már országot a történelem folyamán, de Murphy törvényei az ókorban is működtek: a gall király szinte emberfeletti teljesítménye a kor legjobb hadseregével és a történelem egyik legnagyobb hadvezérével került szembe. Odadobta hát ő is a kardját a proconsul lába elé.letöltés (5).jpg

Caesar különválogatta az arvernus és haeduus foglyokat (mintegy 20000 embert), és sértetlenül hazaküldte őket törzsükhöz, hátha ez a gesztus végre a rómaiak pártjára állítja őket. A többiek közül minden katonájának ajándékozott egy-egy rabszolgát. Ez legalább 70000 foglyot jelent, valószínűleg a felmentőseregből is szépszámmal estek fogságba. A nagyapáink elbeszéléseiből jól ismert hosszú hadifogság ekkor még nem volt divatban, a győztesek az élve kezükre jutók közül csak a politikai szempontból hasznosnak ítélt legelőkelőbbeket tartották meg (Caesar a behódoló törzsektől külön is túszokat követelt), a többi foglyot rövid úton pénzzé tették a sereget hiénaként követő rabszolgakereskedőknél. Egy nagyobb győzelem így Róma leggazdagabb emberei közé emelhette a hadvezért. Mint említettem, Alesia után Caesar inkább a katonáival volt nagyvonalú, és minden bizonnyal ők is hamar szépen csengő ezüst denariusokra váltották az ajándékot. Ezzel egy nagyon kellemetlen folyamat indult el, az elkövetkező években-évtizedekben a katonák egyre nagyobb összegű prémiumokat követeltek, és Róma helyett az őket lekenyerező hadvezérhez voltak hűségesek. De ez már egy másik történet.

Rómában 20 napos hálaadó könyörgést rendeltek el az alesiai hírek hallatán.

Epilógus

Alesiánál az ellenállás gerincét végleg megtörte Caesar, de még két évnyi harc volt hátra, míg az utolsó gall is letette a fegyvert. Gallia hétmilliós lakosságát nem kímélte a háború, egymillióan haltak meg és egymillióan végezték rabszolgapiacokon (áruként). Az országot betagolták az egyre növekvő Birodalomba, majd ötszáz évig viszonylagos nyugalomban telt az idő. A népvándorlás aztán elsöpört gallt és rómait egyaránt, a viharos évtizedek-évszázadok után pedig a frankok népe maradt a terület ura. Az ő birodalmukból I. Lajos császár (azaz Jámbor Lajos; Nagy Károly fia) halála után a IX. század közepén alakult meg Franciaország és Németország.

Vercingetorixot Rómába vitték, itt kivégzése előtt sokáig élt még fogságban, a római szokások szerint ugyanis fel kellett vonulnia Caesar triumphusán. Ez egy díszes győzelmi felvonulás Róma városában, a győztes hadvezér mellett felvonul a győztes hadsereg, bemutatják a zsákmányolt kincseket, a foglyokat, a háború nevesebb eseményeit festményeken, esetleg színészekkel eljátszatva, meg még amit a szervezők csak ki bírnak találni- pénz ilyenkor nem igazán számít, és a rómaiak igen kreatívak, ha buliról van szó. L0400-00-andrew-carrick-gow-1848-1920-roman-triumph.jpgA jeles napon Róma apraja-nagyja az utcákon tolong, kíváncsian lesik a menetben körbehordozott látványosságokat, és lelkesen éljenzik a győztes katonákat, első helyen persze a boldogan integető hadvezért. Minél nagyobb győzelem, minél fényesebb triumphus- ez a siker biztos receptje egy ambíciózus római férfi számára! Ilyenkor –és csak ilyenkor- viszont a katonák szabadon gúnyolódhattak vezérükön, tréfásan megfizetve a sok nehézségért, amit a  parancsára el kellett szenvedniük- Caesar katonáit nem is kellett félteni, na mit énekeltek? ,,Caesar meghódíthatta Galliát, de Nikomédész Caesart hódította meg!” Talán nem is baj, hogy a hagyományok szerint a triumpháló vezér arca amúgy is vörösre van triumph.jpgfestve... Caesar gall triumphusára csak Kr. e. 46-ban került sor, Vercingetorix fel is vonult a foglyok között. A győzelmi parádé után végezték ki, valószínűeg Róma Tullianum nevű ősi börtönében az ilyenkor szokásos megfojtással. Minden bizonnyal vezértársai is erre a sorsra jutottak.

Caesar a gall háború után Rómába indult, de a megérdemelt dicsőség helyett újabb háború várta, ezúttal honfitársai ellen. Miután őket is legyőzte, végre hazatért, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a Birodalom de facto vezetőjeként, de nem sokkal később, Kr. e. 44. március 15-én egy összeesküvőcsoport meggyilkolta.

Félbehagyott művét, Róma megreformálását és az egyszemélyi uralom kiépítését végül fiává fogadott és örökösévé tett unokaöccse, a történelembe Augustus néven bevonuló Octavianus fejezte be. Caesar temetése után nem sokkal egy üstökös jelent meg az égen, ezen felbuzdulva Octavianus a római istenek sorába emeltette nevelőapját. Suburaiból consul, picenumiból Magnus, nemesből rabszolga, papból katona, királyból rab, emberből isten...

hát ilyen idők voltak ezek.

50 komment

Címkék: csapda római ostrom caesar gall hadtörténet hadmérnök vercingetorix utász

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titus Pullo Urbino 2014.09.04. 10:29:13

Nagyon jó írás lett, gratulálok Fredddy! Megérte kivárni...

Fredddy 2014.09.04. 10:55:38

@Titus Pullo Urbino: köszönöm a szerkesztést!

Este kiegészítem majd pár képpel, amik időhiány miatt nem kerültek fel.

2014.09.04. 12:23:58

@Fredddy: Felhívnám a figyelmet, hogy az aktuális Rubicon szám Caesar utódjával, Augustus-sal foglalkozik. Igen érdekesek a cikkek:
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/onlineplusz/

nandras01 2014.09.04. 12:38:49

nagyszerű volt, köszönöm!

ez a plasztikus képen jót nevettem:
"Caesar még búcsúzóul közéjük lövetett az ostromgépekkel párat, hogy érezzék a törődést"

Valandil 2014.09.04. 14:55:46

@nandras01: Caesar aktívan használta az erődítéseket és a tüzérséget - nem csak ostromnál, hanem mezei csatákban is.

Hadrian77 2014.09.04. 14:59:18

Kiváló írás.:) Caesar annyit futkosott az ostrom alatt fel le, mint Dobó Egerben. :)

nandras01 2014.09.04. 15:04:48

@Valandil:
tudom, én a megfogalmazáson nevettem :)

tucano 2014.09.04. 16:00:56

köszi, jó volt nagyon.

Fredddy 2014.09.04. 18:49:46

Örülök, hogy tetszik! A következő állomás Przemysl. Az is jó nagy ostrom volt.

@Piere de La Croix: köszi az infót! Most, augusztus 19-én volt 2000 éve, hogy Augustus meghalt, valószínűleg emiatt nőtt meg a rubiconosok érdeklődése a téma iránt.

@Hadrian77: akkoriban muszáj volt, Wellington is rendesen körbelovagolta Waterloot. Az a korszak csak Caesar után 1930+ évvel, az idősebb Moltkével jött el, amikor a hadvezér már csak jó messziről nézte (és tudta átlátni) a csatát, esetenként be sem avatkozva az előre jól kidolgozott tervet végrehajtó csapatai mozgásába.

Hadrian77 2014.09.04. 19:11:26

@Fredddy: ez így nem teljesen áll, a sztyeppei népeknél ugyanis a vezérek sosem harcoltak, hanem egy magaslati pontról figyeltek és irányítottak.
A magyaroknál is és a mongoloknál is így volt. Aztán persze a magyaroknál ez megváltozott.

2014.09.04. 19:57:04

@Hadrian77: Mert ha a "barbároknál" elesett a vezér, akkor az egész hadrend felbomlott, míg a rómaiak általában tovább harcoltak, hogy legalább a holttestét kimentsék (Sőt volt olyan, hogy mikor a legionáriusok megfutottak, a vezér - aki, mint láttuk a cikkben is, inkább tervezői és adminisztrátori feladatokat látott el,nem olyan harcos mint egy germán törzsfő, önként - maximum néhány fős kísérettel - belelovagolt a harc sűrűjébe, kardját függőlegesen magasra tartva. Tehát lényegében feláldozta magát a győzelemért, mert ilyenkor sokszor előfordult, hogy a megingó hadrend újra összeállt és ellentámadásba ment át. Sokszor győzelmet is elértek ilyenkor a légiók. Ti.: A vezér ezzel a - ha belehalt, szó szerint véres - áldozattal elnyerte az istenek kegyét és szó szerint csatafordító eseményt indított el a római vallási hit szerint. Mondjuk az is hozzájárult ehhez, hogy a legdíszesebb öltözékében, díszkarddal és a teljes zsoldpénztárral a nyeregben rontott az ellenségre...)

2014.09.04. 20:00:13

@Piere de La Croix: "teljes zsoldpénztárral a nyeregben" Pontosabban a ládikót (a benne lévő titkos iratokat, levelezést előtte azért megsemmisítették), amelyben azt tartozták azt ahhoz kötözték... (ebből is látszik, hogy nem győzni indult.)

Minorkavidor 2014.09.04. 20:49:04

@Fredddy:

Szép volt, gratula! Akkor ezután ismerteted a polgárháborús időszakot? Arról több részt, ha lehet!

A Római Birodalom fénykorában kb. a népesség 1/3-da tudott olvasni. Ez nem kevés, Nyugat-Európa úgy a 18. században, Magyarország 1867-ben, a balkáni államok és Oroszország csak 20. században érte el ezt a szintet. Az, hogy a római hadseregben mennyi volt az írni-olvasni tudó ember nem ismert, az viszont biztos, hogy már a legalsó altiszti rang viselőjének, a decuriónak, már hivatalból kellett tudnia írni-olvasni és számolnia is a négy alapművelet szintjén. Hogy olvasni volt mit? Volt. Az Acta Diurmáról múltkor írtam, az ügyintézésük a születéstől a halálig az írásbeliségen alapult, a leg nem kedveltebb olvasmány már akkor is az adóval kapcsolatos iratok voltak) Közkönyvtárak is léteztek már, akinek meg volt pénze és bibliofil beállítottságú volt az vehetett könyveket is.

Gergoviánál a gallok több ok miatt győzni. Egy rész t akkora már kidolgozták a római ostromtechnikai ellenszerét, felgyújtották az ostromtornyokat, a vasércbányászokból alakult műszaki egységek aláaknázták a falak megrohamozására épített ostromtöltéseket. E műveletek fedezésére V. nagyszámban alkalmazott íjászokat. Ráadásul a felkelés elég kiterjedt volt ahhoz, hogy C.-nak több helyen is jelen kellett lenni. Pl. az ostrom közben történt, hogy az aedusok körében kirobbant lázadás miatt jelenése volt e törzsnél, távollétét kihasználva a gallok kitörtek, a rómaiak csak nagy nehézségek árán tudták megvédeni táborukat. Mikor az általad leírt döntő roham kudarcot vallott, C. úgy tudott tekintélyvesztés nélkül távozni, hogy megvárta, míg lovassága néhány kisebb győzelmet arat.

C. minden telet Gallia Ciszalpina területén töltött, hogy legalább ekkor minél közelebb legyen Rómához. Így tett az i.e. 52-ben kirobbant felkelés előtti télen is. A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy nem merte magához rendelni északon beszállásolt légióit, nehogy jelenléte nélkül az úton megtámadják őket. Mivel délen is volt néhány egység, ezek egy részét a Cevenna-hegységbe (ma Cévennes) küldte figyelemelterelés céljából, a többivel átvágott a szövetségesnek mondott törzsek területén, olyan sebesen, hogy a lázadóknak nem volt idejük reagálni. Közben bevett néhány, a lázadók kezén lévő erődöt, ezzel a cenabumi mészárlást is megtorolta. A figyelemelterelő hadművelet, azért is figyelmet érdemel, mert nemcsak hegyvidéki terepen hajtották végre, hanem mély hóban is.

Alesiánál V. több alapvető hibát is elkövetett. Először is a lázadás kiterjedt volt, de nem elég kiterjedt (senki sem hozott magával még egy embert). Nem elég, hogy Labineus győzött, de az északi törzsek többsége sem csatlakozott a felkeléshez. Másodszor súlyos logisztikai hibát vétett, amiért nem halmozott fel elég élelmiszertartalékot, valamint nem evakuálta időben a civil lakosságot. Itt jegyzem meg, hogy mikor kikergették őket, C. nem csak pszichológiai okokból nem adott nekik enni ( a rabszolga bármikor jól jön), hanem mert neki is csak 30 napra elegendő tartaléka volt! Harmadszor amennyiben nem volt erre ideje, úgy védősereg létszámát kellett volna a meglevő tartalékokhoz igazítania. Negyedszer maga zárkózott be, ahelyett, hogy egyik alvezérére bízta volna a hely védelmét, maga a felmentő erőket irányította volna. Pedig minden erősségnek van 2 gyenge pontja, bármennyire meg is legyen erődítve műszakilag és bármilyen jól képzett és elszánt csapatok védelmezzék. Mivel röghöz van kötve, nem tud manőverezni, a felmentő csapatok segítségére szorul, főleg, ha az ostromló műszakilag jól felkészült. A második ok, hogy tartalékok mennyisége nem lehet „végtelen”. Azért Alesiánál került sor a döntő csatára, mert szövetségese a mandubius törzs kiválással fenyegette meg, ha nem védik meg fővárosát. V. eredetileg itt megőrizni, de ez nem menti fel az általa elkövetett hibák alól, max. a 2. hibát magyarázza.
A seregek létszámáról. A forrásom nálam is 60.000 főben adja meg a felmentő sereg létszámát. A 240.000 fős had, már csak logisztikai okokból is C. kreámánya, amely propagandafogásnak, viszont jól bevált! A védők létszámát szintén az általad is említett 20.000 körül főben határozza meg, egész pontosan 8.000 gyalogban és 15.000 lovasban. Ha ezeket az adatokat fogadjuk el, akkor érthető, hogy miért a lovassággal rohanta meg V. az épülő római sáncokat. A római hadsereg létszámát 10 légióban, 40.000 fővel, valamint a segédcsapatokban és lovasságnál szolgáló 10.000 főben, összesen 50.000. katonában adja meg. Megjegyzi, hogy a gall háborúk ideje alatt C. légiói sosem voltak 100 %-ra feltöltve, átlagos létszámok 3.500 fő volt. Az kétségtelen tény, és nem egyszerűen C. propagandája, hogy végig igen nagy létszámhátrányban voltak. Alesiánál a 4.000 fő/légió átlaglétszámmal még viszonylag jól is álltak!

Valandil 2014.09.04. 20:57:31

@nandras01: Upsz. Ahogy Obelix mondta: az én mea culpám. :)

Trónkövetelő 2014.09.04. 21:03:39

@Piere de La Croix:
A vezér személyes részvétele a csatákban egy nagyon régi hadtudományi probléma, Keegan egy egész könyvet szentelt ennek, a Parancsnoklás álarcát [remélem lesz arról is recenzió a KatPol-on ;)]. Ugyanis nemcsak a barbárok hadrendje bomlik meg a vezér elestekor, hanem bárkié. Pl. a hastingsi csatát majdnem elvesztették a normannok, amikor elterjedt a csata közben a harcolók között a "pletyka", hogy Vilmos meghalt, ami eljutott Vilmos fülébe is, ezért látványosan körbelovagolt, mielőtt a csapatai között kitört volna a pánik, és ugyanennek a csatának az volt a döntő pillanata, amikor Harold meg tényleg meghalt. Vagy a magyar történelemből jól ismert várnai csatában is addig győzelemre álltak a keresztények, amíg Ulászló a kardját lobogtatva bele nem vágtatott a csatába, és rá fél percre a feje már egy török lándzsára volt szúrva.
Arról nem is beszélve, hogy egy karizmatikus politikai és katonai vezető halála mindig katasztrofális következménnyel jár az általa képviselt ügyre, még győztes csata esetén is, lásd Gusztáv Adolfot.

Minorkavidor 2014.09.04. 21:40:46

@Fredddy:

Látom Przemysl lesz és nem a polgárháború:)) Van némi anyagom, a tüzérséggel kapcsolatban (lövegek száma, adatai, 19124 szeptemberi állapot szerint) ha érdekel.

Témánkat folytatva, C. a galliai háborúról szóló könyvében az alábbiakat írja az erődítésekről. Az árkok az erődök körgyűrűjét kötötték össze. A belső árok 6 m széles volt, függőleges falakkal, alul nem keskenyítették el. A fő kerítő fal 592 méterre e mögött az árok mögött építették fel. Ez római mértékegységben számolva 400 pessust jelentett ( egy pessus 5 római láb [pes], 1 láb=296 mm). Itt kettő, egyenként 4,4 m széles és 2,4 mély árkot ástak. Ha a terepviszonyok engedték a belső árokba a folyó elterelésével vizet vezettek. Az árkok mögött 3,6 m magas sánc emelkedett, melyet kihegyezett karókból álló palánkfal vett körül. A mellvédeket és a pártázatot 23,5 méterenként tornyokkal tagolták és erősítették meg. Ezen erődítmények előtt különféle tövis- és egyéb csapdákat telepítettek melyek vagy liliomként (lilium), vagy fullánkoknak (stimuli) hívtak. A belső gyűrű hossza 11 római mérföld (16,3 km), a külső 14 mérföld (20,7 km) volt. C. teljes joggal aggódott a létszámhiány és egyúttal létszámhátrány miatt. Ebből is látszik, hogy V.-nak a felmentő seregnél lett volna helye.

A római haderő teljesítményét értékelve régóta nem tudom eldönteni, hogy
a gyalogság (a saját koruk lehetőségeit tekintve) a legjobb műszaki kiképzést kapó gyalogság volt a had világtörténelem évezredei alatt vagy
a legjobb gyalogsági kiképzést kapó műszaki alakulat (szintén a saját koruk lehetőségeit figyelembe véve).
Egy szubjektív megjegyzés:
Magam úgy gondolom, hogy a műszaki csapatok gépesítéséig, valamint az acél megjelenéséig a műszaki erődítéseknél (a betont már ők is ismerték!), csak a lőpor felhasználása az aknaharcban hozott jelentős változást, legalábbis műszaki vonalon

2014.09.04. 21:50:03

@Trónkövetelő: A rómaiak sem annyira gyakran alkalmazták ezt a módszert (lényegében annak szofisztikált változata volt, hogy a vesztes hadvezérnek el kell kerülnie a hadifogságba esést. Ennek elsősorban vallási okai voltak, és kapcsolódott a cikkben említett dignitas-hoz)

Trónkövetelő 2014.09.04. 22:33:12

@Minorkavidor:
Szerintem a római hadviselés módjából adódott, hogy valamennyire minden római gyalogos alakulat műszaki alakulat is volt egyben, mert amikor a légió valahol letáborozott hosszabb időre, akkor bizony a tábor építményeinek felhúzásában minden katona részt vett. Így valamennyire minden katona konyított valamennyire a fa és kő megmunkálásához, valamint voltak statikai ismereteik. Bizonyára az értelmesebbek és tapasztaltabbak tervezték meg és osztották ki a feladatokat. De nem tudunk ugyebár olyasmiről, hogy Rómában létezett volna formális műszaki képzés, nyilván voltak olyan művelt és gazdag rómaiak, akik elsajátították a görög geometriát, meg építészetet, de ezek rendkívül szűk réteget képezhettek, nem voltak ott tömegével minden egyes légióban. Ráadásul az akkori építészeti "oktatás" is merőben gyakorlati volt, az akkori "mérnöki" oktatás azzal kezdődött, hogy a tanonc az inasévei kezdetén a talicskát tolta, meg ásott, lapátolt, és nem fetrengett részegen a BME-s szakesteken :).
Tehát szerintem nem kaptak direkt erre irányuló kiképzést, az egész katonaélet gyakorlatilag erről szólt.

Trónkövetelő 2014.09.04. 22:37:00

@Minorkavidor:
@Trónkövetelő:
Erről jut eszembe: I. Sápúrnak Valerianus fogságba esett légiói egy egész fővárost építettek.

Fredddy 2014.09.04. 23:08:23

@Trónkövetelő: @Hadrian77: @Piere de La Croix:
Voltak különböző megközelítések, én inkább arra gondoltam, hogy Moltke idejében vált lehetetlenné ez a fajta részvétel a csatákban, mert az akkori csaták már a könnyen körbelovagolhatónál nagyobb területen folytak, a vezér akkor már jobban tette, ha a főhadiszállását, az ott összefutó kommunikációs vonalak ,,másik végén" marad.

@Minorkavidor: köszönöm a kiegészítéseket! Az ókori számok kritikájával és lefelé módosítgatásával az első rész kommentjeiben már említett Delbrück foglalkozott, tőle származik a 60000-es szám. Igazából megérdemelte volna, hogy ne csak a kommentekben szerepeljen a neve, de ennyire már nem nyúlok bele a cikkbe. Egy dolgot viszont kijavítok majd, Vercassivellaunus nem testvére, hanem unokatestvére volt Vercingetorixnak.
Szerintem hülyén jött volna ki, ha Vercingetorix lelép a várból, ahová maga vezette a sereget, Sztálin se volt az az ,,Utánam!"-típus, de azért csak ott maradt Moszkvában. Vagy Hitler Berlinben, Arafat Bejrútban, stb. Vercingetorix karizmája hozta létre és tartotta össze az egész felkelést, nem szökhetett meg, mert visszatérve már nem lett volna mit felmenteni.

Ami a rómaiak építkező tudását illeti. Magukat az építkezéseket jól kiképzett hadmérnökök tervezték meg. A római mérnökök ennél jóval cifrább dolgokat is megcsináltak, gondoljunk csak a vízvezetékekre. Valószínűleg többen is csatlakoztak a sereghez, Caesarnak jó szeme volt a tehetséges emberekhez, egy sikeres hadjáratban megszerzett zsákmány és presztízs pedig akármelyik építésznek jól jön.
Magához az építkezéshez már nem kellett sok építészeti tudás, csak megfogni a lapát nyelét, és hajrá- rendelkezésre állt 50000 engedelmes, fegyelmezett és jól szervezett munkás. Az én kedvencem amúgy Uxellodunum ostroma (erre Alesia után került sor), beástak a várat tápláló forrás _alá_, és úgy vágták el a várbeliek vizét. Ezeket az Alesia utáni sztorikat a polgárháborúról szóló folytatás előzményének szánom, a Vercingetorix-szal való, Alesiában csúcspontját elérő háborúskodás egy tökéletes dráma, nem akartam a lezárást elnyújtani :)
De nem ez lesz a következő, most (immár szerkesztőként) Przemysl ostromának történetén dolgozom, ha van hozzá valami anyagod, nagyon szívesen veszem, én is összegyűjtöttem egy csomó leírást. Egyelőre még az erőd építésének története is csak 1886-nál jár, de már így is három és fél oldal (a két részes Alesia 18 volt), úgyhogy nem tudom, mikor lesz kész.

Fredddy 2014.09.05. 00:02:31

Betettem pár képet, meg a The Trooperhez egy linket a megfeleő videóval, ,,váháháhóháhóháhóhó".
Nehéz ehhez a korszakhoz megfelelő képeket találni, ahogy írtam is, a legtöbb római katonás képen már lemezpáncélok láthatók. A Total War-os kép meg személyesen az én seregem, a Rome 2-ből, a Caesar-os DLC-ből, egy Ambush! küldetés első percei (nyertem, pont azzal a taktikával, amivel Caesar, csak ezek allobroxok voltak).

noodlay 2014.09.05. 13:09:53

@Hadrian77: az 1278-as második morvamezei csatában ez az ellentét ott is megmutatkozott, hogy míg Ottokár cseh és Rudolf német királyoknak a lovagi rohamot kellett vezetniük, Kun László hátul kellett maradnia/maradhatott. Ottokár mint vesztes hadvezér ott is maradt.

noodlay 2014.09.05. 13:13:45

@noodlay: mondjuk azt már nem tudom, hogy ezt honnan "tudom", mennyire volt szépirodalmi/történelemtudományi a forrás

Hadrian77 2014.09.05. 13:58:37

Római művészt egyet sem ismerünk. Hispániában volt egy kis hegy sok arannyal. A rómaiak keresztül kasul fúrták, majd egy magasabban lévő pontról, tározóból vizet zúditottak rá. A hegy összerogyott, az aranyat pedog kimosta a víz.

Aha, persze 2014.09.05. 14:45:35

Ami a Rómában tartott ünnepi bevonulásról eszembe jutott, valahol olvastam, nem tudom tényleg igaz-e, nekem mindenesetre tetszett, hogy állítólag az ilyen ünnepségeken, a hadvezérek szekerén állt egy rabszolga, aki tartotta a Babérkoszorút és folyamatosan mondogatnia kellett, hogy "TE IS CSAK EGY EMBER VAGY" ellensúlyozandó azt, hogy épp egy óriási hadsereggel vonul be, legyőzve épp egy erős népet és több százezer ember őrjöng érte. :D:D:D (nem véletlenül féltek Ceasar-tól)

Titus Pullo Urbino 2014.09.05. 14:48:58

A gergoviai vereség után Labenius nagy gondossággal és bölcsességgel előkészített és szerencsés rajtaütését így jegyzi le Caesar:

"... Labienus a málha őrzésére Agedincumban hagyta azokat az alakulatokat, melyek nemrég érkeztek erősítésül Italiából, maga pedig négy legióval útnak indult Lutetia irányában. Lutetia a parisiusok városa, és a Sequana folyó egyik szigetén épült. Amint az ellenség megtudta, hogy Labienus közeledik, a szomszédos törzsek földjéről jelentékeny csapategységek sereglettek egybe. A főparancsnoksággal az aulercus Camulogenust bízták meg, aki szinte magatehetetlen aggastyán volt már, de kimagasló katonai tudása miatt mégis őt szemelték ki erre a méltóságra. Camulogenus felfedezett egy összefüggő mocsárvidéket, melynek vizei a Sequanába ömlenek, s amely az egész környéket jóformán járhatatlanná tette. Ott helyezkedett el, azzal a szándékkal, hogy nem engedi a mieinket átjutni a mocsár túlsó oldalára.
58. Labienus eleinte úgy próbálkozott, hogy előretolatta a szőlőlugasokat, földdel és venyige-nyalábokkal töltette fel a lápot, utat építtetett. Később, mikor észrevette, milyen nehezen halad előre a munka, éjféltájt csendben kivonult táborából, és ugyanazon az útvonalon, melyen jött, Metlosedumig menetelt.
Metlosedum a senók városa; szintén a Sequana szigetén épült, akár az imént említett Lutetia. Labienus mintegy ötven bárkát zsákmányolt, ezeket gyorsan egymáshoz köttette, beleültette katonáit, s mivel a váratlan támadás dermesztő félelmet keltett a lakosok között, akiknek zömét különben is elszólította a háború, sikerült egyetlen kardcsapás nélkül hatalmába kerítenie a várost. Helyreállíttatta azt a hidat, amelyet az ellenség alig néhány napja lerombolt, átvezette rajta seregét, és a folyó folyásával egyező irányban elindult Lutetia felé. A gallok a metlosedumi menekültektől megtudták, mi történt: tüstént parancsot adtak, hogy gyújtsák fel Lutetiát, és rombolják le a város hídjait, ők maguk pedig kivonultak a lápvidékről: Lutetia mellett, a Sequana partján, Labienus táborával átellenben telepedtek le.
Már rebesgették, hogy Caesar eltávozott Gergovia alól, már egyre-másra jöttek a hírek a haeduusok pártütéséről, és a gallok határozottan azt állították, hogy Caesar nem folytathatta az útját, nem kelhetett át a Ligeren, sőt a gabonahiány miatt kénytelen volt visszafordulni a provinciába. Amint a haeduusok pártütése kitudódott, a bellovacusok csapatokat kezdtek toborozni, és nyíltan készülődtek a háborúra, hiszen már korábban, minden külső ösztönzés nélkül is folytonosan áskálódtak ellenünk. A helyzet gyökeresen megváltozott; Labienus tudta, hogy merőben új haditervet kell kidolgoznia. Nem gondolt már újabb területek meghódítására, vagy hogy harcot kezdjen az ellenséggel, hanem egyedül azon töprengett, miképpen vezet¬hetné seregét épségben Agedincumig. Volt oka rá: egyik oldalról a bellovacusok fenyegették, az a törzs, amely Gallia-szerte a legvitézebb törzs hírében állt, a másik oldalt viszont Camulogenus tartotta megszállva, harcra kész, jól felfegyverzett csapataival; másrészt legióit széles folyó választotta el támaszpontjuktól és málháiktól. Labienus belátta, hogy a váratlanul felmerült súlyos nehézségek közepett csak a vakmerő, határozott cselekvés segíthet.
Estefelé haditanácsot tartott. Lelkükre kötötte a résztvevőknek, hajtsák végre pontosan és gyorsan utasításait, aztán a Metlosedumból elhozott bárkákat egy-egy római lovagnak osztotta ki, azzal a paranccsal, hogy tíz óra tájt teljes csendben úsztassanak le négy mérföldnyire a folyón, és ott várjanak rá..."

Titus Pullo Urbino 2014.09.05. 14:49:34

"Öt cohorsot, melyet tapasztalatlanságuk miatt a legkevésbé mert ütközetbe engedni, a táborban hagyott őrségül; a legio másik öt cohorsát utasította, hogy éjfélkor lármázva, kiabálva induljanak el a folyó mentén felfelé, mégpedig a sereg összes málhájával. Összehordatott jó néhány ladikot is: azokat szintén ugyanabba az irányba küldte, zajos evezőcsapások közepett. Ő maga kis idő múltán csendben elvonult táborából, s három legiójával arrafelé tartott, ahol parancsa szerint a bárkáknak ki kellett kötniük.
Mihelyt eljutott a kikötőhelyig, a mieink lerohanták a folyó partján sűrűn felállított ellenséges felderítőket; ezeket a hirtelen kerekedő hatalmas vihar miatt teljesen váratlanul érte a támadás. Közben lovasaink és gyalogosaink azoknak a római lovagoknak a közreműködésével, akiket Labienus a feladat végrehajtására kijelölt, gyorsan átkeltek a folyón. Hajnaltájt körülbelül egyszerre jelentették az ellenségnek, hogy a rómaiak táborában szokatlanul élénk mozgolódás észlelhető, hogy hosszú menetoszlop halad felfelé a folyó mentén, evezőcsapások is hallatszanak, meg hogy kissé lejjebb bárkákon szállítják át a katonákat. A hírekből arra következtettek, hogy a rómaiak három ponton kelnek át, és nyilván általános visszavonulást terveznek, úgy megfélemlítette őket a haeduusok elpártolása. Saját seregüket tehát szintén három részre osztották: a táborral szemben őrséget hagytak, egy kisebb csapattestet elküldtek Metlosedum irányába, de meghagyták nekik, hogy csak addig nyomuljanak előre, ameddig a ladikosok feleveznek, többi csapatukat pedig Labienus ellen vezették.
Mire felkelt a nap, a mieink is mind átkeltek, s ezzel egyidőben megjelentek az ellenséges csatasorok is. Labienus buzdította katonáit, idézzék emlékezetükbe régi hőstetteiket, a sok dicsőséges csatát, és vegyék úgy, mintha ott lenne maga Caesar is, akinek a parancsnoksága alatt olyan gyakran diadalmaskodtak az ellenségen. Ezután jelt adott az ütközet megkezdésére. A jobbszárnyon, ahol a hetedik legio állt, mindjárt az első összecsapásnál visszaverték és megfutamították az ellenséget; baloldalt, amerre a tizenkettedik legio helyezkedett el, az első ellenséges hadsorokat ugyan egymás után terítették le a dárdák, de a többiek keményen kitartottak, egyikükről sem lehetett azt gyanítani, hogy menekülésre gondol. Camulogenus, az ellenség vezére, maga is itt tartózkodott, és személyesen bátorította katonáit. A győzelem még korántsem látszott biztosnak, mikor a hetedik legio tribunusai, akiknek jelentették, mi történik a balszárnyon, legiójukkal egyszer csak felbukkantak az ellenség háta mögött, onnan indultak rohamra. Még most sem hagyta el egyikük sem a helyét: így mindannyiukat körülfogták és lekaszabolták. Ugyanez a sors jutott osztályrészül Camulogenusnak is. Azok a gallok, akik őrségül ott maradtak Labienus táborával szemközt, meghallották, hogy kezdetét vette a harc. Nyomban övéik segítségére siettek, el is foglaltak egy dombot, győzelemittas katonáink rohamát azonban nem tudták feltartóztatni. Ők is menekülő bajtársaik közé sodródtak, s akik nem találtak fedezékre az erdőkben vagy a dombhajlatokban, azokat lovasságunk mind felkoncolta.
Feladata végeztével Labienus visszatért Agedincumba, ahol az egész hadsereg málháját hagyta, azután valamennyi csapatával csatlakozott Caesarhoz."

Titus Pullo Urbino 2014.09.05. 14:53:10

Labienus a szerencse fia ezidőtájt, katonái szintúgy. A hátrahagyott öt cohors zöldfülű katonái pedig csak irigyelni tudták a zsákmánnyal és dicsőséggel visszatért társaikat, ennél nagyobb ösztönző nem is kellett a továbbiakban. Mindenki újoncként kezdi, és ha túléli, veteránként tér haza.

szobatars 2014.09.05. 14:55:49

A "dignitas" jelentéséhez:

Leginkább talán az "önbecsülés" fejezi ki a tartalmát. Ugyanakkor jelenti ezen önbecsülés közösség általi elismerését is, egyfajta "méltóság"-ot.

Fredddy 2014.09.05. 15:05:11

@Titus Pullo Urbino: Sequana a Szajna, Lutetia városa pedig utóbb Párizs néven híresült el. Caesar idejében még csak az Île de la Cité sziget volt lakott (ez az, ahol a Notre Dame is van)

nandras01 2014.09.06. 00:11:49

@Aha, persze:
a történet igaz, csak az a rabszolga a "memento mori" (emlékezz a halálra) szöveget mondta.

teddybear01 2014.09.06. 02:23:31

@Hadrian77: Ez nem egészen van így. A mongoloknál például lelőtték az egyik Dzsingisz-utódot a Kijevi Fejedelemség megrohanása alatt. Csórikám nem tudott az általad felállított szabályról és képes volt belerohanni egy nyílvesszőbe...De Dzsingiszről is feljegyezték, hogy jópárszor harcolt az emberei élén.
Másrészt, még a rómaiaknál is fontos volt a hadvezér személyes példamutatása, miből gondolod, hogy a magyaroknál nem?

teddybear01 2014.09.06. 02:37:06

Ami a római legionáriusokat illeti, nem nagyon hagyták őket lazsálni.
Gyakorlatilag, ha éppen nem harcoltak, és a kiképzés sem volt, mindig építettek valamit. Utat, vízvezetéket, középületeket. A rómaiak pontosan tudták, hogy a katona akkor a legveszélyesebb, ha unatkozik.

Minden légiósnak lehetősége volt szakmát tanulni, és ha volt szakmája, akkor a zsoldja is növekedett, a tudást már akkor is megfizették. A tanítóra sem volt nehéz szert tenni, mert az idősebb, gyakorlott bajtársak kitanították, ha alkalmas volt rá. Gyakorta a leszerelés után nem is földet kértek, hanem egy műhelyre elég pénzt.

Titus Pullo Urbino 2014.09.06. 06:58:53

@teddybear01: ha már zsold és pénzügyek:

"A katonáknak a donativum felét a jelvényeknél letétbe kell helyezni és nekik maguknak őrizni. Valóban bölcs rendelkezés volt a régieknél, hogy a katonák a nekik juttatott donativum felét helyezzék letétbe a jelvényeknél es ott saját maguk őrizzék, nehogy a sátorközösség tagjai dőzsölésre vagy haszontalan dolgok vásárlására pazarolják el. A legtöbb ember ugyanis és különösképp a szegények annyit költenek el, amennyit megkereshettek.
Ennek a pénzletétnek pedig mindenekelőtt maguk a sátorközösségi tagok látják hasznát, mert amíg szolgálati kiadásaikat a rendes ellátmányból fedezik, addig az összes donativum fele-részének arányában a tábori magánvagyonuk gyarapodik. Azután pedig az a katona, aki pénzét a jelvényeknél tudja letétben, nem gondol szökésre, jobban becsüli a jelvényeket, elszántabban harcol értük a csatában, mert az ember természetében van, hogy azokért a dolgokért aggódik legjobban, amelyekbe saját vagyonát látja befektetve.

Így tehát cohorsonként tíz bőrzacskót, azaz tíz zsákot osztottak ki, melyekben ezt az összeget elhelyezték. Melléjük adtak egy tizenegyediket is, ti. temetkezés céljára, hogy ebből fedezzék a sátorközösség elhalt tagjának temetkezési költségeit. Ezt az összeget a signifereknél, ahogy ma mondják: „kosárban” őrizték. Signifereknek ezért olyan embereket választottak ki, akik nemcsak megbízhatóak, de tanultak is voltak, hogy meg tudják őrizni a letéteket és ki tudják adni mindenkinek a saját részét."

Forrás: Flavius Vegetius Renatus - A hadtudomány foglalata

innen idéztem:

www.romaikor.hu/legiok_es_legiosok/legiosok_elete/a_katonai_zsold/cikk/a_katonaknak_a_donativum_felet_a_jelvenyeknel_letetbe_kell_helyezni##

Az ellenség által elragadott jelvény visszaszerzését így biztosították Marius reformjai óta. Bölcs döntés, így nemcsak a légió becsületébe gázoltak, amikor elragadták a sast, hanem a légionáriusok vagyonát is megcsapolták. Érthető lelkesedéssel indultak visszaszerezni.

Fredddy 2014.09.06. 13:22:48

@teddybear01: első részben utaltam rá, hogy nem hagyták a katonákat unatkozni. Róma uraiban volt egy jó rész, még Mariusnál: a sereggel utat építtet, és problémáznak, hogy ők katonák, ne szívassák őket. És azzal lesznek leterelve, hogy ez most már egy zsoldossereg, ők munkavállalók, akiknek az állam a főnöke, az állam viszont nem áll olyan jól, hogy az unatkozásért fizessen, nekik pedig azt kell csinálniuk, amit a főnökük parancsol. Úgyhogy jobb híján nekiálltak :)

vaki78 2014.09.06. 18:32:25

Pár érdekes adalék a cikkhez:

Alesiára azért kerülhetett sor, mert Vercingetorix fel akarta égetni (nehogy az erődben levő egyhavi kaja a rómaiaké legyen), de ehhez a mandubius törzs nem járult hozzá - bevehetetlennek tartották az erődöt, így maradtak ott. Végül is valóban nem vették be ostrommal :)

A triumfáló hadvezér arcának vörösre festése a legrégebbi Jupiter Optimus Maximus(a rómaiak főistene) szobor utánzása, ti. a szobor vörös agyagból készült... Caesar gall triumphusa "természetesen" a polgárháború miatt késett.

Minorkavidor 2014.09.06. 21:15:20

@Titus Pullo Urbino: @teddybear01:

Ha már szóba hoztad őseid bérét) A Caesar korában harcoló Titus Pullo, amennyiben legionárius közkatonaként harcolt 225 denariust azaz 900 sestertiust, ami 9 arannyal (aureus), kapott évente, 3 egyenlő részletben (stipendium). Ez 2-szeres emelést jelentett. A kifizetések január, május és szeptember hónapok elején voltak esedékesek, feltehetően nem aranyat kaptak, hanem a jóval praktikusabb ezüstpénzt, a denariust. Ez az összeg közel 150 évig nem változott, majd Domitianus császár (ur. 81-96) az I. század végén emelt 33 %-ot, így 300 denariust (12 aranyat) keresett egy légiós közkatona. Ez az emelés feltehetőleg maga után vont egy 4. stipendium bevezetését. Ezután kb. egy évszázadig semmi, majd Septimus Severus egy 50 %-os emeléssel örvendezteti meg katonáit, így az éves zsold 450 denariusra nőtt. A következő 50 %-os emelésre nem kellett ennyit várni, már fia, Caracalla (ur. 212-217) végrehajtotta. A probléma csak az volt, hogy időközben elszabadult az infláció, ami végett vetett az Augustus korától tartó negyed évezredes viszonylagos stabilitásnak. Cassius Dio szerint a praetorianusok Augusztus idején 2-szeres zsoldot kaptak.
Az auxiliárisok bérezése másként alakult. A magasabb béreket a lovasok kapták. Ha gyalogost áthelyeztek egy cohors equitata néven illetett alakulathoz, az előléptetést jelentett. Sőt itt bérezésbeli különbséget jelentett, hogy a katona tiszta lovas, vagy vegyes (gyalogos lovas) alakulatban szolgát. A tisztán lovassági alakulatoknál fizettek magasabb juttatás. Augustus korában a segédcsapatok gyalogosai 187,5 denariust, a cohorsok lovasságánál, -a vegyes csapatoknál- szolgáló lovas katona 225 denariust (ugyanannyit, mint a legionáriusok), az aláknál (a tiszta lovas csapatok) szolgáló lovasok 265,5 denariust (többet, mint a legionáriusok) kerestek évente. Bruttóban, mert minden katona bérét levonások terhelték:
I.sz. 81-ben Domitianus császár uralkodása alatt az egyik egyiptomi segédcsapatban szolgáló Quintus Julius Procustól az alábbi tételeket vonták le (a bérét drachmában kapta, 1 drachma= 1 sestertiussal):
A fizetésének 1. részletéből (247,5 drachma):
széna 10 drachma
élelmezésre 80 drachma
bakancsra és pólyára (feltehetőleg harisnya) 12 drachma
tábori saturnaliára 20 drachma
? (olvashatatlan) 60 drachma
költségek= 182 drachma
számlájára letétbe helyezett összeg 62, 5 drachma
előzőleg már volt a számláján 136 drachma
ami összesen 201,5 drachma

fizetésének 2. részletéből, 247,5 drachmából, melyből:
széna 10 drachma
élelmezésre 80 drachma
bakancsra és pólyára 12 drachma
hadijelvényekre 4 drachma
költségek= 106 drachma
a számláján letétbe helyezett összeg 141,5 drachma
ami összesen 343 drachma

megkapta a fizetésének 3. részletét, 247,5 drachmát, melyből:
széna 10 drachma
élelmezésre 80 drachma
bakancsra és pólyára 12 drachma
ruhára 141,5 drachma
költség= 247,5 drachma
számláján letétbe helyezett összeg 343 drachma

Társától többet vontak le: az első spendiumából még 100 drachmát levontak ruhaköltség címen + kevesebb volt a nyitó egyenlege. Nála a záró egyenleg 188 drachmát tett ki. A legtöbb levonás megegyezik pl. az élelmezésre levont 80 drachma. Ez azt jelenti, hogy itt szabványszerű levonásról van szó. A széna viszont érdekes, mert semmi nem utalt lovas katonára. Vagy a zsákjaik kitömésére kellett, vagy contubernium öszvérét táplálták vele, vagy mindkettő.
Azt, hogy voltak szabványszerűen levont tételek, azt egy Judeában megtalált forrás is megerősíti. A Legio X. Fretensisben szolgáló Gaius Messiustól szintén levontak 20 denariust, ami 80 drachmának felel meg, élelmezésre (ez esetben az összegeket denariusban adták meg). Tőle árpára vontak le pénzt, vagy lovas katona volt, vagy az öszvér etetésére kellett áldozni, viszont a szalmazsákok ez esetben kiesnek. A feljegyzésben szerepel az is, hogy bajtársaitól 1-1köpenyt és fehér tunikát vásárolt. Az 1. stipendiumában 50, míg a 2-ban 60 denariusban adják meg fizetését. Ez valszeg a teljes levonás utáni összeget takarja
Miután az egyik kormányzó lázadása finanszírozására kívánta felhasználni a katonák letétbe helyezett pénzeit, Domitianus megtiltotta, hogy egy katona 250 denariusnál többet helyezzenek el az egységük pénztárában. Más feljegyzések is bizonyítják, hogy egyes katonák képesek voltak ennyit, vagy még többet is megtakarítani.

Minorkavidor 2014.09.06. 21:47:51

@teddybear01: @Titus Pullo Urbino:

De a katonáknak hűségpénz is járt. Már Augustus is hagyott végrendeletében lóvét fiaira: a praetorianusok fejenként 250, az urbanus cohorsokban szolgálók (vigilek és rendőrök) 125, míg a legiok és a civium Romanorum ( i.sz. 6-ban és 9-ben a felszabadított rabszolgákból szervezett cohorsok tagjai) csak 75 denariusban részesültek. A praetoriánusok mindig is többet kaptak, mint a többiek. Claudius,- akinek a trónja teljes mértékben tőlük függött- 3.750 denariust osztott ki fejenként. A 2. században Marcus Aurelianus és társcsászára Lucius Verus trónra lépésük alkalmából 500 denariust osztott ki fejenként a testőrgárda tagjai között. A legionárius hűségpénze is nőtt, de nem ilyen mértékben.

A római pénzek átszámítása:
1 aureus=25 denarius=100 sestertius=1.600 as
Az ókor gyakran emlegetett talentum= 6.000 denarius=240 aureus
A hadsereg finanszírozására Augustus i.sz.6-ban,- a senatussal megállapodva- bevezette a római polgárok 5 %-os örökösödési adóját, amely az aeraium militare nevű kincstárba folyt be, ahova az 1 %-os forgalmi adó is került . A fenti időpontig magánvagyonából fedezte a kb. 300.000 fős sereg finanszírozását. A fenti adókból már megnyugtatóan rendezni lehetett a 20 év szolgálat után leszerelő veteránok 3.000 denariusra rúgó végkielégítését is.

Tehéntőgy 2014.09.07. 01:10:13

@Trónkövetelő: Mondjuk Gusztáv Adolf esete pont abból a szempontból ellenpélda, hogy Horn szándékosan elhíreszteltette a halálát a svéd seregben, arra építve, hogy épphogy megnöveli majd a katonák győzni akarását a bálványozott uralkodójuk halálhíre, és ez végül be is jött.
@Titus Pullo Urbino: Érdekesség egyébként, hogy Domitianus egy időre korlátozta a signifereknél maximálisan letétbe helyezhető összeg nagyságát, ti. Saturninusnak, Germania Superior helytartójának túl nagy volt a kísértés, "kölcsönvéve" ezt a két teljes legioja szintjén hatalmas összegre rúgó holttőkét, a lázadása anyagi alapjait teremtette meg vele. Ekkor tiltották meg azt is, hogy a jövőben két legio közös táborban állomásozzon.

Minorkavidor 2014.09.07. 16:26:00

Claudius 3.750 denariusa=16,375 kg ezüsttel mai árfolyamra átszámítva: 156.250 dollár, érvényes középárfolyamon (242.07) 37.823.437 Ft
Augustus által a praetorianus gárdára hagyott 250 denarius
ezüstben 1,09 kg-t, mai árfolyamon dollárban 10.417 dollárt forintban 2.521.558 ft-ot ért.
Az urbanus cohorsok tagjai ennek a felét kapták.
A szegény legionáriusok még ennél is kevesebbet: 0,3275 kg ezüstöt, mai áron 3.125 dollárt, forintban 756.469 ft-ot kaptak.
Marcus Aurelianus és társcsászára által kiosztott 500 denarius már csak 1,705 kg ezüstnek felelt meg. Ez mai áron dollárban 162.690,75 zöldhasú, forintban kb. 3.938.255 forintot kóstá.

Minorkavidor 2014.09.07. 16:30:21

@Minorkavidor:

A pessus helyett passus a jó

vaki78 2014.09.08. 10:55:13

@vaki78: ja és anno (legalábbis a köztársaságkorban) egyetlen hadvezér volt, akinek nem volt vörös arca, az itt is emlegetett Pompeius Magnus, ő egyik diadalmenetén se hagyta, hogy bepirosítsák

vaki78 2014.09.08. 11:36:42

+1 a római nevekről: a római férfiaknál igen gyakori volt a 3. név, ennek oka egyszerűen az volt, hogy kevés család és keresztnévvel rendelkeztek, így valahogyan meg kellett különböztetniük a sok azonos (vagy hasonló) nevű embert.
Ez a 3. név vagy öröklött volt, mint Juliusoknál a "Caesar", vagy az illető valamilyen tulajdonságára utalt pl Pompeius apja, Gnaeus Pompeius "Strabo" (kancsal), esetleg valamilyen dicső haditettet örökített meg, lásd Cornelius Scipio "Africanus".
Érdekes, hogy ez a megkülönböztető név olyannyira elterjedt, hogy manapság az utókor is ezen a néven említi az illetőt. Pl ki ismerne egy bizonyos Marcus Tulliust? ellenben ha azt mondjuk Cicero, mindjárt egyértelműbb lesz hogy kire is gondolunk :)

Érdekesség még, hogy a családokban a keresztnevek is öröklődtek, azaz bizonyos családok csak bizonyos keresztneveket használtak. Pl a Caesaroknál csak Gaius, Sextus ill. Lucius keresztnevek voltak. Ugyanez az Antoniusoknál Marcus, Gaius, Lucius (talán ezekből is látszik a rokonság?).

Fredddy 2014.09.08. 11:44:47

@vaki78: igen, erről az első részben volt szó. Ráadásul alapból nem is volt annyi keresztnév, mint ma, csak vagy 20.

Fredda Krueger 2014.09.09. 19:10:59

Nagyon jó írás,mindkét rész,öröm volt olvasni.

Pont mostanában került a kezembe újra egy régi "Alfa" magazin különszám amiben pont erről a gall lázadásról van egy képregény.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.09.15. 23:29:50

OFF

Egy zseniális blog, igencsak lemiles stílusban íródik.

tortenelmiportre.blog.hu/

ON

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.09.23. 12:56:10

Számomra felfoghatatlan, hogy egy annyirra szervezett haderővel bíró birodalom és olyan szervezeti egységgel hogyan omolhatott össze.

Minorkavidor 2014.09.23. 17:56:03

@molnibalage:

Te, mint műszaki ember sokat tudsz az anyagfáradásról. A töriben is van ilyen "anyagfáradás". Még a több évszázadot megélt fák is kidölnek egyszer...: A rómaiak esetében:
- meggyengültek a gazdasági alapok,
- új vallások erodáló hatása,
- népvándorlás, melyet a kínaiak indítottak el azzal, hogy legyőzték a hunokat.
süti beállítások módosítása