Tapasztalataim szerint a hadtörténelem és a haditechnika iránt érdeklődők egyik kedvenc szellemi játéka azon filozofálni (esetenként vitatkozni), hogy melyik fegyver, fegyvertípus, fegyverrendszer hagyta ott leginkább a nyomát a hadviselés (és ezzel párhuzamosan az emberi történelem) alakulásán. Kevesen vitatják, hogy a mindenkori műszaki fejlődés gyökereinél számos esetben katonák állnak, s az általuk kifejlesztett, feltalált vagy tökéletesített cuccok csak azután válnak a civil élet részeivé, hogy ezeket a valóságos vagy virtuális harctereken már kipróbálták, katonai felhasználásukat letesztelték.

Mai (elég hosszú, képekkel bőven megtűzdelt) posztunkban olvasóink elé tárjuk azoknak a tárgyaknak a listáját, amelyek mindegyike – véleményünk szerint – lazán belefér az „50 fegyver, amely történelmet csinált” felsorolásba. A ti feladatotok (és ide most tessenek a Mission: Impossible főcímzenéjét képzelni), hogy a poszt végén található szavazógép segítségével kiválasszátok ezek közül azt a tucatot (írhattam volna tizenkettőt is, de a tucat az választékosabb), amely szerintetek a leginkább megérdemli a „történelemalakító” jelzőt.

Közhely, éppen ezért igaz: minden listázás, minden felsorolás szükségszerűen szubjektív. Egyik-másik, itt szereplő tétel helyett egészen biztosan tudnátok másikat, talán helyénvalóbbat mondani, de most elégedjetek meg azzal, amit kaptok. Persze a kommentek közé odaírhatjátok az ellenvéleményeteket is, akár érvelhettek is az általatok másként látott aspektusok mellett, de a listát már nem fogjuk megváltoztatni, az követhetetlenné tenné az egészet. Igyekeztünk úgy kronológiailag, mint pedig földrajzilag sokszínűvé tenni a választékot, ezért is szerepeltetünk itt fegyvereket (vagy annak látszó tárgyakat) az őskortól a 21. századig, a német cuccoktól az amerikaiakon át a szovjetekig mindenféle finomságot, és persze odafigyeltünk arra is, hogy egyik haderőnem se érezze elhanyagolva magát. Arra már nem volt se idő, se energia, hogy részletesen írjunk az egyes tételekről, de a Lemilblogra jobbára olyanok járnak, akik képben vannak azzal, hogy mi az a számszeríj, vagy mit jelent a MANPADS. Ha pedig mégsem, hát guglizzatok rá, ha az általunk magyarázatként kínált egy-két mondatot nem tartjátok elegendőnek annak eldöntéséhez, hogy mire is szavazzatok.

Megismétlem: 12 (tizenkét) fegyvert jelölhettek be az alábbi listából, majd nyomjatok egy „vote” gombot. Mindenki csak egyszer szavazhat, reméljük, senki nem akarja a szavazógép meghekkelésével elrontani a szórakozásunkat.

Hogy senkit ne befolyásoljunk, az aktuális eredményeket most elrejtjük. Adunk nektek kereken 100 órát (vagyis 2016. szeptember 9., péntek, 12.00 óráig voksolhattok), majd összesítjük a szavazatokat és a hétvégén (ápdét: már péntek délután!) egy poszt keretein belül nyilvánosságra hozzuk és értékeljük az eredményeket. És azt sem tartom kizártnak, hogy ha majd egyszer kínzó témahiányban szenvednénk (hahaha), előszedjük az így megszülető TOP12-es listát és sorra vesszük a nyerteseket, egy-egy különálló posztot szentelve nekik.

Nem nagyon szoktunk ilyet kérni, de most megtesszük: osszátok meg és népszerűsítsétek ezt a posztot, hogy minél többen szavazzanak és hogy a végeredmény minél reprezentatívabb legyen. Köszönjük. És natürlich köszönet a szerkesztőkollégáknak, akik ötleteikkel, tanácsaikkal segítettek az ötvenes lista összeállításában.

1.) Hajítóbot (atlatl): a technológiai fejlődés már az újkőkorban eredményesebbé tette a hadviselést. A hajítóbot alkalmazása lehetővé tette a dobólándzsa messzebbre hajítását, ráadásul a találati pontosságot is javította. Egyes vélemények szerint őseink (Homo sapiens sapiens) ezzel a találmánnyal kerekedtek felül a neandervölgyieken (Homo sapiens neanderthalensis), akik úgy 30 ezer évvel ezelőtt léptek le a történelem színpadáról.

2.) Bronzkard: a Fekete-tenger partvidéke és a Kaukázus közötti térségből származó kézifegyver úgy 5000 évvel ezelőtt terjedt el Eurázsiában és a Közel-Keleten, s ez volt az első olyan fegyver, amit kifejezetten harci célokra fejlesztettek ki (az előzőek kettős, vadászati-hadviselési funkcióval rendelkeztek).

3.) Harci szekér: az állati erővel (eleinte vadszamarakkal, később főként lovakkal) vont kerekes járművek Mezopotámiában bukkantak fel először úgy 4500 évvel ezelőtt, majd a perzsák és az egyiptomiak tökéletesítették őket. Az általuk biztosított gyorsaságra és manőverezési képességre egész birodalmak támaszkodtak néhány ezer éven keresztül.  

4.) A hoplita aszpisz: a közel egy méter átmérőjű, kerek pajzs az ókori görög nehézgyalogság védőfegyverzetének alapja volt, s nélküle nehéz lenne elképzelni a híres falanxot, amelyben a harcos nem csak önmagáért, hanem a tőle balra álló társáért is felelt (akinek jobb oldalát a bal kezében tartott aszpisszal védte). Skót olvasóinknak mondom: a hopliták saját zsebből fizették a felszerelést.

5.) Makedón döfőlándzsa (szarissza): a makedón falanx alapfegyvere, melynek hossza egyre csak nőtt: körülbelül három  méteresként indult, majd Nagy Sándor idejében elérte az öt, sőt, a már szinte kezelhetetlen öt és fél méteres hosszúságot is. Lehet fikázni, de Sándor – mindössze tíz év alatt – egy akkora birodalmat hozott létre a szarisszás falanxokra támaszkodva, amely a görög partoktól Indiáig és Egyiptomig húzódott.

6.) Római torziós hadigépek: nem sokan hallottak róla, de a harcászatnak van egy érdekes, ma már leginkább csak a hadtörténészek által kutatott ága, a városok/várak megostromlásának tudománya, a poliokretika. Nos, ennek a legavatottabb ókori szakértői a rómaiak voltak (hiába a görögök dolgozták ki a tudományos alapokat), akik szuper hadmérnökökkel rendelkeztek. A római ostromgépek családja számos tagból áll, ezek közül biztosan sokan hallottak például a ballistáról, az onagerről vagy a katapultról.

7.) Római gyalogsági felszerelés (gladius/scutum/pilum): ez a három egyszerű fegyver, a kétélű, rövid kard (gladius), a téglalap alakú nagy pajzs (scutum) és a kétméteres gerely (pilum) úgy fél évezreden keresztül biztosította a római légiók felsőbbrendűségét majdnem minden ellenséggel szemben. Oké, tudjuk, kellett hozzá a kiképzett katona is, csak azt akartam mondani, hogy semmi bűbáj, semmi hókuszpókusz: egy kard, egy pajzs és egy gerely – egy kis túlzással és szándékos leegyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy ötszáz éven keresztül ez volt a hadseregek gerincének, a gyalogságnak a szükséges és elégséges felszerelése. A görög harcosok fegyverzetével ellentétben a gladius/scutum/pilum kombót az állam biztosította a római legionáriusoknak.

8.) Viking fejsze: a skandinávok mindig is jobban favorizálták a fejszéket (baltákat, bárdokat), mint a kardot. Egy fejsze olcsóbb, könnyebben elkészíthető, ellenállóbb, nehezebben törik, mint a kard, ráadásul súlyosabb sebeket is lehet ejteni vele, és hát ott fent északon a népek nem a finomkodásukról voltak híresek. A vikingek háromszáz éven keresztül tartották sakkban Európa tengerparti sávját és Izlandtól a brit szigeteken át egészen Szicíliáig létrehoztak többé-kevésbé tartós államokat, mielőtt részben beolvadtak volna a meghódított népességbe, részben pedig hazakotródtak volna.

9.) Görögtűz: a nem túl meglepő módon a görögök által feltalált, de főként később, a bizánciak haditengerészete által előszeretettel használt, a mai napig ismeretlen összetételű, vízzel nem oltható lángot produkáló folyadékfegyver többek között arra volt jó, hogy a Keletrómai Birodalom jogutódjaként Konstantinápoly sikeresen ellenálljon az iszlám (konkrétabban a Bagdadi Kalifátus) agresszív terjeszkedésének.

10.) Számszeríj: a kínaiak már Szun Ce idejében használták ezeket a fegyvereket, amelyek egyik nagy előnye a hagyományos íjakkal szemben az volt, hogy erőfeszítés nélkül is ajzott állapotban lehet tartani a kifeszített ideget. A további előnyök közé tartozott, hogy használatához nem kellett különösebb szakértelem, s többféle „lövedék” kilövésére is alkalmas. A nyílpuska Európában a kora középkorban élte aranykorát, professzionális használói (főként svájciak, lásd még Tell Vilmost) zsoldoscéhekbe tömörültek, s annak adták el szakértelmüket, aki a legtöbbet fizette.

11.) Kompozitíj: az íjkar két, más-más anyagból álló részből készül, a külső rész jobban elviseli a húzóerőket, míg a belső rész a nyomóerőket. A két részt különféle technikákkal, általában ragasztással erősítik össze. Ez az íjfajta igen elterjedt volt Eurázsiában és Észak-Afrikában. Évezredekig (a lőfegyverek megjelenéséig) ez volt a hadseregek gyalogságának és lovasságának legfontosabb „távolsági” fegyvere. A kompozitíjjal egy gyakorlott íjász akár 300-350 méterig is hatékony volt.

12.) Hosszúíj (longbow): a kompozitíjjal szemben ez az íjfajta egy darab fából (a legtöbbször tiszafából vagy szilfából) készült, hossza elérhette az 1,8-2 métert. A gall törzsektől átvett hosszúíjat a 14-15. századokban az angol íjászok futtatták csúcsra, amikor a franciákkal vívott csatákban rendszeresen legyőzték ezeket. A longbow nyílvesszői képesek voltak átütni az akár 200-250 méterre található ellenség páncélzatát (lásd Crécy, Poitiers vagy Azincourt).

13.) Mozsárágyú: rövid csövű, nagy csőemelkedésű, meredek lövedékröppályájú tüzérségi fegyver, amelyet a 14. századtól kezdve közel 500 éven át alkalmaztak rendszeresen, főként várostromokhoz, ahol a több tucat (de akár több száz) kilós lövedékeket falrombolásra, illetve a falon túli (közvetlenül nem látható) célpontok megsemmisítésére is használták.

14.) Alabárd: a 15. század vége felé jelenik meg az európai hadszíntereken ez a fegyver, amit számos szakértő „a gyalogság svájci bicskájának” nevez a legalább három (ütő, döfő, vágó) funkciója miatt. Gyakorlatilag a lándzsa és a fejsze (szekerce, balta, bárd) szerelemgyermekéről beszélünk, amelyet Nyugat-Európában egy ideig a reprezentációs célú elitalakulatok (testőrség, zászlóőrök) használtak. Kiváló hatásfoka megmutatkozott az ellenséges lovasság és gyalogság elleni küzdelemben is. Napjainkban szerves részét képezi például a brit koronaőrség (Yeomen Warders) és a Svájci Gárda felszerelésének.

15.) Kanócos puska (arquebuse): a muskéták előtti korszak kézi lőfegyvere. A kanócos  lakatszerkezettel (kicsit később a keréklakattal) ellátott könnyű puska kezelését néhány óra alatt el lehetett sajátítani (szemben a karddal, az íjjal vagy az alabárddal történő harc fogásaival, ami hetekig, hónapokig is eltartott). Európában a 17. századig használták.

16.) Szurony (bajonett): a lőfegyver csövébe dugott (később erre kívülről rászerelt) szúrófegyver, amit először vaddisznóvadászatnál használtak, majd a 17. században a svéd hadseregben rendszeresítettek. Megjelenése előtt a muskétásokat pikás vagy alabárdos alakulatok védték, hiszen közelharcban, illetve töltés közben ezek nem sok vizet tudtak zavarni. A zseniális ötlet a puskát egycsapásra lándzsává alakította, a sima lövészt pedig kétfunkciós katonává.

17.) Akna: a kínaiak már a harmadik században rendszeresen alkalmaztak olyan robbanó szerkezeteket, amelyek a talajba rejtve az ellenséges élőerő és haditechnika pusztítását végezték, de Európában csak a 16. században bukkantak fel, eleinte az itáliai és németföldi harci cselekmények során. Tömeges feltűnésük a 19. századra tehető, a szárazföldiek mellett ekkor jelentek meg a tengeri aknák. Az amerikaiak imádták az aknákat: a polgárháborújuk során a felek előszeretettel irtották egymást ezzel a fegyverrel, de az indiánok ellen is gyakran bevetették az aknacsapdákat.

18.) Colt Single Action Army (Peacemaker): nem hinném, hogy a westernfilmek eme nélkülözhetetlen kelléke különösebb bemutatásra szorulna. Ez a forgótáras maroklőfegyver (revolver) volt az első, amely lehetővé tett több (szám szerint hat), egymás után gyorsan leadható lövést, aminek ott a vadnyugaton nagyon lehetett ám örülni. Ha van olyan, hogy amerikanikum, ez biztosan az. Ráadásul egyesek szerint kevesebb embert ölt meg, mint a McDonalds sültkrumplija és hamburgerei.

19.) USS Monitor csatahajó: ez volt az első, forgatható tornyú hadihajó, ráadásul csak (gőz)gépi meghajtással rendelkezett, vitorlázata már nem is volt. Megjelenésével (1862) egycsapásra elavult az összes addigi, fából készült hadihajó. A "monitor" kategória a folyami hadviselés eszköze maradt egészen 1945-ig, sőt a vietnámi háborúban is használtak monitorokat (hogy a Lajta monitorról ne is beszéljünk).

20.) Maxim géppuska: talán az első fegyver a hadtörténelemben, amely valóban megérdemli a nem túl hízelgő „gyilkológép” jelzőt. Az első full-automata, hordozható géppuska (27 kiló volt) tűzgyorsasága 550-600 lövés/perc volt, ami megfelelt egy átlagos korabeli gyalogosszakasz tűzgyorsaságának. Nagyjából azt jelentette a viktoriánus Nagy-Britanniának, mint amit a már tárgyalt gladius és a pilum a Római Birodalomnak. A Maxim nélkül Afrika gyarmatosítása sem ment volna úgy a briteknek, mint vele, hogy az első világháború áldozatainak számáról ne is beszéljünk.

21.) Lee Enfield ismétlőpuska: az 1895-ben csatarendbe állított lőfegyver harminc éven át a brit hadsereg alapfelszereléséhez tartozott, de 1957-ig volt rendszerben, s ez gyakorlatilag mindent elmond róla. A második búr háborútól kezdve napjaink lokális csetepatéiig használták és használják, Afganisztántól a Közel-Keleten át Vietnamig és az afrikai törzsi háborúkig.

22.) HMS Dreadnought csatahajó: a huszadik század elejének német-brit vetélkedése a hajóépítésben is megmutatkozott. A szigetország 1906-ban bocsátotta vízre ezt a – mindaddig több szempontból is előzmény nélküli – szupercirkálót, amivel nem csak az addigi sorhajókat tette lesajnálhatóvá (gyorsabb, nagyobb, erősebb volt, mint bármelyik kortársa), hanem egy valódi dreagnoughtépítési versenyt is elindított a kor hajós nemzetei között. Nekünk is volt dreadnoughtunk: az SMS Szent István.

23.) Fokker Eindecker: az első igazi vadászrepülőgép a világtörténelemben, az ezt megelőzőek inkább felderítő feladatokat láttak el. Együléses, egyfedelű gép, amely a levegőt valódi harcmezővé tette (még ha ez a metafora zavaros is egy kicsit). Fokkerek alkották a legelső (német) vadászszázadokat is.

24.) Kézigránát: noha már a középkorban alkalmaztak kézi erővel elhajítható, s néhány másodperc múlva robbanó gránátokat, újraéledését az 1914-1918 közötti állóháború okozta. A közelharc új dimenzióját hozta a frontok végeláthatatlan lövészárkaiba, s egyfajta bátorságpróbát is jelentett, hiszen aki próbálta, az tudja, hogy milyen fura, szívszorító érzés egy ilyet kézben tartani, még kiképzésen is.

25.) Tengeralattjáró: az első világháború nem csak a levegőbe, hanem a víz alá is elvitte a hadszíntereket. Az új fegyvernem kritikusai azt hozták fel ellene, hogy alkalmazói szakítottak a háborúskodás addigi „kard ki kard” egyenes szemléletével és álnok, lesből támadó, elsődlegesen civil (kereskedelmi) célpontokra vadászó alattomos harci eszközöket láttak bennük, ami szembe megy mindennel, ami úgymond gentlemanlike hadviselés.

26.) Renault FT-17 harckocsi: noha a közvélekedés a brit Mark-I-et (esetleg a Mark-IV-et) tekinti az első modern harckocsinak, a klasszikus, általunk is ismert „tankok” mégiscsak a brit ősnél egy évvel későbbi franciából eredeztethetők. Hogy mást ne mondjak: ennek már forgatható tornya volt.

27.) Radar: a szerkezet (mely az általa kibocsájtott rádióhullámok visszaverődése alapján képes arra, hogy távoli tárgyak helyét, illetve sebességét megállapítsa) vitán felül forradalmasította a hadviselést, ennek különösen a légi és tengeri változatát.

28.) Sten géppisztoly: a britek által 1941-ben kifejlesztett, szándékosan igénytelen kivitelben gyártott, roppant egyszerű szerkezetű (mindössze 47 alkatrészből álló) géppisztoly a második világháború (és az azt követő évtized) egyik legnépszerűbb fegyverévé vált. A háború alatt majdnem annyit gyártottak belőle és klónjaiból, mint a szovjetek a PPS-41-ből (kábé 5 millió darabot).

29.) BM-13 rakéta-sorozatvető (Katyusa): a szovjet hadiipar egyik emblematikus fegyvere a híres Sztálin-orgona. A pontosság nem volt az erőssége, de nem is erre tervezték: az egy ütegnyi Katyusával megszórt terület nagysága elérhette a másfél négyzetkilométert, s ezen belül kő kövön nem maradt.

30.) Boeing B-29 nehézbombázó (Superfortress): az első, atombombát is hordozni képes gép volt, sőt, az egyetlen, ami háborúban atomot dobott. Túlnyomásos belső tér, távirányítású védőfegyverzet, nagy hatótáv, nagy utazómagasság, mind-mind scifi-kategória volt akkoriban. A szovjetek gyorsan és szolgaian le is másolták Tu-4 néven.

31.) Repülőgéphordozó: az ötlet, hogy a repülőgépek ne legyenek szárazföldi repülőtérhez kötve, már a repülés hajnalán felmerült (először a britekben), de csak a második világháborúra sikerült olyan hordozókat építeni (főként az amerikaiaknak), amelyek minden szempontból megfeleltek az elvárásoknak. A csendes-óceáni hadszíntéren kialakult amerikai légi- és tengeri fölényt elsősorban a hordozók biztosították, amik nélkül talán a háború végkifejlete is másként alakult volna.

32.) Il-2 csatarepülőgép (Sturmovik): ebből a típusból több, mint 36000 (harminchatezer!) darabot gyártottak a szovjetek, többet, mint bármilyen más repülőgépből. (Az Il-10 jelű továbbfejlesztés plusz 6000 darab). A csatarepülők (mai szép szavakkal: harcászati csapásmérők) origója.

33.) M2 Browning géppuska: az 1918-ban tervezett és 1921 óta folyamatosan gyártott amerikai nehézgéppuska a mai napig az USA (és számos NATO-tagállam) hadseregének alapfelszereléséhez tartozik, amivel – azt hiszem – mindent elmondtam róla. Mindhárom haderőnem előszeretettel használja, egyesek szerint a nemzetközi humanitárius jog értelmében be kéne tiltani az élőerő elleni alkalmazását, mert „szükségtelen szenvedést” okoz.

34.) T-34 harckocsi: a második világháború egyik legsikeresebb harckocsitípusa, aminek alapjául egy amerikai mérnök tervei szolgáltak. Az öntött torony és a teljes egészében hegesztéssel készült páncéltest voltak talán a legszembeötlőbb műszaki újdonságai, na meg az, hogy dízelt használt üzemanyagként, ami akkoriban inkább kivétel volt, mint szabály. A háború alatt átlagosan minden órában (!) kigördült egy új T-34-es a harkovi, sztálingrádi, később a szverdlovszki gyárból. És igen, szándékosan lett ez a harmincnegyedik tétel :-)

35.) Messerschmitt Me-262 vadászrepülőgép: noha a hitleráj továbbélését már nem tudta érdemben befolyásolni (1944 tavaszán állították hadrendbe, amikor azért már elég világos volt a háború végkifejlete, csak ennek időpontja volt kérdéses), a világ első, sorozatban gyártott sugárhajtóműves vadászgépe mégis történelmet írt, de legalábbis új fejezetet nyitott a repüléstörténelemben.

36.) Lángszóró: a korai próbálkozások után (lásd még a görögtüzet) az első világháború alatt kifejlesztett gyalogsági lángszóró a lövészárkok megtisztítására készült, majd a másodikban a csendes-óceáni szigetekre befészkelődött japánok ellen bizonyította elrettentő képességeit. Végső soron minden fegyver embertelen, elvégre alapból emberi élet kioltására szolgál, de a lángszóró különösen az.

37.) Atombomba: talán egyetlen más fegyverre sem igaz ennyire az a kijelentés, hogy új dimenzióba helyezte a hadviselést és a politikai szembenállás biztonságpolitikai vetületét. Az atombomba (noha kétszer is bevetették) elsődlegesen mégiscsak az elrettentés eszköze. Még akkor is, ha néha elvesztenek egyet-egyet.

38.) AK-47 gépkarabély (Kalasnyikov): bolygónk legelterjedtebb lőfegyvere (több, mint 75 millió példányban gyártották eddig, ha a klónokat is ideszámítjuk, bőven 100 millió felett járunk), a fegyveres és tömeges erőszak elharapózásának legkézzelfoghatóbb és legérzékelhetőbb jelképe. Egyszerű és megbízható konstrukció, könnyű kezelhetőség és tisztítás, tűrhető pontosság, semmi cicó: ez a Kalasnyikov.

39.) R-7 ballisztikus rakéta (Szemjorka): igaz ugyan, hogy az első műholdakat (a Szputnyik-családot) is ezzel állították pályára, de az R-7 mégiscsak azért érdekes, mert ez volt az első interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM), amelyet 1960-ban rendszerbe állítottak. Tudom, hogy triviális, de hátha valaki mégse tudná: az interkontinentális itt azt jelenti, hogy hatótávolsága meghaladja az 5500 kilométert.

40.) Helikopter: levegőnél nehezebb repülő szerkezet, amely nekifutás nélkül is képes a magasba emelkedni, majd függőlegesen leszállni? A mozgékonyság katonai megszállottjai sokáig csak álmodoztak erről, mígnem Asbóth Oszkár 1928-ban meg nem építette az elsőt. Ennek ellenére mégiscsak Igor Sikorskyra emlékszik a világ, aki 1942-ben kezdte a sorozatgyártást az R-4-gyel, végül a rendszeres katonai alkalmazásra az ötvenes évek közepén került sor, méghozzá a franciák részéről, akik az algériai háborújukban használtak először felfegyverzett helikoptereket.

41.) B-52 nehézbombázó (Stratofortress): a már-már mitikus bombázót az ötvenes években tervezték abból a célból, hogy szükség esetén Amerikából felszállva a Szovjetunióig repüljenek, fedélzetükön atombombákkal. Hálistennek erre nem került sor, de a B-52-esek számtalanszor bizonyítottak az elmúlt hatvan évben, s a mai napig szolgálnak az USA légierejénél, sőt, a következő két-három évtizedben még mindig számítanak rájuk.

42.) SZ-75 légvédelmi rakétarendszer (Dvina): az előző pontban említett B-52-esek ellen fejlesztették ki a szovjet légvédelem mérnökei. Képes egy 20-22 kilométer magasban repülő tárgyat lelőni (erről Gary Powers százados mesélhetne részletesen, ha még élne), és úgy általában egy nagyon hatékony rendszer volt. Rendszerbe állításakor állítólag azt mondta az egyik fejlesztője, hogy „mostantól a légifölényt innen a földről határozzuk meg”.

43.) Nukleáris tengeralattjáró: az interkontinentális atomtölteteket hordozó nukleáris tengeralattjárók a nukleáris elrettentés legbiztosabb eszközei. Az első ilyen a USS George Washington volt 1959-ben. Helyüket állandóan változtatják, évekig képesek üzemanyagfelvétel nélkül járőrözni, nagyon nehezen lokalizálhatók, röviden: szinte sebezhetetlenek.

44.) Napalm: a görögtűz huszadik századi leszármazottja, 1942-ben fejlesztették ki, a második világháborúban lángszórókban és gyújtóbombákban használták, de az ötvenes években alkalmazták leginkább, elsősorban a koreai, később a vietnami háborúban. Érdekes, hogy a nemzetközi jog nem tiltja a használatát katonai célpontok ellen.

45.) BMP-1 gyalogsági harcjármű: eredetileg az atomcsapást elszenvedett nagy európai síkságokon és folyókon történő gyors áthaladásra tervezték a hatvanas évek közepén a szovjetek. A háromfős személyzet mellett egy raj (nyolc fő) gyalogost tudott szállítani, műúton 60-65, terepen 35-45 km/h sebességgel. Ár/érték arány szempontjából messze a legjobb vételnek számított évtizedeken keresztül. Különböző modelljeiből összesen mintegy 40 ezret gyártottak, sok helyen ma is használják.

46.) Hawker Siddeley Harrier vadászrepülőgép: megvalósítható-e egy olyan harci gép, amely fel- és leszálláskor helikopterként viselkedik, de a levegőben rendelkezik egy vadászgép minden előnyös tulajdonságával, beleértve a sebességet és a mozgékonyságot is? A választ a brit hadmérnökök adták meg a hatvanas évek második felében a Harrier kifejlesztésével. A függőleges fel- és leszállás elég sok üzemanyagot fogyaszt ugyan, de bizonyos helyzetekben ez a képesség bőven übereli a plusz fontsterlingek által jelentett hátrányt.

47.) MANPADS (vállról indítható rakétarendszerek): karabéllyal és géppuskával is lehet ám lőni az  ellenséges repülőgépeket, de ez leginkább a B kategóriás háborús filmekben szokott hatékony lenni. A MANPADS (man portable air defense systems), vagyis a hordozható légvédelmi rendszerek első képviselője a németek 1944-es Fliegerfaustja volt, majd hosszas szünet után a hatvanas-hetvenes évek környékén jelentek meg a Redeye-ok, az SA-7-ek, a Stingerek, a Mistralok és a többiek, amelyeket nem csak a reguláris csapatok, hanem a terroristák is előszeretettel használnak, sajnálatos módon polgári repülőgépek ellen.

48.) Tomahawk robotrepülőgép: a németek V-1-ének kései leszármazottjaként a Tomahawkot taktikai atomtöltet célba juttatására és ellenséges hadihajók nagy távolságból történő megsemmisítésére tervezték. Eredetileg tengeralattjáróról, később felszíni hajókról és repülőgépekről is indították, illetve indítják, ha a 450 kilónyi konvencionális robbanóanyagot (a nukleárist már kivették a kosárból) gyorsan (800-850 km/órával) szeretnék eljuttatni jó messzire (az új modellek hatótávolsága eléri az 1800-2200 kilométert). Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy németországi amerikai támaszpontról bármilyen európai helyszín elérhető másfél órán belül.

49.) F-117 lopakodó repülőgép (Nighthawk): napjainkban, amikor mikrocsipek nélkül már jóformán egy fogpiszkáló is nehezen képzelhető el, egy repülőgépben elhelyezett elektronika mennyiségét még felfogni is emberfeletti fantáziát igényel. Márpedig minél több elektronika, annál nagyobb és erősebb az elektronikai lábnyom. A Lopakodó közel harminc éve csinál bohócot a radarokból és a légelhárítókból (amihez persze Dani Zoltán ezredesnek biztosan lenne egy-két keresetlen szava).

50.) Reaper drón: a távirányítású harci repülőgépek nagyjából tíz éve léptek a háborús színpadra, s az első percektől kezdve látványos sikereket tudhatnak a magukénak. Az irányítás és a döntéshozatal még humán összetevőt igényel, de egyesek szerint nincs messze az az idő, amikor számítógép fogja kiadni a tűzparancsot is. És egy filozófiai kérdést ide a legvégére: a haditechnika, a fegyver vajon meddig minősül a harcos meghosszabbított karjának, és mikortól válik ennek 100%-os helyettesítőjévé?

És akkor most szavazásra fel. 12 opció jelölhető be. Várjuk a kommenteket, véleményeket, alternatív ötleteket, pro és kontra érveket, mint mindig.

Ápdét: az eredményeket ebben a posztban olvashatjátok.