Mint azt az előző két részből láthattuk, a plakátokkal az amerikaiak képesek voltak pénzt kunyerálni a háborús kiadásokra, és ízelítőt kaptunk a tengerészgyalogság toborzóplakátjaiból. Tehát két fontos elemen, a pénzen és a paripán (emberanyagon) már túl vagyunk, lássuk, mire volt még szüksége Uncle Sam-nek a végső győzelemhez. Úgyvan, a posztó. Vagyis a hadianyag, és az ezt előállító elhivatott munkaerő. Nincs más hátra, mint kielemezni a következő plakátokat, amik az amerikaiakra oly jellemző könnyedséggel és képi elemekkel készültek.  

Hölgyeké az elsőbbség, és mivel mi úriemberek volnánk, az első plakátokon a hölgyek a főszereplők. Ímhol az első, amin egy mosolygós, szép hölgyemény annak örül, hogy megtalálta azt a munkát, ami a legjobban áll neki. Hát nem tudom, én is dolgoztam már szerszámgéppel, de nem hiszem, hogy ez bármennyit is adott volna a karizmámhoz. Igaz nem is vagyok nőből. Az ilyen munka törvényszerűen mocskos, olajos, büdös, és zajos. De hát a plakát tervezőit ez nem izgatta, az alján pedig mindenkit buzdítanak, hogy keressen hasonló elfoglaltságot az iparban, a mezőgazdaságban, vagy az üzleti életben. Érdemes figyelni, mennyire be van tartva a munkavédelmi előírás: se nyaklánc, se fülbevaló, se gyűrű.

A következő három poszter első darabja szerintem nem szorul magyarázatra. Egy ikonikussá emelkedett darabról van szó, ami jóval túlélte a háborút, lett jelvénye mindenféle feminista szervezetnek, de kábé annyi paródia is született belőle, mint amennyit nyomhattak annak idején az eredetiből. A második egy kis könnyed versikével nyit, mivel nem vagyok műfordító (vagyis még nem próbálkoztam ilyennel) nagyjából így jönne ki: amit kell (munkát) megtesszük, a háborút megnyerjük. Aki tud jobbat, kommentelje bátran, köszönöm az elismerést. A képen egy csomó sürgölődő hölgyemény van, akik dzsippet szerelnek, repülőt rakodnak, adminisztrálnak, sőt, egy matrónatermetűnél egy jókora kalapács is látható.
A harmadik kép egy kakukktojás, ugyanis ez fénykép. Biztos merész újítás lehetett ez akkoriban. Figyelemre méltó a köpennyel harmonizáló hajráf, és az ezekkel árnyalatra megegyező rúzs. Ehhez a képhez rejtvény is tartozik: mit szerel olyan elmélyülten ez a lány?
A helyes megfejtőnek vendége lehetek egy sörre a következő lemil bulin. (Annyit segítek, hogy a repüléshez van köze.)

A következő eresztés első darabja azonnal az érzelmekre akar hatni: a lány mögött ott a kis zászlócska, ami azt tudatja, hogy egy hozzátartozója a fronton harcol. Fogadjunk, hogy a pasija a lánynak. A plakát mondanivalója: hamarabb hazajön a kedves, ha elmegy hősnőnk dolgozni, merthogy a vágyakozás magában nem elég. A második háttere az amerikai zászló, csak hogy itt is meg legyen a hatásos felütés. És egy büszke asszony, akit még büszkébb férje karol át. „A férjem azt akarja, hogy én is megtegyem a magamét”. Itt is megfigyelhetjük, hogy a munkásnők mennyire figyeltek a ruhakollekciójuk színvilágára.
Az utolsó plakáton egy vérbeli jenki katona mutatja kedvese fényképét, és meg is említi, hogy a lány egy HŰHA, vagyis WOW. Woman Ordnance Worker. Lehet hogy nem látszik jól, de a lány mögött készre szerelt tüzérségi lövedékek vannak.

Az alábbi nagyobb plakát a szűkszavúság mintapéldája, és bár nem túl színes azért a nemzeti színekből mindegyik fellelhető. A nagy nyílban ott van Roosevelt elnök idézete, miszerint mindenki partner, és az 1942-es adatok, amik arról tanúskodnak, hogy 60000 repülőt, 45000 tankot, 20000 légvédelmi ágyút és 8000000 tonna hajót gyártottak. Ez utóbbi szám gondolom a bruttó regiszter tonnára vonatkozik, de ha nem, akkor javítsatok ki.

A következő három plakát első darabja a munka frontjának egyik legfontosabb előretolt állását mutatja be, nevezetesen a gyárat. Hogy fontosságát jobban kiemelje, a gyár két kéményét füstölgő ágyúcsövekhez hasonlítja, és meg is magyarázza: a hazai front nagy ágyúi. A második plakát szintén fénykép, amin egy jómunkásember valamit valahová lapátol. Mindezt teszi a nagyobb termelés érdekében. Az utolsó képen már több érdekességet is felfedezhet a kíváncsi szemlélő. Noha ez is egy fotó, a háttérben sikerült színesben felrakni a nemzeti zászlót, az előtérben pedig itt már két jómunkásember robotol. Tessék csak jobban megfigyelni: a bal oldali munkás bizony fekete bőrű! Az alattuk lévő felirat aztán mindent megmagyaráz.

Gyűjtsd a vasat meg a fémet, ezzel is a békét/hazát véded! Talán van aki emlékszik erre a kedves mondókára. Ment ez az amerikaiaknál is, mint alább láthatjuk. Az első plakáton azt mondják, hogy a felhasznált vashulladék csapás a japánoknak. De nem is ez a fontos, hanem az allegorikus képi megjelenítés: az elfoglalt területein pöffeszkedő, japán katona fejű kígyó, és az őt jól lebombázó, természetesen fehérfejű, felségjelzéssel ellátott amerikai sas. Amúgy a japánokat az amerikaiak szinte mindig vágott szemű, karikaszemüveges, katonasapkás lófogú, csíkbajszú  kis szemétládának rajzolták. A középső kép már egyszerűbben adja át a fémhulladék szükségességére vonatkozó üzenetet. Egy bomba, egy tank, egy hadihajó, és egy légvédelmi ágyú alá odafirkantották, melyikhez mennyi roncsot kell beolvasztani. Na és akkor ott a harmadik poszter, ami egyszerűen zseniális nyelvi leleménnyel nyerte el a tetszésemet. A képen egy torpedóromboló hasítja a vizet, felette a felirat: kerted (farmod) (vas)hulladékából épül a romboló. Épül, rombol… Fantasztikus! Alul még egy kis infó, hogy egy ilyenhez 900 tonna hulladék vasat használnak fel.

Maradunk az allegóriák vizén: a következő plakátok első darabján két kéz épp egy diót reccsent össze, a dión három zászló: az olaszoké, a japánoké és a németeké. Az egyik kéz talán Sam bácsié, a másik meg egy munkásé. A felirat szerint a zavartalan termelés fogja majd a tengelyhatalmakat megroppantani.
A második képen már van egy plusz kéz, egy öltönyös emberé, tudatva, hogy itt aztán mindenki ugyanazért a célért gürcöl.
A harmadik plakáton szintén a kezeké a főszerep, és a felirat szerint ez egy kétkezes, sőt, kétöklös harc. A magyarázat a kezekben van: az egyikben puska, a másikban villáskulcs. Értjük mi.

Ha már termelés, és hadianyag: a következő három plakát első darabja azt mutatja, hogy ez lesz a japán és a német ellenség végzete. A bomba pont a közepükbe esik. Minimalista, és látványos plakát, meg kell hagyni.
A második viszont úgy szövegileg, mint képileg elég kegyetlen. A közepén egy újságcikk részlete, ami arról tudósít, hogyan jártak az amerikai katonák, hadifoglyok a fülöp- szigeteki japán támadás után. Igen, meghaltak, mert a japcsik kinyírták őket. A képen egy állatnak rajzolt japán katona épp egy elcsigázott amerikait ver puskatussal, háttérben sorstársai libasorban csoszognak. Tehát mindenki dolgozzon addig, amíg az összes gyilkos japánt ki nem irtják. (kicsi off, de megemlítem, hogy az észak-koreai plakátokon meg az amerikaiak vannak kegyetlen, szadista, csecsemőgyilkos állatoknak ábrázolva)
Az utolsó plakát hirdeti, hogy Tokióig még pokoli sokat kell menni, és a kép közepét el is foglalja egy fáradt, sebesült, lerongyolódott katona, aki ráadásul már az összes töltényét ellőtte. Természetesen a hátországnak egy emberként kell dolgoznia, hogy ez ne így legyen.

Az alábbi három plakát első példánya nagyon csinos darab, a Tengerészeti Bizottság remekbeszabott jelvényével a közepén. „Hajókkal a győzelemért”, hirdeti fennen, és alá is támasztja egy elnöki idézettel: „gyorsabban-még gyorsabban”.(vagy sebességet, nagyobb sebességet) De azt is el tudom képzelni, hogy mikor ezt Roosevelt elnök mondta, akkor nem pont a hajókra gondolt.
A második plakáton egy délceg hajóács, várja a választ 1943 két legfontosabb kérdésére: mennyi hajó fog készülni, és mikorra készül el?
Zárásként ismét egy Tengerészeti Bizottság által kiadott plakátot nézhetünk meg, ami egyszerű két szóval tudatja: a csapatmunka győz. A háttérben pedig a szorgos munkások épp egy hajócsavart emelnek a helyére. Ennek méretéből láthatjuk, hogy nem egy ladikon dolgoznak, hanem minimum egy repülőgép hordozó készül kezeik alatt.

Még több hadianyagot! Hirdeti a következő három plakát, melynek első darabján egy bombázó hasa látható, aminek bombatárjába épp beakasztják a bombákat. Természetesen a bombák Berlinre fognak potyogni. Szegényes színvilág, de a lényeg ki lett emelve, emlékeztetve, milyen hadianyagra is van szükség.
Persze a sikeres vadászpilóta sem maradhat ki, mint plakátfőszereplő. A másodikon épp egy ilyen húzza be a győzelmi strigulát, és hát persze az egész kompozícióból sugárzik a mérhetetlen optimizmus, sőt vagányság. Ott a bal oldalon még egy angyalkának öltöztetett pin-up girl is fel lett festve. Hiába no, a jenki pilóták már a plakáton is lazák voltak.
A harmadik plakát biztosan megdobogtatja mind a haditechnika, mind a sebesség szerelmeseit, ugyanis egy Sherman robog rajta, és a beállítás kissé olyan, mintha nem is száguldó tankot látnánk, hanem egy NASCAR verdát. Mi sem természetesebb, hogy a páncélos az összes fegyveréből éppen tüzel. A jól sikerült vizuális megjelenítést „Támadás, most!” felirat erősíti, aztán lentebb szerényen megjegyzik, hogy a seregnek a több ilyen háborús portéka előállításához még több rézre, cinkre és ólomra van szüksége. Azért az acélt hiányolom a felsorolásból.

 És elérkeztünk az utolsó három plakáthoz. Az elsőn egy jókora halfogás van, háttérben a serény halászokkal. Itt sincs semmi mellébeszélés, rögtön értésünkre juttatják, hogy bizony a hal az háborús eledel, és még többre van szükség belőle. Mivel akkoriban még csírájában sem léteztek a greenpeace-féle szervezetek, ez a cél vélhetőleg könnyedén teljesült. A második plakát azt magyarázza, hogy a hulladék az ellenséget segíti, így hát őrizz meg minden hasznosíthatót. Ha netalán nem látszódna rendesen, leírom mi van a képen: egy papírlapon pár gombostű, gemkapocs, alátét, befőttes gumi, tustoll hegy, és valami ecsetféle. Ezekből pedig egy középszerű grafikus bármikor Hitlert barkácsol. Az utolsó plakát főszereplője szintén az étel, pontosabban annak látható hiánya. A felirat szerint az étel fegyver, és sose dobd ki! Ételt vásárolj okosan, főzd gondosan, és edd meg mind!-így a felszólítás.  Ja, és kövesd a Nemzeti Háborús Táplálkozási Programot! Mikor ez a plakát készült, amerikában valószínűleg el sem tudták képzelni, hogy Európában már elég sok országban jegyre van az étel… már ha van étel. Vagy talán pont ezért készült ez a plakát, ki tudja?

Azért még így utólag beszúrnék egy termetes plakátot, amin balra lent gyárak teteje látszik, miközben felettük egy rakás B-24 Liberator bombázó húz el, nyilvánvalóan eltúlzott szoros kötelékben, alatta a felirat, amit magam emígyen fordítottam (ha valaki jobban tudja, kommentelje bátran) Dobd el a kendőt (géprongyot?), ez a csapás (szanaszét pofozás) ideje.