A hadtörténelem lapjaira számtalan katonai alakulat írta fel nevét dicsőséges háborús szereplésével, vagy akár szerepléseivel. Ezen a blogon is sok olyan poszt született, ami ezek közül jópárnak állított emléket, vagy mutatta be jelenkorig tartó történetüket, mindennapjaikat. Így hát itt az idő, hogy bővítsük a listát egy számunkra jószerével ismeretlen, ám hazájukban legendás katonai egység bemutatásával. Kedves olvasók, következzék hát Ausztrália és Új-Zéland közös expedíciós alakulata, az Australian and New-Zealand Army Corps, vagyis az ANZAC.

Az Első Világháború kitörésekor kevesen gondolták volna, hogy a történelem addigi legvéresebb négy éve következik; sőt, szinte mindenki gyors és látványos győzelmeket vizionált, mindkét oldalon. A Brit Nemzetközösség tagjai sem akartak kimaradni a várható dicsőségből. Nem sokkal a harcok megkezdése után Új-Zéland és Ausztrália felajánlotta segítségét Britanniának, amit a ködös Albionban lelkesen üdvözöltek. Meg is kezdődött a szervezés, és már 1914 augusztusában 8000 új-zélandi katona utazott a szomszédos kontinensre, hogy ott csatlakozzon az ausztrál 1. Gyalogos Hadosztályhoz, amit még három lovas dandár is támogatott. A csapatok összekovácsolását az ausztrál William Throsby Bridges vezérőrnagy végezte, akit mellesleg a katonák piszkos mód utáltak. Viszont szervezőképessége kétségtelen bizonyítást nyert, mert egy fegyelmezett és ütőképes alakulatot hozott létre.

Olyannyira, hogy 1914. november 1-én az egységet be is hajózzák, hogy haladéktalanul Nagy-Britanniába utazzanak.  Az útvonal a Szuezi-csatornán keresztül ment volna. Csakhogy pár nappal később a törökök a tengelyhatalmak oldalán beléptek a háborúba, így borult a menetrend, és decemberben a csapatokat Port Szaíd kikötőjében partra rakták, és a Kairó környéki táborokban helyezték el.

A szépen dekorált katonatisztből hadügyminiszterré avanzsált Herbert Kitchener új parancsnokot nevez ki, William Birdwood vezérőrnagy személyében. (Ezen a képen itt balra Kitchenert láthatjátok, mint a propagandaplakát főszereplőjétt. Ugye hogy ismerős?!) Az ő feladata lett, hogy az ANZAC szervezetét brit mintára átalakítsa, és felkészüljenek a közelgő harcokra. Erre még egyiptomi tartózkodásuk ideje alatt sor is került, mert részt vehettek a Szuezi-csatorna elleni török támadás visszaverésében. Nem volt nagy haditett, de az amúgy is lelkes katonákat még inkább feltüzelte, tehát a remek morál adott volt. 

Az első, és egyben leghíresebb tettükre a Gallipoli félszigeten került sor 1915 áprilisában. Az ANZAC egységek a partraszállás után jó ütemben haladtak a szárazföld belseje felé, azonban a török ellenállás jóval nagyobb volt, mint amire számítottak. 1915 végre már csak egy kis hídfőállást tartottak ellenőrzésük alatt, és 1916 januárjában az ANZAC csapatokat evakuálták. A harcokban 8500 ausztrál és 2700 új-zélandi embert vesztettek. Ha valaki nem látta volna, érdemes megnézni a Gallipoli című filmet, benne az imázsát azóta szépen megkoptató Mel Gibsonnal. 1916-ban az ANZAC egységeit a nyugati fronton vetették be, eleinte a békésebb frontszakaszokon. A nagy harcokat azonban itt sem kerülték el, mert 1916 nyarán részt vettek a Somme-i csatában, és innentől kezdve folyamatosan segítették az antant csapatokat. A második Messines-i csata, a harmadik Ypres-i csata, és a Belleau Wood-i ütközet mind az ANZAC részvételével és véráldozatával zajlott. Eközben az ANZAC lovassága Edmund Allenby tábornok vezetésével a Közel-Keleten harcolt, és nagyban segítették Damaszkusz bevételét. Az első világháború idején az ANZAC összesen 18000 halottat, és 40000 sebesültet vesztett. A teljes veszteségek majdnem felét, egész pontosan 48%-át a Somme-i csatában szenvedték el.  

A második világháború kitörése után egy olyan katona került az ANZAC élére, aki már az előző háborúban kilenc sebesülést, és ennél jóval több kitüntetést szerzett, többek közt a Viktória Keresztet. Ez utóbbi elég nagy dolog, hiszen ezt a plecsnit leginkább posztumusz osztogatták. Ez a kiváló katona (és remek sportember) Bernard C. Freyberg tábornok. (Freyberg amúgy külön posztot is megérdemelne:  kiváló katonai-vezetői kvalitásai mellett mellesleg Churchill nagy barátja, és a sir előtag méltó viselője, a háború után Új-Zéland főkormányzója. És kiköpött Sean Connery).

Az európai hadműveletekben aztán rendesen ki is veszik a részüket, és már 1941 tavaszán részt vesznek a görögországi és krétai harcokban. Észak Afrikában Tobruk védelmében jeleskednek az ausztrál egységek. Innentől közös ausztrál-új-zélandi egységek nem nagyon harcolnak, ám a Csendes-óceán térségében viszont a japánok előretörése miatt súlyos veszteségeket szenvednek a nemzetközösségi csapatok. Szingapúr elesténél 15000 ausztrál katona esett fogságba, de súlyos harcok folytak a térség többi szigetén is. Akik fogságba estek, azoknak sem lett az élete könnyebb, mert a japánok rendkívül kegyetlenül bántak a foglyokkal. Ha nem is ölték meg őket, az élelmezésük inkább volt nevezhető éheztetésnek. 1943-ban Új-Guinea területén harcoltak a japánok ellen és több jelentős sikert értek el. Az itt szerzett tapasztalatokat aztán a hidegháború idején kamatoztatták, de ne szaladjunk előre. A Csendes-óceán térségében végül is az amerikai előretörés segít legyőzni a japánokat. 

A háború után az ausztrál és az új-zélandi katonák közösen sokáig nem harcoltak, viszont olyan hírnévre tettek szert, hogy az ANZAC nevet aggatták rájuk, ha együtt voltak, ha nem. Az ausztrálok részt vettek a koreai háborúban, és a briteknek segítettek a maláj konfliktusban. Ebben a csetepatéban jött jól a háborús dzsungelbéli tapasztalat, de ennek nem először vették hasznát. 

A második világháború utáni legnagyobb katonai szerepvállalás Vietnamban történt Elsőre persze mindenkinek az amerikaiak nagy szívása ugrik be, meg egy tucat jobbnál jobb amerikai film. Kevesen tudják, hogy a vietnámi háború lett az ANZAC és egyben Ausztrália leghosszabb háborúja is. Az egész persze azzal kezdődött, hogy az ausztrálok és úgy általában a környék országai kissé idegeskedve figyelték, ahogy Délkelet-Ázsiában a kommunizmus eszméje milyen sikerrel hódítja meg egymás után az ottani államokat. Dél-Vietnam elvesztése már sok lett volna, így az amerikaiak megkezdték háborújukat. Persze hogy elkerüljék annak látszatát, hogy Dél-Vietnam csupán egy amerikai bábállam, meghirdették a „sok zászló” programját, aminek az volt a lényege, hogy minél több országot próbáltak rávenni, hogy csatlakozzon az USA háborújához, természetesen szigorúan a déli demokrácia védelmében. Nos, ekkor lépett egy merészet az ausztrál kormány. 1962. július 26-án a védelmi miniszter bejelenti, hogy az ausztrál hadsereg 30 kiképzőt küld Dél-Vietnamba. A Csoport parancsnoka F. P. Serong ezredes lett, aki az ausztrál őserdei kiképző központ egykori vezetője volt, tehát tapasztalt ember. A csoport az Australian Army Training Team Vietnam (AATTV) nevet viselte. Feladatuk volt a Vietnami Köztársaság Hadseregének kiképzése; legfőképpen a dzsungelharc gyakorlására helyezték a hangsúlyt.

Most képzeljük el, milyen lehetett a déliek kiképzettsége, ha egy ausztrál mondta el nekik, mit kell csinálni az őserdőben. Summa summarum, ausztrál részről 1970-ig szépen felhizlalták a „tanácsadói csoport” létszámát, és a végén már harckocsikkal, helikopterekkel, tüzérséggel és EE Canberra bombázókkal is harcoltak. Ezzel együtt persze a veszteségek is nőttek, ráadásul az utánpótlás zavartalan biztosítása végett az ausztrál kormány elrendelte a sorozást. Az ausztrálok jelentős többségének a vietnámi jelenlét semmit sem jelentett, a növekvő veszteségek és a sorozás bevezetése általános elégedetlenséget váltott ki az emberekből. Emiatt a kormány 1971-ben megkezdte a csapatok kivonását Vietnámból. Addig 423 ausztrál katona esett el, 2398 pedig megsebesült.

Új-Zéland 1964-ben egy polgári csoportot küldött Vietnámba, de 1965-ben már katonákkal váltották fel őket. Az  Új-Zélandi Királyi Gyalogezred tüzérségi ütegét telepítettek Phouc Tuy tartományba, amely az ausztrál erők harcát támogatta, és ausztrál alárendeltségbe került. Így hivatalosan is „újjáéledt” az ANZAC, még ha csak egy zászlóalj méretű erőről is volt szó. Az új-zélandi erők létszáma csupán 517 fő volt. A kiviknek is voltak veszteségeik: 55 katonájuk meghalt, 210 pedig megsebesült. A hazai közvélemény hasonló állásponton volt, mint az ausztrál, így az új-zélandi kormány 1971-ben az összes katonáját kivonta Vietnámból.

2006-ban a kivik és a diggerek (ahogy az ausztrálok magukat hívják) újra együtt vannak, méghozzá Kelet-Timorban, ahol az ENSZ megbízásából őrzik a békét, ANZAC Battle Group néven. Manapság pedig ismét az USA szövetségeseiként Afganisztánban szolgálnak. Ausztrália 23, Új-Zéland két katonája esett el az afgán hegyekben.

Minden év április 25-e a két országban közös ünnep, ez a nap az ANZAC Day, amikor is látványos külsőségekkel körítve, még élő veterán katonákkal megtámogatva emlékeznek meg a háborúkban elesett hősökről. E nap jelképe a közönséges pipacs (papaver rhoeas), vagy az ezt utánzó kis pálcikára tűzött papírvirág. Mondani sem kell, hogy ez a virág egyszerűsége ellenére micsoda szimbólumkavalkádot testesít meg. Ezen a napon az összes ANZAC emlékmű, szobor, emléktábla fel van díszítve, számolatlanul fogy az ANZAC süti, (angol nyelvű receptért klikk ide ) és minden nagyobb városban van valamilyen katonai parádé.

Ennek a napnak külön reggel itala is van, a rumos kávé, amit „ágyútüzes reggeli” (gunfire breakfast) néven ismernek, és valaha a lövészárokban ez volt a reggelije egy ANZAC katonának csata előtt. Az emlékművek mellett ott van még az ANZAC-híd, ami Sydney-ben található. Április 25. mindkét országban munkaszüneti nap, Új-Zélandon külön törvény értelmében a boltok délután egy óra előtt nem lehetnek nyitva. 1966 előtt sem sportmérkőzés nem lehetett, de zenés-táncos mulattságot sem lehetett tartani ezen a napon.

Az ANZAC-napot nem csak odahaza ünneplik, hanem a legtöbb egykori nagy csata helyszínén megemlékeznek a katonákról. A vietnami háború idején az ANZAC-nap egyfajta háborúellenes tüntetéssé vált. A legjelentősebb külhoni megemlékezés Törökországban van. Ez az ünnepség ékes példája két nemzet kibékülésének: a törökországi öblöt, ahol annak idején a katonák partra szálltak, ANZAC-öbölnek hívják (1985-ös török kormányrendelet), aminek természetesen van ANZAC-partja (beach) is. A megbékélés jegyében az ausztrál kormány kezdeményezésére Canberrában felavattak egy Kemal Atatürk emlékhelyet, melyet szintén április 25-én megkoszorúznak. A török és az ausztrál emlékműre az alábbi sorokat vésték, álljon itt ez, és ezt olvasva töprengjünk el azon, mi mindent tanulhatnánk ezektől az országoktól:

Hősök,

Ti, kik véretek ontottátok

És feláldoztátok életetek,

Most egy baráti ország földjében fekszetek.

Nyugodjatok hát békében.

A mi hazánkban,

Hol testetek egymás mellett fekszik,

Nincs különbség köztetek,

Legyetek Johnny-k vagy Mehmetek.

Anyák,

Töröljétek le a könnyeitek,

Ti, kik messzi országokból fiaitokat ide küldtétek.

Ők már a mi keblünk alatt fekszenek,

Megnyugvást itt leltek.

E hazában veszítették életük,

Hát saját fiainkként tiszteljük őket.