Érdekes dolog az emberi gondolkozásmód. Az elmúlt pár évezredben igen sok olyan eszközt találtunk ki, mellyel hatékonyan és gyorsan sebezhetjük, gyilkolhatjuk, vagy épp kínozhatjuk egymást. Rengeteg időt és energiát fektettünk ezek tökéletesítésébe, azaz, hogy minél könnyebben lehessen ölni velük. A háborúk során aztán ezek rengeteg emberéletet oltottak ki, rengeteg szenvedést okoztak - működési elvüktől függetlenül. És mégis: vannak fegyverek, melyekre tisztelettel tekintünk, melyeket valamiért „nemesnek”, meg „lovagiasnak” meg „elegánsnak” tekintünk.

Azt hiszem, hogy nem tévedek nagyot, ha azt mondom...

Pedig ez a fegyverfajta ma már klasszikusnak számít. Az 1870-es évek előtt (a katonaorvosi szolgálatok hiánya miatt) a járványok a háború szokásos részét képezték. Nem egy hadjáratot kellett emiatt félbeszakítani, így logikus volt a betegségek tudatos felhasználása is. A kutak megmérgezése és az ehhez hasonló kezdetleges módszerek rutinnak számítottak, de a járványok és betegségek első tudatos és szándékos katonai célú bevetésére csak 1347-ben, Kaffa városának ostromakor került sor. Ekkor a tatárok (a táborukban pusztító pestist kihasználva) a pestisben elhunytak tetemeit dobálták be a védőkhöz – sikerrel (elképzelhető, hogy később innen terjedt a betegség Európába is). Kicsit később, a XV. században a huszita harcok során Karlstein váránál is fertőző hullákat dobáltak be, a védők megtöréséhez. Sikerrel. 1710-ben Reval (ma: Riga) ostrománál is így jártak el az oroszok (a svédek ellen). Sőt, 1763-ban a delavárok által ostromolt, akkor már elég kritikus helyzetben lévő Fort Pit erőd kapitánya is kezdetleges biofegyvert vetett be az indiánok ellen. Himlőbetegek takaróját küldte ajándékba a törzsfőnököknek (a takarókat amúgy hadi költségként könyvelte le). „Gáláns” gesztus volt, a járvány elég gyorsan kirobbant a himlőre nagyon fogékony indiánok között. Később, a Függetlenségi háborúban a britek hasonlóan dolgoztak: himlővel  szándékosan megfertőzött hadifoglyokat hagytak megszökni...

 Azóta persze a ma már a negyedik generációnál tartó biológiai fegyverek igen sokat fejlődtek. Naponta vetjük be kártevőirtási céllal a csak bizonyos állatokra (pl. szúnyogra) halálos változatait. Ma már a biofegyverek olyan dolgokra is képesek, melyekre nem is gondolnánk. „Szegényember atombombájaként” is emlegetik, mivel tömegpusztító képességei simán összemérhetőek a nukleáris fegyverekével. Érdemes tehát jobban megismernünk ezt a méltán rettegett fegyverfajtát – remélhetőleg az olvasgatáson túl sosem fogunk vele közelebbi ismeretséget kötni.

A hamarosan induló új, három részes posztsorozatban megismerkedünk a biológiai fegyverek elméletével, végignézzük a máig vezető utat, a biofegyverek fejlődését és az egyes országok bioprogramját. Szó lesz a fegyver problémáiról, használatáról, működéséről, és persze a felhasználható harcanyagokról is.  Nem maradhat ki a lehetséges védekezés kérdésköre sem, a betiltó szerződések sor(s)a, és persze végül – de egyáltalán nem utolsósorban – napjaink nagy mumusai, a proliferáció és a bioterrorizmus.

Ne felejtsétek tehát: Biológiai Fegyverek – Kezdőknek. Hamarosan, csak itt, a Lemilen! Ne hagyd ki!

Hipochonderek előnyben!

…. ööö… van valakinél egy Kalmopyrin...?