A karóról foglalkozástól és élethelyzettől függően más-más juthat az ember eszébe, a diákok az egyesre, a borászok a tőketámasztékra, a bányászok pedig az ácsolat alkatrészére asszociálnak e szó hallatán, a Lemilt egyre gyakrabban látogató nőnemű, valamint a fiatalkorú olvasók miatt a szó ékezetes jelentéséről most nem szeretnénk értekezni. Inkább nézzünk egy legendás, vagy inkább hírhedt személyt, aki még a neveit is erről a faragott fadarabról kapta. De vajon volt-e valós oka, hogy Európa- szerte elterjedtek a német - szász elbeszélések a kegyetlen Drakula tetteiről? Volt. A legkorábbi, fennmaradt öldöklős szakirodalom 1485. táján Bartholomeus Gothan nyomdájában látott napvilágot Lübeckben. Az ősi horrorponyva érdekes magyar vonatkozása, hogy az ősnyomtatvány mindössze hat levélből állt, s az egyetlen mai példánya nálunk, a Széchényi Ferenc könyvtárban olvasható. Főhőséről, a havasalföldi vajdáról, a ”törcsvári gyilkosról” sok legenda él még ma is, a vámpírkultusz kialakulását Rohr 1679-es korai vérgőzös könyve, továbbá az 1732-es Laurea Medica, valamint Harenberg 1733-as vámpírokról és vérszopókról szóló könyve is erősítette. Igaz ugyan, hogy Mária Terézia 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést, ám a babonák és a

vámpírhiedelmek

a mai napig velünk élnek, köszönhetően a Lugosi Béla - féle 1931-es Drakula (brrrrrrrrrr....), Dreyer 1932-es Vámpír, Terence Fisher, Roman Polanski, Alan Gibson, Paul Morissey, Werner Herzog és Paul Landres vámpíros, vérszívós, halott szívet karóval átdöfős filmjeinek. De hogy vajon tényleg van-e alapja a legendának, most eldönthetitek!

A sztori magyarföldön indul, nagy királyunk, a Hunyadiak feltételezett őse, Zsigmond, túinvan a Német-Római Birodalom császára és Magyarország királya 1431-ben a megbízható és hű Mircea cel Batrîn (Öreg Mircsa) fiát, II. Vladot a délen szomszédos Havasalföldi Vajdaság élére helyezte, hogy az ütközőzónában az agresszív török nyomulást fékezze. Vlad, aki Zsigmond udvarában nevelkedett, valamint külföldi (szász) tanulmányokat is folytatott, 1431-ben Nürnbergben a Societas Dracinis, a

Sárkányos Társaság

tagjává vált. A nemesi privilégium szerint az elit társaság tagjai ruhájukon, páncéljukon, névjegykártyájukon, fejléces levélpapírjukon vagy címerükben is viselhették a kereszt és/vagy a sárkány jelképét. Vlad maga is hordta a sárkányos viseletet, így lett a Dracul (Sárkány) kiegészítő név a toldalékneve. Teljesen egyértelmű, hogy neve a korabeli vlach (oláh) nyelven sárkányt jelentett és nem ördögöt, az ördögözés már csak utólagos belemagyarázás. A vlach nyelv a középkorig nem sokat változott, később viszont temérdek nyelvújítás történt, a mai román nyelvben így már a dracul ördögöt is jelenthet. De mivel a történet a XV. században játszódik, ezért kérem, nézzétek el nekem, hogy a korabeli viszonyokat tekintsem alapul (Románia és a román szó 1877. előtt idő előtti, ezért az oláhot fogom használni minden degradáló szándék nélkül). Visszaugorva a sárkányra, jog szerint az öreg Sárkány fiai, Mircea, Vlad és Radu is örökölték ezt a nevet. Az akkori havasalföldi főváros, Târgoviste legszebb palotájában nevelkedett a kettő fiúgyermek (nem tudjuk, hol születtek, Erdélyben-e, Havasalföldön-e, Törcsváron, Segesváron, bolgár földön?), míg apjuk a törökkel és a nyugati keresztény szomszéddal folytatott túlélési manővereket. A vajda a törököt nem kívánta szolgálni, de II. Murád szultán parancsára kettő fiatalabb fiát török gondnokságba (Egrigöz erődváros) adta, így zsarolhatták az uralkodót. Az ifjak apródi kiképzést kaptak, megtanultak lovagolni, íjászkodni, közelharcból és hadviselésből is vizsgáztak, délutáni szabadidejükben egerek és patkányokon gyakorolták a kínzásokat, kiismerték a török gondolkodást és C típusú török nyelvvizsgát is tettek. Közben otthon a politikai megingásai miatt bizonytalanná vált uralkodót és legidősebb fiát, Mirceát egy palotaforradalom vezetősége meggyilkoltatta, így újra megüresedett a fejedelmi állás. 1448-ban a 17 éves Vlad Hunyadi Jánossal lefolytatott állásinterjú után ideig-óráig megszerezte apja trónját, ám nem maradt sokáig a fejedelmi székben. A zűrzavaros nyolc évnyi (II. Vladislav, alias II. László uralma) időszak lezárásaként az ifjú Vladnak 1456. augusztus 20-án (a nagy nándorfehérvári diadal után hetekkel) sikerült újra megkaparintania Havasalföld trónját, persze ez csak a Sárkányos Társaságbeli tagtárs, a kontyost elűző kormányzó,

Hunyadi János

hatásos támogatásával sikerülhetett. Mit kellene tennem apám és testvérem gyilkosaival? Tette fel a kérdést magában az ifjú uralkodó, majd a kor szokásainak megfelelően "méltó" bosszút állt a hitszegő vlach bojárokon, az első rendű vádlottakat rövid kínzás után beismerő vallomásra bírta, majd az ablakából végignézve karóba húzatta őket. Az uralkodó ezzel nem elégedett meg, a statisztáló sokadrendű vádlott tettestársakat összeszedette és egy hosszú erőltetett menetet követően a főváros, Târgoviste új várerődjének építésén dolgoztatta őket. Aki nem halt meg a gyalogtúra és a kényszermunka ideje alatt, azt az éhezés vitte el, az összeesküvők egyike sem élte túl a munkaterápiát. Az ifjú uralkodónak a munkahelyteremtés mellett a szociális érzékenység is az erőssége volt, egyszer nagy lakomára hívta Târgoviste koldusait és szegényeit, akiket a vacsora után alamuszi kérdéssel becsapva (Ki szeretné, hogy a gondjai egy csapásra megoldódjanak?) először karóba húzatott, majd ígéretének megfelelően egy csapással (pallos) bevégezte a delikvensek összes kínjait (más források szerint bezárta őket egy pajtába és rájukgyújtotta azt). Három okból is tehette, egyrészt ő volt a törökellenes elit bizalmát élvező uralkodó, másrészt az Amnesty International még nem vetette óvó pillantását a vadkeletre, harmadrészt a kormányzó és fia, Hunyadi Mátyás is a támogatói között szerepelt. Így válik az apa-apa barátsága fiú-fiú barátságává, az sem mellékes, hogy ők mind a négyen sárkányos mezben fociztak. Persze a déli kontyos szomszéd nem nézte jó szemmel, hogy a potenciális szövetséges Mátyással kokettál, ezért azonnal követségbe küldte Hamzsa béget, legyen már hatással az ifjú uralkodóra. A találkozó végkifejlete nem sikerült meglepőre, gyerünk, találjátok ki, mi lett a bej és a kíséret sorsa? Nem volt nehéz kérdés, na, megvan a helyes válasz, ugye? Az uralkodógyilkos bojárok és a koldusok rohadó tetemei mellé a friss húsú török delegáció is csatlakozott, Târgoviste körül egész

karóerdő

nőtt, a karóbahúzás jellege miatt a lebomló hús alatt lévő csontváz ügyesen fennakad a bordázat között elhelyezett vastag karón, így stabilizálva évekig a látványt. A karóbahúzás egyébként szláv kivégzési módszer (még Tito partizánjai is alkalmazták), lényege, hogy egy 25 cm átmérőjű kihegyezett karóra húznak rá egy embert lovakkal, a bemeneti nyílás a farokcsontnál, a kimeneti nyílás pedig a toroknál található, lovak híján emberek kötelekkel játszadoztak, vagy egyszerűen a karó függőbe állításával rábízták a gravitációra a piszkos munkát. Ha ügyes a hóhér, akkor az áldozat még órákig szenved, bár a belek átszúrásakor eszméletvesztés következett be. A történetre visszatérve: Kazikli Bej, a Karóbahúzó Fejedelem lett "hősünk" török neve, érdemei elismerése mellett. Vlach nyelven Vlad Tepes (gy.k.: Cepes), magyarul pedig Karós Vlad néven vált neve rettegett fogalommá. A kortárs irodalom feljegyzési szerint sokszor minden ok nélkül csupa kedvtelésből is kegyetlenkedett. Volt úgy, hogy jóízű ebédjét (az alsó képen a korabeli ábrázoláson látható a fürdőnadrágos holtak mellett az étvágygerjesztő rohadásszagban vígan falatozó Vlad) nyársra húzott és a halál kínjaival küszködő törökök mellett fogyasztotta, miután a kontyosok talpait megnyúzatta, sebeiket sóval behintette és a kínok fokozása érdekében kecskékkel nyalatta a sót. A polcorrect fejedelem nemcsak a vlachok közül szedte áldozatait, előszeretettel gyilkolászta a gazdag barcasági szász kereskedőket és a vendégségbe hívott székely ifjakat is. Előfordult, hogy pár muzulmán - rossz keleti szokás szerint - előtte dulbendjét elmulasztotta levenni, akkor ő azt nyomban három vaskapoccsal fejükhöz rögzíttette. Egyesek szerint a csecsemőket anyjuk levágott melléhez nyársaltatta, a nagyobb gyermekeket pedig szüleik nyers húsának megevésére kényszerítette. A legendárium szerint egy szamáron ülő szerzetest - a Négy Mancs elődjének tiltakozását figyelmen kívül hagyva - a szamárral együtt karóba húzatott. Latin loverként egyik ágyasának, aki a fejedelemtől állapotosnak hazudta hosszú ideig magát, saját kezével

vágta fel a hasát,

kutakodva a magzati állapot feltérképezésében. Negatív. Ilyen békés előzmények után kezdődött az Úr 1462. éve, amikoris a szultán megunva a vazallusi adófizetési hátralékot (a hiány bagatell 10.000 aranydukát), nagy sereggel a Vlach Fejedelem ellen csomagolt. Amikor a havasalföldi részeken megindult a nehéztüzérséggel is jól felszerelt 250.000 (!) fős török sereg, a fejedelem futárai rögtön megadták a kiürítési parancsot, a kontyos lakatlan területeket és mérgezett kutakat talált csak és felperzselt földet, élelmet meg sehol. A kisszámú, mintegy 10.000 fős oláh sereg kerülve a harcérintkezést észak felé vonult, esténként huhogással és a lélektani hadviselés minden eszközével idegesítve a törököt. Egy balul kivitelezett rácsapási kísérlet után Vlad úgy döntött, nem kockáztatja kis seregét, ezért felvette a nyúlcipőt és kikerülte az éhes török sereget, hagyta őket a főváros felé vonulni. A hosszú menetelésben teljesen legyengült sereg morálisan leépülve érkezett meg ”Vlad Erdejébe”, ahol Kalkokodülész szerint 17 stádium hosszúságban, és 7 stádium szélességben, mintegy 20.000 karóba húzott török és más áldozat teteme tárult a szemük elé. Ez szerény számításaim szerint gyakorlatilag egy halott négyzetméterenként a stádium átlagos számával mérve (attikai stádium = 177,6 m; olimpiai = 192,27 m; népi = 198 m), a főhelyen Hamzsa bég körül zúgtak a legyek, a legmagasabb karón,

bíborba és bársonyba

burkolva. El lehet képzelni, az inváziós sereg a horrort látva, orrát befogva kardcsapás nélkül hazafutott, eszelős tekintettel, csontra soványodva  és halálfélelemtől gyomorbajossá zaklatva. A szultánt megdöbbentette a vereség, más úton próbálkozva csalta csapdába a rosszhírű fejedelmet, az uralkodó saját testvérét, Radut használta fel arra, hogy Mátyás udvarában cselt szőjön a brutális fejedelem ellen. Mátyás egyszerűen a fejedelmi címet a botrányos működésű Vladtól megvonta, majd azt Radunak adományozta. A szegedi táborból határvédelemre dél felé vonuló magyar hadak (jön a török Szerémség felől!) Királykőnél fogták el az Erdélyben meghúzódó Vladot. A vlach uralkodóváltás zűrzavarát kihasználva magyar földre is átcsapott a kontyos sereg, a szerémségi török betörési fenyegetésről és az utócsatákról így ír Bánlaky: ”Közben az Oláhországot a szultán parancsára szintén odahagyó Ali bég Szerbián át a Szerémségbe tört be, ott az egész vidéket elpusztítja, majd Szerém várának (Száva Szent Demeter) bevétele után északnak fordulva, Futaknál a Dunán is átkel és egészen Kölpényig itt is mindent elpusztít. Ezek után nagy zsákmánnyal és 17.000 fogollyal megkezdi visszavonulását. Azonban Szakolyi Péter, a csanádi püspök atyja, hirtelenében összeszedett 700 magyarral hirtelen utána iramodik és a Szávánál utoléri a rabló sereget. Ali bég a magyar had közeledésének hírére foglyainak és zsákmányának őrzésére gyalogságát visszahagyván, ő maga lovasságával eléje megy Szakolyi hadának amiből véres, egész éjen át tartó harc keletkezik, amelynek folyamán hajnal felé a már kifáradt magyarok már-már engedni kezdenek, amidőn Szakolyi Mihály, Péter testvére, Bangov Bódog és Stregkov János vezérlete alatt álló

500 lengyel

és néhány száz magyar lovassal a harc szinhelyére megérkezve, a már hátráló magyar hadat felveszi, megállítja és nyugodt friss csapatjaival a harcot megújítja, amely csakhamar a törökök hátrányára üt ki, akik közül sokan a harctéren lelik halálukat, még többen pedig a Duna és a Száva hullámai között vesztik el életüket. Ali bégnek, aki szintén csak nagynehezen tudott megmenekülni, 4000 emberébe került ez az expedició s azonkívül a sok keresztény fogoly visszanyerte szabadságát. A nagy zsákmány a török táborral és minden podgyásszal együtt a győzők kezébe esett.”

Közben a lefogott Karós Vladot Budára majd

Visegrádra

vitették, ahol 12 évig élvezte a magyar vendégszeretetet. Mátyás királyunk Vlad épségét megóvandóan börtönbe (inkább csak őrizetbe) vettette a fejedelmet, akinek nem volt igazán rossz dolga, biztonságban őrizték, még meg is házasodott ittléte alatt. Persze kedvenc időtöltésének nem tudott időt szentelni, de hát áldozatot kellett hozni, illetve áldozatot őáltala szerencsére nem lehetett hozni. Évekig tartó diplomáciai küzdelmek után a kollaboráns havasalföldi fejedelem törökbarát politikáját már nem tűrhette Mátyás, ezért a jó útra tért (homlokra hamut szórt, megkeresztelkedett és nős) Vlad 1474-ben Hunyadi Mátyás védnökségével visszakerülhetett havasalföldi trónjára, de a visszatérése nem sikerült fényesre. A visszatérő fejedelem harmadik uralkodása három hónap múlva megszűnt, saját alattvalói török megrendelésre nyaki elmetszéssel megszakították élete fonalát (állítólag a kivégzés a mai Bukarest közelében történt). Holtteste a szultán udvarába került, fejét mézben tartósították, hogy török ellenfelei sokáig romlatlan állapotban gyönyörködhessenek Karós Vlad üveges tekintetében.