Mostani posztunk az egyik izraeli elit alakulatban szolgálókról emlékezik meg. Ellenőrzött szülők, szigorú kiválasztási procedúra, akár egy évnél is tovább tartó kiképzés, harci bevetések sora, és a saját temető. Következzenek a sajtófotókról jól ismert egység tagjai: az Oketz-ben szolgáló kutyák.

Üsse kavics, azért írunk a gazdáikról is....

A kezdetek

1939-re a kétszeres ígéret földjén, Palesztinában a háború közeledtével igencsak forróvá vált a hangulat.

Professzorosan szólva "alacsony intenzitású konfliktus" zajlott a helybeli arabok és a zsidók között. (Az angolok pedig pillanatnyi érdekeiknek megfelelően hol az egyik, hol másik felet támogatták, vagy épp mindkettőt egyszerre, a helyzettől függően.)

Ekkor jött létre a  Hagana, a zsidó önvédelmi erő első kutyás egysége, az Oketz. (Fullánk)

De a történet messzebb kezdődik, valahol Európában.

 Szerelem az első harapásra

Rudolphina Menzel 1891-ben született Bécsben, az ottani egyetemen szerzett diplomát biológiából, kémiából és pszichológiából.

Négyéves korában megharapta a szomszéd kutyája, de ez a harapás olyan volt mint a vámpírok csókja: ellenállhatatlan rajongással fertőzte meg az ebek  iránt. Tizennégy évesen ő volt az a lány, aki hazacipelte a környék összes kóbor kutyáját. Szülei remélve, hogy gyerekük kigyógyul ebből a "nemlányos szokásból", megtiltották, hogy kutyát tartson otthon.Mire ő a zsebpénzéből a szomszédoknak fizetett, hogy náluk tarthassa védenceit.

1915-ben vette feleségül Rudolph Menzel. A férj osztotta felesége rajongását a kutyák iránt, és hamarosan egy tenyészetet nyitottak, és kutyák kiképzésével foglalkoztak. A kiképzett kutyák egy részét elküldték Palesztinába, de a legtöbbet közülük az osztrák rendőrség és később az ébredező Harmadik Birodalom hadserege vette meg.

A házaspár buzgó cionista volt, ezért a kutyák is csak a héber parancsszavakra hallgattak. 

Ezért aztán Adolf izmosodó hadseregének első valóban jól képzett kutyái csak az ősi zsidó nyelven kiadott utasításokat teljesítették...

A kétlábúak

Az Oketz-hez nem lehet nem lehet csak úgy az utcáról beesni. A vállalkozó kedvű, és kellően motivált férfiak .és hölgyek az IDF egységeiből jelentkezhetnek az időnként meghirdetett válogatásra.

A túljelentkezés általában legalább tízszeres, de az első,  háromnapos válogatást csak a jelentkezők kb 10-15%-a veszi sikerrel.

Ezután elkezdődhet a másfél éves kiképzésük. Az első fél év az alapozás, az elméleti - gyakorlati kiképzés.

Erről talán elég annyit,  hogy ez az izraeli ejtőernyősökkel egy bázison történik, és az Oketz tagjai épp olyan vörös barettet viselhetnek mint az ejtőernyősök, de  a fegyvernemi öntudattal igencsak rendelkező parákat ez nem zavarja...

Az izraeli ejtőernyősök kurzusának záróakkordja a Barett-séta: egy kilencven kilométeres menet teljes felszereléssel, függetlenül attól hogy épp milyen az idő. A feladat egyszerű: elgyalogolni a bázistól Jeruzsálemig. Ha valaki lesántulna, akkor a többiek cipelhetik, ahogy tudják: senkit nem hagyhatnak hátra. Ha eljutottak a Városig, rendbe szedhetik magukat, végighallgatják az köszöntőbeszédet, (elaludni közben tilos!) és megkaphatják az ejtőernyős kitűzőjüket és a hőn áhított vörös barettet.

 

A féléves kurzus után megkaphatják a társukat, a kutyát akivel dolgozni fognak. A kiválasztás kettős: egyrészt az oktatók "javasolnak" kutyát az újoncnak, másrészt a négylábú katonának is el kell fogadnia az új bajtársát akivel szerencsés esetben 7-8 éven át együtt fog dolgozni. Kettejük között rendkívül szoros kapcsolat alakul ki. 

A gazdák szerint a szolgálatuk egyik legnehezebb része az, amikor valami miatt a kutyájukat hosszabb időre magára kell hagyniuk.

A négylábúak

Az állomány legalább olyan vegyes mint Izrael etnikai összetétele. Az alakulatba bekerülhet bármely eb, aki megfelel a szigorú felvételi követelményeknek, átmegy a fizikai, pszichikai vizsgálatokon.

A  lenti képen például  a kutató-mentőkhöz kerülő kutyát tesztelik - hogyan viseli a repülőgép-hajtómű zaját?

Nem csak a tenyésztőktől vásárolnak/kapnak  példányokat, de rendszeresen átvizsgálják a menhelyeket a megfelelő kutyák után, hiszen például a kutató-mentőknek kisebb példányokra van szükségük, aki befér a romok alá, az őrző védők szívesen látják az erőteljes példányokat, a nyomkeresőknél, tűzszerészek segítőinél pedig a minél élesebb szaglás a fontos. 

Ezért az alakulatban ott látjuk az utcai keverékektől a  a kis termetű terriereken,  a vadászkutyákon át dobermanokat, a német juhászokat.. (Hálás fotótémát adva az izraelellenes  propagandistáknak.)

De a legtöbb kutya a belga juhászok közül kerül ki, mert sokkal jobban bírják az ottani klímát,  mint pld a német juhász, de agilisebb, és épp olyan jó őrző-védő kutya.

A malinois Belga eredetű juhászkutyafajta. A fajta őseit a Földközi tenger keleti partjain, a legrégebbi juhtenyésztő kultúrákban kell keresni.

Már 3000-5000 évvel ezelőtt is ismertek állófülű, könnyed mozgású, tanulékony juhászkutyaszerű ebeket, a legkorábbi maradványokat Amerikában találták. Honnan, hogyan és mikor kerültek Európába, nem tudhatjuk pontosan. Európában a juh-és marhatenyésztés elterjedésével párhuzamosan a XVIII. században terjedtek el a juhászkutyák, melyek a terelendő állatok mellett óriási segítséget nyújtottak az embernek. A juhászok akkoriban a táplálkozás, tartás szempontjából igénytelen éber, temperamentumos, fáradhatatlan, nagy munkakedvű, erős védőösztönnel rendelkező kutyákat tartottak. Ha a kutyák éppen nem tereltek, akkor a gazdájuk házát, udvarát őrizték, a gazdához erősen kötődtek az idegenekkel szemben bizalmatlanok és tartózkodóak voltak. Fejformájuk az agarakéra és a farkaséra hasonlított, Belgiumban és Hollandiában majdnem egyforma típusú állomány alakult ki. Azonban a nyájak eltűnésével a juhászkutyák feladata is megváltozott, kiváló őrző-védő tulajdonságaik miatt szolgálati kutyaként kerültek hasznosításra.

A kutya gyorsasága külön említést igényel, ha dolgozik, mozgása szemmel szinte követhetetlen, villámgyors. Ilyen sebesség és villámgyors reflexek mellett a jutalmazása sem egyszerű, ha nem vagyunk elég gyorsak, könnyen járhatunk úgy, hogy a kutya zsebbel együtt szerzi meg a labdát és jutalmazza magát. Az ál alól való jutalmazásnál nagyon vigyázzunk, nehogy balesetet szenvedjünk. Fizikailag szinte elfáraszthatatlan, ezért folyamatosan foglalkoztatni kell, nehogy negatív magatartásformát vegyen fel. A futást nagyon jól bírja, nagy a mozgás igénye, ezért ajánlott a kerékpárral való futtatás, aktív kétlabdás apportjáték, őrző-védő munka, harci játék.

 

Idegfolyamatai, reflexe, nagyon gyors, a negatív berögződések javíthatóak, kombinációs készsége nagyon jó, azonban könnyen önállósítja magát.

Kifejezetten igényli, hogy foglalkozzanak vele, feladatokkal bízzák meg csak így érzi jól magát.

Az őrző-védő tulajdonságai és gyorsasága miatt, a speciális alakulatok kedvenc kutyája, nincs olyan helyzet amiben meghátrálna. Egygazdás kutya, a gazdáért „életét és vérét adja”, a gazdaváltást nem tűri, egy életre szóló társ. Tartása sem egyszerű dolog, ezt a fajtát nem lehet úgy tartani, hogy csak akkor vesszük elő a kutyabokszból, amikor munka van, vele folyamatosan együtt kell élni, mert különben kedélybeteggé válik, és többé nem engedelmeskedik a gazdának. A kutyabokszba csak etetés és a pihenés idejéig zárjuk. Szaglása, hallása, látása tökéletes, fájdalomtűrő képessége kiváló. Menekülő személy elfogásakor villámgyors, határozott, fogása erős, a küzdelemben elrettenthetetlen. Gyorsasága miatt hatalmas az átütőereje. Hozzá értő kezekben gyorsan tanul, jól képezhető, a fajta értelmi képességeiről különösen híres. Szőrzete barna, se nem hosszú, se nem rövid. Aljszőrzettel rendelkezik, az időjárási viszontagságokhoz alkalmazkodik, a rideg tartást jól tűri. Melegben-hidegben egyaránt jól dolgozik, terhelhető. Élelmezése különösebb gondot nem okoz, jól bírja a nagy energiatartalmú kutyatápokat. Betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. 

 A kutyák alapképzése is fél éves.

További legalább egy éves közös képzés után lesznek bevethetőek, de pld a rohamcsapatokkal, felszámolókkal együtt dolgozó páros kiképzése ennél is tovább tart.