Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

Összeálltunk páran, hogy kipróbáljuk: lehet-e szórakoztatóan, ugyanakkor informatívan foglalkozni rendvédelem-történeti, valamint katonahistóriai témákkal. Szerintünk igen. *** imélke nekünk: blog.lemil(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Megjelent a Kémek krémje!

borito_240.jpg

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Lemil-fészbúk

Olvasóink lobogói

Pillanatnyi olvasólétszám:

website stats

Utolsó öt komment

Fontosabb címkék

1848 49 (46) afganisztán (6) afrika (13) ajánló (88) alagút (7) állat (8) amerikai (102) angolok (8) arabok (16) argentin (5) átirányítás (13) atom (13) ausztrál (6) ázsia (15) balkán (6) betyár (5) biofegyver (5) biztonságpolitika (6) brazil (7) brit (67) buli (6) büntetésvégrehajtás (7) büntetőjog (11) címer (6) csata (9) csatabemutató (9) csendőrség (6) dél amerika (11) ejtőernyős (28) életrajz (41) elmélet (12) erdély (6) erőd (8) értékelőposzt (7) évforduló (53) fegyver (8) ferencjózsef (11) francia (24) gallup (5) görgey (13) görögök (5) háború (6) háborús bűn (8) hadifogoly (5) haditechnika (98) haditengerészet (54) hadsereg (16) hadtörténelem (162) hadtörténet (23) hadvezérek (9) hagyományőrzők (5) hajók (5) harckocsi (23) határőrség (7) hellókarácsony (5) helyi háborúk (17) hidegháború (53) híres bűnözők (8) honvédség (12) horthy (6) humint (24) huszár (10) i. világháború (49) ii világháború (108) izrael (26) japán (22) játék (6) k.u.k. (8) kalóz (6) kamikaze (6) kanada (7) katonazene (10) kelták (5) kémek és hírszerzők (59) kiképzés (7) kína (5) kínai (5) kivégzés (6) könyv (5) könyv ajánló (5) középkor (12) közép amerika (7) kuba (9) különlegesek (71) légierő (56) légvédelem (9) lengyel (17) lengyel magyar barátság (8) lista (5) lovas (7) lovasság (11) lövészárok (5) magyar (157) makett (7) monarchia (13) múzeum (12) német (68) nevezéktan (5) nők (12) ókor (13) olasz (13) önvédelem (5) orosz (31) ostrom (7) osztrák (30) osztrák magyar (28) pestis (6) plakát (12) podcast (9) polgárháború (5) porosz (5) portugál (6) programajánló (10) reform (6) reklám (5) rendőr (7) rendőrség (10) rendvédelem (53) róma (13) román (9) rövidhír (18) sigint (6) skandináv (7) skót (6) sorozat (15) spanyol (5) svájci (5) svéd (7) számítógép (9) szavazás (20) szerb (11) szlovák (5) szolgálati közlemény (39) szovjet (63) sztálin (5) telefonkártya (6) tengeralattjáró (17) tengerészgyalogos (10) terror (25) titkosszolgálat (71) török (15) tűzfegyver (9) ünnep (5) USA (7) usa (54) utánközlés (24) vadászgép (12) várostrom (7) vendégposzt (80) vértanú (11) vicc (7) vietnam (5) vitaposzt (76) wysocki légió (12) zene (11) A többi címke

Közkívánatra: feedek

A Magyar Királyi Csendőrség Története, I. rész: Volt egyszer egy Vadkelet

2015.11.05. 00:03 Fredddy

 A LeMil blogon elég jelentős a Mil témák túlsúlya, következzen hát egy kis Law Enforcement. A magyar csendor_nyito.jpgtörténelem alapvetően nem szűkölködik vitatott megítélésű fegyveres testületekben, a Magyar Királyi Csendőrség viszont talán a legtöbb indulatot kiváltó mind közül- elítélői a csendőrök munkás/parasztmozgalmak elfojtásában, illetve a második világháborús népirtásokban való részvételét, éltetői pedig bűnüldöző- és bűnmegelőző tevékenységük kortársak csodálatát is kiváltó eredményességét hozzák fel a vitákban.

Hát, lássuk, hogy is volt ez.

Ja, még egy megjegyzés. Sajnos kicsit hosszúra sikerült a cikk, de eddigi szokásommal ellentétben nem időrendi alapon vágtam ketté, igyekeztem a logikailag egy helyre tartozó dolgokat egyben tartani, hiszen a mindennapi élet pl a tárgyalt két nagy korszakban nem tért el olyan gyökeresen egymástól. A felszerelésről szóló részben így bőven belenyalunk az 1919 utáni időkbe, és a Csendőrség bűneinek is külön fejezetet szenteltem, ezt az utolsó részben olvashatjátok majd. A kommentekben ezt vegyük figyelembe.

A források listája az utolsó rész után fog szerepelni, az idézetekben a kiemelések, ahol mást nem írok, tőlem származnak.

 

  1. Old World Blues

 

A törvények betartatása iránti igény egyidős magukkal a törvényekkel, azaz a szervezett társadalmakkal- a rendvédelmi munkára, sőt, a dedikáltan erre tartott szervekre már az ókori birodalmakban, Egyiptomban és vigiles.jpgRómában is találunk példákat. A mellékelt képen például a vigiles nevű milícia tagjai láthatóak, ők az ókori római városok békéjére ügyeltek- nem csak rendőrként, de egyben tűzoltóként is.

Az ókori nagy birodalmak elbukása utáni új Európa államszervezetei –mondjuk úgy- kicsit kevésbé voltak strukturáltak, eleinte valószínűleg nem volt külön rendőrség, a rendfenntartással megbízott nemesúr a hadsereggel vonult ki és fenyítette meg azokat, akik nem, vagy nem a kívánt mértékben tisztelték a király törvényeit. De ennek az új világnak is megvolt a maga fejlődési útja, és ennek egy pontján természetesen rájöttek, hogy egyszerűbb egy rendőrnek havi fixet adni, mint Robin Hoodnak pénzt, vagy életet. A francia haderőben például az 1200-as évektől kezdve működött az úgynevezett Maréchaussée intézménye, mely tulajdonképpen egy katonai rendőrség volt. Eleinte csak a (fosztogatást magától értetődőnek tartó) zsoldosoktól, aztán már egymástól is védte Franciaország civil lakosait. A képen a testület tagjainak egyenruhái a középkortól 1715-ig.costumes-de-la-marechaussee-v.jpgA XVI. századtól kezdve már német területen is működtek hasonló szervezetek, tagjaikat általában jaegernek (vadásznak) nevezték.

A magyar próbálkozásokról nem nagyon vannak feljegyzések. Egy biztos, Magyarország fennállásának első fél évezredében is gyakran küzdött közbiztonság terén problémákkal, melyeket hatalmasaink (még maga a nagy Hunyadi János is kapott ilyen feladatot) előbb-utóbb, jól-rosszul, de megoldottak. A magyar állam alapjait lerakó Szent István a comes, azaz az ispán feladatává tette a rend fenntartását, de ennek pontos mikéntjéről sajnos nem sokat tudunk. Az ispánok minden bizonnyal a vármegye központjául szolgáló vár katonaságát használták a rendvédelem feladataira.

A modern magyar rendőrség a városok megjelenésével alakult ki. A városok (durván általánosítva és leegyszerűsítve) kívül álltak az ispános-földesuras feudális struktúrán, függetlenséget garantáló jogaihoz pedig hozzátartozott, hogy saját maguk tartottak rendet a falaik között. A XV. század végétől kezdve általában kineveztek egy városkapitányt, aki aztán vagy a polgárokból alakult őrséget kommandírozta (Beregszászon például a polgárrá válni akarónak rendőrködnie kellett egy évet), vagy felvett pár zsoldost, és az ő segítségükkel tartotta fenn a rendet. A pontos megoldások persze városonként eltértek (jellemző, hogy a rendőrre tizenhétféle perzekutorok_rablot_fognak.jpghivatalos elnevezés volt csak a magyar nyelvben, és ez még csak a magyar, sok város polgársága nem is magyar ajkú volt), volt, ahol komolyabb hierarchia, illetve feladatmegosztás is kialakult, de a lényeg maradt: a városok önállóan gondoskodtak a maguk rendjéről- és csak a maguk rendjéről.

Az ország azonban nem csak a városokból állt, és a XVII-XVIII. századi Magyarország közbiztonsága számos kívánnivalót hagyott maga után. Mint az országban nagyjából minden, a ,,vidéki” Magyarország rendjének fenntartása is a vármegyék rendszerén alapult, ahogy említettem, még államalapító királyunk rendelkezett így, és utódai vagy az erőt, vagy a késztetést nem érezték ennek a rendszernek az átformálására. A XVII. századtól, illetve a felszabadulás után a vármegyék általában úgynevezett pandúrokat alkalmaztak a rend fenntartására. A pandúrság nem volt egységes szervezet, ki, mi, hol, mennyi, miért, mennyiért, azt minden vármegye maga döntötte el és szervezte meg. Nem vitték túlzásba, 10-20-30-40, sokszor gyengén felszerelt és rosszul fizetett ember nem is nagyon volt elég, a Nagykunságban például a volt katonákból toborzott pandúrok többet gyötörték a lakosságot, mint a betyárok. A pandúrok általában puskával is fel voltak szerelve, és voltak lovas alakulataik is (,,perzekutorok”). A mellékelt képen rablót fogó perzekutorok láthatóak.

 

  1. Betyár körte

 

A török időket gondolom, mindenki el tudja képzelni, de a vadkeleti viszonyokat az ország felszabadítása után sem mindenhol sikerült felszámolni: a XVII. században megjelentek a betyárnak nevezett törvényenkívüliek, akik a későbbi romantikus elképzelésekkel szemben barátságtalan és erőszakos munkájuknak sem célpontjait, sem módszereit nem nagyon válogatták meg- vagy, ha igen, semmiképpen sem az ifjúsági regények íróinak szempontjai szerint. Küzdeni ellenük igen nehéz volt, hiszen a Habsburgok elnyomó politikájának köszönhetően sok ember számára volt vonzó karrierlehetőség a betyárkodás, az ország természeti viszonyai pedig számos 178974_galeria_talpuk_alatt_futyul_jo.jpgremek búvóhelyet kínáltak számukra (az ekkor még szabályozatlan Tisza például a fél Alföldet nehezen járható mocsárvidékké változtatta, ahol évszázadok óta sokan kerestek menedéket az aktuális ellenség elől). A pandúros-betyáros világról sokat lehetne sztorizni, talán majd máskor bővebben kitérek rá, de ha már az előbb szóba került a Nagykunság, akkor mutassuk be a XIX. századi betyárvilágot néhány karcagi példán (teljesen önkényes választás azon az alapon, hogy én ezen a vidéken vagyok ismerős, de a karcagi határ a helyszíne Szomjas György 1837-ben játszódó, betyáros témájú Talpunk alatt fütyül a szél c. filmjének is).

Karcag és Nádudvar között, azaz a Nagykunságból Debrecen felé akkoriban forgalmas út vezetett (ma is megvan, de csak földút, lásd a képen), a két település külterületének határa pedig már akkor is megyehatár is volt egyben. Itt, az Ágota-hídnál állt egy csárda, pontosan a ut.jpgvármegyehatáron, olyannyira, hogy a mestergerendája volt a vármegyehatár. A betyárok azért szerettek idejárni inni, mert a rendfenntartás vármegyei rozsasandor130808_1.JPGalapú szervezőelvét kihasználva egyszerűen elkerülhették a törvény kezét: ha a karcagi pandúrok jöttek, átültek a hajdúsági oldalra, ha a nádudvari pandúrok jöttek, kerestek egy asztalt a kunsági oldalon. Egyszer-kétszer még Rózsa Sándor is megfordult itt, bele is karcolta a nevét a csárda asztalába (a nevezetes asztal aztán a háború áldozata lett: a csárda megszűnése után egy gazda családjához került, akik nagy tisztelettel őrizték. A második világháborúban szovjet katonák rekvirálták el, hogy a vastag falappal megerősítsenek egy, a járműveik alatt beszakadt átereszt, de az asztallap se bírta jobban a teherautók és a tankok súlyát, összetört, úgyhogy végül tűzre vetették, a nevezetes vésettel együtt).

A vidéki népeknél általában nem volt sok pénz, a betyárok leginkább az állataikra utaztak. A magyar vidék ugyanis elsősorban élelmiszert termelt, ebből a vegánok által is kedvelt dolgokat nehéz volt értelmes mennyiségben szállítani (egész vonatokat ellopni- az egy másik társadalmi rendszer), a hús meg hűtőszekrény nélkül hamar megromlik. Az élőállat viszont minden szempontból ideális zsákmány, megy a maga lábán, amerre kell, füvet legel a mezőről, és ehhez képest azért viszonylag értékes is.

Akinek készpénzre fájt a foga, az legjobban a vásárok környékén járt, az itt eladott állatok ellenértéke ugyanis már elég korrekt zsákmány lehetett. A nevezetes karcagi betyár, Babók Jóska is ebben utazott (nagy punk volt egyébként, ő volt az utolsó ember, aki kun süveget hordott- kb ötszáz évvel annak betiltása után:P). A banda tagjai elvegyültek a vásározók között, és kifigyelték, ki ad el sok, vagy drága állatot (szép lovat, ilyesmit), aztán hazafelé menet lecsaptak rá, és begyűjtötték a pénzt. Egyszer egy Sallai nevű karcagi gazda négy ökrének árát nézték ki, viszont a kocsmában az alkoholfogyasztásukkal együtt a hangerejük is növekedett, a kocsmáros pedig a fülessel elküldte a fiát Sallaihoz. A banda a város Északi temető nevű temetőjében gyűlt össze, innen indult Babók Jóska egy társával a gazda házához éjszaka. Fokosával beütötte a kaput, és már onnan kiabálta (,,... a te hangod mélyebb”), hogy készítse gazduram a négy ökör árát. Gazduram azonban résen volt, a sötétben hátulról ráugrott a betyárra, a földre rántotta, és estében úgy hátbatérdelte, hogy Babók Jóska mindkét veséje leszakadt, és helyben szörnyethalt. Társa az eseményeket látva úgy döntött, hogy a küzdősportok helyett inkább másfajta testmozgással foglalkozna, a gazda hirtelen előkerülő komondorai csak helyeselni tudták a döntést, választott sportágnak pedig a futást javasolták. Hogy a többiek megvárták-e Babók Jóskát az Északi temetőben, nem tudni, de végül visszatért oda, ma is ott van, egy megsüllyedt fejfa alatt.

Más betyárok a vásár környéki kocsmákban várták a zsákmányt: a vásárra menők itt megálltak állataikat megitatni, visszafelé pedig maguk ittak egyet a jó üzletre- csak figyelni kellett, ki megy állattal, és jön vissza hqdefault.jpgegyedül. Így tett a Dúró nevű gazda is, aki a Karcag melletti Tíbuc csárdába tért be egy italra a vásárból jövet. Amikor a fizetéshez a pénzét elővette, a betyárok kilesték, mennyi lapul még a pénztárcájában, és, mikor látták, hogy sok, az úton egy kanyarban elévágtak, rátámadtak, bevonszolták a kukoricásba, agyonverték, és elszedték a pénzét. Utolsó erejével a gazda felnézett az égre, és azt mondta, hogy, ha más nem, a fölötte éppen akkor elrepülő darvak lesznek a tanúi a gyilkosságnak. A két betyár csak röhögött, akkor is, meg később is, mikor eszükbe jutott. Mint például egyszer, mikor a kocsmában iddogálva hallották a darvak hangját- a kocsmáros azonban kihallgatta őket, szólt a pandúroknak, úgyhogy a két gazemberre végül mégis a darvak miatt mérték ki a kötelet.

Voltak kisebb stílű gazemberek is, mint például a Vírcse Pista nevű ún. kapcabetyár. Ő egyedül dolgozott Karcag határában, a pásztorok kunyhóit fosztogatta: vitt mindent, amit csak talált, ruhát, szerszámot, amit csak elbírt. Már mindekinek nagyon elege volt belőle. Egy Virág nevű öreg kondás egyszer pont akkor tért vissza a kunyhójához, mikor Vírcse Pista éppen jött kifelé a zsákmánnyal: az öreg hozzá is vágta a somfa botját, és úgy eltalálta, hogy a betyár a földre került. Innentől már gyerekjáték volt agyonverni, mikor készen volt, az öreg Virág egyszerűen ráhajtotta a kondát, és a disznók pár perc alatt felzabálták a hullát.

 

  1. Le Gendarme de Saint-Tropez

 

Na de a rendfenntartást nem lehet szerencsés botdobásokra, éles fülű kocsmárosokra és darvakra bízni, valami kevésbé esetleges eredményt hozó módszerre volt szükség. Sőt, ha a gyökerek és a részletek nem is mindenhol voltak azonosak, de a rendfenntartás újjászervezése iránti igény nem csak magyar probléma volt. Az abszolutizmus korának Európájában már sehol nem hozott kielégítő eredményt a régi módszer, az éppen fegyverben álló hadsereg bevetése: Büdöslábú Olaf középkori harczosnak mindegy volt, hogy a csatabárdjával rablót, lázadó jobbágyot vagy livre_gendarmes_cover.jpgellenséges katonát hasít ketté, a XVIII. századi harcmezőn alakzatban mozgó, fegyelmezett sortüzeket leadó katonák viszont már egy egészen más jellegű erőszakszervezet tagjai voltak, mint amilyenre az egyszerre szabadabbá és jobban szervezetté váló polgárosodó társadalmak rendjének biztosításához szükség volt.

A megoldást Napóleon Franciaországa szolgáltatta, a hires-hírhedt császár ugyanis a rendfenntartásra is nagy gondot fordított, és új elvek szerint működő birodalmába rendfenntartó erőt is új elvek szerint szervezett. A már említett Maréchaussée a francia forradalomig működött, a francia forradalom azonban az intézményt felszámolta (az ilyen forradalmár gyerekek nem nagyon szeretik a szervezett rendfenntartás intézményeit, majd Magyarországon is látni fogjuk), és egy nemzeti csendőrséget szervezett a helyére, ami azonban a kaotikus időkben eléggé gyér teljesítményt nyújtott. Az állam vezetőjévé előlépő Napóleont egy teljesen elvadult ország fogadta, de nem lett volna az, aki, ha nem veti magát azonnal a feladatba. Tulajdonképpen a Maréchaussée-t, újjáélesztve, felduzzasztva és átszervezve (na jó, utóbbiban a forradalom által létrehozott katonai rendfenntartó alakulatoknak is volt szerepe) hozta létre a maga csendőrségét, ez lett a ma is aktív 828.jpgGendarmerie, a francia csendőrség, egy egész országban egységesen szervezett, egységesen működő, katonai jellegű alakulat. Kiemelném az ,,egész országban”-részt, ugyanis az ekkor francia kézre került Lombardiában is megszervezték a magyarul zsandárságnak (,,gens de’arme”- ,,fegyveres férfiak”) hívott intézményt, Lombardia pedig, miután Napóleon leesett a Water Lóról, a Habsburgokhoz került. A járőrözéssel és bűnfelderítéssel is foglalkozó zsandárok eredményes működése miatt az osztrákok nem érezték szükségét az ekkor egy darab ezredből álló szervezet feloszlatásának, megtartották, és működésének területét Dél-Tirolra is kiterjesztették.

A napóleoni Gendarmerie szervezete már szinte egy-az-egyben megegyezett a Magyar Királyi Csendőrségével. lombardische_gendarmerie_im_kaiserreich_osterreich_um1840.jpgAz ezred szárnyakra oszlott, a szárnyak két-két szakaszra, a szakaszok pedig őrsökre. Egy zsandár 16 évig szolgált, ebből 3 évet próbaidőnek tekintettek. A törvény szemében őrt álló katonának számítottak, így a katonai törvények és rendszabályok vonatkoztak rájuk. A zsandárok katonai rendfokozatot viseltek, és gyakorlatilag minden szempontból katonaként kezelték őket. Fő feladatuk nem is annyira a bűnfelderítés, mint inkább a bűnmegelőzés volt. Ők feleltek a határok védelméért, részt vettek a hadsereg fegyelmezésében és a harctevékenység biztosításában, és természeti katasztrófák idején is segíteniük kellett. (A XIX. században, mint tudjuk, még a szél is Napóleon fenekéből fújt. Az Európa-szerte meginduló csendőrség-alapítási láz jellemző módon német területeken is a francia mintából indult ki a jaegerek szervezeteinek továbbfejlesztése helyett.)

A lombardiai zsandárok (képen egy akció 1840 körül) tevékenységével a bűnözőket leszámítva mindenki elégedett volt, és sokan szorgalmazták a szervezet kiterjesztését az egész Habsburg Birodalomra. 1848 elején a pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesek hatvanezer forintot gyűjtöttek össze erre a célra, de a nagy kiterjesztésre végül a következő évben, egy egészen más politikai helyzetben került sor. A rendfenntartás átszervezését 1849 elején határozták el, az okait minden, a történelmet kicsit is ismerő ember könnyen kitalálhatja. 1849. június 8-án hivatalosan is felállott a Császári Zsandárság, a szervezés, illetve irányítás feladatát a birodalmi 399px-johann_franz_kempen.jpgrendőrminisztérium feje, báró Johann Franz Kempen von Fichtenstamm altábornagy (jobbra) nyerte meg. A zsandárság alapegysége az ezred volt, 1850-ben hat ezred állt fel, melyeket négy év múlva még kettővel egészítettek ki, végül 16-ra növelték a számukat- más források szerint már 1853 júliusában felállt mind a tizenhat. 1866-ban (más források szerint 1860-ban) számuk tízre csökkent, majd 15 csendőr/zsandárparancsnoksággá szervezték át őket. Magyarországot ebből hat boldogította, amiből egy Erdélybe, egy Horvátországba, egy pedig a déli területekre jutott, központjuk Pest, Győr, Nagyvárad, Nagyszeben, Temesvár, illetve Zágráb volt. 1851-ben a győri parancsnokság helyett Kassán alapítottak egyet, 1861-ben pedig a nagyváradi, illetve a temesvári parancsnokság tűnt el, viszont létrejött a soproni, illetve a pozsonyi.

A zsandároknak erős testalkatúnak, magasnak kellett lenniük, követelmény volt a megfelelő minőségű agyműködés és az írás-olvasás tudománya. A szolgálat 8 év volt, ebből egy év volt a próbaidő, melynek végén vizsgát kellett tenni, siker esetén lehetett csak folytatni, immáron tizedesi rendfokozatban. A pozsonyi parancsnokság 1849. július 30-án kelt hirdetménye szerint: ,,Ő Felsége úgy akarja, hogy a testület legénysége, mely a hadsereg legbátrabbjaiból és legmegbízhatóbbjaiból választatott ki –különös tiszteletben részesüljön. A csendőrség által végrehajtandó felsőbb parancsoknak tehát mindenki feltétlenül engedelmeskedni köteles. Az azoknak ellenszegülő bármely egyén legnagyobb szigorral megbüntettetik.”

A zsandárok hatékonyságára nem lehetett panasz, az új elvek szerint szervezett rendfenntartás nagy iramban darálta le a könnyen kijátszható pandúrokhoz szokott betyárvilágot. A rend fenntartása mellett a zsandárok feladata volt a politikai elnyomás kiszolgálása is, különös tekintettel a szabadságharc még bujkáló résztvevőinek kézre kerítésére (tegyük hozzá, a betyárok és a bujkáló egykori honvédek csoportjai között volt némi átfedés). Emiatt persze aztán hihetetlenül népszerűek voltak, ráadásul a nálunk állomásozó ezredek nem is magyar, hanem cseh és német katonákból álltak (bár voltak magyar tisztjeik); a kiegyezés néven ismert alkusorozatban így előkelő helyen szerepelt a császári zsandároktól való megszabadulás.

Ez részben össze is jött, 1867-ben kettő, a horvát és az erdélyi zsandárparancsnokság kivételével megszűnt a zsandárok magyarországi tevékenysége. A két megmaradt a 8., illetve a 10. számú országos csendőrparancsnokság nevet kapta, a közös hadügyminisztérium alá rendelték őket, de amúgy a régi rendszer szerint működtek tovább, német szolgálati nyelvvel. A déli határvidéken emellett még megvoltak a szerezsánok (szerb rendőri-határőri alakulat) is.

 

  1. To Tame A Land

 

A vidéki rendfenntartás feladatát visszakapták a vármegyék, közelebbről a vármegyei csendbiztos, aki a vármegye pénzén fogadott fel pandúrokat. A vármegyének azonban ezen kívül is volt mire költenie, úgyhogy, bár rozsakorozes.jpgKossuth veteránjai fellélegezhettek, a zsandármentesített területek közbiztonsága gyorsan bezuhant a béka segge alá: újra megjelentek a betyárok, és komoly gondot okoztak a vándorló cigányok is, akikkel a területi alapon működő rendfenntartás nem igazán tudott mit kezdeni. Volt, ahol a nép magánvállalkozókat fogadott, akik garanciát is vállaltak esetleges lopás kárának megtérítésére, amennyiben azt nem tudják megakadályozni. Miután 1868-ban a Magyar Királyi Honvédséget megalapították, időnként a katonák is besegítettek a rendfenntartásba: az ő feladatuk a szükséges karhatalom biztosítása volt, általában huszárokat rendeltek ki erre a feladatra. A települések változatlanul maguk gondoskodtak a belső rendről, de erre csak a nagyobb városoknak volt pénzük, a kisebbek sokszor egyáltalán nem tudtak rendőrt tartani.

A legnagyobb sikert azok a kormánybiztosok érték el, akiket szinte teljhatalommal felruházva küldtek ki a legforróbb helyekre rendet tenni. Leghíresebbikük, az 1869-ben a délvidéki közbiztonság rendezésével megbízott Ráday Gedeon (jobbra) pandúrjai tényleg nagyon sok betyárt elkaptak (magát Rózsa Sándort is, erről szól a raday.jpgSzegénylegények c. film), de ez akkor sem a győzelem útja, a miniszteri biztosok megbízatásának lejárta minden esetben a betyárok gyakorlatilag azonnali visszatérését jelentette. A továbbra is zsandárok által fenntartott horvát, illetve erdélyi közbiztonságra pislantgatva sokan visszasírták már a zsandárok hatékonyságát- akiket egyébként ekkor már egyre sűrűbben hívtak csendőrnek, az 1834-ben először felbukkanó, nyelvújítás eredményezte szót 1873-ban használták először az országgyűlésben is. (Némileg önkényesen, de a félreértések elkerülése végett a ,,csendőr” szót igyekszem csak a Magyar Királyi Csendőrség tagjaira alkalmazni, az osztrák zsandárokat általában a korabeli közbeszéd sem hívta csendőrnek, csak utólag használták rájuk ezt a szót).

Az erdélyi, illetve horvátországi zsandárparancsnokságok helyzete nem csak közbiztonsági, de politikai szempontból is felkeltette a magyar honatyák érdeklődését, nehezményezték ugyanis, hogy az ország területén közös irányítású rendfenntartó szervek vannak. Már 1873-ban született egy beadvány a helyzet rendezésére, de végül csak 1876-ban, Tisza Kálmán belügyminiszter erélyes fellépésének hatására kerültek a magyar, illetve a horvát kormány (pontosabban az Erdélyben illetékes honvédparancsnokság, illetve a horvát bán) felügyelete alá, M. Kir. Erdélyi Csendőrparancsnokság, illetve M. Kir. Horvát-Szlavón Csendőrparancsnokság néven. Volt némi átalakítás is, a felvételizők közül kiszűrték a bevonulás előtt állókat, illetve azokat, akiknek sorkatonai szolgálatáról nem született végleges döntés. A szolgálat három év, a próbaidő 6 hónap lett. A zsandárok átvételével persze sérült a vármegyei alapú rendfenntartás elve, úgyhogy a helyzet további tisztázást igényelt. Illetve leginkább egy teljes reformot.

A zsandárság visszasíróinak óhaja 1880. november 29-én teljesedett ki, amikor az ekkor már miniszterelnök Tisza Kálmán (Újhelyi Béla honvéd főhadnagy 1873-ban megszületett ötletét felkarolva)  benyújtotta a rendfenntartás átszervezéséről szóló törvényjavaslatát. Az országgyűlés hosszú vita alapján fogadta el, 1881. február 14-én pedig az uralkodó is aláírta, az 1881. évi II. és III. törvénnyel (egyik a szervezet felépítését, a másik a human resources ügyeit szabályozta. A rendfenntartás konkrét menetéről ezekben a törvényekben viszonylag kevés szó esik, elsőre furcsa lehet, de azért van így, mert ezeket a dolgokat már korábban szabályozták, csak a szervezetet kellett létrehozni, ami ténylegesen így működik) pedig létrejött a Magyar Királyi Csendőrség, amely 1882. január elsején kezdte meg hivatalosan is a működését, igaz, a szervezés csak 1884. január 1-jére fejeződött teljesen be: 1882 elejétől a II, következő évben a III. és a IV, az 1884. év elejétől pedig az V. és a VI. csendőrkerületek kezdték meg működésüket.

Az új szervezet az erdélyi zsandárság mintájára jött létre, szervezését az erdélyi zsandárok parancsnoka, murai és köröstarcsai Török Ferenc ezredes (balra) végezte. Az 1832-ben Csíkszeredán született tiszt utóbb táborszernagyságig vitte, ő tekinthető a magyar Csendőrség atyjának. Olmützben tanult a hadapródiskolában, innen hadapródőrmesterként 1851-ben került a 41. totokferenc.jpgsorhadgyalogezredbe, a következő évben megkapta a tiszti kinevezését. 1857-ben lett zsandár szakaszparancsnok Erdélyben, aztán 1866-ban visszalépett a hadseregbe egy kicsit harcolni a poroszok ellen (két csatában is részt vett). A Honvédség felállításakor honvéd zászlóaljparancsnokká avanzsált (emellett a tisztképzésben is szerepet kapott), 1876-ban tért vissza a zsandárokhoz, mint a magyarok által átvett erdélyi kerület parancsnoka.

Az új szervezet születése afféle osztódó egysejtű módjára ment: az erdélyi kerület fialta a szegedit, ezt vették előre, mert a Dél-Alföld közbiztonsága hagyományosan problémás volt. Török Ferenc ekkor átült ide. Az így meglévő két kerület fialta a budapestit és a kassait, majd a budapesti a székesfehérvárit, a kassai pedig a pozsonyit.

Február 14-ét az 50-edik évfordulón, 1931-ben Horthy tette a csendőrök napjává, innentől kezdve a szervezet minden évben megünnepelte a csendőrnapot, sőt, ezt a hagyományt az emigrációban élő csendőrök 1945 után is folytatták.

A létrejövő új szervezet tulajdonképpen az erdélyi zsandárság kiterjesztése lett, parancsnokának természetesen Török Ferencet tették meg. A Monarchiában így összesen négy különálló csendőrség működött, a magyar és a horvát-szlavón mellett továbbra is megvolt az osztrák anyaszervezet, és Bosznia-Hercegovinának is volt még egy külön csendőrsége.

A kiegyezéskor, illetve közvetlenül utána egyébként nem csak a magyar csendőrséget, hanem az újjászervezett magyar állam többi fegyveres testületét is felállították, a Honvédség mellett létrejött a pénzügyőrség, a Képviselőházi Őrség, a Koronaőrség és a magyar büntetésvégrehajtás is.

 

  1. ,,Vaskéz, ez a mi fő jelszavunk, rend van, mert ha nincs: bumm, lecsapunk”

 

Kezdjük ezt a részt egy kis elmélettel. A rendfenntartásnak alapvetően három modellje van:

  1. A helyi közösségekre, önkormányzatokra épülő módszer. Ebben az esetben az állam azt mondja polgárainak, hogy nagy fiúk vagytok, a rendfenntartást is szépen oldjátok meg magatok. A rendőrséget ebben az esetben az adott település üzemelteti, illetve az önkormányzat felügyeli. A módszer előnye, hogy mindenek felett képes figyelembe venni a helyi viszonyokat, az emberek igényeit, így a helyi bűnözéssel valóban hatékonyan leszámolhat. A legtisztábban talán az Egyesült Államokban működik ez a rendszer, mindenkinek megvan a filmekből a kisvárosbhgen_kpie.pngi seriff meg a nagyokos polgármester kettőse. A módszer hátránya, hogy a települések (elsősorban anyagi) lehetőségei nem minden esetben teszik lehetővé a megfelelő színvonalú rendvédelem megszervezését, másrészről pedig ahány falu, annyiféle rendőr, és távolról sem minden bűnöző teszi meg azt a szívességet, hogy csak egy település határain belül tevékenykedik. Az autópályás sorozatgyilkosok/sorozatrablók, illetve főleg az akár egész országot behálózó maffiák miatt az USA sem kerülhette le, hogy a településenkénti rendőrségek mellé egy FBI-t is ne szervezzen.

  2. A katonai módszer. Ennek legszebb példája a már említett Franciaország, itt azt mondják, hogy amihez fegyver kell, az a hadsereg dolga, így a rendvédelmet is oldja meg a katonaság. Szervezettség és fegyelem tekintetében a katonákra mindig biztosan számíthatunk, másfelől viszont a végeredmény... hát, olyan jó katonás lesz.

  3. A szovjet módszer. Ebben az esetben a rendőrség az egész országban illetékes, egységes, központilag irányított szervezet, mely a Belügyminisztériumnak van alárendelve. A központi irányítás miatt megszűnnek a hatásköri viták és az együttműködési problémák, a felmerülő esetekre könnyen ráállítható a kellő szintű és mennyiségű állomány. Már hallom is a kedves olvasók felhördülését: igen, természetesen nincs az a jólszervezettség és gyors reagálás, amit ne lehetne megfelelő mennyiségű bürokráciával taccsra tenni. A módszer hátrányai között említhetjük továbbá a kormánynak való közvetlen alárendelésből fakadó politikai befolyás veszélyét (,,hát, de ez éppenhogy előny, nem?”- kérdezik a kommunisták, már persze amikor éppen ők a kormány), és a helyi viszonyokra való érzéketlenséget is: minden helyi kezdeményezésnek meg kell járnia az utat a vízfejig s vissza, és ez bizony ritkán megy gyorsan.

A magyar történelmi fejlődés, mint láthattuk, évszázadokig az egyes módszert preferálta. Az 1800-as évek közepére azonban ez már, főleg anyagi okokból, tarthatatlanná vált, így az önkormányzati rendőrség csak ott maradt meg, ahol az önkormányzat győzte a fenntartását, a többiek pedig az államtól kaptak egy kettes típusú rendvédelmi szervezetet, a Csendőrséget.

A Csendőrség fura kettős rendszerben működött, egyszerre tartozott a hadügyminisztérium és a belügyminisztérium alá, előbbi a személyzeti ügyeket intézte, utóbbi minden mást. Ettől a kettőtől függetlenül létezett a csendőrfelügyelő (,,a Magyar Szent Korona országaihoz tartozó csendőrség felügyelője”), ő volt a Csendőrség tulajdonképpeni parancsnoka: az első a sorban Török Ferenc volt, 1886-97 között. A csendőrfelügyelő mindig katona volt, egy honvédtábornok (külön olyan, hogy csendőrtábornok, nem volt Magyarországon, még ha a köznyelv néha így is hívta az illetőt), időnként konkrétan a hadseregtől, rendes katonai szolgálat után került a csendőrök élére. Ahogy már említettem, a katonai szemlélet a csendőrség egészét áthatotta, a csendőrök katonai rendfokozatot viseltek, katonai regula szerint működtek, feljebbvalóik parancsait pedig szigorúan, katonai fegyelemmel teljesítették.

Az országot csendőrkerületekre osztották, ezek élén egy-egy csendőrparancsnokság állt. A kerületek szárnyakra (2-4, összesen 20), a szárnyak szakaszokra (2-3, összesen 51) oszlottak, a szakaszok pedig őrsökre (15-20, összesen 855). A szárnyak és a szakaszok parancsnokságai nagyobb településeken voltak, az őrsöké járási szolgabírói székhelyeken. Egy őrsön 5-7 csendőr teljesített szolgálatot, ki gyalog, ki lovon, és voltak vegyes őrsök is. (A képen nagyváradi csendőrök 1910-ből.)nagyvarad_1910.jpg

A csendőrfelügyelő, és helyettesei, mint említettem, tábornokok voltak. A kerületeket ezredes vezette, törzstisztek segítségével. A szárnyak élén százados állt, helyettese egy főhadnagy volt. A szakaszok élén szintén főhadnagy állt, az ő helyettese pedig egy hadnagy volt.

Kezdetben a következő csendőrparancsnokságok, illetve -kerületek alakultak meg:

  1. Kolozsvári, 4 szárnnyal (ez volt ugye az egykori Erdélyi)

  2. Budapesti, 3 szárnnyal (Budapesten volt a székhelye, de maga a város nem tartozott a hatáskörébe, a fővárosnak saját, városi rendőrsége volt, melyet ráadásul közvetlenül a magyar kormány fennhatósága alá rendeltek- de persze tegyük hozzá azt is, hogy az 50-es évek nagy Budapest-növelése előtt vagyunk, a mai külső kerületek még nem tartoztak a fővároshoz)

  3. Szegedi, 3 szárnnyal

  4. Kassai, 3 szárnnyal

  5. Pozsonyi, 2 szárnnyal

  6. Székesfehérvári, 3 szárnnyal

Idővel eszközöltek némi átszervezést, megalakult a brassói, 1907-ben pedig a debreceni kerület is. E kettő Török Ferenc búcsúajándéka volt, a Csendőrség megszervezője nyugdíjba vonulásakor készített egy tervet a szervezet további fejlesztésére, amiben 2-3 új csendőrkerület alapítása is szerepelt.

A csendőrök önkéntesek voltak, lehettek leszerelt, hosszabb időre szabadságolt (a Honvédségnél a XIX. század végén bevett gyakorlat volt keretként működtetni az alakulatokat, és a katonákat csak a kiképzés, illetve a nagyobb hadgyakorlatok idejére ténylegesen berendelni), sőt, tartalékos katonák is. Mozgósítás idején persze senki nem léphetett be a csendőrségbe már, de aki már csendőr volt, az akkor is csendőr maradt. A szolgálat időtartama 3 év volt, melyet évenként meghosszabbíthattak. Aki a katonaságból lépett át, és négy évet lehúzott, annak a katonai szolgálat utolsó két évét elengedték (a katonai szolgálat általában 12 év volt, de ebből csak az első pár év aktív, a többi tartalékos).

A csendőrség megalakulásakor nem volt hirtelen elég az önkéntesek száma, ezért 1883. szeptember 1-jétől kezdve az V. és a VI. csendőrkerület állományát három évfolyamból összesen 1200 sorkatonával töltötték fel az 1883. évi XXVII. törvénycikk alapján. Ők 1885. június 1-ig szolgáltak, az első három hónap kivételével a csendőridejüket duplán számították be a katonaidőbe (sőt, aki egy évet lehúzott, az a továbbiakban mentesült a katonáskodás alól). A sorkatonák azonban nem váltak be csendőrnek, főleg a motiváció hiánya miatt, nagy részük hamar ott is hagyta a szervezetet. Magától értetődőnek tűnt a megszűnő vármegyei pandúrszervezetek soraiból csendőröket toborozni, de a gyakorlatban ez nem volt járható út- ha a kupleráj nem működik, akkor nem a tapétát kell lecserélni ugyebár. A követelményeket látva sok pandúr alapból inkább a felajánlott korkedvezményes nyugdíjat választotta (bármekkora kutyaütő banda is volt, azért igyekeztek szépen elbúcsúzni tőlük), de a végül mégis átlépők közül se sokan bírták a tempót, és hamar kiestek. Így a régi rendfenntartó állománynak csak a legjava maradt a pályán. A toborzási nehézségekre a végső gyógyírt –meglepő módon…- a csendőrök fizetésének megemelése jelentette, innentől megfelelő létszámban jelentkeztek a megfelelően motivált csendőraspiránsok.csoport.jpg

A lovasok számára a Honvédség adott át 638 teljesen idomított lovat. (Persze a huszároknak azért nem kellett gyalog járniuk, a fentebb említett keretrendszerű hadseregben a lovak betanítását és tartását a háborús feltöltöttséghez mérten végezték, a kiképzett, de éppen nem használt lovakat aztán szigorúan ellenőrzött gazdáknak, vállalkozóknak adták bérbe- a nagyszámú ló átadása így, ha okozott is bonyodalmakat, alapvetően simán megoldható volt.) A század végén a Honvédség komoly fejlesztéseken esett át, innentől nem tudtak a csendőrök számára lovakat adni. Emiatt a csendőrök 1891-ben létrehozták az önálló lókiképző szervezetüket (,,pótlókeret”) budapesti, 1907-től ceglédi székhellyel (később Zomborra helyezték, Trianon miatt visszajött Kiskunhalasra, és 1945-ig ott is maradt). 

panajott.jpgA pótlovazó bizottságtól került a Csendőrség élére a szervezet egyik legnagyobb fejlesztőjének tartott harmadik csendőrfelügyelő (1904-1908), szamosfalvi Panajott Sándor altábornagy is (balra). Az erdélyi görög családba született Panajott 1866-ban önkéntesként lépett be a hadseregbe, később lett hadapród, majd katonatiszt. A csendőrséghez 1881-ben került át, végül a budapesti kerület parancsnokaként lett felügyelőhelyettes, majd felügyelő.

A Csendőrség Panajott alatt, és úgy általában fennállása során folyamatosan fejlődött, a csendőrök folyamatosan hozták létre a saját kiképző, gazdasági és mindenféle egyéb háttérintézményeiket.1907-ben szervezték meg a pótszárnyparancsnokságokat, ezek nem a rendfenntartással, hanem a támogató tevékenységgel foglalkoztak, gazdasági-, HR- és kiképzési feladataik voltak. 1909-ben Nagyváradon létrejött a Csendőrtovábbképző és Altiszti Iskola, ez egy központi kiképzőintézet volt, ahol 500 fő kiképzése folyhatott egyidejűleg. (Mikor Nagyvárad Oradea lett, az alapképzés az osztály- majd a kerületparancsnokságokhoz került, a 2. bécsi döntés után viszont a csendőriskola ismét megnyitotta kapuit).

1908-ban alapítottak egy csendőrmúzeumot is Budapesten, itt eleinte csak az érdekesebb bűnügyek anyagait gyűjtötték össze az állomány okulására, később kezdett az intézmény a Csendőrség történetével is foglalkozni. A gyűjtemény 1945-ben, Budapest ostroma során semmisült meg.

A Csendőrség önállóan gazdálkodott a költségvetésből számára kiutalt összegből. A felszerelés beszerzését a XIX. század végén centralizálták, 1904-ben külföldi tapasztalatok alapján létrehozták Budapesten a Központi Felszerelési és Anyagraktárat. A felszerelési tárgyak szállítóit pályázaton választották ki, a minőséget szigorúan ellenőrizték: a beérkező csizmák közül pl minden huszadikat szétbontottak, és úgy hasonlították össze a mintadarabbal.

Az őrsök hálózatát folyamatosan alakították az igényeknek megfelelően, gyakorlatilag a Horthy-korszak végéig jöttek létre folyamatosan újabb csendőrőrsök. Egy új őrs létrehozása jellemzően nem létszámbővítést jelentett: a startnál térképpel-vonalzóval kiszámolt körzethatárokat igazították az élet tapasztalataihoz, a bűnügyileg fertőzöttebb, vagy esetleg egyszerűen csak nehezebben bejárható területekre mozgatták át a csendesebb helyek ,,felesleges” állományát, és a szakaszok rendszerét is igyekeztek úgy átalakítani, hogy egy őrs se legyen nagyon távol az illetékes parancsnokságtól. A dualizmus utolsó békeévében már 2028 őrs működött az országban, két és félszer annyi, mint a Csendőrség létrehozásakor. A képen pancsovai csendőrök 1906-ból.pancsova_csendorok_1906.jpg

A területi szervezetet egészítették ki az úgynevezett csendőrkülönítmények. Ezek adott feladatra létrehozott állandó, vagy ideiglenes task force-ok voltak. Állandó csendőrkülönítmény védte a gödöllői királyi (első vh. után kormányzói) kastélyt, és a Horthy-korszakban Horthy kenderesi rezidenciáját. A fürdőkülönítmények csak nyaranta működtek, ilyen volt pl. Pöstyénben vagy Tusnádfürdőn, azaz a Monarchia nagy fürdőhelyein, ahol nyáron rengeteg ember megfordul, szezonon kívül meg a fű se nő. A különféle népmozgalmak, lázadások leverésére is csendőrkülönítményeket alakítottak és küldtek a helyszínre. Egy különítmény általában max. 20 főből állt, különleges jogosultságai nem voltak.

A Monarchiában a rendfenntartás mellett a határőrizet is részben a csendőrök feladata volt. A legális forgalmat a határrendőrség ellenőrizte, a zöldhatár védelmét viszont a csendőrökre bízták. Jegyezzük meg, határellenőrzés csak a román és a szerb határon volt szükséges, a többi irányba Magyarország a Monarchia egyéb ilyen-olyan részeivel volt határos. A határcsendőrség felépítése kicsit különbözött a normál csendőrségétől. A brassói és a szegedi csendőrkerületek két-két kikülönített törzstisztje felügyelte határőrizetet, ezeknek közvetlenül alárendelve működtek a határőrsök. Összesen 186 határőrs volt, ezek egy része minden évben fél évre fialt egy úgynevezett nyári őrsöt. A nyári őrsök (összesen 56 db) épületében csak nyáron volt személyzet, a Kárpátok azon hágóiban helyezkedtek el, ahol a téli időszakban járhatatlan az út a hó miatt, így nincs szükség ellenőrzésre sem. Ilyenkor a nyári őrs személyzete is az anyaőrsön szolgált.

1914-re a Csendőrség létszáma 12000 fő volt, és ennek nagy része ténylegesen csendőrködött, a vezetői állomány létszámát a krémes-effektus kialakulásának megelőzése érdekében 5%-ban maximalizálták. (Emellett volt az országban 12000 rendőr is. 2013-ban 45000 rendőr őrzi a harmadakkora ország rendjét, kb egyharmaduk tiszti rendfokozatot visel.)

 

     6. It's TRraining Men

 

Csendőr csak férfi lehetett. Emellett lehetőleg vidéki származásúnak kellett lenniük (ismerniük kellett a 20_1.jpgmezőgazdasági berendezéseket és az állatokat, hiszen feladataik nagy részét ezek után való kajtatás tette ki- és az ilyesmit nem nagyon tanítják sehol könyvből), és igyekeztek őket a gazdagabb parasztság soraiból toborozni, ez azonban nem mindig jött össze, szegényebb parasztokat is be kellett venni. A tanulatlan, csóró parasztfiúknak jelentős előrelépést jelentett a csendőrködés, és nem csak a fix jövedelem miatt: a csendőröknek kötelező volt tanulniuk, így a munkahelyi kötelezettségként tettek szert olyan műveltségre, amilyenre a maguk pénzéből amúgy nem feltétlenül futotta volna. A Horthy-korszakban még a csendőrség legfelsőbb vezetése is nagy részben alsó-középosztálybeli származású volt. Amellett, hogy a felvételnél nem volt vallási megkötés, a csendőrök nagy része keresztény felekezethez tartozott. Emellett zsidók és zsidó származásúak kis számban, de még a zsidótörvények után is voltak a tisztikarban is. (A zsidók egyébként a tárgyalt korszakban egyenruhát öltve is a civil hitsorsosaik által preferált életpályák felé húztak, a csendőrségnél is főleg gazdászati, orvosi és állatorvosi pozíciókat töltöttek be.) 

Az 1927-es szabályzat szerint a jelentkezés a kerületparancsnokságokon történt, itt egy főtiszt, két törzstiszt és egy orvos vizsgálta meg az illető alkalmasságát. Az újoncoknak 1881-ben a következő követelményeknek kellett eleget tenniük (zárójelben az 1941-es követelmények)

-magyar honosság

-feddhetetlen előélet, tisztességes és erkölcsös életvitel, megfelelő szellemi képességek (1941-ben utóbbit nem hangsúlyozták külön, bekerült viszont a nemzeti szempontból való megbízhatóság)

-20(19)-40 év közötti életkor (a fenti képen nem egy korengedményes újonc, csak valakinek a gyereke)

-nőtlen, vagy gyerektelen özvegy (1941-ben már gyerektelen elvált is lehetett)

-katonának amúgy alkalmas legyen

-legalább 163(168, még az 1927-es SZUT-ban is csak 163 van)cm-es testmagasság

-beszéljen magyarul és lehetőleg egy -szolgálati helyén megtalálható- kisebbség nyelvén (1941-ben utóbbi nem volt követelmény)

-tudjon írni, olvasni és számolni

Az új belépő fél éves kiképzésen vett részt, melyet eleinte a csapatnál, 1909-től, ahogy már írtam is, a nagyváradi csendőriskolában történt. Itt a reménybeli csendőr fejébe alig győzték a sok okosságot belelapátolni, 1881-ben például a következő dolgokat:

-katonai gyakorlatok: járőrözés, céllövészet

-torna: birkózás, vívás, úszás, ugrás

-szolgálati szabályok

-írás, olvasás: itt főleg a jelentések tömör, szabatos megírására, illetve értelmezésére kell gondolni

Eleinte csendőr három évet szolgált, utána dönthettek a folytatásról, de a végleges rendszer szerint a fél éves felkészítés után egy év próbacsendőri szolgálat következett, és, ha bevált, akkor tartották meg. A Horthy-rendszerben megint változtattak, egy évre növelték a kiképzés idejét, amit fél év gyakorló szolgálat követett. Ennek sikeres teljesítése után 6 évet kellett szolgálni, utána döntöttek a hosszabbításról.

A csendőr nem szolgálhatott olyan helyen, ahol családtagjai élnek, vagy egyéb hasonló kötődése van, így csendor_05.jpgpártatlanul tudott a helyi népek közé lőni ügyeiben eljárni. Egy helyen legfeljebb öt évet húzhatott le, utána áthelyezték más vidékre. Ezzel a civilek közé való beilleszkedésnek (ami tudvalevőleg a korrupció és figyelem lanyhulásának melegágya) akarták elejét venni. Azt ellenben kifejezetten támogatták, hogy a csendőrök a helyi intelligenciával, illetve a vezető réteggel jóban legyenek- minden rendszernek megvannak a liblingjei, hát, az 1867-1945 közöttié nem a szegényparaszt volt.

A csendőrt szolgálati ideje alatt tulajdonképpen folyamatosan képezték. A járőrvezetőknek négy hónapos továbbképzést szerveztek. Itt a legkülönfélébb tudományokba, illetve azoknak a csendőrködés során hasznosítható részébe nyertek betekintést, a leendő járőrvezetőket például a számtan, mértan, földrajz (főleg Magyarország földrajza), történelem, jog és elsősegélynyújtás mellett oktatták nyomrögzítésre, és fényképezésre is. A Horthy-rendszerben a járőrvezetői vizsga 7 év után kötelező is volt, ellenkező esetben jött a leszerelés.

csendor_03.jpgA következő szint az őrsvezetőség volt, melynek elérését a Horthy-rendszerben 4-5 év járőrvezetőség után lehetett megpróbálni. A reménybeli őrsvezetőnek a hat hónapos tanfolyamon fegyverek vizsgálatától és karbantartásától kezdve az őrs vezetésének gyakorlati tennivalóin át a tábori csendőrség szolgálati utasításáig 30 tárgyat kellett hallgatnia, és 12-ből vizsgáznia is. Ha valaki ezt a tanfolyamot elvégezte, és nem kapott saját őrsöt, akkor címzetes őrsparancsnok lett, az őrsparancsnok helyettese. Az ilyenek közül a rangidős lépett az őrsparancsnok helyére, amikor az távozott, vagy áthelyezték.

A járásőrmestereknek 1912-től kellett külön vizsgát tenniük, és persze ahogy a különböző újabb feladatok jöttek, vízi csendőrségtől a kutyavezetésen át a közlekedési csendőrségig, mindhez megszervezték a megfelelő továbbképzést. A közlekedésiekhez például az 1937-es szabályzat szerint három évi szolgálat, legalább ,,jó” minősítés és három évi fenyítetlenség (különös tekintettel a ,,szeszes italszeretet”-re vonatkozó kihágásokra) kellett, a tanfolyam után közlekedésrendészeti és ,,gépjáróművezetői” ismeretekből kellett vizsgát tenni, siker esetén pedig a jogsit is megkapták.

De a ki- és továbbképzés nem csak ezekből a hivatalos tanfolyamokból és vizsgákból állt. A csendőrködéshez kapcsolódó tudományokból hetente tartottak fejtágítást, ezt általában az őrs egyik tagja szervezte, ahol bemutatta az újdonságot, majd közösen elemezték a témát, akár vita keretében is. A továbbképzések színvonalát emelendő, Panajott Sándor kezdeményezésére a legtöbb őrsön őrskönyvtárat is létrehoztak (megfelelően válogatott könyvekből persze). Erre a legénység dobta össze a pénzt, de idővel a környékbeli civilek egy részének is látogathatóvá tették. A rendszer támogatta azt is, hogy a csendőrök szabadidős tevékenység során is a szolgálat ellátásához szükséges dolgokat sajátítsanak el. Szerették például, ha egy csendőr gépírni, vagy rajzolni tanult. Néhány tiszt a csendőrség napi feladatain túlmutató tudományos kutatómunkát is végzett.

Az ismeretek gyarapításának legmagasabb fokát a külföldi tanulmányutak jelentették, ezeken általában külföldi testvérszervezetek tapasztalatait igyekeztek megismerni, majd hazatérve a gyakorlatba átültetni: a határszéli csendőrség megszervezése nagyban támaszkodott az Oláh Ödön ezredes által vezetett küldöttség XX. század eleji boszniai tanulmányútjára, az anyagbeszerzés központosításánál pedig német példákat tartottak szem előtt. Ez persze oda-vissza működött, a külföldiek is kíváncsiak voltak a magyar csendőrökre. A harmincas évek elején például a méltán híres Kanadai Királyi Csendőrség küldöttsége tanulmányozta Kiskunhalason a magyar lovas csendőrök kiképzését.csendor_13.jpg

A XIX. század végén évente egy lőgyakorlatot tartottak, ahol 6-6 lövést adtak le egy 75, illetve 150 méterre lévő célalakra (feltűzött szuronnyal, hiszen a puskát mindig úgy használták). 5 találat alatt az osztályzat bukás, 9 fölötti eredmény viszont kiválónak számított. A szakasz legjobb lövői pénzjutalmat is kaptak (az 1903-as lőutasítás szerint az öt legjobb, 4, 3-3, illetve 2-2 koronát). Revolverrel lóhátról lőttek 11-15 méterre lévő célalakra (szintén 12-t). ,,Száraz” fegyvergyakorlatra ennél jóval gyakrabban sor került, az 1881-es napirend szerint minden kedden, szerdán és csütörtökön lőfegyveres-, hétfőn és pénteken pedig kard-és szuronyvívási gyakorlatot tartottak. (A gyalogos őrsöknél. A lovasok csak kedden és csütörtökön lőfegyvereztek, hétfőn kardoztak- nekik a lovazásra is időt kellett szakítaniuk.) A csendőröknek természetesen ismerni kellett a katonaságnál szokásos alaki gyakorlatokat is.csendor_22.jpg

A csendőrök életét segítették a számukra készülő különböző kiadványok is. Ezek legjelentősebbike a Szolgálati Utasítás, azaz SZUT volt, a csendőri életet a legkisebb apróságokig részleten meghatározó szabálygyűjtemény, amit néhány évente frissítettek. A Csendőrséget majdnem teljes fennállása során elkísérte a kéthetente megjelenő Csendőrségi Lapok c. magazin is, és évkönyvet is kiadtak minden évben. Az újságban kaptak helyet a hivatalos közlemények, és mindig foglalkoztak valami olyan témával is, ami a csendőrök napi munkáját, a bűnüldözés/megelőzés eredményességét segíti. Érdekes olvasmányok ezek a ma embere számára, az egyik szembetűnő dolog bennük a dolgokat nevén nevező, mai szemmel politikailag eléggé inkorrekt gyakorlatias és célratörő stílus, melyből világosan látszik, hogy ezeket a dokumentumokat nem jogszabályértelmezők, hanem parancsvégrehajtók kezébe szánták, a hatékonyság nevében. A másik egyfajta sajátos emberközpontúság, hogy ne mondjam, humanizmus: a csendőrnek végső soron az emberekkel kellett dűlőre jutnia, hiszen technikai eszközei (puskáján kívül :P ) nem voltak, a hivatalos iratok és túlformalizált eljárások világa (a magyar állam már akkor is létező túlbürokratizáltsága ellenére) pedig szinte teljesen idegen volt a puszták, betyárok, pásztorok és földművesek vidéki Magyarországától .

A csendőrtisztekre más szabályok vonatkoztak, mint a legénységre. Ők katonatisztből válhattak csendőrtisztté. A katonatiszti pályának természetesen megvoltak a maga nem kevésbé szigorú felvételi követelményei, akit felvettek és végigcsinálta, az dönthetett úgy, hogy csendőrtiszt lesz. Lemondott a Honvédségnél elért rendfokozatról, majd a megfelelő tanfolyam, vizsga, és hadapród-próbaszolgálat után vált csendőrtisztté. A csendőrség kiképzésére általánosságban igaz volt, hogy a csendőr a katona továbbfejlesztésével állt elő: a pénzügyi, majd később a híradó területen dolgozók is a megfelelő katonai előképzettség birtokában jelentkezhettek a csendőrség adott kiképzési programjára.

csendorok_41.jpgA szellemi munka mellett a csendőrök testedzését is támogatta a rendszer (rendeztek pl különböző sportversenyeket, és a két háború között nyíltak csendőrségi gyógyüdülők is, Hévízen illetve Balatonfüreden), egészségi állapotukat már a XIX. század végén is minimum 2-3 havonta orvos vizsgálta meg. Aki szifilisz tüneteit észlelte magán, azt azonnal jelenteni kellett. 1896: ,, Fürdés czéljából rendszerint az összes szolgálatmentes legénység az őrsparancsnok vagy helyettese -vezetése alatt - együtt megy a hatóság által kijelölt fürdőhelyre. Az illem követelményeinek megfelelően a legénység fürdés alkalmával úszónadrágot vagy gatyát használjon”

A szabadidő eltöltését igen komolyan felügyelték, a csendőr szolgálaton kívül sem hozhatott szégyent a szervezetre erkölcstelen mulatozással, alkoholista életmóddal, vagy akár kölcsönfelvétellel. Eleve gyanús volt, ha valaki részletre vesz valamit, vagy két év szolgálat után sincs még megtakarított pénze. Egy gyöngyszem az 1896-os szabályzatból: ,, Sétálás alkalmával a csendőr dohányzáshoz kizárólag szivart használ; korbácscsal vagy pálczával járni, kutyát tartani vagy magával vinni tilos.” A kenőpénz, ajándék, vagy bármi hasonló dolog elfogadása, illetve a kötelesség teljesítésének ilyen feltételekhez kötése természetesen a legszigorúbban tilos volt. Szolgálati ügyekben a csendőröket szigorú titoktartás kötelezte. Ha a csendőr valahol berúgott, bajtársai SZUT-ban előírt kötelessége volt a jónép szeme elől elvonszolni, és persze utána várt rá egy igen kellemetlen beszélgetés a parancsnokával.

sarang_lajos_csaladjaval.jpgMint említettem, a csendőröknek belépéskor nőtlennek és gyermektelennek kellett lenniük, de természetesen nem kellett cölibátust fogadniuk: csendőrként már alapíthattak családot, ha akartak. Az arát ilyenkor szigorúan lekáderezték, feddhetetlen életmód és származás mellett arra is figyelmet fordítva, hogy képes-e (akár végzettséggel, akár vagyonnal) a csendőr esetleges elhalálozása esetén is méltó életkörülményeket biztosítani a hátrahagyott család számára. Persze ebben az esetben özvegyi járandóság is megillette. A csendőrnek nem lehetett mellékállása, családtagjai munkahelyét is be kellett jelentenie a parancsnokának. A képen egy Sarang Lajos nevű csendőr látható, családja körében.

Ha már a pénzügyek szóba kerültek: a csendőrök fizetése azért úgy általában nem számított túl magasnak, a javadalmazásuk az azonos szinten lévő állami hivatalnokokéval egyezett meg. A pénz mellé azonban komoly pótlékrendszer és elég rendes cafeteria járt: kedvezményes utazás, halál esetén kártérítés a hátrahagyott családnak, nyugdíj, ingyenes, illetve kedvezményes egészségügyi ellátás- utóbbi kettő akkoriban nem volt alanyi jog, mint manapság, sőt. Ahogy az állami hivatalnokok, úgy a csendőrök esetében is bőkezűen támogatta az állam a lakhatást, az illetékesek szilárd elképzeléssel rendelkeztek arról, hogy adott polcon lévő hivatalnoknak milyen környéken és mekkora házban illik laknia, és ennek megfelelő támogatást folyósítottak a részére (természetesen ellenőrizve, hogy tényleg az illő életmód elérésére fordítja-e). A felszerelés beszerzésére acsendor_04.jpg csendőr egy úgynevezett tömegbetétet kapott (melyet évente úgynevezett tömegátalányokkal toldottak meg), ez egy keretösszeg volt, ennek terhére ,,vásárolhatta meg” az egyenruháját és -a fegyvert és lőszert kivéve- egyéb felszerelési tárgyait. Amit nem költött el belőle, azt leszereléskor kifizették neki, így érdeke volt, hogy ne amortizálja a felszerelést.

A csendőrök és altisztek jutalmazására 1885-ben egy külön pénzalapot hoztak létre 51645,85 (akkori) forint tőkével, ezt a pénzt a magyar honvédelmi minisztérium kezelte, és a kamataiból osztottak jutalmat Ferenc József születésnapján az arra érdemesítetteknek. Később több magán- és egyéb alapítvány is létrejött a csendőrök támogatására. Az első világháborút követő infláció ugyan ezeknek adott egy nagy gyomrost, de aztán Horthy-rendszerben is működtek, illetve jöttek létre alapítványok.

A csendőr, mint említettem, jogosult volt nyugdíjra is, melynek összege a szolgálati idejével volt arányos. Az első 5 évet duplán számolták, de egyébként 40 év szolgálati viszonnyal lehetett a maximális, azaz a fizetéssel megegyező nyugdíjra jogosultságot szerezni. 40 év szolgálat amúgy a csendőrködés felső határa is volt, ekkor, de legkésőbb 65 éves korában a csendőr mindenképp nyugdíjba ment. A nyugdíjat ki lehetett kérni egy összegben, végkielégítésként is, ezt akkor csinálták, ha csendőrködés után egyszer végre bulizni akartak egy igazán odabaszósat vállalkozásba akartak fogni, és kellett a kezdőtőke. Az elöljárók ilyenkor ellenőrizték az üzleti terv életképességét, és csak akkor fizették ki a pénzt, ha mindent rendben találtak. A csendőrök özvegyei özvegyi nyugdíjat kaptak (ha a csendőr szolgálat közben halt meg, ezt +10 év szolgálati idővel számolták ki).

A csendőri szolgálat igen megterhelő volt az emberi szervezetre nézve, úgyhogy a kiváló kondíció és a jó orvosi ellátás ellenére ritka volt a matuzsálemi kort megérő csendőr.

50 komment

Címkék: monarchia rendőr lovas rablás csendőrség rabló megtorlás betyár rendvédelem osztrák magyar 1848 49 híres bűnözők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredddy 2015.11.05. 00:04:39

Folytatás jövő csütörtökön.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2015.11.05. 10:27:48

Köszönjük, nagyon alaposnak tűnik!

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2015.11.05. 10:38:25

Nagyszerű poszt volt! Ezt a rendőrség-csendőrség közötti különbséget eddig is kapizsgáltam, de jó volt végre látni egy tisztességes összefoglalást a témáról. Arról egyébként lehet valamit tudni, hogy az 1880-as évektől kezdve léteztek-e "polgár/mező őrségnek" megfelelő önkéntes szervezetek - vagy az állam ez esetben sikeresen monopolizálta a rendvédelmet? Napjainkban igencsak nehezen igazodok ki abban, hogy ezek a valamik végül is mire jók és milyen jogosítványaik vannak egy tisztességes rendőrhöz képest.

Fredddy 2015.11.05. 10:52:46

@tiboru: még négy rész lesz:)

@sirdavegd: erről majd a 8. fejezetben lesz szó. Az állam egyáltalán nem monopolizálta a rendvédelmet, a nagyobb települések továbbra is önállóan oldották meg a belterületeik védelmét. A rendőrség államosítása csak a Horthy-rendszerben történt meg. A községi rendőrök mellett sok más egyéb rendvédelmi szervezet működött: a kisebb településeken is voltak csőszök és éjjeliőrök, valamint az erdőt, mezőt, vasutat meg ilyesmiket kötelező volt fegyverrel őriztetnie a tulajdonosának, és ezek a biztonsági őrök is kaptak rendvédelmi hatásköröket.
Konkrétan polgárőrségről nem tudok, de mivel ahány település, annyi megoldás, simán lehetett, hogy valahol fizetett éjjeliőrök és fogdmegek helyett/mellett önkéntesek is szolgáltak.

A polgárőrségek nagyobb arányú elterjedése az első világháború alatt történt, ekkor a csendőrök a fronton voltak tábori csendőrként, a hátország közbiztonságával nem tudtak a megszokott színvonalon foglalkozni. De erről is lesz szó.

djangyu 2015.11.05. 13:01:18

állat jó poszt volt, bár sok újdonságot nem tartalmazott számomra... :D mondjuk több rendvédelmi előzmény-kapcsolódás-viszony többet mondott volna (gondolok pl. a Mossos d'Esquadrára/Jägerek és a csendőrség kialakulása közti viszonyra), de remélem, majd az is sorra kerül valamikor...

Fredddy 2015.11.05. 13:28:48

@djangyu: az előzményekről ennyit terveztem írni, a folytatásban inkább a csendőrség mindennapi életéről lesz szó.
Ha valamivel ki tudod egészíten, örömmel fogadom!

tucano 2015.11.05. 14:36:29

Ez nagyon jó! Kíváncsian várom a folytatást!

2015.11.05. 19:16:37

Nagyon jó lett! Volt egy mondás abban az időben, rendőr a rendre, csendőr a csendre, finánc a fingra vigyáz. Bár ezt inkább a fináncok szivatására találták ki.

Valahol olvastam, hogy a két háború között valamelyik vasútállomáson két napszámos aratóbanda összebalhézott. Jött két csendőr, levették a szuronyt és a szíjnál fogva elkezdték a fejük felett forgatni a puskát és elindultak a tömegbe. Elég hamar vége lett a bulinak.

Fredddy 2015.11.05. 19:28:27

@Hadrian77: puskát így használni súlyosan szabályellenes volt:) Egyébként lesz szó a korabeli tömegoszlatási módszerekről is.

butyko 2015.11.06. 01:51:09

" A csendőr nem verekszik,hanem lő! Ha mégsem teszi,megbüntettetik."
- olvastam valahol. Várom a folytatásokat!

Fredddy 2015.11.06. 06:51:46

@butyko: talán a következő részbe már belefér a fegyverhasználat, ha nem akkor két hét múlva. Alapelv volt, hogy mindent csak rendeltetésszerűen használni: karddal vágni, szuronnyal szúrni, puskával lőni. Ha a szép szó nem használt, akkor a kard jött egyből, és igen, ha lőni kellett, akkor lőni kellett.

2015.11.06. 08:10:46

@Fredddy: kardlapozás is belefért? Vagy az inkább városban, lóról volt jellemző?

Fredddy 2015.11.06. 08:40:37

@Hadrian77: azt a rendőrök meg a katonák csinálták. Tömegoszlatásnál a csendőrök felszólítás után szuronyrohamoztak, ha az nem jött be, akkor lőttek. Igazából én azon csodálkoztam, hogy milyen kevés csendőr volt ezeknél a lázongásoknál, híres sztrájkoknál a helyszínen. Több ezres agresszív tömegre ilyen max 15-20 fő, de akár kevesebb.
A gyalogos csendőrnek amúgy csak 1918-ig volt kardja.

A fegyvertelen támadót volt szokás karddal hárítani, egyszerűen az arcába kellett baszni a delikvensnek. Ha már kapája, vasvillája volt, akkor mehetett, ami belefér, lövés, szúrás, bármi, a csendőr nem kockáztathatta az életét, hogy veszélyes bűnözőt élve elfogjon.
Érdekes, hogy a korabeli előírások a fejet nem, csak a törzset tartották lehetőség szerint kímélendő területnek, gondolom, abból indultak ki, hogy a fej valamennyire mégiscsak kemény, egy has- vagy mellkasi sérülést viszont a korabeli viszonyok között sokkal nehezebb túlélni, mint ma, amikor kijön a rohamkocsi és mindenféle trükkös módszerekkel életben tudják tartani a pacienst, amíg beérnek vele az intenzívre és rákötik a még komolyabb gépekre.

2015.11.06. 08:54:24

@Fredddy: a kiképzés alatt biztosan megtanultak összehangoltan mozogni 15 fős csoportban is, ha pedig azt is megtanították neki, hogyan szedjék ki a hangadókat a tömegből, akkor hamar le lehet szerelni a lázongókat.
A kard használt jópofa dolog, nem csak éle van neki. :)

Fredddy 2015.11.06. 09:05:59

@Hadrian77: Tüntetés esetén néhány erősebb csendőrt ki kellett jelölni a hangadók elfogására, de konkrétabb eljárás leírását nem találtam meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt, bár erős a gyanúm, hogy erőszakos tüntetés hangadóinak kiszedését leginkább a céllövészet keretében gyakorolták.

Fredddy 2015.11.06. 09:07:44

@Hadrian77: a fegyvereket ,,katonai módon" kellett használni, azaz a karddal lehetőség szerint vágbni kellett. Markolattal ütni, meg ilyesmit csak végszükség esetén, például nagyon szűk helyen volt szabad.

Geronim0 2015.11.06. 09:17:21

Ez nagyon tetszett! Türelmetlenül várom a folytatást. Akartam már olvasni a csendőrségről, de lusta voltam összeszedni a szakirodalmat, örülök, hogy megtetted helyettem :D

ihasz laci 2015.11.06. 10:22:37

nagyon jo iras, foleg a bevezeto tetszett a kezdetekrol.
arra nagyon kivancsi vagyok, hogy az iro hol talat ra a rozsa sandor asztalos meg a betyar evo malacos sztorikra? ilyen regi legendakat szivesen olvasgatnek tobbet is.

Fredddy 2015.11.06. 11:59:18

@Geronim0: szerencsére ma már kiadtak pár többé-kevésbé korrekt könyvet a témáról, és a cikkben említett korabeli kiadványok is elérhetőek, de igyekeztem egy-két munkásmozgalmibb forrást is tanulmányozni és beleszőni a cikkbe. Csak, hogy mindkét oldaláról meg legyen világítva a téma :)

@XJ8: köszi! A mestergerenda mindenkori túloldalát safe havenként használó betyárok történetét apámtól hallottam, egyszer a helyszínen (a csárda mondjuk már nincs meg), ahogy azt a folklórban kell:) A többi Szerepi Nagy Attila Karcagi legendárium c. könyvéből származik, a régi karcagi életről szól, meg van benne egy csomó helyi adoma. Érdekes olvasmány, nem csak karcagiként üt, én mindig szerettem az olyan írásokat, ahol átjön, hogy a régi emberek pont ugyanolyan piszkos fantáziájú huncut zsiványok voltak, mint a maiak.
A betyárvilágról nem akartam hosszan írni, az önmagában egy legalább ekkora cikk lenne, úgyhogy gondoltam, inkább csak példákkal illusztrálom, miről van szó. A mindennapok érzékeltetéséhez viszont szemléletesebbek ezek a kisstílű(bb) helyi legendák, mint a Rózsa Sándor-sagához hasonló nagy, epikus betyárkalandok.

ihasz laci 2015.11.06. 13:37:56

@Fredddy: a betyar evo cocakrol a ,bloff' cimu angol film jutott eszembe. ott nem kondas hanem maffiozo volt aki malacokkal tuntette el az ellenfeleit:)
azt a legendariumot tuti el fogom olvasni, koszi, hogy megadtad a cimet.
a masodik reszt pedig mar elore varom!

Fredddy 2015.11.06. 16:25:34

@XJ8: a Hannibal Lecter kalandjaiban is volt malaccal etetés...

[spoiler]

...vagy legalábbis megpróbálkoztak vele :)

[/spoiler]

Kullancs1983 2015.11.07. 10:55:59

@Fredddy: Írtad, hogy "a csendőr a katona továbbfejlesztésével állt elő". De mi vitt rá valakit, hogy katonatisztből csendőrtiszt legyen? A katonaság presztízse nagyobb volt, a pénz se lehetett rosszabb... Előmeneteli lehetőség? Vagy a tartalékosokból lehettek így hivatásosok?

Papp Sanyi 2015.11.07. 12:29:52

Említetted a kutyavezetést. Ez azt jelenti, hogy voltak szolgálatban kutyák is a csendőrségben? Erről lehet tudni közelebbit?

Ja és miért nem sétáltathatott szabad idejében kutyát a csendőr? :O

Kiváló írás, várom a többi részt is!

Főgebra 2015.11.07. 12:39:20

@Fredddy:
A Gyilkos elmék című Szabó család hosszúságú sorozat x évad y epizódjában, 97 áldozatot ettek meg a cocák!

tudi 2015.11.07. 13:57:21

Gratulálok, nagyszerű lett. És igen részletes, ahogy az öregektől hallottam vidéken elég nagy riszpektje volt a csendőröknek.

Timár Lénárd 2015.11.07. 14:36:39

@Papp Sanyi: A két világháború között úgy tudom, hogy volt már példa kutyás egységekre is (de erről a későbbi cikkekben valószínűleg a szerző is tenni fog említéseket)
@Kullancs1983: Éppen ez a volt a magyarországi csendőrség "tragédiája" is. Kevés csendőr"dinasztia" alakult ki ugyanis: Ennek összetett okai is voltak. A fenti cikkben elsikkadt a házasság kérdése, ami azért sokkal súlyosabb problémát is jelentett: egyrészt mint "katonai" intézményt, őket is sújtotta az OMM hadseregeiben alkalmazott házassági kaució intézménye, amely a közölt feltételek ellenére elég keveseknek tette lehetővé a szolgálat közbeni házasodást (vagy vonzóvá)

Timár Lénárd 2015.11.07. 14:52:17

@Timár Lénárd: Másrészt csendőri hivatás presztízse* (minden ellenkező anekdota ellenére: a "riszpekt" és a fizetés nagysága más fogalmakat takarnak) igen elég alacsony volt: Az általad említett "hivatásos katonatiszti" réteg számára (amely egyik szinonimájaként használják a dzsentrit is) mint írtad, egyértelműen egyfajta deklasszálódását jelentett a csendőri pálya: Éveket kellett egy "isten háta mögötti" vidéken eltöltenie mindenféle tyúktolvaj kergetésével és igaz, hogy - az egyik legkisebb presztízzsel járó - állami munka volt legalább, de a szolgálat jellege (és hogy "bért" kaptak) miatt a dzsentri felfogás alapján eléggé dehonesztáló munkának számított. Emellett eléggé bizonytalannak is számított (a tisztek számára). A toborzás nehézségeiről esett szó, de Trianon után is sok elbocsátásra került sor (és sok volt csendőrtiszt - a tőlük elvárt életmód fenntartásának szükségessége miatt - nem éppen a törvény világos oldalán kötött ki. Lásd a Kodelka-esetet). Ezt nevezték egyébként eredetileg B-listázásnak.
*(Hogy közelmúltbeli példával éljek: a tanárok/orvosok presztízse a Kádár-korban magasabb volt, mint a maszek autószerelőkké, de anyagi helyzetük nem éppen így alakult)

Timár Lénárd 2015.11.07. 14:59:41

@Timár Lénárd: Az ún. "polgári" osztályok számára pedig - "vidéki" jellege miatt - éppen úgy került "hivatás" volt a csendőri. Belevéve a munkásokat is, inkább az önkormányzati rendőrségeket választották.
Mint a cikkben szerepel, a legénységi és az altiszti réteg a parasztság soraiból került ki döntő módon, de mind az intragenerációs (az alkalmassági feltételek miatt), mind az intergenerációs mobilitás szinte nem is létezett körükben. Utóbbi lehetetlen is volt szinte a korabeli házassági szokások és a szabályozások alapján.

Fredddy 2015.11.08. 00:11:05

@Kullancs1983: erről egy korabeli csendőrtisztet kellene megkérdezni:) Én arra tudok gondolni, hogy a Monarchia tisztikara azért egy kifejezetten elitista társaság volt, a szép szavak ellenére nem biztos, hogy egy vidéki vasutas fiának ugyanakkora esélye volt előrejutni, mint gróf Senkyházyénak. Csendőrként viszont a saját fajtája körében volt.

@Papp Sanyi: voltak, de sajnos sok konkrétumot nem találtam, a következő részben inkább csak említve lesz pár mondat erejéig. Főleg a határcsendőrség használt kutyákat. A hobbicélú kutyatartást (a házőrzőket ugye nem sétáltatják pórázon) gondolom, afféle dekadens úri hóbortnak tekintették.

@tudi: bizony, a csendőrnek volt egyfajta tekintélye. Nem bratyizott, nem lehetett megvesztegetni, és nem szarozott, ha valakivel gond volt

@Timár Lénárd: jó, hát kellően magasról nézve minden munka alantas, a dzsentrik meg alapból hajlamosak voltak a valóságtól elszakadni (lásd Mikszáth Kálmán bármelyik írása), bérért dolgozni pfuj, aztán mikor már az utolsó elzálogosítható birtok is odalett, jöhetett a dicső öngyilkosság.
1945 előtt a lakosság alsó 80%-a számára az állami állások úgy általában magas presztízzsel bírtak, időjárástól és terméstől független biztos fizetés, szolgálati lakás, nyugdíj, a Regős Bendegúzok a seggüket a földhöz csapkodták örömükben, ha egy ilyen helyet sikerült elcsípniük. Persze biztos volt olyan, aki csak azért is inkább nézte a saját földjén a tehén farát, mint hogy népelnyomó kakastollas, vagy szénlapátoló mozdonyvezető legyen, de azért nem lehettek olyan sokan az ilyenek.

Házasság-témába nem akartam belebonyolódni, változott is a pontos szabályozás menet közben. Azt könnyű belátni, hogy a női emancipáció korabeli szintjén valószínűleg nem túl sok olyan nő volt, aki saját erőből össze tudott hozni a családnak egy korrekt életszínvonalat, ugyanakkor megelégedett férjként egy közcsendőrrel.

A Trianon utáni helyzetről majd a maga helyén, az első világháborúban a szervezet (a harcoló hadsereg nagy tábori csendőr-igénye miatt) nagyon felhígult, a Horthy-rendszer hajnalán meg egy csomó gyanús fehérterrorista/különítményes alak is csendőrként akart a tutiban benne maradni. A leghíresebb ilyen eset a Léderer-Kodelka-ügy, ahogy írod is, erről is lesz egy bekezdés.

Timár Lénárd 2015.11.08. 07:03:02

@Fredddy: Arra utaltam, hogy a csendőrség utánpótlási merítése igen szűk körű volt (amelyre egyébként a cikked is utal): a közlegényi és altiszti rétegé elsősorban a már parasztságé, a tiszti réteg a "dzsentrié" (amelynél azt akartam kiemelni, hogy minden állami állás közül a csendőri volt az egyik legkevésbé megbecsült).
(Mondjuk én tényleg csak a két világháború közötti és közvetlenül utáni csendőrség történetével foglalkoztam elsősorban kutatásaim során érintőlegesen).
A vesztegetés kérdésével pedig nem értek veled azért teljesen egyet. Jóval bonyolultabb kérdéskör ennél az egy mondatnál: egyrészt a közlegényi és altiszti réteg - források alapján - elfogadott olyan ajándékokat és szolgáltatásokat, amelyeket az a társadalmi csoport, amelyből származott nem tekintett elutasítandónak, de a társadalom más csoportjai számára (és akár a szabályzat szempontjából) azok voltak (magyarán mivel paraszti közegből származtak az egy ingyen sörön túlmentek, de mivel olyan közegben végezték munkájukat, amelyben a hasonlók - pl.: egy-két tyúk adása a csendőr uraknak - nemcsak eltűrtek, hanem elfogadottnak számítottak, ezen senki sem akadt fent környezetükben). De a korrupció rájuk tényleg nem volt jellemző modern értelemben véve.

Hiryu2,01 2015.11.08. 12:13:20

Huuhh....

nagyon jó. csak gratulálni lehet!

A felvételi követelmények jó részét talán ideje lenne újból használatba venni.....

Timár Lénárd 2015.11.08. 13:44:10

@Hiryu2,01: Nem éppen, mert jelentős részben elavultak, feleslegesek és/vagy ma is követelmények. Pl.: írni és olvasni tudást lehet, hogy megköveteltek, de mint boncolgattuk itt feljebb eleget, a jelentkezők alacsony száma miatt - főleg a megalakulása környékén - ettől azért részben eltekintettek. A már említett - ellenőrizhetetlen - követelmény, hogy járőrözés közben a párok egymás között ne "léha" dolgokról beszélgessenek, hanem a művelődést/kulturálódást segítsék elő így az elején az írásra-olvasásra tanítást jelentette olyan Nagy Alfrédos formában: bemagolni a szabályzatot. Sok csendőr kezdetben ugyanis nemcsak funkcionálisan, hanem ténylegesen analfabéta volt. (Mondjuk legalább úgy összeválogatni a párokat, hogy ez ne okozzon gondot, tehát ne a klasszikus vicc értelmében képzeljétek el).
A testméret-megkötésnek is, ha volt valami értelme, ma már teljesen felesleges. (Sajnos a nyelvtudás is, legalábbis ha szolgálati hely szerint nézzük).
A katonáskodás is, amelynek fő oka nem az ott megszerzett tudás volt, hanem hogy a korabeli felfogás szerint ezáltal vált a férfi igazi "polgárrá" és ami még fontosabb "úriemberré".

Timár Lénárd 2015.11.08. 13:44:45

@Hiryu2,01: Bár hogy most átgondolom, valószínűleg nem ezekre a pontokra gondoltál. :)

Fredddy 2015.11.08. 14:29:52

@Timár Lénárd: a követelmények között a katonai alkalmasság nem a teljesített katonai szolgálatot jelentette! Hanem azt, hogy a sorozáskor megejtett alkalmassági vizsgálat feltételeinek kellett megfelelni, tehát nem lehetett pl csökkent látóképességű, vagy ilyesmi.

Timár Lénárd 2015.11.08. 14:43:45

@Fredddy: Igen, itt úgy tűnik visszaolvasva rosszul fogalmaztam meg a dolgot. Attól még viszont áll, hogy ez inkább a "teljesjogú gentleman" státusz elnyerését jelentette, mint valami szigorú alkalmasság- vagy tudásbeli feltételt

Timár Lénárd 2015.11.08. 15:18:02

@Fredddy: Egyébként eddig jó a cikk. (viszont félem a későbbieket, mert általában ott szokták elrontani mások a dolgokat).
P.s.: Ismered a következő tanulmányt (az egyik legújabb tanulmány a témában - és szerintem a legalaposabb)? Molnár Judit (2013): "Ürügy a deportálás" A csendőrök felelősségre vonása 1945 után. Gyarmati Gy. - Lengvári I. - Pók A. - Vonyó J.: Bűnbakok minden időben. Kronosz Kiadó - MTT - ÁBTL. Pécs-Bp. 332-349. p.

Fredddy 2015.11.08. 16:10:54

@Timár Lénárd: Ezt a tanulmányt nem olvastam, de megpróbálom valahogy megszerezni.

Mitől félsz a későbbieket tekintve?

Timár Lénárd 2015.11.08. 16:23:32

@Fredddy: Nem személyes dolgok miatt, csak éppen a későbbi témáknál szoktak mások (ahogy az első bekezdésben szerepelt) eltérni a forrásoktól erősen (Pont a fenti tanulmány fejti ki részletesen, ill. itt egy cikk: www.es.hu/molnar_judit;szamit-e_hogy_volt_emberseges_csendor_is;2012-10-17.html)

Fredddy 2015.11.08. 18:58:45

@Timár Lénárd: ja, azt hiszem, értem... Ne izgulj, nem akarom sem angyalokként mennybe meneszteni, sem ördögökként bemutatni a csendőröket.
A cikksorozat nagy részében egyébként nem ilyen politikailag-világnézetileg oda-vissza marcangolható (és marcangolt) dolgokról lesz szó- persze nem maradnak ki, hiszen ha csendőrök, akkor ezeket is meg kell írni, de engem ebben a témában legjobban az 1881-1945 közötti bűnüldözés módszerei, mindennapjai érdekelnek. Ezeknek szenteltem a legnagyobb teret, mert ezek a legtöbb könyvből kimaradnak, vagy csak utalásszinten vannak meg: tudniillik leírják szépen, hogy mikor milyen csendőrkerület alapult, de arról, hogy végülis konkrétan mi a búbánatos lófaszt csinált egy csendőrjárőr, mikor kiment a faluba, sehol semmi. Forrásként főleg a cikkben említett korabeli csendőrségi kézikönyveket, szabályzatokat és egyéb segédanyagokat használtam.

pallee 2015.11.09. 08:45:14

@Hadrian77: Halas György Vörös lámpák az utolsó kocsin c. könyvében van róla szó. Ha jól emlékszem 1942-43-ban lehetett Murakirály-Perlak állomáson.
A vasárnapi munkásvonat többszöri megkésleltetése miatt kértek csendőri erősítést. Az egyik járőrt ellökték és azután vágtak rendet. Ír még lábra ejtett puskatusról és szekéren elvitt rendbontókról. Viszont a vonat többet nem késett.

Egy ennél durvább esetről is szó van benne, amikor a községi orvos nevelt lányát akarja megerőszakolni a próbacsendőr, de elverik és elmenekül.

pallee 2015.11.09. 10:14:29

@pallee: Még egy csendőrséggel kapcsolatos történet van a könyvben. Amikor Érden forgalmistáskodik, akkor orvvadászat után összefut a csendőrökkel, akik észreveszik, hogy a fácántollak kilógnak a köpenye alól. Emiatt megbüntetik és egy időre bevonják a leventepuskáját.

Minorkavidor 2015.11.13. 18:06:27

Freddy!

Gratulálok! Izgalmas és érdekes, meg vitára is késztető témaválasztás.

Néhány kiegészítés és pontosítás:

1: „Magyarországot ebből hat boldogította, amiből egy Erdélybe, egy Horvátországba”
Erdély 1849-1867 között nem volt a Magyar Királyság része, majd a kiegyezés után újra ki kellett mondani az uniót rossz magyarsággal kifejezve. Horvátország meg önálló szervezettel bírt (lásd pl. a történelmi Magyarország kifejezést: 282.000 km²-t és 18,2 millió lakost mondunk a Trianon előtti időkre és ezekből az adatokból számítjuk a veszteséget, pedig az ország teljes államjogi területe Horvátországgal és Fiuméval együtt 325.000 km² és 20,8 millió lakos).

2: „ Emellett lehetőleg vidéki származásúnak kellett lenniük „”
Az általad említetteken túl azért is, hogy „ne legyenek megfertőzve a városi eszméktől.”

3: „ igyekeztek őket a gazdagabb parasztság soraiból toborozni, ez azonban nem mindig jött össze, szegényebb parasztokat is be kellett venni.”
A Horthy-korszakban a fenyegető létszámhiány miatt a legénységi állomány zömét ténylegesen a szegényparasztság soraiból, - nálunk Tolnában- a keményöklű béresek közül toborozták. Ugyanis a gazdagparasztság fiainak anyagilag nem érte meg a szolgálat.

4: „Azt ellenben kifejezetten támogatták, hogy a csendőrök a helyi intelligenciával, illetve a vezető réteggel jóban legyenek-„
Ezt elsősorban a házas csendőrök tehették meg: a bíró, a jegyző, a pap/lelkész (protestáns felekezetűek esetén), postamester, tanító esetleg a gazdagparasztok családjai jöhettek szóba, de az esetek zömében a csendőrcsaládok egymás közt élték a szolgálat által is erőst korlátozott társasági életűket.

5: „A rendszer támogatta azt is, hogy a csendőrök szabadidős tevékenység során is a szolgálat ellátásához szükséges dolgokat sajátítsanak el. Szerették például, ha egy csendőr gépírni, vagy rajzolni tanult.”
Aczél elvtársat megelőzve már itt megjelent a 3T (támogatott, tűrt tiltott)
Támogatott: sportok, az őrsök anyagi lehetőségeinek szűkös volta miatt elsősorban a futás, futball, illetve víz közelben az úszás.
Az olvasás lehetett támogatott (Gárdonyi, Jókai, Madách, Mikszáth) és tiltott (Ady, József Attila, Móricz, Radnóti és a népi írók).
Tűrt kategóriába azok a kedvtelések tartoztak, amelyek nem voltak a szolgálat ellátásának hasznára, de ártalmára sem. E körbe tartozott a horgászat, sakkozás, dámázás, hangszeres zenélés, a festészet, színház, mozi és múzeumlátogatás.

6: „a két háború között nyíltak csendőrségi gyógyüdülők is, Hévízen illetve Balatonfüreden),”
A gyógyfürdő használat érdekessége, hogy nem csak külön volt elszállásolva a tisztikar és a legénységi állomány, hanem még külön gyógymedencéket is használtak!

7: „csendőrként már alapíthattak családot, ha akartak”
Ezt a felettes szervek igencsak megnehezítették, mert a családos csendőr csökkent értékűnek számított és a fiskus számára is igen sokba került. Kvótákat vezettek be, kerületenként max. 20 %, őrsönként a legénységi állomány max. 50 %-a lehetett nős, a valóságban 15 % körül alakult az őrsökön szolgáló házasok aránya. Nemcsak %-os, hanem élet-, és szolgálatkori kvóták is voltak: minimum 28 életév, illetve 6 év szolgálati idő. A gazdasági világválság hatására az életkort 30 évre emelték. A kérvény útja az őrsparancsnoknál kezdődött és a BM illetékes osztályvezetőjénél végződött, a végső döntést az osztályvezető hozta meg. Az engedély nélkül nősülő csendőrt azonnali hatállyal leszerelték. A mennyasszony lekáderezésénél a végzettség vizsgálatánál nemcsak a 6 osztályos minimum volt megállapítva, hanem a maximum is, mely 4 polgárit jelentett. Ezen kívül vizsgálták az ara nemzethűségét is, melybe a nemzetiségi és vallási hovatartozás is beleszámított: zsidó, cigány és a németet leszámítva egyéb nemzetiségi nem volt jó jelölt. Vizsgálták az ara rokonságának előéletét nemcsak politikai, hanem büntetőjogi szempontból is. Az anyagi háttér vizsgálatánál,,- az azt lefolytató őrsparancsnoknak- leltárba kellett a mennyasszony teljes stafirungját az abrosztól kezdve az intim fehérneműig!A nős csendőr azonnal kilépett a közgazdálkodásból, mely után jelentős összeget kapott, bár gyakori panasz volt, hogy ilyen esetekben alulszámolták a neki járó összeget. Azonnal megillette a családi pótlék és a szállás illeték, és az ehhez kapcsolódó bútorbér is, mivel a gyakori áthelyezések miatt nem érdemesebb volt bérelni a bútorokat, mint venni. Hétköznap csak enni és aludni járt haza, ugyanúgy teljesítenie kellett a heti minimum 36 órás járőrszolgálatot. A hétvégék elvileg szabadok voltak, de ha az őrsparancsnok valami miatt pikkelt rá, akkor hétvégén osztotta be járőrbe.

Minorkavidor 2015.11.13. 20:57:39

Folytatás:

8: „Aki szifilisz tüneteit észlelte magán, azt azonnal jelenteni kellett.”
Ez úgy fordulhatott elő, hogy egy jó csendőrnek a szabályzat szerint ugyan egy szerzetes erényeire lett volna szüksége, de mivel nem herélték ki, így a micsodája természetes módon felállt. Csakhogy a házasságon kívüli kapcsolatnak nem a falu volt,- és ma sem az- az ideális terepe. Azt is keményen büntették, ha a csendőr asszonyokat hozott hírbe, vagy lányokat rontott meg. Maradtak a prostituáltak. Ezt csak akkor büntették, ha kiderült, diszkrét működés esetén szemet hunytak felette. Elvégre a felettesek is férfiak voltak:)) Egy csendőrorvos visszaemlékezései szerint a testülettől egészségügyi okok miatt leszereltek fele nemi beteg volt! A Magyar királyi Csendőrség Felügyelője lobbizott is a „Veto” óvszer mellett a belügyminiszternél:
„ A m.kir. Belügyminiszter Úrnak!
(VI.c. osztály)
Budapest, 1937. május 15.

A 164.202/VI.c.-1937 számu rendeletre javaslom a „Veto” óvszer mellett való megmaradást. Az új óvszerek nincsenek olyan alaposan kipróbálva, hogy ezeknek a használatát a bevált „Veto” óvszer mellett javasolhatnám. A „Veto” óvszer használata, megfelelő iskoláztatása és ellenőrzése már annyira be van gyakorolva az 1932. évben1679/csf. szám alatt kiadott rendelet alapján, hogy új óvszerek alkalmazása csak hátrányos lenne. A „Veto” óvszer hasznos voltának igazolására csatoltan felterjesztem a csendőrségnél 10 év alatt előfordult nemi betegségekről szóló szám és százalék szerinti kimutatást.

A csendőrlegénységnél előfordult nemi betegségek

Év 1927 élelmezési létszám 9.701
nemi betegségek: kankó 224
Lágy fekély 11
Kemény fekély 33
Bujakór 118
Összesen 386
% 3,98
1928 élelmezési létszám 8.963
nemi betegségek: kankó 189
Lágy fekély 14
Kemény fekély 36
Bujakór 74
Összesen 313
% 3,49
1929 élelmezési létszám 7.780
nemi betegségek: kankó 166
Lágy fekély 13
Kemény fekély 17
Bujakór 98
Összesen 292
% 3,75
1929 élelmezési létszám 7.780
nemi betegségek: kankó 166
Lágy fekély 13
Kemény fekély 17
Bujakór 98
Összesen 292
% 3,75
1930 élelmezési létszám 7.310
nemi betegségek: kankó 108
Lágy fekély 18
Kemény fekély 18
Bujakór 42
Összesen 186
% 2,54
1931 élelmezési létszám 7.477
nemi betegségek: kankó 89
Lágy fekély 7
Kemény fekély 14
Bujakór 20
Összesen 130
% 1,74
1932 élelmezési létszám 7.336
nemi betegségek: kankó 81
Lágy fekély 14
Kemény fekély 14
Bujakór 36
Összesen 145
% 1,94
1933 élelmezési létszám 7.352
nemi betegségek: kankó 98
Lágy fekély 27
Kemény fekély 19
Bujakór 33
Összesen 177
% 2,40
1934 élelmezési létszám 7.266
nemi betegségek: kankó 93
Lágy fekély 18
Kemény fekély 12
Bujakór 45
Összesen 168
% 2,31
1935 élelmezési létszám 7.503
nemi betegségek: kankó 73
Lágy fekély 17
Kemény fekély 12
Bujakór 22
Összesen 134
% 1,65
1936 élelmezési létszám 7.465
nemi betegségek: kankó 83
Lágy fekély 10
Kemény fekély 16
Bujakór 36
Összesen 145
% 1,94

GergoV 2015.11.30. 23:28:54

Kiváló poszt! Most láttam az első részt, még csak ezen vagyok túl (sajnos).

A rendfenntartás háromféle modelljével kapcsolatban: pár éve elkezdett foglalkoztatni a téma, és akkor összegugliztam-wikipédiáztam magamnak, hogy is van a law enforcement a világban.

Az USA-ban kicsit vegyesebb a kép, ott az önkormányzati/megyei/egyetemi sheriff/police patchwork és a viszonylag későn ('20-as évek, ha nem tévedek) létrehozott FBI mellett még van állami rendfenntartás: a U.S. Marshall rendszer képviseli a szövetségi államot a tagállamokban, de ők kevesen vannak és inkább nyomoznak/task force-kodnak, míg a "klasszikus" csendőri szerepet az állami rendfenntartók, pl. a Texas Rangerek, vagy a State Trooper/State Police néven futó alakulatok töltik be. Tipikusan ők felügyelik az autópályákat, országutakat is, ami az öreg kontinensen is jellemző csendőri feladat.

Ha jól emlékszem, az országban összesen vagy 17 ezer különböző rendvédelmi szerv létezik...

Az is érdekes még, hogy Európában és a világban a történelmi előzmények és az eltérő fejlődési útvonalak, helyi sajátosságok okán viszonyulnak a csendőrséghez és az állami rendfenntartó szervekhez az egyes országok. Jellemző, hogy ahol van csendőrség, vagy annak megfeleltethető szerv, ott szervezetileg a hadügyhöz, de operatívan a belügyhöz tartozik.

Skandináviában úgy tudom, csak a rendőrség van, és a hadsereg lát el némi rendfenntartó feladatot, ha kell. A brit rendszer inkább területi elvű, de vannak spéci rendőrségek (nuklárs, Ministry of Defence Police, meg a közlekedésiek), csendőrségnek talán ezek felelnek meg valamennyire, de amúgy nincs ilyen.

A hollandok annyira nem szerették Napóleon zsandárjait, így ott van a rendőrség mellett csendőrség, de visszakeresztelték a korábbi francia néven Marechaussee-ra. (Asszem ékezet nélkül.) Nekik egyébként a parti őrségük számít még csendőrségnek és tagja a zsandárok nemzetközi szervezetének. A belgák a pedofilbotrányok után inkább egybeolvasztották a rendvédelmi szerveket, a rendőrség nyert, mert így hatékonyabb, a párhuzamosítás rontotta az eredményességet és elveszítették a rendvédelmi szervek a respektjüket.

Franciaországban egyre inkább összeolvad a kettő funkcionálisan: itt hagyományosan a vidék rendfenntartó szerve volt a zsandár, de a nagy arányú városiasodással már nem sok értelme van a megkülönböztetésnek, az egykori katonás csendőrség egyre inkább nyomozó-bűnüldöző szerv is. Ibériában a központi államnak is van csendőrsége (Guardia Civil), meg a baszkoknak és a katalánoknak saját, a rendőrségek mellett. Olaszországban a csendőrség az igazán respektált rendvédelmi erő, amúgy helyi rendőrségek vannak, de néha rájuk vetül a korrupció és a helyi bűnszervezetekkel való összejátszás gyanújának árnyéka (khmm...).

Ausztriában a belgákhoz hasonlóan, az EU-s reformálás hatására szűnt meg a csendőr-rendőr felosztás (vidék-város), itt már csak Polizei van. A németeknél a Landesjaegerek, a magyarhoz hasonlóan, a II. vh-s tevékenységük miatt kompromittálódtak és vált rossz emlékké, de van központi, szövetség rendfenntartó erő, a Bundespolizei (csak már kék, nem zöld), ez ott olyasmi, mint a csendőrség (az állam rendőrsége).

Keletebbre, a Balkánon a szocialista rendszerben milíciák voltak (=a nép rendőrsége...), de Romániában, Szerbiában, Bulgáriában ismét van zsandár: ők olyasmik, mint nálunk a készenléti rendőrség, és ők kommandóznak is.. Ja igen, nálunk amúgy ők a "csendőr", a katonailag szervezett rendőri alakulat, meg a TEK, csak nem hívjuk így, mert rosszul cseng a név (már akinek, de ebbe ne menjünk bele). Görögországban pont fordítva történt, ott is összeolvasztották a csendőrséget a rendőrséggel, ahogy Irakban, Iránban is. Törökországban van csendőrség, a vidéket, a lázongó kurd vidékeket és az autópályákat felügyelik, azt hiszem, a határokat is. Kínában van még kettős rendszer, itt van rendőrség és Armed Police, rendfenntartó katonaság. Vissza a közelebbi keletre: Oroszországban, Ukrajnában a készenlétisek töltöttek be valami ilyesmi státuszt (OMON, Berkut) a rendőrség mellett.

Kanadában a helyi rendőrségek (kicsit mint USA) mellett ott vannak a vörös zubbonyos lovasrendőrök, vagyis - francia nevük őrzi - a királyi csendőrök.

Svájc pedig igazi érdekesség: ott csendőrnek hívják a francia tartományokban a rendőrséget, de csak a nevükben azok. Észak-Afrikában több helyen van még kettős rendszer, ami francia hagyomány (Marokkó, Algéria pl.), Latin-Amerikában meg attól függően, milyen a helyi, nyilván a gyarmatosítóktól megörökölt helyi hagyomány. Brazíliában a fegyveres rendfenntartó szerv vidéken Policia Militar, és katonásan szervezett, Argentinának, Chilének azt hiszem, nincs külön csendőrsége, Venezuelának van.

A brit fehér gyarmatokon - Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrikai Közt. - úgy tudom, nincsen csendőr, ide ugye nem ért el a napóleoni hagyomány, sőt, egész máshogy viszonyulnak hozzá a helyi lakosok, mint a frankofónok.

Remélem, nem hibáztam el semmit, valahogy így néz ki a világ csendőrtérképe...

Fredddy 2015.12.01. 15:29:15

@GergoV: jó kis összefoglaló, köszi:) Ha egy kicsit kibővítve, meg rendesen megszerkesztve írnád meg, egy cikk is kijöhetne belőle.

Az amerikaiakba jobban nem akartam belemenni a feltétlen szükségesnél, igen, az önkormányzati és a szövetségi szint között még van tagállami is. Gondolkozom amúgy egy amerikai rendőrös cikken, velük a magyarok talán többször is találkoznak, mint az itthoniakkal (a lakosság túlnyomó része többször néz tévét, mint ahányszor rendőrrel beszél :P), de pont ezért lenne benne ráció, hogy egyszer valaki magyarul is normálisan megírja őket.

GergoV 2015.12.01. 18:37:25

@Fredddy: Köszi!

Kicsit felületes volt a kutatásom, meg nem is jegyzeteltem, de szívesen megírnám. Neki kellene menni kicsit a témának. Még akár úgy is, ha te viszed az USA-t. ;)

Fredddy 2015.12.02. 22:41:27

@GergoV: hát, azért nem holnap lesz, mire egy ekkora témából cikket írok:) De meglátjuk. Igazából arra is gondoltam, hogy nem az egész USA-t írom meg, csak mondjuk a NYPD-t, de azt részletesebben.

Bandibacsi34 2020.08.28. 00:57:40

Zseniális cikk!! Egyebkent az, hogy gyakran voltak szifiliszes esetek megmutatja, hogy ha feleseg nem is lehetett, azert kuplerajba eljarogattak(bar a korban nem csaptak akkora hiszteriat emiatt, mint manapsag az amerikai filmkultura ezt lattatni akarja). Inkabb az a kerdes, hogyha 12 evet voltak csendőrök(korhatar 20-40 eves kor) utana mi lett velük? Leszereltek es polgari allast vallaltak? Egyből nyugdijat kaptak vagy tartalekossa valtak 50%-os nyugdijjal? (jo akkoriban kb 55 ev mar nyugdijkorhatar lehetett). Úgy tudom sok rendőr lett hazmester Budapesten miutan leszerelt.
A szakma preztizserol is beszeltek itt. Hat igen. A vagyonosok(foldbirtokosok, vallalkozok, bankarok) es az értelmiségiek szamara ez nem volt nagy karrier lehetőség, de meg a hadsereg tagjai szamara sem. De az biztos, hogy egy szegeny videki szamara ez lehetett(ahogy 1945 utan az AVH/uj allamrendorseg vagy manapsag is a rendőri munka) a kiút a nyomorbol vagy a mezogazdasagi munkak vilagabol. A St Tropez-i csendőr is valami ilyesmirol szol(foleg az elso epizod).

Fredddy 2020.08.30. 21:10:01

@Bandibacsi34: köszönöm, örülök, hogy tetszett.

Szerintem nem sokan szálltak ki minimál idő után, aki csendőr lett, az csendőr volt. Az utolsó bekezdésben van szó a nyugdíjról, aki nem szolgált 40 évet, annak csak kisebb összeg járt. Azt nem tudom hirtelen, mennyi volt a az alsó határ, de talán már a 10 év. De az tuti nem volt még sok pénz.

Leszerelés után vállalkoztak, vagy földet vettek és gazdálkodtak, ha bírták. Persze biztos szívesen felvették őket portásnak, őrnek, meg ilyen kevésbé értelmiségi irodai munkákba is.

Igen, egy vállalkozónak vagy értelmiséginek nem volt nagy karrier a csendőrség, de jól lássuk, hogy akkoriban ez a két társadalmi csoport összesen néhány százaléka volt a népnek a túlnyomó többséget kitevő kisparasztokkal és zsellérekkel szemben.
süti beállítások módosítása