Elég érdekes törvénymódosítási javaslattal élt a tegnap a Belügyminisztérium. Ennek röviden az a lényege, hogy amennyiben a nemzetbiztonsági szolgálatok úgy látják jónak, munkatársakat küldhetnek a tartalomszolgáltatókhoz (tévék, rádiók, napi-, heti- és havilapok, internetes portálok, blogok, satöbbi), s a szerkesztőségek kötelesek lesznek ezeket a titkosszolgákat foglalkoztatni. 

Mi sem természetesebb, mint az, hogy a teljes magyar sajtó lecsapott a hírre, s egymás után jelentek meg a rettegő cikkek és interjúk arról, hogy ha ez a módosítást keresztülviszik a törvényalkotáson, az maga lesz az Armageddon, a demokrácia halálhörgése. Ha hinni lehet az első benyomásoknak, újságírók százai töltötték azzal az elmúlt éjszakát, hogy egyrészt frissítették a spejzban elrejtett menekülőcsomag szárazkolbász- és pacalpörköltkonzerv-készletét, elővették útlevelüket és búcsúlevelet fogalmaztak a hátramaradó hozzátartozóknak.

A Lemilblogra azért ennél józanabb emberek szoktak írni. Mi speciel még örülnénk is köreinkben egy alkotmányvédő vagy terrorelhárító szakembernek, csak azt kérjük az illetékesektől, hogy szégyenszemre nehogy már egy antialkoholistát küldjenek (ami a hivatásos állomány főbb jellemzőit ismerve - valljuk be - nem túl valószínű). És mivel tudjuk, hogy olvasóinknak mindig karakteres véleménye van, s ennek sohasem félnek hangot adni, megkérdezzük őket, hogy mit szólnak ehhez a hírhez.

De hogy egy kis vitaindítóval is szolgáljak, azért néhány bekezdésben összefoglalom a saját véleményemet (tiboru vagyok), ami - hangsúlyozom - nem a szerkesztőség kollektív álláspontja. Ahogyan azt már sokszor elmondtuk, sokfélék vagyunk itt, a Lemilblogon, s hála istennek a véleményünk is elég sokféle (ettől vagyunk jó fejek így, csoportosan is).

Naszóval, röviden akkor arról, hogy miért tartom idióta faszságnak butaságnak ezt a javaslatot, amit - bevallom - azért se értek, mert Pintér Sándorról egy csomó elmarasztaló dolgot el lehet mondani (el is mondtak rengeteg ilyet az elmúlt 20 évben), de azt, hogy ne értene a szakmához, azt nem.

1.) Szegénységi bizonyítvány, amit a titkosszolgálatok önként és dalolva állítanak ki magukról

Azt, hogy a nemzetgazdaságilag kiemelt cégeknél (akár államiak, akár magánkézben vannak) a mindenkori titkosszolgálatok mindig is törekedtek úgynevezett "operatív pozíciók" kiépítésére, szerintem nem titok. Mindig így volt ez, amióta létezik olyan, hogy "állam" és léteznek olyanok, hogy "titkosszolgálatok" vagy "bűnügyi hírszerzés". És mi sem természetesebb ennél: távközlési, hadiipari, energetikai, közüzemi szolgáltatói területen (de a tömegtájékoztatásban is) mindig is elhelyeztek saját embereket, akik ugyanazt csinálták függetlenül attól, hogy az aktuális terminológia szigorúan titkos állományú hivatásosnak, kihelyezett munkatársnak, fedett nyomozónak, esetleg együttműködőnek, informátornak vagy eseti adatközlőnek hívták őket. Voltak, akiket küldtek az adott helyre, s voltak, akiket úgy szerveztek be, hogy már ott dolgoztak - ez árnyalatnyi különbség, a lényegen nem változtat.

Nos, azzal, hogy ezt most törvényerőre akarják emelni, ez szerintem azt (is) jelenti, hogy a magyar titkosszolgálatok képtelenek rafkóból (okosan, leplezetten, nem túl nagy hullámokat keltve, diszkréten) megoldani a saját ember beküldését (vagy az ottaniak közül a rátermettek kiválasztását, tanulmányozását és beszervezését), ezért van szükségük törvényi felhatalmazásra, amivel egy főszerkesztő sem tud vitatkozni. Nem tudom, világosan fejeztem-e ki magam: a facsavart nem tudják csavarhúzóval becsavarni, ezért kérnek egy tízkilós kalapácsot.

2.) Dekonspiráció     

A titkosszolgálati munka alapja (talán nem túl meglepő módon) a titkosság. Nem kell nemzetbiztonsági szakértőnek lennünk ahhoz, hogy elképzeljük a jelenetet, amikor egy mondjuk tízfős szerkesztőségben megjelenik egy új, szakmai háttér nélküli ember, akit a főszerkesztő vigyorogva bemutat a kollektívának: ő az izé, új kolléga, fogadjátok szeretettel! És közben odakacsint a szintén vigyorgó kollégáinak, akik a cigiszünetben odagyűlnek az új fiú (vagy lány) köré és csipkelődve megkérdezik, hogy: na és mi a rendfokozatod? Le tudnál priolálni nekem valakit?

Nem hiszem, hogy tőlem hallanátok először: ebben az országban amúgy is kurvanehéz titkot tartani, hát még ha ilyen előzmények övezik a szerencsétlen pára felbukkanását. 

3.) Értelmetlen

Ha tényleg az a cél, hogy egy-egy szerkesztőség belső életéről információkat szerezzen az állam, vagy hogy "megakadályozzon bizonyos ellenséges dezinformációs kísérleteket", miért kell ehhez hatalmas hírveréssel megalapozni? Mégegyszer mondom: eddig is volt ilyen jogosítványa a szolgálatoknak, a terrorelhárításnak és a bűnügyi felderítésnek is, amivel (ha nagyon akartak) élhettek is. Azt pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal bármelyik pénzügyese megerősítheti, hogy egy hivatásos főhadnagy összességében úgy tízszer annyiba kerül a cégnek, mint egy kiváló hatásfokkal működő bizalmi személy (magyarul: beszervezett külsős). És az se biztos, hogy a tégla rosszabbul dolgozik...    

4.) Felbassza a közvélemény idegeit

Noha személy szerint nem osztom az elmúlt 24 órában a médiamunkások által számtalanszor megfogalmazott félelmeket és nem vizionálok rendőrállamot (helyesbítek: nem feltétlenül emiatt vizionálok rendőrállamot), az illetékeseknek figyelembe kellett volna venniük a módosítási javaslat prognosztizálható következményeit. Hát tényleg senki nincs az egész kurva BM-ben, aki legalább alapszinten tisztában lenne a tömegpszichológia működésével, a sajtó befolyásával? Mondjuk azt eddig is tudtuk, hogy a József Attila utca 2-4-ben úgy tekintenek a médiára, mint Harrach Péter az análvibrátorra, de hogy ilyen kapitális kommunikációs baklövést elkövessenek, na ez azért még engem is meglepett.

Zárásul: meggyőződésem, hogy ez a javaslat gumicsontként került az esetleges módosítások közé, amit (demokratikus elkötelezettségük alátámasztásául) hamarosan vissza fognak vonni. Hacsak nem akarják tovább röhögtetni magukat.

És akkor érdeklődve várjuk a kommenteket a kis magyar nemzetbiztonsági abszurd eme legújabb felvonásához.