”Így aztán nem maradt egyéb hátra, mint a Körmöcbánya és Besztercebánya közti hegyháton átvivő igen kétes utat használni, még a poggyász és az ágyúk egy részének kockáztatásával is.
Mind Körmöcbányától, mind Besztercebányától meredek erdei utak visznek a hegység legfelső tarajáig; a sziklagerinc azonban olyan meredek és kopár, hogy csak egyenkint és gyalog juthat át rajta az ember. A környék lakói télvíz idején csakis kivételesen szokták használni ezeket az utakat, akkor is csak könnyű kézi szánokkal, a szirttető lábánál a szánt a szállítmánnyal együtt széjjelszedik és darabonként cipelik át a sziklatetőn a túlsó lejtőn levő útra, ott megint összerakják, úgy ereszkednek le túloldali úticéljukhoz.
Hogy ezt a már csak meredek volta miatt is nehezen járható utat legalább az utóbbi kínos megszakítás nélkül lehessen használni: valamikor régen átfúrták a sziklagerincet annak legkeskenyebb pontján; idő múltával azonban ez a kis alagút részben megint beomlott.
Ezt kellett tehát kitakarítanunk és tetemesen kibővítenünk, hogy ágyúkkal is járható legyen.
Január 24-ére elkészültünk, s a rá következő éjjel az Aulich-hadosztály csapatai szerencsésen át is vonultak az alagúton - ámbár kimondhatatlan erőfeszítésekkel.”
1849. január 24. volt a nagy nap. Az első túránk, 2015. január 24. napja is szombatra esett, pont a tervezett emléktúra napjára, idén tavaly ez a nap 2016. január 23-a (szintén szombat volt) , jövőre idén pedig 2017. január 21-én megyünk.
Harmadjára megyünk, a csapat már kezd összeállni, ha alkalmasnak találod magadat a túrára, akkor gyere velünk! Nem lesz nagy a táv, 2 km fel és 2 km le, ez egy-egy óra, mindenki kibírja.
Indulás: 2017. január 21. szombat, Budapestről, a Nyugatitól reggel 06 órakor.
Visszaérkezés: aznap este.
Kocsikkal Valószínűleg busszal megyünk, remélem lesz elég sofőr és autó is.
Az emléktúra során felmegyünk a Görgey alagúthoz (Görgeyho Tunel) és szerény megemlékezést tartunk a negyvennyolcas honvédokra emlékezve.
Ha valaki lemaradna a nyugatis találkozóról, vagy máshonnan jön, annak a csatlakozási pont: Körmöcbánya (Kremnica), felső sífelvonó parkoló, 11.00.
Érkezés Budapestre még aznap este. Részvételi díj nincsen, az útiköltségét mindenki maga viseli. Sárga mellényt, meleg felszerelést, ételt és italt mindenki hozzon magával.
Jelentkezéseket a kommentben kérjük.
A 2015. évi túráról itt olvashatjátok és nézhetitek a beszámolót.
Ez pedig a 2016-os túránk beszámolója.
Azóta pedig sok minden történt, a Tajovi - Tájói Túraegyesület felújíttatta az alagutat, nagy köszönet Nekik!
Bővebb infót itt találhatsz: http://www.bystricoviny.sk/titulka/banska-bystrica-znovu-prepojena-cestou-kremnicou-gorgeyho-tunelom/
Az átláthatóság jegyében készített fénykép:
ÁPDÉT!
sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2016.12.15. 20:35:04
9mmPara 2016.12.17. 14:43:05
9mmPara 2016.12.17. 14:58:42
Szerill 2016.12.18. 12:42:51
Titus Pullo Urbino 2016.12.22. 14:47:47
@9mmPara: szurkolok, hogy összejöjjön egy busznyi ember
@Szerill: én is nagyon kíváncsi lettem
Fredddy 2017.01.05. 14:55:05
Titus Pullo Urbino 2017.01.05. 14:57:20
Eudocimus Ruber 2017.01.07. 15:07:53
Titus Pullo Urbino 2017.01.12. 12:47:01
@Eudocimus Ruber: beírtalak, gyere! Ha változik a programod, szólj előre. Köszönöm.
Eudocimus Ruber 2017.01.12. 15:39:53
Titus Pullo Urbino 2017.01.17. 10:00:49
A buszos utazás nem jött össze, így három autóval megyünk.
Az első kettő autó 10 embere már megvan, a harmadik autó utasai:
Sofőr
Sirdavegd
Fredddy
Eudocimus Ruber
K.T.
Az utazás önköltséges, kérem ezt figyelembe venni!
Titus Pullo Urbino 2017.01.18. 09:12:59
Köszi.
Eudocimus Ruber 2017.01.18. 09:39:02
Persze, ha összeáll a csapat. Az indulást a Nyugati mellett lévő parkolóból tervezitek?
Fredddy 2017.01.18. 11:47:15
Titus Pullo Urbino 2017.01.19. 14:37:49
Titus Pullo Urbino 2017.01.19. 14:38:58
Titus Pullo Urbino 2017.01.19. 15:43:30
Tyeplica 2017.01.23. 22:45:49
Titus Pullo Urbino 2017.01.24. 11:44:46
Élménybeszámoló:
1. Nagyon rosszul indult a nap, az egyik kocsi és vezetője vis maior miatt kiesett a túrából, ez azt jelentette, hogy 13 fő helyett 10 fő tudott csak indulni északra. Kellemetlen helyzet volt, mert kettő embert a startnál haza kellett küldenünk, de sajnos nem volt más variáció.
K. Tibor: ezúton is kérjük megértésedet.
@Eudocimus Ruber: ezúton is kérjük megértésedet.
2. Az út sima volt, száraz, nem volt gond sem az oda-, sem pedig a visszaúton.
3. Délben az alagútnál voltunk, elhelyeztük a koszorút az egyik magas fa magas ágán, megemlékeztünk a honvédekről, kalapot emeltünk a felújítást végző egyesületi tagoknak.
4. Körmöcbányán a főtér környékén sétáltunk egy keveset, aztán irányt vettünk hazafelé.
Ami meglepő: átjárható az alagút, hosszú évek után nagyon felemelő érzés volt ezt megélni.