Amint azt törzsolvasóink már tapasztalhatták, mai posztunk szerzője egyszerűen imád listákat készíteni, amikkel aztán pofátlan módon provokálja olvasóit, vitára ösztönözve őket. A hadvezérekről, szárazföldi csatákról és fegyverekről szóló posztok után úgy gondolta, hogy milyen jó ötlet lenne kiválasztani a hadtörténelem leghatékonyabb hadseregeit és beszélgetni róluk. A felkészülés és forrásböngészés során azonban (mert igen, egy-egy ilyen írás elkészítése elég sok időbe telik, még ha ez nem mindenki számára evidens is), szóval az anyaggyűjtés során arra kellett rádöbbennie, hogy nem lesz egyszerű dolga.

Egyrészt ugye itt van a bőség zavara: az intézményes és szervezett hadviselés kábé négyezer éve során a világ csataterein számos olyan fegyveres erő szorgoskodott, amely említést érdemel. Aztán az egyszerű, kétkezi blogger szembesül az összehasonlítás szempontjainak kérdésével: mitől hatékony, professzionális és eredményes egy hadsereg? Hogyan lehet összehasonlítani mondjuk a római légiókat a Wehrmachttal, az Oszmán Birodalom katonaságát a napóleoni Grande Armée-val? Hát ennek eldöntéséhez kéri tiboru most a segítségeteket és szakszerű (vagy laikus) véleményeteket. És előre szólunk: nem lesz könnyű dolgunk, de megbirkózunk vele.

Elsődleges megközelítésként az ember hajlamos a mennyiségi kérdésekre összpontosítani, hiszen a számok állítólag minden szónál beszédesebbek. Egy ilyen listára történő felkerüléshez vajon számít-e, hogy mekkora haderőről beszélünk? Hogy hányan szolgáltak az adott hadseregben, mekkora veszteségeik voltak, hány csatát nyertek és hányban szívtak, mekkora területeket foglaltak el és hány évig tartották ezeket. Könnyű feladat lenne csak a számokat összehasonlítani, hiszen egymillió katona egyértelműen több, mint százezer, tízezer négyzetkilométer übereli a hatszázat, s a tíz százalékos veszteség mennyivel jobban hangzik, mint a kilencven.

Aztán ott a mobilitás. Milyen gyorsan volt képes átcsoportosítani egy-egy dandárnyi vagy hadosztálynyi katonát pár tíz, száz vagy ezer kilométerrel odébb? Persze itt megint felmerül a korszak kérdése, hiszen a római légiók naponta megtettek mondjuk 55-60 kilométert (ha formában voltak), míg ez a távolság a huszadik századi gépesített gyalogságnak egy-másfél órájába, a korszerű légierőnek hat-hét percébe kerül. Egyértelmű számomra, hogy mindig az adott kor technológiai és haditechnikai lehetőségein belül kell értékelni egy-egy hadsereg teljesítményét. Meg lehet próbálni összemérni a szamócát akár a görögdinnyével is, csak azt kell eldönteni, hogy melyek legyenek a szempontok.

Ne feledkezzünk meg a hadseregek által vívott háborúk társadalmi, civilizációs, kulturális és egyéb hatásairól. Milyen szociális, máig ható, globális impaktjai voltak teszem azt a bizánci, esetleg az oszmán seregeknek, a Royal Navynek vagy a US Armynak az általuk folytatott hadjáratok során?

Az nem kérdés, hogy ha fegyveres erőket hasonlítunk össze, nem tudjuk megkerülni az emberölés hatékonyságának kérdését. Kényes terület ez, hiszen épeszű, jóérzésű, minimális erkölcsi érzékkel rendelkező ember nem szívesen használja a „gyilkolás” és a „hatékonyság” szavakat egy mondaton belül, de hát a katonaságot arra találták ki, hogy az ellenséget megsemmisítse, de legalábbis harcképtelenné tegye. Kínos ezt így kimondani, de egymás között vagyunk: egy hadsereg akkor hatékony, ha minél gyorsabban, minél kevesebb saját veszteséggel minél több ellenséget iktat ki és minél nagyobb kárt okoz a szembenálló félnek (az elrettentési funkciót most nem vesszük számításba, noha ez sem hanyagolható el).

Szóval nehéz kérdések ezek, nem vitás.

Lássuk akkor, nekem milyen paraméterek jutottak eszembe. A kommentek között lehet vitatkozni (velem és egymással), kiegészíteni a listát, elmondani, hogy szerinted mitől érdemelné meg egy-egy hadsereg, hogy mondjuk az első tízben vagy tizenötben szerepeljen egy képzeletbeli „A világ legjobb hadseregei” címet viselő listán.

1.) Harcászati hatékonyság

Ez a hadviselés rétegeinek alsó szintje, taktikának is nevezik. Milyen hatékonysággal vívja meg az ütközeteit, milyen szervezeti és logisztikai megoldásokat alkalmaz egy-egy konkrét harcmezőn, milyen gyorsan reagál az ellenséges csapatok egy-egy váratlan manőverére, mennyire tudja meglepni az ellenséget, a hierarchiapiramis alsó és középszintjein található katonák és alacsonyabb rangú parancsnokok milyen jól képzettek a saját szűkebb területükön, mi a motivációjuk (hazaszeretet, lojalitás a parancsnokaik felé, pénz vagy más anyagi előny ígérete, félelem, bosszú, stb.).

2.) Hadászati hatékonyság

Ez a stratégia, a nagyfiúk és a pizsamás sokcsillagosok játszótere. A stratégia felülemelkedik a taktikán, s olyan összefüggéseket vizsgál, amelyek a lövészárokból vagy a harckocsi nézőkéjén keresztül nem vehetők észre. A sztratégosz (görögül így nevezik a hadvezért) számol azzal, hogy mondjuk százezer embernek naponta kell minimum kétszázezer liter ivóvizet biztosítani, hogy szintén naponta keletkezik kábé száz tonna ürülék, hogy milyen valószínűsége és következményei lehetnek egy nyári záporos időszaknak vagy egy hirtelen márciusi fagynak, hogy érdemes-e átkelni egy folyón vagy hegygerincen, hogy mennyi üzemanyagra van szükség, hogy mit jelentenek a mélységi felderítők, hogy a saját vagy az ellenség hátországában milyen a lakosság hangulata, hogy egyik-másik csapatmozgás milyen reakciókat válthat ki egy addig semleges állam katonai és politikai vezetésében, hogy milyen gazdasági és kereskedelmi következményei lehetnek egy-egy taktikai győzelemnek vagy vereségnek. A stratégia igyekszik hosszú távon gondolkozni, felülemelkedve a „foglaljuk el azt a magaslatot, mert akkor a folyóvölgy jól belőhetővé válik” mentalitáson. Persze ehhez kellenek a jó hadvezérek, akiknek úgy vannak vízióik és távlati terveik, hogy ettől még nem válnak álmodozókká és fantasztákká.

3.) Haditechnika

Nyilvánvaló, de azért leírom: nem mindegy, hogy egy hadseregnek milyen fegyvereik vannak (ismét csak az ellenséghez képest persze!) és mennyire jól tudják ezeket használni. Igen, vannak kivételek; olvastunk első világháborús lőfegyvereket és dzsungelkést használó vietkongokról és más partizánokról és gerillákról, Dani Zoltán ezredes is egy 30 éves konstrukcióval lőtte le 1999-ben az F-117-es lopakodót, de ezek inkább a kivételek. A fő szabály továbbra is az, hogy minél korszerűbb fegyvereid vannak, annál mélyebb a hangod és nagyobb a hímvessződ. A félreértések elkerülése érdekében elmondom, hogy fordítva ez nem igaz.

4.) Rugalmasság és alkalmazkodás

A jó és sikeres hadsereg rugalmas és mindig jól alkalmazkodik. Alkalmazkodik az őt körülvevő, folyamatosan változó világhoz: technológiailag, kiképzésileg, egyéni felszerelésileg (beleértve mindent, a surranótól a gyalásón és a kanálgépen keresztül a rohamsisakig), alkalmazkodik az időjáráshoz, az ellenséges hadmozdulatokhoz és haditechnikához, a földrajzi körülményekhez, a mögötte álló állam anyagi és gazdasági lehetőségeihez. A jó hadsereg nem feltétlenül az, amelyik a legkevesebb vereséget szenvedi el, hanem inkább az, amelyik a leggyorsabban tér magához egy-egy méretes pofon vagy gyomros után. Biztosan ismeritek a mondást, mely szerint nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Méghozzá hosszabb távon. Nézzük csak meg a második világháborút, a szovjetekre hányszor számoltak nyolcig, de mindig felálltak. Vagy ott van Hannibál története; Cannae után elég kevesen mertek volna fogadni arra, hogy Róma magához tud térni, de a légiók alig 14 év múlva Zamánál bebizonyítják, hogy a későbbi birodalommal nem lehet kukoricázni. És kacarászni szoktunk a „rugalmas elszakadás” eufemisztikus kifejezésen, de lássuk be: az idejében elrendelt visszavonulás is egyfajta rugalmasság és alkalmazkodás.

5.) Ötlet, kreativitás, innováció

Az újra való fogékonyság nem csak a művészek és feltalálók ismérve, hanem a jó katonáké is. A rendelkezésre álló tudás gyakorlati hasznosítása és továbbfejlesztése, a merev keretekből történő kitörésre való hajlam, a divergens gondolkozás a hadviselésben is meghozza gyümölcseit, noha maga a hadsereg (az egyház mellett) egyike a legkonzervatívabb intézményeknek. Gondoljuk csak át, hány újítás, felfedezés és találmány kezdte a seregben, mielőtt civil használata elkezdődött volna: mikrohullám, digitális fényképezés, ragasztószalag, walkie-talkie, GPS, konzervdoboz, penicillin, mentőszolgálat, hogy az internetet ne is említsem. És ott vannak azok a cuccok, amik annak idején forradalmasították a hadviselést: a kengyel, az aszpisz, a szarissza, a hosszúíj, a lőpor, a szurony. Egy jó hadseregben nem csak a tábornokok kreatívak, hanem a zászlóaljpékák és a szakaszvezetők is. Persze a katonaság soha nem volt és soha nem lesz kívánságműsor, fegyelemnek és függőségi viszonynak lennie kell; nem véletlenül vannak azok a csillagok és egyéb szimbólumok a váll-lapokon és a gallérokon. Meg kell tehát találni az arany középutat az öntörvényű primadonnák és a kétbites biodroidok között, de ebben a szakmában ez a szép.

6.) Befolyás, modell, példa

Egy igazán kiemelkedő hadsereg példát mutat a kortársaknak és az utódoknak egyaránt. Ha az adott fegyveres erő által először használt taktikákat, sorozási, kiválasztási és kiképzési módszereket, szervezeti struktúrát, katonai doktrínát, neadjisten egyenruhát, felszerelést és haditechnikát egyszer csak sokan kezdik másolni és átvenni, ez a biztos jele annak, hogy valamit nagyon jól csinálnak. A nyugatiak például a sztyeppei népektől (szkítáktól, hunoktól, magyaroktól, mongoloktól) vették át a könnyűlovasság intézményét, elég fájdalmas tanulópénz árán. Vagy említsük meg a svéd II. Gusztáv Adolfot, akinek a népszámláláson alapuló sorozási rendszert és a tudományos alapokon nyugvó modern katonai logisztikát köszönhetjük, esetleg Cromwellt, aki olyan katonai reformokat léptetett életbe Angliában, amiket aztán a fél világ átvett. Vagy elég, ha csak annyit mondok: porosz (esetleg svájci) modell. És – csak hogy a kultúrának is adjunk - köztudomású az is, hogy a Francia Idegenlégió elég sok második világháborús német katonanótát tett a magáévá.

Szóval nekem ezek jutottak eszembe. Ha van még ötleted, szívesen látom a kommentek között. Az alapkérdés tehát: mitől kiváló, hogyan ismerhető fel egy valóban szuper hadsereg? Aztán ha ezzel megvagyunk, majd valamikor lesz egy szavazóposzt is a konkrét jelöltekről. Akár ezeket is bekommentelheted, egy kis magyarázattal fűszerezve.

Munkára fel, nincs lazsálás!