A múltkori szavazáson több, mint 55%-kal végzett az első helyen a "Mi lett volna, ha az 1917-es bolsevik forradalom megbukik?" téma (a voks végső eredményét ide kattintva nézhetitek meg). Ígéretemhez híven elolvastam néhány cikket, interjút és eszmefuttatást, s ezek summázatát tárom most - vitaindító szándékkal - elétek. Számtalanszor leírtuk már, de az újaknak sem árt tudniuk: egy-egy blogposzton ne kérjetek számon lábjegyzeteket, hivatkozásokat, idézeteket és hasonló nyalánkságokat. Ez a poszt (miként az egész "mi lett volna, ha..." műfaj) elsősorban játék, egy kis agytorna, és persze páratlan lehetőség a hozzászólóknak, hogy bizonyítsák jártasságukat és vitakészségüket a történelem és a kreatív fantázia terén. Vitatkozni ér, gyalázkodni és sértegetni nem. Az alábbiak nem tükrözik 100%-ban a szerző véleményét, de úgy voltam vele, hogy itt-ott egy kis provokáció egy vitaposztnál csak segít a beszélgetés beindításának.

Akkor lássunk hozzá.

A bolsevik felkelés (avagy "forradalom", ahogyan azt évtizedeken keresztül nekünk tanították), amely a rövid huszadik század talán legmeghatározóbb mozzanataként vonult be a történelembe, gyakorlatilag egy államcsíny volt, egy erőszakos hatalomátvétel. A sokáig hivatalos narratívával szemben a tömegek nem is vettek részt benne, a közvéleménynek fogalma sem volt arról, hogy mi is történik. A korabeli sajtótermékeket olvasgatva rájövünk, hogy az orosz, s ezen belül a szentpétervári élet a rendes medrében folyt: színházi előadások voltak, koncerteket tartottak és senki nem tudott arról, hogy mi folyik a háttérben. Ha tehát a bolsevikok akkor, 1917 novemberében nem szerzik meg a hatalmat, a hadsereg tisztikara nagy valószínűség szerint megbuktatja a Kerenszkij-féle ideiglenes kormányt és egyfajta átmeneti katonai diktatúrát vezet be. Még az is lehet, hogy visszahelyezték volna II. Miklóst a trónra.

Ha az ideiglenes kormány egy kicsit is határozottabb és keményebb kezű, a bolsevik puccs megelőzhető lett volna. Az elsődleges felelősség ebben Kerenszkijé (itt alul), aki gyenge, bizonytalan vezető létére nem tudott bánni a bolsevikokkal. A másik gond, hogy az oroszoknak nem volt semmiféle tapasztalatuk a demokratikus hatalomgyakorlással kapcsolatban, hiszen emberemlékezet óta autokrata irányítás alatt éltek. Kerenszkijnek egyszerűen nem voltak elképzelései, hogy hogyan szállhatna szembe Leninnel, ráadásul ahelyett, hogy megnyerte volna a hadsereg jóindulatát és rokonszenvét, lefegyverezte őket, mert erősen tartott egy újabb katonai puccstól és Kornyilov tábornoktól (aki néhány hónappal korábban a cári család őrizetbe vételét irányította), s aki 1917 szeptemberében tényleg megpróbálta átvenni a hatalmat tőle. Úgyhogy Kerenszkij novemberben ott állt letolt gatyával és senki nem volt, akire támaszkodhatott volna a bolsevikokkal szemben.

Leninék lázadása nélkül Oroszország soha nem vált volna bolsevikké. A kommunista mozgalomnak egyetlen olyan hívószava volt, ami megérintette az orosz tömegeket: az ország kilépése a háborúból, márpedig csak a kommunisták tűzték ezt az ígéretet a zászlajukra. Az oroszok az azonnali békét akarták, nem Leninéket és nem a kommunizmust. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az 1917 novemberi oroszországi alkotmányozó nemzetgyűlési választások eredménye, ahol a Lenin-féle bolsevikok összesen 23%-ot kaptak, ami 183 helyre volt elég a 767 képviselői székből, pedig ekkor már egy hónapja lezajlottak a szentpétervári események.

Ha tehát nincs "Nagy Októberi Szocialista Forradalom", akkor Oroszország nagyobb részben teljesen más, kisebb részben pedig hasonló pályát ír le, mint aminek évtizedeken keresztül szemtanúi voltunk, illetve vagyunk napjainkban is. Az úgynevezett nemzetkarakterológiával óvatosan kell ugyan bánni (tudjuk, hogy távolról sem egy egzakt tudomány), de mindenféle közvéleménykutatás adataira támaszkodva kijelenthető, hogy az oroszok hagyományosan nincsenek túlságosan oda a demokráciáért, amit közülük sokan a káosszal, az anarchiával és a bűnözéssel azonosítanak. Ezzel szemben mindig is rokonszenveztek a kemény kéz politikájával, az erős vezetővel. Nagy valószínűség szerint az első világháború után ismét monarchiában éltek volna, egy féldemokráciában, ahol létezik ugyan parlament, de erősen korlátozott befolyással. Gondoljuk csak át: ha a Romanovok még egy évig kihúzzák, 1918 novemberében ott lehetnek a győztesek asztalánál Versailles-ban, hiszen a breszti paktum nem jön létre. És talán olyan kárpótlást és egyéb anyagi elégtételt kapnak, amiből ki lehet húzni a bolsevikok méregfogát és az elégedetlenkedő tömegek száját is be lehet tömni, legalább átmeneti jelleggel. Győztes hatalomként biztosan felajánlottak volna nekik területeket is; most próbáljuk meg elképzelni, hogy a német gyarmatok közül - teszem azt - Kamerunt nem Franciaország kapja, hanem az oroszok...

Természetesen elmaradt volna a polgárháború, sőt arra tippelek, hogy talán még a második világháború is. Az a lehetőség is megér egy gondolatkísérletet, hogy a szovjetek, talán akaratukon kívül, közvetett módon, de segítették Hitlert az 1933-as németországi választások megnyerésében. Hiszen ha akkor a Moszkva által befolyásolt német kommunisták összefognak a szocdemekkel, komoly esélyeik lettek volna elnyerni a kormánypozíciót: az 1932 novemberi választáson a nácik 33%-ot kaptak, a szocdemek 21%-ot, a kommunisták 17%-ot. De Sztálin megtiltotta a német kommunistáknak a szocdemekkel történő szorosabb együttműködést, ezért aztán fél évvel később ezek a számok így alakultak: nácik 44%, szocdemek 18%, kommunisták 12%. Vagyis röviden (és talán kicsit leegyszerűsítve): ha nincs orosz államkommunizmus, akkor nincs Sztálin; ha nincs Sztálin, akkor nincs tiltás és a német baloldal összefog; ha a német baloldal összefog, a nácik nem lesznek kormánytényező (vagy csak sokkal nagyobb nehézségek árán, hiszen az őket támogató nagyipart nem lehetett volna a bolsevizmussal riogatni).

Ami a későbbieket illeti: az alternatív Oroszoroszág egyáltalán nem táplált volna ellenséges érzelmeket a Nyugattal szemben. Ne feledjük, hogy II. Miklós cár és V. György brit uralkodó unokatestvérek voltak, s az oroszok akkoriban még elismerték, hogy rengeteget tanultak a Nyugattól. A nyugati gazdasági és politikai berendezkedés elleni stratégia és taktika a kommunisták találmánya volt, hiszen a proletár internacionalizmus jegyében maguk mellé akarták állítani a nyugati dolgozók tömegeit is, szembefordítva őket saját kormányaikkal és ezek társadalmi rendszerével.

Ami a valós történelmi síkban a második világháború után megszületett többi kommunista rezsimet illeti: ha a bolsevizmus nem veszi át a hatalmat Oroszországban, ezek nem jöttek volna létre. Sem Kínában, sem Közép-Kelet-Európában, sem a többi, szovjet befolyás alatt álló országban Ázsiától Kubáig. A kommunizmust gyakorlatilag a szovjetek exportálták mindenhová, ahol megvetették a lábukat. Orosz/szovjet befolyás, pénz és módszerek nélkül egyetlen kommunista párt sem tudta volna átvenni a hatalmat egyetlen államban sem. Emlékezzünk Kubára: Fidelék se komancsként kezdték. Ami meg Kim Ir Szent illeti, ő megmaradt volna Mandzsúriában dolgozó koreai gazdasági menekültnek.

Talán mondanom sem kell, de az orosz kommunizmus nélkül a hidegháború sem következik be, hiszen ennek gyökereinél is az az őskommunista, majd a bolsevikok által továbbgondolt és finomított (vagy brutalizált?) terv található, mely szerint "Világ proletárjai, egyesüljetek!". Ha a szovjetek nem akarják felforgatni a nyugati politikai és gazdasági rendszereket (elsősorban a főellenségét, az USA-ét), ha nem akarják fellázítani elsősorban a kékgalléros tömegeket, ha nem erőltetik a saját ideológiájuk akár erőszakos terjesztését, a hidegháború nem következik be. 1917 előtt az orosz-amerikai viszonyt kifejezetten barátságosnak volt mondható, s ebben az alternatív valóságban (mármint a bolsevik forradalom nélküli világban) ez nagyjából ugyanígy folytatódott volna.

(Vajon ha a kommunizmus nem Oroszországban kezd el állami szinten intézményesülni, bekövetkezik-e, amit Marx jövendölt és egy fejlett kapitalista társadalomban, mondjuk Németországban szökken szárba? És ha igen, hasonló utat jár-e be, mint a bolsik a Rogyinában?)

A kommunizmus nem hozott semmit az oroszoknak, sőt inkább vitt; hogy mást ne említsek, csak azt a sok millió halottat, akik békeidőben (tehát nem háborúban!) az éhezés, a nyomor és a pártállami elnyomás különböző módszerei következtében vesztették életüket. A bolsevik hatalomátvétel előtt, a 19. század végétől Oroszország már elég komoly nemzetközi tényező volt és számottevő fejlődést tudott felmutatni. 1883 és 1913 között az éves GDP-növekedésük megközelítette a 2%-ot, ami még több is lehetett volna, ha nincs az orosz-japán háború. A kommunisták iparosítottak ugyan, de ez nagyrészt katonai mozgatórugók által végrehajtott iparosítás volt. Ne feledjük, hogy a Szovjetunió a GDP-je 12-15 százalékát katonai kiadásokra fordította; 1960 előtt ez a mutató 20% felett volt, míg például az USA az elmúlt 60 évben soha nem költött többet erre 8%-nál (de inkább úgy 3-4% körül stabilizálódott), ami végül a SzU vesztét és a felbomlását is okozta, hiszen nem bírta a gazdasági versenyt a Nyugattal.

De visszatérve az alapkérdéshez: ha a NOSzF nem győzedelmeskedik, elmarad a például a magyar, a bajor és a szlovák tanácsköztársaságok megalakulása, elmarad a vörösterror és az arra válaszként született fehérterror. Lehet, hogy még Horthy sem lovagol be száz évvel ezelőtt "a vörös rongyokba öltözött Budapestre", s München sem válik a nemzetiszocialisták ikonikus bölcsőjévé. A bolsevizmustól való félelem nem kergeti át Mussolinit a baloldalról a szélsőjobbra, s nem jön létre a Berlin-Róma tengely. Igen, a fasizmus létrejöttéhez a kvázi államvallássá lett bolsevizmus adott egy hatalmas lökést, hiszen az első válaszként született a másodikra (ugyanakkor persze rengeteget kölcsönzött tőle). Az 1.0-ás szovjet állam létrejötte kettős, egymást erősítő hatást váltott ki a világban: a szimpatizánsai erőt merítettek belőle, az ellenségei pedig félelmükben még jobban összezártak és ők is erőt gyűjtöttek.

De hogy a másik oldalról is foglalkozzunk egy kicsit az alternatív forgatókönyvvel. Ha elmarad a bolsevik forradalom és a második világháború mégis bekövetkezik, vajon az erőltetett kommunista iparosítás elmaradása ellenére a cári Orosz Birodalom képes lett-e volna feltartóztatni az esetleges német inváziót? Sztálin (és az NKVD akkorra már hétköznapi rutinná vált belső terrorja) nélkül vajon ugyanúgy a frontokra (gyk. a vágóhídra) lehetett-e volna hajtani sok millió embert, s a teljes gazdaságot már évekkel a háború kitörése előtt alárendelni a háborús céloknak, soha nem tapasztalt nyomort előidézve a hátországban is? Szerintem nem. Ha 1941 nyarán a hitleri hadigépezet egy féldemokratikus cári Oroszországot támad meg és nem a már 10 éve totális diktatúrában élő szovjeteket, hát az ország nagyjából úgy jár, ahogy a franciák: mondjuk a Szentpétervár-Moszkva-Volgográd-Kaszpi-tenger vonalig egy német kormányzóság, azon túl egy orosz bábállam, amelynek Berlinben írják a szövegkönyvét és a kottáját egyaránt. Na és a harmincas évek nagy szovjet éhínsége sem következik be, aminek a mi világunkban 5-8 millió áldozata volt.

Összefoglalva és egy kicsit leegyszerűsítve az eddigieket, röviden: ha a NOSzF nem történik meg (vagy kudarba fullad), nem csak ma élnénk egy sokkal jobb és biztonságosabb világban, de az elmúlt 100 év is kevesebb vért, verítéket és könnyet hozott volna. A maihoz képest gazdaságilag biztosan fejlettebb, politikailag demokratikusabb, kevésbé agresszív, a saját valós erejével és nemzetközi pozíciójával józanul tisztában levő, vagyis azt sem alá-, sem fölébecsülni nem akaró Oroszország lenne a világ 3-4. legnagyobb gazdasága (és nem a 7-8., mint ebben az univerzumban). Abban a másik valóságban az orosz politikai rendszer demokratikusabb lenne, mint itt és most, noha biztosan nem beszélhetnénk sem brit, skandináv vagy német demokráciastandardokról, sem amerikai típusú fékekről és ellensúlyokról, elvégre Oroszország az minden idősíkban Oroszország marad. A közép-ázsiai türk köztársaságokat Moszkva talán a hatvanas-hetvenes években engedi el (jórészt önszántából), a három transzkaukázusi állam bekebelezése műsorváltozás miatt eleve elmarad. Lengyelország, a balti hármak és Finnország pedig egy átmeneti és részleges autonómia-periódus után a harmincas-negyvenes években - elsősorban nyugati nyomásra - elnyerik végleges függetlenségüket, hiszen a Molotov-Ribbentrop-paktumra sem kerül sor. Ezekért cserébe Oroszország (ami az alternatív valóságban is atomhatalom ám!) nagyon komoly gazdasági kedvezményeket kap Európától és az Egyesült Államoktól: befektetések az iparba, felvevőpiacok biztosítása, kereskedelmi megállapodások, valamint az orosz érdekek támogatása a Távol-Keleten (Japán és Kína legnagyobb sajnálatára).

Persze maga Európa és fél Ázsia is másként festene, hiszen - hogy messzebb ne menjünk - itt a Kárpát-medencében is megúsztuk volna a negyven év államszocializmust, annak minden nyűgével, zsákutcájával és pofonjával együtt. És akkor a Közel-Keletről nem is beszéltünk: vajon a második világháború és a holokauszt elmaradása mellett is létrejött volna Izrael, vagy a harcos cionisták vitorlájából így kimaradt volna a legerősebb szél? Szerintem ekkor is létrejött volna, csak alaposabb diplomáciai és biztonságpolitikai előkészítést követően.

Innen kezdve tiétek a pálya, remélem elég induló muníciót adtam. Ragadjatok billentyűzetet és fejtsétek ki: szerintetek hogy nézne ki ma Oroszország, Európa (benne Magyarországgal) és a világ, ha az 1917-es bolsevik felkelés megbukik?