Nem tehetek róla, de hallottam egy óriási viccet alkalmi olvasónktól, Dénestől, és annyira tetszett, hogy - kicsit formabontó módon - megosztom veletek. Ígérem, nem csinálunk ebből divatot, de mivel a történetnek a rendvédelemhez is van némi köze, úgy döntöttem, helye van itt, a lemilben. Már csak a színesebbé tétel érdekében is. Csak akkor kattints a lenti tovább linkre, ha van némi affinitásod a rendszerváltás előtti poénokra.

És akkor a történet:


Valamikor a hetvenes évek közepén az Egyesült Államokban rendeznek egy nemzetközi klasszikus hegedűversenyt, mintegy 150 profi hegedűssel. Természetesen szovjet művészek is részt vesznek rajta, szám szerint ketten.

A verseny lezajlik, a nemzetközi zsűri egy amerikait talál a legjobbnak (az ő jutalma 10.000.- USD), a második egy szovjet versenyző, aki az ezüstéremmel együtt lehetőséget kap, hogy 30 percet Paganini kedvenc hegedűjén, a Guarnieri del Gesú-n játsszon a zárókoncerten.

A másik szovjet virtuóz a 150 résztvevő közül a 150. helyen végez.

A záró hangverseny után a két szovjet művész felül az Aeroflot New York-Moszkva járatára és elindulnak hazafelé.

Útközben (valahol az Atlanti óceán felett, fejenként a harmadik Sztolicsnaja vodka után) a 150. helyezett (Grisa) odafordul a második helyezetthez (Vologyához) és a következő rövid párbeszéd zajlik le közöttük:

Grisa: Te, Vologya! Azért mégiscsak geciség, hogy amerikai nyerte a versenyt és azt a zsák pénzt, a te szemed meg kiszúrták egy ezüstözött éremmel meg azzal a harminc perc hegedüléssel! Szerintem ez nemcsak a te arculköpésed, hanem a Szovjetunió megalázása is!

Vologya: Figyelj, Grisa! Azért nincs teljesen igazad. Nekem az a harminc perc, amíg a kezemben tarthattam Paganini hegedűjét és zenélhettem rajta, az olyan érzés volt, hogy... No, várj csak, megmagyarázom: nekem olyan érzés volt azon a hangszeren játszani, mint neked lenne, ha tarkónlőhetnél valakit Dzerzsinszkij kedvenc pisztolyával!