Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp

A Lemilklubosok (legalábbis azok, akik vették maguknak a fáradságot és regisztráltak közösségünk tagjai közé) megszavazták, hogy soron következő posztunk egy olyan témát boncolgasson, amely bizonyos szempontból még a konteóblogon is szerepelhetne. Elvégre mi is lehetne izgalmasabb, mint kitalálni, hogy kik, miért és hogyan tüntethettek el az elmúlt ötven évben jó pár atombombát..?

Valljuk csak be: ép eszünk és jó ízlésünk hiába tiltakozik, ha azt a szót halljuk, hogy meteorológus, leginkább Aigner Szilárd képe úszik be retinánk elé, amint (az életük deléhez közeledő szépasszonyok szívét megdobogtatva) a csapadék szeszélyeiről beszélve végezetül szép derűs estét kíván.

Mai posztunkban azonban (melynek témájára a Lemil-közösség szavazásának eredménye szerint a legtöbben voltatok kíváncsiak) az időjárás-szakértők egy teljesen más csoportjáról fogunk mesélni. Ők a Combat Weathermen nevet viselő amerikai különleges alakulat, de úgy is mondhatnánk: az amerikai légierő válasza Aigner Szilárdra.

Hogy túlságosan ne kényelmesedjetek el, mindaddig, amíg az általatok megszavazott meteós poszt el nem készül, egy újabb vitaanyagot szeretnék a rendelkezésetekre bocsátani, melynek előzményeit egy másik blogból másolom át.

A vita központi témája (amit odaát csak egy rövid kommentváltás erejéig folytattunk) az alábbiakban beidézett hozzászólásokon keresztül szerintem érthető lesz:

Az első rész után most a másodikkal folytatjuk Kismy dolgozatát XII. Károlyról, arról a svéd királyról, akinek életpályáját fürkészve (spoilerezés nélkül is) biztosak lehetünk abban, hogy végül nem családi körben, az unalomba és a semmittevésbe pusztult bele.

Mai posztunkkal eddigi olvasónk, Kismy  mutatkozik be szerzőként. Kétrészes írásának főhőse XII. Károly, a messzi Észak egyik emblematikus uralkodója, aki - amint azt többször is látni fogjuk - néha egészen mediterrán jellemvonásokat felmutatva viselte a svédek koronáját. Meglátjátok, milyen jó fej, és biztos vagyok abban, hogy szeretni fogjátok. 

A lemilblog hármas küldetéséből sohasem csináltunk titkot. Az ismeretterjesztésen és a szórakoztatáson kívül mindig is igyekeztünk egyfajta (virtuálisan egyenruhás) Róbert bácsiként segíteni olvasóinkon, megválaszolni az őket nyugtalanító kérdéseket.

Vérnűsző Barom kolléga baráti köre (eléggé el nem ítélhető módon) a sörözésen és az ördög Bibliájának forgatásán kívül beszélgetéseket is szokott folytatni, ahol a kötelező témákon kívül (amelyeket úgyis mindenki ismer, ezért ezek felsorolásától most eltekintünk) olykor léhább topikok is felmerülnek. Például az Abrams harckocsik.

Ha segíteni szeretnétek olvasótársunknak, kattintsatok bátran a lenti „tovább” linkre!

Tudjátok, hogy szolgálati közleményekkel csak módjával, nagyon indokolt esetben szoktunk megszakítani a szakmai posztok sorát. Ma ezt tesszük, pontosabban teszem. Kérlek benneteket, olvassátok figyelmesen az alábbiakat, illetve kattintsatok a  posztban látható linkekre.

Tucano barátunk egy sokunk számára ismeretlen világba kalahuzol el bennünket. Ez a világ nem csak ismeretlen, hanem túlzás nélkül állíthatom felfoghatatlan: szabályai megbotránkoztathatnak, teszem hozzá, nem véletlenül. Egy országról lesz szó, ahol farkas törvények uralkodnak. Az életben maradás törvénye. Egy állam kétségbeesett harca a szervezett bűnözéssel, a szervezett bűnözők harca az állammal, és a  nincstelenek, a szerencsétlenek küzdelme, akik a két front közt próbálnak meg túlélni. Köszönjük Tucanonak a posztot! Zig Zag

Brazília nemcsak születő szuperhatalom és a jövő országa, de egyben a világ egyik legveszélyesebb helye is. Nem köztörvényes bűnözés, hanem igazi polgárháború zajlik a nagyvárosokban, legalábbis az áldozatok folyamatosan emelkedő száma ezt mutatja. Az állam válasza a túl jól szervezett bűnözésre a különleges rendőri (egyben katonai) egységek bevetése volt. A siker nem egyértelmű, de az olyan egységek, mint a B.O.P.E vérrel harcolták ki az elismerést. Ma már hozzájuk jár gyakorolni minden kommandós és kiképző, aki érteni akar a városi hadviseléshez, köztük az izraeliek, legutóbb pedig a francia rendőrök vizitáltak Rio de Janeiro csodálatos városában. 

Folytatjuk a huszadik század (egyik) legnagyobb kalandorának élettörténetét, de hadd fejezzük ki itt is álmélkodásunkat, hogy erre a CV-re még nem bukott rá egyetlen halivúdi rendező vagy producer sem. A mai poszt végigolvasása után gondolom, mindenki egyet fog érteni abban, hogy ez érthetetlen… És előre figyelmeztetem az olvasókat, hogy csak pihenten álljanak neki olvasni, mert az események, helyszínek és fordulatok meglehetős töménységben követik egymást.

Az idei év első lemiles közvéleménykutatásán (amelyen a Lemilközösség regisztrált tagjai vehettek részt) mai posztunk főszereplője toronymagasan végzett az élen, megelőzve három másik versenytársat. A név minden magyar irodalomkedvelőnek és Rejtő-rajongónak ismerős lehet. Ki ne tudná, hogy az igazi Trebitsch a méltán híres St. Antonio uralkodó főherceg kebelbarátja, s nem mellesleg a borneói Fahéj Tanya intézőjét tisztelhettük benne (már ha hiszünk neki). És csak az ellenségei híresztelték róla, hogy ő valójában Buzgó Mócsing…

Lássuk, miért is tételezte fel őfelsége az igazi Trebitschről, hogy a Secret Service embere, és hogy (vélelmezhetően) kiről mintázta Rejtő ezt a figurát. Ismerkedjünk meg tehát a valódi, a hamisítatlan, az utánozhatatlan Igazi Trebitsch-csel.

A kubai hadseregről szóló poszt kommentjei között Jester jelezte, hogy tudomása szerint annak idején a nagyapját mintha egy különleges rendeltetésű alegységbe rántották volna be, melynek speciális feladatai lettek volna a baráti Kubában.

Megkértem hát, hogy faggassa ki az ősz hadfit, hátha valami exkluzív dologra futunk rá. Itt alant, az év utolsó posztjaként olvashatjátok a csak egészen kicsit megszerkesztett  válaszlevelét, amit  - természetesen beleegyezésével - közlünk.

A Földnek azon a részein, ahol hisznek az ilyesmiben és nem bolondultak bele a vásárlásba, Karácsonykor megünneplik, hogy a Seregek Ura a Béke Hercegét küldte el teremtményeinek, hogy… de ez nem szentbeszéd, hanem egy hadászati-rendvédelmi blog karácsonyi bejegyzése.

Sajnos a keresztény hit sem mentes  attól az általános hibától, hogy az ember bármilyen indokkal képes a másikat bántani. Így a kereszt (akárcsak a félhold) megszokott látvány pajzsokon, hadizászlókon. Mégis, karácsonykor elő-előfordul, hogy a hadviselő felek megállnak és kitör a Treuga Dei, az Isten békéje, amikor legalább arra az egy napra szünetel az öldöklés.

Mai posztunkban egy távoli, de annál izgalmasabb vidék, a dél-kaukázusi tájak két nemzetét egymásnak ugrasztó, egymegyényi területről, a Hegyi Karabahról mesélünk egy kicsit, csak hogy mindenki lássa: nem feltétlenül mi magyarok húzzuk folyamatosan a legpechesebb szerencsekártyákat a történelem nagy Monopoly-játszmájában.

Amióta 2008 februárjában a 82 éves Lider Maximo átadta politikai hatalma döntő hányadát öccsének, a hadseregtábornoki rendfokozatot viselő Raúlnak („csak” a pártvezetői és a katonai főparancsnoki beosztását tartotta meg), s amióta az akkor 77 éves vadiúj államfő elfoglalta havannai hivatalát, a Kuba jövőjéről folyó találgatások ismét erőre kaptak. Hogy pontosan mi történik majd a rum, a salsa, a szivarok (továbbá a cukornád és a cukorjegy) hazájában, nem tudni. De hogy a hadsereg főszereplő lesz, az majdnem bizonyos.

Először: köszönet azért, hogy beleblogolhatok ebbe a blogba. A nyájas olvasóknak elmondom, hogy látom az élesítetlen posztokat. Szegény tiboru, mennyi pajzán képet kell kiirtania a vázlatokból... A videók beillesztése meg mátrix-os élmény: kódban látod magad előtt a világot, de egy mukkot sem értesz, mert egy félanalfabéta színész vagy és valaki megírta helyetted a kódot...

Társblogunk legújabb cikke Balassagyarmatról, a Legbátrabb Városról készült filmet ajánlja, amelyet akár az Urániában, akár otthon DVD-n is megnézhetünk. A téma természetesen a LEMIL blogba is illik és kitűnő olvasóközönségünk érdeklődésére is tarthat számot.
 

Örülünk annak, hogy blogunk népszerűsége egyre nő, de legyünk őszinték: fáradhatatlan munkásságunk dacára a magyar lakosság jelentős részének lila gőze sincs a különféle katonai alakulatokról. Ez alól talán egyetlen kivétel van: a vörös zubbony fölött trónoló fekete medvebőr kucsma beazonosításával mindeki megbirkózik, aki három képnél többet látott már Londonról. Régiek is, elitek is, mégis valahogy kimaradtak eddig a szórásból, de ezennel pótoljuk a mulasztást: következzék az angol királyi testőrség, a Household Division.

Szeretnénk meghívni a lemilblog olvasóközönségét egy virtuális kerekasztal-beszélgetésre a következő vitaindító bekezdésekkel.

Szeptember eleje óta a biztonságpolitikai előrejelzésekkel foglalkozó szakműhelyek mindegyike megpróbálta már legalább egyszer eltalálni a leendő amerikai csapaterősítés létszámát, valamint annak várható bejelentésének idejét. De mielőtt erre a kérdésre is (közösen) megtalálnánk a választ, vegyük gyorsan sorba, milyen fontosabb események történtek Afganisztánban 2009-ben.

Percre pontosan két évvel ezelőtt jelent meg a lemilblog első, bevezetőnek és bemutatkozásnak szánt posztja, amelyben elvittük a balhét és bevallottuk, mit is akarunk csinálni. Úgy érezzük, sikerült...

Az amerikai polgárháború utolsó napjaiban, amikor a Konföderáció legelvakultabb hívei számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a déli államok visszavonhatatlanul vesztésre állnak, a fajelmélet és a rabszolgatartás meggyőződéses harcosainak maroknyi (állítólag mindössze hatfős) csoportja elhatározta, hogy a győztes Unióval szemben titkos gerillamozgalmat hoz létre. Rövid tanakodás után, 1865 végén (más források szerint hat hónappal később) a rebellis Tennessee államban (közelebbről: egy Pulaski nevű városkában) megalakul az a szervezet, amely az obsitos alapítók szándékai szerint a fehér felsőbbrendűség elméletének (és gyakorlatának) amerikai zászlóvivője lesz: a Ku Klux Klán színre lép.

November 11-e van, ami az angolszász világban az Emlékezés Napjaként ismert és szervesen kapcsolódik az első világháború rettenetes katonai áldozataihoz. Markgraf barátunk, aki az első világháborús emlékblogon, testvérblugunkon, már néhány kitűnő posztot publikált, ismét nekiveselkedett. Ezúttal itt a Lemil blogon mutatja be az ismeretlen katona mementójának  létrejöttét, illetve meséli el ennek szövevényes történetét. Az Emlékezés Napjának témáját pont egy évvel ezelőtt taglaltuk a nemfelejtjük blogon igazi _drc_ barátunk tollából, ami akkor kapott némi sajtóvisszhangot is. (pl. itt és itt) Ezt követően a Magyar Hősök Napján ismét visszatértünk erre MTi barátunk valóban kitűnő írásában, amit szintén javasolok megtekinteni. Mindez nem kisebbíti Markgraf barátunk érdemeit persze. Nagy gratula a cikkhez: Zig Zag

Kereken húsz évvel ezelőtt, 1989. november kilencedikén a már napok óta mozgolódó keletberlini polgárok, akiknek negyven év folyamatos szívás után már teljesen teleszaladt a zsákja a Honecker-féle bagázzsal, egy kommunista pártfunkci (Günter Schabowski) felkészületlenségének (no meg egy olasz újságíró talpraesettségének) köszönhetően meglódultak és cirka másfél órán belül elérték, hogy az egyik határátkelőnél a DDR egyre jobban elbizonytalanodó határrendészete megszüntette az útlevélellenőrzést és ossie-k ezrei tódulhattak át Nyugat-Berlinbe. A Fal (Die Mauer) – ha nem is fizikailag, de eszmeileg mindenképp – azokban a percekben kezdte el egyre gyorsabb ütemű agóniáját.

Kaptunk egy mélt egy lelkes olvasónktól Tucanotól, aki Itália déli régióiban tölti a drága időt. Hogy pontosabbat nem írunk, például hogy hol - a cikkből úgyis kitaláljátok majd miért. Tucano barátunk, hogy úgy mondjam különös érzékenységet mutat bizonyos témák iránt és nem is teljesen véletlenül szakértőként ír ezekről. Hogy egy kicsit megvilágítsuk Tucano sokszínűségét, íme négány blog ahol ír Brazíliáról és az élsportról, Brindisi híres délolasz városról és mindarról, ami a környéken "terem". Mai szerzőnk nem kevesebbet ígér, hogy még visszatér hozzánk szerzőként és néhány további témában is (amiket persze most nem árulok el) megörvendeztet bennünket. Jöjjön hát Tucano és egy tipikusan olasznak gondolt probléma, a szervezett bűnözés, amiről már olvashattok posztot a Lemil blogon. Üdv, Zig Zag

Professor Pizka, a lemilblog házi zenefelelőse és klasszikus zenésze mai posztjában a katonazene alfáját és omegáját (bocsánat: Antonját és Zürichjét) jelentő német (porosz) zenés díszszemlét veszi górcső alá. A maga nemében hibátlan dolgozat (és ennek zenés mellékletei) remélhetőleg feldobják az év első novemberi munkanapját.

És ne szégyelljétek: én is megkérdeztem a guglitól, mi is az a VoKuHiLa...

A kubai Ötökről szóló előzetes posztunkban felvázoltuk Luis Posada Carilles életpályáját, különös tekintettel a kubai légitársaság gépe ellen 1976-ban elkövetett terrorcselekményre, melynek kitervelésében és lebonyolításában aktívan részt vett. Ma végre elérkezünk eredeti témánk kibontásához és megtárgyalásához. Köszönöm a türelmet.