Tisztelt olvasó! Az emberi kontaktusok elemzésével foglalkozó szakemberek (pszichológusok, pszichiáterek, egyházi emberek, mindhárom nembeli prostituáltak, bloggerek, stb.) azt állítják, hogy a tartós és minőségi emberi kapcsolatok egyik garanciája az őszinteség.
A többi, legalább ennyire fontos biztosítékról most nem beszélünk, mert ez nem egy szexuális felvilágosító blog (noha igény, na az lenne rá!).
Azt akarom ezzel a többszörösen bővített mondattal (valamint a Zig Zag aa. által tervezett nyitóképpel) felvezetni, hogy én most őszinte leszek hozzátok.
Készen álltok? Akkor kattintsatok itt alant a továbbra.
Kicsit csalódottak vagyunk. Na jó, pontosítva: csalódott vagyok. Hogy klasszikusokat idézzek: nem kicsit, nagyon.
Személy szerint bevallom: arra számítottam, hogy a Nagy Címer-projekt meghirdetése hatására ömleni fognak az elképzelések, ötletek, tervek; hogy a gmail-fiókom több, mint hét gigás kapacitása kevésnek fog bizonyulni a szellemesebbnél szellemesebb rajzok, vázlatok, leírások és magyarázatok befogadására. Jó, tudom: a heraldika iránt érzett rajongásomat kivetítettem a Köz irányába, ami nem bizonyult nyerő ötletnek.
Összeszedem lelkierőmet és meakulpázok egyet: beismerem, hogy tévedtem.
Összesen hat és fél címer-, továbbá egy logó-terv érkezett, amelyeket itt és most megosztok veletek. A szavazást - természetesen - megtartjuk, noha belátjuk, hogy a külcsín, az egyértelmű vizuális beazonosítást elősegítő járulékos apróságok tekintetében nem sikerült a kellő, tömeges lelkesedést kiváltanunk. Ez nem azt jelenti, hogy a pályázatok nem kiválóak, hanem azt, hogy szeretnénk (szerettünk volna) legalább húsz-harminc közül választani.
Természetesen megköszönöm a tervek beküldői fáradozását; egy majdani lemil-bulin a vendégeim lesznek egy körre. Ami ezt a logót (illetve egy PDF-fájlban megküldött különféle színes variációit) illeti itt fent, szerintem tökéletesen megfelel a logóval szemben támasztott elvárásainknak és követelményeinkek (maximum a betűk lehetnek egy kicsit nagyobbak), ezért máris jelzem, hogy - műfajában - ezt fogom javasolni a társ-alapító atyának és két szerkesztő-kollégámnak elfogadásra. Megnézzük, hogy milyen lehetőségek vannak az elhelyezésre. Persze kritizálni, kommentálni ezt is lehet.
Azért bemásolom a szerző (Péter) szöveges leírását is, mert nagyon érdekes. Péterrel majd kontaktálok a kópirájtos dolgok tisztázása érdekében.
Kedves Lemil! Az általatok meghirdetett címer/logó pályázatra egy grafikai tervet és annak variációit szeretném bemutatni.
Az alapvető kiindulási ötlet különböző nemzetiségű/fegyverzetű/stb. katonák sziluettjeinek egy kompozíciós formába való sűrítése. A bal oldali forma a második világháború európai hadszínterének egy-egy alakjából áll: jobboldalt amerikai, bal középen orosz, lent német, fent olasz (?) katona - már amennyire én ezt meg tudom ítélni.
Az alkalmazott betűtípus: Helvetica Bold.
Az első tervnél azért döntöttem a II. vh. mellett, mert szerintem ez az egyik olyan utolsó esemény, mely még mindig hatással van a mindennapjainkra, viszont már elég idő telt el ahhoz, hogy a résztvevők szerepét reálisan tudjuk megítélni.
A jobb oldali terv NATO-katonák formáiból áll, a nemzetiségüket és fegyverzetüket én nem ismerem fel, mivel ez egy koncepcióterv, így a formák nem tekintendők véglegesnek, azaz még minden változtatható.
Van egy olyan ötletem is, hogy hasonló kompozíciós elv mentén elkészíthető egy sorozat a légiósoktól a vikingeken keresztül stb. stb. (Ebből még egy gif-animáció is lehet, ha.)
Az itt látható forma alkalmas pecsétnek, ruhába hímezhető, stencilezhető, stb.
És most lássuk a beérkezett pályaműveket. Szavazni a sorszámra lehet, mondjuk vasárnap, 2008. november 23., 20.00 óráig. Kérek minden érdeklődőt, hogy a szavazatok összeszámlálásának megkönnyítése érdekében a hat pályamű közül (a kettes ugye dupla, de csak egy szavazatot kaphat), szóval a pályaművekre csak két szavazatot adjatok: először azt jelöljétek, amelyik szerintetek a nyerő, majd egy tartalék-szavazatot.
Vagyis például: ha a 9-es tetszik a legjobban, de másodsorban a 8-ra gondolsz (ez csel, ne keresse senki se a 9., se a 8. sorszámot), akkor így szavazz:
9, 8
Ilyen egyszerű ;-)
A szavazási szabályok megegyeznek a posztvoksoláson leszögezettekkel: indapassos olvasóink szavazata duplán számít.
1.)
2.)
2./B.)
3.)
4.)
5.)
6.)
A szavazás során szöveges indoklás is jöhet. Az értékelésnél (a jövő héten) nyilvánosságra hozom a szerzők leírását, értelmezését - már ha ilyen a rendelkezésre áll. Addig lehet találgatni, mi mit szimbolizál az egyes címerekben.
Jó szórakozást! És persze továbbra is várjuk (ezúttal határidő nélkül) a címerterveket a tiboru013[kukac]gmail[pont]com címre!
ErrorFlynn 2008.11.20. 11:31:27
mert: sztem ezek a legjobbak.
a logóterv nagyon király!
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.20. 11:49:05
- jó, ez logó, tehát a heraldikai alapelvek nem játszanak
- katonai jelleg - check
- rendvédelmi jelleg - ???
- ismeretterjesztő jelleg - check
- szórakoztató jelleg - ???
- aktuális + históriai - vagy-vagy
egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy ez a könyv nekem is megvan:P
szerintem kicsit átdolgozva, kibővítve nem lenne rossz választás, csak kérdés, hogy favikonként mennyire lessz látható/felismerhető?
jazig 2008.11.20. 12:16:28
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:17:26
hát ja; itt a kommentekkel hátha sikerül letisztáznunk pár dolgot, meg további ötleteket gyűjtenünk.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:19:31
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.20. 12:21:36
ErrorFlynn 2008.11.20. 12:25:32
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:25:37
maximum tízszer; ez így igazságos :-)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:26:24
_szemrehány_
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.20. 12:26:44
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:27:20
Érdekesek ezek a számlálók; olyan még nem volt, hogy mindkettő ugyanazt az értéket mutatta volna az online-olvasók számáról.
sarruken 2008.11.20. 12:33:54
ErrorFlynn 2008.11.20. 12:35:04
leájultál volna a székedről meglepetésedben, ha küldök be címertervet, valld be.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 12:39:45
Az én egyik alapelvem, hogy kínzás nélkül semmit sem vallok be. Akkor viszont mindent, az első dulvaság után.
No, mentem; majd még jövök.
bmiky 2008.11.20. 12:44:36
peelou75 2008.11.20. 12:48:28
G-had 2008.11.20. 12:56:12
MTi 2008.11.20. 13:08:28
Hímzett falvédőként jól mutatna, de lehetne törzsgárda-tag jelvény, vagy kitűző is.
Titus Pullo Urbino 2008.11.20. 13:16:33
sagittarius 2008.11.20. 13:25:10
esetleg a kettő kombinációja, na és a tonfa-kard kombinációt a 2-ből
Empty 2008.11.20. 13:51:18
One China 2008.11.20. 13:52:11
dzsedi 2008.11.20. 13:53:00
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2008.11.20. 14:30:38
Majd versenyen kívül készítek én is valamit, mert eddig nem volt rá időm:)Persze for fun:)
yenoee 2008.11.20. 14:46:21
A logo pedig nagyon komoly, akarok olyat :)
Carnivora (törölt) 2008.11.20. 15:00:32
Egyébként én a helyetekben ejteném a címer projectet a logo az tökéletes lesz finomítva. -
kelta 2008.11.20. 15:04:25
Papp Sanyi 2008.11.20. 15:06:20
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.11.20. 15:06:50
Címerben pedig...nos az 1. legyen az első, és az 5. a második.
A kérdés csak az, hogy a logó és a címer - melyik kerül majd hová. És ha valahol már díszeleg az egyik, akkor ott díszelegjen-e a másik, vagy nem...
Kínzó kérdés.
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.20. 15:07:42
judit 2008.11.20. 15:23:30
oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2008.11.20. 15:43:14
A logo nekem nem annyira jön be, de ha ez lesz, ezt fogom szeretni.
Fekete Gyalog 2008.11.20. 16:17:36
Hiányolom a mellékelt jelmagyarázatokat! Szerintem úgy lenne teljes a kép
Más:
A logóban az olasz figura csendőrnek is elmegy a'la rendvédelem. Igazság szerint a leginkább eredeti ötlet. És ez fáj, mert én is versenyben vagyok.
Ez utóbbi miatt nem is szavazok, mert magamra nem illik, két ellenfelet megnevezni meg mégiscsak sok. Amúgy én is keveslem a pályázatok számát. Még csak annyit: Győzzön a legjobb!
Fekete Gyalog 2008.11.20. 16:19:14
Riesling 2008.11.20. 16:24:05
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 18:12:57
Nem vagyok szakember, ezért ennél részletesebben nem tudom elmagyarázni, de remélem, érthető.
Lehetne ez egyfajta egyszerűsített logó, megtartva persze az alakos eredetit.
Higany 2008.11.20. 19:45:50
pooh 2008.11.20. 21:24:15
viszont az utolsó is tetszik nekem - akár még logónak is elmenne. Zubbonyra is varrható, kismókusok kenyérre kenhetik, nagymókusok ... :-)
egyébként megváltozott az alapszín rajta?
pooh 2008.11.20. 21:24:58
Unio 2008.11.20. 21:53:25
pályaművek közül pedig
1,5
Az 1. elmond mindent a jelmondattal.Az 5. is jó de! én is hiányolom belőle a jelmondatot.
Mentula 2008.11.20. 22:04:23
a logó: a baloldali (sztem, jövő hétre lesz ilyen polóm:)
a címer: 1 és 3
Ha nem, akkor is köszönjük a fáradozást, mindenigy tök jó.
Mentula 2008.11.20. 22:06:32
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 22:09:58
olyan póló nekem is kell :-)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 22:13:24
Ja, sötétítést kért az alkotó.
pancer1 2008.11.20. 22:29:35
2-es.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 22:52:09
:-)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.20. 22:53:25
mr nemo 2008.11.20. 23:58:07
Címer: 6,6
Honvédorvospalánta 2008.11.21. 00:37:49
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2008.11.21. 07:38:54
A.Laci 2008.11.21. 07:49:44
Titus Pullo Urbino 2008.11.21. 08:06:35
Jelmondat: Nec arte nec marte
Címer nem kell
nick grabowski · http://fpa-mcc.blog.hu 2008.11.21. 08:56:59
Condottiere 2008.11.21. 10:03:49
A lógóból én a baloldalit preferálom, amin a második világháborús hadfik vannak. Ugyanakkor szerény meglátásom szerint az alsó ipse nem német, hanem francia.
Nos, a címerek esetében : az ötös színei és a kompozíció adja, de nem túl harcias. Az egyes elég harcias, de nekem kicsit "levegős".
Nos
5, 1
Api 2008.11.21. 10:15:46
nem szavazok, mert enyém is ott figyel a sorban.
sztem kell 1 új pályázat... mert ezek így poénosak, meg minden... de ha lesz egyszer weboldala/saját megjelenése a lemilnek, akkor ezek közül talán egyik sem használható.(még a enyém sem - hüpp.)
kellene új pályázat. és nem logo/címer tervezés, hanem komplett arculattervezés. mert hosszútávon kellene tervezni.../de gondolom nagy a dilemma, hiszen ha erre sem jelentkeztek sokan, akkor a másik ilyen pályázatra sem fognak.../
Persze ezeket lehetne használni, és ötletelni, hogy az összesből hogyan gyúrjunk össze 1 nagyonfrankót. de ezek közül én /MÉG!/ nem tenném le egy mellé sem a voksomat.
és most balra el, mert utálom a rohadt paradicsomokat...:)
jó7végét:)
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.21. 11:29:44
az árnyalakok tudtommal elöször a Mollo fívérek könyveiben jelentek meg, legutóbb az Enczclopedia of XX. century Uniforms-ban láttam őket.
Fentről lefele és balról jobbra:
Bersaglieri
Kínai harcos a koreai háborúban
US gyalogos a koreai háborúban
olasz rohamgyalogos (ardito), I. VH
A második képen szereplőket nem tudom kivenni, ha érdekel, megnézem amikor hazajutok.
Stupidella 2008.11.21. 11:33:43
Címer voksom:
6, 1
jonnglenn 2008.11.21. 12:19:50
Condottiere 2008.11.21. 12:59:45
igen, a középső fickó esetében nekem is gyanús volt az ellenző a sapkán.
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.21. 13:13:40
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.21. 13:29:50
illetve kérni a szerzőtöl egy nyilatkozat ilyen értelemben.
Api 2008.11.21. 14:06:55
egen... mivel MO-n vagyunk...
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.21. 18:36:48
rosszul emlékeztem, tényleg francia tizedes, I.VH
Lucius Flavius Arrianus 2008.11.21. 20:03:13
1.
ppeter 2008.11.21. 21:51:47
próbáljátok ki, játszatok vele.
az viszont sajnos nagyon könnyen előfordulhat, h a betűtípus megalkotója jogtalanul használta fel a fent említett lexikont vagy valamelyik társát. ilyenkor mi van? majd megkérdezem egy szerzői jogász ismerősömet.
de mint írtam, ez egy koncepcióterv, azaz javaslat, s mint ilyen, még korántsem végleges. arra való, hogy megmutassa az ötletet a megrendelőnek, és a felmerülő javaslatok/igények alapján tovább lehet rajta dolgozni. szóval megmutat egy irányt, amire gondoltam, s amin el lehet indulni.
például a nagyL+cím kiemelése és külön grafikai elemként való alkalmazása megoldható, amennyiben ez egy javaslat, dolgozom rajta.
__________________________
a pisztolyos csávónál én is hezitáltam, h francia-e, de szerintem most mindegy. de ha már II.vh, akkor csak kéne bele egy wermacht-katona, nem?
sóskatáska 2008.11.22. 05:56:55
Második esetleg a 5.
szerintem a legjobb a sziluettes alső változata.
na most megyek kuzyát sétáltatni, sziasztok.
G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.11.22. 08:58:40
"Si viveret, etiam Clausewitzius hic scriberet"
alakot, aminek szó szerinti jelentése: "Ha élne, Cl. is itt írna". Így pontosan érthető és világos a mondás latinul is. Valetote! ("Szevasztok!")
Condottiere 2008.11.22. 09:50:49
G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.11.22. 10:01:17
bizony:)) bocsi az OFF-ért, de ha már felvetetted:
laudator.blog.hu/2008/07/05/romanes_eunt_domus_1
:))
superben 2008.11.22. 10:32:59
Pascal doktor 2008.11.22. 15:22:53
mert (és itt most az következik, h én mint laikus mit látok a képen):
2 bagoly szemből, fent, kék háttér előtt:
"figyelünk. Duplán vagyunk, duplán figyelünk. Szemben vagyunk, téged figyelünk" ~ és ezt nem félünk kiírni magunkból
Napocska középen, szemben:
annak a motívuma, hogy mindennek oka van (Nap ~ a mai tudományos értelemben), de a dolgoknak ez a végső eredője megfoghatatlan(ul távoli) (Nap ~ a múltbeliek értelmezése alapján)
bal lent, sárkány:
mitológia - szórakoztatás: az előadásmód "kicsit másképp", a piros szín a történetek kiszínezését imitálja
jobb lent, vár, fegyverek:
azért a tényekkel foglalkozunk: izgalmas/véres csaták (fegyverek), háttérinformációk (politikai/gazdasági/társadalmi/... háttérrel való foglalkozás = vármotívum). zöld, mint földhözragadt tényekkel való operálás.
és most egy most eszembe jutott megközelítés:
az egészet egy (számviteli) mérlegnek kell elképzelni:
a sárkány jelöli az eszközöket (a humor a mi eszközünk, ez a megjelenési formája a vagyonnak)
a zöldmezős vár a forrásokat: ezekből a tényekből építkezünk
a napocska az egyensúlyt szimbolizálja
a két felvigyázó bagoly pedig emlékeztet minket arra, hogy vannak egyenlőbbek is, akik mindenek felett állnak(+1: a baglyok kék háttér előtt vannak: az eu és az ensz (de szerepel a kék szín a NATO, az USA, Oroszo és fél világ zászlajában is) natív színe, vagyis azok állnak minden mögött (fölött), akik azt hirdetik, hogy az egyenlők egyenlők az egyenlőbbekkel, pedig mi tudjuk h nem)
-------------
jobb oldali logó, mert
nehézgyalos mordály is szerepel a képen (bal lent, a puska kitámasz6ó), így összhaderő-nemibb a kép összhetás :)
_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2008.11.22. 19:10:38
egyébként latin felirat mindenképp legyen. (ekként bevonnám még az 1. és a 6. pályamunkát is...)
Mentula 2008.11.23. 19:12:25
Té, kűttem egy mail-t, guszta videjóval.
spájdernecc 2008.11.24. 07:51:31
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.24. 08:27:19
egye fene, régi motoros vagy, ezért a határidő után is beszámítom a voksod :-)
De innen vége, nem lehet szavazni többé! És majd - ahogy megígértem - a héten valamikor bemutatjuk a projektet szöveges részét.
Hoerbi 2008.11.24. 11:02:10
A logónál szerintem az "L" nem is kellene, elég az URL.
Amúgy meg új cikket akarok!!! :)
M · http://www.uniforminsignia.net 2008.11.24. 11:59:14
tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.11.24. 13:06:52
Titus Pullo Urbino 2008.11.24. 14:08:39
RAF (Vörös Hadsereg Frakció) poszt nem lesz? Most engedték ki az utolsó elítélt tagját, Klar-t, ezért aktuális is lenne, meg szerintem igény is lenne rá.
Api 2008.11.24. 14:41:07
:) gondulom, h Horthy 4.0-5.0 in 1... mert más 5letem nincs...:)
rics 2008.11.26. 10:59:59
Szerintem ez a kettő a legalaposabban kidolgozott.
A 2. azért nyerő, mert jól mutatja, hogy a blog a jelenkorral is foglalkozik.