Választási kampányában Barack Obama többször is úgy tett említést a guantánamói öböl haditengerészeti bázisán található, és világszerte hírhedtté vált fogolytáborról, mint egy olyan szégyenletes létesítményről, amelyet – megválasztása esetén – az Egyesült Államok soron kívül fel fog számolni. Tekintsük át röviden, hogyan kerültek az amerikai katonák Kubába, és miként képzelhető el egy amerikai katonai támaszpont a Castro fivérek országában?
A közel 120 négyzetkilométeres, az amerikai tengerész-szlengben a hajdani GTMO távirat-rövidítés után Gitmónak becézett bázis az amerikai nemzeti felségterületen kívül eső legrégibb haditengerészeti támaszpont, s egyúttal az egyetlen, amely olyan állam területén fekszik, amellyel az USA-nak nincs diplomáciai kapcsolata. Valljuk be: elég pikáns helyzet.
Az 1898-as, mindösszesen négy hónapig tartó spanyol-amerikai háború egyik következményeként Kuba függetlenné vált Spanyolországtól
(szakértő olvasóink minden bizonnyal emlékeznek a Monroe-doktrína vonatkozó elemeire), s ugyanazzal a lendülettel gyakorlatilag az USA félgyarmatává lesz. Biztosan mindenki látott olyan filmet (akár dokumentum-jellegűt, akár színészeset), amelyben látványosan bemutatják, hogy a huszadik század első évtizedeiben a sziget gyakorlatilag az amerikai szervezett alvilág tulajdonában lévő bordélyházakat, kaszinókat és banán-, valamint dohányültetvényeket jelentette;
nos, ebben egy cseppnyi túlzás sincs: Kuba volt az Egyesült Államok Nemzeti Vidámparkja, Állatkertje és Kabaréja, s mindez akkor, amikor a nevadai Las Vegas még csak bohókás ötletként létezett Bugsy Siegelék örökké bizniszre hangolt agyában.
Az amerikaiaknak annyira megtetszett a sziget dél-keleti csücskében fekvő öböl, hogy – nem túl meglepő módon – sikerül meggyőzniük Kuba első (amúgy amerikai állampolgárságú...) elnökét, Tomás Estrada Palmát (itt balra), hogy a karibi hurrikánok elől a hajóik számára ideális védelmet jelentő területet tartós bérlet keretein belül bocsássa a jenki haditengerészet rendelkezésére.
1903 februárjában Theodore Roosevelt elnök (itt jobbra) és Estrada Palma aláírják az államközi szerződést, amelynek meglehetősen kétértelmű szövege szerint „Kuba teljes szuverenitást gyakorol a Guantánamo Öböl felett”, ugyanakkor megállapítja az Amerikai Egyesült Államok joghatóságát a terület felett „szénrakodás és a kikötői ellenőrzési jogosultságok gyakorlása” terén. 1934-ben úgy módosítják a megállapodást, hogy az „örök időkre érvényben marad”, hacsak mindkét kormány bele nem egyezik annak megszűnésébe, vagy az amerikaiak egyoldalúan ki nem cuccolnak. Az eredeti, kétezer dolláros éves bérleti díjat ekkor aktualizálják és 3.086 dollárban (más források 4.086 dollárról szólnak), valamint 36 centben állapítják meg.
Amikor 1959-ben győz a kubai forradalom, Fidel és társai rögtön jelzik, hogy nekik ez a megállapodás
nem felel meg. Elkövetnek azonban egy óriási hibát: ugyanabban az évben egy lelkes, a nemzetközi jogi finomságokra azonban meglehetősen érzéketlen havannai állami alkalmazott elballag az első bankig és beváltja a Washingtonból menetrendszerűen érkező csekket; ezt a gesztust később az USA és a nemzetközi szervezetek olyan ráutaló magatartásként értelmezték, amely értelmében a Castro-kormány elismerte az 1934-es megállapodást Guantánamóról. És azóta hiába gyűlnek a beváltatlan (de továbbra is rendszeresen érkező, szigorúan 3.086 dollárról és 36 centről szóló) amerikai csekkek Castróék egyik fiókjában – a szerződés továbbra is érvényben van.
Az egyre terebélyesedő (napjainkra körülbelül 10 ezer fősre duzzadt) támaszpontot egyetlen egyszer kellett csak kiüríteni:
az 1962-es emlékezetes rakétaválság idején, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti stratégiai feszültségek miatt a világ egy nukleáris háború küszöbére érkezett: Moszkva atomfegyvereket telepített a karibi szigetországba, amit Washington érthető rosszallással nyugtázott. Az evakuáció ekkor is csupán részleges volt, hiszen a harcoló, első lépcsős alakulatok maradtak, csak a hozzátartozók és a polgári alkalmazottak
távoztak a virginiai Little Creek-i tengerész-laktanyába, hogy később (1964 decemberében) kicsit megnyugodva visszatérhessenek.
Az ötvenes évek végétől kezdve az egyre jobban elkommunistázódó Castro-rezsimmel elégedetlen, amúgy pedig roppant vállalkozó kedvű kubaiak közül sokan szöktek be a máskülönben nagyon alaposan őrzött amerikai támaszpontra, hogy onnan Floridába távozzanak. 1961 októberében Havanna megelégelte az egyre jelentősebb népességfogyást, s (alighanem a sikeresnek ítélt berlini fal példáját követve) gyorsan növő kaktuszokból egy 15 kilométeres élő sövényt ültetett a bázis könnyen megközelíthető szárazföldi határára (ezt emlegette sokáig Kaktuszfüggönyként a nyugati sajtó), majd – miután ez nem bizonyult elég visszatartó erőnek – aknamezőt is telepítettek, amire az amerikaiak hasonlóval válaszoltak. Akkoriban ez volt – a két Korea közötti semleges zónába telepített után – a második legnagyobb összefüggő taposóakna-ültetvény a Földön. 1996-ban Clinton elnök személyes utasítására a jenki aknákat felszedték és mindenféle színes-szagos mozgásérzékelővel helyettesítették, a kubai aknák maradtak – nekik nem futotta korszerű, csipogós szenzorokra, maradtak a jól bevált robbanósnál.
1960-ig kubaiak ezrei jártak be naponta a támaszpontra, különféle (általában segéd-) munkákat elvégezni.
A Havanna és Washington közötti viszony elmérgesedésével párhuzamosan egyre kevesebb és kevesebb munkavállalási engedélyt adtak ki, majd miután a már itt, ebben a posztban is említett rakétaválság napjaiban kiderült, hogy a takarítónőktől kezdve a kertészeken át a bázis légterén keresztülrepülő madarakig minden külsős a kubai titkosszolgálat, a Dirección General de Inteligencia (havannai központja itt balra látható) hivatásos tisztje (esetleg besúgója), az amerikaiak bevezettek egy komoly szűrőt, minek következtében napjainkra gyakorlatilag kubaiak nélkül működik a támaszpont. A kubai hadsereg vállalkozói vénáját ismerve kijelenthetjük: biztosan tudnának ötleteket adni a jenkiknek arra vonatkozóan, hogyan is lehet valóban gazdaságossá tenni egy kubai katonai bizniszt, és nem csak folyton nyávogni a költségvetési támogatásért...
A 2001 szeptemberi terrortámadásokat követő amerikai katonai ellenlépések következményeként Guantánamo újabb funkcióval bővült: különleges biztonsági fokozatú katonai fegyházat és kihallgatóközpontot hoztak létre a támaszpont területén, ahová a (főleg, de nem kizárólag) Afganisztánban elfogott, terrorgyanús személyeket internálták. Eddig mintegy 800 „tálibgyanús” iszlamista fordult meg a falai között, s jelenleg is több mint kétszáz, ítélet és bírósági eljárás nélkül fogva tartott fegyenc viseli a kiemelt veszélyességűnek minősített raboknak kijáró, narancssárga színű kezeslábast.
Az amerikai és nemzetközi emberjogi szervezetek évek óta követelik a szerintük jogellenesen
működő létesítmény bezárását és a CIA által levezényelt, olykor a kegyetlenség határait is átlépő vallatási módszerek beszüntetését, mindeddig hiába. Az új amerikai elnök, valamint a Központi Hírszerző Ügynökség általa kijelölt igazgatója, Leon E. Panetta ígéretet tett a részletes felülvizsgálatra, amire terveik
szerint az elkövetkezendő hónapokban sor fog kerülni. A mindössze pár hete hivatalban lévő Barack Obama 120 nap türelmi időt kért a teljeskörű áttekintést követő döntés meghozataláig, de munkatársai már tervezgetik, hogy a guantánamói foglyokat hová telepítik majd. A lelkesebb szövetségesek máris jelezték, hogy bizonyos politikai, katonai, esetleg gazdasági ellentételezésekért cserébe hajlandóak lennének egy pár rabot befogadni saját börtöneikbe. A balti államokról hivatalosan, a lengyelekről, románokról és bolgárokról informálisan lehet tudni, hogy fogadókészségükről biztosították Washingtont.
Kíváncsi vagyok, a szegedi Csillag kap-e új lakókat...
Guantánamo - az előretolt helyőrség
2009.02.16. 08:00 tiboru
34 komment · 2 trackback
Címkék: amerikai haditengerészet terror közép amerika kuba usa utánközlés
A bejegyzés trackback címe:
http://lemil.blog.hu/api/trackback/id/tr47945127
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Magyar Barack 2009.02.16. 22:24:11
Elnöki pofonok Bushnak
Az elnök három, a Bush-kormánnyal szembehelyezkedő végrehajtási utasítást írt alá ma. Az első szerint a Guantánamói-öbölben lévő börtönt egy éven belül be kell zárni. Obama kijelentette, hibás elképzelés azt hinni, hogy "választanunk kell a bizton...

Trackback: Ajánló – David Miller: In Guantanamo 2009.11.14. 10:00:02
Angol hang, felirat nélkül. Trailer, torrent és leírás itt. (22:13; mp4; 237MiB) Nagy kedvenc a maximum security toothpaste és az a hölgy, aki teljes meggyőződéssel mondja a kamerába, hogy a foglyoknak előnyös Guantanamora kerülni. (A Lemilen Tiboru í...
Kommentek:
Amanitin2 (törölt) 2009.02.16. 08:41:55
emlékeim szerint az ivóvíz kapcsán is volt egy zajos hercehurca, amit aztán az amerikaiak azzal vágtak ketté, hogy telepítettek saját tengervíz desztillálót, és beintettek.
tiboru · http://konteo.blog.hu 2009.02.16. 09:04:25
@Amanitin2:
Igen; Kuba megvádolta őket, hogy "lopják" az egyik közeli folyó vizét. A péká erre fel levágatta a bázist a helyi folyóvíz-vezetékről.
Három éve pedig elkezdtek komoly szélerőmű-hálózatot is kiépíteni.
Nem úgy néz ki, hogy készülődnének a pakolásra...

mr nemo 2009.02.16. 10:24:40
Jó cikk, mintha ismerős lenne... Hírsarkos másodközlés?
LouiS 2009.02.16. 10:29:03
A mindenféle filmekben rendre előhozott, ide-oda lövöldöző mester/orvlövészekről (mindkét oldalról) nem lesz szó?
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 10:31:07
Szerelmesnek lenni, meg szűznek is maradni dilemma ismét. A minap Tálas Péter szólott a témáról, feltéve a kérdést, hogy a befogadottak milyen alapon kerülnének Magyarországra? Amennyiben humanitárius alapon, akkor eleget teszükn az amerikai kérésnek és nem növekszik várhatóan a terror kockázat sem magyar vonatkozásban. Persze erről inkább a nagyszakállúakat kéne megkérdezni. Ebben a variánsban viszont nehezen található kifogás, ha valamelyik delikvens menni szándékozik... Milyen alapon tarthatnák vissza, vagy korlátozhatnák egyébként a szabadságában (mozgásában), mint bárki más "harmadik ország" állampolgárát? Ha pedig nem humanitárius alapon, hanem mondjuk büntetőjogi megközelítésben kerülnének ide a delikvensek, illene legalább egy szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésével meggyanusítani az érintetteket. Na ez nem történt meg, és lássuk be: kicsi az esélye, hogy megtörténik, hiszen ha lenne alapja, az amerikaiak már rég vád alá helyezték volna őket.
Személy szerint csak azt nem értem, hogy az említett EU tagállamok, ahol ezek szerint lehetővé teszi (amerikai kérésre) a jogrend meg nem vádolt személyek fogvatartását, mennyiben felelnek meg azoknak a jogi alapelveknek, ami EU felvételüket megelőzően olyan körültekintően vizsgáltak a demokrácia fellegvárai?
"A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani." - mondja az Alkotmányunk 55.§-a. Akkor hogy is van ez kérem?
Arról már nem is beszélve, hogy ha elvállalnánk egy Guantanamo szerepkört (ami láthatóan már az USA Kormánya számára sem vállalható), nekünk magyaroknak mennyire bocsájtanának meg mások? Gyanakszom: nem nagyon. És ha nem, akkor ez milyen mértékegységgel, esetleg mértékegységekkel fejezhető ki?

tiboru · http://konteo.blog.hu 2009.02.16. 10:42:14
@Zig Zag:
Teszem azt "emberiesség elleni bűntett"-tel megküldik az alkaloidásokat itthon is (az univerzalitás elvére támaszkodva), és előzetesbe teszik őket?
Nem tudom, csak kérdem...
Teszem azt "emberiesség elleni bűntett"-tel megküldik az alkaloidásokat itthon is (az univerzalitás elvére támaszkodva), és előzetesbe teszik őket?
Nem tudom, csak kérdem...
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 11:15:28
Überciki lenne figyelemmel a nagyszámú hasonló esetre. Erősen keresgélni kéne még egy példát amikor a LÜ külföldit külföldön elkövetett cselekménye miatt gyanusított meg idehaza. Meg aztán kéne hozzá egy magvas alapos gyanú. Ha lenne ilyenhez bizonyíték (amit nem mondjuk a spanyol inkvizíciót megszégyenítő ügyességgel végrehajtott vallatásos módszerrel szereztek be - lásd még ide a magyar Alkotmány 54.§ (2) bek.) szóval ha lenne ilyen, akkor miért is nem az amerikai igazságszolgáltatás intézte az ügyet??
MTi 2009.02.16. 11:17:42
Emlékeim szerint T. Roosevelt elnök személyesen is részt vett az említett spanyol-amerikai háborúban "önkénteseket" vezetve - volt erről egy film is. Valakinek eszébe jut a címe?
Egyébként számomra érthetetlen, hogy miért pont egy katona-politikailag ilyen neuralgikus helyszínre telepítették a tálib-gyanús egyéneket? Ha már nem akarták kifejezetten USA-területre palántaálni őket, akkor nem lett volna kézenfekvőbb a "baráti" Fülöp-szigetek, ahol szintén rendelkeznek bázisokkal? Sok kérdés...

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 11:19:44
Aztán ha eddig még nem tanulta meg a muszlim világ Magyarország nevét mondjuk a focistákat oly zseniálisan leterroristázós államférfiúnk után, hát az biztos, hogy most aztán fel tudnák idézni memóriájukban, hogy hol is van az az ország.
Lehetnénk mondjuk: Kis-Guantanamo. Hurrá!
Lehetnénk mondjuk: Kis-Guantanamo. Hurrá!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 11:22:50
@MTi: mert területen kívülre kellett tenni őket, hiszen sem maga a fogvatartásuk, sem pedig annak módja nem volt összeegyeztethető az USA jogrendjével. Ami pedig területen kívül van, arra SAJNOS nem alkalmazhatók a demokrácia fellegvárának jogi útvesztői - szólottak így a szemforgató hamis papok.
MTi 2009.02.16. 11:33:44
@Zig Zag: Értem én, hogy ártány - de hasas-e? :)
Peresz, hogy területen kívülre kellett helyezni, de akkor a logika szerint találhattak volna nem annyira szembeötlő helyeket is - Kuba-Florida (USA) ha jól tudom 150 km légvonalban - hogy némely retines szenátor-képviselő ne okvetetlenkedjen. Európa persze szóba se jöhetett, de Ázsiában szvsz vannak olyan "haverok" akik ezt önként és dalolva beválaták volna annyira, hogy ilyen fogolytábor létezéséről talán még ma sem tudnánk.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 11:41:01
@MTi: hohó, hát éppen ez a ciki egyik csimborasszója, hogy nem csak a "messzi" Ázsiában, hanem a Közel-Keleten, és Európában is voltak ilyen országok. És nem csak a csúnya-csúnya katonai és egyéb diktatúrák közül találni ilyet, hanem olyan országok sorában is, akik egyébként a törvényesség és az emberi jogok nagy tisztelője címében tetszelegnek.
mr nemo 2009.02.16. 12:38:29
Nekem úgy rémlik a szegedi csillag lassan múltidő lesz. Az új tiszalöki BV intézmény a legmodernebb ilyen jellegű installáció, és valahonnan rémlik, hogy a Csillag VIP részlegét ide szállították.
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.02.16. 13:11:46
@MTi: The Rough Riders www.imdb.com/title/tt0118453/
egyébként meg amig Gitmoban vannak, addig lehet őket rögtönítélő katonai bíróság elé állítani, ami elfogadja a kényszervallomást is. Ha belépnek az USA területére, akkor már a vádnak annyi. Egyébként néhány évvel ezelőtt a DoD jogi kérdésekért felelős államtitkárát volt szerencsém erről faggatni, de egyenes választ nem kaptam tőle ... félrebeszélni és köntörfalazni viszont nagyon tudott :D

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 13:31:28
@NagyTeve: ez tetszik. lelki szemeim előtt látlak, ahogy bevásárlás közben a hypermarketben összefutsz a DoD jogi kérdésekért felelős államtitkárával és nekiszegezed a kérdést: "Hogy is van az a dolog a Gitmoban fogvatartott figurákkal kapcsolatban?" mire a válasz érkezik: "Nos, kedves barátom, napi ötszöri étkezésben és teljes ruházati ellátmányban van az ottaniaknak részük és segítünk nekik a napi programjukat is helyesen beosztani..."
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.02.16. 13:37:48
@Zig Zag: nnna, én azért megnézem, hova járok vásárolni ... nem süllyedek oda, hogy ilyen alakokkal egy üzletbe járjak :P
Titus Pullo Urbino 2009.02.16. 13:51:18
Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a támaszponton Obama nyomására (és tanácsadói nagy örömére)megszüntetik a fogolytábort, hiszen van Kelet-Európában is (és más kontinensen, pölö Ázsiában vagy Ausztrália) pár ország, ahol némi külpolitikai kedvezményért cserébe, vagy akár ingyé is szívesen fogadják az ottani foglyokat. Viszont a támaszpontot soha nem fogják kiüríteni, kap majd más feladatot, ha más nem, átalakítják meterológiai állomássá, vagy Diznilenddé. Remélem Szegedre, vagy bárhová máshova Magyarországra nem hoznak egy ilyen foglyot sem, bár a mi külföldi megítélésünkön már ez sem tudna rontani.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.02.16. 17:56:56
@Titus Pullo Urbino: figyu, arról nincs szó, hogy az amcsik felszámolnák a Guantanamo-i haditengerészeti támaszpontot. csak azt mondják: elgondolnak, hogy új feladatot találnak annak a saroknak, ahol a tenorista-szadizó műveket rendezték be.
MTi 2009.02.16. 19:27:57
@Zig Zag: Gondolom, a jó szakik is kapnak valami új beosztást... :)
Dirky · http://fricska.blog.hu/ 2009.02.16. 20:51:20
Azért ez a fogolykérdés maximum szimbolikus megoldása, amit Obama beígért, csak az Abu Graib szindróma akut kezelése. A jogtalan fogvatartás Szegeden vagy Varsóban is jogtalan marad, a körülményeket pedig a helyszínen is lehet javítani.
Nem mintha annyira vágynék arra, hogy kiengedjék az ottani foglyokat, de marhára nem értem, miért tekintik ezt Obama egyik nagy eredményének: az eljárás marad a régi, csak átrakják valahova, szintén amerikai területen kívülre. Látványos médiaakció, valós következménye nulla.

recoba 2009.02.16. 22:18:41
Érdekes írás, én kötve hiszem, hogy mindent elmondanak Obamának arról, hogy hol merre vannak CIA pincék a világban szerteszét.
flimo13 2009.02.17. 08:22:21
Hm, én eddig abban a hitben voltam, hogy a megvádolható rabokat viszik USA-ba, a többit meg el kell engedni. És erre biztosan emlékszem, hogy olyan foglyokat is említettek, akikre hazájukban üldöztetés, halál várna, és őket kellene valahova elszállásolni, ami nem az USA.
Hoerbi 2009.02.17. 11:06:13
Ha már Guantanamo... Ti tudtátok, hogy a Guantanamera című, nagy sikerű dal nem komcsi?
Eredetileg erotikus hangvételű kocsmai dalocska volt, ami némiképp szalonképesebb állapotba került és lett világhírű. A szövegben a 'guantanamera' "guantanamoi lány"-t, a 'guajira' pedig (nőnemű) "farmer/földműves"-t jelent.
És most valami egészen más:
Bloggazdák! Mi hír a Lusitania-ról? Valami válasznak azért örültem volna.

tiboru · http://konteo.blog.hu 2009.02.17. 13:12:03
@Hoerbi:
Elnézést, ha elmulasztottunk volna válaszolni egy kérdésre...
Segíts, kérlek: mi volt/van/lesz a Lusitaniával? Bevallom, nekem most nem ugrik be...
Elnézést, ha elmulasztottunk volna válaszolni egy kérdésre...
Segíts, kérlek: mi volt/van/lesz a Lusitaniával? Bevallom, nekem most nem ugrik be...
Titus Pullo Urbino 2009.02.17. 14:19:41
@spamdog:
Sajnos nemcsak a zindex írta, hanem az MTI is, ilyeténképpen:
"Megkezdődtek a magyar–amerikai tárgyalások a guantánamói foglyok jövőjéről, elvben Magyarország is fogadhat be egykori rabokat, konkrétumokról azonban még nem állapodtak meg – mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő kedden.
A guantánamói foglyok befogadásával kapcsolatban Clint Williamson utazó nagykövet tárgyalt múlt pénteken Budapesten Várkonyi László szakállamtitkárral. „Puhatolódzó” látogatásán az amerikai diplomatát Göncz Kinga külügyminiszter is fogadta – mondta a szóvivő. A tárgyalásokon konkrétumokról nem esett szó, amerikai részről nem érkezett semmilyen felkérés, nem volt szó arról sem, hogy Magyarország hány foglyot tudna befogadni. Az egykori rabok esetleges befogadásáról a magyar kormány azt követően dönt, hogy egyeztetett a parlamenti pártokkal és a titkosszolgálatokkal – tette hozzá. (MTI)"
Úgy néz ki, ezt a szart is mi ehetjük meg.

Titus Pullo Urbino 2009.02.17. 14:25:12
Vajon ez a mondat mit jelent a gyakorlatban?
"A tárgyalásokon konkrétumokról nem esett szó, amerikai részről nem érkezett semmilyen felkérés, nem volt szó arról sem, hogy Magyarország hány foglyot tudna befogadni."
Szerintem a valóságban ez történt:
"A tárgyalásokon konkrétumokról is megállapodtak, ugyanis amerikai részről felkérés érkezett 40 fogoly magyarországi befogadásáról."
A parlamenti pártokkal meg a titkosszolgálattal már úgyis lezsíroztam az ügyet, gondolja elégedetten Göncz Kinga.

Titus Pullo Urbino 2009.02.17. 14:59:32
@tiboru: Nem kell szerénykedni, azt kell mondanotok, hogy tegnap Ti már tudtátok, miről állapodnak ma meg a magyar–amerikai tárgyalásokon. Ez így sokkal életszerűbb, összeesküvés-elméletszagú, szóval magyar fül számára hihetőbb is...
Titus Pullo Urbino 2009.02.17. 15:27:22
@tiboru: látom, megyek oda is sarkantyút pengetni, magyarkodni...
MTi 2009.02.17. 15:31:18
@Titus Pullo Urbino: Kikérem magamnak - én semmi ilyenről nem adtam hírt! :)
tiboru: egyszer-egyszer a hatos lottó nyerőszámait is így kéne látni... :-D
No, megyek át a vitaposztra - kekeckedni!
tiboru: egyszer-egyszer a hatos lottó nyerőszámait is így kéne látni... :-D
No, megyek át a vitaposztra - kekeckedni!
Hoerbi 2009.02.18. 09:38:06
@tiboru: Január 19-én küldtem egy emilt a kukacotokra.

Utolsó négy komment