Miután tegnapi posztunkban egy kicsit körülnéztünk a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok házatáján, itt az idő, hogy megpiszkáljuk a katonákat is, nehogy már azt higgyék, a zöld uniformis megvédi őket a rosszindulatú szúrkálódásoktól.
Az általatok immáron minden bizonyára készségszinten ismert, és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, 1995. évi CXXV. törvény felsorolása tehát a katonai egyenruhát (néha) viselő gumitalpúakkal folytatódik.
3.) Katonai Felderítő Hivatal (KFH)
Ha röviden akarjuk meghatározni ezt a csapatot, akkor annyit mondhatunk, hogy ők a katonai hírszerzők. Ergo (majdnem) ugyanaz a feladatuk, mint az IH-nak, azzal a kiegészítéssel, hogy katonai, haditechnikai és katonapolitikai információkra vadászgatnak a nagyvilágban (na meg a számítógépek képernyői előtt).
Talán nem mindenkinek teljesen nyilvánvaló (noha nem állam-, de még csak nem is szolgálati titok), ezért esetleg hasznos lehet elmondani, hogy a külföldi magyar külképviseleteken dolgozó katonai attasék nyíltan, felvállaltan és mindenki számára köztudottan (a fogadó államot is beleértve) a KFH munkatársai. Ők hivatottak a katonai információk áramlását biztosítani a két fél között, és persze folyamatosan tájékoztatni Budapestet az állomáshelyükön beszerzett (főleg military) hírekről.
Ezt persze nem a klasszikus, kémregényekből ismert módon teszik, hanem úgy, mintha diplomaták lennének (elvileg azok is): fogadásokra járnak, pofátlanul kieszik a salátástál közepéből a rákdarabokat, leisszák a bólé levét, megstírölik a pincérlányokat (vagy fiúkat; elvileg ebbe már nem szólnak bele), diskurál, jópofizik, információmorzsákat szedeget össze a nála részegebb külföldi kollégáktól, majd a nagykövetségen jól megírja a jelentését. A bevállalósabbak nem feledkeznek meg az utolsó bekezdésben a bűvös mondatról: a fenti információk megszerzése során 128,53 euró költség merült fel, amelyet kérek a vonatkozó költségcsoportból számomra utólag megtéríteni.
Persze milyen költségek merülnek fel egy fogadáson? – tehetitek fel a kérdést. Hát, a jelentésben nem biztos, hogy például az USA nagykövetsége szerepel, mint helyszín. És maradjunk ennyiben.
A katonai (légügyi) attasék dolgos hétköznapjairól és embert próbáló feladatairól nem kisebb személyiség, mint maga a Nemzet Űrhajósa, Farkas Bertalan tábornok (a Magyar Népköztársaság, illetve a Szovjetunió – 11441. számú – Hőse) tudna mesélni, ha egy élelmes riporter egészen véletlenül elkapná azt a napi húsz percet, amikor a méltán híres nyugállományú dandártábornok még nem fáradt el a napi betevőért folytatott hajtásban.
A KFH kiemelt feladata például azon terrorszervezetekkel szembeni fellépés, amelyek a Magyar Honvédség biztonságát kívülről veszélyeztetik. Még jó, hogy ilyesminek még az árnyéka sem merült fel az elmúlt években. Az illegális fegyverkereskedelem elleni harc területére is betévedhetnek, és ha jól számolom, ez az a bűncselekmény-típus, amelyben a Magyar Köztársaságban a postásokat és a vasutasokat kivéve minden állami szervezet illetékes és rendelkezik hatáskörrel. Biztosan azért olyan eredményes évtizedek óta a jogszerűtlen fegyverkereskedelem elleni magyar hatósági fellépés.
A KFH-nak is lehetnek ám fedett emberei (külföldön és belföldön egyaránt), na meg a törvény lehetőséget ad nekik is, hogy hálózatot, rezidentúrát szervezzenek, és nem feltétlenül katonákból. De ez olyan terület, ami nem tartozik az általános, blogszintű és felszínes tájékoztatás körébe, úgyhogy maradjunk is ennyiben.
Ha majd egyszer mondjuk Floridában vagy Manchester mellett lesz magyar katonai támaszpont, a törvényalkotóknak nem kell mérgezett egérként rohangálva módosítaniuk a jogszabályt, mert erre a – még nem létező – problémára a 6.§. (g) pontja már most is megoldást ad, ugyanis a KFH „ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar katonai szervek és létesítmények (intézmények) biztonsági védelmét”. Úgyhogy mindenki megnyugodhat, majdani tengeren túli bázisaink objektumai és állománya a legnagyobb biztonságban lesznek.
Boldogabb és katonailag izmosabb országokban a haderőnemeknek külön hírszerzésük van; nálunk a három mentőcsónakból és az egy jégtörő-aknaszedőből álló Dunai Flottilla Felderítő Hivatalának, továbbá a még harcképes négy-öt vadászgépünk és három helikopterünk által szimbolizált Magyar Légierő Hírszerző Főigazgatóságának létrehozása sajnálatos módon késésben van, de őszintén reméljük, hogy ami késik, nem múlik.
4.) Katonai Biztonsági Hivatal (KBH – nem összekeverni ám a még jobb nevű KHB-vel!)
Ha a KFH az IH katonai megfelelője, úgy a KBH az NBH testvérszervezete.
Aki figyelt a múltkor, máris tudhatja, hogy ezek szerint a kábéhások kémelhárítanak. Hogy őszinték legyünk, szerintünk egy olyan külföldi kémnek, aki a Honvédség vagy a Szekeres úr által vezetett minisztérium titkaira kíváncsi, és ezért ideutazik a bőrét kockáztatva, nos, ennek a spionnal inkább pszichiáter kellene, hiszen – és szintén a posztíró saját véleménye következik – kapásból fel tudnék sorolni legalább három olyan idegen fővárost, ahol úgy a Honvédségről, mint pedig a Honvédelmi Minisztériumról kábé négyszer annyit tudnak, mint Budapesten.
A kábéhások egyik szemüket folyamatosan a Honvédség állományán tartják, hiszen nekik kell megvédeniük a teljes zöldruhás állományt a szervezett bűnözéssel, a felforgatással, a terrorcselekményekkel és mindenféle csúnyasággal szemben. Ott vannak az alakulatoknál, és éberen figyelik, nehogy például a szerződéses szakaszvezető az éj leple alatt átdobjon a laktanya kerítésén egy szakajtónyi államtitkot, vagy elfecsegje valamelyik járókelőnek, hogy hány liter (liter?! köbméter!) dízelolaj hiányzik a föld alatti tárolóból.
Ha egy laktanyában történik bármiféle bűncselekmény, esetleg egy katona kerül képbe egy-egy nyomozás, vagy bűnügyi felderítés során, a Rendőrség elsődleges partnereivé lépnek elő. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nincs intézkedési-nyomozati joguk, tehát maximum információkkal zsonglőrködhetnek.
Most majdnem úgy folytattam, hogy a KBH a legszíntelenebb és a legjelentéktelenebb az összes nemzetbiztonsági szolgálat közül, de aztán rájöttem, hogy az elkövetkezendő hetek még hozhatnak meglepetéseket a szín vonatkozásában. Sajtóértesülések szerint ugyanis eredetileg ők szervezték be azt a Cs. Istvánt (majd javasolták továbbfoglalkoztatásra a hírszerzésnek), aki a cigánygyilkosságok egyik (nota bene: fő) gyanúsítottja. Én a KBH illetékes vezetői helyében körülnéznék a munkaerőpiacon, mert – ahogy én látom – a virtuális hurkot már a nyakukba helyezték és a sámli kirúgásáig szerintem nincs sok hátra.
5.) Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ, vagy simán: Szakszolgálat)
Na, és akkor elérkeztünk a lista kakukktojásához.
Hogy miért mondom? Hát mert a Szakszolgálat (így, egyes számban, és nem szakszolgálatok, bármit is mondanak az újságírók és egynémely, még idiótább politikusok), szóval a Szakszolgálat igazándiból nem is valódi nemzetbiztonsági szolgálat. Hogy miért? Hát mert ők gyakorlatilag csak a kiszolgálószemélyzete a többieknek (és nemcsak a titkosszolgálatoknak, hanem az összes rendvédelmi és/vagy nyomozó szervnek: Rendőrségnek, Vám- és Pénzügyőrségnek, Ügyészségnek, RSZVSZ-nek).
Ha ezek bármelyikének szüksége van a titkos információgyűjtés bármelyik eszközére vagy módszerére, fő szabályként hozzájuk fordulnak: megfigyelés, telefonlehallgatás, környezettanulmány, titkos kutatás, fedőokirat – mindezekben a Szakszolgálat az illetékes.
Kis túlzással: úgy viszonyulnak tehát a többi szolgálathoz, mint az orvosi műszereket gyártó cég a sebészekhez, vagy mint a haditechnikai cég a hadsereghez: kell egy szike, egy EKG-gép, egy gépkarabély vagy harckocsi, akarom mondani figyelés, két útlevél, három jogosítvány? Tessék írni egy szolgálati jegyet a megfelelő szintű vezető aláírásával és körbélyegzőjével, mellékelni az esetleg szükséges külső-belső engedélyt, oszt’ hajrá.
Az NBSZ saját kezdeményezésből igen ritkán folytat bármiféle titkos adatszerzést (maximum a saját emberei biztonsági ellenőrzésére), ahogy a FÉG sem gyárt le puszta hóbortból vagy unaloműzésként egy újabb raklapnyi gázkészüléket vagy mit. Oda is kell a megrendelés. A Szakszolgálat tehát egy kifejezetten kiszolgáló háttérintézménye a szám szerint nyolc (vagy valami ilyesmi) potenciális megrendelőnek. És ennek a szervezetnek a főigazgatója az a Balajti tábornok, akiről az első részben is írtam, s aki most másodállásban az NBH főigazgatói irodájában is eltölt pár órát naponta, mert a Falk Miksában nem találtak senkit, akinek a nyakkendője illene az ottani főnöki iroda tapétájának színéhez.
Nekem speciel a legrokonszenvesebb társaság, talán mert a rezzenéstelen profi imidzsét árasztják: egyformán figyelnek vagy környezetelnek ők kémgyanús oroszt, fegyvercsempész albánt, kábítószerrel üzletelő honvéd századost vagy a börtönbe pénzért mobiltelefont bejuttató bévés őrmestert. Ráadásul van egy óriási könnyebségük is a többi gumitalpúval szemben: nincs kormányzati tájékoztatási kötelezettségük, tehát hülyébbnél hülyébb (más esetben: elfogultabbnál elfogultabb) politikai utasításokat közvetlenül nem kaphatnak.
Rendelkeznek még egy izmos szakértői társasággal is, ahová tolmácsok, technikusok, számítógépes szakemberek és különféle más szakterületek képviselői is tartoznak; szervezeti felépítése itt vehető szemügyre, amiből következtethettek a feladatok mibenlétére is.
A nemzetbiztonsági szolgálatok rövid bemutatását ezennel befejeztük. Reméljük, jól szórakoztatok, és most már álmotokból felébredve is tudjátok a legfontosabb különbségeket.
Köszönöm a figyelmet, és ne feledjétek: az ember akkor marad egészséges, ha gyakran néz a háta mögé.
Az utolsó 100 komment: