Kissé rendhagyó módon állítunk emléket az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc két erdélyi vértanújának, Tamás András honvéd alezredesnek és csíkszentmihályi Sándor László századosnak. Szerkesztőségünk egy máig szinte ismeretlen – egyes kutatók szerint csak az írói képzelet szülte – levél nyilvánosságra hozatalával tiszteleg a 160 év előtti mártírok emléke előtt.

Kelt Szamosfalván, 1849. évben október hónap 18. napján

Drága Feleségem, szeretett Erzsim!

Mikoron ezen sorokat olvasod, már Isten kegyelmében leend a’ lelkem, testem meg a’ szamosfalvi Szent-György-hegyi malom melletti földben pihen.

Kérlek Erzsim, kellő erővel fogadd meg a’ hírt és nyugodt szívvel szaladj át a’ jegyzőékhez, ezen levélvivő oláh fiúcskát meg fertályóra múltán bocsásd el békével. Félhónapja felségárulás és erőszakos megtorlás vádja miatt hadbíróság elé citálva találtam magamat, azóta vasban tart egy svadron német a’ szamosfalvi molnár pincéjében és bosszú szavát kiáltja.

Jegyző előtt olvastassék hát utolsó akaratom, Miska öcsém, vedd a testamentumot! Minden ingó és ingatlan vagyonomat András nevű gyermekemre hagyom az aluli hagyományozásokkal. A’ madéfalvi Bajusz Illés nemzetőr hadnagy özvegye azonnali módon kapja vissza a’ három esztendővel maelőtt ajándékul őtőlük kapott medvebundát és kapjon 50 ezüstforintot. Másodszori hagyományozásom miatt ezen oláh fiú, Adrian Crisan gyermeke, Radu kapja meg az istállómból Gyurka lovamat. Az adománylevelet azonnal kiállíttasd Miska öcsém, és a’ fiúnak adasd, miáltal Radu lótolvajlás minőségében ne gyanúsíttassék. Halálom óráján izenem: a legméltatlanabb machinációk késztették az oláh népet a’ székelyek elleni testvérharcba, ezokán legszentebbül óvjátok a’ székely és az oláh nép jogát a’ hadban, majd az eljövendő békében es, higgyétek, akiket ez szörnyű háború körülményei sújtanak, nem előokozói ezeknek. Minden oláhoknak izenem a’ tömlöcömből, ha a’ német fegyverek győzedelmeskednek, lássák meg, nem kapják majd meg azon uralkodótól az ígért és várt szabadságot, aki a’ székelyek nemes ügyét így torolja. Órán belül összeülnek aztán bitóra adnak ez nemzetes tiszt urak, gyorsan hát papírra vetem históriámat. Gál Sándor urammal ezév április huszonegyedik napján a’ szeredai Mikóvárban (képünkön) közzétettük Kossuth Lajos nagyurunk nyilatkozatát a’ német kiebrudalásáról, azt’ hirtelenség nemzetőrségi feladattal ellátva oláh foglyokat őrizve ért minket június hava. Megkötözve, de irgalommal bánánk ővelük, paszujt kapának, szalonnát és cujkát es. Élelmezésünkből kifogyván egy nemzetőr szakasszal Kommendant Gál uram parancsára Udvarhelyre szállítandó foglyokkal útra kelénk.

A’ hargitai magoson jártunkban megfáradván a’ hajnali ködben megpihenénk, mikoris egy oláh fehérnépet látunk szamárvonta szekéren felénk kerekezni. Bajusz Illés hadnagy őrségét ellátván felé kiálta, de csönd jöve, mire a’ hadnagy az asszony felé ugorva siet, ám egy szekundumnyi idő múlva már a’ hadnagy földön fekve, buzgó vérében. A’ bakon ülő asszony pillantásnyi idő múltán színes kendőjét eldobva bocskoros oláhhá változott, fogolytestvéreihez ugorva, lazára font szíjakat elvágva felfegyverezte az oláhokat, akik azonmód baltákkal reánktámadának. A’ bajt még nagyobbította, hogy a’ homoródi völgyből úgy negyven oláh rohant felénk, halálunkat kívánva. Előbb lándzsás négyszögbe gyorsan állván a’ tizenhat veszettül üvöltő és reánk baltával ütlegelő egykori foglyot szurkáltuk másvilágra, majd a’ szekerező fehérnép torkát szúrá át egy vaslándzsa, eztet látván negyven oláh megfutott, színük se láttuk eztán. Megtámadtak bennünket, ellenállásba es ütköztünk, mi mást tehettünk volna, mely népség lett volna kíméletes ilyen helyzetben? Figyelmeztem mindég, hogy hiba se mehessen annyira, hogy hazánk ügyét kompromittálja, isze sose bántottam, aki nem támadott reánk. Dolgunk végezetlenül előbb Bajusz Illés hadnagy uramnak adánk meg a’ végtisztességet, majdan könnyeinket letörölvén és imádságos könyveinket fekete dolmányunkba temetvén visszatérénk Szeredába, Mikóvárba.

Fiatal koromból eljött érzéssel küszködve a’ dicső Háromszékbeli harcokban halálomat kerestem, de még itt sem öntötték meg a’ nékem szánt golyót. Sepsi melletti durrogtatásban es elöljártam, hogy halált keressek, fekete ruhás székely nemzetőrjeim sokszor ragadtak ki a’ pokolból, vértes-vasas németre is egymagamban reátámadtam, de számításom nem találám elkerült a harctéri kaszás. Illés öcsémet akartam követni, akivel már Napóleon ellen együtt vonultunk, isze mit ér egy honvéd a’ kenyeres pajtása nélkül? Mégse estem el, karcolás se esett rajtam, más útra küldött az Úr. A német bejöttekor pusmogták az oláhok, miszerént Tamás András alezredes jómagam és Sándor László százados felelős felségsértésben és az összekötözött foglyok legyilkolásában es. Asszonybeszéd, pipafüst, gondolám, félhónap ezeddig ilyen hangon még nem beszélt a’ német, az Isten őrizzen engem ilyen gyanúnak árnyától es.

(Balra a képen a szamosfalvi emlékmű látható egykoron, ide kattintva pedig mostani állapota látható.)

Drága Erzsim, biztosan tudod az igazat az aljas vádak ellenében, de még tanúnak itt álljon magunk mellett Radu, a fosztogató pásztor süldő fia. Adrian foglyunkban állt Mikóvárban, Radu fia meg a’ támadó oláhok között szemlézte históriánkat. Itt álljon most tanúként, hogy ne kelljék egyedül a’ mindenható Úristenre hagyatkoznom, ha igazam akarnám. Ez fiú tanúsítja, hogy fegyvertelent nem öltünk, baltás támadókat szúrtunk le, hogy magunk bőrét védjük, elkerülve a’ nyakametszett Bajusz öcsém sorsát. Radu tanúsítványa szerént a’ német másnap Homoródra érvén egy Schwalbenstein nevü óberszt parancsára összekötvén a’ halott oláhok kezeit azt’ beszállíttatta őket egy Pálos nevű oláh faluba mondván, mit csináltak a’ székelyek az oláh foglyokkal, ez mostanra már vád ellenünk. Ez oláh gyerek a németnek is beszélt, azok nem hallották meg mentő szavait, de legalább a pálosi oláhok bosszúja elmaradván megvilágosulásukban a homoródi székely falu kiirtása elmaradt. Mára hajnalra virradván Sándor öcsém a’ szomszéd pincében imádkozik, várván Kalota Mózest, a’ szamosfalvi plébánost gyónási szándékát megvallandó. Hadbíróság elé mingyá, hajnali fél hatkor visznek, az ítélet már készen áll, báró Urban nevü főtiszt (képünkön), bizonyra mondják, hogy annyi vesztes parancsnokság után Erdélyország katonai parancsnoka lett belőle, felakasztat minket az oláhokon esett gyilkosságok miatt. Úgyúgy, ilyen a’ német becsület, verdiktben állítván gazságunkat. Pártütők érdekében kibocsátott Proclamatio-k terjesztése, felségsértés és polgári személyeken elkövetett gyilkosságok miatt kötél leend jutalmam.

Drága Erzsim, Radu fiút ne bántsátok, engedjétek békével, tegnap este az utolsó szabadtéri kihallgatásomat és a’ ruháim átvizsgálását kihasználva betért a’ pincébe és téntát, papírt tett szalmám alá, majd éjjel oláh nyelven bekiáltotta azok hollétét, ezzel adva lehetőséget becsületem megmentésére ebben a’ holdvilágos tömlöcben. Hajnalodik, közeleg reggeli zófort és dobszó, a’ német akkurátus az időt ismervén. Amint pap jő, meggyónok, hogy tiszta lelkiösmerettel kerülhessek Szent Péter elé a’ bitóról. Az oláh fiú gondoskodik a’ holttestem fekvőhelyének a’ szamosfalvi molnárnak való megismertetéséről, felőle kérdezhettek nyughelyemet illetően.

Erzsim, ha alkalmad nyílik, temettess el illő módon. Istenre kérlek tehát, ne adj helyet most lelkedben semmi búslakodásnak, mert nincs reá ok az eddig történtek miatt, miattam érzett aggodalmad tehát elenyészhetik, elkövetett bűn hijján akasztanak fel, kínzást és szenvedést ezeddig nem viseltem. A’ mennyek országában látjuk egymást.

Isten áldjon, ölelve:
András