A Lemilblog olvasói tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy fórumunk betegesen irtózik minden olyan témától, amelynek aktuálpolitikai zöngéi lehetnek, noha (zömében) mi is itt élünk, s hétköznapjainkat ugyanúgy befolyásolják a mindenkori hazai kormány (és Országgyűlés) döntései, mint mondjuk a Cukiság vagy az Autózz blogok törzsközönségéét.

Azt is tudjuk (és örülünk is neki), hogy a nagy számok törvénye alapján szerzőink, olvasóink és kommentelőink között egyaránt vannak jobb- és baloldaliak, centristák, megrögzött radikálisok és a politikától magukat távoltartók egyaránt, azt pedig külön köszönjük, hogy (ritka kivételektől eltekintve) ti is tiszteletben tartjátok a lemilpolicy vonatkozó szabályait. 

Az aktuálpolitika-mentességünket a jövőben is meg kívánjuk tartani; ugyanannyira érdekel bennünket az, hogy valaki hová húzza az ikszet a szavazófülkében, mint az, hogy mi a neve a kutyájának, vagy hogy sörös- e vagy boros, netán kólás, esetleg ásványvizes az illető (noha ez utóbbi szempont azért megérdemelne egy kis mérlegelést…)

Mindezeket figyelembe véve mai vitaposztunk témája első látásra talán megütközést kelt, hiszen azzal kívánunk egy csöppet foglalkozni, hogy mi a fene is történik a Magyar Köztársaság külföldi imidzsével (főként az új médiatörvény, illetve a magánnyugdíjpénztárakról szóló jogszabályok elfogadása körüli hacacárében). Pontosabban: miért is történik az, ami? És hangsúlyosan nem a politikai paletta szereplőinek felelősségét kívánjuk feszegetni – kérünk benneteket, hogy (bárhová is húz a szívetek) itt ti se tegyétek.

Azt, hogy valami nincs rendben a kormányzati kommunikációval, tán még a Való Világ-szurkerek is látják, érzékelik; nem akarok itt hályogkovácsként okoskodni, ez a mai Index-cikk szerintem egészen korrekt módon összefoglalja a lényeget.

A probléma egyik vetületét azonban nem említi, no de ezért vagyunk mi (többek között) rendvédelem- és titkosszolgálat-szakosodott blog, hogy megtegyük.

És akkor (a kicsit hosszúra nyúlt, de szerintem feltétlenül szükséges bevezető után) lássuk a mackót.

A tavaly nyáron, az elsöprő támogatottságot felmutatni tudó új kormány egyik első intézkedései közé tartozott a hazai titkosszolgálati rendszer átszervezése, új vezetők kinevezése, új vonalvezetési elképzelések felvázolása a katonai és polgári gumitalpúaknál, a hírszerzés, az alkotmányvédelem, a terrorelhárítás, továbbá a rendvédelmi szervek belső biztonsági szervezeteire vonatkozóan. Az Alkotmányvédelmi Hivatallá átnevezett nemzetbiztonságiak (a titkos információgyűjtést a háttérből, logisztikailag és humán oldalról támogató Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal együtt) a Belügyminisztérium alá kerültek, a katonák viszonylag változatlan hierarchiában maradtak a honvédelmi miniszter felügyelete alatt, polgári hírszerzésünk (az Információs Hivatal, a továbbiakban: IH) pedig a külügyminiszter irányítása alá csúszott.

Szegény Martonyi János... Úgy hiányozhatott ez neki, mint eszkimónak a hűtőszekrény. Vagy inkább mint Szlota Jánosnak a kettős állampolgárság.

És el is érkeztünk a fő mondani-, illetve vitatnivalónkhoz.

Egy állam hírszerzésének kurvasok dolga van, s itt most nem kell feltétlenül James Bondra vagy Sorge doktorra gondolni. Akit tételesen érdekelnek az IH feladatai, az  lapozzon vissza erre a régi posztunkra, vagy kattintson a vonatkozó törvényre és nézze meg a 4. §-t (feltételezem, nem változott az utóbbi hetekben).

A jelzett paragrafus legelső, a.) bekezdését azért beidézem:

a) megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat, továbbá a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytat.

Kéremszépen, erről beszélek: hát ebbe nem fér bele az, hogy hírszerzésünk színe-virága azon kéne hónapok óta dolgozzon, hogy a kormányzati intézkedések várható külföldi visszhangját feltérképezze, kipuhatolja? Hogy felkészítse a köztársaság politikai és gazdasági döntéshozóit arra, hogy mi a várhatóság Moszkvától Berlinig, Washingtontól Tokióig, Oslótól Bukarestig? Hogy a rendelkezésére álló valamennyi (valamennyi!!!) erővel, eszközzel és módszerrel olyan tevékenységet végezzen, amellyel Magyarország külföldi érdekeinek érvényesülését elősegíti? Hogy előrejelezze a várható szopást, s kisebbítse ennek nemzetközi hatásait? Hogy pozitív irányba befolyásolja a hazánkról kialakult nemzetközi képet? Hogy problémamegoldási alternatívákat kínáljon, ha kötésig gázolunk a külföldi  kommunikációs offenzívában?

Igen, ez (is) a feladata lenne. És nem azon görcsölni (szintén a törvényből idézek, 4.§. c.) bekezdés, tessék megnézni), hogy bűnüldözői, nyomozói aggyal és logikával gondolkodni nem képes titkosszolgákkal szervezett és kábítószerbűnözés elleni jogosítványokat vindikáljon magának (s ezzel gyakran bekavarva a rendőrök életébe). Egy zsarunak mindig is más srófra járt az agya, mint egy titkosszolgának, de ez így is van rendjén; a kazánkovácsokra se szokták rábízni a gyeprendezést, és viszonylag kevés szociológus végez főállásban szívműtéteket.

Vajon jó helyen van egy hírszerző szolgálat abban a Külügyminisztériumban, ahol eddig maximum fedőállásban voltak kémek (ez külföldön legalábbis így van évszázadok óta, s noha totál amatőr vagyok e tekintetben, nincs okom feltételezni, hogy idehaza másként működött volna, vagy másként működne). Külügyes ismerősöm mondta, hogy ő, aki aztán tényleg ízig-vérig diplomata és soha semmi köze nem volt a hírszerzéshez, most kínosan vigyorog a diplomáciai fogadásokon, mert röhögve azzal cukkolják külföldi kollégái, hogy „Na, öregem, most már hivatalosan is..?”

Vajon mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban az illetékes vonalakon dolgozó magyar hírszerző apparátus (amellett, hogy vélelmezhetően – és az eredményekből következtetve – a seggét vakarta, pasziánszozott a pécéjén és aggódott az állása miatt)? Miért hagyták, miért engedték, hogy a magyar kormány ilyen kínos helyzetbe kerüljön? Véleményem szerint a mostani helyzetben az IH-nak legalább akkora a felelőssége, mint a Külügy többi (civil) részének.

És nagyon bízom abban, hogy – ha már elvonultak a viharfellegek –, ennek a trehány, nemtörődöm, szakmaiatlan impotenciának meglesznek a felelősei. Tudom-tudom: az IH-nál is vannak kiválóan felkészült, hazájukat és hivatásukat szerető, nagyszerű profik, de az ő szakmaiságuk mintha nem nyilvánult volna meg az utóbbi időben. És most ne jöjjön senki azzal a közhellyel, hogy a titkosszolgálatok eredményei nem kerülnek a nyilvánosság elé, csak a kudarcok, mert ebben az esetben ezt nem tudom elfogadni: ekkora kudarc mögött (hangsúlyozom: az adott vonalon) semmiféle rejtett eredmény nem létezhet...

Mert milyen feliratot is tart karmai között az a turul..?

Mindezeket természetesen ünnepélyesen visszavonom és nyilvánosan meakulpázom egy hatalmasat, ha esetleg kiderülne – soha nem fog kiderülni persze –, hogy kisezer jelentés, elemzés és értékelés született a tárgyban, de a politikai döntéshozók valamilyen okból kifolyólag ezeket nem olvasták. Esetleg olvasták, de szartak rájuk.

Vagy csak rosszul látom, és szükségtelenül dramatizálom el a helyzetet? Most mondjam azt: remélem… Persze velem is lehet vitatkozni!

Ez tehát az a téma, amiről a véleményeteket szeretném hallani (nem fideszezve-szocizva, nem orbánozva-gyurcsányozva, hanem higgadtan, megfontoltan és - a lehetőségekhez képest legalábbis - objektíven.)

Tudom, hogy unjátok, de ilyenkor el szoktam mondani, hogy nem egymással vitatkozunk, hanem egymás érveivel és véleményével; az öncélú durvulást, kurvaanyázást és egymás csuklóból történő lehülyézését továbbra sem díjazzuk. És itt ülök a gép előtt, ujjam a moderálási gombon :-)

Köszönöm.