Az első és a második rész után a sorozat folytatásaként ezúttal különféle hadihajók és tengeralattjárók - olykor szomorú - sorsáról olvashattok. Kellemes időtöltést!

Az illusztrációkon azok a hajók láthatók, amelyeknek a neve kiemelttel íródott.

Azt valószínűleg sokan tudják, hogy a Királyi Haditengerészet (és a világ) legöregebb, még mindig szolgálatban lévő hadihajója az HMS Victory. Viszont arra a kérdésre hogy, melyik a RN második legöregebb hadihajója, már jóval kevesebben tudnak válaszolni. Ezt a címet az 1914-es építésű C-osztályú könnyűcirkáló, az HMS Caroline viseli. A cirkáló egyben a világ harmadik legrégebben szolgáló hadihajója (a második az amerikai USS Constitution) és a jütlandi csata utolsó „túlélője”. A Caroline 1924-óta Belfastban horgonyoz, mint a Royal Naval Reserve (Királyi Haditengerészeti Tartalék) főhadiszállása és kiképzőhajója. A veterán hajót a tervek szerint 2011-ben vonják majd ki a szolgálatból, feladatait egy szárazföldi létesítmény (a brit haditengerészetben: kőfregatt) veszi majd át, a Caroline-t pedig múzeumhajóvá fogják átalakítani.

Szomorúbb véget ért az HMS Implacable nevű 74 ágyús harmadosztályú sorhajó, mely 1949-ig volt a brit flotta második legöregebb hajója. 1800-ban bocsájtották vízre Duguay-Trouin néven, és a francia flottában szolgált 1805-ig. A sorhajó ott volt Trafalgarnál, a csatából sikerült kisebb sérülésekkel elmenekülnie, azonban 1805. november 4-én három másik sorhajóval együtt elfogták a britek az Ortegal-foknál. A Duguay-Trouin a brit flottában szolgált tovább Implacable (kérlelhetetlen) néven, egészen 1842-ig. Ezután kiképzőhajóként, laktanyaként, végül szenesbárkaként hasznosították. A 20. század első évtizedeiben több próbálkozás volt a hajó megőrzésére, többek közt VII. Edward király is közbenjárt az érdekében. 1949-re azonban megpecsételődött az Implacable sorsa: a háború utáni gazdasági megszorítások miatt nem volt pénz a hajó fenntartására.

Utolsó próbálkozásként felajánlották Franciaországnak, akik azonban hasonló pénzügyi helyzetben voltak, mint a britek, így elutasító választ adtak. A heves tiltakozások ellenére vén sorhajót végül 1949. december 2-án egy tűzoltóhajó kivontatta a tengerre és a Wight-sziget közelében egy robbanótöltettel elsüllyesztették. Két másik, hasonló korú brit sorhajó is szerencsétlen véget ért a 20. században: az 1815-ös HMS Wellesley 1940-ben német bombatalálat következtében semmisült meg, a 1813-as HMS Cornwallis-t pedig 1957-ben bontották szét. Az 1817-es évjáratú 38 ágyús HMS Trincomalee sokáig az Implacable sorsában osztozott kiképzőhajóként és pontonként, azonban szerencsére ez a fregatt megmaradt az utókornak. 1991-óta múzeumhajó. 

Az ausztrál partok közelében lassan 90 éve rozsdásodik egy 1870-es évjáratú monitor, a HMVS Cerberus. Az öreg hajót 1924-ben hullámtörőnek el süllyesztették a Half Moon-öbölben, Melbourne közelében, a felépítménye máig a vízfelszín felett van. A szétbontástól így ugyan megmenekült, de a korrózió folyamatosan rombolja a Cerberus hajótestét. Egy civil szervezet is alakult a monitor megmentésére, a cél a maradványok kiemelése, konzerválása és szárazföldi bemutatása, sajnos azonban a pénzhiány eddig nem tette lehetővé a terv kivitelezését. 

A 20. század híres hadihajói közül néhány csak nagy szerencsével kerülte el a lángvágót: a csuzimai győztes Togo admirális zászlóshajóját, a Mikasa-t a japánok a 20-as években kivonták a szolgálatból és emlékművé alakították. A veterán hadihajót a második világháború után kis híján lebontatták a szovjetek, mivel ők Oroszország megszégyenítésének szimbólumát látták benne. A szovjet nagykövet meg is tekintette a Mikasa-t, ami az amerikai légitámadásoknak köszönhetően igen csak roskatag állapotban volt. A diplomata ezt jelentette Moszkvába, ahol ennek hatására ejtették a követelést. A csatahajót a 60-as évek elején restaurálták, mégpedig részben amerikai támogatással. Az elveszett vagy megsemmisült alkatrészeket a hasonló korú Almirante Latorre csatahajóból pótolták, amit Chilétől vásároltak meg.

Az 1900-as évek első harmadának meghatározó hadihajótípusa volt dreadnought-mintájú csatahajó (az elnevezés az első ilyen típusú hajó, a brit HMS Dreadnought nevéből ered). Ebben az időszakban minden valamirevaló haditengerészet büszkeségei a dreadnought-ok voltak. Azonban mára csupán egyetlen egy maradt belőlük: az 1910-es építésű USS Texas. A két világháborút megjárt csatahajó 1948 óta múzeumként üzemel Houstonban.

Az utolsó előtti dreadnought a kalandos sorsú SMS Goeben csatacirkáló volt, amely nagy szerepet játszott abban, hogy Törökország belépett az I. világháborúba. A brit hadihajók elől a konstantinápolyi kikötőbe menekülő Goeben-t a németek átadták a török flottának, ahol Yavuz Sultan Selim lett a neve. A Yavuz-t 1954-ben vonták ki a szolgálatból, majd a hatvanas években felajánlották a nyugatnémet kormánynak, akik azonban nem éltek a lehetőséggel. A Német Birodalmi Haditengerészet utolsó hajóját végül a hetvenes évek közepén bontották szét.

Az I. világháborúban a Dardanellák környékén operáló német haditengerészet egyik hajójának maradványai viszont ma is láthatók Törökországban. Az UB 46 vasúton érkezett Németországból Polába 1916-ban. Első bevetéseire Cattaróból indult majd néhány hónap múlva áthelyezték a konstantinápolyi német tengeralattjáró-flottillába. 1916. december 7-én veszett oda teljes legénységével egyetemben, valószínűleg aknának ütközött. A hajó maradványait 1993-ban találták meg, ezek jelenleg konzervált, de nem helyreállított formában a Çanakkale Tengerészeti Múzeumban láthatók. A legénység porhüvelyét Isztambulban helyezték örök nyugalomra, katonai tiszteletadással.

Az UB 46-hoz hasonlóan az osztrák-magyar U 20 tengeralattjáró is teljes legénységét magával vitte a hullámsírba, amikor az olasz F 12 búvárnaszád 1918. július 4-én megtorpedózta. A hajó roncsait 1962-ben emelték ki a tengerből, a parancsnoki torony és a törzs egyes darabjai a bécsi Heeresgeschichtliches Museum-ba kerültek, a többit szétbontották. A legénység földi maradványait Bécsújhelyen a Theresianum területén temették el katonai tiszteletadással. 

Az U 534-es IXC/40 német tengeralattjárót 1993-ban emelték ki a Kattegat-szoros vízéből. A hajó 1945. május 5-én, három nappal az európai fegyvernyugvás előtt veszett el egy légitámadás következtében. A kiemelést többek közt az tette lehetővé hogy, bár az elsüllyedéskor a legénység néhány tagja életét vesztette, a hajótestben nem maradtak holttestek, így a roncsot nem minősítették háborús sírnak. A kiemelt tengeralattjáró a Warship Preservation Trust birtokába került és 1996-tól 2006-ig az angliai Birkenheadban volt kiállítva több más hadihajóval egyetemben. 2006-ban a szervezet tönkrement, a gyűjtemény egy részét eladták. Az U 534-est a Merseytravel személyszállító vállalat szerezte meg, hogy a birkenheadi Woolside Kompterminálon állítsák ki.

A szállításhoz az U-Bootot öt darabra vágták szét, kiállítva pedig három (négy) darabban lesz, a könnyebb megtekintés végett. Az U-534 mellett még három másik II. világháborús német tengeralattjáró maradt meg napjainkig (U-505, U-995 és az U-2540). Ezeken túl az U-778-as kiemelésére is születtek tervek, de végül pénzügyi gondok nem tették lehetővé ezek végrehajtását. Ez utóbbi hajó 1945 decemberében zsákmányhajóként süllyedt el az ír partoknál, viszonylag sekély vízben.

A közeljövőben viszont valószínűleg sor fog kerülni norvég partok közelében fekvő IX-es típusú U-864 kiemelésére. Bár ez a hajó háborús sír, mivel a teljes legénység életét vesztette az elsüllyedéskor 1945 februárjában, a kiemelést környezetvédelmi szempontból mindenképpen el kell végezni. A roncsban ugyanis 67 tonna higany van, amely folyamatosan szivárog és súlyosan mérgezi a környék élővilágát.

Három XXI-es típusú U-Boot (az U-2505, U-3004 és a U-3506) maradt a háború végén részben berobbantott Elbe II tengeralattjáró-bunker födémje alatt Hamburgban. A részben leomlott tetőszerkezet ellenére a hajók hozzáférhetők maradtak. Az 50-es években a tengeralattjárókból kiszedték a még használható részeket és a robbanóanyagokat, majd a bunkert a 90-es évek végén feltöltötték törmelékkel. A bunker maradványait végül 2001-ben robbantották fel, majd a területet elplanírozták és feltöltötték.

Essék néhány szó a világ legöregebb, még mindig vízen lévő tengeralattjárójáról: a Lembit-ről. A hajót a brit Vickers and Armstrongs Ltd. gyártotta az észt haditengerészet számára 1936-ban. A Lembit testvérhajójával a Kalev-vel együtt Észtország 1940-es megszállásakor a szovjet zsákmány lett, majd a Balti Flotta kötelékében végigharcolta a II. világháborút (a Kalev 1941-ben nem tért vissza egy bevetésről, valószínűleg akna végzett vele). A Lembit-et 1955-ben kivonták a szolgálatból, de nem bontották szét, hanem megőrizték, a szovjet szakemberek ugyanis tanulmányozni akarták a brit építésű tengeralattjárót. A hajó 1979-ben visszatért Tallinba, a Balti Flotta múzeumában állították ki. 1991-ben visszakerült észt tulajdonba, 1994-ben az észt haditengerészet megalakulásakor a tiszteletbeli 1-es hajószámot a Lembit kapta.