Augusztus elseje lévén Titus barátunk egy nem túl ismert hadjáratra és évfordulóra hívja fel a figyelmet, íme olvassátok három felvonásban az 1849-es moldvai kitörés (igen, jól olvastátok, külországi hadjárat 1849-ben!) és a székely Thermopülai történetét. 
Előjáték: Varsó, nyári palota, 1849. május 21., díszvacsora 30 előkelőség részére:
- Felséged egészen bizonyos abban, hogy Dembiński hadteste Galíciába kíván tartani, és az ottani lengyelséget tűzbe küldi a cári hatalom ellen?
- Felség, tudomásunk szerint, amely megbízható, a gyalázatos trónfosztás híre miatt honvédból átállt császári tisztektől származik, a lengyel – magyar egységek már e hónapban tervezik a betörést Krakkó felé, hogy minden oroszok cárjának hadait kiűzzék Galíciából. Felséged tudomásul kell vegye, a magyar ribillióban részt vevő százezres nagyságú lengyel csapatok bármelyik pillanatban betörhetnek az Önök birodalmába, saját függetlenségüket előkészítendő.
- Százezres lengyel haderő magyar zászlók alatt? Biztos számok ezek?
- Kétségtelenül ekkora számú lengyel harcol. Ezen felül elutazásomkor aggasztó jelentést kaptam Budáról: lehet, hogy a magyar főváros azóta újra a lázadók kezében van. Az áprilisi negyedikei jegyzékünket ismételve - és azt kiegészítve jelenleg is - kérem Cári Felségedet, hogy a közös lengyel – magyar rebellió leverésére megfelelő magas számú cári hadsereget méltóztasson küldeni Galíciából magyarföldre és keletről Erdélybe.
- Az áprilisi Schwarzenberg jegyzék kiegészítése pontosan mit jelent?
- Csak egy apróság Felség, harmincezer helyett kettőszázezer cári katonát kérek a lázadók visszaszorítására, természetesen a hadikiadások is ilyetén arányban, 3 és fél millió rubelre nőnének, amelyet utólagosan meg is térítünk Felségednek...
Ugyanezen a napon Budavárban egy piszkos és egy tiszti ruházatú személy párbeszéde:
- Fiam, igaz-e, hogy háromnapos katona létedre elsőként te tűzted ki a negyvenhetesek zászlóját a budai vár falán? - Tábornok úrnak jelentem, igaz, bár nem hittem volna, hogy ma itt állhatok épen és élve Nagysándor tábornok előtt, nagy durrogtatás volt reggel a falakon.
- Jól is van ezzel fiam, azonnal intézkedem a tiszti rangodról, Püspöki Grácián honvéd hadnagy leszel. A várható nagyobb orosz invázióról mit gondolsz, fiam, elegen leszünk kiszorítani a cár csapatait?
- Ha mindannyian így verekszünk, mint ma, akkor nem állhat ellent senki, aki e hazára tör.
- Jól is van ezzel fiam, elmehetsz.
- Erőt, tisztességet tábornok úr!
Közjáték, amelyben feléled a remény, percekig Európa is keblére veszi a magyar ügyet:
Budán újra magyar zászló lengett, 
a diadalt mégis elhomályosította az orosz intervenció fenyegetése, a gyávák remegni kezdtek, de a bátrak sem kívántak szembenézni az eljövendő valósággal. Április után vihargyorsasággal követték egymást az események, egy hónap alatt megváltozott a harci helyzet, a győzedelmes tavaszi hadjárat a császári csapatok számára nem hozott ugyan teljes összeomlást, de szinte reménytelennek látszott az osztrák és szövetséges csapatok helyzete, minden hadszíntéren visszavonulás és nagy elfenekelés kilátásbeli vereség volt sorsuk. Isaszeg után az osztrákok nyugatra, a gyáva kezdeményezőkészségüket elvesztő horvátok (balra a lenti képen) délre futottak, Bem erdélyi diadalai egymást követték, az oláh felkelés is lanyhult, sőt, a felek között írásbeli kiegyezés is létrejött (független államként Románia 1878 előtt nem létezik, a "román" szó is csak ekkor keletkezik, ezért használom 1849-es szóhasználat szerint az "oláh" szót, tisztázom magamat előre, még mielőtt pár jogvédő - harcosan az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését követelve - zajosan felvonulást tartana az ideiglenes Lemil-főhadiszállás előtt), a szerbek kiszorítása is folyamatosan zajlott, a májusban északról betörő nem nagy számú orosz csapatokat is sikerült visszaszorítani. 
E hadi sikereket kihasználva a politika is támadásba ment át, megtörtént a trónfosztás, amely ugyan nem minden katonafejben talált támogatásra, de a kossuthi radikalizmus szerint szükségszerű lépés volt. Klapka, Damjanich és Görgey (többi tábornoktársukkal egyetemben) legszívesebben a pokolba küldték volna a sok civilt nem minden esetben szimpatizáltak ugyan a politikusok nézeteivel, de ebben az időszakban nekik máson kellett törniük zseniális agyukat. Európa újra zúgott, Szászföldön, Franciaföldön, Itáliában, Galíciában forrongott a polgárság, ezen felbuzdulva Kossuth Budát akarta, hogy onnan mutathasson példát a forradalmi mozgolódásoknak. Függetlenség nem létezik szabad főváros nélkül, ezért a komáromi diadal után Görgey a Kormány utasítására május 4-én már Buda elfoglalásán dolgozik, számos kérdőjellel a fejében, mindemellett Guyon, Lenkey számos tábornoktársa intrikáitól övezve. Rajta! Most jött el a pillanat, hogy az ifjú császár elgondolkozzék, számot vessen, aztán nagy levegőt véve egy nagy keleti lásztminit utazásba ugorjék, irány Varsó, különben a feketesárga zászlók mind lehullanak a birodalmában. Arcátlan hazudozásai A valóságot nem mindenben fedő előadása meggyőzte Minden Oroszok Szlávok Cárját, hogy a sokszázezres egyesült magyar és lengyel haderő már a cár hatalmát is veszélyezteti. A letérdelt és kezet csókoló a császár egyenest a császárvárosba indul (mások szerint Olmützben bújt meg, félt Bécsbe menni), hogy újabb terveket szőjön a ”lázadás” vérbefojtására.
a diadalt mégis elhomályosította az orosz intervenció fenyegetése, a gyávák remegni kezdtek, de a bátrak sem kívántak szembenézni az eljövendő valósággal. Április után vihargyorsasággal követték egymást az események, egy hónap alatt megváltozott a harci helyzet, a győzedelmes tavaszi hadjárat a császári csapatok számára nem hozott ugyan teljes összeomlást, de szinte reménytelennek látszott az osztrák és szövetséges csapatok helyzete, minden hadszíntéren visszavonulás és E hadi sikereket kihasználva a politika is támadásba ment át, megtörtént a trónfosztás, amely ugyan nem minden katonafejben talált támogatásra, de a kossuthi radikalizmus szerint szükségszerű lépés volt. Klapka, Damjanich és Görgey (többi tábornoktársukkal egyetemben) Egy világ ellen nem lehet sikeresen harcolni, csak késlelteni a vég bekövetkeztét és méltó feltételekkel tenni le a fegyvert, nagyjából 1849. júliusában így állt a világ, persze remény akadt az irtózatos túlerejű ellenség kiűzésére, de sem a kül-, sem a belpolitikai helyzet nem adott okot a túlzott bizakodásra, még a kormányhatározattal elrendelt június 6-án kihirdetett háromnapos országos böjt és keresztes háború sem állította meg a cári csapatokat. Ezidőtájt Görgey és Bem (képünkön) sikereit már csak taktikai és logisztikai sikerekként lehet értékelni, kicsúszni a gyűrűből, szervezetten, hadműveleti szinten a cél minél kisebb veszteséggel hátrálni és megakadályozni az ellenséges erők egyesülését. Ilyen szempontból nem is érheti szó a honvédsereget, minden egyes vereség ellenére a sereg megmaradt, Erdélyből a zseniális Bem – minden veresége ellenére – nem engedte az Alföldre kitörni az ellenséges erőt, sőt, néhány székely hős még Székelyföldre betörni sem, a legbátrabbak pedig a védekezés helyett külországba, Moldvába is betörtek. Lássuk csak, hogy is volt ez?
Végjáték, amelyben a világforradalom érdeklődés hiányában elmarad:
1849. június 18–19-én az orosz–osztrák csapatok a Déli- és Keleti-Kárpátok szorosait is áthágták, veszélyeztetve Székelyföldet és a magyar szabadságharc ügyét. Bem, érzékelve a veszélyt, toborzást rendelt el, kiáltványában így fogalmaz: 
”Tehát fegyverre székelyek! fegyverre gyermekeim! Jelentékeny részével a magyar fegyveres erőnek jövök segítségtökre. De mivel a ti megmaradástuk forog kérdésben épen azért, minden egésséges s ép férfinak közülletek seregemmel egyetértőleg kell működnie: hogy az ellenség a legrövidebb idő alatt semmivé tétethessék. Nem elég Erdély határaiból kiűzni, hanem kergetni kell őt oláh, moldva s gallíciai földön mind addig míg tökéletesen semmivé tétetik. Gyűljenek tehát mindnyájak kik magukba erőt s készséget éreznek!"
”Tehát fegyverre székelyek! fegyverre gyermekeim! Jelentékeny részével a magyar fegyveres erőnek jövök segítségtökre. De mivel a ti megmaradástuk forog kérdésben épen azért, minden egésséges s ép férfinak közülletek seregemmel egyetértőleg kell működnie: hogy az ellenség a legrövidebb idő alatt semmivé tétethessék. Nem elég Erdély határaiból kiűzni, hanem kergetni kell őt oláh, moldva s gallíciai földön mind addig míg tökéletesen semmivé tétetik. Gyűljenek tehát mindnyájak kik magukba erőt s készséget éreznek!" A kiáltvány nem maradt hatástalan, az önvédelmi harcra ezrek jelentkeztek, az újoncozás után a felszerelésük és kiképzésük pár nap alatt zajlott. (az alaki kiképzés hiányát néhány métermázsa lelkesedés pótolta) A székelység önvédelmi harcának Gál Sándor ezredes 
(Gálnak kivételes kisdiktátori helyzete volt, kizárólag Bem parancsnokolt neki, még a kormánybiztosok sem!!!) volt a főparancsnoka, Tuzson János őrnagy vezetésével a székely ”zászlóally” ilyen parancsnoklás alatt harcolt. Bem erdélyi főparancsnok kreatív stratégiai terve (támadunk, nem védekezünk) azonban kissé meglepőre sikeredett: némi brassói és dél - székelyföldi kergetőzés után Ojtoznál meglepetésszerűen kitört Moldvába, kissé felforgatni az ottani világot, Lüdersz előnyben lévő csapatait az északi irány helyett délre fordítani, harmadrészt a 60.000 moldvai csángóból, bukovinai székelyből a legtöbb önkéntest befogadni, negyedrészt pedig a július 14-ei oláh kiegyezést követően az oláhokat a magyar ügy mellé állítani. Az, hogy Bem ilyen túlerő láttán nem taktikai visszavonulási manővereket tervezett és nem alsónadrágjának cseréjét fontolgatta, hanem stratégiai támadást indított... nnna ezért volt zseni. Ezzel a húzásával az ellenséges tábornokok felét az őrületbe, a másik felét pedig hosszas visszavonulásra, majd korai nyugdíjba kényszerítette. Az északi irány helyett az ellenséges csapatok kelet felé masíroztak, az alföldi betörés végleg meghiúsult. 1849. július 22-én Bem altábornagy a "Világforradalmár minden városba kell!" slágert énekelgette Ojtozból kiáltványt intézett Moldva lakosaihoz, ilyeténképpen: 
(Gálnak kivételes kisdiktátori helyzete volt, kizárólag Bem parancsnokolt neki, még a kormánybiztosok sem!!!) volt a főparancsnoka, Tuzson János őrnagy vezetésével a székely ”zászlóally” ilyen parancsnoklás alatt harcolt. Bem erdélyi főparancsnok kreatív stratégiai terve (támadunk, nem védekezünk) azonban kissé meglepőre sikeredett: némi brassói és dél - székelyföldi kergetőzés után Ojtoznál meglepetésszerűen kitört Moldvába, kissé felforgatni az ottani világot, Lüdersz előnyben lévő csapatait az északi irány helyett délre fordítani, harmadrészt a 60.000 moldvai csángóból, bukovinai székelyből a legtöbb önkéntest befogadni, negyedrészt pedig a július 14-ei oláh kiegyezést követően az oláhokat a magyar ügy mellé állítani. Az, hogy Bem ilyen túlerő láttán nem taktikai visszavonulási manővereket tervezett és nem alsónadrágjának cseréjét fontolgatta, hanem stratégiai támadást indított... nnna ezért volt zseni. Ezzel a húzásával az ellenséges tábornokok felét az őrületbe, a másik felét pedig hosszas visszavonulásra, majd korai nyugdíjba kényszerítette. Az északi irány helyett az ellenséges csapatok kelet felé masíroztak, az alföldi betörés végleg meghiúsult. 1849. július 22-én Bem altábornagy „Az oroszok minden hadüzenet nélkül Magyarország területére és Erdélybe újra behatoltak. Európa hallgat ezen jogsértéshez, de a magyarok elég erősek arra, hogy ellenségüket legyőzzék… Midőn a magyarok az oroszokkal életre vagy halálra küzdeni kezdenek, azt akarják, hogy ezen viadal által az orosz járom alatt nyögő szomszéd országoknak is hasznot hajtsanak… Moldvaiak! Ha szabadok akartok lenni… keljetek fel!”
(Csak zárójelben jelzem, néhány szó módosításával 1956-os kiáltvány is lehetne e felkiáltás.) A Moldvába betörő székely egység összesen 2200–2300 főt számlált (kettő zászlóalj gyalogos, kettő század székely huszár, fél század árkász, utász, szekerész, műszaki), nyolc löveg kezelésére képzett kettő század tüzérrel (tüzéri életkor 12 - 18 év, csak a tisztjeik voltak idősebbek). Sósmezőnél kisebb győzelmet aratva, pár kozák század elűzése után Bákóhoz érve már felduzzadt, 8000 fős egységet parancsnokolt a lengyel tüzérből lett honvédtábornok. Július 23-án Bem nagyon megverte az elképedt Usztrugov vezérőrnagyot (nem értette szegény cári tábornok, hogy mit csinál ott egy ekkora magyar egység, felderítőknek sokan vannak, hadseregnek kevesen, ezt nem tanították neki a hadiakadémián), elfoglalta Ónfalvát és Aknavásárt, azonban a szállítási és utánpótlási nehézségek miatt másnap visszavonulót fújt a lengyel tábornok. Jómaga a székelykeresztúri hadseregcsoportosulás (amely majd utolsó csatájára Segesvárra indul) felé veszi az irányt, Gál nyugat felé fordul, a harmadik, legkisebb csoportot pedig hátrahagyják, hogy tartsa fel minél hosszabb időre az ellenséget, távoltartva Segesvártól. Tuzson őrnagy bátorsága már korábban feltűnt Bemnek és Gálnak is, a legnagyobb felfordulásban is jól teljesített az általa parancsnokolt zászlóalj. Sorsszerű, hogy a moldvai hátrahagyott egység (8 század gyalogos és 4-6 ágyú) parancsnoka Tuzson lett, aki csak a török porta fenyegetésére volt hajlandó Erdélybe visszatérni. Omer pasa által kiadott utasítást Tefik ezredes adta át Tuzsonnak, aki rövid 
morfondírozás után a magyar csapatokat azonnal vissza is vonta Erdély határáig. A szemétláda és haszonleső kontinentális politikától távolmaradó angolok (akik hatalmasat kerestek a cári ármádia finanszírozásával, a 31 millió rubeles kölcsönüzlettel) jóváhagyásával ("Végezzenek velük gyorsan!") az orosz és a török diplomaták megegyeztek abban, hogy a cári csapatok áthaladhatnak Moldván, erről a titkos egyezményről sem Bem, sem Tuzson nem tudott. Tuzson viszont sok puskaport szagolt rutinos katona volt, első osztályú a gerillaharcászatban a nagy túlerő elleni lecsapó és védekező harcokban. Tapasztalatait a szerb, majd az orosz csapatok elleni küzdelmekben szerezte, szolgált Szenttamásnál és harcolt Kökösnél, ahol Gábor Áron (a fenti ágyús képen látható a mester) halálos sebét kapta. Tuzson ismerte a cári lovas alakulatok különleges taktikáját is, ami akkoriban nagy szó volt, mert a dzsidás kozákok és az ázsiai lovasegységek is egészen egyedülálló harcmodort alkalmaztak (okoztak is nagy meglepetéseket; akit érdekel, az figyelje a kommenteket, ide terjedelmi okok miatt nem írhatom le). A török ultimátum másnapján, július 28-án Tuzson Bereckre vonul, majd Kézdiszentlélek érintésével Kászonújfaluba vonul. Itt már ütközik a Clam-Gallas (akit Bem csúnyán átvágott a palánkon, Erdély belsejéből keletre visszacsalogatva) vezette osztrák - orosz haderővel, majd a túlerő ellen 31-én este a 878 méter magas Nyerges-tetőn épített ki védekező hadállást, amely szinte folyamatosan támadás alatt állt.
A védművek elhelyezése zseniális, aki járt már azon az úton, elismeri, hogy Kászon és Csíkkozmás között csak a Tuzson zászlóaljon keresztül vezethet az út Székelyföld belsejébe. Az általam készített fényképek nem igazán adják vissza a hely hangulatát, de képzeljetek el egy 10 méter széles utat, amelyet kettő oldalt csak mély szakadék és járhatatlanul magas hegyoldal fog körül. A védők felszerelése változatosnak mondható, pár helyi gyártású ágyújuk is volt, korlátozott mennyiségű lőszerrel, lőfegyverekkel nem minden gyalogos rendelkezett, néhányan kizárólag hideg fegyverekkel voltak felszerelve (lándzsa, tőr, szurony), egyetlen előnyük a helyből, az út járhatatlan voltából adódott. Tuzson székelyei hősiesen verekedtek, méltó utódjaivá váltak Leonidas spártai király 300 katonájának, akik a thermopülai szorost védték a sokszoros túlerőben lévő perzsáktól. Kettejük története között rengeteg a párhuzam, maréknyi védő (zömében 40 éves családapák) a szorosban (a védősereg létszáma 200 fő körüli), sokszoros túlerő, hősies védelem, egy áruló hitszegése miatt körbezárás és lemészárlás. Az elsejei csata során 7 frontális támadást vertek vissza a székely őrök, a nyolcadik azonban végzetes volt, mert hátulról ( Balázs dombja megmászásával, Lázárfalva felől tört elő hirtelen az ellenség egy oláh pásztor vezetésével) is támadást kaptak. Tuzson egysége kikerült a megsemmisítésből, ők túlélték a csatákat, de az utolsónak marad 200 székely halálig küzdött, egy sem kért kegyelmet. 1849. június 19-ei orosz betörés után 1849. augusztus 1-jéig tartották fel a székelyek túlerőt, ezáltal levegőhöz és manőverezéshez juttatva Bemet. Gondoljunk bele, 44 nap elszigetelten, túlerő ellen hátrálva, állandó éhezésben, szomjúzással, folyamatos mozgásban,
véget nem érő menetelésekkel tarkított visszavonulásban, az öngyilkos küldetés tudatában, kemény és bátor, mindenre elszánt emberek lehettek. A székely határvédők a spártaiakhoz hasonlóan méltó síremlékben (1897-ben állították a "bukuresti" székely szolgálók adományaiból, a kép jobb alsó sarkában látható) és búcsúversben (1965.) is részesültek, a lenti képen látható kopjafaerdőt azonban csak 1989. után állították, addig a sűrű erdő közepében nyugodtak a székely elesettek.
morfondírozás után a magyar csapatokat azonnal vissza is vonta Erdély határáig. A A védművek elhelyezése zseniális, aki járt már azon az úton, elismeri, hogy Kászon és Csíkkozmás között csak a Tuzson zászlóaljon keresztül vezethet az út Székelyföld belsejébe. Az általam készített fényképek nem igazán adják vissza a hely hangulatát, de képzeljetek el egy 10 méter széles utat, amelyet kettő oldalt csak mély szakadék és járhatatlanul magas hegyoldal fog körül. A védők felszerelése változatosnak mondható, pár helyi gyártású ágyújuk is volt, korlátozott mennyiségű lőszerrel, lőfegyverekkel nem minden gyalogos rendelkezett, néhányan kizárólag hideg fegyverekkel voltak felszerelve (lándzsa, tőr, szurony), egyetlen előnyük a helyből, az út járhatatlan voltából adódott. Tuzson székelyei hősiesen verekedtek, méltó utódjaivá váltak Leonidas spártai király 300 katonájának, akik a thermopülai szorost védték a sokszoros túlerőben lévő perzsáktól. Kettejük története között rengeteg a párhuzam, maréknyi védő (zömében 40 éves családapák) a szorosban (a védősereg létszáma 200 fő körüli), sokszoros túlerő, hősies védelem, egy áruló hitszegése miatt körbezárás és lemészárlás. Az elsejei csata során 7 frontális támadást vertek vissza a székely őrök, a nyolcadik azonban végzetes volt, mert hátulról ( Balázs dombja megmászásával, Lázárfalva felől tört elő hirtelen az ellenség egy oláh pásztor vezetésével) is támadást kaptak. Tuzson egysége kikerült a megsemmisítésből, ők túlélték a csatákat, de az utolsónak marad 200 székely halálig küzdött, egy sem kért kegyelmet. 1849. június 19-ei orosz betörés után 1849. augusztus 1-jéig tartották fel a székelyek túlerőt, ezáltal levegőhöz és manőverezéshez juttatva Bemet. Gondoljunk bele, 44 nap elszigetelten, túlerő ellen hátrálva, állandó éhezésben, szomjúzással, folyamatos mozgásban, véget nem érő menetelésekkel tarkított visszavonulásban, az öngyilkos küldetés tudatában, kemény és bátor, mindenre elszánt emberek lehettek. A székely határvédők a spártaiakhoz hasonlóan méltó síremlékben (1897-ben állították a "bukuresti" székely szolgálók adományaiból, a kép jobb alsó sarkában látható) és búcsúversben (1965.) is részesültek, a lenti képen látható kopjafaerdőt azonban csak 1989. után állították, addig a sűrű erdő közepében nyugodtak a székely elesettek. Kányádi Sándor: Nyergestető
Csíkországban, hol az erdők zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető; egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső, itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő, áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő, és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek - alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek, mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág, hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda, dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők, fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő egész Csíkban a legszebben.
ahol ezüst hangú rigók énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető; egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső, itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő, áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő, és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek - alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek, mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág, hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda, dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők, fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő egész Csíkban a legszebben.
Székely hősök, nyugodjatok békében!
Az utolsó 100 komment: