A hadihajó fanok biztosan tagadnák, hogy a szovjet haditengerészet kötelékében valaha is szolgált volna a japán városról elnevezett hajó, pedig a történetét megfilmesítették, és a Lemil lapjain is megemlékezett róla Papírzsepi, csak nem ezen a néven. Az első szovjet rakétahordozó atom-tengeralattjáróról van szó, amit a többség K-19-ként ismer, és amely bizarr becenevét pont a filmbéli események után és okán kapta a saját legénységétől. Mindez viszont csupán röpke epizód volt a hajó horrorisztikus pályafutása során, amely a maga teljességében kellően ismeretlen ahhoz, hogy a hidegháború elfeledett epizódjai között felidézzük. (Szolgálati közlemény: egy korábbi kritikának engedve, ahol csak lehetett a képeket kattintással nagyíthatóvá tettem.)
Hiába egy feltörekvő szuperhatalom hadiflottájának első embere valaki, hiába a kényelmes iroda a pofás, XIX. században épült főhadiszálláson nagyjából 650 km-re a legközelebbi tengeri kikötőtől, még egy ilyen embernek is lehetnek nehéz napjai. Mondjuk valamikor 1958 januárjának egyik hideg reggelén:
– Tengernagy elvtárs! Kérek engedélyt…
– Jöjjön! – az erősen kopaszodó admirális inkább tűnt fáradtak és csüggedtnek, mintsem haragosnak. A GRU végleges jelentését olvasta éppen, ami aznap hajnalban érkezett. Végleges, így legalább három, de inkább több független forrás azonos információit tartalmazta. Információkat, amik igen aggasztóak voltak…
– Tehát eldőlt: átépítik rakétahordozóvá. – Igen, Szergej Giorgevics – az első osztályú kapitány régi, kipróbált bútordarabként megengedhette magának a bizalmas megszólítást – úgy néz ki, betoldanak a hajótestbe vagy 40 métert, amiben elfér a 16 rakéta indítótubusa.
– Mit tudunk a rakétákról?
– Polaris a kódnevük. Két szilárd hajtóanyagú fokozat, úgy ezer tengeri mérföld hatótávolság.
– A töltet?
– A kis kedvencük: Teller dolgozik rajta. Szerintem jövőre az is kész lesz. A terveik szerint fél és egy megatonna közötti hatóerővel.
– És az indításhoz fel sem kell emelkedniük a felszínre… Hiába kezdtük előbb, műszakilag megelőznek bennünket. Összesen három rakéta, azok is csak a felszínről indíthatók. Már egy kisebb viharban hasznavehetetlenek.
– Ráadásul csak 650 km-es hatótávval. A 18-asoknál páran azt mondják a 658-as projektet éppen ezért újra kéne tervezni. Így talán le lehetne dolgozni a hátrányunkat és az esetleges konstrukciós hibákat is ki… – Hát nem értik?! Most mindenki a rakéták bűvkörében él, még a főtitkár is. De hiába van nekünk több, ha az az amerikai hajó gyakorlatilag teljesen észrevétlenül meg tudja közelíteni a partjainkat és egy csapással kiiktatja a legtöbb bázisunkat. Onnantól feltörlik velünk a padlót. Csak az tarthatja őket vissza az első csapástól, ha tudják, hogy legalább egy hajónk képes megúszni az egészet és visszacsap, ha kell. Ha csak három rakétával, akkor hárommal. Ne becsülje alá maga is az amerikai hajóépítési potenciált: az a hajó jövőre úszni fog, legkésőbb két év múlva már hadrendbe is áll (és valóban: vízrebocsátás - 1959. június 09., hadrendben – 1959. december 30. Jock) Ha most mindent elölről kezdünk, akkor legalább 5 év előnyt adunk az ellenségnek, amit nem engedhetünk meg magunknak. Hogy az első 658-ason lesznek konstrukciós hibák? Hát persze hogy lesznek, de majd okulunk belőlük és a következő hajónk jobb lesz.
– Értem, tengernagy elvtárs.
– Erősítse meg az utasítást: a 658-es projektnek határidőre el kell készülnie – bármi áron!
Ez a beszélgetés persze annyiban fiktív, hogy ebben a formában sehol fel nem jegyezték, annyiban viszont nem, hogy Szergej Gorskov admirális biztosan sok hasonlót folytatott le. És ő – bár a szovjet vezetők azon kisebbségéhez tartozott, aki értett ahhoz, amit csinál – a hidegháborús gyanakvás szorításában hatalmas hibát követett el. Ugyan pontosan tudta, hogy soha nem szerencsés siettetni egy atom-tengeralattjáró bonyolultságú eszköz megépítését (főleg akkor nem, ha az az első a saját kategóriájában) mégis ezt tette, tűzzel-vassal keresztülhajtva az akaratát. Talán ha előre tudta volna mi fog következni mindebből…
A kezdetek
A K-19-et, mint a 658-as projekt (a NATO-nál Hotel I osztály) első hajóját 1958. október 17-én kezdték el építeni a 402. számú hajógyár szeverodvinszki üzemében. Az atom-tengeralattjáróba oltott Christine már a dokkban áldozatokat szedett. A ballaszttartályok belsejének festése során tűz ütött ki, melyben két munkás lelte halálát, és amikor a festési munkákat újraindították a visszamaradt égés gázoktól még egy munkásnő megfulladt. 1959. október 11-én történt meg az ünnepélyes vízrebocsátás, amit kissé beárnyékolt, hogy az elektromechanikusoknál szolgáló Panov harmadosztályú kapitány ügyetlensége folytán a meglódított pezsgős üveg a hajótest külső gumibevonatán nem tört össze. Panovnak egyébként sem volt szerencséje a hajóval. 1960 februárja: első kacérkodás az atommal. A szolgálatba lépő operátor ki akarta próbálni a már működő reaktorok szabályozó rendszerét, de eközben nem figyelt eléggé és azok túl nagy sebességgel ütköztek bele az alsó bakokba, így a hozzájuk kapcsolt mozgatókar elgörbült. A reaktort szét kellett szedni a javításhoz, ami összesen 34 millió (akkori) rubel pluszköltséget jelentett. A fő felelősöket kirúgták, de emberünket is egy rendfokozattal visszavetették.
Nem a K-19-ről beszélnénk, ha a javítás közben nem merült volna fel egy konteo. A reaktorfedél tőcsavarjainak grafitos zsírjában a munkások néhány 10-15 mm-es, kemény tapintású bogarat találtak, melyek tenyérbe helyezve teljes nyugalommal masíroztak. Annak kiderítésére, hogy ezek honnan kerültek oda, és hogyan maradtak életben a korábban már működő reaktorokkal egy térben, elküldték őket a megfelelő kutatóintézetbe, de az üzem választ sosem kapott.
Azért a tengónak más bajai is voltak. Már az első próbaúton kiderült, hogy a hajótest merülés közben képtelen függőlegesben maradni. Már közvetlenül a felszín alatt is 1 fokkal jobbra dőlt, a maximális merülési mélység felé közeledve pedig ez tovább nőtt 35 fokig. Ezt a hibát nem is sikerült kiküszöbölni, úgyhogy a kormányosoknak állandó feladatot jelentett egyenesben tartani. Amikor 1960. augusztus 12. és november 8. között letudta az első, 10800 mérföldes próbautat a Fehér-tengeren (benne egy ötnapos, teljes terhelés mellett megtett víz alatti menettel) a gumiborítás nagy része levált a hajótestről és újra kellett ragasztani.
Az egyik merülési próba során 280 méteres mélységnél a reaktorok rekeszéből enyhe vízszivárgást jelentettek, ami 300 méternél vízbetöréssé fajult, így Zatyejev másodosztályú kapitány (ideiglenes parancsnok) a vészemelkedés mellett döntött. A teljes sebességgel felszínre törő tengeralattjáró majdnem eltrafálta az egyik kísérőhajót, és kis híján felborult. Ezen az úton szembesült a legénység első ízben a kiürült, így feleslegesen helyet foglaló élelmiszeres faládák problematikájával is. Valakinek az a remek ötlete támadt, hogy ha kellően összeaprítják ezeket, akkor a konyhai hulladék eltávolítására szánt kisméretű zsilipen keresztül is meg tudnának tőlük szabadulni. Rossz ötlet volt. Az egyik nagyobbacska deszkadarab kiékelte a berendezés külső fedelét, és mire nagy nehezen kipiszkálták a 9-es rekeszt harmadáig öntötte el a víz. Mindezek ellenére a parancsnokság akarata szerint az erre kijelölt bizottság aláírta a hajó átvételi jegyzőkönyveit, amely ezután már önállóan tevékenykedhetett.
A balszerencse sorozat persze folytatódott. 1960 decembere, második próbálkozás a nukleáris balesettel: a személyzet túl alacsonyra engedte az egyik reaktor hűtővíz-szintjét, amitől előbb a fő keringető szivattyú szelepei, majd maga a szivattyú is szétment. A hajóépítők helyszínre hívott brigádjának egy hetébe telt kicserélni a berendezést.
1961 – A hollywoodi történet
1961. április 12-én a világ (legalábbis az egyik fele) Gagarin űrrepülését ünnepelte. A K-19 viszont majdnem nemzetközi tűzijátékkal emlékezett meg a jeles napról, amikor néhány tíz kilométerre honi kikötőjétől (Poljárníjtól) a kísérőhajó után most a USS Nautilust vétette el. A heves kitérőmanőver a tengerfenéken ért véget, de a legénységnek szerencséje volt, a vastag üledék meggátolta, hogy a hajótest komolyabban károsodjon és sikerült felemelkedniük is. (Az igazsághoz tartozik, hogy több forrás nem emlékezik meg az esetről, de továbbolvasva beláthatjuk, mindegy is megtörtént-e vagy sem.)
1961 májusában az immár a szovjet Északi Flotta kötelékébe tartozó hajó a „Sarkőr” elnevezésű hadgyakorlatra készült. Mivel már két éve nem történt halálos baleset, ideje volt a következőnek: az R-13-as rakéták betöltése közben a silófedél az egyik matrózra csapódott, aki szörnyethalt. (A képen két felnyitott fedelű siló, a jobb oldali már a rakéta kilövése utáni állapotban.)
1961. július 3-án – visszatérőben a hadgyakorlatról, ahol sikeresen végrehajtották az első rakétaindítást – 70 tengeri mérföldre nyugatra a Jan Mayen-szigettől, harmadszorra sikerül, ami addig nem: és bekövetkezik a nukleáris baleset. Az is igaz persze, hogy a legénység erről tehet a legkevésbé. Hajnali 4-kor, víz alatti menetben egy hibás hegesztési varrat a legrosszabb helyen enged el, és a hátsó reaktor nyomásmérői – teljesen téves értéket mutatva – nullára esnek. A személyzet, nem tudva arról, hogy a hűtőkörben a szivárgás ellenére elégséges hűtővíz maradt, azonnal lezárja a rendszert és megpróbálja a nyomást helyreállítani. Attól félnek ugyanis, hogy ha a mag leolvad, akkor kritikus tömeg alakulhat ki az ott lévő hasadóanyagból és spontán láncreakció eredményképp atomrobbanás következhet be. (Sajnos csak a tragédiát követő vizsgálat során bizonyítják be a fizikusok, hogy ez a mag teljes leolvadása esetén sem lett volna lehetséges.) A két órán át tartó kétségbeesett próbálkozások menthetetlenül tönkreteszik a fő keringető szivattyút és a segédpumpákat is, így a reaktormag hőmérséklete és vele együtt a gamma sugárzás mértéke vészesen emelkedni kezd. A reaktormag már majd 800 fokos, amikor egy légvezetéken keresztül próbálnak meg hidegvizet juttatni az aktív zónába. Viszont a felszabaduló nagynyomású gőz azonnal szétveti a gumitömlőt, amivel ideiglenesen összekötötték a két rendszert. Nincs más lehetőség: összehegesztett acélcsövekből kell kiépíteni az átkötést, amihez súlyos percekre be kell menni a reaktortérbe, mindezt bármiféle sugárzásvédelem nélkül. 5-10 perces váltásokban hegesztenek és 8:45-re kész az ideiglenes hűtés. Délre már ismét 330 fok a maghőmérséklet, de a reaktortér kihermetizálása és a kifolyt hűtővíz eltávolítása során az egész hajó sugárszennyezetté válik. Másnap hajnali négykor Zatyejev kapitánynak nem marad más választása: kiadja a parancsot a tengeralattjáró elhagyására. Szerencsére ekkorra már a helyszínre érkezik a segítség: előbb az SZ-270-es, később az SZ-159-es – dízel-elektromos – tengeralattjárók, majd néhány romboló és felveszik a legénységet. Vontatni kezdik hazafelé az üzemképtelen K-19-est, de felkészülnek arra is, hogy külföldi hadihajók feltűnése esetén azonnal elsüllyesszék. A kárelhárításban közvetlenül résztvevő 8 önkéntesnek, köztük a 6. (reaktor) rekesz parancsnokának: a 20 éves Borisz Korcsilov tengerész hadnagynak viszont már késő. A halálos sugárdózis 3-4-szeresét (Korcsilov a 15-szörösét) kapták, amibe a hazaérkezés után (július 10. és 25. között) sorban belehalnak. Moszkva közben hozza a formáját. Még július 4-én (rádión) hadbírósággal fenyegetik meg Szverbilov harmadosztályú kapitányt (az SZ-270 parancsnokát) amiért engedély nélkül elhagyta a kijelölt körzetét, majd miután sikerül tisztázni, hogy mi is történt valójában, megtiltják Zatyejevéknek a K-19 elhagyását. Bejelentkezik a flotta főorvosa a filmben is elhangzó nagyon okos tanáccsal: adjanak friss gyümölcsöt a sugárbetegeknek. Szverbilov ezzel kapcsolatban egy 2000-ben készült interjúban megjegyezte, hogy hajóján a hadgyakorlat végére összesen némi krumpli maradt, de ha nem segítenek a rombolók az a két legénységnek elég sem lett volna.
A túlélőkön vérátömlesztést és csontvelő átültetést hajtottak végre (volt, akin többször is), de a történtekről titoktartást kellett fogadniuk. A balesetet – szintén titokban – kivizsgálták, Zatyejevet felmentették a felelősség alól, sőt Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki, de soha többé nem kapott saját hajót. Előbb elküldték a haditengerészeti akadémiára, majd 1966-től az Északi Flotta kiképzési főnöke lett. 1972-től 86-os nyugdíjazásáig az új hajókat a gyártól átvevő flotta-bizottság vezetője volt. 1990-ben ő beszélt először a nyilvánosság előtt a történtekről, amikor megalakította a különösen veszélyes feladatot ellátó alakulatok veteránjainak bizottságát. 1998-ban tüdőrákban halt meg. Moszkvában temették el, ott, ahol a 61-es balesetben elhunytak közül öt bajtársát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tetteinek megítélése ma sem egységes. Sokan a szemére hányják, hogy a nyolcak közül csak Korcsilov és Jurij Povsztyev főgépész volt tisztában a rájuk váró veszedelemmel. A többieket úgy küldte a biztos halálba, hogy nem mondta el nekik: a rájuk adott vegyvédelmi ruha a sugárzás ellen mit sem ér. Hogy mi az igazság? Valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni. Viszont még két momentum szót érdemel a történtekkel kapcsolatban. 1./ Korcsilovot és társait poszthumusz Szovjetunió Hőse kitüntetésre terjesztették fel, de Hruscsov nem hagyta jóvá a javaslatot, mondván egy baleset miatt senki nem lehet hős. 2./ 1966 tavaszán két szovjet atom-tengeralattjáró (a K-133 és a K-116) anélkül, hogy egyszer is a felszínre emelkedtek volna, megkerülték a Földet. A köteléket vezető Anatolij Szarokin ellentengernagyot altengernaggyá léptették elő, és megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést is. Amikor ’69 novemberében kinevezték annak a flottillának az élére, amelybe a Hirosima is tartozott, Szarokin első intézkedése volt, hogy levetette a parancsnoki épület faláról a 61-es baleset áldozatainak emléktábláját. Döntését azzal indokolta, hogy egyrészt Korcsilovról már utcát nevezetek el a kikötő melletti faluban (Olenyjá Gubában), másrészt az emléktábla negatívan hat a személyi állomány moráljára.
USS Macska(cápa)
Sajnos történetünk korántsem ért véget. Bár egy szakértői csoport arra az álláspontra jutott a hajó tüzetes átvizsgálása után, hogy a keletkezett sérülések és a nagyfokú sugárszennyezettség miatt nincs értelme tovább foglalkozni a K-19-cel, inkább a „szovjet recycling” (© Papírzsepi) keretében süllyesszék az egészet a Barents-tenger fenekére, a legénység másképp vélekedett. A flottaparancsnokság hallgatólagos beleegyezésével védőfelszerelést vettek (értsd: gumikesztyűt húztak) és a klasszikus módszerrel (szappanos víz + kefe) nekiestek a hajó sugárzásmentesítésének. Fél év alatt minden négyzetcentimétert lemostak, ha kellett többször is, míg a fedélzeten mért radioaktivitás lecsökkent az előírásos szintre.
1962 decemberében aztán a SZU Minisztertanácsának döntése alapján a hajót visszavontatták Szeverodvinszkba felújításra, és a 658M projekt (forrásoktól függően: Hotel-II vagy Hotel-I M osztály) szerinti átépítésre. Ennek során a helyrehozhatatlanul károsodott reaktorokat kicserélték két újra, és a régi R-13 rakéták helyét a megnövelt (1450 km) hatótávolságú, immár víz alatti menetben indítható R-21-esek vették át. ’63 decemberében már sikeres víz alóli rakétaindítást hajtott végre.
Egy viszonylag eseménytelen időszak következett a Hirosima pályafutásában, egymást követő őrjáratokkal és gyakorlatokkal, néha időszaki szárazdokkba vonulással és tmk-val. A hajó eközben Vörös Zászló érdemrendet kapott, és – Komszomol alapszervezete többek között – elnyerte a „Férfias helytállásért, magas harci tudásért és a technika példamutató kezeléséért” díjat is.
Gato spanyolul macskát jelent, ami valljuk be elég gagyi név egy vadász atom-tengeralattjárónak. Mentségére szolgáljon, hogy Mexikó nyugati partvidékén a macskacápát hívják így, ami már vállalható volt a Permit-osztályú SSN-615 esetében is. Hogy mit keresett 1969. november 15-én reggel a Barents-tengeren, 15-20 mérföldre a Fehér-tenger (tehát az orosz felségterület) bejáratától? Lehet találgatni. Minden esetre valaki nem adott meg egy „jobbkezet”, és a szintén arra járó K-19 oldalról telibe verte. Ami biztos: a szovjet hajó az orrára és a torony elülső részére szerzett be néhány csúnya horpadást, de fel tudott emelkedni és felszíni menetben saját erőből érte el a kikötőt. Az is biztos, hogy az amerikaiak is hazajutottak, de itt már van néhány homályos pont. Az orosz források szerint a hajótest csúnyán felhasadt, aljzatot is fogtak, de végül sikerült a vízbetörést elhárítaniuk és felemelkedniük. Az amerikaiak szerint viszont pont a reaktor-szekciójuk megerősített fala kapta az ütést, így ők is megúszták pár durva horpadással. Állítólag az ütközés után a Gato torpedótisztje – szándékos támadásnak vélve a történteket – utasítást adott a válaszcsapásra egy Subroc torpedóval rakétával, de a kapitány L. Burkhardt III. időben leállította az akciót. Ezt követően szűnt meg az amerikai flottánál a fegyverzeti tisztek önálló bevetési utasításhoz való joga. A történtekről 1975. július 6-i számában a The New York Times is beszámolt, hozzátéve, hogy a Holystone felderítő-programban résztvevő hajó kapitánya a baleset után parancsot kapott, hogy hamisítsa meg a hajónaplót. Eszerint a USS Gato – a hajócsavar-tengely meghibásodása miatt – már két nappal azelőtt elhagyta a körzetet, hogy az oroszok valahogy behorpasztották volna a saját tengeralattjárójukat. A cikk megjelenésének másnapján a Reuters annyit közölt, hogy a Pentagon nem kívánja kommentálni az NYT értesüléseit, mert azok „nem publikus atom-tengeralattjáró hadművelettel” kapcsolatosak.
1972 – A nem hollywoodi történet
Az elsüllyedésen kívül már csak egy csapás maradt ki, ami egy hajóval megtörténhet: a tűz. Nos, 1972. február 17-én kilyukad az egyik hidraulika-vezeték a 9. (segédberendezések) rekeszben. A hiba elhárítása után a legénység nem törődik a kiömlött olajjal, ez viszont a rekesz legalsó szintjén ráfolyik a helyi légtisztító fűtésére, ami így napokon át melegíti a löttyöt.
Február 24-én, 120 méteres mélységben a hajó észak felé halad a Dánia-szoroson keresztül (Izland és Grönland között), amikor 11 óra előtt pár perccel az egyik matróz beindít egy légszivattyút. Az elektromos szikrától a meleg olaj robbanásszerűen lobban be, szétvetve egy légvezetéket, amitől a légnyomás 3 atmoszférára szökik fel. Mire a tűzriadó szirénája felhangzik, a tűz már átterjedt a 8. rekeszre, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül. Bár sikerül a hermetikus fedelet a 7-es és a 8-as között lezárni, de a mérgező égésgázok a levegőztető rendszeren keresztül elöntik a 7-es és 6-os szekciót is. Az operátorok lezárják a reaktorokat és Kulibaba első osztályú kapitány maradék legénysége a hajó elülső részébe menekül. Közben sikerül felemelkedni és leadni a vészjelzést, de a felszínen heves vihar tombol, és az új legénység rutintalansága miatt a tartalék dízelgenerátorokat a légcsöveken betörő víz miatt nem tudják elindítani. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fedélzeti akkumulátorok is csak félig töltött állapotban vannak.
A létszámellenőrzésnél kiderül: 40 ember hiányzik. A körülményeket figyelembe véve valószínű, hogy a 6-os rekesztől hátrafelé mindenki halott. Ehhez képest másnap hajnalban megszólal az ormótlan fedélzeti telefon, és bejelentkezik a 10-es rekesz. Elmondják, hogy sikerült időben lezárniuk az átjárót a 9-es felé, de hozzájuk is szivárog a füst. A fő gondjuk az, hogy tizenkettejükre csak négy légzőkészülék jut, amiből az egyiknek szinte teljesen üres az oxigén-tartálya, a másiknak meg lyukas a maszkja. A torpedók egyelőre biztonságban vannak, bár a nyílásfedélről lassan, de biztosan olvad a festék. Az elöl lévők megkönnyebbülésébe aggodalom vegyül. Valamit sürgősen tenniük kell, mert a hátsó torpedótér összesen vagy 140 légköbméter, úgyhogy a 12 túlélő hamar elhasználja a levegőt, hacsak a füstmérgezés hamarabb meg nem öli őket. A gépészeknek eszükbe jut a hajó teljes hosszán végigfutó édesvízvezeték. Ez szinte a csodával határos módon ép maradt, így ezen keresztül sikerül friss levegőt fúvatni hátra. A 10-esben rekedt Poljakov százados és emberei következő problémája az ivóvíz és az étel. Van ugyan egy beépített édesvíztartály a tatban, de az „szokás szerint” üres. A tartály formája miatt azonban a vízmérce alatt mindig marad legalább 100-150 liter, aminek nagy része valószínűleg a hajó megépítése óta lötyög odabenn. Szorult helyzetben senki se válogasson. Betörik a mérce üvegét, és egy gumislaggal hozzá is férnek a maradékhoz, aminek – Poljakov visszaemlékezései szerint – korának megfelelő az íze is. Mivel a biztonsági lámpák akkumulátorai kezdenek lemerülni, így legalább nem látják, hogy mit isznak. Élelmiszer után átkutatják a helyiséget, de nem sok mindent találnak: 4 doboz cukrot, 2 nagyobb sűrített tej-, és pár káposzta konzervet, valamint egy egész kiló sót. Folyamatosan váltják egymást a rekesznyílás, illetve a telefon mellett, míg a többiek – hogy ne használják feleslegesen a levegőt és saját energiájukat – a padlón fekszenek.
Az elől lévők többször is megkísérlik az áttörést a 10-es szakaszhoz, de a 8-as búvó fedelének kinyitásakor a tűz mindannyiszor fellángol. Megérkeznek az első hajók is, de a tomboló viharban nem tudják megközelíteni a K-19-et. Az egyik teherhajóról összesen hat alkalommal kísérlik meg átjuttatni a vontatókábelt, de az minduntalan elszakad. A baleset utáni 6. napon annyit enyhül az idő, hogy a flotta távolsági gépeinek sikerül 22 konténernyi mentőfelszerelést ledobniuk. A tatban lévők hangulatát viszont nem javítja, hogy – ideiglenesen – elmegy a levegőellátás, és – végleg – a telefon-összeköttetés. A pánik-közeli állapotban egyesek kétségbeesett menekülési terveket szövögetnek vízbe mártott és arcuk elé kötött ruhákról, majd átrohanásról a 9-es, 8-as és 7-es szakaszokon. Poljakov és Hramcov zászlós megpróbálnak higgadtak maradni, miközben elmagyarázzák: a fedél kinyitása a 9-es felé azonnal végezne velük. A pánik végül letargiába fordul, és elkezdik leosztani, hogy ki kinek a családjáról gondoskodjon, ha az túléli a katasztrófát a másik meg nem.
Közben azért a felszínen halad a mentés. Miután befut az Admiral Droszt cirkáló, annak helikopterével, meg a többi hajóról átlőtt kötelekkel elkezdik evakuálni a legénységet. Március ötödikére már csak 31 ember marad a Hirosimán, köztük a tízes rekesz foglyai. Hetedikén sikerül életet lehelni az alacsonyfeszültségű elektromos hálózatba, így újra beindul a vészvilágítás. A baleset a mentők közül is két áldozatot követel. Egyiküket olyan erővel kapják fel a fedélzeten átcsapó hullámok, hogy a biztosító kötele elszakad, és örökre eltűnik a tengerben, a másikat a lábáról döntik le, és nyakát töri a hajókorláton.
Március 9-én végre sikerül elindítani dízeleket, és megkezdik a kiégett részek átszellőztetését. 12-én vontatókötélre veszik a sérült hajót, amit már az amerikai parti őrség és a NATO repülőgépei is élénk figyelemmel kísérnek. 23 nappal a baleset után, március 18-án végre sikerül eljutni a 10-es rekeszbe, és kimenteni a túlélőket. A hazaérkezést követően még egy hónapig kórházban tartják őket megfigyelés alatt, de egyikük sem szenvedett maradandó sérülést. ('The lucky dozen')
Az út vége
’72 novemberében a javítás alatt álló hajón újabb tűz ütött ki. A hajótesten felhalmozott szerelési anyagok gyulladtak meg egy zárlatos hegesztőtrafótól, de nagyobb baj nem történt, mert a munkások és a legénység szinte azonnal eloltották a tüzet.
A valaha első hajó közben kezdett végképp kiöregedni: 1975-ben leszerelték a rakétákat, 1979-től átminősítették „híradós” tengeralattjáróvá, KSZ-19 jelzéssel. Azért ’78 novemberében még egy tűz összejött: a reaktor szekció festése és hővédő burkolata kapott lángra, de ezt az automata oltórendszer gázzal elfojtotta.
1982. augusztus 15-én a rém utolsó áldozatát szedte: az akkumulátorok karbantartása során rövidzárlat keletkezett, és a kicsapó elektromos ív olyan súlyos égési sérüléseket okozott az egyik matróznak, hogy öt nappal később a kórházban meghalt.
1990-es kivonásáig már csak hírközlési berendezéseket próbáltak ki a hajón, majd végleg félreállították. 2002-ben az amerikaiak fel akarták használni a filmforgatáshoz, de a flotta elutasította a kérést. 2003. októberében a hajón korábban szolgálók utoljára gyűltek össze a Nyerpa hajógyárban, hogy búcsút vegyenek a K-19-től, amit ezután feldaraboltak. Az 5-6-7-es rekeszeket a reaktorokkal együtt Poljárníjtól nem messze, az Északi-flotta használt reaktor tárolójába szállították, a hajtótest többi részét pedig beolvasztották. A tornyot 2009-ben a Nyerpa hajógyár előtt állították ki.
Pályafutása során a K-19 részt vett 6 harci bevetésen összesen 310 napon át, megtett 332396 tengeri mérföldet, végrehajtott 23 rakétaindítást, és kilőtt 60 gyakorló torpedót … valamint megölt 43 embert. (A '72-es baleset áldozatainak emlékműve Poljárníjban)
Super 64 2011.08.25. 08:14:19
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2011.08.25. 09:20:52
Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2011.08.25. 09:20:57
Mellesleg: címlap:)
Skunkworks 2011.08.25. 09:32:20
OFF ER 2011.08.25. 09:46:18
zanzibear 2011.08.25. 09:46:38
tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.08.25. 09:51:32
Szakajtónyi elismerésem!
2011.08.25. 09:59:58
Lefetyke 2011.08.25. 10:03:36
De a leírás nagyon jól sikerült, lekötött és örülök, hogy ennyivel is okosabb lettem. Köszönet érte!
Arilian 2011.08.25. 10:09:15
zum trucc 2011.08.25. 10:09:19
Melegben csak ilyen vizes cikkeket.
Nem lehetett abbahagyni az olvasást.
Deneware. 2011.08.25. 10:10:13
taser 2011.08.25. 10:13:42
Lehet tudni hol bukkan fel először a Hirosima becenév? Mármint hogy tényleg a legénység nevezte el annak vagy csak valami firkász akasztotta rá a nevet.
theo 2011.08.25. 10:34:33
GrG 2011.08.25. 10:36:06
Ami a hajót illeti, valószínűleg az alapvetően tervezési és technikai problémákon túl, amik az 50es éveket jellemezték egyébként a haditechnika minden területén (pl F-104 widowmaker) a szovjet fegyelem is belejátszott.
Egyébíránt javaslom egy új hajóosztály létrehozását, ami az egyik legrégebbi egységről a Vasa osztály nevet viselné, és azon hajók alkotnák, amik nagyarányú saját veszteséget okoztak ellenséges beavatkozás nélkül.
(az egyébként feltünt, hogy az ütközés az amikkal, semmilyen veszteséggel sem járt:-))
Dimevo 2011.08.25. 10:46:36
Publius Decius Mus 2011.08.25. 10:48:18
Mr. Pink2 2011.08.25. 10:49:27
Őrültteknos 2011.08.25. 10:52:52
☉ ☾ 2011.08.25. 10:55:45
Ha a történelem tankönyveket is hasonló stílusban írnák...
taser 2011.08.25. 11:20:12
Na jah ahogy elnézem a túlélők fényképeit a nukleáris tengózás nem az öregfiúk sportja. :)
Tényleg?! A viz alatt, kinek kell elsőbbséget adni ha nincs a közelben forgalomirányító rendőrbúvár vagy veszélyes tengó kereszteződést jelző tábla?
Gondolom mit kapott a kormányos mert nem nézett bele a tükörbe :)
studkell 2011.08.25. 11:27:33
K-19-cel. Nincs -al, -el rag a magyarban, csak hasonuló -val, -vel. Ezt leszámítva remek poszt, élvezet volt olvasni!
tomwar 2011.08.25. 11:32:20
Atrox 2011.08.25. 11:39:41
Jöhet még pár ilyen :)
nemvicces név 2011.08.25. 11:44:41
"Minden esetre valaki nem adott meg egy „jobbkezet”, és a szintén arra járó K-19 oldalról telibe verte."
Nem értem én ezt, de laikus vagyok. Radar meg ilyenek az nem volt? Ekkora pech, vagy bénázás amit műveltek?
Kullancs1983 2011.08.25. 11:45:05
Hruscsov hozzászólása meg... Kár hogy 20 évvel később nem valahol Csernobil környékén lakott. Lehet hogy revideálta volna az álláspontját...
BumbleBee 2011.08.25. 12:00:16
A sztorit illetően pedig, hát mit mondjak, valahányszor ilyen és ehhez hasonló történetekről olvasok, újból kiderül számomra, hogy szép-szép a haza szolgálata, de azért gyanítom nem sok mindenki szeretne egy tengeralattjárón/vagy annak mentése kapcsán a fenti módok egyikén eltávozni a másvilágra. Mondjuk jelen körülmények között ilyen nem nagyon fog történni, lévén hogy hadiflottánk nem nagyon van, illetve azért a fegyelmi dolgok is egy picit talán másképp néznek ki nálunk. Mindegy, egy szó mint száz, azért azt jól példázza a K19-es élete, hogy a fegyverkezési versenyben rohadtul nem számított, hány ember, hány család élete, illetve ne adj Isten a környezet veszik oda.
LouiS 2011.08.25. 12:14:31
nabazzmeg 2011.08.25. 12:15:56
A téma amúgy is a kedvencem, a tengeralattjárókat mindig is nagy titokzatosság övezte, bár jómagam sosem tudtam volna szolgálni egy ilyen acélkoporsóban.
Még a fősulin nem adta vissza a keményfedeles tengeralattjárós könyvemet valaki - már nem emléxem, kinek adtam kölcsön - pedig most szívesen felütném megint, az ismerős osztályok, Hotel, Tango, Whiskey......asszem el kell menjek egy antikvárba!
Köszönjük a posztot és még több ilyet!!
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.08.25. 12:20:09
Jockey11 2011.08.25. 12:35:12
@theo: Alapvetően a kapkodás az építésnél és a tervezésnél okozták, hogy ilyen állatorvosi ló lett. Voltak más hajókkal még súlyosabb balesetek (pl. Kurszk) de egyikkel sem ennyi a pályafutásak során.
@studkell: Javítva. Ha tényleg csak ennyi benne a hiba az megint csak PZS érdeme.
@molnibalage: Az, az oroszok nem használták a kettős legénység-rendszerét, mint az amik.
Köszönöm mindenkinek, most megint el kell tűnnöm a net mellől, de majd még benézek
Jockey11 2011.08.25. 12:46:25
limbekcs 2011.08.25. 12:53:05
Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2011.08.25. 13:01:17
Köszönöm.
Iustizmord 2011.08.25. 13:01:49
Iustizmord 2011.08.25. 13:03:35
6.03-bis cikk - Útvonalak keresztezése
1. Ha két hajó egymást keresztező irányban halad és összeütközés veszélye jöhet létre, az a hajó, amelyik a
másik hajót a saját jobb oldala felől látja, köteles a másik hajó útjából kitérni, és ha a körülmények lehetővé
teszik, el kell kerülnie az útvonal keresztezését a másik hajó előtt. A hajóút menetirány szerinti jobb szélén
haladó hajó nem változtathatja meg a menetirányát.
Ez a rendelkezés nem alkalmazható a kishajóra más hajók vonatkozásában.
2. Az 1. pontban említett előírásokat a 6.13, 6.14 és 6.16 cikkben foglaltak esetében nem kell alkalmazni.
3. Az 1. pontban foglaltaktól eltérően, ha két különböző fajtájú kishajó egymást keresztező útvonalon halad és
összeütközés veszélye jöhet létre, a kisgéphajónak ki kell térnie más kishajó útjából. Az olyan kishajónak -
amely nem kisgéphajó és nem vitorlával haladó kishajó - ki kell térnie a vitorlás kishajó útjából.
Az a hajó, amelyik a hajóút menetirány szerinti jobb szélén halad, nem változtathatja meg menetirányát.
4. Az 1. pontban foglaltaktól eltérően, ha két vitorlás hajó egymást keresztező útvonalon halad és az
összeütközés veszélye jöhet létre, az egyiknek ki kell térnie, az alábbiak szerint:
a) ha a hajók különböző oldalirányú széllel haladnak, a bal oldali széllel haladó köteles a
másiknak utat engedni,
b) ha a hajók azonos oldalirányú széllel haladnak, a szélirány felőli oldalon levő köteles a szél
alatt haladónak utat engedni,
c) ha a baloldali széllel haladó hajó a másik hajót a szélirány felőli oldalon látja és nem tudja
meghatározni, hogy az milyen széllel halad, köteles annak utat engedni.
Az a hajó, amelyik a hajóút menetirány szerinti jobb szélén halad, nem változtathatja meg menetirányát.
E rendelkezések nem alkalmazhatók a kishajóra más hajók vonatkozásában.
6.05 cikk - Eltérés a találkozás általános szabályaitól
1. A völgymenetben haladó
a) menetrend szerint közlekedő személyhajó,
- ha annak megengedett legnagyobb utaslétszáma eléri az illetékes hatóság
által az adott vízterületre megállapított értéket és
- azon a partoldalon akar kikötni, amely mentén hegymenetben levő hajó
közlekedik,
b) vontatott karaván, ha a hegymenetbe forduláshoz azon part mentén kell haladnia, amelyen
hegymenetben levő hajó közlekedik, indokolt esetben és ha meggyőződött arról, hogy igénye a
hajózás biztonságát nem veszélyezteti - a 6.04 cikkben foglaltaktól eltérően - megkövetelheti,
hogy a hegymenetben haladó hajó változtassa meg menetirányát.
2. Az 1. pont szerinti esetben a völgymenetben haladó hajó kellő időben köteles a következő jelzéseket adni:
- ha a találkozást a bal oldala felől tervezi, egy rövid hangjelet,
- ha a találkozást jobb oldala felől tervezi, két rövid hangjelet, továbbá köteles a 6.04 cikk 3.
pontjában előírt látható jelzést.
3. A hegymenetben haladó hajó az 1. és 2. pontban foglalt esetben köteles a völgymenetben haladó hajó
követelését teljesíteni és azt a következők szerint visszaismételni:
- ha a találkozást a bal oldala felől hajtja végre, egy rövid hangjelzéssel,
- ha a találkozást a jobb oldala felől hajtja végre, két rövid hangjelzéssel és a 6.04 cikk 3.
pontjában előírt látható jelzéssel.
4. Ha feltételezhető, hogy a völgymenetben haladó hajó szándékát a hegymenetben haladó hajó nem értette meg,
a völgymenetben haladó hajó köteles a 3. pontban előírt hangjelzést megismételni.
5. Ha a hegymenetben haladó hajó a völgymenetben haladó hajó által kért találkozási módot veszélyesnek tartja,
köteles egy nagyon rövid hangokból álló hangsorozatot adni. Ebben az esetben a hajók vezetői kötelesek minden
lehetséges intézkedést megtenni a veszélyhelyzet elhárítására.
6. Az 1-5. pontban foglalt rendelkezések a kishajók egymással, illetve nagyhajókkal történő találkozására nem
alkalmazhatók.
6.06 cikk - Találkozás partról vontatott hajóval
Partról vontatott hajó számára találkozáskor a - 6.04 és 6.05 cikkben foglaltaktól eltérően -, szabadon kell hagyni
azt az oldalt, amely felől a vontatást végzik.
6.07 cikk - Találkozás hajóútszűkületben
1. Ahol a hajóút szélessége nem elegendő az egymás melletti elhaladáshoz (hajóútszűkület), a találkozás
lehetőség szerinti elkerülésére a következő szabályokat kell alkalmazni:
a) a hajó köteles a lehető legrövidebb idő alatt a hajóútszűkületen áthaladni;
b) ha a látótávolság korlátozott, a hajónak a hajóútszűkületbe való behajózás előtt le kell adnia
egy hosszú hangjelzést. Szükség esetén, különösen a hosszú hajóútszűkületben, a jelzést az
áthaladás folyamán ismételni kell;
c) ha a hegymenetben haladó hajó észleli, hogy a völgymenetben haladó hajó a
hajóútszűkületbe már behajózott, a hajóútszűkület előtt meg kell állnia és mindaddig
várakoznia, amíg a völgymenetben haladó hajó a hajóútszűkületen áthalad;
d) ha a hegymenetben haladó karaván már behajózott a hajóútszűkületbe, a völgymenetben
haladó hajó köteles lehetőség szerint a hajóútszűkület felett megállni és mindaddig várakozni,
amíg a hegymenetben haladó karaván a hajóútszűkületen áthalad. A völgymenetben haladó
magányos hajó a hegymenetben haladó magányos hajóval szemben ugyanígy köteles eljárni.
2. Ha a hajóútszűkületben a találkozás elkerülhetetlen, a hajók kötelesek minden lehetséges intézkedést
megtenni, hogy az a legkevésbé veszélyes helyen és feltételekkel történjen. Ha a hajó az összeütközés veszélyét
észleli, egy nagyon rövid hangokból álló hangsorozatot kell adnia.
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.08.25. 13:14:27
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.08.25. 13:30:12
Bigskorpio 2011.08.25. 13:45:59
Napkutya 2011.08.25. 14:00:03
stoppos76 2011.08.25. 14:20:02
Én azokat a matrózokat nem értem, akik egy ilyen önveszélyes valamit inkább lesikáltak és működőképessé tettek, minthogy elsűlyesztették volna a francba. Mintha mindenáron meg akarnád tartani a krokodilt az úszómedencédben.
moTmeN 2011.08.25. 14:28:44
Remek cikk!
Suraki 2011.08.25. 15:01:42
csakb 2011.08.25. 15:22:57
Egyedül a gépzsírban élő bogarakat nem értem. Először is azt, hogy miért zsíroznák a reaktorfedél csavarjait. Aztán ha zsírozzák is, akkor miért grafitos zsírral? :)
Ez viszont előhozott mindenféle emlékeket gyerekkoromból a szovjet ipar remekeiről. Minden új, ruszki cucc vastagon be volt zsírozva és körbetekerve barna csomagolópapírral, a búvárszivattyútól a versenybicikliig. Szovjet korrózióvédelem. :)
csakb 2011.08.25. 15:38:24
Kérdés, hogy az üzemidő mit jelent.
csakb 2011.08.25. 15:41:57
Kismy 2011.08.25. 15:46:38
stoppos76 2011.08.25. 15:56:52
pernahajder Campbell 2011.08.25. 16:00:14
Az utóbbi időben jártam Hamburgban és Peenemündében, előbbiben egy Tango, utóbbiban egy Juliett osztályú hajó van kiállítva, meg is néztem őket belülről. Irtó kemény.
www.u-461.de/
www.u-434.de/
Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.08.25. 17:00:11
Kolombusz 2011.08.25. 17:06:10
tudi 2011.08.25. 17:11:21
Jockey11 2011.08.25. 17:31:13
@csakb:
@stoppos76:
Akkor mutatom:
www.deepstorm.ru/DeepStorm.files/45-92/nbrs/658/k19/k19.htm
meg még:
k19.ru/
meg még:
ruzhany.narod.ru/sources/022.html
Szóljatok ha bármelyik url-ben látjátok a Wikipedia nevet!
Aztán:
A konkrét adat a legelső forrás legvégén található és ott 20223 "menet-óra" (ходовые часы) szerepel, ami menetben megtett órát és nem üzemidőt jelöl. Arról nem tehetek, hogy a Wiki fordítói annyit tudnak oroszul, mint Ti!
Ja mindezt egy olyan hajó kapcsán vitatjátok, amelynek 18 csomó (32.4 km/h) volt a felszíni és 26 (46.8 km/h) volt lemerült állapotban a maximális sebessége.
Hogy ez miért van így? Nem fárasztom magam, hogy nektek megpróbáljam elmagyarázni!
Jockey11 2011.08.25. 17:35:17
csakb 2011.08.25. 17:38:05
(Naugye, hogy fenntartásokkal kell kezelni a szent wikipediát...)
Jockey11 2011.08.25. 17:42:37
Az amik ugye mindig is igen spórolósan bántak a nevekkel: USS Nautilusból 4 is volt az idők folyamán.
Jockey11 2011.08.25. 17:47:36
csakb 2011.08.25. 18:00:56
Két számadaton ment a hátonpörgés, és a google persze mindig a wikit és annak klónjait dobálja fel. Amit én nem értettem, hogy a working hours alatt mire is gondolhatott a wiki szerkesztője, de a hadavüje császi már érthetőbb. :)
A posztért maxiriszpekt még egyszer, ha valaki, akkor én tudom, hogy mennyi meló egy normálisabb cikket összehozni. :)
stoppos76 2011.08.25. 18:01:44
www.youtube.com/watch?v=jwqTCUCOhWI
tudi 2011.08.25. 18:11:43
Jockey11 2011.08.25. 18:14:33
csakb 2011.08.25. 18:18:51
1. A gépzsíros bogárról hol olvastál?
2. A 30 óra menetidőd alatt hány tengeri mérföldet tettél meg felszín alatt? ;)
Jockey11 2011.08.25. 18:20:49
xstranger 2011.08.25. 18:30:51
Amugy franko cikk.
Valaki emlitette a jobbkez-szabalynal a radart: Vizalatt nincs radar ofkoz, csak szonar, azt passzivan hasznaljak, mert ha aktivak lennenek akkor ha veletlen van valami a kozeleben akkor az is eszreveszi. Szoval csak passzivan lehet hasznalni (hallgatoznak). Ha a keresett tengeralattjaron kussolnak filcpapucsban akkor nem fogjak egymast latni.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.08.25. 20:20:06
sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.08.25. 22:21:37
Nagyszerű poszt, köszönöm!
proletair · http://lemil.blog.hu 2011.08.25. 22:55:25
(azt is el tudom képzelni, hogy a pezsgősüveg azért nem tört el, mert a beltartalmát a derék tengerészek jóelőre kiitták, nehogy kárba vesszen az a drága nedű, az üres üveg meg lepattant a gumiról)
Amúgy annyira faja kis poszt lett, hogy fel is merült bennem a kérdés: nem lesz ilyen elátkozott szovjet hajók sorozat?
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.08.26. 07:14:09
steelhand 2011.08.26. 08:48:53
Amúgy sugárvédelmi ruha nincs. (Radioaktív szennyezés elleni ruha van). Ruhából nem lehet olyant gyártani, ami leárnyékolja a gamma és a neutron sugárzást (bocs, lehet, de abban ember nem mozdul meg), ami az ilyen reaktoroknál a veszély faktor. Max. a radioaktív részecskék letapadása ellen lehet védekezni, de arra bármilyen műanyag cucc jó.Igen, ólomköpeny létezik, (fogászati röntgenen rád is adják+herevédő) de megnézném, hogy hogyan is mozognál benne egy tengóban. °˘} Na meg egy fogröntgen és a megszaladt reaktor dózisa között pár nagyságrendi különbség azért akad...
Jockey11 2011.08.26. 09:05:58
Nem a filmen volt, hanem a www.deepstorm.ru/DeepStorm.files/45-92/nbrs/658/k19/k19.htm 1960 május-júniusi bejegyzésében.
taser 2011.08.26. 09:21:13
Ja Fa Nándor Budapest hajójának háromszor vágták neki a pezsgőt mire eltörött.
Következmények:
Tesztvitorlázáson másik hajóval ütközik,
Az árboc nem elég stabil ki kell cserélni
Nem érkezik meg időre a műholdas segélyhívó e miatt nem akarják engedni versenyezni
Tőkesúly problémákat lépnek fel a hajón három nap múlva visszafordul a kikötőbe.
Javításra kiemelik , majd leejtik ...
Javítás után elindul a tőkesúly még mindig nem tökéletes
Indulás után pár nappal legázolja egy panamai tankhajó
Három napos küszködéssel kerül vissza kikötőbe
Itt két hétig tart a javítás majd újra neki indul
Szóval lehet ebben a pezsgős dologban valami :)
Titus Pullo Urbino 2011.08.26. 09:47:42
steelhand 2011.08.26. 10:33:40
Ezekre a jószágokra csak olyan arcok léphettek, akiket előtte a kgb atomjaira szedett és újra összerakott. Tengernyi minősített műszaki megoldás van ezeken a ipari csodákon, amit nagyon nem szeretnének ha megismerne az ellen. És akkor sorosként majd egy magyar teljesít szolgálatot... Na ne.
xstranger 2011.08.26. 11:48:17
Titus Pullo Urbino 2011.08.26. 12:00:10
Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.08.26. 12:11:15
Flankerr 2011.08.26. 19:41:44
johnibyg 2011.08.26. 19:53:17
Am. miért szokták a pezsgőt hozzávágni a hajóhoz, mi az oka?
stoppos76 2011.08.26. 20:50:41
Elnézést. Tudom, hogy nagyon szar lett, de ki kellett adnom magamból.
taser 2011.08.27. 06:47:54
A Titanicnál pld nem volt pezsgős avatás ( meg is lett az eredménye )
Nekem az a fura hogy sorkatonaként került tengóra. Oda általában olyan embereket vittek akiknek valamilyen a tengózáshoz szükséges szakmájuk volt. ( Főleg villanyszerelőket, gépszerelőket vagy akinek már volt vmilyen hajózási tapasztalata) stb)Neki mi az eredeti szakmája?
yenoee 2011.08.27. 13:42:34
eMM2 2011.08.29. 01:00:15
Szóval gyakorlat gyakorlat hátán, még a kikötőben is mert kézség szinten kelett begyakorolni a bonyolult technika kezelését.
steelhand 2011.08.29. 12:15:11
taser 2011.08.29. 13:08:46
Igen de azok "irányított" sorosok voltak. Már a sorozásnál tudták, hogy a szakmájuk miatt tengóra vagy hajóra kerülnek. Van Krimi ( tatár ) ismerős aki rakétás fregatton szolgált ( mert tatár létére tengeri halászatot tanult) Na ő is éppen arra panaszkodott, hogy tengerészetnél egy perc nyugtuk sem volt. Valami elfoglaltságot mindig kitaláltak nekik, hogy ne unatkozzanak két gyakorlat között sem. Amikor semmi más nem volt akkor jött a jó öreg drótkefe és festékes vödör ( rozsdátlanítás ami mindig ráfér bármelyik hajóra) A lényeg, hogy szerinte a tengósok még nagyobbat szívtak mert ott a végtelenbe nyúlt a gyakorlatok sora. pedig azok nem nuke tengók voltak csak sima dízelesek.
Ő nem akart tengóra kerülni ezért a helyi doktor elvtárs pár kiló rákért kiállított neki egy papírt, hogy klausztrofóbiára hajlamos.Azt mondja , hogy a parti KGB csak addig cseszegette az embert amíg a hajóra nem került, az ottani KGB -s már nem volt annyira veszélyes ( mert a tengeren a KGB sek is korán halnak. :).Pedig ő is erősen a nem megbízható kategóriába tartozott az etnikuma miatt.
HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.08.29. 14:58:55
Köszi!
folti_ 2011.09.05. 07:38:15
folti_ 2011.09.05. 11:30:37
Legalabbis a Szovjetúnióban nem az. Nyugati atomtengósoknál nagyságrendekkel kevesebb baleset volt. Mondjuk ehhez hozzátartozik hogy a jenkik jobb anyagi és technológiai környezetben dolgoztak és az atomflottájuk "megalapítója" mániakusan ügyelt a biztonságra és a fegyelemre, mind a tervezés, mind az üzemeltetés ideje alatt. Azonkívül ő birtokolja a leghosszabb szolgálati időt az amerikai fegyveres erőknél:
en.wikipedia.org/wiki/Hyman_G._Rickover
folti_ 2011.09.05. 11:45:30
Ami láttszik, hogy egy rakétahordozó és egy vadász tengeralattjáró ütközött össze. Valószínűleg a Gato követte a az orosz tengerallattjárót valamilyen okból (információgyűjtés, vagy csak "kisérő" hogy legyen aki megküldje pár torpedóval ha a nemzetközi helyzet fokozódik). Ez eléggé gyakori volt akkoriban, hogy a nemzetköti vizeken egymást kergették a két fél hajói.
A kihagyott jobbkéz meg onnét jöhet, hogy mivel az akkori tengókon nem volt vontatott szonárbója, igy nem halották hogy mi történik a hátuk mögött. Ez ellen azt tudták csak tenni, hogy időnként tettek egy hirtelen kanyart(vagy teljesen megfordultak), hogy az oldalsó/első passzív szonárral is mintát tudjanak venni a hátuk mögötti területről. Ezt pl a Vadászat a Vörös Októberre című filmben emlegették mint a "bolond Iván" manőver.
A veszélye az az, hogyha az őket követő hajó túlságosan közel jön mögöttük, akkor esélye van hogy egymásba rongyolnak.
Ha szonártisztek még figyelmetlenek is, vagy a technikájuk nem elég érzékeny akkor akár a nyilt tengeren is összeütközhetnek, ahogy ez történt két éve, amikor az angol HMS Vanguard és az Le Triomphant találkozott össze az Atlanti óceán kellős közepén.
Jockey11 2011.09.05. 13:00:15
csi szi 2011.09.11. 13:44:35
Hát nem tudom, de így aligha lehet igaz, gondolom nem maradt szovjet állampolgár, de ha igen, aligha számított volna elég megbízhatónak külföldön élőként:)
tlantos 2015.10.18. 15:00:03
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.19. 11:48:35
Jockey11 2015.10.19. 11:56:05
Van még valami szőr, amit tudsz hasogatni??
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.19. 15:00:53
Vannak történetek arról, hogy ki hány napig élte túl, de ott is voltak valami minimál készletek és nem egy sötét és hideg (?) acélcsőben voltak. Ez adott körülmények között talán világrekord számba megy.
Jockey11 2015.10.19. 21:11:21
A magam részéről nem tudok többet hozzátenni (nem is akarok).
gigabursch 2023.08.17. 14:29:33
Egy újabb írás, ami jelentős késéssel került elém.
(Innen: ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2023/08/16/orult_evek_719 )