Mindenkinek a figyelmét felhívom, hogy az egyes alakulatok, katonai szervezetek, minisztériumi főosztályok és csoportfőnökségek, és tágabb értelemben a honvédelem egész rendszere ugyanazért a célért dolgozik, ugyanazért a célért kell dolgoznia. Ez a nemes cél a haza és a nemzet védelme. Csak akkor járhatunk sikerrel, ha egyfelől mindenki a maga helyén és a maga feladatkörében megteszi, amit meg kell tennie, másfelől, ha mindenki a közös küldetést szem előtt tartva segíti a többi szervezetet is- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében.

Honvédek!

Nem mondok meglepőt, idén választási év van. Többen tanácsolták, hogy ezen az állománygyűlésen vegyük számba az elmúlt négy esztendő nehéz és néha keserves munkáját és az annak köszönhetően közösen elért sikereinket. Erre azonban majd más alkalommal kerítünk sort. Ma dolgozunk és a honvédség küldetését, a honvédség munkáját nem rendeljük nem is rendelhetjük alá a politikai ciklusok logikájának. A honvédelem ügye ugyanis nem négy esztendőkről szól. Dolgozni kell idén is, ahogy és amint tavaly dolgoztunk – ha lehet, kicsit még jobban. Dolgozni fogunk tehát idén is, ha tudunk, akkor még a tavalyinál is hatékonyabban. Persze mindig azokkal az eszközökkel és azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a nemzet a rendelkezésünkre bocsát.

images.jpg

Honvédek!

A Magyar Honvédség nemzeti intézmény: ezért azt kérem, azt várom és elvárom, hogy a választási kampányt mindenki tartsa ezen a nemzeti intézményen kívül. Mindenkinek kötelessége – és mindenki tartsa személyes ügyének is! –, hogy tartózkodjék egyenruhában nem csak a kampányolástól, de még a véleménynyilvánítástól is.  ( A választások után is felkel a nap és nem szabad, hogy mindaz, ami előtte történt, megterhelje a munkakapcsolatokat.

 

Honvédek!

A tavalyi év, mint az eddigiek, nehéz körülmények között, kemény munkával telt. A teljesség igénye nélkül csak néhány fontosabb csomópontot emelek ki, amelyeknek valamilyen okból komoly jelentőségük van. A honvédség újra bebizonyította, hogy minden körülmények között lehet rá számítani. Az év két természeti katasztrófája mutatta meg igazán, hogy mi mindenre képesek a magyar katonák.

images (5).jpg

A márciusi „hóhelyzet” idején mindenki elismeréssel szólt a Magyar Honvédség munkájáról. A nagy szakértelemmel kezelt nehézgépjárművek fontos szerepet játszottak az emberek mentésében az utak megtisztításában és a megrongálódott infrastruktúra helyreállításában is.

A Dunán júniusban végigvonuló árvíz elleni védekezés nagyon sikeres küldetésünk volt. Az egész nemzet összeadta erejét. A szerszám élét mindenhol a honvédség adta – a legnehezebb helyeken fordították meg katonáink a dolgok állását. Emlékezünk a víz alatt megfoltozott gátakra, a rekordidő alatt fölépített töltésekre, a jól megtervezett, jól vezetett, és nagyszerűen végrehajtott műveletekre. Külön szót érdemel az önkéntes tartalékosok első bevetése, ami bebizonyította, hogy ez az új képességünk valóban képesség, ami érdemben hozzátesz a Magyar Honvédség munkájához és igen komoly segítséget jelent éles helyzetben az egész országnak.

images (7).jpg

Az ország szeretetét tolmácsolta a köztársasági elnök úr az állománygyűléshez és a mostani feladatszabó értekezlethez írt levelében is, amelyben külön megemlékezett mindarról, amit a gátakon és a missziókban látott. A miniszterelnök úr pedig arra kért meg, hogy adjam át köszönetét és elismerését a tavalyi teljesítményükért.

A honvédség társadalmi megítélésének megismerését célzó közvélemény-kutatást készített egy kutatóintézet, konkrétan a Századvég Intézet. Az iskolában megszokott osztályzásnak megfelelően értékelték a Honvédség munkáját a megkérdezettek. Ez egy reprezentatív felmérés volt, és 0,5 százaléka a megkérdezetteknek értékelte elégtelenre a Honvédség munkáját. Kicsit sokallom, mert nem nagyon értem, hogy fél százalék is hogyan akadhatott azok között, akik nincsenek megelégedve önökkel? De hát a közvélemény kutatásokkal úgy vagyunk, mint a kölnivel: néha meg lehet szagolni, letüdőzni nem érdemes, meginni meg végképp nem. Nem a közvélemény-kutatásoknak kívánunk megfelelni, hanem az alkotmányban, az Alaptörvényben és a jogszabályokban rögzített feladatrendszerünknek, de rendkívül megtisztelő - viccet félretéve - rendkívül megtisztelő, hogy a magyar emberek 99.5 százaléka a Honvédséget elfogadhatónak, jónak, vagy éppen kiválónak értékeli és ez a kvinteszenciája az elmúlt évnek. Úgy gondolom, ez a javulás a közmegítélésünkben a legméltóbb elismerés az elvégzett munkáért. Ez az adatsor tehát mutatja, hogy az emberek bíznak a Magyar Honvédségben. És biztosan állíthatjuk és gondolhatjuk, hogy ebben a megítélésben igen nagy szerepe volt imént említett árvízi védekezésnek is.

magyar_honvedseg_arviz.jpg

Tisztelt Állománygyűlés!

Nagy változásoknak voltunk tanúi tavaly Afganisztánban. Hazahoztuk a PRT-t, a tartományi újjáépítési csoportunkat, a KAIA-ról, a kabuli nemzetközi repülőtérről is hazahoztuk katonáinkat, és hazatért a Mi 35-ös helikopter kiképző csoport is. Köszönöm mindazoknak a munkáját, akik a felszámolás és kivonás rendkívül szerteágazó feladatát ilyen nagyszerűen megoldották. Ők és a többi misszióban dolgozó honvédeink egyszerre vívták ki a helybeliek és szövetségeseink elismerését. Külön szeretném kiemelni, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtott Lengyelországban a légvédelmi rakéta-éleslövészetet végrehajtó állomány, mely a jövő tekintetében is a legszebb reményekre jogosít mindannyiunkat. És hogyha hozzávesszük, hogy Kovács ezredes vezetésével ez az állomány élenjárt a szigetközi védekezésben is - Győrújfalu térségében valóban rendkívül kritikus napokon keresztül tartották a gátakat -, akkor csak tovább fokozódik az elismerésünk a győri katonák iránt. Köszönjük, ezredes úr!

images (6).jpg

Honvédek!

Tavaly tovább javult a gazdálkodásunk, s ezzel tovább tudtunk tágítani rendkívül szoros pénzügyi helyzetünkön. A legfontosabb eredmény ezen a területen, hogy a Honvédkórház is megindult a konszolidáció útján. Köszönöm szépen Szabó tábornok úrnak az erőfeszítéseit. A kórház teljesítménye 17 százalékkal nőtt, úgy, hogy majdnem felére esett vissza az a fedezetlen hiány, amellyel 2010-ben átvettük az intézményt. Ez, úgy gondolom, világraszóló eredmény. Köszönöm mindenkinek! A Honvédkórház megújításának lezárása „még egy kicsit odébb van", de az első, legnehezebb lépéseket sikeresen tettük meg. Mostantól egyenként vesszük célkeresztbe a legneuralgikusabb pontokat, és lépésről lépésre. Ezeket mind-mind meg is fogjuk oldani.

 

Fontos eredményeket hozott a hadiipar. Én köszönöm az Ei Zrt. vezetésének, Moró Lajos vezérigazgató úrnak és a többieknek, hogy a segítségükkel a drónok, a pilóta nélküli repülő eszközeink már az árvízi védekezésben is fontos szerepet tudtak játszani, és a nemrégiben bemutatott új mobillaborunk ígéretes üzleti lehetőségeket kínál. Köszönöm szépen.

 

Honvédek!

A honvédelem rendszerének megújítása nem képzelhető el a fiatalok, a magyar ifjúság megnyerése nélkül. A Honvédelmi Kötelék, amelyet tavaly indítottunk útjára, mint programot és mozgalmat, megkezdte működését, kérem Önöket, hogy ebben az évben is támogassák munkájában.

Az idei esztendő nagyon sok jeles dátumot állít elénk, amelyek az ország és a Magyar Honvédség történetének fontos pillanatait idézik fel. Az 1. világháború 100 éves évfordulója hatalmas lehetőségeket teremt arra, hogy a nemzet és Európa is megemlékezzen arról a történelmi kataklizmáról, ami egyszer s mindenkorra megváltoztatta hazánk sorsát. Egy évszázad múltával a megbékélés és a közös emlékezés lehetőségét hordozza magában a centenárium. Nekünk azonban emlékeznünk kell honvédeink nagyszerű helytállására és kitűnő katonai teljesítményére is. A Hadtörténeti Intézet, Kovács Vilmos ezredes úr vezetésével kitűnően felkészült a méltó megemlékezésre. Köszönöm azt a széleskörű szakmai elismerést kiváltó programot, amit kidolgoztatok ezredes úr.  Kérem önöket, kísérjék figyelemmel ezt a programsorozatot, lehetőség szerint kapcsolódjanak be, és hozzák közel honvédeinkhez a saját hagyományainkat. Ebben az évben emlékezünk még NATO csatlakozásunk 15. és EU csatlakozásunk 10. évfordulójára, illetve a vasfüggöny lebontásának negyedszázados jubileumára is. 

Tisztelt Állománygyűlés!

Az idei esztendő legfontosabb feladatait a 80/2013 számú HM utasításom tartalmazza. A továbbiakban ennek néhány fontos részletére térek ki.

A kormányzat elkötelezett az iránt, hogy az új átjárható közszolgálati életpályamodell megalkotásával mindenki számára megtalálja a maga méltó helyét. 

Ez jelenti majd a végleges megoldást a jövedelmi gondokra is. 
Addig is a kormány, javaslatomra szerdán döntést hozott, nagyon fontos döntést, melyet ezúton szeretnék bejelenteni önöknek és a nyilvánosságnak is.

D_KOS20121018079.jpg

Mindaddig, amíg az életpályamodellt teljes egészében be nem vezetjük, az altiszti és a legénységi állomány is havonta bruttó 10 000 forint kiegészítő juttatást kap. Ezt a törvénybe foglalt juttatást első alkalommal ez év márciusában vehetik kézhez, de januártól visszamenőlegesen jár. Egészen addig kapni fogja az állomány – szeretném még egyszer leszögezni – amíg az új életpályamodellt teljes körűen, az új, magasabb illetmények rendszerével együtt be nem tudjuk vezetni.

Ez a 2013. december havi átlagilletményekhez viszonyítva a legénységi állománynál átlagosan 7,2 százalék, az altiszti állománynál átlagosan 5,1 százalék, a két állománynál együttesen átlagosan 5,8 százalék mértékű illetménynövekedést jelent, s mintegy 12 600 főt érint majd kedvezően.
A kormány az intézkedés fedezetét a HM számára, a megállapított költségvetésen felül 100 százalékban biztosítja.

A kormány elkötelezett az új közszolgálati lakáshitel program végrehajtása iránt is – de még keresi a megfelelő technikai megoldásokat. Ez ügyben még nem tudok konkrét bejelentést tenni, de még ebben az esztendőben érdemes számolni vele. Ez az intézkedés hitem szerint sokat fog tenni a hivatásos állomány anyagi biztonságának megteremtéséért, a katonacsaládok lakhatását meg fogja oldani

Tisztelt Állománygyűlés!

Jelenleg közel 700 magyar honvéd hajt végre elkötelezett, lelkiismeretes feladatteljesítéssel békemissziós feladatokat Afganisztánban Cipruson, Nyugat-Szaharában, Kongóban, Ugandában, Maliban, Grúziában, a Sínai-félszigeten, Koszovóban. Szövetségeseink rendkívül nagyra értékelik mindazt, amit a stabilitásért tett közös erőfeszítésekhez hozzá tudtunk tenni. Fontos fejlemény, hogy év végére befejeződik Afganisztánban az ISAF- küldetés, s a folytatásról még nem tudunk semmi biztosat. A továbbiakban is készen kell állunk és készen is fogunk állni a közös munkára.

Rendkívüli fontossággal bír a következő évben a V4 Visegrádi négyes harccsoport létrehozására irányuló munka, amelyben több kulcsfontosságú területen vezető nemzetként számítanak ránk szövetségeseink. Azt hiszem, nem szükséges ecsetelnem, hogy milyen jelentősége van Közép-Európa súlyára, befolyására, hogy milyen munkát végez együtt ez a négy ország e fontos küldetésben. A magyar soros elnökség miatt különösen fontos Magyarország és a Magyar Honvédség helytállása ebben a kérdésben.

Szeretnék arról is egy példát hozni, hogy miképpen függ össze minden szinte mindennel. A tavalyi állománygyűlés alkalmával büszkén említettem, hogy sikerrel újratárgyaltuk a 2012-es esztendőben aláírt Gripen szerződést, a módosítást. Nem csak a költségvetésünk számára sikerült komoly összegeket megtakarítani, hanem a legmodernebb fegyverrendszerünket is sikerült jelentős mértékben megerősítenünk.

 

csuzli1.jpg

Pilótáink mostanra ki tudják repülni a szerződésben rögzített időt. Ez óriási eredmény! Az idei esztendőben pedig még magasabb szintre lépünk. A visszanyert, vagy hosszabb távra megnyert képességnek köszönhetően részt veszünk Szlovénia légterének biztosításában és küszöbön áll a Balti légtér biztosításának küldetése is. Mindezzel újabb feladattal járulunk hozzá a Szövetség munkájához, közös biztonságunk megteremtéséhez és szavatolásához. Jó alkalom lesz ez a Magyar Honvédség számára további tapasztalatszerzésre. 
 328421_369861109693519_100000088990906_1536305_704689876_o.jpg
Az állomány példamutató munkával készült fel a feladat végrehajtására. Köszönöm ezt mindenkinek, s ugyanezt várom el a feladat végrehajtásában is.

A 3 Dimenziós radar hányatott története is a végéhez közeledik: márciusban átadjuk a komplexumot, a hozzá tartozó újjáépített laktanyával. Év végére olasz partnerünk leszállítja a radarberendezést is, s ezzel teljessé válik a Magyarországot és egyben a Szövetséget oltalmazó radarháló.

Idén befejezzük az Önkéntes Tartalékos Rendszer teljes kiépítését, s ezzel elmondhatjuk, hogy visszanyertünk egy régen elveszett vagy éppen elvesztegetett képességet.

Honvédek!

Végezetül egy személyes üzenet mindenkihez, aki a honvédelem rendszerében dolgozik.

irak-186x186.jpg

Mindenkinek a figyelmét felhívom, hogy az egyes alakulatok, katonai szervezetek, minisztériumi főosztályok és csoportfőnökségek, és tágabb értelemben a honvédelem egész rendszere ugyanazért a célért dolgozik, ugyanazért a célért kell dolgoznia. Ez a nemes cél a haza és a nemzet védelme. Csak akkor járhatunk sikerrel, ha egyfelől mindenki a maga helyén és a maga feladatkörében megteszi, amit meg kell tennie, másfelől, ha mindenki a közös küldetést szem előtt tartva segíti a többi szervezetet is. Szeretném leszögezni: nem elfogadható, ha egy feladat végrehajtása késedelmet vagy kárt szenved valamilyen fölösleges és kicsinyes versengés vagy rivalizálás miatt. Egy olyan nemzeti intézménynél, mint a Magyar Honvédség, amelynek minden része összefügg a többivel, ahogy mondtam, minden mindennel összefügg, az efféle „trükkök” többsége visszahull és nem csak az illetőre, hanem magára a nemzeti intézményre is.

Az egész több mint a részek összessége. Egy fogaskeréknek önmagában nincs értéke és el kell mondanom, hogy ki is cserélem azt a fogaskereket, amelyik ezt nem érti. Egy fogaskeréknek önmagában nincs értéke csak akkor, ha a többi fogaskerékkel is össze tud kapaszkodni és a többi fogaskereket is meg tudja hajtani és hajlandó meghajtani. Hát ennyit a nehezebb részéről.

Honvédek!

A magunk mögött hagyott négy esztendőben sokat dolgoztunk én hiszem, hogy jól is. Folytassuk tehát a munkát közösen a hazáért és a nemzetért.

(Honvédelmi Minisztérium)

images (4).jpg