”Így aztán nem maradt egyéb hátra, mint a Körmöcbánya és Besztercebánya közti hegyháton átvivő igen kétes utat használni, még a poggyász és az ágyúk egy részének kockáztatásával is.
Mind Körmöcbányától, mind Besztercebányától meredek erdei utak visznek a hegység legfelső tarajáig; a sziklagerinc azonban olyan meredek és kopár, hogy csak egyenkint és gyalog juthat át rajta az ember. A környék lakói télvíz idején csakis kivételesen szokták használni ezeket az utakat, akkor is csak könnyű kézi szánokkal, a szirttető lábánál a szánt a szállítmánnyal együtt széjjelszedik és darabonként cipelik át a sziklatetőn a túlsó lejtőn levő útra, ott megint összerakják, úgy ereszkednek le túloldali úticéljukhoz.
Hogy ezt a már csak meredek volta miatt is nehezen járható utat legalább az utóbbi kínos megszakítás nélkül lehessen használni: valamikor régen átfúrták a sziklagerincet annak legkeskenyebb pontján; idő múltával azonban ez a kis alagút részben megint beomlott.
Ezt kellett tehát kitakarítanunk és tetemesen kibővítenünk, hogy ágyúkkal is járható legyen.
Január 24-ére elkészültünk, s a rá következő éjjel az Aulich-hadosztály csapatai szerencsésen át is vonultak az alagúton - ámbár kimondhatatlan erőfeszítésekkel.”
1849. január 24. volt a nagy nap. Az nem lehet véletlen, hogy 2015. január 24. szombatra esik, pont a tervezett emléktúránk napjára.
Megyünk, a csapat már kezd összeállni, ha alkalmasnak találod magadat a túrára, akkor gyere velünk.
Indulás: 2015. január 23. péntek (vonat) Budapestről
A téli gyalogtúra a körmöci szállásról indul szombat reggel és oda is érkezik vissza szombat este. A szlovák hegyimentőket nem áll szándékunkban mozgósítani.
Az emléktúra során felmegyünk a Görgey alagúthoz (Görgeyho Tunel) és szerény megemlékezést tartunk a negyvennyolcas honvédok emlékére.
Érkezés: 2015. január 25. vasárnap (vonat) Budapestre
Jelentkezéseket a kommentben kérjük.
ÁPDÉT:
Megvolt a túra, itt olvashatjátok és nézhetitek a beszámolót.
MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2014.12.08. 08:16:22
Titus Pullo Urbino 2014.12.08. 08:21:49
MuellR · http://cartoonheroes.blog.hu 2014.12.08. 08:27:45
Harrison Bergeron 2014.12.13. 02:26:43
Tamas.Ho.rat 2014.12.13. 14:39:54
Titus Pullo Urbino 2014.12.14. 10:31:18
Alakul a létszám :-)
Ney Edgár Péter 2015.01.03. 18:46:51
Szerill 2015.01.04. 12:07:00
Titus Pullo Urbino 2015.01.25. 17:10:03
hogyéáadja 2015.01.25. 17:24:35
Szerill 2015.01.26. 15:33:08
Örülök, hogy ott lehettem!
Titus Pullo Urbino 2015.01.29. 10:10:21
lemil.blog.hu/2015/01/29/gorgey_tura_elmenybeszamolo
"Ez egy fa." "Például."