A szolgálat legendás, a történet klasszikus, a név ismerős. A kéz pedig láthatatlan. Mi ez, ha nem imázs?

London, Egyesült Királyság. 1909 forró nyara. Ekkor alapítják meg a meglehetősen fantáziátlan nevű szervezetet, a Biztonsági Szolgálatot. A Security Service unalmas név mögött nem egy őrző-védő kft rejtőzik, hanem maga az emájfájv, vagy ahogy gyakrabban előfordul: MI5.

A képen látható úr nem más, mint Vernon Kell teljes nevén: Vernon George Waldegrave Kell, aki ekkor századosi rangban szolgál a Dél-Staffordshire-i ezrednél. A kiváló katona 1873 ködös novemberében született és 1909-re már a fél világot bejárta. Katonai karrierje során szolgált különböző - köztük számos felderítő beosztásban Mandzsúriától Moszkváig, hogy csak az M betűsek közül szemezgessünk.

A Nagy Háborút megelőző időszak politikai klímáját is talán érdemes kissé felidézni: gyarmati háborúk, flottafejlesztés, eszméletlen fegyverkezés és készülődés a nagy megmérettetésre. No meg a fóbia a friccektől, ami ma is megfigyelhető: a brit kultúra legmélyebb bugyrainak része. Nos ezidőtájt fóbiáról már nem beszélhetünk. Ami volt, azt sokkal inkább hisztériának lehet nevezni a német kémek szigetországbeli tobzódása miatt. Igaz ami igaz, ekkor jelent meg néhány újságcikk, ami a német kémtevékenységet taglalta és nem is alaptalanul.

A német kémek valójában ki-be járkáltak az Egyesült Királyságba és ott lényegében a lebukás érdemi kockázata nélkül azt csinálhatták, amihez kedvük volt. Az angol - búr háború után, 1902-ben felállított brit Birodalmi Védelmi Bizottságban – amely a kormányhivatalok közül a legkevésbé formális, befolyását tekintve mégis az egyik legsikeresebb volt, azon törték a szakértők a fejüket, hogy most már tenni kéne valamit a kraut veszedelem megfékezésére. Mondanunk sem kell, hogy az ifjú Kell kapitány neve is ott volt az egyik albizottság tagjainak nem túl hosszú névsorán. Az albizottság, mily' meglepő, a cenzúrával, a brit kikötők védelmével és egyéb, a belső biztonságot érintő dolgokkal foglalatoskodott. Egy bágyadt délutáni mittingen valaki felvetette, hogy Gustav Steinhauer (képünkön) ismert német kém újra Angliában utazgat és issza a langyos sört. A jelenlegi törvények s a szükséges erő hiányában azonban semmit sem tehetünk – mondta egy aggódó hang. Az albizottság – mint minden rendes bizottság – rögtön megragadta az alkalmat és kiegészíttette hatásköri felsorolását a kémelhárítás szép feladatkörével. (Akit a brit kormánybizottságok működése érdekel, ajánlott irodalom: Parkinson, C. Northcote: Parkinson törvénye vagy az Érvényesülés Iskolája. Minerva, 1983.) Aztán valaki javasolta – bizonyára hogy ne az albizottságon maradjon a munka elvégzésének nyomasztó felelőssége – hogy hozzanak létre egy új különleges hírszerző ügyosztályt, amely majd a csúnya német kémeket jól elhárítaná, de legalábbis életüket megnehezítené, ha másként nem, akkor pedig a kémek sörébe sót szórna szigorúan leplezett körülmények között. A javaslat pillanatok alatt megjárta a War Office összes termeit és mínusz másodpercek alatt visszajött jóváhagyással. De a terv gyakorlati megvalósítására azonban még mindig nem volt forgatókönyv – a bizottsági helységben csend honolt. Az ott ücsörgő egyik tábornok hangosan megjegyezte, hogy már csak egy megfelelő embert kell találnunk és menni fog a dolog. Újabb csend után az egyik ezredes a jelen lévő egyik fiatal tiszthez fordult: „Mit szól hozzá, Kell?”

Így jött el tehát, hogy 1909. augusztus 10-én pontosan 10.00-kor (dokumentáltuk!) Vernon Kell kapitány belépett a Hadügyminisztérium épületébe és elfoglalta egyszemélyes kis irodáját az első emeleten. A szolgálat létrehozását titok övezte. A tevékenységét titok övezte. Az állományát – ekkor mintegy egy fő – titok övezte. Oly nagy titok, hogy például a később oda beosztott tiszteknek – legalábbis papíron le kellett szerelniük a hadseregből. Így járt természetesen Kell kapitány is, ami azért is érthetetlen, hogy annyira mégsem volt elég titkos a rendfokozata, hogy az MI5 élén végzett munkája elismeréseként 1940-es nyugdíjazásáig fokozatosan vezérőrnagyig elő ne léptessék… Honnan tudták hogy honnan hová léptetik éppen aktuálisan elő? Talány.

Aki pedig azt gondolja, hogy a ködös Albionban 1909-et megelőzően nem volt hírszerző, vagy kémelhárító szervezet, az nagyon téved. Volt. Sok. Csak sok helyen. Vernon Kell életútja is bizonyíték rá, hogy a brit haderő rendelkezett ilyen felderítő egységekkel - de jó okunk van feltételezni azt, hogy ezek egyrészt haderőnemenként külön voltak (tehát szárazföld és haditengerészet – ekkor még nem volt önálló csillagháborús junit), illetve nem szerveződtek önálló hivatalba. A külügyminisztériumnak is bizonyosan megvoltak a hírszerzéssel és elhárítással foglalatoskodó alkalmazottai, de ott sem látjuk semmi jelét önálló szervezet működésének. A história írás a XV. század második felében ugyan megemlékezik valamiféle szervezett hírszerzésről: egy Thomas Cromwell nevű pofa volt pedig VIII. Henrik külföldi hírszerzőinek vezetője. De ezt azért ne vegyük teljesen komolyan. 

Mindazonáltal meg kell jegyezzük, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül a demokrácia fellegvárának tekinthető Egyesült Királyság egy picinykét hajlamos a paranoiás túltitkosításra. Az MI5 első olyan főigazgatója, akinek a nevét hivatalosan nyilvánosságra hozták szám szerint a tizenharmadik volt: Stella Rimington, aki 1992-től 1996-ig élvezte ezt a bizalmat, majd 2001-ben kiadatja könyvét Nyílt titok címmel. (Amivel szintén botrányt idéz elő: nem elég, hogy riportot csinál vele a BBC, de hogy jön ahhoz egy volt főigazgató, hogy megírja és kiadassa visszaemlékezéseit?)

A szintén legendás, ám de nem kevésbé unalmas nevű brit hírszerző szervezet, a Titkos Hírszerző Szolgálat pedig olyan titkos volt, hogy hivatalosan a létezését is tagadták 2000-ig. Aztán építtettek egy kolosszális méretű irodaházat röpke 150 millió fontból, és egyszerre már nem tudták tovább tagadni a szervezet létezését. Ja, senki sem ismerte fel a céget, amiről szó van? Pedig ezt is 1909-ben szintén a Birodalmi Védelmi Bizottság javaslatára alapították ám! Jó, segítek, talán így Secret Intelligence Service (SIS). Így sem? Akkor esetleg ezen a néven: MI6?

A titkosítás másik csimborasszója, hogy Kell az MI5-nél, vagy a SIS első vezetője egy Mansfield Cumming nevű fickó, ha levelet írt alá, még a belső titkos levelezésnél sem írta ki a teljes nevét. Csak azt írta, hogy „K”, vagy a másik cégnél, hogy „C”.  

Újabb nyomasztó kérdés: mik ezek a MI izék a szervezetek nevében? A válasz: Military Intelligence, azaz katonai hírszerzés. És a szám? A sorszám szerinti 5. cég megalapítása után a következő cég a 6. számot kapta és így tovább? Nos, nem. 

Az előbbi MI szervezetek először nem is voltak azok. A MI5 például kezdetben, azaz 1909-től 1914-ig csak a Titkos Szolgálat Hazai Szekciója néven futott. Majd kitört a háború és nagy szervezeti reformot hajtottak végre. Ekkor a MI5-ben a létszám már  titkárnőstől elérte a 18 főt. Itt a cáfolat tehát, hogy az elnevezés onnan származott volna, hogy megszámolták magukat és azt mondták: MI mind az 5-en. 1914-ben, mikoris a Titkos Szolgálat Hazai Szekcióját besorolják a Hadügyminisztérium Katonai Műveletek Igazgatósága alárendeltségébe, egy új tetszetős kódnevet kapott. Mivel a szolgálat az Igazgatóság 5. szekciója lett és angolul a Katonai Műveletek (Military Operations) az MO rövidítést formáz, hát ők lettek a MO5. Sőt, az MO5(g). Hogy az a „g” mi a szösz, ha agyonlőnek, sem tudom megmondani. Ez az új név nem annyira sláger-gyanús, mint a mostani, nem?

Mindeközben jött el 1916 napos szeptembere, amikor valakinek az az ötlete támadt, hogy kereszteljék át e kitűnő csapatot, amelyre mind a War Office, mind pedig a Downing str egyre inkább támaszkodhatott. Ekkor lettek MI5. Mondjuk ki a frankót: Kell őrnagy kis csapatának igen nagy respektje lett, midőn a sokadik német kémet csípték meg. A külföldi hírszerzés ugyanekkor, amelyet a már említett Sir Mansfield Cumming kapitány (RN) irányított és korábban MO6(c) (kód)névre hallgatott, most megkapta a szintén jól hangzó MI1(c) elnevezést. Biztos nem fogják nekem elhinni, ezért aki teheti járjon utána, mi a (c) ott a MI1 végén. (A (c) a vezető nevének kezdőbetűje, amit aláírás helyett kanyarintott a hivatalos iratokra.) A poszt végén mindenki kedvére kibogarászhatja, hogy melyik MI, MI a fészkes fenét is csinált. MIndenesetre a mai brit titkosszolgálati közösség tartóoszlopainak többsége, ezeknek elődei ott vannak: MI5, SIS, GCHQ (Government Communications Headquarters - rádióelektronikai felderítés és kódfejtés), és a Védelmi Minisztériumhoz tartozó DIS (Defence Intelligence Staff - katonai felderítés). 

A dolgos háborús hétköznapok során 1918-ra a szolgálat 850 fősre duzzadt, mert hát annyi volt a kémgyanús elem, mind égen a csillag, akiket mind szépen ellenőrizni, lefényképezni, követni, lehallgatni, beugratni, beszervezni és megfordítani (a kevésbé szerencséseket pedig főbe lőni) kellett, hogy a munkatársak alig győzték. Mókás, hogy a MI5 tagjai a jobb oldali képen látható év végi üdvözlő kártyácskákkal lepték meg egymást, és bölcs főnökeiket, ami igen csak jót tett a „fegyvernemi öntudatnak”. (klikk oda és nagyban élvezheted) 

A feliratok: (fent) Az MI5-től kívánjuk az emberség halhatatlan győzelmét az újévre - 1918 (alatta) Rossz az aki rosszra gondol - az ősellenség nyelvén (alul) A láthatatlan kéz.

Így jött el 1929, amikor újra átnevezték a szervezetet, ezúttal Védelmi Biztonsági Szolgálatnak. Hiába gondolták szerényen azt, hogy egyrészt titokban maradhatnak, másrészt pedig, hogy a szigetországbeli aktív német kémeket egy kivételével mind sikerült megfogni. Egyik sem volt igaz. Kötelező olvasmány lettek: a németek  és partnereik olyan átfogó ismerettel rendelkeztek a szolgálatukról, hogy még maguk is elképedtek. Az alábbi közepesen gyenge fényképfelvételt néhány évvel ezelőtt Londonban készítettem, amikor ellátogattam az ottani nagyon szinvonalas hadtörténeti múzeumba, (a látogatás blogunk olvasói számára kötelezően ajánlott) ahol egy kis rögtönzött kiállítás is található a kémek és ellenkémek ősi harcáról. Az egyik vitrinben van kiállítva egy könyv, amelyet az első világháborús német hírszerzés készített és adott ki a brit katonai hírszerzésről – természetesen németül. (klikk a képre a nagyításhoz) Ott jól olvasható, hogy a német objektum felderítés szépen feldolgozta a briteket épület, lépcsőház emelet ajtó szinten, az ott lévő szervezet, szekció, alegység miaszösz elnevezése, a helységben ücsörgő személyek neve, rangfokozata, felelősségkörei, a hozzá beosztott személyekre, virágos vázák száma  stb. is kiterjedően. Nem meglepő módon a könyv nem jelent meg nyílt könyvesbolti terjesztésben, hanem a britek a háború végét követő "felügyelő-bizottsági" tevékenységük során egy német katonai szerv irattárának bal alsó sarkában bukkantak rá. (Szolgálati közlemény: Ha ráakadtok az e-bayen, tessék szólni!)

Az első Nagy Háború végén, mint annyi más dologra, ami a háborús gépezethez tartozott, a leépítés, a csökkentés várt. Így járt Kell kis csapata is, azonban Kellnek nagyjából 1930 magasságában sikerült meggyőzni a politikusokat, hogy a már körvonalazódó új háborús felkészüléskor, majd az ezt követő háborúban megint csak nincs szükség a német kémek angliai jelenlétére. Így a harmincas évek ismét a teljes gőzzel folytatott kémelhárítás jegyében telt.

Vernon Kell érdemei elévülhetetlenek, hiszen a semmiből hozott létre egy működöképes rendszert. Az ott dolgozó csapaton nem kevesebb múlik, mint az ország nemzetbiztonsága. A szolgálat ma is dolgozik és élvezi a brit alattvalók megbecsülését és bizalmát.

E poszt keretei nem teszik lehetővé, hogy a Biztonsági Szolgálat történetét a II. világháború kirobbanása utáni időkre is kövessük. Talán egy új posztban. Talán...

Ajánlott irodalom

John Bulloch: MI5 - A brit kémelhárítás keletkezése és története, ISBN 9639484385
Stella Rimington: Nyílt titok, ISBN 9639574171
www.mi5.gov.uk