Mighty8 barátunk felvetésének adunk itt helyet, mely szerint szigorúan szubjektív megközelítésben bemutathatnánk néhány hadtörténettel erősen kapcsolatba hozható múzeumot kívül-belül. Ennek hatására sokakban felmerülhet a gondolat, hogy ha épp arra járnak, ahol, akkor érdemes betérni (bekukucskálni) oda, ahova. Mások pedig épp nem járnak arra, azok hát tervezgethetik, hogy majd ha járnak, akkor aztán de bemennének. Megint mások pedig, akik egyáltalán nem mennek arra fizikai mivoltukban, mégis fogalmat szerezhetnek arról, hogy mi újság arrafelé.

Ma a harckocsi-fan olvasóink tobzódhatnak. Mighty8 barátunknak köszönjük ezirányú erőfeszítéseit. Még annyit őróla, hogy nick-jének megfelelően meglehetős járatosságot mutat a 8. Légihadsereg dolgaiban, ennek kapcsán a B-17-es nehézbombázók precíziós bombatámadásainak sikerességéről, amiről sokunknak sokminden eszébe jut, csak a sebészi pontosság nem.

Itt viszont a Saumur-i haditechnikai múzeum látogatásáról készített - igen részletes, mondhatjuk sebészi pontosságú - beszámolót olvashatjuk tőle. Íme:

* * *

Az időrendet felrúgva először a legutoljára megcsodált múzeumot mutatjuk be a három hadi közül, amit volt szerencsénk meglátogatni 2006 nyarán. Egyikünk olyan szerencsés, hogy a sok egyéb ország között a franciák földjére is vándoroltak ki kedves rokonai, akiket aztán ügyesen meg lehet látogatni. Másikunk pedig olyan zseniális elme, hogy képes volt a francia nyelvet csaknem tökéletesen elsajátítani – az első csak olyan, ebben az országban szinte teljesen ismeretlen nyelveken próbálkozott, mint az angol vagy a német – amely létfontosságúnak bizonyult ebben a 10 napban.

Térjünk rá kis utunkra. Érdekességképpen említendő, hogy az inkább gyors, mint pontos Francia Államvasutak – na jó, 20 perc késés volt a legsúlyosabb – rendkívül nagyvonalú a jegykezelést illetően. Négyből mindössze egyetlen alkalommal kértek tőlünk jegyet, és még ekkor sem firtatták kedvezményre jogosító életkorunkat. Mint tökéletes úriemberek, természetesen nem bíztatunk senkit bliccelésre, ha errefelé sodorja a sors kiszámíthatatlan szeszélye – azóta is álmatlanul forgolódnánk mindketten, ha megloptuk volna az SNCF-et – pusztán csak hihetetlen számunkra, micsoda őrületes tempóban változik a világ. Nem elég, hogy Virginia egy fekete/muszlim/kenyai fiára szavaz, láthatóan a Párizs-Tours-Párizs vonalon sem tart már senki a német tábori csendőrök állandó zaklatásaitól, sőt az utazóközönség jelentős része annyira elpofátlanodott, hogy sejtésünk szerint a jegy nélkül utazást is simán megkockáztatja. [folyópart és kastély]

Megérkezve Saumur-be az első szívderítő dolog az amerikai csoportok teljes hiánya volt. Néhány magányos párosba ugyan belebotlottunk, de ezek egyáltalán nem olyan irritálóak, mint a Párizsban 20-30 fős bandákba szerveződött honfitársaik, tulajdonképpen a világon semmi baj sincs velük. Expedíciónk volt olyan merész, hogy a pályaudvar és a múzeum közti elég hosszú utat gyalogszerrel tette meg a rekkenő hőségben. Őszintén szólva, ha lenne bennünk egy morzsányi jóindulat, azt mondanánk, hogy szívesen tengetnénk itt nyugalmas napjainkat. Magát a várost is dicsérnénk, de sajnos a helyi önkormányzat mindeddig nem gondoskodott a megfelelő anyagi és természetbeli ellenszolgáltatásról, így kénytelenek vagyunk úgy fogalmazni, ezt a sok-sok csodálatos páncélost Szarvason is simán el tudnánk képzelni. Van egy szép kis soktornyos kastélya – ez természetesen egyedülálló jelenség itt a Loire völgyében – ami ekkor tatarozás alatt állt, így fehér folt maradt számunkra. A másik említésre méltó adottsága maga a Loire lenne, azonban senkit ne csapjon be az a nagy kék csík a térképen. Lehet, hogy mi itt a vizek országában kissé el vagyunk kényeztetve, de mellbevágó a tény, hogy Franciaország egyik legnagyobb folyója július közepén alig-alig múlja felül a dorogi telkünk végében csörgedező Kenyérmezei Patak vízhozamát. No de mégsem a folyóból kikandikáló masszív homokzátonyokért utaztunk ennyit, nézzük hát mit rejteget a páncélos múzeum. [előkert]

Dicséretesen már az előkert tele van olyan darabokkal, amitől a Hadtörténelmi Intézet-és Múzeum teljes vezérkara könnyes szemmel könyörögne kiemelt költségvetési támogatás után. A modernebb tankok sora között azonnal szemet szúr néhány háborús veterán. A két Sherman, Stuart és a T-34/85 tippünk szerint nem lesz túl ritka madár a benti helységekben sem, de a lánctalp nélküli, sarokba félreállított Párduc mindenképpen meglepő, legalábbis jelzi, hogy tényleg komoly műhelymunka folyik a létesítményben. Elég sok dolog van ebben az országban, amiről gyakorlatilag csak jót tudunk mondani, de a múzeumok talán még ebből a mezőnyből is kiemelkednek. A Saumur-i Páncélos Múzeum úgy tökéletes, ahogy a Jóisten – darwinista olvasóink számára a Francia Fegyveres Erők Minisztériuma – megteremtette. A recepciónál francia, angol illetve német nyelven is megtalálható szinte minden katalógus, és a többi francia múzeumtól eltérően itt nem találtunk kirívó hülyeségeket sem az információs táblákon, sem a térképeken. A kiállítócsarnokok remekül tagoltak, így korszakokra lebontva lehet megtekinteni rajongásunk tárgyait. [áttekintő kép]

Előszoba
Kisebb körkép az első világháború és a 30-as évek francia tankjairól (Schneider CA1, Renault FT17, St. Chamond, Renault R 35/Somua S 35, Char B1) kiegészülve néhány aprósággal, mint néhány korabeli páncélkocsi és tábori tarack. [Renault B1 - akkor a legjobb francia harckocsi volt. Példányszámban pedig: mint a fehér holló.]

Ezek után jött el a pillanat, amikor már komolyan megcsapta az orrunkat a gépszag. Jobbra fordulva pedig alig 20 méterre tornyosult egy eszméletlen méretű Panzer V-ös „Párduc”. Különítményünk azon része, ki már ártatlan gyermeki korától kezdve tanulgatta az ilyen harceszközök méreteit és technikai paramétereit hirtelen hatalmas ürességet érzett. Egy könyvben sem volt megemlítve az áthidaló-képesség után, hogy ez a hatalmas disznó nagyobb, mint egy kétszobás balatoni házikó konyhával, fürdővel és tetőtérrel együtt, szóval talán a jövőben jobb lenne ezeket valami érzékletes példával szemléltetni a számok helyett tisztelt szerkesztők! Ugyanezen rendkívül szimpatikus fiatalember volt az, aki egyből öles léptekkel közelített volna a nagy dög felé, jóbarátja azonban figyelmeztette, hogy itt legalább olyan lényeges a petting, mint más hasonlóan fontos műveleteknél. Elkezdtük hát felcsipegetni a morzsákat, amiket elénk szórtak.
 

Vegyes tüzérségi eszközök a II. világháborúból folyosó
Sok érdekesség, köztük a Ryan Közlegényből ismerős 4 csövű 20-as Flak, de szinte valamennyi lényeges tábori és páncéltörő ágyú látható. A teljesség igénye nékül: német oldalról a 10 és feles „Göring Tarack”, PAK-35/36, PAK-40, az összes kisebb Flak, Nebelwerfer 41/43, SPZB 41, az amerikaiak részéről az 57 millis M1-es páncéltörő és az M2A1(M105)-ös, 105mm-es tarack. Egyedül a Long Tom hiányzott de nagyon, ez a múzeum mégsem ideális hely a kesergésre. [10,5-ös tarack]

NATO terem
Saccra ez a legnagyobb terme az épületnek, gyakorlatilag minden fontosabb tank és harceszköz fellelhető, amit a NATO erők fennállásuk óta alkalmaztak. Kakukktojásként voltak svéd, izraeli és svájci dolgaik is, de nagyvonalúan nézzük el, hogy ezek nem kaptak külön helyiséget. Felsorolni is nehéz, mi minden volt itt kirakva – őszintén bevallva egyikünk sem volt akkora szakértő, hogy csípőből felismerjen minden tankot – de a lényegesebbeket megpróbáljuk felidézni. Szinte a teljes M széria, M-26 Pershing, M-47/48 Patton, az M-60-as sorozat; a Britektől a Centurion, Cheftain, Conqueror hármas; valamint a Leopard I-II, Jagdpanzer; megszámolhatatlan és számunkra kevéssé ismert jármű, néhány egyéb kategóriába osztható dolog, műszaki segélykocsik, vontatók, mentők, teherautók, stb.
Külön említésre méltó az emeleti galéria, ahol a modellgyűjtemény került kiállításra. [Két generáció: Patton és Leopárd 1]

Bemutató termek
Nemcsak a kisugárzás fontos, megismerkedhetünk a belső értékekkel is, ami ebben az esetben három tankmotort és egy „üvegpáncélost” jelent. A három kiszerelt erőforrás egy Királytigris, egy Sherman és egy – a Deák téri nyuggerek mindennapjaihoz nélkülözhetetlen – T-34-es alapfelszerelése, a plexipáncélos torony pedig zseniálisan szemlélteti egy átlag tanktorony belső méreteit és berendezettségét.
 

Játszóház
Ekkor mindketten 24 körül voltunk, de amint megláttuk a napocskás falat és a különleges mászókákat, húsz évet rögtön leoldottunk magunkról. Elvileg a kiállított tárgyakra nem volt ajánlatos felmászni, létrehoztak hát egy kis sarkot, ahol egy svéd lövészpáncéloson mindenki kiélhette magát.
 

Német páncélosok a II. világháborúból terem
Most jön az a rész, amely talán egy egész tanulmányt is megérdemelne. Történészi pályánk során elég sok zizzent idiótával találkoztunk már, de ekkor komolyan kezdett körvonalazódni bennünk, hogy a háború vége felé Németország maroknyi megmaradt elmebetege mind tanktervezéssel csapta agyon az ólomlábakon járó időt. Természetesen itt olyan agyament alkotások, mint a Maus, vagy a soha el nem készülő P-1000/P-1500 konstrukciók nem voltak, így be kellett érjük „kistestvéreikkel”. Mielőtt rátérnénk a lényegi ismertetőre, még egy fontos dolgot be kell, hogy valljunk. Habár mindketten tőről metszett humanisták vagyunk, akiktől idegen minden szélsőség, mégis keserűen gondoltunk a sok manikűrözött, Királytigrisben matató francia kézre. Rendkívül szégyelltük magunkat a sok randa előítéletünkért látogatásunk után. Ugyanis ki kell emelnünk, hogy francia barátainknál jobban aligha lehet végezni egy ilyen aprólékos és hatalmas szaktudást igénylő munkát. Láthatóan az itt őrzött felbecsülhetetlen értékek nemcsak egyszerűen karban vannak tartva, de még a Harz-Hegység gyomrából sem bányászna ki senki ezeknél szebb és korhűbb dolgokat. A több mint 800 járművükből kb. 200 önjáró, és jó részük úgy néz ki, mintha a gyártósorról gördült volna ki. Amelyik kicsit kopottabb, az is nyilván sorra kerül idővel, úgyhogy maximális elismerésünk mindenkinek, aki részt vesz a háttérmunkában. [Panther]

Először nézzük az „apróságokat”: Állványos MG-k – mivel csak a csövük volt meg, nem igazán tudtuk eldönteni, hogy most 34-esek vagy 42-esek – ami mögé nyugodtan be lehet állni, és meg lehet fogni. Természetesen meg is tettük, lehet irigykedni. Kordon nagyon kevés dolog előtt volt, úgyhogy szinte bármihez hozzá lehetett nyúlni. Egyedül a járművekre való felmászás volt kiemelve, mint kevésbé tolerált cselekedet, és mivel mindkettőnkön angol és francia nevelőnők hada dolgozott gyerekkorában, így ettől természetesen eltekintettünk.

Következtek a különféle félhernyótalpas „Schutzenpanzer” kütyük. A szintén a „Ryan közlegényes” SDKFZ2 „Kettenrad”, valamint további lövészpáncélosok és önjáró rakétatüzérségi járművek a SDKF és a SDKFZ sorozatból. Ide volt még beállítva egy eléggé viharvert állapotú 88-as is alvázzal együtt, de a fentiekben már tárgyaltuk, hogy előbb utóbb őt is biztos kitatarozzák, sőt talán már túl is van a beavatkozáson azóta.

Jöjjön a Panzer-sorozat, amely az első és utolsó tagokat kivéve hiánytalanul fellelhető a teremben. A Pz II-es és III-as jó, a IV-es viszont egyenesen kiváló állapotban van, és csak úgy kicsattan attól a zimmerittől, amit a gondos franciák néhány év szorgos kutatómunkával rekonstruáltak és kentek fel a járművekre. Az igazi nagyvadak is pazarul néznek ki. A Pz. V-ös Párduc és a Pz VI-os Tigris kiváló állapotban, teljesen menetkészen várakoznak, szintén gyönyörűen zimmeritezve. Aki azt hiszi, hogy Királytigrisük már csak nincsen, az bizony nagyot téved. Az egyetlen szépséghiba, hogy Klaus – nevezzük csak így – éppen kórházi szobájában készült az operációra, és mivel a sors nem a Blikk-fotoriporteri kártyát osztotta ki nekünk, így őt nem fényképeztük. Néhány bíztató szavát tudjuk átadni, minden magyar rajongóját puszilja, és felépülése után szeretettel vár mindenkit. [Tigris]

Nem hiányoztak a páncélvadász, vadászpáncélos, önjárólöveg, légvédelmi páncélos kategória képviselői sem. A választék természetesen itt is jóval szélesebb, mint a Merkúr ’64-es gépjárműkínálata. Stug III-asból mindjárt több is van, de körbejárható a Marder I-II. és a Luchs könnyűpáncélos is. A durvább tankirtók is figyelemre méltóan sokan vannak. Jagdpanzer IV, Hezter, Jadgpanter, talán kissé hiányolhatnánk a Jagdtigert és az Elefantot, de azért nem kellene azt kockáztatni, hogy az egész hely a parkolóval együtt felszálljon a Mennyországba a tökéletességtől. Önjáró lövegek: Hotchkiss, Brummbar „Bontó”, Hummel a sort pedig különleges gépek zárják: egy Flakpanzer IV. és egy Bergepanther műszaki mentő.
 

Olasz páncélosok a II. világháborúból terem
Zúgó fejjel vonultunk a következő egységbe, egy kicsit olyan érzéssel, hogy akár már meg is halhatunk ezek után. Arcunkon azonban ismét felderült az alapjáraton szériatartozéknak tekinthető, sanda gonosz mosoly. A német terem nagyjából akkora volt, hogy a jelenleg zajló női kéziebé összes meccsét egyszerre lehetett volna megrendezni benne, az előttünk álló olasz viszont méretében arra a helyre emlékeztetet, ahova az oviban a téli lucsoktól nedves csizmákat kellett letenni. A tisztesség érdekében jegyezzük meg, hogy a kiállított M15 és M42 típusú olasz csodák biztos nem túl gyakoriak. Nagyon kerestük egyik kedvencünket, a Magyar Királyi Honvédség által is favorizált Ansaldo piperepáncélost, de sajnos nem volt. Reméljük nem rúgta arrébb az egyik figyelmetlen látogató, nehogy ezért hiányozzon a gyűjtemény ékei közül.
 

Különlegességek terem
Na itt aztán visszavettünk a kárörvendő kacarászásból és tágra nyílt szemekkel bámultuk a brit összehajtogatható ejtőernyős „táskadzsipet”, a francia 105 mm-es tankelhárító mopedet, meg a keletnémet harci trabantot. A sok Schwimmenwagen, traktor és a korábban már megismer Góliatok viszont nem hoztak zavarba. [Páncélvadász moped]

Varsói szerződés terem
Ezek után a világtörténelem azon egy tucat embere közé kerültünk, akik illegálisan távoztak az amerikai szektorból a szovjetbe. Megkönnyebbülve fedeztünk fel némi szívmelengető hazait is. A falakon a rendkívül megnyerő külsejű Hegedűs András írta alá sokadmagával a Varsói Szerződést, nem sokkal távolabb pedig tán a Nagykörút egy kies szegletét véltük felfedezni nem éppen legbékésebb napjaiban. A felsorolt erők között büszkén pillantottuk meg kis hazánk 15 hadosztályát, és 1800 páncélosát. A kínálat itt is meglepően széles, a T-54/55, T-62 és T-72 az ugye alap, de a T-72-est mindjárt fel is szeletelték – mintha csak a Família KFT kis családi közértjében lenne egy rúd párizsi – aki nem látott még aprólékos részletekig szétszedett ’72-est annak szintén nem tudunk jobbat ajánlani, mint Saumurt. „Futottak még” kategória: BMP-k és BRDM-k, BTR-80 – ezekért talán nem kellene idáig menni, de lám itt is vannak – NDK-s Tatra rakétahordozó, PT-76 partraszálló, és a kint már látott T-34/85-ből is volt bent egy. [A jólismert T-34/85 és a félgömb toronyforma: T-54/55]

Szövetséges páncélosok a II. világháborúból terem
Ebbe a terembe tettek be minden olyan dolgot, ami nem tartozott a korszak német/francia/olasz négyeséhez – vegyük kettőnek a németeket – tehát elég sok népség harceszközei között válogathattunk. Shermanből gyakorlatilag csak a Csodabogárék által házilag barkácsol variáns nem volt meg. Dicséretesen nagy választék volt brit páncélosokból. Itt állt a nagyon idétlen külsejű brit lövészpáncélos, Daimler „Dingo” és Humber páncélkocsik, Matilda II. Valentine, Churchill szériák Crusader, Cromwell, Comet, ugyan amerikai színekben, de volt a britek által is nagy számban alkalmazott M3 Grant/Lee és a M5-ös Stuart is. Szintén amerikai festéssel szerepelt számos partraszálló jármű, M8-as Greyhound, T-17-es Deerhound és Scout Car felderítő páncélosok, Priest önjárólöveg, M10-es páncélvadász, M-15-ös. rengeteg dzsip és félhernyótalpas jármű. A szovjet fél sem volt ám elhanyagolva. T-34/76, KV-1 és SU-100-as tartotta a keleti frontot. [Sherman]

[Churchill és barátnője Matilda II]

Háború utáni francia terem
Utolsóként egy csomó ismeretlen francia tank várt ránk. Igazából csak a Leclerc-et ismertük közülük, de felvonult szinte az összes tag az AMX sorozatból. [Leclerc]

Összegzésül elég annyit megemlíteni, hogy alapvetően Klausért mentünk ki, de egyáltalán nem voltunk elkeseredettek, hogy nem láthattuk, egyel több ok visszamenni. Ezt a helyet mindenkinek melegen ajánljuk, aki szereti a témát, nem fog csalódni. Talán csak pár dolog van, amit érdemes figyelembe venni. Gyalog sokkal rövidebb az út a pályaudvarról a városon keresztül, a táblákat az autóknak tették ki. Eltévedni elég bravúros dolog lenne, így nyugodtan át lehet vágni.

Amennyiben nyáron megy ki az ember, úgy esélyes a 40 fok meleg, ami a mi esetünkben is megvolt. Egy szupermarketet találtunk a városban, viszont itt érdemes mindent megvenni – főleg vizet, a csapból nem jön semmi iható – mert kisebb bolt nem nagyon van, csak kávézók hada, oda meg nem nagyon akaródzott beülni, miután Párizsban beleszaladunk egy 8 eurós korsó Heinekenbe.

A múzeumra szánt egy nap még úgy is erősen felülbecsült volt, hogy eléggé aprólékosan elvoltunk, nem siettünk sehova. 4 óra alatt még Manstein és Guderian kéz a kézben andalogva is megjárná a teljes tárlatot, így nem kell több időt tervezni rá. A dög meleg miatt ráadásul a pályaudvaron ücsörögtük el a maradék fél napot.
Folyt köv.
 

Link a múzeum honlapjára, meg egy térkép, ha nem találnál oda.