Lehet, hogy meglepő lesz, de nem voltam katona egy percig sem, így sztorim sincsen.

Na jó, akkor kezdem én.

Időpont és helyszín a nyolcvanas évek eleje, egy szomszédos (akkor is és most is szövetséges) állam hadserege.

Az energiatakarékosság jegyében nem fűtöttek a laktanyában (úgy lehettek vele, hogy hetven katona egy hálóban majdcsak felmelegíti a levegőt éjszakára). Jelentem: nem igazán sikerült, decemberre már néha reggelre megfagyott a víz a pohárban.

Volt egy nagy cserépkályha a terem közepén (a radiátorokat már három éve nem fűtötték fel), de hiába loptunk fát a közeli pályaudvarról (mert ellátmányilag nem kaptunk egy köbcentit sem), nem akart begyulladni; visszatolult a füst és a tűzgyújtók ilyenkor mindig kaptak 48 óra fogdát.

December közepére olyan kurva hideg lett (odakint –20 lehetett), hogy már nem bírtuk. Volt egy srác, aki kohómérnökire jutott be (előfelvételisek voltunk) és ő azt mondta, hogy szerinte a kémény van eldugulva, de megoldható, ha van rá akarat.

Nosza – mondtuk – , akarat, az van bőven; ha sikerül balhé nélkül befűtenünk, akkor négy, egymást követő eltávon a század állja a piaszámláját.

(Merész ígéret volt, mert a legény olyan vidékről származott, ahol az ötven fokos pálinkánál gyengébbet csak az oviban isszák)

A gyerek hozott otthonról egy jó liternyi elég illékony folyadékot (az anyja kozmetikusként dolgozott; szerintem lenyúlta az egész szövetkezet egyéves körömlakklemosó-ellátmányát), és egy vasárnapi délelőtt nekilátott: fokozatosan belocsolta a kályha égésterébe, majd amikor szerinte a gőzök már elérték az eldugult kéményt, vett egy mély levegőt és bedobott egy szál gyufát.

Hatalmas, mély, elfojtott morajszerű robbanás hallatszott, a kányha mindkét ajtaján egy-egy lángcsóva csapott ki, s ezzel egyidőben a kéményből úgy két köbméter hamu, korom és döglött, megaszalódott és mérsékelten büdös madártetem lövellt ki, gyakorlatilag beborítva az alakulóteret (ide értve egy totál újonc szakaszt is, akiket ott szopatott az őrmesterük a hálónk előtt), bemocskolva az összes ablakot és falat, de maga a kályha nem robbant szét!

Nagy cirkusz lett a dologból (de a tisztek röhögtek, láttuk, amikor elfordultak), az egész századot megfenyítették, három napig takarítottunk (megismétlem: kint mínusz 15-20 körül mozgott a hőmérséklet…), de onnan kezdve megengedték, hogy „otthonról hozott” fával és szénnel minden este befűtsünk a máskülönben innen kezdve tökéletesen működő cserépkályhába.

(Azért „otthonról hozott”, mert hivatalból semmi fűtőanyag nem volt, azt meg nem mondhatták ki nyíltan, hogy lopjatok magatoknak. De persze loptunk; óvatos becslésem szerint február végéig eltüzeltünk legalább két, a laktanyával szomszédos pályaudvar egyik mellékvágányán álló vasúti vagont, azaz ennek faanyagát, és jó napokon szén is akadt, de ahhoz néha lakatot kellett leverni, ami már elévült, ezért merem elmesélni).

Nem voltam katona így sztorim sincs, de bárkiét szivesen olvasom. Tiboru csak így tovább, várjuk a többit..:)

Tiboru!Fürdőszoba meleget csináltatok hogy annyi tüzelő fogyott?He He

@pobeda:

Az egyik leendő közgáz-hallgató felvetette, hogy gebinbe kéne vegyük az egész laktanya fűtését, de 40-20 arányban leszavaztuk - a többség úgy volt vele, hogy az robbantson további kéményeket, akinek két őrmestere van :-)

Hú, nekem van rengeteg :D
Utólag visszagondolva hihetetlen, hogy 6hó lafo volt a legtöbb, amit kaptam.

@eldiablomismo:

Akkor gyerünk, húzzál bele; nyomasztó ez a pangás...

@tiboru: Nálunk a háló fűtése nem volt kérdés, de a pk.-i irodában melegnek kellett lenni. A sorállomány bevállalósabb tagjai, a baszogatást elkerülendő, éjszakánként átkúsztak a kerítés alatt a szomszédba. Furcsa, nagy darabos szenet hoztak, gondolom egyenesen valami Ural-i bányából jött, úgy ahogy felszínre hozták. Jól csinálták, veszteség nem volt, de még csak nem is lőtt rájuk a gyanútlan őrség.

@AZP-23:

Jó, hogy nem uránt hoztak...

@tiboru: Urán miért lett volna?, az nem ég, de nagyon oda kellett figyelni mit raknak a kályhába. Trotilt lehetett, de az idióták lőszert is égettek volna. Nem sokkal előttem ezt többen megszívták (a vaskályha repeszhatása nem lebecsülendő

üdv!
nagybátyám mesélte (kecskeméten volt katona), hogy ők a kályhába szénpor+kerozin eleggyel fűtöttek be. a zománc lefolyt, a a vas itt-ott vörösen izzott utána...

Egy másik, rövidebb történet:

Az egyik katona őrségben volt és unalmában borotvaélesre kifente a rohamkését; valaki befújta, aztán három napig csesztette az elhárítótiszt, hogy kit akart vele meggyilkolni, vagy milyen hátsó szándékai voltak...

Varsói Szerződés...

Ím az enyém:
1995-ben a harmadik ejtőernyős ugrásomhoz készültem, és mivel ugye az első kettőt túléltem, már tudtam mi vár rám, úgyhogy a gépen az én arcom volt a magasságmérő. Minél magasabban voltunk, annál fehérebb lettem. Úgy alakult, hogy utolsó gépelhagyó lettem. Namármost a metódus ez: feláll a katona (a roggyanó térdek ezt nehezítik), majd először a bal kezével megmarkolja a jobb vállhevederét, jobbkezével a balt. (A sorrend fontos.) Beáll a gép menetirányába, majd ahogy előle fogynak a sorstársak, úgy tipeg utánuk. Az ajtóban még találkozik az ugratóparancsnokkal, aki rendszerint nem csinál semmit, csak nézi, hogy minden rendben van e. Engem megállított. Döbbenet, tipegő ritmus elvesztve. Rábökött a kezeimre, és azonnal leesett, hogy nem jól fogok keresztbe. Gyors kézcsere, és lódulás ki az ajtón. Na ekkor kaptam a seggberúgást. (állítólag nem ezért kaptam, hanem mert ez jár az utolsó gépelhagyónak úgy tradícionálisan) A combhevedereim (beülő heveder) nem voltak rendesen meghúzva, így az ernyő nyílásakor igen kellemetlen behatásban volt részem, nem részletezném, de a tökön rúgás ehhez képest thai masszázs... Földet éréskor (becsapódáskor) annyira kivoltam, hogy nem álltam föl azonnal, így a viszonylag enyhe szél legott belekapott az ernyőbe, és vonszolt maga után vagy 50 méteren. Kibírtam röhögés nélkül... Viszont elmondhatom magamról hogy úgy valagba rúgtak, hogy a lábam nem érte a földet.

én meg úgy hozta a sors, hogy a laktanya telefonközpontjában adtam szolgálatot. akkor frissen szerzett távközlési végzettségem tudatában :) a helyzet az volt, hogy a laktanyában felállított nyilvános telefonfülke kábele is a mi központunkban lévő rendezőn ment át. onnantól kezdve elszaporodtak a nyilvános állomás meghibásodásai, mert amikor bennfentes igény mutatkozott rá, kiugrott a rendezőben a biztosíték, a nyilvános állomás hirtelen elnémult, tanácstalan katonák vették körül cifrákat káromkodva, hogy már megint rossz... a bennfentes cimbora pedig önfeledten csacsoghatott a barátnőjével ingyen. általában egy óra elteltével szóltunk, hogy ingyen csacsogás vége, s a nyilvános állomás mintegy varázsütésre magjavult.
aztán rájöttünk, hogy hogyan mehetünk ki a laktanyából, amikor csak akartunk. a tiszti lakások belső telefonvonallal voltak ellátva városszerte... csak kiugrott néhány biztosíték a rendezőben és máris szóltak, hogy ki kell menni ellenőrizni a vezetéket a városba. gondolhatjátok: mindíg volt rá ember, aki készségesen kiment megjavítani :)

Ez egy durva sztori lesz, aki vicceset akar olvasni hagyja ki!
A nemzetközi helyzet fokozódott - ez jól érzékelhető volt abból, hogy a hívatásos állomány minden tagjának halaszthatatlan dolga akadt, amikor a kiképzés keretében politikai foglalkozást kellett tartani. Beszélhettem helyettük én, este meg elmagyarázhattam a "véleményem" az elhárító tisztnek, ágyban fekve, álomba merülés előtt (aki akkorra már természetesen hivatalból informálva volt és akivel akkor épp együtt laktam egy egyszobásban). Fokozta a helyzetet, hogy a főnök nem bírt közlési vágyával és elmesélte mindenkinek, hogy az apja hogyan tárgyalt a tisztiiskolásokkal akik nem akarták megadni magukat, persze ez nem volt rossz tárgyalási pozíció lévén ők téglaépületekben voltak és az egy buff ezrednek ideális célpont, de azért mégis kínos (fegyverbarátság/akár a gyerekeid is lehetnének...). Ez persze a cseh bevonulás alatt történt én meg a lengyel események alatt kerültem helyzetbe. Hát helyzet volt, vélt ÉLES!
Kempingeztünk amikor jött a parancs, hogy lehet lőszert vételezni és másfél óra múlva vagonra állni. Beugrott mindenkinek, hogy ilyenkor dízelmozdony húzza a szerelvényt, a szemaforok mind szabad jelzést adnak és talán Gdansk-ig egy pályaudvaron sem állunk meg. Na, akkor csoda történt! Lóbaszó bugrisok (+50kg izom, -3 milliárd neuron) akikkel folyton tekintély érvényesítési problémám volt (ne verjenek meg), elém hozták a surranómat, feladták a lábamra és a legnagyobb tisztelettel érdeklődtek, hogy nincs e valami extra hírem a pk.-i sátorból. Szóval én még úgy embereket beszarni nem láttam. Ember, aki tenyérrel be tudta zúzni a másik fejét, áhítattal csüngött ajkaimon, nem lett volna olyan parancs amit boldogan nem teljesít, csak azért, hogy gondolkodjak helyette, esélyt adva neki a túlélésre. Azóta nekem lehet mesélni a jól kiképzett állományról. Nekem az a katona aki éles helyzetben bizonyított, addig az igyekezetét lehet értékelni, őt csak azután hogy lőtt és lőttek rá.
Van egy másik vetülete is a dolognak. Nem csak a másokról, a katonákról alkotott véleményem változott meg akkor, hanem magamat is átértékeltem. Hirtelen belémvillant, hogy ők a bajtársaim és barátaim (lerészegedések, csajozások, némi közös betegségek) és adódhat helyzet, mert igyekezni fogok, hogy adódjon, amiben én lőni fogok rájuk. Ők lesznek az egyik oldalon (Varsói) és én a Szabadságén. Tudtam, hogy nincs választásom és a túlélésre esélyem minimális. Akkor vettem észre, hogy egy szempár figyel, mindezt leolvassa az arcomról majd mindent elkövetett, azért hogy ne vigyenek magukkal. Ha mentünk volna, figyelte volna helyzetet és ő lett volna aki lelő, mielőtt én lövöm le. Nem mentünk és még sokat buliztunk együtt.

@proletair: azt amikor becsapódás után belobban az ernyő, mert a szél belekap és vonszolja egy kicsit a delikvenst, no azt a szaknyelv (ki tudja miért) kutyázásnak hívja. szvsz ez a legmókásabb része az ejtőernyőzésnek :)

@Zig Zag:
azért kutyázás, mert a derék katona ilyenkor "sétáltatja" az ernyőjét. mint egy 45 kilós dán dog a nagymamát:)

@proletair: hogy erre nem gondoltam! :D 16 év repülés nem volt elég, hogy utánajárjak a dolognak és íme így kell megtudjam az igazságot :)

Én nem voltam katona. Bár elég öreg vagyok a sorozáshoz, de akkortájt szódásüveg-jellegű szemüvegem miatt alkalmatlan voltam, történet (ezzel kapcsolatos) az azért van:

Első alkalommal ideiglenes (asszem E) kategóriát kaptam, mondjuk akkor nem igazán értettem, honnan gondolták, hogy a -6,5 dioptriás szemeim javulni fognak - más kérdés, hogy műtét útján javultak, de okosan kivártam a 26+ évet, biztos, ami biztos :).

Fenti első kaland 89 környékén történt. Pár évre rá megint eszükbe jutottam, irány a Nagypetőfi. Odaérek, bemegyek, vöröshajú sorozótiszthez be. Nézi a szemem, az igazolást, megint a szemem, olvastat, aztán nagynehezen kiböki, hogy 'marha nagy szerencséje van, alkalmatlan' - később kiderült, pont a 6,5 a határ alkalmas/nemalkalmas között... valószínűleg ezért kaptam E-t korábban (jelzem, nem vettem az igazolást, máig nem tudom eldönteni, hogy jobban jártam volna-e jó szemmel egyévre bevonulva a semmiért, vagy évekig ezzel a szemüveggel élve...?)

Valami hirtelen jött földöntúli boldogsággal kevert merészséggel azt mondtam a tisztnek, hogy akkor ugye nem baj, ha úgy köszönök, hogy 'soha viszont nem látásra?'. Meg tudott volna ölni a szemével, és szerintem végigfutott rajta, hogy hátha mégis hivatásos wc-pucoló alközlegénynek megfelelek, de addigra a pecsétem megvolt :D

Nincs vége.

Másnap, szombaton kóborolok a városban, a Nagyvárad téren leszállok a villamosról, és majd' fellöktem egy apukát, aki az elém ugrott kisgyerekét rántotta vissza az ajtóból. Felnézett...
Vörös haja volt...
Igen!!! :D
Nem tudom, melyikünk röhögött jobban :D

@Zig Zag:
És az esethez járt még a földön bámészkodók kaján röhögése, meg a "vaúú-vaúú" kiabálása:) De én is csak ez után tudtam meg mi is ez:)))

@AZP-23:

Hát, tényleg nem volt nevetős, de annál tanulságosabb... Köszönjük.

Katona az nem voltam, de nehogy már a gyengébb nem kimaradjon:) természetesen nem az én történetem, csak olvastam az újságban.
Lányos nyaralás, tengerpart, miegymás. A parton élet nem sok volt, és a töménytelen mennyiségű alkohol elfogyasztása sem segített sokat, úgyh elindultak sétálni a tengerparton, amúgy toronyiránt. Aztán felbukkant úgy öt-hat szépszál katona. Lányok előkapták a szebbik a mosolyukat:) Szörnyen egoista módon azt hitték, a két szép szemükért jönnek. Ez viszont köszönőviszonyban nem volt a valósággal. Ti az egyenruhásoknak eszükbe nem jutott mosolyogni, de legalább csúnyán is néztek.(vmijük volt ott, ami másokra nem igazán tartozott, de több nem derült ki) Az alkohollal súlyosbított nyelvi nehézségeknek az vetett véget, h egyikük jelzés értékkel meglóbálta a fegyverét, amitől a társaság az elvártnak megfelelően berezelt, és egyikük visítva rohanni kezdett. szerencsétlen fiúk, leültek a homokba, és hüjére röhögték magukat:)

@tiboru: Van még egy érdekes, de az szolgálatokról. Ha nem zavar benneteket akkor egyszer ide, beleírom.
Egyébként minden elismerésem az itteni társaságnak, a szerzőknek és a törzsközönségnek is! Szinte hihetetlen, hogy ebben az országban van még egy hely normális emberekkel.
Majdnem a kezdettől olvaslak benneteket és visszamenőleg is mindent elolvastam, de hozzászólni nem igazán akartam.

@AZP-23:

Persze, jöhetnek a szolgálatok is :-)

És köszönjük az elismerő szavakat - reméljük, a komment-absztinenciának végérvényesen vége!

@sanghajbaby:

Újságban olvastad, mi?!

Aha :-)

És milyen volt utána? Meddig retykettél?

@tiboru: tényleg nem voltam ott.. de a futkározós hölgyet alig lehetett lebeszélni róla, hogy visszamenjen elmagyarázni, hogy nem ennyire sötét:)

Valahol a nagyvilagban tortent meg egy tavoli ismerosommel....

A tisztur elso sivatagban tett latogatasa, masodik ejszakajan nemi kodobalasba fulladt, ezert masnap elhatarozta, hogy fenyes nappal megy ki leszemlezni a szolgalo allomanyt. Ez a megoldas biztonsagosabbnak tunt, merugye szemlezni azt KELL.

Odafele a sofor (sokat latott zaszlos) elmondasa szerint ket check-point van, de egyiken sem szabad/kell megallni a megallapodasok szerint. Az rank nem vonatkozik, csak a civilekre.

Szoval nekivagtak a sivatagnak, napszemuveg, vaci uj egyenruha, x liter viz a szolgalati kocsiban esatobbi. Suhantak a dunek kozott, mint a filmekben.

Amde az ellenorzo ponton uj allomany volt, akik maskepp gondoltak a napi melot, igy lezartak az utat. Nagy fekezessel alltak meg hoseink a kipakolt hordosor elott. A sofor csodalkozva bar, de rutinosan megmutatta az ID kartyajat, mig a tiszturnak kicsit keresnie kellett. Erre az illetekes or vadul orditani kezdett es a bal oldalrol a sofor elott lazan bedugta az AK-47-es csovet az ablakon, kozben veszettul orditva.

Mivel a tisztur a mai napig nem beszel arabul, csak megmutatta az ID kartyajat.

Nem hasznalt. Az orditozas maradt, a hadonaszas vadabb lett.

Fohosunk nagy tehetetlensegeben, felkeszulve a becsapodo lovedekekre es a frocskolo mindenfele belsosegekre, lazan megemelte a napszemuveget es elmosolydott. Ezt latva az illetekes or uveges csirkeszemekkel elsomfordalt.

-Huhh. -mondta a sofor, majd egyesbe kapcsolt.

Tisztur kirazta gatyajabol a materiat, a sofor par perc mulva ismet lelegezni kezdett, es mar csak a szivdobogasuk hallattszott a dunek kozott meg sokaig...

AZP-23 kollégához hasonlóan 1 éve olvasom a blogot, de csak most jött el a pillanat... :)

Szóval a nagy történetek engem elkerültek, néhány apró sztori volt csak. 98 nov - 99 jún között voltam TPK-s a Bolyain, mátyásföldi csapatgyakorlattal. Néhány apróság, nem mind vicces:

1. A kiképzőink a Bolyai területén működő BKSZIK (Budapesti Katonai Szakképző Intézet és Középiskola - vagy valami ilyesmi) tiszthelyettes hallgatói közül a csapatgyakorlatra odavezényeltek voltak. Ezek a fiúcskák általában kevesebb IQ-val rendelkeztek mint a foguk száma, jellemzően pékek és szobafestő-mázolók voltak. Azt mondanom sem kell hogy én voltam a legfiatalabb a században a 22 évemmel, de volt 31 éves is - a szerencsétlennek még kb. 4 hónap hiányzott hogy megússza az egészet... – míg a kiképzőink átlagéletkora 18 év volt. A srácok élvezték a helyzetet hogy most aztán ők parancsolhatnak a sok „kis hülye” főiskolásnak meg egyetemistának. Ez így volt egészen a bázisképzés végéig a 6. hónapig, amikoris avattak minket Főtörzsörm-től Türzszls-ig, a vizsgaeredményektől függően. Ekkor esett meg hogy a szemben lévő körletben lakó Balatoni Tamás kolléga – aki kb. 185 cm magas volt és kb. 110 kiló – megtalálta a Bolyai napok egyik buliján a 17 éves, 160 cm magas, 41 kilós kiképzőjét... mélyen a szemébe nézett... majd ráejtette a vállára a kezét... amitól az félig összeroskadt... majd így szólt:

- Mivan vazze... annyi csillagot kaptam egy nap alatt mint te 20 év alatt...

Ekkor nem kis derültség támadt. Emberünk megsemmisülten elsomfordált, nem is láttuk többet.

2. A decemberi szolgálatosztáskor annyit mondtam, hogy bármit bevállalok, bármikor, csak 24.-én szeretnék otthon lenni.
Szerintetek mikor osztottak őrparancsnoknak?
Szóval Dec. 24.-e, őrség. A felállított őr kinn, a két járőr éppen pihen, ergo majdnem teljes a létszám. Mindenki a tvszobában, valami idióta vígjátékot nézünk. Vér Sándor nevű szakasztársam (nem vicc, így hívták), aki valahonnan Somogyból érkezik, belép, és átkapcsol a Dáridóra, majd leül nézni. 3 másodperc csönd, majd 3-an indulnak a fegyverszoba felé, mondván hogy keresztüllövik... Nem kevés tárgyalásomba került mire lecsillapodtak a kedélyek... :)))

3. Ez nem olyan vicces. Az alapkiképzés alatt nagyon taknyos időt kaptunk ki, nedves, szeles november. Természetesen elkaptam az első vírust ami szembejött. Jelentkeztem a gyengélkedőn, ahol egy szintén TPK-s (!) Fogorvos (!!!) volt az ügyeletes. Más orvos, vagy ápoló nem volt a laktanya területén. Megnézett, közölte h szerinte vírus, de alapvetően nem tudja, feküdje be az egyik ágyba, szerezzek magamnak (!!!!!!) poharat meg teát adni nem tud, szerezzek magamnak Algopyrint (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) mert neki nincs... Jártányi erőm nem volt. Annyi volt a szerencsém, hogy az egyik körlettársam bejött és megnézett, utána szerzett mindent, mert jártányi erőm nem volt. Másnap reggel le akartam zuhanyozni, miután beléptem a fürdőbe, megláttam a zuhanytálcát, amin mindenféle rászáradt emberi váladékok voltak... Ekkor szépen összepakoltam a cuccom és visszamentem a körletembe, majd másnap kiképzésre – 39 fokos lázzal.
Ilyenkor derül ki hogy kik a barátaid. A srácok a körletben mindent megszereztek és megcsináltak helyettem amit kellett. A mai napig hálás vagyok nekik ezért.

4. Kedvenc takarítás – zuhanyzó. Összes nyílászáró becsuk, összes lefolyó bedug, összes csaptelep kinyit. Amikor a surranó talpán átbukik a víz (kb 7-8 mm), egy csomag ultra szétfociz, majd 6-7 fő nekies fókával. 15 perc alatt kész voltunk, és ragyogott minden... :)))

Bocs a hoszzú hsz-ért.

Bacsa

öööö... meg a hejesirásért...

cs

Szolgálatokról az emberek nem sűrűn szoktak írni, gondolom alapos okkal, de ez már elévült ill. leszarom.
A rendszerváltás környékén történt, hogy megállt előttünk valami szakadt roncs és kiszállt belőle egy ember, aki nem tudta elmondani, hogy mit akar. Tényleg! Segítettem neki, amire válaszul elkezdett bizalmas információkat csepegtetni, célozgatni arra, hogy milyen előnyei vannak a megkülönböztető jelzések használatának dugóban, stb., aztán kapott egy termékmintát kipróbálásra, amit természetesen szart visszaszolgáltatni. Ez lett kapcsolatunk vége - meglopott.
Úgy két héttel korábban a postás hozott egy levelet szép borítékban, csillagok és sávok is voltak rajta, meg egy madár. Egy tanácsadásra/szakértésre kértek fel, ami miatt egy látogatásra hívtak a követségre. Nem mentem.
További két héttel korábban jött valami nagyon közönséges levél, talán bivalybasznádon feladva, valami ingyombingyom cégtől. Amikor kibontottam csak egy másik boríték volt benne, az már díszesebb volt, egy gyertyatartó is volt nyomtatva rá. Abban Bécsbe hívtak (nem M.o-ra) egy kereskedelmi party-ra. Oda se mentem el.
De!, a következtetést levontam. Hát ezek így viszonyultak (viszonyulnak?) egymáshoz, sebességben, fellépésben, stb...

Én Fehérváron töltöttem pár hónapot, majdnem az utolsó sorköteles eresztésből. Addigra már a lőszert meg egyéb kiemelt helyeket asszem civil kutyás őrök védtek, csak a sima őrséget adták a szomszéd laktanyából az őrszázadból. Egyik kimaradáson a laktanya mögötti kis réten múlattuk az időt a zsigulátorban némi sörrel, amikor odasétált egy kibaszottul szép németjuhász. A telephely kapu melett, nem messze a raktártól. Na, gondoltuk, az egyik drágán kiképzett őrkutya valahogy megpattant kimarcsira, ezt tán nem kéne hagyni. Szépen befogtuk, bekopogtunk a telephely ügyeletes őrmesterhez, hogy jelentem, az egyik őrkutyát befogtuk. Kissé mulya volt, simán kinyitotta a kaput, kutyát bezárta az irodába, a nyitott naplók, hivatalos szarságok közé. Ezután elbattyogott a kutyásokig, hogy itt az egyik drága blöki, tessék érte jönni. Oda is mentek, bár mondták, hogy náluk ugyan teljes a létszám. Mire visszaértek, a bezárt kutya lenullázta az irodát, naplót, vagy mifenét, meg az összes hivatalos papírt, mindent szétrágott. Ekkor közölték az őrmesterrel, hogy ez bizony civil kutya, tessék szépen kiengedni...
Másnap hallottuk a történet második részét, minthogy mi továbbra is nyugodtan sörözünk a kocsiban, elvégre jó munkát végeztünk. Hát ezt szándékosan se csinálhattuk volna jobban, ezen röhögtünk egy hétig.

@AZP-23: ha elmész, úgy jársz, mint a jancsiszeg

Nem voltam katona, de töritanárom mesélte:
egyetem előtt be kellett vonulni, és hogy a sok frissen pallérozott elme ne sorvadjon el a köztes idő alatt, kaptak egy nevelőtisztet.
Ez az őrmester első alkalommal így szólott a társasághoz:
- No, maguk egyemisták. Én nem vagyok egy szadizmus, de hogy maguk velem most rábasztak, az rizikó!

A nyolvanas évek második felében voltam előfelvételis katona honvéd renfokozattal. A MN-nél szokásos cifra módon Nagykanizsai volt az alakulatom, de Táborfalvára volt vezényelve, és ott építkeztünk, mert velünk, mint nem-építőszázaddal ez olcsóbb volt. Volt ott egy tiszti szálló nevű épület, ahol a mi tisztjeink és tiszthelyetteseink laktak (=4-5 fő) (mi meg sátraztunk a mínusz 18-ban is), oda kerültem fel fűtőnek, és oda is költöztem. Néha jött egy-egy alakulat a lőtérre, ilyenkor a szálló kihasználtsága megugrott és a rendfokozatok átlaga is nőtt. Második ilyen alkalommal valami magát elitalakulatnak tartó társaság érkezett (bajai vaskuti laktanya). A lakótárs-tiszt elvtársak meglepően barátságosak voltak, egyik este megemlítették, hogy vége a jó időknek, holnap jön a "Rocky" (R.J. akkor alezredes, azóta dandártábornokként nyugdíjazták a Google szerint), szóval vége az esti (szolíd) borozgatásoknak, és ami azt illeti, szerencsésebb volna, ha az alakiságomat legalább elégséges szintre hoznám. (Az építkezés miatt nálunk abszolút elfogadott volt a gyakorló alsó-melegítő felső kombó, illetve bármi ami a honvédségi készletből összekombinálható volt) Ha már ilyen kedvesen kértek, felvarrtam a hiányzó gombokat a zubbonyomra, kifényeztem a zsírt régen látott surranót, még a katonai etikett olyan régen használt szófordulatait is átismételtem, mint pölö a "kérek engedélyt áthaladni".
Éppen a reggeli rutin kapcsán vittem ki a szemetet egy bádogvödörben, és mint az unalmas rutinok közben gyakran megesik, gondolataim messze jártak a rögvalótól, tán ennek tudható be, hogy igen vidáman tekintettem a végtelenbe. Valami azonban azt súgta, hogy szokatlan dolog történik, nem lehet véletlen, hogy tőlem jobbra folyton álló emberek végzik relatív hátráló mozgásukat. Jobban szemügyre vettem a dolgot, és kiderült, hogy a tisztek állnak valamiért egymás mellett, én meg előttük haladok el. Sőt a valószínű ok meg velem szemben: két százados között egy bajszos alezredes magasodott, ők jöttek szembe. Kiérő manőverrel igyekeztem szépíteni a helyzetet, de Rocky rám förmedt:
-Katona!! Miért nem a vastag derékszíj van magán?
-Jelentem, ez is megtartja! (Ebben semmi lázadó él nem volt, utóbb tudtam meg, hogy van egy olyan szabály, hogy a vékony derékszíj csak a pufajka takarásában fogadható el, amúgy a vastag szíj használandó)
-Ugye maga nem az MN47xx alakulatból való? (Nem volt hülye, rögtön látta hogy neki nem lehet ilyen katonája)
Szóval ilyen bevezető után nem volt meglepő, hogy szóvá tette, hogy mi az, hogy egy honvéd elfoglal egy szobát, a tisztjei (egy része) meg kint sátrazik a lőtéren. Három napra rá az akarata átcsorgott a szolgálati úton, és parancsot kaptam a szoba kiürítésére. Kénytelen voltam kiköltözni a kazánházba, ami valami rejtélyes okból egy a ház oldalához biggyesztett akvárium volt. Jó, víz nem volt benne, de üvegből volt a fala, azaz ha nem lobogott a tűz a kazánban, akkor hideg volt. Odatettem a szalmazsákokat a kazán mellé, de így is három óránként begörcsölt a vádlim a hidegtől, mire felébredtem, kimasszíroztam, majd megraktam a kazánt, jól. De előtte belerúgtam a keringetőszivattyúba, amitől az olyan hangot adott, mintha egy kalapáccsal ütögetnék a központi fűtés vascsövét. Ez tartott míg újra le nem feküdtem, akkor egy másik irányú rúgással üzemállapotot váltottam és elcsendesedett. A fal túloldalán Rocky szobája volt, jó nagy radiátorral, szóval ő sem sokat aludhatott, mert reggel magához rendelt, de meggyőztem hogy ez sajnos ilyen, ha meleg van, zörgés is van, nekem meg az a parancsom, hogy meleg legyen. Napközben én szerencsére valamelyest kipihentem magam, ő viszont rohangált a lőtéren. Nem nagyon értek a katonai szakmához, mindenestere ambiciózus embernek tűnt (kevés ilyent láttam). Három nap után elment a szobámban alvó tiszt, így visszaköltözhettem, és az addigiaktól kimerülten éjjel háromkor nem ébrendetm fel a csörgőre, nem mentem ki rakni a tűzre, ami így reggelre kialudt, és mivel igen gyenge hőszigetelés volt, így meglehetősen hideg (kb. 12 fok?) lett a szobában. Arra ébredtem, hogy a folyosón morgolódnak egyesek, hogy "hát nem igaz, mi van ezzel a fűtéssel, befagy az emberbe a szar is", így már aggódva léptem a folyosóra, ám velem egyidőben Rocky ajtaja is nyílt. Kipihenten és vidáman nyújtózkodott, csontait ropogtatta, közben a lehellete ráfagyott a bajszára (csak hangyahímvesszőnyi igazság volt a követelmény...), majd hangosan így szólt:
-Na katona! Ma éjszaka jól fűtött!
Mire rögtön változott a közhangulat, megindultak a "hát igen, kell is az a kis frissesség reggel" dörmögések.

Valahogy úgy alakult, hogy nagyon nem akartam katona lenni, de aztán mégis összejött, igaz - állítólag - csókos helyre.
Na, valahogy nem úgy képzeltük egymást (a csókosság meg én), hogy félanafalbéta, ámbár igen alkoholista altisztnek gazsuláljak, így igen hamar megkaptam a remek feladatot: sportcélú testmozgásként fussam már körül ötvenszer a benzinkutat, ami eléggé alulról karocolgatta a sztráda mellett sorakozó maismert rokonai méretét..
Szép, tavaszi délután neki is láttam, futottam lelkesen, bár nem túl gyorsan (ötven kör: simán kitart másfél évig), azzal is múlik az idő, mindjárt leszerelek, oszt elfelejtem az egészet. Közben lement a nap, beesteledett, feljöttek a csillagok, én meg csak sportoltam rendületlenül, bár kissé aggódni kezdtem, hogy ez a feladat biza még reggelig se húzza ki.
Egyszercsak rámmordul valaki, hogy a mijarákot csinálok én itt? A laktanyaparancsnok kóvályogta körbe az egész laktanyát, hátha talál valami elszúrt csikket, nyitva hagyott ajtót, ami miatt kiüvöltezheti magát reggel.
Csak engem talált, meg a kissé elhúzódó sportcélú testmozgsomat. Kérdésére őszintén bevallottam neki, hogy én ezt biza még délután kezdtem el, nem, valóban nem voltam se vacsorázni, se mituménhol, és igen, sejtem, hogy már elmúlt a takarodó.
Szigorú parancsára fel kellett hagynom remek elfoglaltságommal, a valahonnan előrángatott konyhások mély utáláta közepette elfogyasztani szerény vacsorámat, és másnap értetlenül nézni kedvenc kiköpzőm némileg szederjessé vált arcát. A fene se érti, miért nem kedvelt aznap...

Viszont az üzemanyagszállító Uralt lemoshattam. Körömkefével.

Több egykori katonatárs, tiszt, miegyéb egybehangzó véleménye szerint Svejk hozzám képest modellként szolgálhatott volna a tökéletes katona szobrához.
Ezzel mélyen nem értek ugyan egyet, de tény és való, vittem némi civil kurázsit a kissé unalmasnak tűnő mindennapokba. Mivel példál a rangjelzések nem különösebben érdekeltek, mindenkit, akire valami csillagot ejtett rosszsorsa, konzekvensen főnöknek szólítottam, amit érthetelen módon rosszallottak, és mindenféle plusz programmal jutalmaztak. Aminek még örültem is, mert egyébként szétevett a fene az unalomtól.
Így estt, hogy miközben minden kollegához látogató jött, nekem valahogy nem jutott belőlük, viszont fürgén szaladgálhattam a Barkassal a raktár, és a konyha között, a fene se tudja már mi rendkívül fontosat szállítva.
Ahogy vittem a nemtudommit, látom ám, hogy az egyik békési legény igen bánatosan fogja "menyasszonya" kezét az asztal alatt. Na, mondám komám, itt a hátsó ajtó, mögötte a Barkas, ugyan üljetek már be egy pillanatra, oszt csak lesz valami.
Lett. Átkocogtunk a laktanyán, be az M-zárolt kocsik közé, kaptak egy remek mentőautót, én meg baktattam vissza a nemtudommivel.
Ebédlő, újabb kollegát sajnáltam meg, pár fordulóval meg is teltek az M-zárolt autók, de jutott a daruba, és a telephelyügyeletes szobájába is vendég.

És a laktanya tavaszi fái alatt békésen átsejlett az autók ütemes nyöszörgése...

Mivel bizonyos civil vonatkozásaimat nem nagyon vetkeztem le magamról olyan apróság miatt, mint a katonaság, rétessel se fenyegettek estére, viszont minden mással igen, kisebb problémái támadtak kiképzőimnek, és "kollegáimnak" a menetelésemmel kapcsolatban. ez engem különösebben nem aggasztott, de a többieket igen, mivel remek kiképzőnk váltig állította, hogy a kiképzés után nem mehet haza senki, ha nem tudunk olyan vigyázzmenetet abszolválni, amilyet ő szeretne. Az egyértelmű volt, hogy részvételemmel erre esély sincs.
Megoldási javaslatként felvetettem, hogy remekül menne ez nélkülem, miközben az alakulótér szélén szurkolok nekik erősen, de ezt elvetették.
Igen részeges, és rosszindulatú kiképzőnkben viszont felsejlett a megoldás!
Mivel a szakasz második legmagasabb tagja voltam, furán néznék ki az első sorban baktatva, ezért rogyasztott lábbal húzódjak a harmadik sor közepébe. A megszokott vigyázzlépés helyett egész szorosan egymás mellé kerültünk, a szélső a mellette lévő karjába fúzte a könyökét, és így egy tagba, összekapaszkodva mentelhettünk. Mivel két jól összerakott békési legény került a két oldalamra, időnként lógázhattam is a lábamat. Kiképzőnk szerint nekik kellett volna megnevelniük, de őszerintük nagyon jó volt az a kis mentőkocsi kaland, és békésen tűrtek inkább...

Mint kiderült, a szakaszok menetelését pontozták. Kiképzőnk meg a mennybe ment, amikor kiderült, hogy hülye ötletének köszönhetően megnyerte a szakaszok vigyázzmenetének versenyét.

A jobbra átot, és társait csak bő másfél évvel később, a - tisztikar szerint jól megérdemelt - fogdabüntim alatt bírtam valamennyire elsajátítani.

Már elmúlt a VSZ, már jól benátósodtunk, amikor egy kisebb munka kapcsán összeakadtam egy mókussal, aki magyar származású amerikaiként mindenféle érdekes besztásban bírt jólélni. Akkor épp remek tanácsaival a Hadügyminisztériumot látta el. Gyaníthatóan nélküle nem tudtak volna katonazenekart összeállítani...
Na, amikor kiderült a munkálkodás közbeni beszélgetésből emberünk kiléte, gondoltam kap egy kis igazi, alulról jövő katonai doktrinakezdeményezést, amit előző nap hallottam a kocsmahivatalban, had legyen mit írnia az aktuális hangulatjelentésébe, vagy mijébe, ne csak az üres papírokat küldözgesse a méregdrága futárral.
Kis köpcös, joviális emberke volt, nyomokban se hasonlított kollegáira (James Bond?),és némi érdeklődéssel hallgatta az alábbiakat:
- Tudja, be kéne hívni minden cigényt katonának. Jól kiképezni őket, fegyvert adni a kezükbe, és nekiküldeni őket Romániának. - Ettől már kicsit pillogott, kezdett megrogyni, de folytattam - Tudja, mindenképp jól járunk. Ugyanis, ha nyerünk, mienk Erdély. Ha meg vesztünk, üsse kő, miénk Magyarország.
Emberünket mintha szeneslapáttal vágták volna hátba, laposan pillogott körbe, megköszönte a munkát, majd soha többé nem hívott.

Viszont amilyen kis alapos emberke, kötve a szabályzathoz, gyaníthatóan leírta szépen, ahogy kell az egészet, beadta a futárnak, és azóta ezen morcog a fél NATO, és a CIA, próbálva megfejteni belőle eljövendő szövetségeseinek viszonyait.
Hát, rajtam nem múlt a dolog...

Remélem, hogy holnap reggelre nem jön értem a nagy, fekete autó:)

Helyszín: a Szerelem szigete
Időpont: NATO tagságunk kezdetén
Résztvevők: magyar békefenntartó katonák
A falu, ahol laktunk, a (szerencsés/szerencsétlen)véletlen folytán a sziget északi részéhez tartozik. A táj elképzelését nagyban segíti, ha elmondom, hogy félig épített (rombolt) házakban a tehenek együtt nézték a tv-t a gazdáikkal. Amikor pedig egyik kollégám használta az indexet a falu közepén, az akkori szakaszparancsok rezignáltan csak annyit mondott: 1492-óta Te vagy az első aki indexet használt ebben a faluban...
Szóval történt, hogy a déli oldalon lévő táborban nem hivatalos, kulturális foglalkozás volt kialakulóban (néhány hordó sör kíséretében), mert a tábornak helyt adó városban (a mi fogalmaink szerint) búcsú volt. A helyi szakácsaink akkor már éppen 25 éve nem jártak az ütköző zóna másik oldalán. Így hát beszálltak az autóinkba és levittük őket. Kiszálltunk velük, sétáltunk a városban, bevittük őket a másik táborba, találkoztak a kollégáikkal. Azt hiszem ezt nevzik freedom of movement-nek.
A kétkedőknek írom, hogy a görög EÁP-okat kikerülve lehetett bejutni a zónába, a török katonák pedig a "közös 150 éves történelmünk" miatt elnézőek voltak velünk.

Ráadásként egy mókás szösszenet: állítólag amikor két magyar békefentartó jetskit bérelt, a Földközi-tenger kicsinek bizonyult és karamboloztak:) (ha csak városi legenda, akkor is jó)

Én is voltam geci! A gyerek falfehér volt és remegett, de hiába kérdezett nem válaszoltam neki. Felkísértettem, kinyittattam a fegyverszobát, és megtisztíttattam vele az AMD-t. Nem mondtam el hány halott volt, amikor előző este, lerészegedett és a kisváros központjában kezdett lövöldözni. Nem tudtam sajnálni, pedig tudtam, hogy csak cserepeket vert le a háztetőkről. Akkor éppen sokaknak szerencséje volt, neki is.

Szépen sütött a napocska a Varsói szerződésre, kitártam a kis földszintes épület ablakát ahol csak ketten voltunk. Egy alak közeledett a gyalogúton. Bent a teremben arról beszéltem, hogy az összeomlás felgyorsítása érdekében hol milyen robbantásokat kellene kivitelezni, hogyan kellene további fegyverekhez jutni és nagyon oda kellene figyelni a listák elkészítésére ami alapján majd a kivégzésekhez begyűjtjük a kommunistákat. A hatás nem maradt el, két-három perc után előbb egy boldogságtól sugárzó arc, majd felhúzott vállakkal, domborított mellkassal a politikai tiszt alakja tűnt fel az ablakban. Ő már látta mellén a kitüntetést, vállapján a rendkívüli előléptetéssel kapott csillagot. Na, akkor kezdtünk görcsös röhögéstől fetrengeni a padlón. Időbe tellett amíg ki tudtam nyögni, hogy mi van f.hdgy elvti fülelünk az ablak alatt... Onnantól különösen rendesen viselkedett, cserébe tiszteknek nem meséltük el a sztorit.

Az egységünk határfigyelési feladatot látott el 92-93 ban. 93 nyarán Tatárszentgyörgyön határfigyelelés gyakorlaton voltunk.
NEm volt rossz móka, végre katonaként működtünk, annyi lőszert lőttünk el a gyakorlatokon fejenként, mint más soros egységek összesen.
Volt egy olyan feladat, hogy egy a határt egy pszh lép át, amit meg kell állítani.
A feladat az volt, hogy RPG-vel kell leküzdeni a célt. Ezzel nem is lett volna gond, de a határ figyelő bunkeról kellett volna tüzeni, ami max 2*2 m volt.
Már vonultunk ki a gyakorlatra, amikor jött a parancs, hogy RPG lövészet lefujva.
Valakinek leesett, hogy egészségtelen lenne zárt térből rakétát indítani. Hát voltak fehér arcok rendesen. Egyébként nekünk is csak a parancs után esett le, senkinek nem jutott eszébe.

Nagyon klassz a blog!

"Büszke sólymok zord hegyek ormain, állnak a tisztek a harckocsik tornyain..." Aha, azt nagyon szeretik!
Az MN-ben az első domb után amit meg kellett kerülni, főleg ha tartalékosok is voltak, a vonalból akármi görbe lett és sok sok pompás célpontot kínáltak egymásnak. A katonák meg bent veszekedtek, hogy megnézzék e ki kopog.
Egyik évben divatba jött a székelykáposzta, merthogy megfelelő volt az űrmérete (T-55). Vaklőszer elé töltve elképesztően hatásosnak bizonyult. Kéz és lábtöréssel, agyrázkódással viccelte meg az eltalált hk. személyzetét magas zsírtartalma okán. Becsapódáskor úgy robbant, hogy a járműről/járműre kivitelezhetetlenné vált. Aztán valaki nem ette, de hasba kapott egyet. Szülők, testvér, barátnő ki tudja ki siratta. A székelykáposzta veszélyes fegyver és kit nem vesz körül páncél védtelen!

Máshonnan van a sztori.

Na tessék, nem emlékszem, hogy Taszáron vagy Pápán történt ez az eset, amelyet most készülök megírni. Bennfentesek már ebbõl is sejthetik, hogy megint repülõs sztori következik. Azt hiszem, Pápa a helyes megfejtés, bár a történet szempontjából mindegy. A történet helyszíne tehát az egyik elsõ lépcsõs katonai repülõterünk, az idõpont pedig 1980 körül. A fõszereplõ pedig Császár kollégája, aki ekkoriban töltötte ott sorkatonai szolgálatát.

Elöljáróban annyit, csak a kukacoskodók kedvéért, hogy az itt leírt repülõbaleset valóban megtörtént. Hadi István alezredes is említi az Aranysas magazinban Leszálló ágon címmel megjelent emlékirataiban, illetve ugyanebben a lapban Kõvári László is ír róla az A MiG-21-es magyarországi története címû cikksorozatában. A történetet elmesélõ egykori sorkatona és Hadi István ugyan más idõpontra teszik az esemény bekövetkeztét - a srác tavaszra, Hadi alezredes pedig õszre - de ez az egyetlen különbség, és valószínûbb, hogy az alezredes úr emlékszik rosszul, hiszen õ pályafutása során több tucat repülõbalesetet látott, míg a srác életében ez volt az egyetlen, tehát biztosan élénken él az emlékezetében. No de nézzük a történetet.

A kolléga egy önálló híradórajnál szolgált, akik a repülõtér melletti erdõben, egy tisztáson települtek. A körlethez állandó lakóépület is tartozott, amolyan õrszoba-szerûség, ahol a raj huzamosabb ideig lakhatott. Aranyéletük volt ezeknek a katonáknak, hiszen nem a laktanya szigorú fegyelmében kellett szenvedniük, hanem kvázi egy jót táboroztak odakint, házhoz hozták nekik a kaját, és még meglepetésszerû ellenõrzéstõl sem kellett tartaniuk, mert a telepített riasztórendszerek jóelõre jelezték, ha az ügyeletes tiszt dzsipje közeledett. Egyetlen feladatuk volt, egy mozgó rádióállomás üzemeltetése, s a forgalmazás figyelése, de ezzel sem nagyon kellett foglalkozniuk, hiszen az állomás folyamatosan rögzített mindent, csak a felvételhez használt mágnesdrót-tekercseket kellett naponta egyszer kicserélniük. Ezeket a felvételeket aztán eltették egy hatalmas raktárba, és valószínûleg ma is ott rohadnak, mert ki akarná végighallgatni több év összes rádióforgalmát? Tudták ezt a katonák is, és egyikük, egy rádióamatõr srác át is hangolta a rádiót, hogy a repülõtér tornyának unalmas karattyolása helyett egy osztrák kereskedelmi rádió zenei mûsorait hallgathassák.

Egyszer a repülõtéren riasztás történt, emelni kellett a készültségi MiG-21-est. Ám a gép hajtómûvében üzemanyag-szivárgás lépett fel, kerozin került az utánégetõ térbe, aminek az eredménye jókora durranás és a gázsebesség-fokozó kiékelõdése lett. A gép egyre gyorsulva végigrohant a kifutópályán. A repirányító észrevette a meghibásodást, és azonnal utasítást adott a feladat megszakítására, és a futópálya végén elhelyezett "majomfogóba" való belefutásra, mert a gép már túl gyorsan gurult ahhoz, hogy fékezzen. A pilóta azonban, ki tudja, miért, nem engedelmeskedett, és felemelte a MiG-et, átrepülve a majomfogó felett. Talán azt hitte, egy iskolakörrel leszállhat. A hajtómû azonban nem adott le elég teljesítményt, hogy a gépet levegõben tartsa, és a MiG-21-es, rajta a teljes fegyverzettel, visszazuhant a földre. Épp egy vasúti töltésre esett, ahol kettészakadt. A törzs elülsõ része a pilótafülkével, s benne a pilótával épségben maradt, ám a lendülettõl a földön csúszva beszáguldott az erdõbe, épp arra, amerre a híradóraj nyaralgatott...

A raj éppen a kis lakóépületben ült és ebédelt, amikor a kolléga kipillantott az ablakon, és meglátta a feléjük száguldó MiG-21-est. A döbbenettõl nem tudott megszólalni sem, majd egy pillanat múlva kinyögte:

- Ööö... nézzétek, jön egy repülõgép...

Azt mondja, a mai napig sem érti, hogy tudott tíz katona egyszerre kiugrani az ablakon, de kétségkívül megtették. õ az épületben maradt, de szerencsére a géproncs nem ért el odáig, fennakadt egy fatörzsön. A pilóta ledobta a kabintetõt, kiugrott és elszaladt a repülõtér felé, a katonák pedig ott maradtak csodálkozva, ilyet még sosem láttak...

A súlyos eseményt, még ha csak géptörés volt is, mert emberéletben nem esett kár, nagyszabású vizsgálat követte. Nem egyszerû repülõbaleset volt ez, hiszen egy éles készültségi riasztás során következett be, felfegyverzett géppel, ráadásul egy elsõ lépcsõs alakulatnál! Jöttek a tábornokok Budapestrõl, beidéztek mindenkit, akinek köze volt az esethez, a repirányítótól kezdve a takarítókig, s természetesen odaparancsolták a híradóraj ügyeletes katonáját is, akinek aznap feladata volt a térség rádióforgalmának rögzítése. Le is izzadt a srác rendesen, hiszen dehogy vette õ a rádiózást, az összes szalagon Abba meg Boney-M számok voltak, s tudta, hogy ebbõl akkora bukta lesz, mint ide Irak. De nem volt mit tenni, parancs az parancs, fogta az aznapi dróttekercset, és odaállt õ is a szõnyeg szélére, a többiek mellé. Fogalma sem volt, mi lesz vele. Azt hallotta, hogy a pilótákat ilyen esetben elvitte egy repülõgép valahová a Szovjetunióba, és többé sohasem látták õket...

Jöttek a sokcsillagosok, sorra vették a bizonyítékokat. Elsõként a repirányító tisztet kérdezték ki, aki átadta nekik a repülési naplót és a jelentést a balesetrõl. Majd következett a pilóta maga, aztán a szerelõk, az üzemanyag-szolgálat, a fegyveresek, a szemtanúk, és így tovább... Szegény gyerek már kék volt, fehér volt, halálfélelme volt, lepergett elõtte az élete, ahogy a tábornok a mellette állóhoz ért. A kérdések lassan véget értek, s épp õ következett volna, amikor...

- No - kiáltotta hirtelen a tábornok - ennyi bizonyíték már bõven elég! Távozhatnak.

Azzal hóna alá csapta a begyûjtött iratokat, és faképnél hagyta a társaságot, köztük a mészfehér arcú katonát, aki remegõ kézzel szorongatott egy tekercs mágnesdrótot...

Ezt is máshol olvastam.

Történt egyszer, hogy négy amerikai F-16-os
vadászgép a Közel-Keletre tartott, és útközben leszálltak egy görög repülõtéren üzemanyagot vételezni. Mivel csak másnap reggel kellett továbbindulniuk, a pilótákat elszállásolták, a gépekhez pedig õrséget állítottak, egy görög sorkatonát.

Telt-múlt az éjszaka, a katona unatkozott. Erõs gyerek volt, szeretett tornázni, így nekiállt keresni a gépen valami kiálló részt, amin húzódzkodhat. Talált is, a gépek orrából egy épp megfelelõ vastagságú rúd meredezett. Azt persze nem tudta, hogy az micsoda: ez az eszköz a Pitot-csõ, ami a rajta keresztülfutó légáramlat sebességének alapján méri a repülõgép sebességét. Jól megmarkolta, nekifeszült, és sikeresen le is húzta, mert a Pitot-csöveket nem arra tervezik, hogy egy baromállat próbálgassa rajtuk az izmait. Ott állt a hülye droidja, nézett bután az elgörbült "rúdra", és mivel nem tudott jobbat kitalálni, szólt az õrparancsnoknak, hogy hát izé, a repülõgép elromlott. Az õrpók kijött, megnézte a mûvet, majd gratulált neki, és megmondta, hogy ezért körülbelül tízezer dollár lesz a HTK, azaz a hiánytérítési kötelezettség.

A derék katona, akinek a fejében is izom volt, elõször megrettent, ám hirtelen rájött a megoldásra. Nem fognak ezek megtudni semmit, gondolta, reggelre mindent helyretesz! Munkához is látott, és pár perc múlva elégedetten szemlélte az eredményt...

Nem úgy az amerikai pilóták, akik reggel rémülten tapasztalták, hogy mi történt a gépeikkel. Elõszedték ízibe az õrgyereket, ugyan, mesélje már el, mi a fenét mûvelt! Az meg csak hebegett-habogott, majd kibökte, hogy azt hitte, hogy ha mind a négy gép egyforma, akkor majd nem veszik észre a hibát. Így hát lehajlította a másik három gép Pitot-csövét is...

Nincs annál felemelőbb mint kiadni a parancsot "előre" és amikor eljön az igazság pillanata, kimondani "tűz". De!, ez ugye felelőséggel jár, amit valakinek vállalni kell. Hát igen, az MN-ben ez valahogy más volt.
Előfordult, hogy egy darab jelzőrakétát kellett kilőni (papírcső végén egy madzag amit meg kell húzni), végül a léf (ezred légvédelmi főnök) bevizelve, nyárfalevélként remegve vitelezte ki. Rendkívüli esemény tűzesetből kifolyólag nem lett, jöhetett a lerészegedés. Amikor egy világító gránát kilövését a teljes gyakorlatozó haderőből senki nem vállalta be, akkor egy lángelmének mentő ötlete támadt és megkérte az orrturkáláson kívül kevéssé elfoglalt Grisát, nagytestvér harcosát, aki PSZH-ja simacsövéből két ásítás között eleresztette majd, köpött egyet. A dolgozó népet szolgáltuk...., de hogyan!

Még.

Történt a Magyar Honvédség egyik objektumában, egyszer, nem olyan régen... már a sorkatonaság ideje után, szóval mostanában. Egy hadgyakorlat során katonáink egészségügyi viszonyait egy mobil vécé volt hivatott biztosítani. Ez a mindenki által ismert Toi-Toi nagyobb, "négyhengeres" változata, amely egy Ural utánfutójaként közlekedik a hegyen-völgyön kalandozó honvédek után, s bárhol leparkolhat, ahol nagyobb táborozás kezdődik. A négy fülkében "leadott" termékek egy közös csövön át távoztak egy ülepítőtartályba, ahol aztán megfelelő biológiai kezeléssel semlegesítették. Lám, már a latrina sem a régi.

Történt azonban, hogy a fő-fő harcálláspontot kiszolgáló eszközben a cső alaposan eldugult. A kezelőszemélyzet tanácstalanul vakarta a fejét. Erről ugyanis nem rendelkezett a szolgálati szabályzat. Csőgörény nincs, a csövet nem lehet szétszedni, el meg nem vihetik javításra, hiszen mégse szarhat a bokorba a vezérkar. Az egyik harcosnak azonban mentő ötlete támadt. A D-20-as tarackokhoz tartozik egy sűrített levegős palack, amelyekből egy csomó hevert szanaszét, újratöltésre várva. Ezekben még mindig legalább 100 bar nyomás volt, ami az ágyú működtetéséhez már kevés, de a slozit kipucolni biztosan elég lesz! Hoztak gyorsan egy ilyen palackot, rádugták a budikocsi csövére, és megnyomták a gombot...

BUMM!

A csőben rekedt végtermékek olyan erővel fröccsentek fel a négy budiban, hogy megemelték a kocsi tetejét. Élmény lehetett utána takarítani. S ez még hagyján, de droidunk elfelejtett meggyőződni arról, hogy van-e valaki a budin. Sajnos volt... A budin ülő szerencsétlen katonát a légnyomás egyszerűen felemelte és elhajította, miközben alulról nagy nyomással préselődött a seggére és az inge alá a feltörő matéria. Nem csak a budit, de a helyzethez illően veszettül káromkodó srácot is jó darabig mosogatták slaggal, mire újra emberi formája lett mindkettőnek. Arról nem szól a történet, mit kapott ötletéért a zseniális feltaláló, de hogy nem köszönték meg neki, az biztos!

@tiboru:
Szomszédos, baráti sereg,hmmm...
Történt a D......u reptérnél, 80-as évek közepe, tél. Mivel az ejtőernyőteremben a szabályzat előírta az állandó 16-18 fokos hőmérsékletet, amikor nem kaptuk meg a kiutalt tüzifa adagot, beszerzőútra indultunk. A kb. 600 m-re lévő akácosig kilopakodás, gyors favágás-lehetőleg a legnagyobb akác, aztán a fatörzs fel hátra és át a szántáson vissza az egységbe. A baj csak az volt hogy volt helyi erdész vagy mezőőr, aki ezt sérelmezte...
Eredmény: 3-4 katona iszonyatos vágtában a szántáson keresztűl, fástól, mögöttük egy üvöltöző erdésszel...akinek sosem sikerült utólérnie őket.
Évekkel később amikor láttam Tv-ben a SEAL edzést a faoszlop cipeléssel,nagyon csodálkoztam: jéé, hát hasonlót mi is csináltuk...igaz egészen más okból.

@Plieur:


Azt nem mondtam, hogy baráti, csak hogy szomszédos és szövetséges :-)

Igen, nálunk is gond volt az ernyőteremben a hőmérséklettel (nem tudom, a Honvédségnél hogy volt, de odaát zászlóaljanként volt egy-egy ilyen istálló-jellegű terem), de a vasúti kocsi anyagából oda is jutott fűtőanyag :-)

@tiboru:

Persze szép időben az alakulótéren hajtogattunk... Szép is volt szeles időben.

Nálunk közvetlenül ugrás előtt is mértek vérnyomást, és akinek 140 fölötti volt, nem szállhatott fel.

Elméletileg.

Merthogy volt a században egy roppant halvérű gyerek, akit gyakorlatilag soha sem láttunk se idegesen, se kiabálni, se morogni; olyan volt, mint egy növény (eltekintve attól, hogy a fizikuma olyan volt, mint Conané - már akkor rendszeresen gyúrt, amikor ez még nem volt ekkora divat).

Na, kihasználtuk, hogy a doki magas ívben leszarta, hogy az odanyújtott karhoz milyen arc tartozik (fel se nézett), ez a pali legalább ötször állt sorba, helyettünk, idegesebb típusok helyett is. Akkor is megbuheráltuk, hogy kijöhessen, amikor nem az ő szakasza ugrott, mert tuti nyerő volt vérnyomásilag: MINDIG 120/70 volt neki...

A nevet persze be kellett mondani a dokinak. Akkor akadt egy kis gubanc, amikor a (szintén kicsit izgulós, de ugrani nagyon akaró) Karl-Heinz Weinschrott őrvezető helyett ment, de a kolléga nevét csak harmadszori nekifutásra tudta kimondani, merthogy az ő anyanyelvében ilyen hangtorlódások nem igazán fordultak elő :-)

A doki a harmadszori próbálkozásánál felnézett és azt mondta: na menjen maga a p***-ba, hát tényleg azt hiszik, hogy csak mert kék barettjük van, magukon kívül itt mindenki hülye?

És morogva beírta Weinschrott őrvezető neve mellé a 120/70-et és azt, hogy "ugrásra alkalmas"...

(A Honvédségnél is mértek vérnyomást a berregő gép mellett?)

@tiboru:
vérnyomásmérés sosem volt ugrás előtt. Csak a kötelező kérdés. ivott e valaki az elmúlt 24 órában alkoholt? Tekintve hogy ezt reggel 7 kor az ugrás előtti csoportos eligazításon mondta, mi meg hajnalban értünk be (rendszeresen) a tivornyákból, ez kimerítette a értelmetlen kérdés fogalmát.
A seregben egyébként magasról tojtak arra, hogy a eje raktárban hány fok van.

@proletair:

Az ivással kapcsolatos kérdést úgy látszik, nálunk fel sem merték tenni :-)

@tiboru:

Mindig fostam az ugrásoktól. csak akkor nem, amikor másnaposan kellett gépre szállnom. Akkor el voltam foglalva azzal, hogy nem pakolja ki a Mi-8 fedélzetére. Mert akkor a pilóták elevenen megnyúznak. Volt ilyen párszor, de azóta megváltoztam. Már nem ugrom:)

@proletair: ez érdekes. ezt az MHSZ-nél is mindíg megkérdezték reggeli eligazításon a pilótáktól. volt, hogy még szondát is fújattak.
de soha senki nem volt addigra már KIMUTATHATÓAN alkoholos állapotban, hiszen ahogy tudjátok: a pilóták sohasem isznak :)

Mai népségnek már szinte hihetetlen, de volt RIADÓ is. Igen, mint Eberstein ezredes kiabálta volt. De ezek a testmozgások általában hajnalban történtek, és ami a fontos volt, TUDTUNK róla. Nem volt egy hátrány, mert első lépcsős alakulatról lévén szó a 7. percben ki kellett gördülni a kapun a ZIL-147 nevű csillagrombolóval.Oszt ha tudott volt, hogy több napos lesz a kigördülés, akkor a kedvenc örmesterünk feltankolt előző este, mindenféle alkoholos italokból. Pfúj. Riadó előtt 5 perccel jött is az örmi kiosztani az ellátmányt. És persze mit ejtett el a tahója ? A vegyigyümit :). 1/2 liter a kommersz,de igen büdös fajtából. Na lett erre riadó. Egy csapat azonnal felmosni, egy csapat meg elkezdett mindenféle arcszeszeket locsolni szerteszét. Nem lett jobb. Amikor a szásss elvtárs barúgta az ajtót hogy RIADÓ, a tömény szagtól hátratántorodott, és percekig levegő után kapkodott. A mázli az volt, hogy nem volt idő nyomozgatni, mert a 7 perc még neki is annyi volt.

Más
A nagy unalomban a vállalkozókedvű állomány tagjai sportversenyeket szerveztek. De amolyan lapaj módra. A csúcsverseny az volt, hogy ki tud több egymásra rakott stokira felmászni. A nyertes végül az a baka lett aki úgy rakta fel az utolsót, hogy a plafonig maradt 10 centibe még bepréselte magát. Le viszont gyorsan jött, mit jött, lezúgott. Mivel midkét kezét eltörte, ezért eü szabi. A hülye bejött vasárnap látogatni a begipszelt két karjával. Mikor az egyik kopár azt találta mondani neki, hogy "De jó neked !" arra ráförmedt. "Katona ! Mit gondol, öröm az hogy egy bakának az anyja törli a seggét ? "

Más .
Eltáv után megközelítjük a laktanyát, de reménytelenül későn és örömtelien részegen.Kerítésproject. Barátommal megmásszuk a Csomolungma magasságát. Fent didalittasan körlülnéztünk, esküszöm, mit két ütődött Vitéz László, rongyláb lendít, átesés a hivatalos oldalra. Barátom viszont fejnehéz volt és a sapkája a szabad világban visszamaradt. Szertorna indul, Delta Force küldetés két részeg bakával egy tányérsapkáért. Bakot álltam, majd átdobtam. Akkor meg visszamászni nem tudott. Nagy nehezen visszakúsztam-másztam én is a sapka oldalára. Svédtorna iscsoráz. Vitéz László póz a kerítés tetején , lendítés,huppanás, boldog vigyor, sapkák a fejre, spuri ( görbe irányú gyors billegés az épületek felé )Beérünk a körletbe, lopózása a szobába, phű, megúsztuk, erre igyunk !
- Te ! Nálad a táskám ?

@Hutchinson:

Nálunk nem volt rendszeresített táska, ezért mindig balhé volt az ütivel, hogy a katona által éppen hurcolt szatyor elég katonás-e; a vélemények persze általában megoszlottak és a tisztek szépérzéke lett a döntő.

A nejlonzacsi természetesen szigorúan tilos volt, továbbá cirkuszt eredményezett minden élénk színű tatyó (piros, sárga, élénkzöld) is. A zöldre amúgy is kiemelten brahis volt a például az elhárítónk, mert az szerinte "horthysta" szín...

Mondogattuk is (persze csak magunkban motyogva), hogy akkor az egész erdőt-mezőt át kéne festeni valami kevésbé revizionista színre, például mélykékre vagy sárgára.

A legénységi állomány panaszkodott az élelmezésre, de hát a kaja soha nem lehet elég jó, így szartunk rá. Egyszer aztán megláttam mit adtak nekik, na az embertelen volt. Nem értettem a kolbászos autóról amiről a kantinnál lepakolnak a konyhánál miért fel. Elvégre a konyhán nem keletkezhet kolbász, felesleges pedig végképp. Egyszer aztán éppen a kantin raktárában volt dolgom, amikor belépett a hadtápfőnök és menten ki is parancsolt. Kijött a pulthoz a kantinos is, aki miután nagy köteg pénzt vett ki a pultból visszalépett a raktárba, ahonnan mindezek után távozott az őrnagy elvti. Egyfajta összefüggés homályos körvonalai sejlettek fel előttem.
Egyszer valami dolga akadt velem a beosztásához képest igencsak harcias hadfinak, aki mellesleg továbbszolgálóból lett őrnagy (ez lényeges körülmény!). Beugrottam az irodájába, lecsüccsentem egy fotelba keresztbe raktam a lábam és kedvesen rámosolyogtam. Egy időbe beletelt amíg legyűrve a meglepetését elkezdett üvölteni. Kicsit megnyugtattam, hogy csak egész nyugodtan kérjen, számíthat rám, szívesen állok rendelkezésére csak kicsit próbálja jobban artikulálni amit mond, mert nem teljesen értem. Aztán elkezdtem aggódni az egészségéért, mert egyre furcsább színű volt a feje. Szívélyességem mély hatással lehetett rá, de sok időbe tellett amíg annyi levegőt össze tudott szedni, hogy ismét üvöltsön. Felajánlottam, hogy boldogan benézek máskor, ha nem érzi jól magát, most egyébként is sok a dolgom, de távozásom előtt még megemlítettem, hogy a szakszi haver akit az előző héten helyeztek át (valami konfliktusuk volt ha jól tudom) most a HM-ben egy csinos irodát kapott a személyügyi főcsoport főnökségen - egyszer meg kellene látogatni. Persze a pk-m perceken belül rohanhatott hozzá és amikor visszajött, eléggé fosott a további sorsom miatt, de az nem várt fordulatot vett. Egészen rövid időn belül az ismeretlen tisztek is elkezdtek köszönni, a katonák félreálltak az utamból míg korábban igyekeznem kellett, hogy fel ne lökjenek. Ellenségünk ellenségeként barátja lettem mindenkinek.
Legbüszkébb arra voltam, hogy talán egyedül én ugrathatta, cikizhette a törzsfőt, pedig ő igazán nagy vaddisznó volt, neki élők még csak gondolatban sem mertek visszapofázni. Én becsültem, mert ő legalább "tökös csávó" volt, ő lett volna élesben az első hősi halott. Amikor a lőszerraktár szállt el, akkor is beugrott az egyedül mindig tuti üzemképes harckocsijába és belement a tűzbe körülnézni, ami tőkre menő, csak értelme nem volt semmi, de semmi. Róla azért érdemes megjegyezni, hogy egyszer a Bakonyban órákat késett egy támadásról, mert hármasával kellett vontatniuk egymást egy pocsolyán keresztül. Utána még hetekig eszelősen üvöltött. Na, nem a kemény megpróbáltatások felett aratott győzelme okán, hanem mert miközben sáros disznó zuhanyról álmodik módra szenvedtek, a mieink kikerülték őket, mivel az út menti fák között volt elég hely megkerülni a pocsolyát.

navégre megtudtam, hogy mit jelent a HTK. Annyiszor hallottam már, de senki nem tudta megmondani, hogy ez valójában hiánytérítési kötelezettség. Köszönjük molnibalage.

@Titus Pullo Urbino:
HTK= Hová Tette Katona?

@tiboru:

Bocs a hüe kérdésért te meik nemzet hadseregében szolgáltál?

@Emree:
én is kiváncsi vagyok, de tippem: dák...

@tiboru: A táska az a békebeli fosbarna műanyg volt. (Mindig a Rejtő jutott eszembe a fekete lakktáskájával meg a teniszütőhöz tűzött glasszékesztyűvel vagymi.) Eltáv után persze azt túrták fel a kapuban. Ezért is dugtuk a kétdekást a kabátújba. Persze egyszer az is szopóág volt, mert valamelyik baka kitágult gumikorcos kabátot rekvirált, és tisztelgéskor Föld körüli pályára küldte a 2 decis törkölyt.

@Titus Pullo Urbino: hadsereg tartozik-követel? mi ezt húztuk rá.

Ami leginkább megdöbbentett a sorkatonaságban az a változás melyet az emberekben okozott csekély egy év alatt.
Nógrádi legény akkora csontokkal, hogy ránézve azonnal esetleges szürkemarha rokonságot tételezett fel az ember, az elején még pityeregve panaszkodott, hogy ahányszor lehajol, hátulról alányúlnak és bántják a tökeit, ami nagyon rossz, mert nem győzi varrni a seggén folyton szétszakított gatyáját. Aztán teltek a hónapok, nézte az ember ahogy bekurblizza a lőszeres kocsit (GMC 1939 SZU urángyártás), vagy ahogy versenyben a stopperrel (billegő basz hiányában szabadon pörgő mutatóval, hogy a norma tényleg kihívás legyen) kézi hajtású hevederezővel tekeri át a kétezer lőszert (én egyik tekerőt sem bírtam megmozdítani). Aztán a végén, csőszájfékre fogva az AMD-t tokfedéllel veri a fogdásokat, hasal órákig a harmatos fűben, hogy a kerítésen átmászó katona feje fölé lőhessen, eltávért, dicsőségért. Tényleg nem tudom mi a jobb. A gyerekeim fiú osztálytársai gondosan szőrtelenítik magukat, témájuk a divatos parfümök. Nem tudom milyen gyerekeket fognak ők nevelni, szőrtelen töküket féltőket?.

AZP-23: milyen igaz meglátás.

A kölkeim nem ilyenek lesznek, mert balszerencséjükre egy kiszolgált kétméteres ejés baka az apjuk :)

Üdv
Haverom bevonult a határőrséghez,alapkiképzés,támadás gyakorlása,kezébe nyomnak egy RPG-t lövedék nélkül.
A srác felveszi a leggyilkosabb arckifejezését,hétmérföldes tekintet,körülötte meg mindenki felborult a röhögéstől.....Ő ugyanis a Rumcájsz filmeken felnőve,forditva tartotta a fegyvert,az öblös végével előre,ahogy látta gyerekkorában:)
Ezek után felkerült Pestre,ő lett a sorkatonák érdekvédelmi izéjének a képviselője,kint lakott a barátnőjénél,napi 8 órában "dolgozott",egyetlen egy ember utasithatta őket csak,akivel puszi cimbik lettek.Ha lementek vidéki laktanyákba,s...üket kinyalta mindenki.
Én ezzel szemben Somogyban szivtam az első 8 hónapot,4 hónapig haza se dugtam a képemet.
Erre jön haza az inas,levágja magát és olyan tekintettel,amit csak Dachaut megjárt amerikai veteránoknál látni,odamotyogja:
"Persze vazze,mer te sose voltál igazi katona!"
Madre Dios!Majdnem megöltem:))

valamikor még a Gorbacsovi nyitás előtt egy erőszakos dunai átkeléses gyakorlatot biztosítottunk Solt - Dunaföldvár térségében
rendes földerítő módjára figyelőőrs kialakítva, lakósátor álcázva, rádió telepítve, jön a századpk ellenőrzésre és feladazszabásra, vele szoros kötelékben az ezred "D" tiszt.
-Elvtársak, figyelni kell a DT, CK, kezdetű és megjelölésű, valamint a piros rendszámokat. Csak felírni, és értesíteni! Ha véletlenül atrocitásba kerülnének Mr Smith-tel, Kovács őrnagyot is megverik Londonban.

Tatai híradós zászlóaljba vonultam volna, az első szakmám (elektronikai technikus) okán, de felvettek az egyetemre és mi voltunk az elsők, akiket nem vittek el előtte előfelvételisként (1990-ben). Naszóval az összes osztálytársamat elvitték híradósnak, ők mesélték ezeket:

1. Őrmester meséli: a világon a legjobban összeállított harckocsi a T/34 típus, egy hibája van: már nem "gyárcsák". Egy jóindulatú osztálytársam kijavította a nyelvtani hibát és közbeszólt: "gyártják". Mire a főokos őrmester: rosszul tudja az elvtárs, már nem gyárcsák.

2. híradós kocsira tett egy tiszt degradáló megjegyzést: mit bohóckodnak maguk, sétálni akarnak a kocsi tetején? Mér nem szedik már le a korlátokat? Beleakadnak azok a nagy rácsok a faágakba! Azonnal szedjék le! Katona közbeszól: jelentem, nem szerelhetjük le a rácsokat, mert azok az antennák.

3. A hadosztályparancsnoki szoba tábláját havonta valaki átjavította Hatosztályparancsnok feliratra, ennyi iskolája volt szerencsétlennek.

4. Híradós katona állt őrségben, gyanús befelé mozgást vett észre a kerítésnél, három zöldruhást látott éppen bemászni a laktanyába, rögtön lekiáltott: mit csináltok ott, vétel!

@Emree:

Dákoromán :-)

@proletair:

Ön nyert :-)

@Hutchinson:

Nálunk volt olyan, hogy az egyik katona a gatyájába tette a literes konyakot, a derékszíjjal rögzítve. Miközben somfordált befele, az ütihelyettes gyerek viccelődve odaszólt neki: mi van, testvér, erekciód van?

Az üti (amúgy egy emberséges faszi) csak hallotta, de nem látta a megjegyzést kiváltó jelenséget, ezért ráförmedt a helyettesre, hogy ne gusztustalankodjon, ez biológiai dolog :-)

@AZP-23:

Hááát... nem is kommentálom...

Erről jut eszembe: van még egyáltalán olyan, hogy honvéd (katonai) szakközépiskola?

@Amerigo:

Önuralmad embert próbáló lehetett - riszpekt!

(Habár a beszólás nyomatékos enyhítő körülmény lett volna egy esetleges súlyos testi sértés bírói mérlegelése során)

@spájdernecc:

Lám-lám, milyen tájékozott volt a stratégiai egyensúly vonatkozásában - és mennyire igaza volt :-)

@Circus: Nekem az állkapcsomat kellett műteni,előtte voltam sorozáson.Oda adtam a dokinak a papírt,ő kiküldött,a tisztet visszaküldtem érte,hozza már ki nekem.Elolvasta és gratulált,kézfogás miegyéb.Igaz, az állkapcsom egy része műanyag.

Volt "szerencsém" sorkatonai szolgálatomat letölteni a 80-as évek közepén az "Európa negyedik legerősebb" - joggal vagy jog nélkül nevezték így, ezt majd ti megmondjátok? - hadseregeként aposztrofált Jugoszláv Néphadseregben: 13,5 hónapot a légierőnél. Feladat: repülőtér őrzése, konkrétan - a ma már független Horvátország fővárosa - Zágráb mellett. A "buli" 3 hónapos kiképzéssel indult Zomborban, a légierő kiképző-bázisán, ahol egy turnusban 5-8 ezer "kopaszt" okítottak az alapokra.
Mi 1985 augusztusában, 19 évesen vonultunk be, ez a generáció volt az értségizett, egyetemre/főiskolába beíratkozott banda, és mégis ilyen kérdéseket tettek fel: ha magyar vagy, akkor miért szolgálsz Jugoszláviában? Na, ilyenkor csúszott ki a számon, hogy "Anyádért..."
Visszagondolva, amilyen arcok ott megfordultak: nem is csoda, ami a 90-es években Horvátországban, Boszniában, meg Koszovóban történt....
Story persze van garmadával..

A szomszédok felderítők voltak, de nem tanítottak meg felderíteni, hiába kértem. Én viszont gyorsan megtanultam hogyan lehet őket felderíteni, ami nem volt nehéz, mivel a szokásos bádog bili mellett, egy mesterien elrendezett növénykompozíciót is hordtak a fejükön. Gondolom az ikebana volt a nagy titok, amit el akartak hallgatni előlem.
Én is könnyen beazonosítható voltam látványra, hangra, szagra, mert Trabanttal jártam. Megjegyzem az volt a legélvezetesebb autóm. A fene érti ezt! Ahogy telnek az évek egyre drágábbat vesz az ember, azt hiszi majd ettől jobban megy a dolog, e helyett egyre kevesebb élvezet van benne. Nem volt az szűk, csak le kellett tekerni a jobb ablakot, hogy a hölgy mindkét lábának legyen hely.
Szépidőben bokros terepen jól ment a dolog, amikor arra lettem figyelmes, hogy a környező bokrok mindegyikében egy-egy hervadt virágkompozíció mozog ütemesen. Mindegyik fiú külön bokorban, diszkrét távolságot tartva foglalt el megfigyelő pontját. Megnyugtató volt látni, hogy egyedül is boldogulnak a feladattal. Szóba is hoztam egyszer a parancsnokuknak a kiképzés magas színvonalát, amiről volt módom meggyőződni, láthatóan nagyon jól esett neki és mint mindig, addig maradt nálunk vendégségben amíg az utolsó csepp piánk is el nem fogyott.
Ő mesélte egyszer (szeretett nekem mesélni mert én mindent elhittem neki, míg a többiek inkább elmenekültek), hogy volt egy csodálatos élménye. Valami kisváros mellett derítettek fel éppen, amikor a tanácselnök feltűnően elegáns, varázslatosan szép, de egyébként szűziesen tartózkodó felesége annyira rágerjedt, hogy nem hagyta békén és kénytelen volt a sátrában fogadni. Persze bármennyire is tökéletes volt az asszony, őt nem érdekelte különösebben a dolog, csak feküdt szivarozott és néha kortyolt egyet a mellén lévő kis ezüst tálcán, kristálypohárban álló francia pezsgőből. A nő pedig csak egyre élvezett és hálálkodott, mert ilyen élményben még nem volt része. Én csak annyit jegyeztem, meg, hogy ha esetleg maradt volna abból a pezsgőből, akkor most nem kellene a mi tisztító szeszünket inni, már nem azért, csak ugye fogy.
A szesz elfogyott, ő elment és nem sokkal később beállított az írnokuk valamit kölcsönkérni, de nem állhatta meg, hogy ne üljön le egy kicsit és ne mesélje el legújabb rémtörténetét. Képzeljük el, hogy ez az állat már megint mit csinált, így kezdte. Valami nevenincs tanya mellett képes volt egy öreg, szakadt, koszos, büdös, kurvának fizetni aki közben még a cigarettáját se tette le és a mellére hamuzott, egy zsíros mocskos mustáros pohárból vedelte a pálinkájukat, amit neki kellett újra és újra teletölteni és közben folyamatosan azt rikácsolta, mikor végez már, mert menne hányni.
A felderítőknél volt még egy fiatal hadnagy, de ő nem szokott vedelni és mesélni, viszont egyszer átjött és csőre rántotta a pisztolyát ami akkor nagy szívesség volt, mert anélkül nem biztos, hogy én lettem volna az éppen folyó küzdelem nyertese.

Szolnok, szandaszőlősi reptér, szokásos ejtőernyős tábor. Mindenki maga hajtogatja az ernyőét, ez szabály. Kivéve a hajtogatást ellenőrző személyt, mert ő megkér 2-3 katonát hogy hajtsa be helyette az ernyőit. Persze lehetne parancs is, de ez tényleg inkább kérés. És tényleg nem lenne ideje hajtogatni. Szóval két szerződéses vén őrmesterre jutott a feladat, nem morogtak, megcsinálták. Mikor végeztek, az egyik pökhendi százados odaállt eléjük és nagyon gorombán utasította őket, hogy akkor most neki is hajtsanak be 2 ernyőt. Aztán jobbra el. Két strázsamester arca rákvörös lett, de nekiálltak. Került az ernyőbe vagy 5 nagy lapát sóder a kavicsosabb fajtából, meg ugyanennyi síkpor. Ez utóbbi egy fehér púderszerű anyag, akkor használják, és akkor is csak módjával, ha sokáig behajtva kell tárolni az ernyőt. Alig bírták az ernyőt lezárni. Persze százdanos semmit nem sejtett, csak ment ugrani. Amikor potyogtak ki a katonák, egymás után lobbantak az ernyők, mikor is nyílt a századosé... Leírhatatlan volt. Hatalmas csattanás, és óóriási fehér felhő! Odalent mindenki a hasát fogta a röhögéstől, még az ügyeletes főtiszt is. A kavicsok pedig kocogtatták a sisakos buksiját... A tisztúr nagyon ideges volt, de felelősségre senkit sem vonhatott, (papír szerint maga hajtogatta az ernyőjét) így elviharzott, és készült a következő ugrására... ami pont ugyanígy zajlott le: csattanás, felhő, kavicspotyogás. Fél év múlva Kiskunhalason nagyon szépen hajtogatta a saját ernyőit.

magyarsvejk.blog.hu/

egy magyar sorköteles blog-naplója a 19. század végéről

- elnézést az önreklámért, de ez nagyon adta magát :)

@János József:

Az ilyen "reklámoknak" van helyük nálunk. Köszönjük!

@proletair:

Ott, ahol én voltam katona, "binomokat", vagyis kétemberes párosokat kellett alkotni és mindig egymásnak írtuk alá az ernyőkönyvet.

Vagyis A és B binom volt, együtt hajtogatták A és B ernyőjét, de A ernyőjének hajtogatását B igazolta, B ernyőjének hajtogatását A.

Plussz felelősség volt, hiszen nem a saját bőröd volt a tét, hanem a társadé. Nem tudom, ez mennyire volt általános szabály és/vagy alkalmazott pszchológia.

@János József: én már olvasód vagyok, köszi :)

@tiboru:
elvileg itt is így volt. Mindent párban kezdünk el, a kiképzés párban, az osztályos vizsgán a hajtogatás szintén párban ment. A hajtogatást 3 alkalommal ellenőrizték, de végül a saját ernyőm az én nevemen lett beírva.(hajtogattam én, ellenőrizte x,y végül ki ugrott vele ténylegesen)Aztán ahogy rutinosabb lett az ember, rájött, hogy egyedül gyorsabban megy a hajtogatás, mint párban. Ez rám nem állt, nekem lassan ment, utáltam is.

@Zig Zag: én köszönöm! :)

Tűzoltóknál szolgáltam sorkatonaként a nem baráti, de túlságosan is szomszédos országban.

A tisztek számomra ismeretlen okokból fontosabbnak tartották a masíroztatást, a díszlépést, mint a tömlő szakszerű kezelésének oktatását. Pedig...

No, egyszercsak elvittek végre bennünket, újoncokat a legelső bevetésre. Egy alig 30 éves szerkocsiban guggoltunk a sofőr és a víztartály között, és piros volt az arcunk a harci izgalomtól. Eszeveszett tempóban, kábé 40-nel kerülgettük a szekereket dombra fel és dombról le, míg megérkeztünk egy apró faluba. Lángolt a fél felszeg, csűröstől, gyümölcsfástól. Az egyik háznál a tata a mosztos kályha forró betétjét kivitte a fészerbe, hogy újratöltse, de addig is az egészet beállította a fűrészporba. Néró sem csinálta volna másképp. Szóval megjöttünk mi, bevetésre kész legények, leugráltunk a nyikorgó rozsdahalmazról és olthatnékunk támadt. Csak nem tudtuk ki kivel van, mi mire jó a kocsiban. Egy fasza díszlépést ugyan kivághattunk volna, de éreztük, hogy az összesereglett és pánikrohamokkal küszködő helybéliek ezt nem értékelnék. Míg az altisztek elrohantak jelentgetni az időközben a helyszínre érkező tiszteknek, kiterítettünk néhány tömlőt, találomra kettőt összekötöttünk, felszereltük egyik végét a kompresszorra, a másik végét a tűzre irányítottuk, és hadd szóljon. A nagynyomású vízsugár a szivány színeiben pompázott ahogy elegánsan átívelt a lángok fölött és túloldalt leterítette a fél vezérkart.

Másnap nem trappolással, hanem elméleti oktatással kezdödőtt a reggel.

@proletair: Vááááááá :)

Még egy sztori a "zsinorbohócok" világából. Sajnos ennek igazságtartalmát nem mertem firtatni, mert bár a főszereplőjét ismertem, a köztünk lévő rendfokozatban, korban és ugrásszámban megnyilvánuló szakadék ebben meggátolt... Szolnok, éjszakai ugrás. Ez annyit tesz, hogy setét van, semmi sem látszik. katonák beszállnak a gépbe, leülnek, és csendben rettegnek. Főhősünk, egy aranykoszorús ejtőernyős főtörzszászlós szintén beszáll, amolyan bónuszugrásra, és beül leghátra. ő már nem izgul, sokezer ugrása van, elszenderedik. Nos a kiugrás a gépből így néz ki: feláll a katona, elől keresztben megmarkolja a hevedereit, odalép az ajtóhoz, fej lehajt, elrugaszkodik, és magzatpózt vesz fel, mintha bombát ugrana egy medencébe. Amikor nyílik az ernyő, úgyis kiegyenesedik:). Szóval a gép álmosítóan berreg a sötét légben, de ugrás nincs, valami gebasz miatt. Főhősünk már szuszogva alszik hátul. A gépnek végül le kell szállnia, a katonák szépen kimásznak a gépből. Az ugratás vezetőnek ekkor tűnik fel a szortyogó főtörzs. Odalép hozzá (a rotor még jár, kint sötét van) és kiabálva ébreszti, hogy mivanmá, üresagép, eriggyámá kifeléfele!!! Szegény szalad előre, ott az ajtó, fej lehajt, szépen elrugaszkodik, magzatpóz felvesz... és 1 másodperc múlva földet ér. Nagy trauma lehetett, főleg hogy az ugratás vezető nagy cimborája volt. De ez már legendává vált.

@proletair:

Qrvanagy sztori, köszi :-)))

@tiboru:
köszi:)
nekem is jól esik olvasni a hasonlókat:) meg jól esett felidézni

@proletair: Akkor vagy gilisztás vagy növésben van a Dán Dognak aposztrofált Német Dog! :-)))

OFF

Chico meghalt, lelőtték.

Nyugodjék békében

ON

Csak két sztori a rengeteg közül. Mindkettőnek főhőse a hiradó zászlóaljunk technikai főnöke kőagy őrnagyi rendfokozatban.

A szombat délelőtt a technika, (pölö Csé) karbantartásával, sikálásával és a zpk. épület takarításával telt. Öreg katona lévén én vittem az épületbe a kopaszokat egy kis sika mikára. Miközben folyt a takarítás, én a gondosan elkészített, felcsavart centimmel szórakoztam. Nagyon belefeledkezhettem a tartalmas szórakozásba mert nem vettem észre a mögém kommandózó, mindenki által imádott őrnagyunkat. Szakaszvezető elvtárs!!! Összerezzentem! Mondja meg nekem őszintén, hogy az önök által készített centibe hogyan tették bele a rugót? Nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek Ekkora tudálékosság láttán! De gyorsan összeszedtem magam és gondosan elmagyaráztam a technológiai részleteket, amivel őszintén meg volt elégedve. (Amúgy nálunk tűzzel vassal üldözték azt az öreget, akinél a centit meglátták. Azonnali elkobzás és minimum fenyítés járt érte.)

A másik történet: Téli hidegindítási gyakorlatot találtak ki nekünk a telephelyünkön. A technikát ki kellett tolni a fedett rész alól, majd kurblival "olajtörést" kellett végezni. Át kellett párszor forgatni a főtengelyt. Ezt követően karter alá helyezett tepsibe gyulékony folyadékot kellett önteni és meggyújtani. Ez kellően felmelegítette a dermedt olajat. Poroltók késznlétben és jött a vezérkar. Amikor a ZIL 131-sem elé értek, nem csak a motor melegedett fel, hanem az összes elektromos vezeték is nagy lánggal égni kezdett. Nosza elő a poroltót. Ráütök... semmi. Elő a halonoltót... semmi. Hát persze! Ezzel hűtöttük tavaly nyáron gyakorlaton a piát! :-))) Nagy nehezen két vödör vízzel el lett oltva a kissé nagyra sikeredett tűz. Az alaphangulat kezdett alakulni. Őrnagyunk arcát nemcsak a hideg csípte pirosra, mert picit ordítani kezdett és a mérgelődés miatt teljesen elveszítette az önkontrollját. Az egyik teherautóra volt kötve egy egytengelyes bazi nagy aggregátor. Kérdi, miért nem üzemel? Válasz, jelentem nehezen indul. Ordítva közli: akkor tolják be... Azt hittük ezt már nem lehet fokozni... Tévedtünk! Szemrevételezi a lánctalpas parancsnoki BTR-t. A BTR-nek nem jár a motorja. Kérdi a vezetőjét: olajtörést végeztek a motoron? A válasz elfolytott röhögéssel kezdődött: jelentem nem lehet olajtörést végezni mert nincsen luk! Akkor fúrjanak rá lukat, vagy mennek futira! Mindezt a legkomolyabban gondolta. A többi törzstiszt alig tudta lecsillapítani majd elvonszolni technikás társukat az akkor már dübörgő, kollektív röhögésünk közepette.

@Titus Pullo Urbino:

Pedig egyik titkos vágyam az volt, hogy a kommentezőink között üdvözölhetem.

RIP, akármi/akárki is volt a háttérben...

én 94-ben vonultam, egy olyan helyre, ahol a századparancsnokom, bizonyos Orsós Sándor zászlós volt, aki nem tudott egy 4 hónapos hegesztőiskolát elvégezni...

ott léttam a közmondás beteljesülését, miszerint addig jár a korsó a kútra...

történt, hogy rászállt az egyik, amúgy nagyon jó fej srácra, akinek hetente állandó kilépője volt valami csók miatt egy nap, hogy suliba menjen, és mindenért baszogatta, szívatta, igaz, a srác nem volt mintakatona, de nem is jaszkarizott a csókjával

a srác tűrte egy darabig, de betelt a pohár, és elmondta az apjának.....aki történetesen éppen akkor valamelyik titkosszolgálat regionális főnökeként szolgált arrafelé, és intézkedett

onnantól, amíg leszereltünk, Orsós zászlósnak nem volt szabad hétvégéje, mert vagy szombat, vagy vasárnap mindig szolgálatban volt...a végén tudta csak meg az okát, csak annyit értett meg azonnal, hogy azt a srácot ne baszogassa többet, ha jót akar

@tiboru: Nem értem ezt az egészet...! Egy könyvét olvastam, aminek a borítóján sisakban van lefényképezve.
Béke poraira!

Orsós Sanyi bácsi több igen jó tulajdonsággal is bírt

Utálta a pestieket, utálta az értelmiséget cuzámmen(akinek szakmája volt, az idetartozott), valamint 3 szótag volt az általa megjegyezhető és kimondható leghosszabb szó

engem azért lehúzott kimaradásról, mert kiderült, hogy pesti vagyok és érettségizett

máskor azért, mert kiderült, hogy beszélek angolul, és nem tudtam neki lefordítani valami haditechnikai baromságot, amit magyarul sem értettem, és ezért meggyőződött róla, hogy nem beszélek angolul

az egyik srác akkor éppen valami dzsúdókaratét űzött, és csinált egy kis házioltárt, benne némi sárga fickóról készült képekkel

ezt meglátta főnökünk, és megérdezte, hogy"ez a te tisztelőd?"
rutintalan 19 éves voltam, és kijavítottam, hogy nem, ezt az ő által tisztelt alapító tag

erre fagyos nézés, fensőbbségtudat, majd kinyilatkoztatás, hogy tisztelendőket nem lehet a szekrényben tartani...

@master sergeant:

Hm, van nekem erről egy rövidke kis konspirációs teóriám, de túl rázós ahhoz, hogy megírjam...

Vagy... a fene se tudja; majd meglátjuk.

@Spiritmonger:

"tisztelendőket nem lehet a szekrényben tartani"

:-))

Két sztori:

Nem voltam katona (csak majdnem), de sorozásig eljutottam, többször is. Első sorozáson, Szolnokon még a középiskola 5. osztályát járva (technikusi évfolyam a fősüli előtt) lazán végig mentem, alkalmasnak találtattam (csodálkoztam is, hogy milyen hadsereg az, amelyik engem a soraiba alkalmasnak talál, mi több szüksége van rám?) ott hívták fel a figyelmemet, hogy nemártana halasztási kérelmet és egy iskolalátogatásit beadnom, mert ha nagyon akarnának, máris vihetnének.

Ezután jöttek sorban a halasztási kérelmek, főiskola, egyetem miatt, majd jött az első munkahely, nagyon ragaszkodtunk egymáshoz (lelkes pályakezdőként fele akkora fizetésért dolgoztam többet, mint egy öreg szaki, persze, hogy megérte nekik, de ez más történet) újabb sorozáson, Debrecenben (megint alkalmas) újabb halasztási kérelem beadása, el is fogadták, kaptam 2 év haladékot. Nyugodtan voltam, úgy tudtam, a sorozás 1 évig érvényes, a ha be akarnak hívni, ismét sorozni kell. Nagyot tévedtem, ugyanis a 2 év leteltével kapom szépen a papírt, egy szép novemberi napon jelenjek meg Szabadszálláson, kellemes 6 hónapos katonai szolgálat megkezdése céljából. Na azt a futkosást, amit akkor levágtam! Kiderült, hogy a sorozás már nem csak 1 évre érvényes, és a kiadott behívót nagyon-nagyon nehéz visszacsinálni. Bevallom férfiasan, semmi kedvem nem volt katonásdit játszani, szaladtam én fűhöz-fához tán még a fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pálhoz is; friss házasan, gyerek tervekkel, új munkahellyel (itt már jól fizettek) nem sok jó nézett ki. Lényeg, hogy az időközben szerzett (sajnos tényleg) magas vérnyomásom miatt kérelmemre új sorozásra utasítottak, melyen már "C" minősítést kaptam, és ezzel kihúztam a sorkatonaság eltörléséig. Ezúton kérek elnézést azoktól, akik alakulatából pont én hiányoztam Szabadszállásról, 2002. novemberében, de azt hiszem így jártam jobban.


Másik sztori unokatestvéremmel esett meg a 90-es évek közepe táján, Szolnokon, ejtőernyős század.
Már öreg katonáknak számítottak, de azért annyira nem, hogy a civil ruha legálisan bent lehessen náluk, pláne nem abban flangálni a laktanyában.

Az újonc avatás után azonban kihasználva az eskütételre érkezett nagyszámú civil fedezetét, úgy gondolták, feltűnés mentesen ki tudnak jönni (talán eltávozásra?) a civil ruhában is. Azzal nem számoltak, hogy a városi TV kamerája, melyet a jobb rálátás miatt a kapunál lévő épület (őrház?) tetején helyeztek el, és szép vágóképek felvétele miatt oda-vissza pásztázza a tömeget, őket is megörökíti, sorban egymás után, farmer+póló+napszemüveg, katonásnak cseppet sem mondható kombinációjában. A pech széria itt nem ért véget, ugyanis adásba kerültek, mi több, a parancsnokuk is látta az adást, természetesen megdöbbenve ismerte fel a katonáit, a laktanya területén, civil ruhában. A két hét laktanyafogság állítólag nagyon is enyhe bünti volt.

proletair 2009.04.17. 10:53:01
valami valóságalapja lehet, én ezt a sztorit 83-ban hallottam a szakaszparancsnokomtól :)

@tiboru: kedves Tiboru, ne habozz megírni! Most néztem meg az M1 archívumban az Eduardo-ról szóló Kepes filmet, és meglehetősen felkavaró élmény volt. Egy nagyszívű, joviális figurának tűnt ez alapján Rózsa-Flores. Mi a jó francot keresett ott abban a santa-cruzi szállodában? Mindenesetre talán mondhatjuk, hogy hazament meghalni. Nyugodjék békében.

@spájdernecc:
ez a történet valami emlékkönyvben is megjelent, rendesen nevesítve az érintetteket... De a könyv nagyon tré módon volt szerkesztve.

@tiboru: írd meg a konteo blogban, sok moszad utalás is legyen benne, ha lehet kérni.

@tiboru: Rózsa-Flores személyisége és munkássága meglehetősen megosztotta a közvéleményt... meg az eszmeisége is elég zavaros - konteót neki!

@MTi: nagy kavalkád volt a fejében, ez biztos, viszont harcolt a szerbek ellen, amikor nagy volt a baj. Ezért tiszteltem Őt. Szentlászló és Kórógy lakói sokat köszönhettek nekik. Talán még az életüket is. Ja, és ezt tette úgy, hogy nem is volt magyar vér benne, csak magyar lélek. Damjanich-hoz hasonlított ebben, meg abban is, hogy Őt is kivégezték, bár Damjanichot nem álmában.

FMH - Eduardo Rózsa Flores lehet az egyik bolíviában meggyilkolt magyar merénylő. Lapunk hasábjain korábban többször is találkozhattak Rózsa Flores nevével, aki a délszláv háborúról, majd az azt követő Albániai eseményekről lapunk hasábjain tudósított.
Vége.

@tiboru: Szerintem írjad le a gondolataidat. Remélem maradt annyi demokrácia kis hazánkban, hogy nem feszítenek keresztre miatta! Ha lenne ilyen csak szólj és "bevédelek"! :-)

@Titus Pullo Urbino: Annyi szörnyűség után nem is csodálom, hogy bekattant (hatott). Pl: egynémely vietnámi veterán...

@Titus Pullo Urbino: Hát..., azért Damjanich ízzig-vérig katona volt: egyenes gerincű, jellemes EMBER!
Florest nem tartom katonának, inkább kalandornak. Az általam olvasott írásiban sokszor önmagát cáfolta - álláspontját sokszor, olykor 180 fokban megfordulva módosította. Hogy valójában ki/kik mozgatták-pénzelték, számomra rejtély...
Ezért mondom: konteót neki!!

@MTi: ebben a kettő dologban hasonlítottak: magyar ügyért harcolni és kivégeztetni. Más közös nem volt bennük, de nekem elég e kettő is. Ne konteót írjatok neki, itt lenne a helye a posztnak.

Csak18 éven felülieknek!
www.indavideo.hu/video/Magyar_aldozat_Boliviaban

Ne haragudjatok, de nem értem az utalásokat...
Vki el tudná kicsit bővebben magyarázni ki is volt ő és miért lőtték le?

Nagyon jó sztorik, én még nem voltam katona de már nem is leszek:)

@Iovianus: Most mindenhol olvashatsz róla.Keress a nevére:Eduardo Rózsa Flores.

OFF

Furcsa az a video nagyon...

A harom halottbol az egyik teljesen tisztan a mellebe kapta a rovid sorozatot. Szepen, egymas mellett ul a harom bemeneti nyilas, azaz eleg kozelrol lottek ra, es nemigen mozgott kozben - pl. kiment ajtot nyitni...

A masik kettonek - Flores-nek is - szabalyosan szetteptek a hatat a becsapodasok... mint amikor valakit menekules kozben hatba lonek.

Amellett a lakas is elegge epnek tunik, mar ami latszik belole. Summa: nekem budos ez, nem is kicsit, hogy nem egeszen ugy lehetett ez a dolog, ahogy a boliviai rendorseg allitja.

Még kopasz voltam, szívattak, tűrtem, nem volt veszélyes, még a cselló is elment, mert ott mindig találkoztam K. cimborámmal, aki komoly művész volt bevonulás előtt. Bevonulás után viszont mikor kiderült, hogy "kőfaragó és balettművész" bérlete lett a konyhaszolgálatra. Szóval kopaszkodtam, és próbáltam láthatatlanná válni. Lében und lében lásszen (nyakig ).Működött is a dolog, de egy vakparaszt gumi agya elborult, ahogy jogosult lett a reménybeli centijére. Na onnantól lövöldözött a jólélek, akárhányszor meglátott, de persze az sem az ő sportja volt, én meg nem voltam nagy bunyós hogy a szívemre vegyem. Aztán beütött e menkű. Örségből pakoltunk le, fegyverszoba előtt sor, én mint kopasz a végén, és valamin nagyon méláztam. Ami magamhoz térített, az egy útjára bocsátott centi, ahogy a szememhez vágódik. Ránéztem az elhaladóra, lekaptam az oldaltáskát ( 5 AMD tár betöltve skulóval ) megsuhintottam, közben üvöltöttem : Ny... a q... anyád !! Az a hangra megfordult, és esküszöm, azóta hiszem, hogy egy történetet az ember úgy is nézhet mintha lassítva látná. Láttam a meglepett, majd torzuló arcot, ahogy a khaki kaki elhagyja a kezemet és nyílegyensen zúg a tahó feje felé. A súlyos csomag csak száguldott, majd kb 5 cm-re a fejétől megakadt, és leesett a földre. A vállszíj ( vállvászon :) ) ugyanis beleakadt a kézfejembe, és megállította a röppályát. A jóember megmervedett, falfehér lett, és nem birt másfelé nézni. Mit mondjak, nekem is elkezdett remegni a lábam ( eljutott a hirtelen agyamig, hogyha eltalálom a "kisportolt cingárt ", az agybaj az tuti ), úgyhogy gyorsan ladatam a cuccost, és benyomultam a szobába. Bár a történet idején nem voltak sokan a folyosón, fél órán belül igen sok barátom lett, vagy csak megveregették a vállamat. Még öreg ráják is vigyorogva ugrattak. Onnatól valahogy nem volt több szivatás. Ki tudja miért ?

Amit nagyon magas fokon műveltünk, az a laktanya elhagyása hivatalos célból. Hogy ez mi volt ? A sport természetesen. Hadseregbajnokság ? Naná ! Milyen sportág ? Nem mindegy ? Ja, de ! Szóval ,úsztunk Szegeden , háromtusáztunk valahol Balasagyarmat környékén , és labdadarúgtunk ahová csak el lehetett menni. A legjobb mégis az volt amiből balszerencsémre kimaradtam. A zászlós főnökömre rájött a leltározhatnék, és lehúzott az induló csapatból. Pedig hogy indult :) Hadseregbajnokság a Mátrában, Síelés :) persze ugrottunk, persze fel is írtak ötünket. Este a kantinban olyanok voltunk, mint a kabarébeli vonósnégyes. Mindenki azt hitte, hogy a másik tud síelni és majd gyorsan elsajátítja a tudnivalókat a helyszínen ( Róka azt motyogta, hogy ebben van a fünfkomanájn? ). Nos a többit az elbeszélésükből tudom . Már a felcsatolás is komoly fejtörést okozott a csapatnak, ráadásul a kísérőnek küldött törzszászlós már reggel 8-kor tajt volt, és csak vigyorgott a szenvedésükön. Na valahogy rágyógyították a lécet a lábra, elbotorkáltak a lejtő tetejére és beszartak. Viszont nem volt visszaút, a törzszászlós lökte meg őket egyenként. Azt modják , olyan szabályos egyeneseket azóta sem látott a domboldal. Az első egyenes vége még csak valami rekettyés volt, a másodiké már a lejtő végén túl a helybéli kántor disznóólja, a harmadik a lejtő alján álló Csepel alatt tűnt el, a negyediknek pedig nem látták a végét, csak azt hogy egy ritkásnál eltűnik az erdőben.
A törzszászlós annyira röhögött, hogy ott helyben összepisálta magát ( ezt ő maga mesélte, amikor a fenti jelenetet érzékelni akarta ). Szóval szép lehetett és én életem végéig sajnálni fogom, hogy kimaradtam belőle.

Haver mesélte, a történet nem vidám:

Keleti hatérszél, vmikor 90-es évek elején, határvadász kiképzés.

Gyakorolják nagyban a riadót. Elkészülni, ruha, bakancs, puska miegymás, felpattanni a gépjárműre és várni.

Az egyik ilyen riadó alkalmával a korábbiakkal ellentétben megkapják az éleslőszert. Gondolták újabb riadófelkészítési gyakorlat. Bőg a motor, teljes készültségben x kocsinyi határvadász a laktanyában, de jókedvűen ülnek a platókon. Az elöljárók az addigi ordibálás helyett viszont szokatlanul visszafogottak.
Egyszercsak elindul néhány srác a teherautókhoz és a raktárból feldob lőszerrel együtt néhány RPG-t és az idegességtől/félelemtől(?) görcsbe rándult arccal rájuk néz. A teherautón mindenki halottfehér lett...

10 p múlva a riadót lefújták.

Egy évvel később egy akkor is határőr haver társaságában hármasban sörözés egy helyi intézmény pultjánál. A szokásos egyenruhás sztorik a részükről, majd a haver már civilként meséli a fenti esetet.

A társaság továbbra is egyenruhás tagja hozzáteszi az övét: telefont kaptunk, h ekkor és ekkor x teherautó fog a határ felé tartani, sorompó fel és leszünk szivesek beengedni őket. Ez a kitűzött nap előtt x alkalommal ismétlődik. Adott napon a teherautók érkezése előtt ismét telefonálnak. Riasztottuk a határvadászokat, azaz titeket.
Erre a telefonáló hang választékos modorban elkezdte sorolni a parancsnok gyerekeinek a nevét és az ő osztálytársaik nevét, az iskola címét… stb.

Egy óra múlva a teherautók akadálytalanul begördültek a MK szuverén területére.

Volt egy jóindulatú, de butácska őrmesterünk. Jó ideje utasítgatta már az egyik srácot, hogy nyiratkozzon meg, aki mindig mintaszerű 'Értettem, őrmester elvtárs!' harsogással válaszolt és nem nyiratkozott meg.

Végül óriási pedagógiai ötlete támadt az őrmesternek: Majd együtt beülnek a laktanya fodrászához! Így is lett.

A srác valamilyen ürüggyel egy óvatlan pillanatban elillant, őrmester elvtársat pedig szép kopaszra nyírták...

Hullafotós:
Kiknek a teherautoi gordultek be es hova ? Mi itt a lenyeg ? En nem ertem. Koszi

A sápadságról nekem is előtörnek az emlékek.89'decemberében/romániai forradalom/,a halasi HÖR laktanyában sem volt senki pirospozsgás,mikor menni kellet örsmegerősítésre a román határ szakaszra....

BJKMF, nem saját, egy KBH-s tiszt mesélte az egyik spéci harcászat órán ...

eljöve a nagy fordulat, változott nemcsak a fő csapásirány, hanem a stílus is. ennek kapcsán egy megfigyelt személy pecójából le kell szerelni a technikát. semmi gond, rutinfeladat ...
a célszemély elhagyja az ojjektumot, az operatív csoport a kötelező kivárás után rámozdul az ajtóra. ajtó nyílik, hosszú, fehér szőrű macska, mintha nagy nyomással támasztották volna az ajtóhoz, kilő a novemberi latyakba. a technika leszerelése csukott szemmel is ment nekik percek alatt, de amíg megfogták, megfürdették és megszárították a macskát, arra rá ment egy kis idő ...
***
HTK ... Hová Tette Katona? vagy Hirtelen Támadt Kiadás ;)
***
szerintem UL, de azért elmondom, mert szerintem jó ... szóval úgy hallottam valakitől, akinek az ismerőse ... stb
állítólag a szentkirályszabadjai helikopteresek valami gyakorlat közben sikeresen felgombolyítottak a félszárnyakra, meg a fegyverzetfüggesztményekre némi nagyfeszültségű vezetéket úgy, hogy csak leszállás után vették észre. a helyi lapban címlapon, hogy színesfém tolvajok feszültség alatt lévő vezetéket loptak el, a rendőrség nyomoz, stb, a hirdetési rovatban meg 300 méter drótkötél eladó, érdeklődni a laktanyában ...

menetgyakorlaton voltunk szolnokon, amíg ott voltam 4 hónapot, amikor meghallottam az ismert fizika és földrajz határainak meghaladását

tsz őrmesterünk jelentette ki a tájékozódás során, hogy a következő ellenőrzési pont az légvonalban 4 km, de ha a vezeték alatt megyünk, akkor csak 3...

@Spiritmonger: Erről ez a vicc jut eszembe:

Újra kell rajzolni Európa összes térképét. Tudósaink ugyanis megállapították, hogy Magyarország a csodával határos!

hi!

iskola, középiskola, főiskola: szépen elvégeztem mindet, közben ugyan voltam sorozáson, de azt mondták, hogy ha vége a fősulimnak, megkeresnek

janban végzek, erre februárban jön a papír, hogy márciusban vonuljak be -valahogy meglepett a dolog...

no mindegy: Tapolca kiképzés, HMVHely a móka, kacagás
kérdezik: érettségije van? -diplomám is...
nem, érettségije van? (bakker, van aki diplomát szerzett érettségi nélkül?) igen, van!
akkor irnok -köszönöm

32 emberből 3an voltunk érettségizettek, ebből ketten diplomások (a java 18 körüli fiatal volt, páran voltunk idősebbek)

a szép: a másik diplomás srác villamosmérnök volt (miért nem maradt a BME-n???), mi lett belőle?
akkumlátortöltő...

másik: kollégista voltam korábban, soha nem zavart, hogy nem engedtek ki azonnal - de azokat a fiatalokat, akiket akkor szakítottak el először anyutol, asszonytol, no már az első éjjel úgy nyögtek, mintha hetek óta nem láttak volna nőt... :-)))

hála a fehérkönyvnek (sorkatonai kiskönyv) 10%ért utaztam mindenhova: Veszprémet és a Balatont 500 Ft-ból jártam meg (no EZT konkrétan visszasírom)

a szerelők között voltam (logisztika), az egyik cimbora adta ki a papírt, hogy ki mehetnek a városba, de az épületében saját zuhanyzó, tv volt, ami miatt néha 20an szorongtunk ott...

@gabor2:
félreérthető voltam. a havernak ez volt a legrémisztőbb szolgálati sztorija - ezt elfelejtettem hozzáírni.

Az autók pedig velószínűleg nem az Ukrán Szeretetszolgálat gépjárművei voltak.

@Spiritmonger: nem akarom a katonaság tudományosságát kritizálni, de nagyjából ugyan ez a mondás elhangzott anekdótaként sopronban az egyetemen, megfelelő változatban:
Ha két pont között a legrövidebb út légvonalban van, de az erdész tud egy rövidebbet az erdőn keresztül. :)

@gatsy: és a legrövidebb út a legénységi zuhanyzóba egy másik út a magánzuhanyzóba...
(mert hogy inkább ott mosakodtunk, mint tucatmagunk a közösben...)

Szolgalatvezeto a BJKMF-en delutani eligazitason.

- A maguk feladata, hogy tea legyen a reggelizo asztalon! Ertik? Tudjak mi az? Betuzzem?
T-E-J-A.

Egyebkent a ficko baromi jo festo.

@ScoTTThun:
ööö... céloztál valamire az utolsó mondattal?

Egy haverom esküszik rá,hogy a határőrségnél rejtvénybe beirta egy gyerek,négybetűs frissitő ital:teja:)
Ugyanennek a srácnak az egyik katona bevallotta egy romantikus szolgálat közben,kettesben,hogy a fiúkat szereti.
Erre analóg,mikor telephelyügyeletben egy másik kopasz srác felhajtotta a takarót és odaszólt:Gyere,bújj be a takaróm alá.
Javallottam neki én is ,hová bújjon.De vaklárma volt,a gyerek amúgy bősz bajnoka volt a khmm....vulváknak:)

@proletair:
Velem szemben uldogel egy ember, aki tudja, mirol beszel. Uzenete:


1., Soderes szivatas:
Aki akkora baromsagot ir, hogy 5 nagy lapat sodert belelapatolnak az ejtoernyobe, az meg kocsmaban sem talalkozott olyannal, aki ugrott mar. Sikport egyebkent viccbol valoban szoktunk betenni...

2., Ejszakai ugras-sztori:
Az ugro neve M. Jozsef zaszlos volt, az ugras nappali volt es M. az ajto mellett az elso helyen ult.


Udv!

Trau

Ezennel lezárom a kommenteket; a témához illő hozzászólásokat és az új történeteket ide várjuk:

milstory.blog.hu/

illetve a bloggazda emiljére:

tiboru013[at]gmail[pont]com