Az első részben megismerkedtünk azzal az – egyhangúnak korántsem mondható – életpályával, melynek lokális végpontján, 1962 januárjában ott áll hősünk, Kamal Amin Saabet, Argentínából hazatelepült szír üzletember bőrében és fürkésző tekintetét Damaszkuszra veti.
Innen folytatjuk tehát Elijahu Kohen történetét – s hogy lesz-e harmadik rész, az csak a poszt írása közben fog eldőlni… bizony-bizony…
A posztot - teljes terjedelmében - ide kattintva olvashatod!
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.04.24. 15:18:02
Nebameg 2009.04.24. 15:24:14
garizim 2009.04.24. 15:34:24
Nagyon jó lett az írás.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.24. 15:49:59
És egy mai rövidhír, a témához kapcsolódva:
kitekinto.hu/iszlam/2009/04/24/ujabb_reszletek_a_kemhalozatrol/
Csak tudnám, miért kell az internet korában hűtőszekrényben tárolni a fényképeket és személyesen átadni ezeket az összekötőnek...
Ez az Al-Alam tábornok elég egyszerű csávó lehet.
pobeda 2009.04.24. 16:15:18
Lucius Flavius Arrianus 2009.04.24. 16:44:50
A Genezáreti-tavon és környékén 48-tól folyamatosak voltak az incidensek. Kedves barátom, Csomós Róbert megírta ezirányú élményeit A limanovai csata hiteles története (Árgus, Budapest, 2004.) és a Tűzparancs Jeruzsálemben (Árgus, Budapest, 2002.) című könyveiben, utóbbiban érdekes képeket találhattok a Golani-dandár mindennapjairól.
(Robi amúgy nagy "arc". Ha - folytatólagosan, több országon ill. földrészen keresztül, dühöngő férjektől üldöztetvén - nem k...vázza el mindig minden pénzét, ma már multimilliomos volna; így csupán Golani-veterán, és részt vett - búvárként - néhány olyan katonai műveletben is, ami nem került az újságok címlapjára sem akkor, sem azóta.)
on
Gratulálok tiboru, ez megint olyan... olyan tiborus volt, nagyon élveztem :-)
MTi 2009.04.24. 16:53:05
MTi 2009.04.24. 17:25:32
"...a Genezáreti tavon halászó izraeli hajókra.." és a békésen halászó hajók visszalőttek - akárcsak a kínai-szovjet határon békésen szántogató traktorok :-)
Bashar 2009.04.24. 17:38:10
tiboru: gratula, ismét egy jó cikk
Empty 2009.04.24. 17:53:47
Eli Cohen tried and executed as Israeli spy in 1965.
www.youtube.com/watch?v=DkS2gMWh8-Y
Dmarci 2009.04.24. 18:11:48
1. k*rva jó lett
2. elkezdtétek az izraeli haderő történetét, de sehol a folytatás
3. a képen szereplő erődben én is voltam (ez a harmadik talán nem olyan fontos)
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.04.24. 18:21:04
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.24. 18:38:47
1.) Köszönöm!
2.) Hát, vendégposzt lévén csak korlátozott felelősséget tudunk csak vállalni :-), de úgy tudom, készül...
3.) Nekem nagyon bejött, főleg a szintén látogatható föld alatti folyosórendszer; amúgy meg nem messze ettől a helytől van egy kávézó, amit úgy hívnak, hogy Coffee Annan, és egy kibuc, ahol a westernkocsmaszerű éttermükben kiváló marhasztéket és még kiválóbb helyi érdekű vörösbort fogyasztottam :-)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.24. 18:55:36
Jó fej lehet a cimborád; reméljük, állandó olvasónk :-)
proletair · http://lemil.blog.hu 2009.04.24. 19:03:34
Tiboru, gratulálok, folyamatosan lekötött, (bár én hepiendre számítottam:)) a képek beszerkesztéséért külön piros pont:)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.24. 19:11:22
A hepiend csak a fizetős szolgáltatáson keresztül érhető el.
proletair · http://lemil.blog.hu 2009.04.24. 19:15:41
:)
Lucius Flavius Arrianus 2009.04.24. 19:36:43
A történet, khm, szépséghibája az, hogy a novellában (Horgászkaland; A limanovai csata hiteles története, Árgus, Budapest, 2004.) Robi - természetesen! - gilisztával és kenyérgombóccal horgászik, semmi esetre sem olyan sportszerűtlen eszközökkel, mint - teszemazt - a kézigránát vagy a dinamit. Még a gondolat is, khm...
Amúgy olvassa a lemilt :-))
garizim 2009.04.24. 20:47:46
MTi 2009.04.24. 20:58:11
MTi 2009.04.24. 21:17:09
csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2009.04.24. 22:10:38
Én is kerestem, de sajnos nem találtam sehol...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.24. 22:54:53
Bevallom, ennek nem néztem utána. Feltételezem mindent megkapott post mortem, amit a Genezis óta zsidó embernek egy zsidó közösség odaítélhet.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.04.24. 23:22:00
Az álmoskönyv is azt mondja, hogy nem jó műveleti területen lebukni. Ha már le kell bukni, sokkal jobb 50 évvel a történtek után, valami kényelmes hintaszékből olvasni a CNN feliratai közt, hogy mondjuk "Azonosították Mélytorkot"
Empty 2009.04.25. 00:33:37
Titus Pullo Urbino 2009.04.25. 07:56:31
Titus Pullo Urbino 2009.04.25. 07:58:16
mr nemo 2009.04.25. 08:07:06
borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2009.04.25. 08:47:11
Bevet formula a zsidóknál:
Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe(Thé Náfsó Crurá Bicror Háchájim).
MTi 2009.04.25. 09:58:31
Markgraf · http://www.legiobrigetio.com 2009.04.25. 10:06:03
Lucius Flavius Arrianus 2009.04.25. 10:09:26
epa.oszk.hu/00800/00804/00383/56393.html
Egészen jó történeti átekintés.
neménvagyok 2009.04.25. 10:30:32
Tiboru, nagyon jó sztorikat hozol, és élvezetesen adod elő.
Ez a faültetés dolog ütött.
Ki lesz a következő?
:o)
Tehéntőgy 2009.04.25. 10:40:42
Mti: Tomoren a baaszizmus: "Szabaditsuk fel-es egyesitsuk az arab vilagot-ugy hogy kozben nyugatosan modernizalodunk- es az imamok nem pofaznak a kelletenel tobbet az eletunkbe, az arab monarchak lehetoleg meg annyit sem - hanem rendes egyenruhas uriemberek vezetnek minket a szebb jovo fele." A "meg kell semmisiteni Izrael allamot" tema csak kesobb jott hozza, dehat ez az arab politikaban olyan volt, mint az idosebb Catonal a "Ceterum censeo Carthaginem esse delendam".
Bozótnéger · http://vadonszava.blog.hu 2009.04.25. 11:09:50
Az a kérdés merül fel bennem, hogy manapság vajon könnyebb vagy nehezebb dolga van egy hírszerzőnek a fejlettebb technológia miatt? Mert pl interneten üzenve valószínűleg jóval nehezebb lebukni, mint rádión. Másfelől egy ember beazonosításához is több lehetőség van talán.
Más:
Had ajánljam itt egy jóbarátom cikkét a ma kerek 94 évvel ezelőtt lezajlott Gallipoli partraszállás és erről szóló film kapcsán.
monty.blog.hu/2009/04/25/film_gallipoli
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.04.25. 12:30:51
Amúgy remek két cikk volt ez, köszönjük!
Lafite 2009.04.25. 13:55:32
Valóban köszönet a "friss hangszerelésű", és jól szerkesztett, fordulatosan előadott írásért. Aki már valami hasonlót írt, vagy szerkesztett, az pontosan tudja, hogy mennyi munka fekszik egy ilyen történetben.
Csupán egyetlen érdekesség még Cohen tevékenységéről:ő volt az első, aki Tel-Aviv figyelmét felhívta egy újonnan megalakult palesztin különleges fegyveres osztagra, amely később az El-Fata'h elnevezést kapta, s amelynek első vezetője Ahmed Sveidani, a szír katonai titkosszolgálat vezetőke lett. A csoport első feladata az volt, hogy rongálja meg a Genezareth-tó mentén fekvő öntözőcsatornákat és pumpaállomásokat.
Viszonzásképpen, talán találsz valami kellő felhasználást, én is küldök egy-két érdekes történetet sorozatodhoz.
A II/112.-es referatúra
A legendás izraeli titkosszolgálat a Moszad a rejtélyes II/112-es ügyosztály létezésének köszönhette megalakulását. A II/112-es ügyosztály története pedig a palesztinai zsidóság és az SD – vagyis a Heydrich SS birodalmi vezető által irányított német állambiztonsági szolgálat – csaknem két évig tartó együttműködéséről szól, amely még ma is Izrael állam és az európai zsidóság megmentéséért folytatott harc egyik „legfehérebb”, legkevésbé feltárt foltját jelenti.
1935 tavaszán Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer parancsára megalakult az SD berlini főhadiszállásán a német zsidóság sorsát intézni hivatott intézmény, a „zsidó-referatúra”. Hivatalos nevén: az SD II/112-es ügyosztálya.
Feladatát a következőkben határozták meg: „a német zsidókérdés végleges megoldásának elősegítése a kivándorlás eszközével”. A referatúra arra is felhatalmazást kapott, hogy feladatának teljesítése érdekében igénybe vehessen minden lehetséges propagandaeszközt.
Az SS hivatalos orgánuma, a Das schwarze Korps a következőket közölte 1935. május 15-i számában: „Nincs már messze az az idő, amikor Palesztina újra magához ölelheti ezer éve elvesztett gyermekeit. Államunk segítőkészsége és a mi jó kívánságaink kísérjék őket útjukon”.
A referatúra vezetője, von Mildenstein SS alezredes mindent elkövetett, hogy a kitelepítés gyors lebonyolítása érdekében elnyerje a németországi cionista szervezetek anyagi és szervezési támogatását. Ám azzal is tisztában volt, hogy feladatát csak akkor tudja hatékonyan teljesíteni, ha a németországi cionizmus mellett a palesztinai zsidóság segítségét is magáénak tudhatja. Annak legütőképesebb szervezete pedig a palesztinai zsidóság földalatti önvédelmi hadserege, a Haganah volt. A brit politikusok akkori hivatalos megfogalmazásában: a világ legveszélyesebb terrorszervezete.
Ne feledjük, hogy ekkor, 1935–1936-ban már javában dúlt az angolok elleni arab lázadás, illetve az angolok és az arabok kétfrontos harca a palesztinai zsidók ellen.
Az első kapcsolat az SD és a Haganah között egy jeruzsálemi német újságíró, dr. Karl Reichert közvetítésével jött létre. 1937 februárjában a Haganah küldötte, Feivel Polkes, hajdani lengyel zsidó, megérkezett Berlinbe, és lefolytatta az első megbeszélést a II/112-es referatúra képviselőjével, Adolf Eichmannal. A találkozó eredményeképpen – Heydrich személyes beleegyezésével – hamarosan ki is alakult a hivatalos „munkakapcsolat” a két szervezet között.
A birodalmi titkosszolgálat természetesen nem valamiféle „jószolgálati segítségnyújtási szándék” alapján döntött az együttműködés mellett. Az SD nagyon is tudatosan cselekedett; stratégiája négy célt követett.
Elsőként valóban el akarta érni, hogy a német zsidóság elhagyja a III. Birodalom területét; minél gyorsabban, annál jobb. De ez a cél a harmincas évek közepén még csak alárendelt szerepet játszott.
Ennél sokkal fontosabbak voltak a rövid távú célok. Az SD minden eszközzel meg akarta nehezíteni az angolok helyzetét a Közel-Keleten. Ehhez nyújtott kiváló alkalmat a palesztinai illegális bevándorlás támogatása, és a bevándorlók számának fokozott növelése. Ezáltal az SD jelentős angol erőket tudott volna elvonni Egyiptomból, és Palesztina területén lekötni. Lényegében ez volt a németek második célja.
A harmadik célkitűzés szintén az angolok gyengítésére irányult. Az 1930-as évek közepén az angol gyarmatosítók ellen folytatott palesztinai földalatti harc vezető ereje a Hagana volt. Az illegális önvédelmi szervezet – amely széles társadalmi bázisra támaszkodva és a palesztinai zsidóság összérdekeit is figyelembe véve vette fel a harcot az arab fegyveres támadókkal és az angol csapatokkal szemben – a brit birodalom szemében közönséges terrorszervezet volt. Az SD megítélése szerint azonban a Hagana támogatása egyet jelentett a német külpolitika közel-keleti pozícióinak erősítésével.
S végül az SD – ez az aspektus is a megegyezés szerves részét képezte – a Hagana révén olyan mennyiségű és minőségű információk birtokába kívánt jutni az angolok közel-keleti tevékenységéről, amelyek más módon történő megszerzése a németek részéről sokkal több időt, pénzt és energiát kívánt volna.
Az együttműködés tervét mindkét fél elfogadta, majd az egyezséget követően megindult a gyakorlati munka: a kivándorlás előkészítése és a hírszerző információk összegyűjtése.
1937 nyarán a Haganah, a Shai (a Haganah önálló titkosszolgálata) és az amerikai Jewish Agency legfelsőbb vezetői megállapodtak, hogy a palesztinai bevándorlás meggyorsítása és koordinálása érdekében új titkos szervezetet hoznak létre, Moszad Le-alijah Beth néven.
Feladata a közép- és kelet-európai zsidóság kivándorlásának megszervezése, egyben a szállítási és menekülési útvonalak kialakítása, illetve a technikai rendszer szavatolása volt.
Így született meg a Moszad, amely a következő években a zsidóság konspirált ellenállási harcának, fennmaradásának egyik leghatékonyabb csoportjává vált. És amely az 1951-es szervezeti átalakításokig lényegében változatlan struktúrában működött. Aztán ebből az „építményből’ fejlődött ki a mai „Intézet”, amely az izraeli titkosszolgálatok vezető erejévé vált.
Az SD és a Moszad közötti együttműködés bázisát a német Cionista Egyesület központja képezte, amely 1938 nyarán Berlinben, a Meinekestrasse 10. alatt kezdte meg munkáját. A Moszad részéről a palesztin Pino Ginzburg – akinek maga az SD szerezte be a német tartózkodási vízumot –, továbbá az osztrák Moshe Auerbach, a Moszad bécsi irodájának vezetője irányította az akciót. A kialakult kapcsolati rendszer mindenfajta védőernyő nélkül, egyenesen az „oroszlán torkában” működött.
Ginzburg és Auerbach kezdetben értetlenséggel és csodálkozással vette tudomásul, hogy a Cionista Egyesület a német zsidóság köreiben hatásos ellenpropagandát fejtett ki a kivándorlás ellen. Azt mondták: a német zsidóság a német kultúra szellemiségében nevelkedett, immár asszimilált, és így nem kíván az angolok ellen harcolni Palesztinában – a független zsidó állam megalakítása érdekében. Ráadásul a Neville Chamberlain vezette angol kormány meglehetősen arabbarátnak bizonyult, mindenesetre a kivándorolni kész német zsidósággal szemben elutasító volt. Ez ismét csak megrémítette a csapdahelyzetben levő zsidóságot. Olyannyira, hogy a szülőföldjüket szerető német zsidókat még a novemberi „kristályéjszaka” szörnyűségei sem tudták meggyőzni: menniük kell...
A folyamatos belső viták ellenére, ha a vártnál lassabban is, azért megindultak a szervezési munkák. Az SD–Hagana paktum értelmében hetente legalább 400 zsidónak kellett volna elhagynia Németországot Palesztina irányába. A szakadatlan előkészületek ellenére azonban az első csoport csak 1939 márciusában kelhetett útra, a Bécs–Suzak–Korfu–Haifa útvonalon. Azonban ez az angolok figyelmét megtéveszteni szándékozó útvonal túlságosan hosszú időt vett igénybe. A Moszad ezért új lehetőségeket is ki akart próbálni. Az idő sürgetett.
De az SD is gyorsítani akarta a kivándorlás ütemét. Amikor egy ízben Ginzburgnak nehézségei támadtak a szükséges hajókapacitás lekötésével, személyesen Heydrich intézkedett, és utasítására egy német–görög hajótársaság vállalta a kivándorlók elszállítását.
1939 júliusában Heydrich már Himmler (!) személyes hozzájárulását is megszerezte, hogy a Moszad közvetlenül Hamburgból és Brémából indítson egy négy hajóból álló, ezer főt szállító konvojt Palesztinába.
De ez a szándék már csak terv maradt. 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború, és ezzel örökre megszakadt az SD és a Moszad együttműködése. De még így is több mint nyolcezer zsidónak sikerült elhagyni Németországot. A különös akcióhoz valamiképpen közép- és kelet-európai zsidók is csatlakoztak 1939 márciusa és szeptembere között.
A Palmach jutalma
A II. világháború első 20 hónapja tovább bonyolította a Közel-Kelet amúgy is állandóan változó erőviszonyait.
A Szíriában és Libanonban állomásozó - és még az anyaország katonai veresége után is bevethető - francia fegyveres erők átálltak a németbarát Vichy kormány oldalára. A palesztinai arabok - Haj Amin el Husseini, jeruzsálemi főmufti (a legfőbb palesztinai arab vallási vezető) irányítása alatt – viszont úgy érezték: elérkezett a visszavágás pillanata. Törökország, egyelőre még a várakozás álláspontjára helyezkedve, azt latolgatta, hogy csatlakozik a német-olasz szövetséghez. Kairóban az egyiptomi brit nagykövet ugyanakkor kivont pisztollyal kényszerítette Faruk királyt, hogy leváltsa túlságosan Hitler érzelmű miniszterelnökét. Végül 1941. február közepén megérkezett Líbiába Erwin Rommel vezérőrnagy, az észak-afrikai német csapatok új parancsnoka, hogy átvegye a németek afrikai hadjáratának irányítását.
Mindezek alapján az angol hadvezetés elérkezettnek látta az időt, hogy átértékeljék a hivatalos brit kormány és a "terrorista" Haganah között fennálló viszonyt – lévén mindketten ugyanazon a puskaporos hordón ültek.
A megváltozott erőviszonyokról tanúskodott, hogy Rommel afrikai megérkezését követően Londonban rövidesen kapcsolatfelvételre került sor a legnagyobb befolyással rendelkező titkosszolgálat, a Marine Intelligence Service vezetője Sir John Godfrey admirális és a Jewish Agency egyik vezetője Chaim Weizmann között. A megbeszélés tárgya: a SOE és a Haganah közötti együttműködés alapelveinek rögzítése, mindenekelőtt a palesztinai zsidó önkéntes harci alakulatok kiképzési és bevetési irányelveinek egyeztetése.
(A SOE - Special Operations Executive - a németek által megszállt európai területek ellenállását koordináló és támogató brit katonai és titkosszolgálati szervezet elnevezése. Fő feladata a földalatti harc folytatására alkalmas ügynökök kiképzése, a megszállt országok ellenállási mozgalmainak támogatása, a kommunikációs és utánpótlási csatornák kiépítése és üzemeltetése valamint a folyamatos hírszerzés. A SOE által végrehajtott legendás "kommandó" akciók közé tartozik pl. a németek nehézvíz készletének megsemmisítése Norvégiában '42-ben, vagy a Reinhard Heydrich ellen végrehajtott merénylet Prágában ugyancsak '42-ben.)
A megbeszélés eredményeképpen a SOE és Haganah között titkos együttműködés jött létre, amelynek első lépcsőjeként a Haganah 300 fős, kilenc századból álló kommandós egységet hozott létre Plugoth Machaz néven, röviden: Palmach. A Palmach egységek kiképzésére az MI5 és a Haganah több kiképző központot hozott létre, ahol az önkéntesek az ún. "standard" SOE illetve az ezt kiegészítő, speciális hírszerző/felderítő tanfolyamokon vettek részt.
Az angol katonai vezetők a kezdetektől fogva ragaszkodtak ahhoz, hogy a Palmach harcosai és tisztjei nem részesülhetnek kivételes bánásmódban, s mindenkire egyformán vonatkoznak a katonai rendszabályok, valamint a konspiratív munka törvényei. Azaz mégis létezett két kivétel. Az első kivétel az volt, hogy senki sem ismerhette a Palmach harcosok eredeti nevét, mindenki csak fedőnévén szerepelt az angolok nyilvántartásaiban. (Ez a későbbiekben jelentős előnyt jelentett a Haganah számára.) A második kivételt a Palmach "jutalmának" is nevezhetjük: a Palmach tagjai - saját kérésükre - mindenki mást megelőzve, elsőként indulhattak bevetésre, hogy a gázkamrák helyett a csatamezőkön haljanak hősi halált.
A Palmach feladatkörébe tartozott pl. egy különleges kihallgató-részleg működtetése az afrikai angol hadifogoly táborokban (fedőnéven bejuttatott Palmach harcosok révén), amely még a titkos belső elhárítás megszervezésért is felelős volt. A Palmach további feladata volt egy önálló hírszerzési és kémelhárítási ügynökség kiépítése Palesztina, Szíria és Egyiptom területén az MI5 közreműködésével, amelynek felelős vezetője egy akkor a húszas éveinek közepén járó fiatalember volt: Moshe Dayan, a későbbi izraeli hadügyminiszter. Ugyancsak a Palmach feladata volt, hogy az afrikai hadszíntéren arab felkelőknek vagy német egységeknek álcázva, a német hadsereg hátában diverzáns és szabotázs akciókat hajtson végre. Ez az utóbbi tevékenység, amely Carmel-terv néven önálló operációs műveletként játszott szerepet Montgomery tábornok hadműveleti terveiben, jelentős veszteségeket okozott az olasz-német csapatoknak.
Az X intézet
A II. világháború befejezését követően már nyoma sem volt a palesztinai brit kormányzóság és a Jewish Agency közötti "felhőtlen" együttműködésnek, sőt minden együttműködés megszakadt. Az angolok minden erejüket latba vetették, hogy megakadályozzák az Európából Palesztinába tartó zsidó menekültek partszállását illetve letelepedését.
Amikor 1945. október 1.-én megkezdődött a harmadik nagy palesztinai bevándorlási hullám, Ben Gurion kiadta a parancsot a brit megszállók elleni fegyveres harcra. A Haganah és vele együtt a többi földalatti, titkos zsidó szervezetet újra terrorszervezetként sorolta be a brit állami közigazgatás.
A fegyveres harc egységes irányítása céljából a Haganah különleges bizottságot hozott létre, az ún. "X Intézetet". Az X Intézet legfontosabb feladata az volt, hogy koordinálja a három legnagyobb, egymással állandóan rivalizáló zsidó földalatti "hadsereg", a Haganah, az Irgun és a Stern-csoport akcióit. (Talán a sors különös fintora volt, hogy a három rivális szervezet vezetője valaha – évfolyamtársként - együtt tanult a varsói egyetemen. Moshe Kleinbaum Sneh a Haganah-tól, Menahem Begin – a későbbi izraeli miniszterelnök - az Irgun-tól és Friedmann-Yellin a Stern csoporttól.)
Miután az angol elhárítás, az MI5 időben értesült az X Intézet megalakulásáról és feladatairól, javaslatára Palesztinába küldték az angol hadsereg egyik elit-egységét, a Normandiában és Németországban hírnevet szerzett 1. számú Ejtőernyős Légihadosztályt, a majdani SAS elődjét. Azonban már ez sem segített. Az X Intézet által koordinált akciók nemcsak egyre nagyobb méreteket öltöttek, hanem brutalitásuk miatt valóságos terrorhullám alakult ki Palesztinában.
Bashar 2009.04.25. 15:18:40
Üdv: Bashar
MTi 2009.04.25. 17:32:43
Ha ennyire jártas vagy a dologban, kérlek örvendeztess meg bennünket egy önálló poszttal - itt nagyon hálás közönség olvas :D (leszámítva néhány macskapiszokkal riogatót - de ők aztán különösen hálásak tudnak lenni... :-D)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.25. 20:59:57
Ez igen! Köszönöm, egy csomó - számomra - újdonsággal örvendeztettél meg!
MTi-nek igaza van: téged az isten is poszt-szerzőnek teremtett; várjuk a továbbiakat!
yenoee 2009.04.25. 22:02:16
Kedves tiboru és Lafite: ezt a II/112-es referatúráról szóló hozzászólást nem lehetne egy szép, illusztrált, szövegbe illesztett linkekkel, sőt, hozzám hasonlóan csekély értelmű fogalmatlanoknak akár kis keretes betoldásokkal ellátott bejegyzéssé formálni? Gondolom, hogy sok meló, demegírni se lehetett kevesebb, szal a nagyja azért már megvan...
Lafite 2009.04.25. 23:59:49
Köszönöm a megtisztelő sorokat, de a dicsőség Tiborut illeti, hogy egyáltalán elindította ezt a sorozatot, és főképp, hogy az itt tárgyalt ismert, vagy kevésbé ismert történeteket ... "kicsit másképp", de a (hozzáférhető források nyomán megfogalmazható) valóságnak megfelelő tartalommal meséli el.
A II/112-es referatúra történetét Magyaországon első ízben (kisebb háttér segítséggel) Benedek István Gábor mesélte el egyik nagysikerű regényében, a "Harmadik háború"-ban. A könyvet érdemes elolvasni, nem fogtok benne csalódni.
Önálló posztot sajnos - egyéb, más elfoglaltságaim miatt - nem tudok elvállalni, bármilyen csábító lenne is az ajánlat. Ehelyett inkább azt javaslom, hogy az itt közzétett posztokat (a hozzászolásokkal egyetemben) kellene összeszerkeszteni, és azt egy on-line kötetben közzétenni. Ma már ez a szerkesztői munka a világhálón nem ritkaság, és ráadásul nem kell a könyvkiadókkal, -terjesztőkkel sem veszekedni.
Ehhez a munkához szeretnék hozzájárulni - Tiboru nyomán - ... egy kicsit másképp megfogalmazott történeti áttekintés első részletével. (Ha van érdeklődés, akkor szívesen folytatom..)
Titkos diplomácia és politikai cselszövések
Az intézményesített titkosszolgálati tevékenység európai története (1285 -1716)
Mint mindig tekintsünk elsőként most is Angliára és Franciaországra. Az angolok, mint szigetlakók, ugyan mindig biztonságban érezték magukat, de el voltak szánva arra, hogy szembeszálljanak a szabadságukat fenyegető veszélyekkel.
Védelmükre sajátosan megoldást találtak: 1285-ben I. Edward király (az Arany János által is megénekelt Edward angol király) kiadta a "Watch and Ward" rendeletét és ezzel lerakta annak a "közbiztonsági" hagyománynak az alapjait, amely egészen a XIX. századig, sőt modernebb változatában egészen napjainkig, fennmaradt. A rendelet értelmében az éjszakai kijárási tilalom idején a vendéglők zárva tartanak ill. minden egészséges felnőtt férfi kötelezhető arra, hogy lakóhelyén rendőri szolgálatot teljesítsen és támogassa a rendfenntartó erőket a bűnelkövetők üldözésében. Ily módon egy hatékonyan és igen eredményesen működő biztonsági rendszer alakult ki Angliában. Az intézményesített titkos információs szolgálat megjelenésére azonban még 1434-ig kellett várni.
Az első intézményesítettnek nevezhető európai titkosszolgálattal, pontosabban annak első jeleivel, Franciaországban találkozunk V. (Bölcs) Károly uralkodása alatt, aki 1364-ben foglalja el a francia trónt. A közbiztonság javítása érdekében V. Károly egy, a rendőrséghez hasonló testületet hozott létre, amelynek "ügynökei" azonban a bűnüldözés helyett, inkább a tisztességes polgárok megfélemlítését ill. letartóztatását célzó terhelő adatok gyűjtésében jeleskedtek.
Az abszolút monarchiák korában - az angol és francia példát követve - rövidesen az egész európai kontinensen elterjedt a rendőri szervezetek kialakításának gondolata és gyakorlata.
Úgy tűnik, hogy a mai értelemben vett "kém" szó is francia "találmány". VII. Károly francia király (1422-1461) saját katonai "küldönc századokat" állított fel, amelyek feladata az ellenséges felderítők elfogása ill. a saját haderők pontosabb tájékoztatása volt.
Szinte ezzel azonos időben került sor Angliában az első állami "információs hivatal", mai fogalmak szerint belső elhárítás, kialakítására. Henry Beaufort bíboros - aki 1431-től a kiskorú VI. Henrik nevében, mint régens intézte az állami ügyeket - létrehozta az állami informátorok ügyosztályát, amelynek fő feladata az volt, hogy kutassák fel és találják meg a király ellen lázító röpiratokat vagy kiadványokat és tegyenek jelentést azok készítőiről. Az ügyosztály 1487-ben - immár VII. Henrik uralkodása alatt, aki a "rózsák háborúját" követően, III. Richárd fölött aratott győzelmével került az angol trónra - alakult át szervezett biztonsági szolgálattá, s vált a később Military Intelligence 5 (MI/5) néven ismeretes kémelhárító szolgálat szervezeti elődjévé. Ugyancsak VII. Henrik nevéhez fűződik a hírszerzési - pontosabban a "külországokkal szemben folytatott" - akciók "játékszabályainak" rögzítése. Sőt, egyes, a mai napig is alkalmazott fogalmak tartalmi megfogalmazására is ekkor került sor: így pl. a "spy", mint a titkosszolgálat hivatásos tagja; "secret agent", mint az a helyi titkos munkatárs, aki biztos állással és jövedelemmel rendelkezik, s végül az "informer", vagyis az eseti információkért megfizetett besúgó.
A belső elhárítás megalakításának igénye azonban a kontinens másik, keleti felében is megjelent. A későbbi KGB, sőt úgyis mondhatnánk, hogy a mindenkori orosz politikai rendőrség ősének, az Opriscsina megalakítására 1565-ben került sor. A szervezetet az a Rettentő Iván alakította meg, akit 1533-ban IV. Iván néven koronáztak orosz cárrá. Az Opriscsina feladata kifejezetten a rendszer belső ellenségeivel való - többségében szó szerinti - leszámolás volt. Céljait és módszereit tekintve nem volt véletlen, hogy az utókor úgy beszélt erről a szervezetről, mint a "véreskezüek gyülekezetéről".
A szervezetnek körülbelül 6000 tagja volt, akik fekete ruhába öltözve, fekete lovakon jártak - többségükben kisnemesek, de voltak köztük bojárok, sőt külföldiek is. Megjelenésük és jelvényük - a lovak nyergéhez rögzített seprűnyél, s az arra tűzött kutyafej - szándékosan a megfélemlítés céljait szolgálta. A seprűnyélre tűzött kutyafej azt akarta kifejezni, hogy "hivatásuk" az árulás "kiszimatolása", felderítése és „kiseprése” volt.
Az Opriscsina hírhedt volt kegyetlenségéről - többek között 1570-ben majdnem egész Novgorodot megsemmisítették, amikor az 5 héten át tartó véres orgiában több tízezer embert végeztek ki. A szinte már önállósodott (politikai terror) szervezetet mintegy 7 évi működés után 1572-ben fel is oszlatták. A cár alkalmasint már maga is félni kezdett saját "játékszerétől". Az Opriscsina "történelmi" szerepére jellemző, hogy Sztálin, amikor a KGB-t az 1930-as években megreformálta, és azt a tisztogatások érdekében minden elképzelhető hatalommal felruházta, az NKVD tisztjeit néha csak úgy emlegette, „mint az én Opriscsinám tagjai”.
A XVI. század derekára a titkosszolgálatok tevékenysége - mindenekelőtt a kémkedés - a kormányzati munka elengedhetetlen eszközévé, sőt nem egy esetben a diplomáciai kapcsolatok szerves részévé vált. Ennek egyik legjobb példáját az Erzsébet kori Anglia (1558-1603) szolgáltatta.
Erzsébet trónralépésének első percétől kezdve ádáz küzdelmet vívott a spanyol uralkodóházzal, s minden elképzelhető módon védekezett a spanyolok intrikái (bomlasztó akciói) ellen. Megbízta első titkárát, ma úgy is mondhatnánk, kabinet főnökét William Cecil-t (a későbbi Lord Berkly-t), hogy szervezze újjá az angol biztonsági rendszert. William Cecil utasította egyik legtehetségesebb alattvalóját Francis Walsingham-et, hogy hozzon létre Londonban egy olyan szervezetet, amely képes az Anglia ellen dolgozó külföldi kémeket felderíteni és ártalmatlanná tenni. 1568-ban tehát 3 évvel az Opriscsina megalakulása után kerül sor a Secret Service, mondhatnánk, az első intézményesített kémelhárítás felállítására. Később Walsingham tovább tökéletesítette az angol titkosszolgálatot: azt szervezetileg, módszereit és feladatait tekintve messze korának színvonal fölé emelte.
Walsingham nevéhez fűződik többek között a királyi biztonsági szolgálat (a testőrség) megalakítása is, amely idejében felfedte a Stuart Mária vezette, Erzsébet ellenes összeesküvést. A királynő csak az "én móromnak" nevezte Walsingham-et. Hogy milyen tartós nyomokat hagyott Walsingham munkája és tevékenységének eredménye az angol politikusokban, azt jól mutatja az a figyelmeztetés, amelyet Francis Bacon intézett a királynő minisztereihez: "Legyen mindig gondjuk rá, hogy az állam fénye, a Secret Service soha ki ne aludjék."
Oroszországtól keletre, Japánban szintén tevékenykedett egy államférfi, aki újjászervezte és intézményesítetett szintre emelte a titkosszolgálati munkát. Mialatt Európában az angol, francia és spanyol kémek ill. ügynökök egymás ellen harcolnak, a távol-keleti szigetországban már két évszázada szünetelt az intézményesített titkosszolgálati tevékenység. Az új titkosszolgálati stratégát Tojotomi Hidejoshi-nak hívták, aki 1558-tól kezdi meg hírszerző pályafutását. 1587-töl kezdeményezi saját hírszerző szolgálatának kiépítését, amely olyannyira sikeres lesz, hogy ez a szervezet alkotja majd az egyesített Japán (1590) központi hírszerzésének alapját. Tojotomi lesz az első politikus a történelemben, aki kifejezetten hivatásos hírszerzőből válik államfővé. A távol-keleti titkosszolgálati szakemberek számára - akárcsak évszázadokkal korábban a kínai Szun Tzu – ő lesz a nagy példakép.
De térjünk vissza Európába. A XVI. századi Franciaországban továbbra sem beszélhetünk intézményesített titkosszolgálatról. Erre csak a következő évszázadban kerül sor, amikor Richelieu bíboros (1585-1642) 1625 körül létrehozza saját szervezetét, Franciaország első igazi politikai hírszerző szolgálatát. Richelieu erőssége a titkos diplomácia volt, a kulisszák mögötti manőverezés és az állandó cselszövések gyakorlata. A Richelieu-féle politikai intrikák egyik legnevesebb áldozata Wallenstein herceg volt, aki II. Ferdinánd osztrák császár legtehetségesebb hadvezéreként független hercegséget akart létrehozni az Osztrák Birodalom területén, s ezzel veszélyeztette volna mindazok terveit, akik el akarták kerülni a Habsburgok és a római egyház abszolút hatalmának kialakulását. Richelieu örökségét egykori titkára, az olasz születésű Mazzarin bíboros vette át, majd annak halála után, 1661-ben az immár 23 éves XVI. Lajos.
XVI. Lajos nagy tekintélyű tanácsadói között találjuk François de Callières-t, aki 1716-ban egy a diplomáciai körökben igen nagyra értékelt viselkedési kódex-et jelentetett meg diplomaták számára, amelyben központi helyet foglalt el a politikai hírszerzés tudományának megismerése és elsajátítása. Callières csodálattal emlékezik meg a diplomáciai hírszerzés úttörőiről, a velencei és firenzei diplomatákról, majd ezt követően Machiavelli korszakalkotó, ám az idők folyamán feledésbe merült titkosszolgálati munkásságáról.
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.04.26. 10:27:47
Ha a "küldönc századok" alatt a "compagnies d'ordonnance"-t érted, akkor sajnos nem nyert. Ezek nem elhárító egységek voltak, hanem az első állandó fegyveres egységek.
Egyébként szeretném megdícsérni a stílusodat, kitűnően írsz, egyenesen kiadható formába. Ha roszzindulatú lennék, gyaníthatnám, hogy kimásoltad valahonnan ... node biztos nem így van.
teddybear01 2009.04.26. 15:11:38
Akire te gondolsz, az XIV. Lajos, ő született 1638-ban, és halt meg 1715-ben.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.04.26. 15:41:46
Köszönjük! És igen: jöhet a folytatás!
frundsberg 2009.04.26. 16:21:42
Vaskos hozzaszolasaid tiszteletet ebresztoek, de nem artana kritikusan kezelned forrasaidat, es figyelni a tortenelmi pontossagra. Nehany durva hibara mar ramutattak az elottem szolok, en csak kiegeszitenem ezeket.
1.Watch and ward - ehhez hasonlo szervezetek mindenutt voltak a Europaban, tekintettel arra, hogy a korabeli allamoknak nem volt penzuk rendorseg fenntartasara, a kozbiztonsag viszont altalalnos erdek volt, igy ezt helyi szinten, helyi eroforrasokbol kellett biztositani. Az autonom rendfentarto eroknek pedig nem sok kozuk van a kesobbi titkosszolgalatokhoz.
2.A tema irodalma altalaban angol nyelvu, es ennek koszonhetoen angolszasz-centrikus, de nem szabadna elfeledkezni azokrol az allamokrol, ahol valami titkosszolgalat-feleseg tenyleg mukodhetett: pl. IV. Szep Fulop (1268-1314) francia kiraly kornyezeteben. A papa elrablasa illetve a Templomos Lovagrenddel valo leszamolas barmelyik mai cegnek is becsuletere valna. Az italiai varosallamok (kulonosen Velence) pedig koztudomasuan magas szinten muveltek a hirszerzes ill. kemalharitas mesterseget.
3.Az opriscsina Rettegett Ivan maganhadserege is volt egyben (nem csak a belso ellenseg ellen hoztak letre), ez magyarazza magas, 6.000-fos letszamat. Ivan rendszerenek osszes aldozatat becsulik 10.000 fore, igy a novgorodi tobb tizezer aldozat eros tulzas. Maga a tarsasag inkabb terrorszervezet/hadsereg mint titkosszolgalat (a levagott kutyafejnel kevesbe feltuno ismertetojeleket is keruli a szakma), meg ha kebelen belul mukodhetett is valami hasonlo.
4.A Wallenstein-resz onmagaban is ellenmondasos: miert lett volna rossz a Habsburgok ellensegeinek, ha egy csaszari hadvezer szerez maganak egy sajat fejedelemseget a Nemet-Romai Birodalomban (ekkoriban nincs Osztrak Csaszarsag)? Wallensteint raadasul maguk a Habsburgok tetettek el lab alol, mivel hadvezerkent, es a hadero tenyleges gazdajakent veszelyeztette celjaikat.
Tovabbi irasaidhoz sok sikert!
Lucius Flavius Arrianus 2009.04.26. 16:38:05
William Cecil sosem volt Lord "Berkly" - vélhetőleg Lord Berkeley-vel kevered. 1571-ben peeresítette Erzsébet, így lett Burghley (Burleigh) bárója.
A helyesírásra, kérlek, ügyelj; egy, máskülönben értelmes és értékes írást nagyon el tud rontani, ha ezt írod: Mazzarin, kódex-et, kabinet főnökét, Walsingham-et.
juditmanó 2009.04.26. 17:28:01
Tiboru, köszi a remek folytatást
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.04.26. 17:48:49
Lafite 2009.04.26. 18:04:02
Mindenkinek köszönöm a kiegészítést, és a helyesbítéséket. Ez volt a legjobb példa arra, hogy milyen nehéz dolog a pontos, és körültekintő írás (ha másolnék, akkor biztosan nem lenne ennyi hiba benne, bár a mai szerkesztőknél manapság, senki sem tudhatja). Ezért sem vállalnék egy önálló posztot, viszont a kitűnő kiegészítéseknek kifejezetten örülök, mert magam is sokat tanulok belőlük.
Hát akkor nézzük, hol is folytassam a megkezdett áttekintést? Talán egy kis hatalom- és kultúrtörténeti kitérővel ...
Savonarola és Machiavelli
Ma már mindenki előtt köztudott, hogy Velence, azaz a Velencei Köztársaság és a Szentszék voltak az első európai államok, amelyek politikai érdekeiket intézményesített formában, diplomáciai kapcsolatokon keresztül képviselték, valamint külpolitikai elképzeléseiket követek segítségével próbálták érvényesíteni. Ezek a diplomáciai missziók hamarosan a titkos felderítés céljait is szolgálták, és nem volt ritka az az eset sem, amikor magát a követet bízták meg, hogy titkos politikai információkat szerezzen a potenciális ellenfélről. A Vatikán titkos információszerző tevékenységében - a hivatalos pápai követek és küldöttek mellett - évszázadokon át meghatározó szerepet játszottak a szerzetesrendek tagjai, mindenekelőtt a dominikánus és ferences, később pedig a jezsuita rendi szerzetesek.
Az egyik legelső hivatalos rendelet, vagy utasítás, amely a velencei nagykövetek munkáját irányította még 1268-ból származik. A rendelet megszabta, hogy amint a velencei követek visszatértek külföldi állomáshelyükről két héten belül jelentést kellett készíteniük küldetésük eredményeiről és a fogadó állam képviselőivel folytatott beszélgetéseikről. A dózse parancsára azonban a nagykövetek nemcsak úgymond politikai értesüléseket vetettek papírra, illetve munkájukról számoltak be, hanem a mai értelemben vett hírszerző tevékenységükről is aprólékosan számot adtak.
A modern hírszerzés kialakulás szempontjából azonban még a velencei gyakorlatnál is jelentősebb volt az az elméleti és gyakorlati tevékenység, amelyet a Firenzei Köztársaságban 1498 és 1512 között Niccolò Machiavelli folytatott. Ő volt az első kormányzati szakember - hiszen Machiavelli sohasem volt politikus vagy hírszerző -, aki nemcsak felismerte és tudatosan használta ki a diplomáciai tevékenységben rejlő hírszerző lehetőségeket, hanem gondoskodott a hírszerzési tevékenység tartalmi, módszertani és szervezeti fejlesztéséről is. Mindezek eredményeképpen kormányzati szinten elsőként Machiavelli intézményesítette a politikai hírszerzés tevékenységét.
Machiavelli 1498-ban vette át pozícióját, amikor is belépett a firenzei kancellária, az úgynevezett Signoria kötelékébe. Az ún. második kancellária vezetője lesz, s ebben a minőségében ő fogalmazza meg a nagykövetek számára érvényes utasításokat - ma azt mondanánk, hogy a hírigényeket –, majd veszi át, osztályozza, és rendszerezi a jelentéseket, hogy az évek során lépésről-lépésre kiépítse a Firenzei Köztársaság első intézményesített hírszerző szolgálatát. Emlékeztetőül: Angliában VII. Henrik csupán a XV. század végén, 1485-ben rendeli el az intézményesített biztonsági szolgálat felállítását.
Machiavelli hivatalba lépésének időpontja (1498) emlékezetes dátum a Firenzei Köztársaság életében: ekkor ért véget a Girolamo Savonarola, egy dominikánus szerzetes, vezette népfelkelés. Savonarola, noha magát egy forradalmi harc vezetőjének tekintette, valójában az isteni kinyilatkozás nevében akart a mindenható firenzei uralkodó család, a Mediciek ellen fellépni. Savonarola személye és - kissé zavaros - elképzelései elsőként vetítették előre a későbbi évszázadok nagy kérdését: hogyan minősítsük a forradalmi felkelés vezetőjét, és az öt követő híveket - forradalmárnak, szabadságharcosnak avagy terroristának?
Savonarola számára valójában nem a Mediciek voltak az igazi ellenfelek, hanem a Rómában székelő és Szent Péter trónját elfoglaló VI. Sándor pápa, egy született Borgia. A dominikánus szerzetes kevésbé a nemes "forradalmi" célok, mint inkább a vallási víziók nevében akart harcolni a dogmás kereszténységet megtestesítő pápa ellen. Nem volt tehát véletlen, hogy az erőszaktól sem nem riadt vissza: „Hol a kardom, a kardom, amely majd mindent rendezni fog” - hangoztatta több ízben. Ne feledjük azonban, hogy Savonarolának nem volt hadserege, nem parancsolt fegyveres lázadóknak - ő a hit nevében akart harcolni a világ megreformálásáért. 10 ével Luther tézisei előtt, Savonarola volt az a lázadó, aki Firenze élén akarta megváltani a világot. A tömegek szemében Savonarola egyszerre testesítette meg a prófétát, a vezért, de egyben a mártírt is. Az 1494-1498 között zajló 4 éves firenzei felkelés alatt Savonarola többször tartott olyan szónoklatot a szószékről, amely a halált dicsőítette. Egyik legtöbbször ismételt mondása úgy hangzott: „Mi azért élünk ebben a világban testvéreink, hogy megtanuljuk: hogyan haljunk meg a lehető legnemesebben”. Savonarola számára a halál testesítette meg azt a létezési formát, amelyet érdemes felvállalni, mert ezzel "a hit nevében küzdünk és halálunkkal a hit céljait valósítjuk meg". Amint látjuk 500 évvel később az arab Bin Ladin hitvallása és célkitűzései sem sokkal különböztek neves elődjétől. Külön érdekesség, hogy Savonarolát - aki időközben mindenki számára terhessé vált - saját rendjének szerzetesei fogták el, és végezték ki.
Amikor Machiavelli 1498-ban átvette a második iroda vezetését, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a firenzei városállam képtelen megvédeni magát, ha nem rendelkezik egy kifejezetten kormányzati „biztonsági szervezettel”, továbbá egy nemzeti alapokon álló véderővel (hadsereggel). Machiavelli volt az első kormányzati hivatalnok, aki a nemzeti hadsereg felállításának gondolatával foglalkozott. Ám azt is világosan látta, hogy amíg a véderő kialakítására sor kerül, addig az információk biztosította "megelőzés" legalább olyan hatékony eszközt jelent Firenze számára, mint maga a fegyveres védelem.
Savonarola példáján és fellépésén keresztül érlelődött meg Machiavelli-ben az a felismerés is, hogy a forradalmi jellegű szervezkedésekkel szemben csak az a biztonsági rendszer képes felvenni a harcot, amely egyidőben képes megbirkózni a rendfenntartó és információszerző tevékenységgel. Machiavelli biztonsági koncepciója kiállta az évszázadok próbáját, s nyilvánvalóvá tették, hogy a gyakorlati kormányzás hatalommegtartó és hatalomszilárdító érdekei, alapjaiban determinálják a mindenkori titkosszolgálatok működését, mégpedig a társadalmi berendezkedéstől függetlenül.
Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a XVIII. század elején pont XIV. Lajos nagy tekintélyű tanácsadója Callières fedezi fel Machiavelli gondolatait és méltatja a titkosszolgálatok megteremtésében játszott korszakalkotó szerepét.
Goethe és Shakespeare között
A gazdasági hírszerzés és ipari kémkedés fogalmával és jelentőségével általában komoly - néha viccesebb - formában, hol a megbotránkozás igényeit kielégítő, hol pedig a szükséges tanulság levonását célzó történetek keretében ismerkednek meg az érdeklődök.
Kevesen gondolnak azonban arra, hogy maga a téma nem jelentéktelen kultúrtörténeti vonatkozásokkal is rendelkezik. A korabeli sejtések, "pusmogások", vagy a nyíltan rosszindulatú rágalmazások "valóság tartalmát" feltárni kívánó kutatások ugyanis nem egy esetben kiderítették, hogy még az európai kultúra kialakulásában vezető szerepet játszó írók, költők, festők vagy zeneszerzők sem voltak minden esetben mentesek az "emberi gyengeségtől" - s nem vették túlságosan szigorúan a műhelytitkok védelmét, avagy a "copy right" jogokat.
A könyvnyomtatás technikájának feltalálóját, a jóhiszemű Gutenberg mestert például még életében jelentős anyagi veszteségek érték, mert találmányát az üzemi kémkedés eredményeképpen többszörösen ellopták. Sorsában Leonardo da Vinci is osztozott.
A szerencsésebbek közé tartozott Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832), aki nem vesztett, hanem nyert a műhelytitkok "illegális" megszerzésének virágzó üzletén. Goethe szűk baráti körében nem is tiltakozott az ellen felhozott - pórias egyszerűséggel lopásnak, szebben plágiumnak nevezett - vádakkal szemben. "Igaz, való igaz, hogy Mefisztóm Hamlet szellemében énekel, de miért ne tehetné? Miért kellene fáradtságos munkával valami újat kitalálnom, ha ezt egyszer már Shakespeare mester megtette, és különben is, ebben is csak öt követem. Ha neki szabad volt, akkor nekem miért ne lenne szabad?"
Goethe utalása Shakespeare sajátos "írói anyaggyűjtő" gyakorlatára különben nem volt alaptalan. Az angol Edmond Malone ugyanis 1790-ben adta ki Shakespeare gyűjteményes műveit, amelyben piros betűkkel szedette ki azokat a részeket, amelyeket a nagy angol drámaíró bizonyítható módon másoktól vett át, szóról-szóra és betűről-betűre. A kötet 6.043 versszakaszából 1.711 szószerinti másolás volt, míg 2.373 csupán minimális változtatással került át a shakespear-i életműbe. Shakespeare mentségére legyen mondva: a költő legszebb gondolatai fekete betűkkel jelentek meg. A megbízási határidők betartása valószínűleg már a XVII. században is súlyos teherként nehezedett az írók és költök vállára.
Péntek mestere
A klasszikus hírszerzői tevékenység elképzelhetetlen a jól képzett segítőtársak, vagyis az ügynökök munkája nélkül - legalábbis erre utalnak a szakmai írások.
A titkosszolgálati ügynökök munkájának elméleti megalapozásában és a gyakorlati tapasztalatok összegzésében felbecsülhetetlen munkát végzett Daniel Defoe, angol újságíró és regényíró (1650-1731), korának egyik legsokoldalúbban képzett – egyébként hivatásos - hírszerzője.
Defoe, aki íróként az 1719-ben megjelent regényével, a Robinson Crusoe-val beírta nevét a világirodalomba, a brit titkosszolgálat vezetőjének egyik legfontosabb tanácsadójává vált. Már 1704-ben egy hosszú értekezést készített "Az általános hírszerzés terve" címmel. A mesterien megírt munkában részletezésre kerül, miként lehet politikai hatalomra szert tenni, majd hogyan lehet a meghódított hatalmat titkosszolgálati módszerek segítségével erősíteni és megtartani. "A kémkedés és a hírek beszerzése - írja Defoe - az államügyek lelke". Defoe megítélése szerint a titkosszolgálatok egyik legfontosabb feladata nem más, mint a titkos ügynökök hálózatának céltudatos kialakítása és tervszerű fejlesztése.
Lafite 2009.04.26. 18:12:39
Titkos diplomácia és politikai cselszövések II.
Az intézményesített titkosszolgálati tevékenység európai története (1826 -1900)
Oroszországban a folyamatos politikai üldöztetések ellenére sem létezett intézményesített titkosszolgálat. Ennek ideje az 1825-ös dekabrista felkeléssel érkezett el. A dekabristák jelentették Oroszország első igazi forradalmi mozgalmát. Ekkor adta ki I. Miklós cár azt az utasítást, amely az intézményesített titkos rendőrség felállítását parancsolta meg. 1826-ban létre hozták a császári kancellária ún. harmadik szekcióját, vagyis a politikai titkosrendőrséget.
Az új titkosszolgálat egészen kis létszámú szervezet volt. Alapítása idején a munkatársak száma 16 volt, és ez 30 évvel később, amikor 1855-ben I. Miklós meghalt, sem haladta meg a 40 főt. A harmadik szekció kifejezetten elhatárolta magát az őt megelőző szervezetek tevékenységétől és munkamódszereitől. Jellemző, hogy a szervezet jelképe egy zsebkendő volt. Erre utalva mondta állítólag I. Miklós a szervezet első vezetőjének gróf Benckendorff-nak, hogy ”minél több könnyet itat fel Ön ezzel a zsebkendővel, annál hűségesebben szolgálják majd az én céljaimat„. A rendelkezésre álló iratok és feljegyzések alapján kitűnik, hogy a politikai rendőrség, noha meglehetős nagy elánnal dolgozott, igazából nem sok politikai ügyet realizált. 1823-1861 között kb. 290 ezer embert deportáltak Szibériába és ennek csak 5 % volt politikai elitélt. Ezeknek is csak meglehetősen kis száma volt orosz állampolgár, többségük lengyel származású hazafiak voltak, akik Lengyelország orosz megszállása ellen próbáltak szervezkedni. A harmadik szekció kifejezetten büszke volt arra, hogy a XIX. század elején, és közepén - sőt még az 1848-as forradalmak idején is - sikerült Oroszország nyugalmát biztosítani.
Az orosz cár tanácsadói, amikor az uralkodó utasítása alapján tervbe veszik az új titkosszolgálat felállítását, a felmerülő szervezeti és módszertani kérdések megoldásánál két nagy történelmi példakép munkásságára tekinthettek vissza.
Az egyik Olivér Cromwell titkosszolgálati főnöke John Thurloe (1616-1668), míg a másik Bonaparte Napóleon mindenható rendőrségi és titkosszolgálati főnöke Joseph Fouché (1763-1820) volt. Mindketten maradandó nyomokat hagytak a modern titkosszolgálatok működésének felépítésében és az alkalmazott munkamódszerek kialakításában.
Cromwell tisztában volt vele, hogy a hatalom megragadását követően hatékony titkosszolgálatra van szüksége, amely folyamatosan tájékoztatja öt a bel- és külföldön szervezett királypárti összeesküvésekről. Ezért 1652 végén kinevezte az akkor 36 éves John Thurloe ügyvédet, korábbi külügyi hivatalnokot. Thurloe államtitkári rangban lett a Secret Service vezetője. Thurloe ügynökhálózata teljes mértékben támaszkodott a külföldön működő brit kereskedelmi missziók és konzultánsok kapcsolataira. A "kereskedelmi ügynök-hálózat" azzal a felbecsülhetetlen előnnyel is járt, hogy az ügynökök fizetése nem terhelte az államkasszát: az ügynököket a kereskedelmi forgalom bevételeiből finanszírozták.
Thurloe igen egyszerű, de annál hatékonyabb elvet vallott - "inkább fizessünk nagy pénzeket a jó információkért, mint kapjunk rossz és használhatatlan információkat kevés pénzért". A kinevezését követő hét év alatt Thurloe egy minden addiginál nagyobb és hatékonyabban működő titkosszolgálatot szervezett meg.
Az általa kialakított "Black Chamber", fekete kamra, amely a titkos levélellenőrzést és a diplomáciai kódfeltörést végezte, olyan tökéletesen működött, hogy később példaképül szolgált a francia és osztrák titkos levélellenőrzés modernizálásához. Mind a mai napig megfejthetetlen például, hogyan sikerült 1658-ban az elfogott leveleket egy kémiai vegyület segítségével "fénymásolni". Az alkalmazott módszer lehetővé tette, hogy nem kellett a leveleket hosszadalmasan lemásolni, hanem "csak" egy ideiglenes, néhány órát "élő" másolatot készíteni.
A belső elhárítás eredményességének növelése érdekében Thurloe bevezette a decentralizáltság elvét és Angliát tizenegy körzetre osztotta fel, amelynek mindegyike egy önállóan dolgozó vezérőrnagy irányítása alatt állt. A regionális vezetőknek felhatalmazásuk volt arra, hogy még csírájában fojtsák el az esetleg kibontakozó nyugtalanságot és tartoztasson le minden elégedetlenkedőt. (Amint tehát látható, az Ohrana ellen később felhozott érvek - állam az államban - nem egészen korrektek, mert az Ohrana "törvényfelettisége" konkrét történelmi példákra nyúlt vissza.)
Thurloe szervezeti felépítésében jelenik meg első alkalommal az "irányító tiszt" funkciója. Minden egyes hivatásos Secret Service tiszt saját informátori hálózattal rendelkezett, amelyek bővítéséért és irányításáért a tiszt egyszemélyben felelt. A Thurloe féle Secret Service eredményessége a gyors reagáláson és a hosszú távú koncepciók kidolgozásán ill. következetes végrehajtásán alapult. A protestáns angol titkosszolgálat egyik legnagyobb sikere a Vatikánba történő hosszú távú beépülés volt - a kiépített kapcsolatok még magát Thurloe is túlélték -, miután Thurloe-nak sikerült számos vezető beosztású jezsuitát beszerveznie.
Thurloe jelentős érdemeket szerzett a kémelhárítás megszervezésének területén is. Ő fektette le azokat titkos ügykezelési és irattárolási elveket is, amelyek szinte a mai napig meghatározzák a mindenkori brit kormányzat ügy- és iratkezelési eljárásait. Elhárítási alapelvként került bevezetésre, hogy a kormány döntéseiről csak a hozott intézkedések révén lehet tudomást szerezni. További alapelv volt, hogy a kormány tanácskozásain csak előre meghatározott számú és csak előre jóváhagyott személyek vehetnek részt ill. a tanácskozásra egy mindig szigorúan őrzött és előre átvizsgált helyiségben kerülhetett sor. Jegyzőkönyvet csak egy példányban a kormány mindenkori titkára vezethetett. Amikor a köztársaság-párti Thurloe 1660-ban lemondott a Secret Service vezetéséről (a Stuart-házi II. Károly trónralépésével újjáéledt a brit monarchia), a Secret Service korának legmodernebb titkosszolgálataként dolgozott tovább.
Napóleon titkosszolgálatának vezetője Joseph Fouché mindenki másnál jobban értett hozzá, hogy Franciaországot besúgók és ügynökök sűrű hálójával vonja be, ezáltal abszolút tökélyre emelve a kémelhárítást. Végső soron a Fouché teremtette rendszeren nyugodott Napóleon uralmának belső szerkezete és hatalmának kiterjesztése az európai kontinensre.
Életműve - 1799 és 1810 között tizenegy éven át töltötte be rendőrminiszteri pozícióját – mind a mai napig iránymutató a modern biztonsági szolgálat és a politikai titkosszolgálat megszervezése terén. A papi szemináriumot végzett, majd az ügyvédi hivatást választó Fouché 1792-ben, három évvel a francia forradalom után, került be a nemzeti konventbe. Meglepő gyorsasággal vált radikális politikussá, s mint ilyen, szélsőséges nézetei miatt heves összeütközésbe került Robespierre-rel.
Kettejük "élet-halál" harcából Fouché került ki győztesen, lévén 1794-ben megszervezi Robespierre megbuktatását és kivégzését. Fouché-nak sikerült túlélnie minden egyes forradalmi kormányt, majd az első Direktórium bukása után 1799-ben rendőrminiszterré nevezik ki. Hivatalba lépését követően Fouché azonnal munkához lát. Egyik alapelve szerint, csak az képes eredményesen dolgozni, aki a kezdeményezéseket bizonyos önállósággal hajtja végre, s ezért célja az volt, hogy egy a felelősségtudaton alapuló szervezetet hozzon létre. Másik alapelve szerint munkatársainak szabad kezet kell adni, hogy munkakörükben - legyen az a hírszerzés, a kémelhárítás, a belső elhárítás vagy a rendőri munka - elsőrendű szakértőkké váljanak.
A Fouché-féle titkosszolgálati minisztérium hat nagy szerkezeti részből (osztályból) állt. Az első volt a "szigorúan titkos ügyek" osztálya, amely az összes további osztály munkáját tervezte, vezette és koordinálta, továbbá a hírszerzési akciókat irányította. Ezt az osztályt Fouché személyi titkára vezette. A második osztály volt a kémelhárítás, vagy ahogy Fouché nevezte: Sûreté générale, az általános biztonsági osztály. A harmadik osztály foglalkozott az emigránsok és a belső reakció felügyeletével. A negyedik osztály felelt a pénzügyi, könyvelési és számviteli tevékenységért. Az ötödik "adminisztratív és nyilvántartó" osztály foglalkozott a titkosszolgálati archívum felépítésével és a dokumentáció gondozásával, valamint a börtönök felügyeletével és a rabok nyilvántartásával. A ötödik osztály szoros kapcsolatban állt a szenátusi bizottságokkal, hogy azokat Fouché engedélyével információkkal lássa el. Végül a hatodik osztály foglalkozott a sajtó és színházi ügyekkel.
Fouché volt az első titkosszolgálati szakember, aki felismerte a sajtó és a kultúra propaganda illetve titkosszolgálati jelentőségét. A hatodik osztály számára megnyerte az ország legjobb újságíróit és színházi szerzőit, hogy felhasználja őket az általa meghatározott propaganda számára, továbbá, hogy szellemileg megossza az ellenzéket. Tudta, hogy minisztériumának intellektuálisan felül kell múlnia a külső és belső ellenfeleket. A minisztérium szervezeti felépítése 1804-ben módosult, amikor is Fouché előterjesztése alapján császári rendelettel bővült a minisztérium hatásköre, s egy új szervezeti egység került kialakításra: a közbiztonságért és a bűnüldözésért felelős rendőrség létrehozása, majd annak a minisztériumi integrálása. Fouché a minisztériumi munka hatékonysága érdekében megszervezte az önálló határrendőrség intézményét (kikötök, határmenti fogadók ellenőrzése), kialakította a támadó elhárítás fogalmát és tevékenységi rendszerét, majd megkezdte egy önálló - mai kifejezéssel élve - külügyi és politikai adatbank kiépítését is az ötödik osztályon belül. Megalapozta és kifejlesztette a bűnüldözést támogató személyi nyilvántartás kartotékos rendszerét, valamint lefektette a különleges ismertetőjegyeket tároló központi archívumot is. Munkásságával Fouché végérvényesen lerakta a modern és központosított állambiztonsági tevékenység szervezeti alapjait.
Ám mindebből mi valósult meg Oroszországban? II. Sándor cár 1880. augusztusában, közel 35 évi működés után feloszlatta a harmadik szekciót. Az újonnan alapított politikai rendőrséget két részlegre osztották fel. Az ún. Oszobbij Otgyel felelt a rendőrségi és közbiztonsági feladatok ellátásáért, míg az ún. Ohrannoje Otgyel látta el a titkosrendőrségi feladatokat. Ezzel megszületett az Ohrana, az új cári politikai titkosrendőrség. A sors iróniája, hogy az átszervezéssel kialakított Ohrana egy drámai fiaskóval kezdte működését, mert 1881-ben nem tudta megakadályozni a II. Sándor ellen elkövetett gyilkos merényletet. A cári udvarban pedig heves vita vette kezdetét, vajon a sikeres politikai gyilkosságoknál és merényleteknél képesek-e a titkosszolgálatok védelmi feladataikat ellátni vagy pedig eleve azzal kell számolni, hogy a titkosszolgálatok képtelenek a merénylők útjába állni. (Amint azt tudjuk, ez a kérdés azóta is megválaszolatlan maradt.)
Kiheverve a kezdeti kudarcokat az Ohrana működése rohamos fejlődésnek indult. Tevékenységét egyre inkább a hatékonyság jellemezte, s ami a hatalom központosítását, illetve hatáskörének kiterjedését illette, az Ohrana helye és szerepe egyedülálló volt az európai titkosszolgálatok között. Míg az európai rendőrségi, biztonsági vagy titkosszolgálati szervezetek kifejezetten ügyeltek - mert ügyelniük kellett - a hatályos törvényi előírások, rendelkezések betartására, addig az Ohrana volt az egyetlen titkosszolgálat, amelynek működését nem "korlátozták" a "törvényi" rendeletek - mert a cár tudomásával és akaratával egyezően az Ohrana " volt a törvény". A politikai jellegű bűncselekményeknél az Ohrana már akkor rendelkezett azzal az Európában egyedül álló joggal, hogy önmaga folytasson nyomozásokat, ügyészi végzés nélkül foganatosítson letartóztatásokat, ítélet nélkül kezdeményezzen száműzetéseket, és a stb.…
Tehát amíg a XIX. század végére elfogadott normává vált a politikai közéletben, hogy a nyugat-európai rendőri és titkosszolgálati szervek többé-kevésbé megpróbálták betartani a törvényi előírásokat, addig az orosz Ohrana lassan, és minden ellenállást legyőzve, önmagát a törvény fölé emelte. Itt és ekkor, a kormányzati politika - törvényhozás - titkosszolgálatok háromszögben lejátszódó, ellentétes irányú fejlődés nyomán kezdődött meg a "nagy szétválás" a nyugat- és kelet-európai titkosszolgálatok között.
Az már a sors különös fintora, hogy jóval később, a XX. század derekán, több, úgynevezett nyugati - s ezért egyben "demokratikus gyökerekkel" rendelkező - titkosszolgálat jelentős mértékben meghaladta az Ohrana anti-demokratikus hagyományait. Elég legyen csak a dél-afrikai, számos dél-amerikai vagy akár a francia és a spanyol titkosszolgálatra utalni.
Anarchizmus
Annak ellenére, hogy a legjelentősebb titkosszolgálatok – köztük a cári titkosszolgálat, az Ohrana - hatalmas erőbedobással próbálták ellenőrzésük alatt tartani a különféle nemzetiségű emigránsok tevékenységét, a XIX. század végén egy addig még soha nem tapasztalt merénylet hullám söpört végig Európán.
Az orosz anarchizmus két nagy korszaka a narodnyikokhoz (1878-1881) és a szociálforradalmárokhoz, az eszerekhez, kapcsolódik, akik 1902-ben lépnek a színre. (Mindkét forradalmi irányzatot szoros eszmei kötelékek fűzték az ún. nihilista mozgalomhoz, amelynek vezető teoretikusai - Nyecsajev, Bakunyin és Tkacsov - kidolgozták az egyéni terroristák későbbi "bibliáját" a "Forradalmár katekizmusát". A könyv a tett propagandája, a merényletek jogossága és mozgósító ereje mellett érvelt.)
Míg a II. Sándor cár elleni 1881-es merényletet követő első nagy anarchista hullámot néhány hónap alatt letörte az Ohrana, addig az 1902-vel kezdődő eszer terrorral szemben tehetetlennek bizonyult. A politikai gyilkosságok szinte futószalagon követték egymást.
A prominensebb áldozatok között volt található a francia köztársasági elnök Carnot (1894-ben gyilkolják meg), a spanyol miniszterelnök Cánovas sel Castillo (1897), az osztrák-magyar császárnő Erzsébet (1898), az olasz király Umberto (1900), és az Egyesült Államok elnöke McKinley (1901).
De az anarchisták nem kímélik az oroszországi politikai elitet sem: 1901-ben meggyilkolják a nevelésügyi minisztert Bogolepov-ot, 1902-ben a titkosszolgálatokat is felügyelő belügyminisztert Sipjagin-t, majd 1904-ban annak utódját Plehve-t, ill. 1906-ban Moszkva főkormányzóját Szergej Alexandrovics főherceget. 1902 és 1907 között a politikai gyilkosságok kétezer ember életébe kerültek, s a baloldali terror Oroszországban összesen kilencezer áldozatot követelt. Megtorlásként a kormányzat ötezer forradalmárt végeztetett ki. A legnagyobb csapást 1911-ben mérték az anarchisták az orosz politikai életre, amikor több sikertelen kísérlet után meggyilkolták Stolypin orosz miniszterelnököt.
A példátlan erőszakhullám hatására az európai kormányok - és az európai titkosszolgálatok - úgy döntöttek, hogy az anarchista szervezetek elleni küzdelmet intézményesíteni és koordinálni kell. Ennek érdekében 1898-ban megrendezték a titkosszolgálatok első Nemzetközi Konferenciáját Rómában.
Ez volt az első igazi nagy nemzetközi terrorellenes konferencia, ahol többek között elhatározzák, hogy az értekezleten résztvevő országok kölcsönösen segítenek egymásnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Az értekezleten azt is egyeztették a résztvevők, hogy a titkosszolgálatok ill. a rendőrség által megszerzett információkat egymás rendelkezésre bocsátják, sőt a gyorsabb információcsere érdekében egy "információs központot" is felállítanak Párizsban.
Tehát már 1898-ban döntés született egyfajta "Europol" felállításáról. A kezdeményezés azonban torzó maradt, mert a már akkor is létező nemzeti egoizmus csírájában gátolta meg a kölcsönös tájékoztatás gyakorlatának kialakulását. (Az Ohrana pl. soha nem árulta volna el, hogy az 1904-es Plehve elleni merényletet egyik kettős ügynökük, az eszerek katonai szárnyának vezetője Jevno Aszev készítette elő - aki végső soron mindenkit félrevezetett, a forradalmárokat és a cári titkosrendőrséget is. Aszev kettős tevékenységét végül is a párizsi orosz emigráció elhárítása fedte fel, amely az Ohrana hírszerzési módszerei szerint dolgozott.)
Bohócjelöltek az iskolapadban
1920 elején a Népszövetség határozata alapján Palesztina brit kormányzás alá került. Az Európából őseik földjére visszavágyó zsidók fellélegeztek, immár nincs és nem is lehet akadálya a diaszpórába való visszatérésnek. A tények azonban azt bizonyították, hogy a valódi nehézségek még csak most kezdődtek el.
A legnagyobb problémát a palesztin arabok egyre erősödő fegyveres támadásai jelentették, amely mindenekelőtt a Felső-Galilea területén elhelyezkedő kibucokat veszélyeztette.
A (palesztinai) Egyesült Munkáspárt 1920 júniusi országos gyűlése ezért olyan illegális önvédelmi szervezet megalakítását határozta el, amely széles társadalmi bázison állva és a palesztinai zsidóság összérdekeit is figyelembe véve lesz képes felvenni a harcot az arab fegyveres támadásokkal szemben. Ez volt a Haganah – vagyis a szervezett izraeli fegyveres erők - születésének pillanata, amely nem egész egy év alatt, korának legnagyobb és legjobban kiképzett földalatti hadseregévé vált. A Haganah felállításának terve nem talált mindenütt osztatlan lelkesedésre a zsidóság körében, hiszen ebben az időben már létezett egy másik zsidó önvédelmi szervezet, mégpedig a már 1909-ben megalakított Hashomer, vagyis az "Őrzők".
A magát elitszervezetnek tekintő Hashomer büszke volt függetlenségére és az önálló harcosok mítoszát ápoló harci ideológiájára. Számukra a Haganah nemcsak konkurenciát jelent, hanem a politikai irányítás kiterjesztésének veszélyét is.
1921 nyarán, figyelmen kívül hagyva a Hashomer vezetők ellenállását, megkezdődött a Haganah leendő tisztjeinek - középkádereinek - titkos kiképzése is, amelyre, hogy a brit közigazgatás figyelmét eltereljék, Tel Aviv egyes középiskoláiban ill. a középiskolák nyári táboraiban került sor.
A Haganah kialakításában négy, Oroszországból kivándorolt, zsidó játszotta a főszerepet: Vlagyimir Jabotyinszkij ogyesszai újságíró, Josef Trumpeldor volt cári lovassági tiszt, valamint Eliahu Golomb és Jizchak Sadeh a biztonsági kérdések szakértői, az utóbbi egyben a tisztképző tanfolyamok vezetője. A kiképzés tananyaga sokrétű volt: fegyverismeret, alaki kiképzés, bevezetés a konspiráció technikájába, robbanóanyagok ismerete és alkalmazása. A biztonsági felkészítésre különösen nagy hangsúlyt fektettek a kiképzők.
Példaképként a rettegett cári titkosszolgálat - az Ohrana - módszerei, szervezeti felépítése és az ellene folytatott harcban szerzett tapasztalatok szolgáltak. A leendő tisztjelölteket egymás között Hashomer tagjai – a nyilvánvaló kiképzési sikerek ellenére - csak úgy emlegették, mint a "kis bohócok". A bohócjelöltek azonban hamarosan bebizonyították, hogy az iskolapadokban eltöltött hetek és hónapok nem jelentettek felesleges időrablást. Az arab fegyveres támadások következő, 1928-as nagy hullámát, a Haganah immár felkészülten várta és verte vissza.
Ezzel vissza is érkeztünk kiinduló pontunkhoz: Palesztinához, majd később Izraelhez.
Lucius Flavius Arrianus 2009.04.26. 19:17:07
@Lafite:
mégis, inkább írj posztot. Az adott formában, ilyen terjedelemben, ebben a műfajban (komment) mindez értékelhetetlen, mert vagy túl sok, vagy túl kevés.
A "belerakok mindent, mint Mari néni a tökös-mákos rétesbe"-metodikából semmi jó nem születik.
Írj posztot (hidd el, megéri az erőfeszítést), aztán abba majd - ha rászolgáltál - jól belekötünk. Prima facie úgy tűnik, hogy bele lehet.
Lafite 2009.04.27. 00:54:13
egyszerű, műkedvelő laikusként - de még inkább az elmélyedéshez szükséges idő hiányában - csupán a "komment" műfaj gyakorlására nyílik lehetőségem.
Ezért, ha ifjonti hevességemben túl sokat írtam volna, netalán túlságosan bő terjedelmben osztottam volna meg veletek leporolt ismereteimet (magunk közös okulására és szórakozására), mindenképpen elnézést szeretnék kérni tőletek.
A "belekötést" pedig egyenesen elvárom, mert még mindig az jelenti az elvégzett teljesítmény - köztük saját munkámnak is - leghatékonyabb értékítéletét. Mint római polgár magad is ismered nagyapáink mondását: nemo iudex in causa sua.
Ám a tárgyat illetően tökéletesen igatad van: a hozzászólások helyére nem tartoznak oda a poszt-terjedelmű ismertetések; tehát a jövőben fegyelmezni fogom magamat.
P.S.
Ha hozzászolásaimat az "rss fedd"-el olvasod (legalsó link), akkor egy nyomtató- és olvasóbarát változat (is) áll rendelkezésedre.
Titus Pullo Urbino 2009.04.27. 08:45:28
sóskatáska 2009.04.27. 18:55:53
sóskatáska 2009.04.27. 21:46:12
Hoerbi 2009.04.28. 10:54:27
George Jonas Megtorlás című könyvében (ebből készült a München c. film) írja, hogy ha Izraelben valaki a munkájáról annyit mond, hogy "a kormánynak dolgozik", akkor arról többet nem kérdeznek. Már csak a saját épségük érdekében sem. :)
"nem kért sem elismervényt, sem áfás számlát"
Ugyanebben a könyvben van, hogy ha megvesztegetésre/fegyverre/takarításra kellett sokezer dollár, akkor szó nélkül kaptak az ügynökök. Ha viszont pl. a kávéházi megfigyelés alatt ivott valamit az ügynök, akkor arról számlát/blokkot kellett vinni a Moszadhoz, különben vonták a (nem magas) fizetéséből. Galíciai zsidó mentalitásnak nevezi a főhős (Avner) és nagyon rühelli.
"Izrael eddig kétszer küldött különleges egységet" [Cohenért]
Ez is szerepel a könyvben. Ha jól tévedek, akkor az egyik alkalommal megszerezték a holttestet, de akkora csetepaté lett távozás közben, hogy hátra kellett hagyni.
saul 2009.04.28. 19:18:38
A másik, amiről már a görögök is szerettek sopánkodni, a "hybrisz", a gőg, amikor egy tehetséges játékos, bármilyen okos, szép, megakármi, előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor elkezdi veregetni gondolatban a saját vállát, pl. amikor végignézi az ellenség sokszáz röpülőjét, de már a titkos kód ott van a zsebiben... elkerülhetetlen, hogy föl ne hördüljön, hogy istenem, ezek nullák hozzám képest. Innen jön az irodalom, meg emberi sors. Az ellenség pusztul ezerszám szinte indiferens. Sírjon az ő anyukájuk, de ne ide és hangosan.
tribunus 2009.04.30. 17:02:32
kvari.volt 2009.05.03. 14:08:27
> George Jonas .. írja, hogy ha Izraelben
> valaki a munkájáról annyit mond, hogy
> "a kormánynak dolgozik", akkor arról
> többet nem kérdeznek.
Szórol szora ezt tapasztaltam Washingtonban, amikor egy ausztrál hadiszállitó alkalmazottjaként felkerestük az amerikai vállalatokat. Korábban négy évig éltem Izraelben, de ott ilyesmiröl szó sem volt. Ugyanis Izraelben mindig is erös volt az állami szektor, szinte túltengésben szenvedett az állam. Ott nem volt szokatlan, ha valaki az államtol kapott fizetést, de az USA-ban annál inkább.
Maradjunk annyiban, hogy a virágnyelv univerzális, es a mindenkori idegeneknek szól. Én Amerikában idegen voltam, egy látogató, akárcsak George Jonas Izraelben.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.05.03. 15:07:39
Erről az az eset jut eszembe, amikor egy, az USA-ba tartó gép fedélzetén egy szószátyár, jócskán középkorú, de hippiszerű amerikai nő akart mindenáron csevegni velem, én meg olvastam volna. No, neki mondtam az ötödik percben, a munkámat firtató kérdésére (nem titkoltan számításból, hátha békén hagy), hogy "a Kormánynak dolgozom".
Bejött; onnan kezdve a nekem címzett lapos pillantásokon kívül nem kontaktáltunk.
Pedig nem is hazudtam; tényleg állami alkalmazott voltam :-)
Hoerbi 2009.05.11. 12:12:54
Legjobb tudomásom szerint George Jonas csak leírta Juval Aviv exMoszados történetét.
lvjtn (törölt) 2009.09.28. 06:48:37
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.28. 08:19:58
Ajánlom böngészésre ezt a posztot, valamint a kommentjeit:
lemil.blog.hu/2009/07/29/nyari_konyvajanlo