Miután tegnapi posztunkban egy kicsit körülnéztünk a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok házatáján, itt az idő, hogy megpiszkáljuk a katonákat is, nehogy már azt higgyék, a zöld uniformis megvédi őket a rosszindulatú szúrkálódásoktól.
Az általatok immáron minden bizonyára készségszinten ismert, és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló, 1995. évi CXXV. törvény felsorolása tehát a katonai egyenruhát (néha) viselő gumitalpúakkal folytatódik.
3.) Katonai Felderítő Hivatal (KFH)
Ha röviden akarjuk meghatározni ezt a csapatot, akkor annyit mondhatunk, hogy ők a katonai hírszerzők. Ergo (majdnem) ugyanaz a feladatuk, mint az IH-nak, azzal a kiegészítéssel, hogy katonai, haditechnikai és katonapolitikai információkra vadászgatnak a nagyvilágban (na meg a számítógépek képernyői előtt).
Talán nem mindenkinek teljesen nyilvánvaló (noha nem állam-, de még csak nem is szolgálati titok), ezért esetleg hasznos lehet elmondani, hogy a külföldi magyar külképviseleteken dolgozó katonai attasék nyíltan, felvállaltan és mindenki számára köztudottan (a fogadó államot is beleértve) a KFH munkatársai. Ők hivatottak a katonai információk áramlását biztosítani a két fél között, és persze folyamatosan tájékoztatni Budapestet az állomáshelyükön beszerzett (főleg military) hírekről.
Ezt persze nem a klasszikus, kémregényekből ismert módon teszik, hanem úgy, mintha diplomaták lennének (elvileg azok is): fogadásokra járnak, pofátlanul kieszik a salátástál közepéből a rákdarabokat, leisszák a bólé levét, megstírölik a pincérlányokat (vagy fiúkat; elvileg ebbe már nem szólnak bele), diskurál, jópofizik, információmorzsákat szedeget össze a nála részegebb külföldi kollégáktól, majd a nagykövetségen jól megírja a jelentését. A bevállalósabbak nem feledkeznek meg az utolsó bekezdésben a bűvös mondatról: a fenti információk megszerzése során 128,53 euró költség merült fel, amelyet kérek a vonatkozó költségcsoportból számomra utólag megtéríteni.
Persze milyen költségek merülnek fel egy fogadáson? – tehetitek fel a kérdést. Hát, a jelentésben nem biztos, hogy például az USA nagykövetsége szerepel, mint helyszín. És maradjunk ennyiben.
A katonai (légügyi) attasék dolgos hétköznapjairól és embert próbáló feladatairól nem kisebb személyiség, mint maga a Nemzet Űrhajósa, Farkas Bertalan tábornok (a Magyar Népköztársaság, illetve a Szovjetunió – 11441. számú – Hőse) tudna mesélni, ha egy élelmes riporter egészen véletlenül elkapná azt a napi húsz percet, amikor a méltán híres nyugállományú dandártábornok még nem fáradt el a napi betevőért folytatott hajtásban.
A KFH kiemelt feladata például azon terrorszervezetekkel szembeni fellépés, amelyek a Magyar Honvédség biztonságát kívülről veszélyeztetik. Még jó, hogy ilyesminek még az árnyéka sem merült fel az elmúlt években. Az illegális fegyverkereskedelem elleni harc területére is betévedhetnek, és ha jól számolom, ez az a bűncselekmény-típus, amelyben a Magyar Köztársaságban a postásokat és a vasutasokat kivéve minden állami szervezet illetékes és rendelkezik hatáskörrel. Biztosan azért olyan eredményes évtizedek óta a jogszerűtlen fegyverkereskedelem elleni magyar hatósági fellépés.
A KFH-nak is lehetnek ám fedett emberei (külföldön és belföldön egyaránt), na meg a törvény lehetőséget ad nekik is, hogy hálózatot, rezidentúrát szervezzenek, és nem feltétlenül katonákból. De ez olyan terület, ami nem tartozik az általános, blogszintű és felszínes tájékoztatás körébe, úgyhogy maradjunk is ennyiben.
Ha majd egyszer mondjuk Floridában vagy Manchester mellett lesz magyar katonai támaszpont, a törvényalkotóknak nem kell mérgezett egérként rohangálva módosítaniuk a jogszabályt, mert erre a – még nem létező – problémára a 6.§. (g) pontja már most is megoldást ad, ugyanis a KFH „ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar katonai szervek és létesítmények (intézmények) biztonsági védelmét”. Úgyhogy mindenki megnyugodhat, majdani tengeren túli bázisaink objektumai és állománya a legnagyobb biztonságban lesznek.
Boldogabb és katonailag izmosabb országokban a haderőnemeknek külön hírszerzésük van; nálunk a három mentőcsónakból és az egy jégtörő-aknaszedőből álló Dunai Flottilla Felderítő Hivatalának, továbbá a még harcképes négy-öt vadászgépünk és három helikopterünk által szimbolizált Magyar Légierő Hírszerző Főigazgatóságának létrehozása sajnálatos módon késésben van, de őszintén reméljük, hogy ami késik, nem múlik.
4.) Katonai Biztonsági Hivatal (KBH – nem összekeverni ám a még jobb nevű KHB-vel!)
Ha a KFH az IH katonai megfelelője, úgy a KBH az NBH testvérszervezete.
Aki figyelt a múltkor, máris tudhatja, hogy ezek szerint a kábéhások kémelhárítanak. Hogy őszinték legyünk, szerintünk egy olyan külföldi kémnek, aki a Honvédség vagy a Szekeres úr által vezetett minisztérium titkaira kíváncsi, és ezért ideutazik a bőrét kockáztatva, nos, ennek a spionnal inkább pszichiáter kellene, hiszen – és szintén a posztíró saját véleménye következik – kapásból fel tudnék sorolni legalább három olyan idegen fővárost, ahol úgy a Honvédségről, mint pedig a Honvédelmi Minisztériumról kábé négyszer annyit tudnak, mint Budapesten.
A kábéhások egyik szemüket folyamatosan a Honvédség állományán tartják, hiszen nekik kell megvédeniük a teljes zöldruhás állományt a szervezett bűnözéssel, a felforgatással, a terrorcselekményekkel és mindenféle csúnyasággal szemben. Ott vannak az alakulatoknál, és éberen figyelik, nehogy például a szerződéses szakaszvezető az éj leple alatt átdobjon a laktanya kerítésén egy szakajtónyi államtitkot, vagy elfecsegje valamelyik járókelőnek, hogy hány liter (liter?! köbméter!) dízelolaj hiányzik a föld alatti tárolóból.
Ha egy laktanyában történik bármiféle bűncselekmény, esetleg egy katona kerül képbe egy-egy nyomozás, vagy bűnügyi felderítés során, a Rendőrség elsődleges partnereivé lépnek elő. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nincs intézkedési-nyomozati joguk, tehát maximum információkkal zsonglőrködhetnek.
Most majdnem úgy folytattam, hogy a KBH a legszíntelenebb és a legjelentéktelenebb az összes nemzetbiztonsági szolgálat közül, de aztán rájöttem, hogy az elkövetkezendő hetek még hozhatnak meglepetéseket a szín vonatkozásában. Sajtóértesülések szerint ugyanis eredetileg ők szervezték be azt a Cs. Istvánt (majd javasolták továbbfoglalkoztatásra a hírszerzésnek), aki a cigánygyilkosságok egyik (nota bene: fő) gyanúsítottja. Én a KBH illetékes vezetői helyében körülnéznék a munkaerőpiacon, mert – ahogy én látom – a virtuális hurkot már a nyakukba helyezték és a sámli kirúgásáig szerintem nincs sok hátra.
5.) Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ, vagy simán: Szakszolgálat)
Na, és akkor elérkeztünk a lista kakukktojásához.
Hogy miért mondom? Hát mert a Szakszolgálat (így, egyes számban, és nem szakszolgálatok, bármit is mondanak az újságírók és egynémely, még idiótább politikusok), szóval a Szakszolgálat igazándiból nem is valódi nemzetbiztonsági szolgálat. Hogy miért? Hát mert ők gyakorlatilag csak a kiszolgálószemélyzete a többieknek (és nemcsak a titkosszolgálatoknak, hanem az összes rendvédelmi és/vagy nyomozó szervnek: Rendőrségnek, Vám- és Pénzügyőrségnek, Ügyészségnek, RSZVSZ-nek).
Ha ezek bármelyikének szüksége van a titkos információgyűjtés bármelyik eszközére vagy módszerére, fő szabályként hozzájuk fordulnak: megfigyelés, telefonlehallgatás, környezettanulmány, titkos kutatás, fedőokirat – mindezekben a Szakszolgálat az illetékes.
Kis túlzással: úgy viszonyulnak tehát a többi szolgálathoz, mint az orvosi műszereket gyártó cég a sebészekhez, vagy mint a haditechnikai cég a hadsereghez: kell egy szike, egy EKG-gép, egy gépkarabély vagy harckocsi, akarom mondani figyelés, két útlevél, három jogosítvány? Tessék írni egy szolgálati jegyet a megfelelő szintű vezető aláírásával és körbélyegzőjével, mellékelni az esetleg szükséges külső-belső engedélyt, oszt’ hajrá.
Az NBSZ saját kezdeményezésből igen ritkán folytat bármiféle titkos adatszerzést (maximum a saját emberei biztonsági ellenőrzésére), ahogy a FÉG sem gyárt le puszta hóbortból vagy unaloműzésként egy újabb raklapnyi gázkészüléket vagy mit. Oda is kell a megrendelés. A Szakszolgálat tehát egy kifejezetten kiszolgáló háttérintézménye a szám szerint nyolc (vagy valami ilyesmi) potenciális megrendelőnek. És ennek a szervezetnek a főigazgatója az a Balajti tábornok, akiről az első részben is írtam, s aki most másodállásban az NBH főigazgatói irodájában is eltölt pár órát naponta, mert a Falk Miksában nem találtak senkit, akinek a nyakkendője illene az ottani főnöki iroda tapétájának színéhez.
Nekem speciel a legrokonszenvesebb társaság, talán mert a rezzenéstelen profi imidzsét árasztják: egyformán figyelnek vagy környezetelnek ők kémgyanús oroszt, fegyvercsempész albánt, kábítószerrel üzletelő honvéd századost vagy a börtönbe pénzért mobiltelefont bejuttató bévés őrmestert. Ráadásul van egy óriási könnyebségük is a többi gumitalpúval szemben: nincs kormányzati tájékoztatási kötelezettségük, tehát hülyébbnél hülyébb (más esetben: elfogultabbnál elfogultabb) politikai utasításokat közvetlenül nem kaphatnak.
Rendelkeznek még egy izmos szakértői társasággal is, ahová tolmácsok, technikusok, számítógépes szakemberek és különféle más szakterületek képviselői is tartoznak; szervezeti felépítése itt vehető szemügyre, amiből következtethettek a feladatok mibenlétére is.
A nemzetbiztonsági szolgálatok rövid bemutatását ezennel befejeztük. Reméljük, jól szórakoztatok, és most már álmotokból felébredve is tudjátok a legfontosabb különbségeket.
Köszönöm a figyelmet, és ne feledjétek: az ember akkor marad egészséges, ha gyakran néz a háta mögé.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 08:04:30
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 08:10:20
A színtelent (főként) úgy értettem, hogy a legkevesebb botrány fűződött hozzájuk és a legkevesebbet beszélt róluk a laikus közönség az elmúlt tizenakárhány évben.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 08:23:53
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 08:25:34
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 08:26:21
nol.hu/lap/mo/20090915-vonuljanak_ki_a_titkosszolgalatok_a_bunuldozesbol_
Viktus 2009.09.16. 08:52:50
Elég lenne max. egy mutatóba, de azok végezzék el rendesen a melót pl., ha v.ki puskákat keres a piacon annak ne fejezzék be a megfigyelését meg ilyen apróságok ...
A "hadseregnek" többféle titkosizé a honvédség jelenlegi állapotában érdekes. A real madrid költ kb. annyit a focicsapatára amennyit a kormány tervez a honvédségre jövőre ...
Egy szaros gépkarabélyosdi beszerzős tendert nem tudtak normálisan kiírni-lebonyolítani ...
A maradék bevethető állomány kb. azon kapar, hogy külföldi szolgálatra mehessen jó kis zsoldocskáért ... az itthoni maradék meg v.mi tegnapi hadgyakorlaton már azt gyakorolta, hogy egy pontonhídat, hogy tudnának netán megvédeni amin a talán érkező NATO erősítést várnák támadás esetén.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 09:11:21
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 10:26:28
Cifu78 2009.09.16. 10:35:41
Kicsit off, de érdekes aspektus - a Kanadai védelmi miniszter két napja a hadseregben:
www.youtube.com/watch?v=BnIuS9Dt760&feature=player_embedded#t=84
www.youtube.com/watch?v=gBAiLfR6BFQ&feature=player_embedded
Kicsit bazári, de mégis csak érezni valahol, hogy komolyan veszi a munkáját (vagy lehet pont ez volt a cél?).
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 10:40:53
A hivatkozott törvényben ezek nem szerepelnek, tehát kommunista kitaláció az egész!!!!
Akárcsak az a - minden alapot nélkülöző - rémhír, mely szerint a pártok egyike-másika ugyancsak rendelkezik titkosszolgálattal.
jörgömös 2009.09.16. 10:49:46
Vagy ez csak egy jogi flikkflakk?
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 10:53:39
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 10:59:47
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 11:03:18
jörgömös 2009.09.16. 11:06:03
jörgömös 2009.09.16. 11:06:55
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 11:17:53
Az maximum titkos nyomozás vagy titkos adatszerzés.
Az ily módon (úgymond leplezetten, rejtetten vagy titkosan) beszerzett információk csak egy, "állam- vagy szolgálati titok megszüntetése" nevű procedúra után használhatók fel a nyílt eljárásban (elég komolyan megindokolt előterjesztés után), amint arról pl. a Rendőrségi törvény vagy más jogszabályok rendelkeznek.
rognork 2009.09.16. 11:18:23
meg a hasonlóknak?
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 11:19:11
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 11:20:38
bet-li, kínai játékos 2009.09.16. 11:45:17
Viktus 2009.09.16. 12:24:58
Miért az állami cégek vezetőin kívül kinek van benne ? :D
Veszélyről meg annyit, hogy semmivel sem veszélyesebb, mint mondjuk egy bizonyos etnikum által lakott területen lakni, ahol a bolt előtt agyonrugdoshatnak.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 12:35:02
olap 2009.09.16. 12:37:30
Vagyis igen intézkedhet...
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 12:42:36
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 12:43:40
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 12:47:02
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 12:57:17
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 13:00:13
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 13:02:41
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:08:42
Kikapják a kezéből a számzáras táskát amiben minősített iratot visz éppen a-ból b-be. Vajon volt-e benne a saját szolgálattal kapcsolatos minősített irat? Eltünődik, majd biztos ami biztos alapon felszólít és lő. Ugyan kérem!
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.16. 13:10:03
Egyébként megint fantörpikusra sikerült,grat
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:10:38
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 13:15:23
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 13:16:35
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:21:46
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:22:35
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 13:24:34
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:28:55
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 13:32:30
bet-li, kínai játékos 2009.09.16. 13:35:01
3000 katona hiányzik a seregből, be lehet állni és ki lehet jutni misszióba sok pénzt keresni!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 13:45:45
bet-li, kínai játékos 2009.09.16. 13:54:05
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 14:00:23
"... a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatkörébe tartozó bűncselekmény tetten ért elkövetőjét elfoghatja és előállíthatja..."
Ahogy a jogszabályokkal lenni szokott, minden szónak és jelzős szerkezetnek, minden ragozási módnak és igeidőnek jelentősége van.
Teszem azt egy tetten ért kémet (tettenérés esetén) elfogHATja és előállítHATja. Ha mindez nem jár a műveleti érdek sérelmével, dekonspirációval, satöbbi.
Bevallom, én az elmúlt húsz évben elég sokat dolgoztam ilyen-olyan gumitalpúakkal, de olyat összesen három esetben hallottam-tapasztaltam, hogy egy titkosszolga intézkedni kezdett volna; az egyik egy kifejezetten bekattant srác volt (három nap múlva le is szerelték), a másik két esetben szakszolgálatos figyelők avatkoztak be súlyos bűncselemény megszakítása érdekében - amit jól tettek szerintem.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 14:02:49
Jogos.
Stefán Géza vezérezredes úr, nyugodjál békében!
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 14:07:00
Bocs, de nem bírom ki:
Ha még nem láttatok szentképet, amelyen egyenruhás, lőfegyveres katonák testesítik meg a gonoszt, kattintsatok ide:
csurtus.blog.hu/2009/09/16/shkodrai_szentkepek
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 14:07:27
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 14:15:14
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 14:15:45
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 14:20:50
Panzer 2009.09.16. 14:27:00
Legyen neki konnyu a fold! :(
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 14:43:03
Helyes a meglátás.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 14:45:18
Hát, én eddig kétszer láttam élőben (voltam olyan bohó és miatta elmentem pártrendezvényre, elvégre mégiscsak ő a mi Bercink...)
Most már tudom: nem kellett volna. És futó benyomásaimat mások (akik ismerik hosszú ideje) csak megerősíteni tudták.
Kár.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 14:59:50
rognork 2009.09.16. 15:09:21
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.16. 16:14:10
Vienna 2009.09.16. 16:28:48
Ami a jelentések ujságcikkekből történő összeollózását illeti:
Ezek a napi jelentesek nem csak a titkosszolgaknal, de mindenhol jellemzoek a burokratikus szervezeteknel. Sokszor a megfogalmazas "helyes" nyelvezete fontosabb, mint hogy mi van benne. Ugyse olvassa a kutya se, de jelzik a titkarnok ha nem erkezik meg idoben. Tehat ez inkabb mennyisegi mint minosegi kriteriumoknak kell hogy megfeleljen. Olyan is...
Kulhoni kemkedes temakore: Mind az IH mind a katonai hirszerzes alapvetoen egy parazita szervezet a titkosszolgalatok nagy csaladjan belul. Mindigis az volt mindketto. Azelott az USSR nagytestver es a barati szocialista orszagok infoit gyujtogettek az illetekesek szorgalmasan, most meg az USA es a barati orszagok infoit csapolgatjak.
Lehetne persze sajat hirszerzohalozat is, de az kisse dragan fenntarthato (Csonben megjegyeznem hogy mondjuk a delszlav haboru idejeben koltottek is ra biztosan rendesen). Tehat egyszerubb es olcsobb ott lenni az osszes fogadason, teli szajjal rohogni a fontos partner hulye viccein es sztorijain, mint veszodni a sajat rezidentura fenntartasaval Koszovoban mondjuk. Meg mellesleg abban a nehany esetben (Szeva bacsi Mo-i ugyeinek fgyelemmel kiserese es jelentese az USA fele mondjuk) amikor hazai terepen ala tudnak dolgozni a nagytestver erdekeinek, akkor nagyon torni magukat, hogy megfeleljenek az elvarasoknak.
Csereben meg szepen csorog az info felenk is. Nem egy hosregeny, de olcso es biztonsagos modszer. A vilag azon fele, ahol a katonai kiadasok nem erik el a 10 milliard USD eves osszeget ezt igy oldjak meg. Mellesleg meg nekunk nagyon adni sincs milyen infot (halistennek) igy kapni se mi kapunk elso korben.
Biztos nagyon gaz az allomany nagyresze. Mondjuk egy gyorseszu gyerekbol manapsag inkabb lesz penzugyi elemzo egy banknal, mint elemzo az IH-nal. Kis penz kis foci, ahogy a mondas tartja.
De azert azt se felejtsuk el, hogy nalunk a gumitalpuaknak nem kell naponta megmenteni a vilagot (mashol se de mindegy). Igy ne is varjuk toluk, hogy mindegyik James Bondkent tundokoljon a kemkedes egen. Ja, es hamar James Bond: na neki aztan voltak koltsegszamlai egy-egy honap vegen ... :)
Hullafotós 2009.09.16. 16:37:40
A szolgálatok vezetőit (hasonlóan más állami szervezetek csúcsvezetőihez) miért nem a k. elnök nevezi ki, mondjuk garantáltan a kormányzati ciklusokat meghaladó időtartamra? Oly nagy gáz lenne a haza védelmének, ha egy vezető pl. 6, v 9 évig lenne vezető...? Persze támadna nagy torzsalkodás a pártok között, kiben egyezzenek meg, de eburafako, a leggyengébb, mindenki által elfogadott vezető is minőségibb gárdát tartana fenn – imho – mint, amit mostanság látok-olvasok, s kívülállóként szörnyülködök.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 16:44:17
A válasz egyik része itt olvasható fentebb Vienna kolléga kommentjében: idehaza a titkosszolgálatok valós társadalmi szerepe és fontossága nem olyan, hogy az államfő kezébe tegyék vezetőik kinevezésének jogát.
Na meg a pártok (amikor annó megegyeztek) borzongva gondoltak egy (több) olyan titkosszolgálatra, amelynek góréit akkor sem ők nevezhetik ki, amikor kormányon vannak.
Lepacsizták hát és mindenki inkább bevállalta a jelenlegi helyzetet, mint azt, hogy ne tudják távirányítással manipulálni a szolgálatokat. Sima pragmatizmus. És szánalmas kisstílűség.
Vienna 2009.09.16. 17:02:17
Az NBH es tarsai csunyan elb..tak a debreceni kocsmaros es tarsainak ugyet. Valoszinu a helyi rezidens NBH-s elbocsatasa utan jelentkezhet a Perenyi klubb meguresedett kidoboi allasara.
Viszont szo volt itt rendszerszintu hianyossagokrol is az NBH berkein belul. Szerintetek mennyibe fajna egy valoban hatekonyan mukodo NBH kialakitasa? Jo mondjuk nem egy Securitate vagy Stasi szinten jol mukodoe, hanem egy FBI szinvonalu szervezete?
Es a merleg masik oldalan: Mennyivel hamarabb lehetett volna ilyen koltsegek mellett elfogni az elkovetoket?
A kerdes persze immoralis, mert emberi eleteket nem merunk pennzel. De azt azert lassuk, hogy az NBH-tol szamon lehet kerni hogy miert nem akadalyozta meg a romak elleni tamadasokat, de penz paripa fegyver hijjan kicsi a valoszinusege, hogy ennel hatekonyabban akadalyozza meg a hasonlo dolgokat a jovoben.
Szerintem ahogy sok mindent, ugy azt sem engedheti meg Magyarorszag per pillanat maganak, hogy ennel dragabb es hatekonyabb szolgalatokat tartson fenn. Igeny ugyan lenne ra, de penz mar nem.
Ebben az esetben pedig marad a vakszerencse, hogy csak ennyi tamadast hajtott vegre a kis csipetcsapat, mire a szakszolgalat beazonositotta a csengohangjukat. Lehetett volna sokkal tobb de sokkal kevesebb is.
Az, hogy minden esetben megfogjak az elkovetoket zaros hataridon belul ennel sokkal (sokkal-sokkal) tobbe kerulne, meg kevesbe dilettans allomany mellett is. Szerintem...
Hullafotós 2009.09.16. 17:22:27
@Vienna: ebben viszont lehet vmi. Ha megnézzük pl. az NBH éves költségvetését és összevetjük pl. egyes FMCG cégek éves médiaköltésével, az ember igencsak elgondolkodik.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 17:25:37
Hogy a konkrét ügyre szorítkozzam a válaszomban:
Ahhoz, hogy egy különleges eszköz alkalmazásának meghosszabbítására irányuló kérelmet a megfelelő módon megszerkesszen valaki (akár bíróhoz, akár miniszterhez fordul a telefonlehallgatás továbbfolytatásáért) nem kell sem különösebb pénz, sem technika, sem 3000 köbcentis gépkocsi.
Tudod, mi kell hozzá? Szakmai hozzáértés, a lustaság és a trehányság leküzdése, na meg mondjuk húsz perc, amit egy korábbi, hasonló, jóváhagyott dokumentum tanulmányozásával tölt az illető.
Ez nem történt meg.
És erről egy régi történet jut eszembe (talán már elmondtam...):
Egy Münchenben élő ismerősöm az NDK-ban járt, valamikor a nyolcvanas évek legelején. El volt borzadva attól, hogy abban a kisvárosban, ahol megszállt, az ablakok piszkosak voltak, nem volt virág a teraszokon, az udvarok-kertek egyikét-másikát bizony a gaz is felverte.
Amikor finoman szóvá tette a vendéglátóinál a tapasztaltakat, azt válaszolták neki, hogy rohadt kommunista rendszer, alacsony bérek, Stasi, elnyomás, satöbbi.
Erre ő csak annyit tette hozzá:
- De az ablakok lemosásához csak meleg víz és egy kis mosószer kéne, meg összegyűrt újságpapír, nem pedig többpártrendszer, szabad választások és versenyen alapuló piacgazdaság...
Hogy mit akarok ezzel mondani?
Hát hogy persze, kéne pénz és paripa és fegyver egy (több) hatékonyan működő, profi, demokratikus titkosszolgálat létrehozásához, de legelőször a fejekben kéne takarjtani egy kicsit - és ez nem kerül pénzbe.
No, elég didaktikus voltam, elnézést...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 17:28:50
Tudjátok, honnan van?
Hát beírtam a gugliba, hogy "military intelligence" :-))))
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.16. 17:33:22
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 17:33:26
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 17:34:15
Condottiere 2009.09.16. 17:49:49
Vienna 2009.09.16. 17:51:40
Mikroszinten tokeletesen igazad van. Trehany ember(ek) hibajabol vege szakadt egy megfigyelesnek, ami jelen esetben sulyos buncselekmenyeket elozhetett volna meg.
De makroszinten nem ilyen egyszeru a tortenet. Az NBH-nal nem mukodtek olyan visszacsatolasi folyamatok, amik megakadalyozzak, hogy hasonlo esetben fontos informaciok elveszsenek a donteselokeszites fazisaban. (Pl: fegyvert probalt beszerezni a megfigyelt szemely, a benyujtott kerelem hianyos volt, stb.)
Ezeknek valahol a rendszerben ki kellett volna verniuk a biztositekot, de megis ugy kerult a sullyesztobe az ugy, hogy sehol nem kerdeztek vissza.
Itt az egyeni felelossege(ke)n tul azert egyeb problemak is akadnak. Es ez nem az akarhany kobcentis autok hianya.
Persze olyan rendszer, ahol soha, egyetlen info sem vesz el, minden elemzes helyes, stb. olyan nincs.
A kedes az, hogy az ugyek hany szazalekaban van informaciovesztes a hanyag, vagy rosszul szervezett munkamenet miatt.
10%-os hatekonysagrol javulni 20%-ra (ami a hatekonysag megkétszerezeset jelenti), kozel sem annyira koltseges, mint 98%-rol javitani 99%-osra (ami pedig csak kicsivel tobb mint 1%-os javulas).
Persze az NBH egyenlore nincs a kozeleben sem a 98%-nak. De azert latvanyos hatekonysagnovekedes mar ezen a szinten sem csak annyi, hogy "na fiuk ezentul jobban odafigyelni mert irgumburgum!" es mar jon is a nagy hatekonysagtobblet.
Ezert merul fel bennem a kerdes, hogy vajon elbir a magyar tarsadalom anyagi teren is egy nagyon jol mukodo szolgalatot?
(Mindezzel egyutt persze rohadjon meg a hanyag munkat vegzo ember. Amennyi kart okozott a hanyagsagaval, jobb lett volna ha sose megy gumitalpunak.)
Condottiere 2009.09.16. 17:57:45
Vienna 2009.09.16. 18:00:14
Nekem erre egy nagyon szemleletes peldam van katonai koltsegvetes tererol:
Wikipediaban ki lehet keresni ket adatsort:
1. Egyes orszagok katonai koltsegvetesenek nagysaga
2. Egyes orszagok katonasaganak letszama.
Megdobbento aranyok vannak benne:
1 USA katonara 280.000 USD koltsegvetes jut egy evben
1 oroszra 18.000 USD
1 D-Koreaira 84.000 USD
1 E-Koreaira 12.000 USD
Kicsit gyengebb hadsereg fenntartasa akar egytizede lehet koltsegekben. Es ugyanez vonatkozik a hirszerzesre is. Az az utolso nehany szazaleknyi elony iszonyat penzbe kerul. Van aki megengedheti maganak, a tobbseg meg nem...
Vienna 2009.09.16. 18:04:52
Hat hirtelen maximum draga titkosszolgalat jelenhetne meg. Ahhoz hogy eros, hatekony es foleg profi titkosszolgalat jelenjen meg, a penzen kivul meg nagyon nagyon sok munka is hianyzik. Sokat kell meg addig aludni, mire oda elerunk :)
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 18:05:28
rognork 2009.09.16. 18:47:49
www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=96781
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 19:05:32
Óhatatlanul beugrik a jó öreg Pareto szabálya, az ominózus 20:80 (vagy 80:20) elve...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 19:09:59
Az egészségügyhöz (meg a többi, felsorolt témához) nem igazán értek, de ne feledjük, mi mindannyian egyéniségek vagyunk :-)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 19:20:38
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 19:35:28
Röviden elárulom: semmit. Visszaküldi és köszöni szépen. Ugyanis ha értékes is lenne az emígyen "átadott" információ, azonnal kizárták a felhasználást, ugyanis nem az ellentengernagy fogja elkapni alkalomadtán a delikvenseket. Világos hogy csak alibiből küldött a titkosszolgálat a rendvédelemnek ilyen formában "infót" mert egyrészt tudták, hogy rendvédelmikémék semmire se mennek vele, másrészt ha valaki megkérdi adtak-e és hány információt át nekik, rögtön kimutatják - ekkor már ugye személyenként - néha még az anyja nevét is külön - elszámolva, hogy 825 darab infót igenis átadtak. Tehát amit az infó megszerzésébe fektettek, azt rá írták egy papírosra, valamint a futár költsége amíg elvitte meg visszavitte, az mind mind kidobott adófizetői pénz, meg elfecsérelt idő. Van persze egy olyan forgatókönyv is, hogy csak a - testvérblogunkról merítve katpol.blog.hu - szóval a fasssság akadályozta meg a T. szolgálatot abban hogy értelmes módon küldje el azt amit szándékozott elküldeni.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 19:42:44
Ezt mondom én is: egyik-másik titokzatos szolgálat vezetői állományának úgy 40 százalékától el kéne búcsúzni (személyes tapasztalat, ha úgy tetszik: statisztika), majd az őj fiúkkal-lányokkal elkezdeni átgyúrni az állomány agyát.
Régi rögeszmém a kiképzés, az oktatás, a tréningek, a folyamatos továbbképzés... Boldogabb országok rendvédelmi és biztonsági szerveinél megtiszteltetés, ha egy gyakorló szakembert meghívnak az adott főiskolára oktatni egy-két évet, vagy akár eseti jelleggel előadásokat tartani, idehaza ezt kibaszásnak veszik az illetékesek és egyre lejjebb passzolják a megtiszteltetést.
Egy - személyes, naná... - példa: többször előfordult, hogy főkapitány vagy bűnügyi főigazgató helyett mentem előadni ide-oda... Meghívták a generálist, az lepasszolta az igazgatónak, az a helyettesének, az pedig nekem... Mert nyűg volt nekik, és nem látták át, hogy ez micsoda lehetőség: beszélni a fiataloknak (vagy külsősöknek: ügyészeknek, bíráknak, stb.) a munkáról...
Nem tudom, érthetően fogalmaztam-e...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 19:48:55
A titkosítási mániáról:
Egy szomszédos állam illetékes szerveinek képviselőivel beszélgettünk a bűnügyi információk államtitokká minősítéséről.
Elmondták, hogy náluk évente (ÉVENTE!) úgy húsz-harminc ilyen dokumentum keletkezik (tehát olyan, amelyet államtitokká minősítenek). A többi nyílt, esetleg maximum szolgálati titok, vagy simán "bizalmas!" vagy "nem nyilvános!".
Mi csak álltunk és nem tudtunk megszólalni, mert nálunk (azon az igazgatóságon, ahol én dolgoztam) NAPONTA született tízes nagyságrendű államtitok-minősítésű irat.
Ja: az említett ország bűnüldözői a súlyos, szervezett bűnözés elleni fellépés területén körülbelül 20 százalékkal jobb mutatókkal rendelkeznek, mint mi.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 19:49:36
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 19:52:29
Cifu78 2009.09.16. 20:03:54
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 20:20:55
Annó, amíg hébe-hóba tréningek szervezésével is foglalkoztam, az volt az egyik alapelvem, hogy ahhoz, hogy tartós eredményekkel építkezzünk, először rombolni kell. Az alpokig.
Sajnos, itt tartunk.
paranoid T.R. marcipan 2009.09.16. 20:21:27
Az, hogy mennyi pénz jut a titkosszolgálatokra, meghatározó a munkavégzés szempontjából. Ha nincs miből újakat kiképezni, régieket továbbképezni, nagyobb autókat venni stb akkor az a minőségi munka rovására megy. Már pedig egy jó ideje elég látványosan tesz a politika rájuk. A folyamatos személyi cserékre gondolok főleg. És tartok tőle, h ezelőtt sem volt kiemelt fontosságú terület, mert a párton belüli kiutálkit csoportok létehozás kötötte le mindenki figyelmét.
Ezt szerintem jól példázza, hogy a miniszterelnök először azt mondta, hogy megszünteti a titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot. Aztán csak volt valaki, aki szólt, h ez nem a legjobb ötlet.
Ráadásul mióta a közérdeklődés középpotjába került a NBH, politikai döntéseket hoznak olyan kérdésekben is, amelyeket esetleg eddig szakmai alapon hoztak meg.
Nem vonom kétségbe, hogy döbbenet, ha nem tudnak megírni egy kérést rendesen, meg elhagyják az igazolványukat (és még mindig érdekelne h hogyan kerülnek ezek az emberek be), de egy szervezet átveszi a vezetőinek a mentalitását, és ezekben az ügyekben szerintem ez tükröződik vissza.
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 20:25:57
Nagyon jól tapintottál a vezetők szerepére - erről már értekeztem valahol az elmúlt napokban: szakmailag nulla, kizárólag a politikai széljárást követő vezető rányomja a bélyegét a stábjára, s ezen keresztül az egész állományra.
Szakmailag topon levő góré egy idő után óhatatlanul szakmailag penge embereket fog maga alá (köré) gyűjteni - ha hagyják.
Attól tartok, a lemilbulin lesz téma rendesen...
paranoid T.R. marcipan 2009.09.16. 20:31:18
Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.09.16. 20:38:33
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 20:46:18
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 20:53:07
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 20:55:32
flashbang 2009.09.16. 20:58:17
pasthoul igy hangzik ښاغلى، صاحب. Kiejtese mar egyszerubb khan vagy aaga.
Egyebkent az ENSZ felkeszito tanfolyama a leggyengebb es mar a magyar felkeszites is jobb attol. Aki meg ugy gondolja, hogy konnyu a kulfoldi szolgalat meg jo sok zsoldot lehet kapni erte az jojon ki es probalja meg mindig ember hiany van,
Udv Flashbang
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 21:08:30
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 21:09:58
Na menj el fiam szépen Zoli bácsihoz felkészülni, de gyorsan ... a fél Európa hozzá jár!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 21:18:12
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 22:00:23
paranoid T.R. marcipan 2009.09.16. 22:09:17
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 22:11:06
Titkárnő?! Szakács?!
Csak nem forgatsz merész terveket a fejedben..?
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 22:16:15
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.16. 22:26:51
Markotányosnő biztos van - enélkül nem hadsereg a hadsereg!
paranoid T.R. marcipan 2009.09.16. 22:27:41
@tiboru: á, merész az lenne, ha be akarnám bizonyítani, h elbirok egy olyan menetfelszerelést, ami meghaladja kilóim számát:)
paranoid T.R. marcipan 2009.09.16. 22:30:20
bet-li, kínai játékos 2009.09.16. 22:46:41
A szolgálatnál dolgozóknak (vagy egy részének) az mégis csak jobb, ha látja, komolyan veszik őket és kineveznek a fejük felé egy vezetőt. Még ha csak 10 hónapra is.
Ugyanez a komolytalanság látszik a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő pozíció betöltésénél. Nekem komolytalannak tűnt egy 29 éves agrár szakember.
Az ilyen malőrök nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a fent említett megfigyelést ne folytassák a szakik, mert ahogy szokták mondani: az is elég, ha a mezüket küldik be a pályára.
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.16. 22:48:46
Persze más kérdés, hogy milyen szocializációt biztosít.
Mint ahogy Te is írod, ha emellé társulna egy nyugati/nato-s, akármilyen "továbbképzés", akkor azért igen csak más lenne a jányzó fekvése(remélem,ezzel nem voltam túl modoros)
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 23:17:16
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 23:24:48
Kellemes szórakozást! :P
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 23:37:28
lemil.blog.hu/2009/09/15/kis_nemzetbiztonsagi_ertelmezo_szotar_1_0/fullcommentlist/1#c7076716
meg a
www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_felepites/Szabo_Vilmos_titkarsaga/eu_tagallami_bilat/KUTEFO.htm
címeket ... csak úgy ...
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.16. 23:40:49
Tudom, kicsit off,de mégis idevág bizonyos szempontból. Szvsz amíg nem lesz egy új alkotmányunk, addig nem látok esélyt arra, hogy bármi is változzon. Lehet, hogy ez az én vesszőparipám, de egy új választási rendszer kell ide. Sokan bele sem gondolnak, hogy mi minden változna azután. De megváltoztatná a pártok számát a törvényhozásban, ezáltal a parlament működését, a pártok politizálásának körülményeit. Persze változtatni kellene az alkotmánymódosítással a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát, és sok egyéb dolgot, de én vallom, a jelen problémák a politikai rendszerünk milyenségéből fakadnak, és amíg így marad, nem lesz változás
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 23:44:22
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.16. 23:50:27
"(9) A Diplomáciai Információs Osztály koordinálja a Minisztérium – a szakmai és a területi főosztályok, valamint a külképviseletek – diplomáciai információs tevékenységét. Ennek részeként:
f) Saját számítógépes rendszerében gyűjti és felhasználja tájékoztató tevékenységében a külképviseletekről érkező „szigorúan titkos” és „titkos” minősítésű rejtjeltáviratokat.
[..]
b) A köztársasági elnök, [...] számára szükség esetén megküldi a hivataluknál fogva őket érintő minősített diplomáciai információkat. E tevékenysége során szükség szerint egyeztet a VKH- és rejtjeltáviraton a külképviselet-vezető által elsőként megjelölt információgazda-főosztállyal.[...]
d) Heti összefoglalókat állít össze a tájékoztató anyagokból a megfelelő rejtjeles technikai kommunikációs eszközökkel nem rendelkező külképviseletek számára.
[...]
(12) A Diplomáciai Információs Osztály ellátja a diplomáciai információs tevékenység eszközrendszerével kapcsolatban rá háruló feladatokat:
a) Koordinálja a VKH működésével kapcsolatos tartalmi kérdéseket, így a nyílt és a minősített diplomáciai információs adatbázis, a diplomáciai információs könyvtárak, a tárgyszavas keresőrendszer és a statisztikai értékelés működésével kapcsolatos teendőket, és elvégzi a rá háruló feladatokat.
b) Működteti, és a változó igények szerint alakítja a Diplomáciai Információs Osztály „szigorúan titkos” és „titkos” minősítésű rejtjeltáviratokat tároló és kezelő saját számítógépes rendszerét.
c) Részt vesz a Minisztérium diplomáciai információs és tájékoztató tevékenységét érintő informatikai rendszerek fejlesztésével és használatával kapcsolatos feladatok meghatározásában, illetve megoldásában.@
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.16. 23:56:38
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 00:01:07
NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2009.09.17. 00:06:57
"Saját számítógépes rendszerében gyűjti és felhasználja tájékoztató tevékenységében a külképviseletekről érkező „szigorúan titkos” és „titkos” minősítésű rejtjeltáviratokat."
na?
egyébként meg a KüM csak a miniszter titkárnőjének a melltartóméretét nem rakja ki ... de csak azért, mert változik (a titkárnő) :P
bet-li, kínai játékos 2009.09.17. 01:03:21
bet-li, kínai játékos 2009.09.17. 01:03:55
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 08:02:20
flashbang 2009.09.17. 08:04:18
Reszt vettem az ensz eu nato es magyar felkeszitesen is. Sot az ensz kikepzoi tanfolyamat is elvegeztem, ugyhogy tudom mirol beszelek.
A piros dzsekis tortenet egesz pontosan ugy szol , hogy a kollegina kiverte a hisztit, mert eppen akkor es ott nem volt S meretu bevetesi dzseki. Mert logikusan ugy gondolta mindenki, hogy gyerekeket megsem kuldunk arrafele, es a legkisebb meret az M volt. Gyozkodtuk egy darabig, hogy neki a meretei alapjan az M kell mert nem Plazazni megy, hogy feszuljon rajta a cucc .Persze nem hitt nekunk es ekkor kerult elo a piros S meretu dzseki, hogy probalja fel es sajat maga is meg fogja erteni mirol beszelunk.
Az illetore egyebkent jellemzo, hogy a felkeszitesen jobban tudta mi a helyzet idekinn mint az a ki mar 4 evet lehuzott itt.
Minden kikepzo leszavazta, hogy kijohessen kiveve a fonoket es most itt van.Az okokra nem ternek ki.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 09:34:37
Vienna 2009.09.17. 09:49:43
"Ugyanez a komolytalanság látszik a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő pozíció betöltésénél. Nekem komolytalannak tűnt egy 29 éves agrár szakember."
Birkakat kell terelni, es marhaknak jelenteni. Pont hogy illik oda az agrar szakember :)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.17. 09:56:20
A gombaszakértő Iváncsik se gyenge választás...
Úgy látszik, az agrárszakemberekben van egy genetikai affinitás a titkosszolgálatok irányába.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 10:10:38
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 10:17:21
Vienna 2009.09.17. 10:18:44
Egy jo gombapaprikassal hosszu idore harckeptelenne teheto Mucuska es tarsai. Hamar esernyokeszitot vagy sugarbiologust nem talaltak...
Egyebkent hogy megint kulfoldi peldaval jojjek: Az USA-ban az ilyen ejtoernyos vezetok tobbsege jogi vegzettsegu. Marpedig ott a jogi vegzettseget kb. az itteni bolcsesz szakhoz lehet hasonlitani. Csak egy pelda: Dr. Michael Jordan is jogi doktor...
Nalunk a kozigazgatas jellemzoen bolcseszekkel meg agrarosokkal van teletomve. Egyszeruen ezekbol folyamatos tulkepzes van 10 eve. A kozigazgatas meg nem egy vonzo hely egy kurrens diplomaval (mernok pl. egesz keves dolgozik kozszolgakent).
Szoval tenyleg gaz, hogy szinte kizarolag ejtoernyosok kerulnek vezetoi pozicioba a szolgalatoknal, de az nem meglepo ha agrar- es bolcseszvegzettseg a jellemzo ezekre a "szakemberekre".
paranoid T.R. marcipan 2009.09.17. 10:35:36
most is nekiálltam válaszolni, de az inkább egy monológ lett mintsem komment. még mindig fenntartom, h a politikusnak ismernie kell az általa irányított szakterületet, de ez nem jelenti, hogy az adott szakma legkiválóbb képviselőjének kell lennie - az ő munkájához másfajta kvalitások szükségesek.
És most visszafogom magam. Ha nem cseng le addig a téma teljesen, élőszóban azért beszállok majd a kivesézésbe:)
Vienna 2009.09.17. 10:39:37
Normalis helyzetben ketfelekeppen keveredik valaki a politika teruletere.
1. Szakmailag valamiben nagyon kompetens, es hobbiszinten politizal. Ebben az esetben egy specialis teruleten elvegzedo munka (mondjuk energiapiaci liberalizacio) elvegzesehez kiemelkedik a holdudvarbol. Ezek az emberek altalaban nem hosszueletuek a politika elso vonalaban, viszont a szakteruletukon belul kesobb is velemenyformaloak a sajat taborukon belul.
2. Karrierpolitikus, aki egy vagy tobb temara specializalodik. Ezek az emberek foallasu vagy csunyan mondva megelhetesi politikusok. Nem feltetlenul van tobb tizeves "on the job" tapasztalatuk egy-egy teruleten, de a terulet vezetesehez szukseges kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Ok altalaban mukodtetik a teruletet, es nem megvaltjak.
Fejlett demokraciakban mindket tipus szamara megvannak az alternativ karrierutak. A karrierpolitikusok altalaban egy "think tank"-hez igazolnak at, amikor kikerulnek a hatalombol. Igy nem veszitik el a teruelttel teljesen a kapcsolatot. A szakerto pedig altalaban visszater a maga specialis teruletere miutan a celfeladatot elvegezte.
Ezert is van az, hogy egy Dick Chaney vagy egy Kissinger tipusu ember nem jon zavarba a nemzetbiztonsagi bizottsag ulesen. Lehuzott 2-3 ciklust korabban mar a teruleten megszakitasokkal, kozben pedig valami kutatocegnel elvegetalt.
Nalunk a politikaban is ugyanolyan fluktuacio van, mint barmely mas teruleten. Raadasul keves kiveteltol eltekintve aki egyszer elveszitett egy allast, az bukott embernek szamit. Igy visszateresi lehetosege nincs.
Nem csak a szakmai teruleten vannak utanpotlasi problemak. A szakmapolitikus mint olyan is feher hollo egyenlore Mo-n. Egy kezemen meg tudnam szamolni oket az elmult harom ciklust attekintve.
Van meg mit fejlodnie kis demokracianknak ilyen teren is.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 10:42:43
paranoid T.R. marcipan 2009.09.17. 10:57:31
1. olyan, h vki vmilyen szakma csúcsán áll, és hobbipolitizál, nem létezik. Egy nagyobb horderejű átalakításhoz szokás létrehozni az adott területet gyakorlati/elméleti szinten ismerőkből szakértői csoportot, de attól ők még nem lesznek politikusok.
2. a karrierpolitikus létezik (de a megélhetésit kérlek ne használd, bulváros, értelmetlen fordulat), de ő is csak akkor marad a pályán, ha tud vmit. ha nem szakpolitikus, akkor mondjuk remek diplomáciai érzéke van, és tud tárgyalni az ellenféllel is. (példa volt csak)
És persze mindig van, olyan, akinél szinte megmagyarázhatatlan hogyan is marad a csúcson egyhuzamban. Csak nagyon rombolónak tartom a folyamatos elkeseredett/ostorozó megnyilatkozásokat a politikusokról, mert legtöbb esetben nincs meg, h mégis milyennek kellene lenniük, vagy ha megvan, akkor pedig irreális, valótlan dolgoat várnak.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 11:07:44
hvg.hu/hvgfriss/2009.38/200938_Baj_es_buntarsak.aspx
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 11:15:20
Nem inkább arról van szó, hogy akinek tudomása lehet a KBH elhárítási - működési körébe tartozó dolgokról? Ha nem katona az illető, de tudja hogy mi az ábra a meglovasított magyar katonai eszközök, fegyverek, anyagok miegymásról, akkor nem foglalkoztathatja? Na ne má!
flashbang 2009.09.17. 11:17:19
Koszi Nekem meg ez az informacio arnyalja tovabb a kepet. Ugyanis ahol o van illetve akikkel egyutt dolgozik nem hasznalnak HMWWV-t hanem pancelos GMC es Chewy Suburban-t Meg Toyota LC -t
Dragaszagom azt se tudja mibe ul bele :))) ( Vagy aszt jol tudja? :)
A tobbi dolog ult csak annyi kiegeszites, hogy az inkabb a Szekeres pajtas vezette cegre jellemzo es nem a Drazse csapatara.
A tobbi dologban meg egyetertunk ( kemek elharitok politikusok megitelese )
Udv.
flashbang 2009.09.17. 11:24:52
Erre is megvan a megoldas de nem akarom itt kitargyalni mert ez az a pont ahol tenyleg jol egyuttmukodik a rendorseg katonasag nepesseg. ( termeszetesen a nagyfejuek tudta nelkul vagy azok szemhunyasa mellett.)
Hullafotós 2009.09.17. 12:29:28
Érintettség okán meg kell, h védjem az agrárszakembereket :-)) No persze nem mindet.
Első MTV-s Estés interjújában - kárörvendő eredetileg agrármérnök - úúúgy drokkoltam, h kiszedjen belőle az egyébként szintén puha kérdezőnek számító Mészáros Toncsika vmi olyat, ami alapot adhat rá, h másnap reggel már ne ő legyen a titkosminiszter.
más.
Visszavonom a korábbi megjegyzésem. A mai HVG-ben ismét szerepelnek a titokszolgálatok létszámai és költségvetése.
NBH 14 Mrd (1192 fő)
IH 9 (728)
Szakszi 22 (2068)
KBH 2,5 (244)
KFH 9,5 (751)
2007-ről 2008-ra 9,5-ről 14-re emelkedett a Nembéhá költségvetése (47%os növekedés!), ami azért jelentős egy megszorításokkal terhelt országban.
Kiváncsi lennék, h vajon ezzel arányos-e az eredményességük, vagy a hatékonyságnövelés eredetileg sem szerepelt a tervekben.
És ide kívánkozik belőlem, h riszpekt és megbecsülés minden névtelen, munkáját tisztességgel végző NBH-s alkalmazottnak. Jelképesen vmennyiőjüket (hányan lehetnek?) meghívom egy pohár Furmintra - mert ők megérdemlik.
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.17. 12:45:19
Illetve, naná, hogy egyet értek, de a gyakorlat teljesen más. Sajnos.
A kormányfő személyisége mindezt nagyban befolyásolja. Ugye a miniszter a miniszterelnöknek felelős egyedül. Ha olyan az a kormányfő, hogy szeret mindent maga irányítani, mert akkor nem kell harcoljon a miniszterrel stb, akkor egy gyenge, a területéhez egyáltalán nem értő embert nevez ki. Ide belefér egy 29 éves miniszter vagy egy pszichológus asszony. Innentől kezdve, ő csak ott van, kirakatnak
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 12:58:16
hvg.hu/hvgfriss/2009.38/200938_NEMZETBIZToNSAGI_ZuRZAVAR_Hallasi_feszultse.aspx
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 12:59:36
bet-li, kínai játékos 2009.09.17. 13:10:45
Ezek után már nem is csodálkozom azon, amit már kiemeltél...
neofin 2009.09.17. 13:24:30
"Kémeket alkalmazunk tehát, mégpedig ötfélét. Vannak megtelepedett kémek, vannak belső kémek, vannak visszatérő kémek, vannak a halál kémei, s vannak az élet kémei.
Ha mind az ötféle kémet egyszerre alkalmazzuk, akkor senki sem ismerheti fel az útjukat, ez pedig valósággal "isteni háló[31], drága kincs a fejedelem számára. Megtelepedett kém az, akit az (ellenséges) vidék lakosaiból választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; belső kém az, akit (az ellenség) hivatalnokai közül választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; visszatérő kém az, akit az ellenség kémei közül választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; a halál kéme az, aki a külvilágot megtévesztve folytatja tevékenységét, s a mi kémeinknek is hamis híreket ad tudtára, az ellenség kémeinek is hamis híreket ad tovább; végül az élet kéme az, aki (az ellenségtől) hírekkel tér vissza. Ezért a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata."
mek.niif.hu/01300/01345/01345.htm
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 13:36:35
"A Koszovóban szolgáló magyar honvédalakulatoknál történt fegyverlopásokról informálta a Katonai Biztonsági Hivatalt Cs. István, a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja. Cs. nem beszervezett ügynöke, csupán együttműködő kapcsolata volt a katonai hírszerzésnek..."
Akkor ezek szerint nem irt/irattak alá vele együttműködési megállapodást? És ha igen miért nem? Mert nem akarta aláírni a papírt, vagy mi?
Nos, ez vagy így van vagy mégsem egészen. Mert ugye ez azt sugallja, hogy nem volt "valódi informátor" Cs. István, amit azért lehet kételkedve fogadni, csak mint eseti adatszolgálztató/társadalmi kapcsolat, (röviden: vagymi), működött a KBH szemszőgéből. Tehát a titkoszolgálattal nem állt együttműködési megállapodás alapján rendszeres kapcsolatban, nem tartotta vele senki a rendszeres kapcsolatot, lényegében nem is foglalkoztatták, csak néha váltott vele néhány szót a KBH-s rezidens, hogy "Mi újság, hogy vagy, mi az ábra a gránátokkal?" Aztán erről írt egy frappáns jelentést, hogy aszongya "Géppuskás Józsi fedőnevű eseti adatszolgáltató látott egy sötét árnyat tegnap este, mikor kis gömbölyű izéket hajigált a tábor kerítésén kívülre, de azt hitte teniszlabdák és nem szólt erről senkinek." Na menjünk má!
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 13:37:26
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.09.17. 13:43:13
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.17. 13:58:22
Jóvanna, de egyszerűen nem bírtam ellenállni a magas labdának :-)
Thaddeus Griffin · http://osztgyunamigyun.blog.hu 2009.09.17. 14:02:07
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.17. 14:45:29
"Megszakadt a kapcsolat
Mivel a KBH hivatalosan csakkatonákat foglalkoztathat, ezért megszakadt a kapcsolat a romák elleni támadások későbbi gyanúsítottjával..."
Most akkor beszervezték és foglalkoztatták, vagy nem szervezték be és nem foglalkoztatták?
A "csakkatotákat" c. izét már kitárgyaltuk, hogy fasssság. (v.ö. katpol.blog.hu)
bet-li, kínai játékos 2009.09.17. 16:25:06
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.09.17. 18:19:24
Persze, hogy nekiltának mindenféle havert, ismerőst előásni, jól összezagyválni amit csak lehet, majd érdeklődve figyelni a nagynehezen felbukkanó hebegő magyarázatokat. Amiből megint lehet egy kicsit kevergetni.
Úgyhogy egye fen, soha nagyobb baj ne legyen, mint az a pár összekevert, félreértelmezett szakkifejezés, netán tűl esetlen gyanusítás.
Vérnűsző Barom (törölt) 2009.09.17. 18:30:16
Valamikor tizenéve valami nagyonhülye jó ötletnek tartotta, hogy egynémely kézigránátokat elpotyogtat az országház sarkánál.
Pár utcával arrébb volt akkoriban az irodánk, és baromi érdekes módon "véletlenül" összeakadtam egy régről ismert, de rég nem látott mókussal, akit annyira meglepett a találkozás, hogy izibe be is kisért az irodánkba, elcsevegett mindenkivel, egyben szinte véletlenül szóba hozta a hajigálást is, hátha tudunk róla valmit.
Tudtunk... Összenéztünk, majd szinte véletlenül elszóltuk magunkat, el-elhallgatva, de megemlítve Bélát, aki az anyósát akarta megviccelni de részeg volt, és...
Emberünk percekig reménykedett, hátha megfogta az isten lábát, majd amikor rájött, hogy csak most, csak neki szól a műsor, de valójában fogalmunk sincs róla, miről beszél, mire kíváncsi (vele együtt a környék valamennyi boltjában, irodájában felbukkanó hasonló mesehősök), legyintett, és áttért a látogatásának második napirendi pontjára.
Előszedte a táskáját, kivett belőle pár fogkrémet, és felajánlotta megvételre. Összenéztünk, tudtuk a dolgunkat, szépen sorba álltunk majd kötelességtudóan mindannyian vásároltunk egyet-egyet. És közben megpróbáltunk nem szólni egymáshoz, de lehetőleg egymásra se nézni.
Aszem, ez még a büdzséemelés előtt lehetett...
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.17. 19:28:34
Hej, mekkora értékesítési ötlet! És ezt én csak most tudom meg, amikor már késő :-)
bet-li, kínai játékos 2009.09.17. 22:36:30
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.17. 23:04:41
Csak ha tényleg jó a fogkrém.
Hullafotós 2009.09.18. 11:58:15
vészmerülés 2009.09.18. 22:34:49
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.19. 00:34:23
Ááááá...
Nem fakadtál sírva?
Viktus 2009.09.19. 12:08:54
Juhász Gábor az önéletrajza szerint végzett közgazdász, de a valóságban nem adta le a szakdolgozatát, ezért nem kapott diplomát.
-
A fejétől bűzlik a hal ...
Viktus 2009.09.19. 17:25:11
Nincsen a magyar hadseregnél felvétel jelentkező lenne bőven a toborzóirodákból meg hazaküldik a népet.
bet-li, kínai játékos 2009.09.21. 21:02:08
www.hm.gov.hu/hirek/mkkbh_nyomozasi_szerepe
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.22. 09:07:49
www.mno.hu/portal/664387
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.22. 09:13:09
Picit odadörgölnek az NBH-nak :)
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.22. 09:15:03
@Zig Zag:
Természetesen feltétel nélkül el szoktam hinni mindent, amit az olyan hazai szervezetek adnak ki sajtóközleményként, amelyek nevében a "Hivatal" szó szerepel, de:
Szerintetek Cs. István (akár bentről a sittről) hány perces eljárás után nyerné meg az államtitoksértési és az azt követő polgári pert a KBH-val szemben, ha a katonai elhárítás hivatalosan elvinné a balhét, hogy: "Igen, három évig nekünk dolgozott, fedőneve ez meg ez volt, és ennyi meg ennyi értékes információt hozott az együttműködésünk közel ezer napja alatt".
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.22. 10:01:12
Az Index mai címlapjáról:
"A katonai hírszerzés szerint a sorozatgyilkosság gyanúsítottja nem tartozott szélsőséges csoporthoz."
A cikkben:
"A férfi azonban állítólag nem beszervezett ügynöke, csupán együttműködő kapcsolata volt a katonai hírszerzésnek."
KBH, mint katonai HÍRSZERZÉS... Édes istenem, gyerekek, ez tényleg ilyen nehéz..?
tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.22. 10:03:01
Értem én a szakmai különbséget a beszervezett kapcsolat és az együttműködő kapcsolat között, de ez tényleg akkora differencia lenne, hogy a KBH joggal mossa kezeit?
ardeacinerea · http://www.pallas70.hu/osszetett-kepzesek.php 2009.09.22. 12:40:24
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.22. 20:40:06
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.09.22. 20:44:38
cirrus minor 2009.09.22. 22:17:15
Jonathan Rosenhead & John Mingers (1989,2002,2004) Rational Analysis for a Problematic World Revisited - Problem Structuring Methods for Complexity, Uncertainty and Conflict
Sátán meg a Jocó 2009.09.23. 13:46:08
www.origo.hu/itthon/20050817amagyar.html
bet-li, kínai játékos 2009.09.25. 02:10:44
Az Index pedig nem tanul a hibáikból, látszik ott nem dolgozik egykori gumitalpú, aki felhívná a figyelmüket a kifejezések helyes használatára.
Gaius Marius 2009.10.11. 11:16:16
A rendszerváltás utáni legjobb ötletnek tartom a Fidesz javaslatát, miszerint a titkosszolgálatokat (talán ez alól a KFH maradhatna ki) egy minisztérium alá szervezni a rendőrséggel. (Nahát lassan kiderül, hogy nem is voltak olyan hülyék a szocializmusban).
És egy hozzászóláshoz reagálnék Zig Zag-nak, ha nem Ő írta akkor elnézést. Elég nagy baj, ha ma egy bűnügyi információt államtitokra minősíttünk, ugyanis ez azt sejteti, hogy a hatályos 95. évi LXV. törvény nem megfelelő szinten alkalmaznánk.
További szép napot, és jó a blog.
Mentula 2009.10.11. 15:28:28
(ez viszont nem minősített adat, az említett, és mindenki számára elérhető törvényből következik :)
Gaius Marius 2009.10.11. 20:12:19
Sem a TIGY sem pedig a TASZ nem államtitok, amióta az úgynevezett káralapú minősítést bevezették, hanem csak szolgálati titok. Természetesen ezt minden esetben vizsgálni kell és kategórikusan kizárni nem lehet, bár kicsi a valószínűsége. Hiszen nehéz lenne kijelenteni, hogy egy bűncselekmény felderítésének nyilvánosságra kerülése esetén súlyosan sérülne a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdeke vagy több ember élete közvetlen veszélybe kerülne. Természetsen lehetséges ez is, ezért kategórikusan nem zárható ki az államtitok minősítése, de ez -álláspontom szerint - talán 1-2 százaléka az összes TIGYnek.
Ahol a TIGY-et (ne adj Isten a TASZ-t) államtitokká minősítik, ott a törvény második fejezetét már elfelejtették elolvasni. A bíróságnak és az ügyészségnek pedig nincs joga az úgynevezett "felülminősítésre", bár az kétségtelen, hogy a saját irataikat úgy minősítik, ahogy akarják, csak abban az esetben a nyiltátételi eljárás is őket terhelné. A tapasztalatom szerint ezt nem is teszik meg, mert nem különösebben akarnak plusz terhet a nyakukba venni.
Gaius Marius 2009.10.11. 20:15:49
Mentula 2009.10.12. 14:23:20
Gaius Marius 2009.10.12. 20:18:47
Meg is szoktam. :)
A törvénnyel szerintem nincs baj, az értelemezéssel inkább.
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.09.21. 08:25:36
index.hu/belfold/2010/08/18/romagyilkossagok/
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.09.21. 08:38:46
Menesztették debreceni szolgálati helyéről a Katonai Biztonsági Szolgálat (KBH) tartótisztjét, H. Ernőt, miután lapunk megírta: a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával, Cs. Istvánnal ápolt kapcsolatot, de ezalatt sorozatos hibákat követett el.
www.magyarhirlap.hu/hirvilag/cikkunk_utan_kirugtak_a_kbhs_tartotisztet.html
Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.09.21. 12:18:45
a Katonai Biztonsági Hivatal tisztje megkereste, ő pedig válaszolt neki. Kapcsolattartója a tiszalöki gyilkosságról is érdeklődött; ezután társaiban fölvetődött, hogy megölik a tisztet.
hvg.hu/itthon/20100908_