A harci cselekmények egyik (emberjogi, humanitárius szempontból különösen neuralgikus) kérdése a hadifoglyoké, illetve a velük való bánásmódé. Grg olvasónk elmorfondírozott a dolgon és úgy döntött: megkérdezi a lemilesek örvendetes módon gyarapodó közösségének tagjait, mi a véleményük a témáról?



Mindannyian tudjuk, hogy léteznek az ominózus Genfi Egyezmények (különös tekintettel a harmadikra), minden katonai oktatási intézményben tanítják a hadviselés írott és íratlan szabályait, de az a helyzet, hogy nekem hirtelen nem ugrik be egyetlen olyan komolyabb katonai konfliktus sem, ahol bizonyos – jó esetben csak elszórt – helyzetekben a felek ne értelmezték volna roppant kreatívan a (hadi)fogolyejtés szabályait.

De nem is szövegelek tovább, átadom a szót grg-nek, akinek levelét (minimális mértékben megszerkesztve, hozzájárulásával) most közkinccsé teszem:

Gyilkosság vagy önvédelem?

"A hadifoglyot megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem"

Az utóbbi időben sokat foglalkozom amerikai ejtőernyősökkel, ami persze Hollywood hibája – Elit alakulat című sorozat – , de jártamban-keltemben egy elég érdekesnek tűnő jelenséggel találkoztam: a hadifoglyok megölésével.

Már a filmben is szerepel egy jelenet, amelyben néhány, magát korábban megadó németet hidegvérrel megölnek meggyilkolnak, de ez (ott és akkor) lehetett a  forgatókönyvíró vagy a rendező által elkövetett jellemábrázolás része is. Aztán a résztvevők visszaemlékezéseit olvasva, újra meg újra előjön a magukat már megadó ellenséges katonák megölése. Ezt részben a harctéri indulatokkal magyarázzák, részben azzal, hogy - kislétszámú egységként - nem tudtak mit kezdeni a hadifoglyokkal.

Elgondolkozva a problémán, öt altípust találtam:

1.) Hadifoglyok megölése a megadás, vagy megadás megkísérlése után közvetlenül  - például A leghosszabb nap című filmben látható jelenet ("bitte-bitte"), vagy amiről az Elit alakulat egykori tagjai írnak, illetve ami időnként Irakban/Afganisztánban előfordul);

2.) Hadifoglyok megölése a fogságba esést követően, az úgynevezett hátrakísérés közben, spontán módon, vagyis nem utasításra  - például az Elit alakulat sorozat, második rész, a cigarettázás közben megölt németek;

3.) Hadifoglyok megölése utasításra - például az úgynevezett „komisszár-parancs”, melynek értelmében a második világháborúban a német hadifogságba esett szovjetek közül ki kellett válogatni a politikai tiszteket és haladéktalanul ki kellett őket végezni;
4.) Hadifoglyok megölése tervszerűen - például a belga Malmedy-mészárlás, 1944. december 17.-én, amikor az 1. számú SS Páncélos Hadosztály (a Leibstandarte Adolf Hitler) emberei kilencven amerikai hadifoglyot géppuskáznak le;

5.) Hadifoglyok megölése az életbenmaradási feltételek megtagadása útján - például a második világháborús szovjet vagy japán hadifogság, ahol a halálra éheztetés sem volt szokatlan és ritka.
Mit gondoltok, jók-e a kategóriák? Szűkebbre, bővebbre vennétek-e? Hol húznátok meg a büntethetőség határát?

Mit gondoltok továbbá: létezhet-e olyan hadihelyzet, amely megengedi és/vagy elfogadhatóvá teszi a hadifoglyok megölését? (1-es és 2-es eset). Ha nem, mi a megfelelő (parancsnoki, beosztotti) cselekedet ilyen körülmények között?

Eddig a levél, s innen kezdve tiétek a pálya: ha van véleményetek, válaszoljatok a kolléga kérdéseire, hozzatok példákat és ellenpéldákat, egyszóval vitassuk meg a témát.